2014. november 20., csütörtök

Szeszélyes November


Ősz van...




A nemrég még gyönyörű sárgás-vöröses színekben pompázó fák levetett ruhája, immáron esők áztatta, puha avarszőnyegként borítják az erdők talaját. Az egyre csak csupaszodó, ég felé meredő fák ágai, melyekről egykoron a dús levéltakaró árnyékából, csodás hajnali madárfütty szólt, most csupán hangoskodó éjfekete madarak hadának adnak éjszakára szállást. Kéményekből felszálló füst illata fűszerezi be a környező kihalt, sötét utcák hűvös levegőjét.
E korai órán csupán cipőm talpának halk kopogása töri meg a csendet, ahogyan sietősen lépkedek az utcák kövén. Gondolataim messze járnak, Dunai horgászatok emléke csal mosolyt, a kabát gallér takarta arcomra.




Még napfelkelte előtt érkezem meg, az őszi időszakban legtöbbször meghorgászott helyemre. Sok szép emlék köt ide az elmúlt esztendőkből. Habár hetek óta nehezen adja a halat és másoktól is csupa rossz híreket kapok, azért mégiscsak megér egy próbát.
Betörő hidegfrontot és az egész országra kiterjedő vörös riasztással egybekötött orkán erejű szelet jósolnak a hozzáértők, ami megint csak tovább nehezíti a dolgomat. Szélsőséges ilyenkor a halak kapókedve is. Vagy belenyúlok a jóba, vagy teljes kudarc lesz a mai nap krónikája.





Kora reggel...




Aprócska fejlámpám fényében, nyakamban a felszereléssel botorkálok a lecsapódott hajnali pára által korcsolyapályává változtatott beton rézsün, lefelé a vízig. Letelepszem a kövezésen, épp csak annyira közel a vízhez, hogy a hajóforgalom keltette hullámok ne veszélyeztessék a holmimat. Sehol egy lélek közel s távol én vagyok az egyedüli próbálkozó a szakaszon. Furcsa, hiszen ebben az időszakban sokan járnak le dacolva a hideggel egy-egy jobb márna megfogásáért. Na nem mintha társaságra vágynék, jobb szeretek csupán egymagam lenni a parton.
Ezekben a hónapokban különösen jók a délelötti és a kora hajnali fényváltást követő órák. Ennek tudatában hamar neki is fogok a szerelésnek, hogy mire a gyengélkedő őszi nap első sugarai átbuknak a horizonton, addigra minden a helyén legyen.
Paducok harsány fürdőzését és szép ezüstös márnák fordulását várom a világosodástól. Sajnos azonban hiába kémlelem a vizet, halak jelenlétére utaló jelet sehol sem látok. Ez bizony nem túl jó előjel.
Azért ilyen könnyen nem adom ám fel. A rendületlenül beküldött nehéz kosarak súlya alatt folyamatosan robban a Duna rohanó felszíne. Hiába az erőfeszítés...
Ezen felül tovább keseríti az életemet a rendszeres elakadások és folyamatosan bent hagyott előkék végeláthatatlan sora. Mondhatnánk, hogy mit is várok, hiszen ilyenek a Dunai pecák azonban most más a helyzet. Ez most nem egy természet által létrehozott akadó és nem is a kövezés. Megakadáskor érezni, hogy rugalmas, talán némiképpen mozdítható valamiben akadok el folyamatosan. Néhány dobást követően sikerül kimozdítani és egy hatalmas gubancot húzok ki. Több tíz méter különböző vastagságú főzsinórral, előkékkel, kosarakkal és még egy, a horgon rajtaveszett döglött gébbel is megspékelve. Sajnos az ilyen buta módon bent hagyott több méternyi zsinegek halmaza felelős a legtöbb beszakadásért a folyóinkon.
Végül több órányi kapástalanság és bosszankodás után kissé sértődötten fordítok hátat az „öreglánynak” és hazafelé veszem az irányt.




Új hely új remények...




