A Duna vasárnap is nyitva tart...

Sokan nem hittük, mégis valóssá vált a vasárnapi zárva tartás felelőtlen gondolata. Vajon ezek után a magyar emberek miként és hogyan próbálják elütni a hét utolsó napjaira kötelezővé tett szabadnapjaikat?!?! Azt gondolom ez a jövő zenéje, minden esetre ha már ilyen csodás tavaszi időben van részünk, akkor én a horgászat semmihez sem fogható örömei mellett teszem le a voksomat. Hol másutt, mint a Dunán...

Melegedő folyó...

Alig egy héttel ezelőtt jártam az öreg folyón és a viszonylag hideg víz ellenére is sikerült néhány kapást kicsikarnom, sőt meglehetősen szép és egészséges marcikat is sikerült a hálóba terelnem, egy rövidke ideig.

Azóta a +15-18 fokos napi csúcshőmérsékleteknek köszönhetően a folyó vize, szinte napról-napra fél fokkal melegszik, amivel arányosan a fogási esélyeink is egyre csak növekednek.
Sokan azt gondolják, hogy az állóvizekhez hasonló módon ilyenkor kora tavasszal elsőként a keszeg népség nyeri vissza aktivitását és kezdenek neki a szélvizekbe az intenzív táplálkozásnak.
Ám a Duna teljesen más tészta...
Ősszel az apróbb fehérhalak előbb keresik fel telelő helyiket és a márnák maradnak a drasztikus hőmérséklet csökkenésig a partközeli zónákban. Tavasszal sincs ez másként, hiszen előbb talállkozhatunk a bajszosokkal a szélvizeken, mint a keszegnépség képviselőivel. Tehát érdemes, a március első napjain is a márnák nyomába eredni. Ezt mi sem bizonyítja jobban mint, hogy túl a 3-ik pecámon, a márciusi hónapban 9:1-re a márnák nyertek, ami a fogási arányokat illeti.
Most persze mondhatnánk, hogy mert nyilván erős, kizárólag a rózsahalak megfogására alkalmas végszerelékkel horgászok, melyet esélyük sincs felvenni a paducoknak, szilváknak, jászoknak és társaiknak. Mindenkit megnyugtatok, ez még csak véletlenül sincs így! :-)

Végszerelék...

Nem szeretném túlragozni a dolgot, hiszen korábban már elég sokat írtam arról, hogy melyik a számomra legkedvesebb szerelék, ami legtöbbször kapáshoz juttat és nagy százalékban biztonságosan merítőbe is terelhetőek vele a Dunai halak.
Viszont valamire mégis kitérnék, hiszen az előző írásomban, enyhén szólva is, de leszerepeltek az általam először használt szakáll nélküli horgok, elsősorban a halmegtartó képességük szempontjából.
Akkor megfogadtam, hogy amint lehetőségem adódik, mindenképpen adok még esélyt az említett kampóknak és ez így is lett...
Őszintén megmondom a kudarc élmény után, a következő peca első halánál, szinte remegő lábbal fárasztottam ellenfelem és bíztam a csodában, hogy az apró 12-es méretű barbless horog stabilan tartsa meg halamat a merítésig. Siker!!!
Majd ezt követően és azóta, majd' minden kapás után egyetlen lefordulás, horog kipattanás nélkül, kitűnőre vizsgáztak a Preston PR 36-os horgai. Az erős kagylón edzett szájban alig tűszúrásnyi seb keletkezett. Igazán halbarát megoldás...

Visszatérve a vasárnaphoz...

Nem érkeztem korán a kövezésre, ám a parton rajtam kívűl egy teremtett lélek sem kísértette a szerencséjét. Elmormoltam magamaban, hogy nesze neked senki sem dolgozik, pecára azonban mégsincs senkinek ideje. Komótosan pakolásztam, kötözgettem és élveztem a napsütést. Fél szemmel  persze azért a rohanó Duna felszínét kémleltem, egy-egy kósza csobbanásban reménykedtem, ami talán elárulja a jelenlegi távot, ahol szívesen tartózkodnak és talán táplálkoznak is a pikkelyesek. Segítséget azonban nem kaptam...

Nem maradt más, a nehéz 5 oz kosárral elkezdtem különböző távokon kísérletezni. Kerestem azt a határt, ahol az üres kosár még fixen ellenáll a rohanó víz erejének és természetesen viszonylag akadómentes a terep.
Néhány perc alatt sikerült ezt a vonalat megtalálnom és kezdődhetett, a kiakasztott zsinórklipsszel történő 5-8 percenkénti dobásokkal kialakított etetőanyag sáv létrehozása. A korábbi két peca tanulságaiból kiindulva nem számítottam egyhamar kapásra, hiszen mindkét esetben majd' két óra kellet ahhoz, hogy elhúzzák a spiccet. Ennek tudatában szórtam a tömött kosarakat és nagy meglepetésemre, talán a harmadik lendítést követően a csobbanást után szinte azonnal, maszatolós, de azért jól látható kapással jelentkezett az első vendég. Szinte a márna szájába dobtam a horgot...
Rövid tusa után megadóan csúszott a hálóba, a körülbelűl 45 cm forma marci.
Ezután következett, a már mentrendszerűnek mondható CSÖND.