Útközben belecsöppenek az ébredező város forgatagába. Útfelbontások, sávlezárások, és balesetek nehezítik a haladásomat. Persze mindez a munkába igyekvő autósok végeláthatatlan sorával kiegészítve. Amolyan szokásos Budapesti életkép. Áthaladva az egyik hídon, lepillantva a kanyargó folyó csillogó felszínére újabb gondolatom támadt. Egy régóta meghorgászni kívánt hely felé kanyarodtam, gondolván egy próbát megér az is, az időmbe belefér. Átkecmergek a felbojdult városon és egy nyugodt, hangulatos, a természetet kedvelő ember szemének örömteli táj tárul elém. Szinte nem is gondolnánk, hogy a betondzsungelben ilyet is találni. Felszerelés nélkül sétálgatok a parton. Horgászok nyomait fürkészem és annak ellenére, hogy csupán pár napja húzódott vissza a Duna a medrébe, már most is rengeteg eldobott csontis doboz, zacskók, és egyéb feleslegessé vált horgászeszköz árulkodik arról, hogy rendszeresen meghorgászott helyeken lépkedek. Végül egy jónak ígérkező szakaszon lehorgonyzok és tábort verek.



A folyam erőssége indokolttá teszi, hogy azonnal 6 oz-os kosarakkal tegyek kísérletet a szerelék helyben tartására. Az első dobást követően viszonylag sokáig sülyed a cucc, mély vízről tanubizonyságot téve ezzel. Várok néhány percet, hogy megnézzem miként viselkedik a felszerelés. Alapjában véve mondhatni fixen áll, csak időnként billent bele a víz ereje amit a spicc mozgása közveti felénk. Szeretem amikor így sikerül belőni a dolgot, mert az időnként bemozduló, fellibbenő csalinál gyakori eset, hogy szinte azonnal érkezik is a kapás, jellemzően paduc és márna az elkövető ilyen esetekben. Néhány próba dobás következik mielőtt kiakasztom a klipszbe a zsinórt. Szeretnék meggyőződni arról, hogy viszonylag akadómentes a meghorgászni kívánt terület. Szerencsémre teljesen tiszta...
A korábban bekevert etetőből gyakori dobásokkal igyekszek egy masszív etetési sávot kialakítani és később helyben tartani a pikkelyeseket.




Általában 20 perc kell, hogy egy keszegfélékből álló csorda első egyedei megrázzák a spiccet. Ez most valamivel tovább tart, amit a hirtelen lehülő víznek, a folyamatos apadásnak és a betörő durva hidegfrontnak a számlájára írok. Végül nem kell csalódnom, hiszen mindezekre kevésbé érzékeny halként paducok jelentkeznek elsőként.




A kapások sűrűsége messze eltér a melegebb időszakoktól, azonban hevességük és gyorsaságuk elképesztő, mint mindig. Szépen beállnak az etetésre, aminek örülök is meg nem is, hiszen idővel valami darabosabbat is jó lenne elkapni. Mondjuk egy szépen felhízott márna személyében. Etetőanyaggal töltve lendítem a pálcát, de egy picit a csalogatóanyaggal felszórt terület alá, mellé próbálok koncentrálni. Hátha kóborló nemes halra találok, annak szélén. Nagyon sokszor nem mennek be brusztolni a keszegnépség közé, ilyenkor szépen csendesen a lesodródott szemcsék után kutatva lelhetünk rájuk. A tervem nem vált be!


Variáltam a csalikat, csonticsokor, giliszta, sajt és ezek különböző variációjával sem sikerült elcsábítani közülük egyetlen példányt sem. Ellenben a korábbi fehérhal kapások szépen lassan elmaradoztak. Beigazolódni látszik az időjósok által jelzett viharos erejű szél, felhőátvonulások és néha szemerkélő eső is azt jelzi igazuk volt. A késő őszi nyugodt, békés időjárás egyik percről a másikra megváltozik. Azért még bizakodó vagyok a horgászatot illetően és néhány réteg ruhát és fülvédő sapkát húzok magamra, ezután kissé komfortosabbá válik a peca.
Újabb vésettajkú had szórakoztat egy-egy szebb jászkóval kiegészülve, a márnának azonban nyoma sincsen. Úgy fest semmi nem kell neki ezen a napon...




Kézbeadott megoldás...



Lassacskán belefordulok a délutánba és miközben az időjárás egyre barátságtalanabbá válik, lelkesedésem továbbra sem lanyhul.
Hiszem, hogy itt vannak csak nem találom a megoldást a megfogásukhoz.


Szerencsémre a Duna végül megszán és honorálja az erőfeszítéseimet, kezembe adja a megoldás kulcsát.
Ad magából egy darabot, amivel sikerül végre a hőn áhított halakból elcsípni néhányat. A csoda csali pedig nem más, mint a Dunai halak természetes táplálékai közé tartozó kagyló. Ettől a fehérje bombától erősek és egészségesek ezek a halak. Sejtettem a rendszeres előke sérülésekből, hogy vélhetően kagylótelepen horgászom. Ez azonban csak akkor vált biztossá, amikor egy néhány összetapadt egyedből álló telepet sikerült horogba akadva partig kormányozni. Gondoltam egy nagyot és felnyitottam néhányat. Horogra tűzve egy szem csontival megtámasztva küldtem vissza a mélybe.




Nem mondom, hogy teljes meggyőződéssel állítottam volna bárkinek is, hogy bejön de hát vesztenivalóm nincs. Más vizeken is bizonyított már korábban. Miért pont itt ne működne a dolog?!
Nem kis meglepetésemre alig néhány perc elteltével vehemens kapással jelentkezik az első bajszos. Nagyon jól védekezik. Trükkösen kihasználja az erős sodrás adta lehetőségeket, szinte belefekszik abba. Jó pár perc mire ki tudom fordítani belőle és megadásra tudom kényszeríteni.



Hihetetlen öröm ül ki az arcomra, pedig a java még csak most kezdődik. Szerencsére jól tart a csali a horgon, így több halat is sikerül horogvégre csalni ugyanazon darabkával. Mintha egy ellentétes nap kezdődött volna, néhány percenként csavarja le a spiccet egy-egy merene.
Azonban mint minden csoda, ez sem tart soká...




Egészen pontosan addig amíg tűzni tudok a horogra a puhatestűekből.
Miután elfogy az utolsó is, olyan mintha elvágták volna a dolgot. Hiába tűzök ismét a meglévő csali arzenálból, újabb kapás már nem, viszont csúnya esőfelhők érkeznek gomolyogva, ami semmi jóval nem kecsegtet. Akármennyire is sajnálom, de abba kell hagynom ezt a mai pecát.
Rohamléptekben szedem össze felszerelésem és rendezetlenül szórom a csomagtartóba. Nagy zuhé van készülőben, amit én már nem szándékozok megvárni. Indulás után néhány perccel leszakad az ég. Sok autós félreállni kényszerül, mert a látási viszonyok, majdhogynem 0-ra csökkennek. Még időben indulok haza. Kicsit fázósan, de mosolygósan, teli élménnyel vezetek hazáig.









2014. október 1., szerda

Itt van az ősz itt van újra...


Itt van az Ősz itt van újra...


Sokan bánkódnak, hogy ilyen hamar tovatűnt a nyár. Azonban a Dunai márna horgászok szívét csupa jó érzés tölti el látván, hogy a környező fák egykor erőtől duzzadó méregzöld levelei lassan, de biztosan sárgás-vöröses köntösbe öltöztetik a tájat. Idővel megtelnek az elnéptelenedettnek hitt szakaszok, pecások százai tesznek kísérletet egy-egy jobb marci becserkészésére, hiszen itt van az ősz itt van újra...



A márna az egyik olyan kiváló sport halunk, amely sok horgász számára a nyári hónapok folyamán szinte teljesen eltűnik a megfogni kívánt halak széles palettájáról. Azonban szeptember havának első felétől ez gyökeresen megváltozik. Célhalunk viselkedése, tartozkodási helye és táplálkozási szokásai alapjaiban változik meg. Könnyedén becsaphatóvá válik.




Nyári időszakaban számos dolog nehezíti a megfogásukat, legfőképp az, hogy az erős sodrást jelentő meder közepétől csak ritkán merészkednek a part közeli, feeder bottal még kényelmesen megdobható és a szereléket jó eséllyel fixen tartható zónákba.
Tovább nehezíti a dolgunkat az apró keszeg népség tömeges jelenléte. Nagy egyedszámuknak és mohoságuknak köszönhetően szinte azonnal felveszik a márnáknak szánt csalit. Így a bajszosoknak szinte esélyük sincs a felkínált eleség közelébe kerülni.
Az egyre csak hűlő vizekben ez azonban teljesen megváltozik. Az apróságok szinte teljesen eltűnnek, helyükre fajtájuk nagyobb egyedei valamint a márnák kerülnek. Ezzel arányosan kapásaink száma is jelentősen csökken, a megfogott halak egyedsúlya azonban számottevően növekszik.