A Harc...

Alig egy órája süttettem magam a vízparton, amikor szinte a semmiből érkezett, egy igazán tetszetős botra húzós kapás. Végre olyan igazán szemet gyönyörködtető márnás mozdulatsor.
Azonnal a nyélért nyúltam és felvettem a kontaktust a hallal. Nemcsak a kapás milyensége, de az első kirohanás ereje is azt sejtette, bizony szép jószág küzd a horgon. Szempillantás alatt lepörgettte a klipszig a zsinórt, így kénytelen voltam székemből felpattanva, öles léptekkel a köveken bugdácsolva lekövetni a folyónak lefelé rohanó hal mozgását.
Szép hosszú percekig tartó csatározásba kezdtünk, változó intenzitású, ám folyamatos harcban volt részem.
Az időközben benépesült parton kisebb szurkolótábor alakult ki, a hátam mögött kutyasétáltatók,  biciklisek maroknyi csoportja, halk drukkolása és persze jó tanácsai zengtek a parton, miszerint mit és hogyan is kellene csinálni fárasztás közben (persze gibicnek semmi sem drága) alapon.
Sokáig tartotta magát a mélyben, ez már darabosabb példányt sejtetett, de igazán komolyan csak akkor vettem a dolgot, mikor hengeres teste először átsejlett a szélborzolta Duna felszíne alól.
A 60 cm-es merítőbe csupán harmadik próbálkozásra sikerült belecsúsztatni, addig sehogyan sem akart beleférni. Végül azért csak meglett a koma...

Kora délutánig...

Ebben a márciusi időszakban megfigyeltem, hogy a kapások délután kettő óra magasságában szinte teljesen abbamaradnak. Persze, ha megvárnám az estét és sötétedés után is horgásznék, ismét eredményes lehetnék, de ezt mint ahogy korábban, úgy most sem teszem. Ilyenkor azért még hamar lehűl a levegő és a napközben kellemesen simogató szél a későbbiekben igencsak metszővé válik. Ekkor szépen veszem a sátorfám és hazaoldalgok. Tehát jó esetben addig horgászom, még a nap ereje kitart.
De még csak a déli harangszó hallatszik a távolból, tehát még bőven van időm.
A víz hőfoka valamivel több mint 7 fok, ami még azért mindig hidegnek számít, noha azért mint látjuk halat azért már ad a kitartó próbálkozásért cserébe.
Célhalunk, amennyiben az a márna, ilyenkor sajnos nem tartható meg az etetésen huzamosabb ideig. Jól megfigyelhető, hogy semmi, de semmi periódikusság nincs még a kapások között. Egy-egy kósza egyed cirkál csupán a partról még kényelmesen meghorgászható részeken. Belőlük lehet néhányat horogra csalni a nap folyamán.
Mire belefordulunk a késő délutánba, újabb két egészséges, jól küzdő márnát sikerül szákolni.
Közben néhány horgász cimbora is a partra téved, innentől inkább az eszmecsere, ami igazán foglalkoztat, a peca aznapra már nem motivál. Úgy érzem nem lehet panaszra okom, hiszen négy gyönyörű harcos bajszossal ajándékozott meg a kora tavaszi DUNA...

Minden kezdet nehéz...

Végre ismét feszíti a Duna vize...

Végre március van és még ha csiga tempóban is, de szerencsére felfelé kúszik a hőmérő higanyszála. A nappalok már kimondottan kellemesnek mondhatók, csak az éjszakai enyhe fagyok és a kissé színtelen táj emlékeztet arra, hogy nem is olyan rég még az ólomlábakon járó tél volt az uralkodó.
A melegedő időjárásnak köszönhetően vizeink hőmérésklete is napról-napra, ha csak néhány tized fokkal is, de melegedésnek indul. A környékbeli tavakon már javában fogják a békés halakat, de a Duna az más tészta, itt semmi sem ilyen egyszerű. Minden esetre egy próbát már igazán megér.

Szerencsére ezek a monstrumok mindig a folyó másik odalán közlekednek...

Első peca...

Eljött a napja annak, hogy néhány órára szerencsét próbáljak a Dunán. A folyó hőfoka Budapesten még nics 6 celsius fok sem. Egész pontosan 5,7 fok az adott napon. Egy kisebb áradast követően vagyunk éppen. Szép lassú, de folyamatos apadás mutatkozik a grafikonon, mindezek ellenére szerencsére azért bőven van még víz a mederbe.
A 2015-ös esztendő első pecáját oda terveztem, ahol a tavalyi esztendőben, dátum szerint épp egy évvel és egy nappal korábban, már az első peca márnát és néhány jobb kapást adott. Némiképp melegebb volt már a víz hőfoka akkor, de azért kellő optimizmussal vágtam neki, a délutáni pár órának.