Szerelék és csali

Szeptembertől kezdve őkelméket semmi más nem érdekli csak hogy jól lakhassanak. Ennek érdekében „disznó” módjára mindent elfogyasztanak, ami az útjukba kerül és ehető. Nem kell fogalkoznunk miként finomítsuk le a szerelékünket, hogy még a legfinnyásabb kedvükben is kapást tudjunk kicsikarni. Nem kell dilemmáznunk azon, hogy a 12-es avagy 14-es horogra vajon csak kettő netán három szem csontit tűzzünk. Előkerülhetnek a „nehéz” szerkók és a nagy csalik.
Étvágyuk nagyságával csupán harcosságuk veheti fel a versenyt, hiszen készülve a hosszú télre erejük teljében a végsőkig küzdenek a szabadságukért.
A legtöbb márna horgász (köztük én is) egy-egy vadul küzdő őszi márnának köszönheti, hogy szerelmese lett a műfajnak. Nincs szebb látvány és nagyszerűbb érzés, mint amikor a kezünkben lüktető, erős, folyóvízi feeder karikába hajolva próbál megálljt parancsolni, a folyásnak felfelé úszó harcos bajszosnak.





Ennek megfelelően, a puha, lágy feederek szóba sem jöhetnek. Kedvenc botom, a -Shimano alivio barbel classik- ilyenkor jut főszerephez. Általában egy bottal horgászom a Dunán, amit nyáron a magas kapásszám, míg ilyenkor a gyakrabban beeső nagyobb egyedsúlyú halak megléte tesz indokolttá. Teljeskörű odafigyelést igényel mindkét időszak.
Az orsónk gyakorlatilag azt leszámítva, hogy tökéletes fékrendszerrel rendelkezzen és hogy a dobja rendesen meg legyen töltve zsinórral, ha kis túlzással is, de nem igényel különösebb odafigyelést. Madzagnál, a már megszokott kopás állóság mellett a jó nyúlással rendelkező minőségit javaslom, színből legfőképp az átlátszót.
A nagyobb és harcosabb halak miatt méretben erősebbet kell választanunk, leginkább a 20-as, de olykor a 22-es méret is indokolt lehet ha szeretnénk halunkat némiképp irányításunk alatt tudni.
A horognak is nagy szerep jut ilyenkor, hiszen az erős rohamokat a szerelékünk minden elemének bírnia kell, ha valahol nincs összhangban a felszerelés, az bizony könnyen halvesztéssel járhat. A kisméretű, vékony húsú horgok könnyen kinyílhatnak.
Ne kössünk kompromisszumot kiváló hegyű és vastag húsú minőségi horgokat javaslok.
Végszereléknek sokan a dunai nagyhurkos kötés, ólommal szerelt változatát használják előszeretettel viszont én javaslom ilyenkor is a kosarak használatát. Kapásaink száma etetőanyag használata mellett sokszorosa, az ólmos szerelékkel szemben.



A horogmérettel arányosan, a csalink mérete is növekedhet. Bátran használjunk nagy sajtkockákat, kolbász darabot néhány szál gilisztából álló csokrot és csontiból is nyugodt szívvel tegyünk annyit a kampóra, amennyit nem sajnálunk. Biztosak lehetünk benne, hogy kedvenceink ellentmondást nem tűrően szippantják fel azokat.



Etetőanyag használata

Az egyébként 10-12 fős általában egyen méretű márnák ilyenkor óriási rajokba tömörülnek, amik akár több száz fősek is lehetnek. Így kutakodnak a parti sávban táplálék után, hogy megfelelő mennyiségű tápanyagot raktározzanak fel a téli hónapokra. Amennyiben etetőanyagot használunk, ha csak rövid időre is, de magunk előtt tudjuk tartani őket ha többre nem is, de néhány egyed megfogásáig egészen biztosan.
A lehűlő Dunán, legalább 10 fokos vízig mindenképpen érdemes etetőanyagot használni. Ugyan mennyiségben már szinte elég, ha csupán a nyáron megszokott mennyiség felét keverjük be. Ilyenkor már inkább a minőség és nem feltétlenül a mennyiség az, ami mérvadó. A megfelelő nehezítés mellett dúsítsuk keverékünket minél több élő anyaggal, gondolok itt csontira, vágott gilisztára de nagyon jó és fogós lehet még, a magas fehérje tartalmú pelletek jelenléte a csalogató anyagban valamint ne spóroljunk az olajos magvakkal sem. 




Ízvilágban egyre kevésbé érdemes a sós irányba tendálni, ahogy csökken a víz hőfoka, az édesebb ízeket részesítsük inkább előnyben.
Fontos még az etető színezete is. Meleg hónapokban sokszor használunk piros, sárga, rikítóbbnál rikítóbb keverékeket, ez abban az időszakban kiválóan működik azonban ha a víz hűlni kezd és egyre átlátszóbb tisztaságúvá válik. úgy riasztólag hathat a halak számára. Ezért érdemes egyre jobban a sötétebb tónusú színek felé orientálódni. Ezek lehetnek a barna legkülönbözőbb árnyalatai majd a fekete, végül 6 fok alatti víznél már szinte egyáltalán nem érdemes használni.



Napszak csere

Egészen augusztus végéig elmondható az az örök érvényű igazság, hogy a nappali órák gyengébb- míg az esti-, éjszakai időszakok jóval intenzívebb fogási eredménnyel bírnak. Éjszaka bátrabban és gyakrabban merészkednek dobás távra a rózsahalak. Amikor azonban a fák levelei vöröses-sárgás ruhát kezdenek ölteni. akkor ez a jelenség a visszájára fordul. Erősödő nappalok és gyengülő éjszakák kezdik jellemezni ezt az időszakot.
Legfogósabbnak számomra a délelőtt 10 és délután 4 közötti órák bizonyulnak.
Ha szerencsénk van és a tavalyihoz hasonló, hosszú, kellemes vénasszonyok nyara lesz akkor akár november végéig jó eséllyel indulhatunk a Duna kövezéseire egy kis harc reményében.




Na és hol?

Az őszi márnázáshoz nem kell túl sok helyismeret, ugyanis kis túlzással, bárhol horogra csalhatóak folyóvízi erőgépeink. Bátran próbálkozhatunk sóderon, sziklás-akadós részeken városokban vagy éppen csendes, eldugott helyeken, a márnák garantáltan ott lesznek és táplálkoznak. Némi segítséget nyújthat talán a nyáron megszerzett tapasztalat, hiszen sok beszakadt szerelék árán ugyan, de nagyjából kiismerhettük kedvenc helyeink meder alakulatait valamint ahol az év más időszakaiban is gyakori vendégnek számítottak a bajszosok, ott ilyentájt még többen vannak jelen.






Őszi cserkelés



Ősszel előszeretettel alkalmazok egy lényegében igen egyszerű, ám hatékonyságát és eredményességét tekintve meglehetősen eredményes módszert, az úgynevezett „vándor pecát” vagy „cserkelést”!
Ennek lényege, hogy nem letelepszem egy adott helyen és ha van hal, ha nincs akkor is végig ülöm a napot, várva a jószerencsére, hanem igen is magam megyek a kiszemelt „vad”, jelen esetben a márna után.
Természetesen senki nem szereti a kényelmét feladva, cirkuszosok módjára folyton költözködni a parton azonban rengetegszer megtérül a fáradozásunk. Hozzáteszem alap feltétele a dolognak, hogy lehetőleg minimál cuccal vonuljunk a folyóhoz, minden létező felesleges cucc maradjon otthon. Csupán egy bot, állvány és egy marék csali az ami kelhet ehhez a pecához.
Folyóvízen örök igazság, hogy a horgászat megkezdését követő első 1 órában nincs jobb halunk akkor érdemes továbbállni, mert kevés rá az esély, hogy a későbbiekben lesz, ugyanis vélhetően üres a pálya.
Ezt jelen esetben akár fél órára is szűkíthetjük. Etetőanyag használata ilyenkor teljesen felesleges illetve egyenesen pazarlás. A horgászat megkezdését általában a kedvenc vagy ismert helyen indítsuk el. Telik-múlik az idő és ha nincsen jelentkezőnk akkor azt a néhány holmit, amit magunkkal hoztunk, telepítsük át tetszés szerint feljebb vagy lejebb 25-30 méterrel. Ezt addig ismételgessük míg rá nem találunk a táplálkozó csordára. Ha megvannak az hamar kiderül, hiszen rövid időn belűl 2-3, de akár 4-5 márnát is kikaphatunk belőlük. Ha a fogásokat követően néhány dobás üresnek bizonyul, akkor a raj tovább haladt, így hát nekünk is követnünk kell őket. Leginkább a sodrásnak felfelé induljunk, hiszen a bajszosok is ezt az utat választják legtöbbször. Mozgásukat úgy képzeljük el, mint egy állandó körforgást, bizonyos időszakokban visszatérnek ugyanarra a helyre és kezdik előről a táplálékszerző körutat.
Akárhogyan is horgászunk márnára, ha sikerül belőlük néhányat becsapni, feledhetetlen élményekben lesz részünk, ez garantált.