2014-ben az első peca első hala...

A déli órákban érkeztem a partra, bevallom őszintén kicsit fura érzés, amolyan bizonytalanság járta át a mozdulataimat. Ezalatt a néhány téli hónap alatt igencsak berozsdásodik az ember fia. Amég a szezonban kis túlzással csukott szemmel vagy akár az éjszaka sötéjében is képes vagyok tökéletesen megkötött szerelékeket készíteni, most mégis kicsit sete-suta mozdulatokkal és komótos tempóban készül a végszerelék és legalább egy tucat horogelőke, mert ugyebár az fogyóeszköz a Dunán.

Nehéz fegyverzet...

Jöhet az etetőanyag keverés...

Sokat morfondíroztam egy ilyen korai hidegvízi pecára milyen színű és ízvilágú eteővel készüljek.
Végül úgy döntöttem, egy világos talán túl élénk színű és a nyári időszakban használatos etetőt keverek  össze egy fekete kimondottan hidegvízi örleménnyel. Mindezt természetesen jó adag barna agyaggal dúsítottam, ami fontos szerepet játszott a nemcsak a keverék nehezítésében, de a megfelelő szín kialakításában is. Persze mit sem ér egy ilyen mix, ha nem használunk hozzá kellő mennyiségű fehérjebombaként szolgáló csontkukacot.

Tartalmas etetőanyag...

Több mint 200g összsúlyban...

Végre megkezdődhetett a peca...

Lendültek az első dobások. Miután sikerült megtalálni a megfelő távot, ahol még stabilan megáll az 5oz folyóvízi kosár és nem mellesleg akadómentes is a rész következhetett a zsinór klipszbe történő kiakasztás. Ezzel lehet biztosítani, hogy mindig ugyanoda érkezzenek a finomsággal megtömött kosarak. Ezáltal létrehozunk egy etetőanyag folyosót, ami biztosítja számunkra a távolabb keresgélő halak számára az egyenes utat a felcsalizott horgunkhoz. Persze ilyenkor hideg víz esetén lényegesen több idő mire felkeltjük kedvenceink érdeklődését és rátalálnak a "terített asztalra".

Minden évszakban fontos eleme a Dunai pecáknak...

Mindezek tudatában megállás nélkül rendültlenül szórtam a nehéz kosarakat, melyek bombaként robbantották szét a rohanó Duna felszínét.
Telt-múlt az idő és lassan órák óta várom a csodát. Átfutott az agyamon, hogy talán még tényleg őrültség ilyen hideg víznél, nappali órákban márnára horgászni. Csupán a belső vívódás elején tartok, amikor a semmiből bődületes ütés sorozatot kapok, az addig mozdulatlanul feszűlő spiccre.
A másodperc tört része alatt már kezemben hajladozik a bot, amit az év első márnája próbál kitépni a szorításomból. Erejéből és kitartásából megfordul a fejemben, hogy talán külső akadás történt, ettől tartja magát ilyen határozottan a mélyben és rohan ki többször szinte megállíthatatlan módon. Ám lassacskán felőrlöm az elejét és az enyhén opálos vízből átselylik egy gyönyörű sodrófa vadvízi harcos sziluettje.
Lenyúlok a merítőért és lassan halam mögé engedem és várom, hogy a hibátlan példány a folyó hátán belecsússzon az ideiglenes rabságot jelentő hálóba. Azonban a most először használt szakáll nélküli horog egyszercsak kipattan a szájából és egy farok csapással idejekorán búcsút int.

 Vajon a szakáll nélküli horog miatt vesztettem el ma mindkét halamat???

Sokáig nem csüggedek! Annak reményében, hogy nem egydül kóricál, hanem bandába verődve társai is elöttem kutakodnak, szinte azonnal újra lendítem a pálcát. Majd újra, újra és újra...
Sajnos újabb óra telik el a legapróbb mozdítás nélkül. Lassan kezdek átfagyni a szünni nem akaró szél érezteti hatását. Idővel a feladás gondolata fogalmazódik meg bennem. Ekkor a semmiből, tipikus paducos gyors kapás sorozatot kapok. Szerencsére utólérem és rövidke fárasztást követően hamar a parti kövezésen botorkálva ismételten a merítésre készülök, amikor kísértetiesen hasonló módon ez a halam is lefordul. Mint az előbb, úgy most is végig feszes zsinórral történt a fárasztás, azt gondolom nem hibáztam a merítést megelőző pillanatokban. Hogy a szakáll nélküli horog vagy csupán puszta balszerencse hozadéka volt a halvesztés?! Azt sajnos nem tudom megmondani. A késöbbiekben azért még tesztelem ezeket a barbless horgokat a Dunán.
Most azonban a hazaút mellett döntök. Pozitív és negatív élményeket adott ma a szeszélyes kora tavaszi Duna. Hamarosan ismét próbát teszek...

Sajnos nem ejtett rabul egyetlen halat sem a mai napon...