2014. január 24., péntek

Téli merengő...


Lassan elmúlt a töltött káposztával és bejglivel telített, családlátogatós, őrült ajándék vásárlós időszaka az évnek. Itt az új esztendő, ami ha hinni lehet a jóslatoknak egy új alapokra helyezett törvénybe foglalt irányelv alapján fog zajlani. Minket horgászokat és az erre az ágazatra épülő turizmus fejlesztését hivatott szolgálni. Hogy a honatyáink által megalkotott új rendelet mennyire kedvez a pecásoknak és hogy hagytak-e kiskapukat a törvényes kereteket gyakran átlépő  halászoknak valamint a mértékletességet nem ismerő húshorgászoknak, az a jövő zenéje. Mindenestre valami megpezsdült, elindultunk egy úton ami mindenképpen jó dolog, így talán unokáink számára is megmarad a természetes vizeken megfogott  halak okozta élmény lehetősége.
A másik fontos dolog az év ezen időszakában, hogy némiképp összegzi az elmúlt tizenkét hónap horgász eseményeit, jót, rosszat egyaránt. Azt gondolom ez majd minden horgásznál jelen van valamilyen formában.
Szívesen emlékszünk vissza ilyenkor a remek fogásokban bővelkedő napokra, hétvégékre. Valamint komplett ötlettár van a fejünkben a következő év esetlegesen bekövetkező betlis napok elkerülésére.
Sokan éves statisztikájukat, mások kronológiai sorrendben, mappákba rendezett képeiket böngészik.
Így találtam rá én is egy -Vénasszonyok nyara- című albumra, valamikor még október elejéről. A benne található képek láttán gondolataim azonnal messze szállnak és szinte érzem az őszi Duna semmihez sem hasonlítható illatát.
Visszagondolva nem az aznap fogott halak száma vagy méretei amitől igazán emlékezetes az a nap számomra, hanem inkább az akkor készült képek. Ugyanis ha valaki azt mondaná valaha, hogy mutassam be a márna horgászatának érzését, csak és kizárólag képek formájában, akkor ezt a képsorozatot mutatnám meg neki! Számomra eme néhány képkocka, maga a márnahorgászat életérzése, amikor a természet,a halak,a folyó és a horgászember eggyé válik!
Csupán csak képekkel azonban mégsem mutathatom be a történtet, így hát némi írásos anyaggal próbálom még jobban lefesteni, az aznapi eseményeket.


Csodás őszi hangulatkép...

...Hajnali öt óra van mikor is észveszejtő sípolás rángat vissza az álomvilágból a valóságba, majd egy kedves hang súgja a fülembe, hogy kelni kell. Ez az ébresztő azonban most nem csak kizárólag nekem szól, az aznapi pecának menyasszonyom kíséretében vágok neki. 
Mindketten szeretnénk kiélvezni a jó idő adta lehetőségeket és egy nagy adag D vitamin bombát magunkba szívni, a nap utolsó simogatóan meleg sugaraival. 
Készülődés közben Rezső barátomtól kapok üzenetet, hogy ha nem gond akkor meló előtt ő is kiugrik a szokott helyünkre, pár órára szerencsét próbálni...
Felszereléssel a nyakamba indulok a lift felé, elhaladva egy francia erkély üvegajtaja előtt szembesülök azzal a ténnyel, hogy szakad az eső mintha muszáj volna. Egyszerre keserűség járja át a lelkem és egykedvűen szólok Klárinak, hogy ne zárja még az ajtót, egyelőre nem indulunk.
Majd fél órát üldögélünk a lakásban, mire tova halad a kora reggeli zápor.
Irány a part...

Kihalt a táj, csupán Rezső kocsija fehérlik a messzeségben. Mellé parkolok és kiszállva az autóból  hevesen érdeklődök van-e kapás vagy legalább némi mozgolódás a vízen?! Azt mondja néhány pöccintésen kívül és egy-két szép balin rablást leszámítva, semmi esemény nem történt.
Hamar szerelésbe kezdek, hogy az őszi nap sugarai mire elérik a rohanó Duna felszínét, addigra minden a helyére kerüljön.
Szépen lassan telnek az órák a nagy eseménytelenségben, jót beszélgetünk hármasban.
Kilenc óra lehetett, mikorra már nyoma sem volt a kora reggeli gomolyfelhőknek, igazi kora őszi idő kerekedett. Meleg azért nem volt de a nap már pirongatta az arcunkat.



Rezső barátommal:-)

 
Közeledtünk a a tíz órához, ami azt jelentette Rezső számára, hogy lassan indulnia kell. Egykedvűen nyúl a bot felé kiemeli a tartóból, belehúz, ezzel egyidejűleg az én botom életre kel.  Egymásra nézünk, hogy most akkor mi is van???!!! Összeakadtunk volna??? Azonban az én zsinórom, az ő húzásának ellenkezőleg hasítani kezdi a vizet. Nem tétlenkedek tovább, határozott emeléssel megálljt parancsolok a halnak illetve csak parancsolnék, mert a finomra állított fék mellett szépen lassan lopni kezdi zsinóromat a dobról.
Egy keveset nehezítek a dolgán azzal, hogy néhányszor ráfogok a dobra és belepumpálok, válaszul néhány rúgást kapok majd ismét ciripelni kezd az orsó. Egymásra mosolygunk, mert tudjuk mindketten, ezekért a fárasztásokért szerettünk bele a Dunába és sportos halaiba. 
Fogyóban a hal ereje, magam felé csalogatom jobbára már csak a víz ellenállása nehezíti a dolgom.
Hosszú hengeres teste sejlik át a letisztult Duna víze alól, fáradtan, mégis méltóságteljesen siklik a parti kövezés felé.

 A büszke harcos...

De nincs ám vége...
Megmutatta magát, majd egyetlen farokcsapással felrobbantja a folyó felszínét és hamar az akadókkal  tűzdelt mély felé veszi az irányt.

Egy szempillantás alatt, kereket oldana...

Irány a mély...

Méretőből adódóan és mivel igazán kiharcolt már magát, csírájában elhalódik a szabadulás kísérlete. Rezső a kövezés szélén kuporodva várja, hogy a felszínen sikló haltest a merítő fölé érjen.
Végre megvan a nap első hala, vártunk rá néhány órát, de most végre a merítőben elnyúlva mozdulatlanul pihen. Olyan tökéletesen akadt az erős izmos szájába, a 10-es méretű horog, hogy megszabadítani sem könnyű tőle. Néhány fotó készül róla, majd jön a szokásos visszaeresztés...

Végre a merítőben...


C&R
 Irány haza ...

Rezsőnek lélektanilag a legfájóbb pillanatban jött a halam, indulás előtt. Nincs is ennél rosszabb...
Örültem volna ha ő fogja, mostanában picit rájár a rúd, elhagyta a szerencse az mellett, hogy igencsak kevés időt tud a parton tölteni. Összepakol és autójának körvonalai lassan a messzi homályba vesznek...
Hamar újra csalizok bízva a csordaszellem erejében, hátha akad még egy-kettő, akit horogra lehet csalni. Probálkozásom hasztalan, a befeszített spiccek mozdulatlanul merednek az ég felé.
Az idei év nagy tanulsága, ami szerintem a Dunán akár örök érvényű igazság is lehet az az, hogyha egy-két órát kapástalanul töltünk a parton, mindenképpen érdemes arrébb cuccolni még ha ez sokszor fárasztó és megterhelő mutatvány is. Nem kell hatalmas távokban gondolkodni, sokszor akár 25-30 méterre való átköltözés is csodákat eredményez. Egy hosszabb peca alkalmával akár többször is érdemes váltani, az eredmények önmagukért beszélnek.
 Így most sem teszünk másként, felfelé indulunk a folyón nem sokat aligha 20 métert. Közben látom Klári arcán a hitetlenséget, hogy ez most mire jó, mivel lesz itt másabb mint ott???
Minden a helyére kerül majd a rövidebb dobásra szánt botot 10-12 méterre lendítem.
A 60 gramm-os tányérólom, a kicsit meglassult folyóban hamar megáll...
Csalizom a másik  pálcát, de a szemem le sem veszem az imént bedobottról. Költözés után szintén gyakori jelenség, hogy első dobást után alig pár másodperccel a csobbanás követően, már viszi is a hal.
Valami ilyesmit várok most is...
Imáim meghallgatásra találnak, hiszen botra húzós kapással jelentkezik az első hal. Örömittasan és elégedetten pillantok a barátnőmre, azzal a (na ugye én megmondtam, hogy megéri költözni?!) nézéssel!
Serényen indul a fényképezőért, hogy megörökíthesse a fárasztás minden momentumát.
A küzdelem menete és a hal mérete is szinte ugyanaz mint az előző. Azért itt megjegyezném, hogy az előző évben ez a méret, ami most a nagy átlagot jelenti, az igencsak kicsinek számított ebben az időszakban. Nem panasznak szánom ezt a mondatot, nagyon is elégedett vagyok a történések menetével. Csak némiképp hiányolom a darabosabb bajszosok jelenlétét.
Szóval megy a huzavona, adok kapok. Lassan, de biztosan szárazra kerül ideiglenesen a marci. Szép egészséges példány, néhány kattintást igazán megér ő is, majd mehet vissza éltető elemébe...


Keményen tartja a Dunai nagyhurkos kötés...
A legyőzött harcosbajszos...

Úton hazafelé...

Szinte még látni a burványt, amit maga után hagy máris csobbannak a szerelékek.
Érzem, hogy itt vannak a halak és mivel etetőanyagot nem hoztam magammal így csak nagyon rövid ideig maradnak a területen. Minden perc számít az újabb siker elérésében.
Feszülten várom az újabb kapást, pici apró bólintások vannak csak a spiccen, amiket a vízbe hulló elsárgult levelek okoznak, mikor egy-egy darab a zsinórhoz tapad...
Telnek a percek és figyelmem lankadni kezd, persze egy belső hang ilyenkor folyamatosan azt duruzsolja, hogy (miért nem hoztal ki magaddal etető anyagot?), amivel az elém keveredett csapatot hosszabb ideig itt tudtam volna tartani. Annyira belemerülök  a gondolataimba, hogy szinte észre sem veszem, ahogyan baloldali bot spicce szinte beelőzi a jobbost.
Keményen bevágok és igyekszek mihamarabb eltépni az aljzattól, mert ez a rész még az előzőnél is furfangosabb. Akadósabbnál akadósabb kőszórások tarkítják a medret. Sikerül felhúzni, de nem áll meg fél vízen. Egyből a felszínig emelkedik, ahol égtelen ramazurit csap, fröcsköl engem is a fényképezőgépet is, majd sértődötten alámerül...

A kis vadóc...

 Szépen küzdött...

Húzok a féken és két erőteljesebb pumpálással megtöröm a lendületét. Hamar a merítőbe terelem, elejét véve az esetlegesen bekövetkező újabb nem várt fürdőzésnek...
Jöhet egy-két őszi hangulatkép, aztán irány a folyó...

Marcihal...

 A legtöbb Dunai horgász barátom is ezt vallja...

 Lesétálok a kövekre és tartom a halat míg vissza nem nyeri erejét és egy erős rúgással ki nem csúszik a kezeim közül. Elégedetten és széles mosollyal az arcomon mosom kezem, az egyre hülő Duna vizében.
Majd egy hang üti meg fülem...
Ati  KAPÁS...KAPÁS...
Hamar a bot végénél termek és visszakézből már be is vágok. A bot hajlása közel sincs a karikához, nem egy gigászi ellenfél küzd a horgomon. Picit eljátszadozunk egymással, aztán beáll a mai legyőzöttek sorába.

Nem sokkal nagyobb, mint a méret...

Csendesebb időszak következik. Van időnk kiélvezni a késő nyári időjárást, így az ősz derekán.
Rövid idő elteltével egy újabb vándorlás gondolata szalad át az agyamon... 
Hátha... gondoltam.
Kérdésemre, miszerint költözzün- e, nagy meglepetésemre igenlő választ kaptam.
Még szinte el sem hangzott a bűvös szócska, már egy új hely szerencséjében bízva lendítettem a botot...


Itt azonban már nem jött be az első dobás sőt második és harmadik csalizásra sem volt érdeklődő.
A nap már lemenőben volt, ilyenkor már rohamosan hűl a levegő, pláne, hogy egy nagyon hideg szembeszél kezdett uralkodóvá válni. Lassan a pakolás melett tesszük le a voksunkat.
Azonban még maradt némi esemény, történés a végére, ami keretet adott az egész napunknak. Szinte az utolsó utáni pillanatban jött még egy márna, a nap záró akkordjaként.
Lassan minden a helyére került a kocsiban, és lenyugvó őszi nap utolsó sugaraival mi is eltűnünk a horizonton... Szép nap volt:-)


A nap utolsó hala...
Mennyivel másabb érzés halat fogni, így rámolás közben, mint amikor Rezső pakolt össze délelött?!