2017. március 5., vasárnap

A Dunán vagyok, HAZAÉRTEM...



A Dunán vagyok, HAZAÉRTEM...


Tanácsok kezdőknek, haladóknak, kihívásokat keresőknek

Mint oly sokunkat, a horgászat semmihez sem fogható érzésének szele már egészen kisgyermekként megcsapott engem is. Azelőtt számos csodás vízen vendégeskedtem, és hazánk változatos halfaunájának majd minden tagjára volt szerencsém horgászni a legkülönbözőbb módszerekkel. Valami azonban mégis hiányzott, valahogy nem éreztem magaménak egyiket sem úgy igazán. Szerelem volt ugyan, de egyik sem bizonyult a „Nagy Ő”-nek! Aztán egy szép augusztus végi éjszakát követően, ahogyan először néztem az újonnan felkelő nap első sugarainak megcsillanó fényét a rohanó folyó hátán, már tudtam, hogy jó helyen vagyok. Végre haza értem! A Duna lett az én igazi otthonom...



Megismerkedésem a Dunával egészen kiválóra sikeredett, gyakorlatilag az első dobások egyike azonnal márnát adott, ami egyenes út volt ahhoz, hogy megfertőződjek. Ám a kezdeti sikerek után kialakult álomkép csalókának bizonyult, hiszen itt sincsen kolbászból a kerítés. Hamarosan rá kellett jönnöm, hiába a több évtizedes horgászmúlt, ez egy más világ, a korábbi tapasztalatok itt gyakorlatilag semmit sem érnek. Sokakat izgat a Dunán való horgászat, azonban kevesen vannak, akik végül rászánják magukat, hogy próbát tegyenek. Azok száma pedig igencsak elenyésző, akik a sok megpróbáltatás, a számos kudarc ellenére is örök hűséget fogadnak a szeszélyes, olykor kiszámíthatatlan folyónak.
Szerencsésnek mondható az, akinek nem magának kell kitaposni a sikerekhez vezető utat. Jó, ha van egy mentor, egy társ, aki terelget az úton, magyarázattal szolgálhat az esetleges sikertelenségre, helyismerettel rendelkezik, hasznos tanácsokat adhat a felszerelést illetően.
Ha azonban minderre nincs lehetőségünk, akkor is bizton állíthatom, hogy érdemes az olykor rögös útra egyedül is rálépni, mert egy bőkezű napon semmihez sem fogható érzéssel kárpótol minden korábbi szenvedésünkért. Tanulni pedig ma már számos forrásból lehet. Újságok hasábjain, blogbejegyzésekben, különböző horgászfórumokon és videómegosztó portálokon egyaránt találhatunk hasznos információkat.
Most megpróbálok csokorba gyűjtve néhány írt és íratlan szabályt ismertetni, amit talán könnyebbé tehetik az első szárnypróbálgatásainkat. Természetesen mindezt a teljesség igénye nélkül, figyelembe véve azon kérdések gyakoriságát is, amiket legtöbbször nekem szegeznek, ha dunai pecáról van szó.




Vasszörnyetegek...



Bárhová is ülünk le a folyón, az első és legfontosabb talán a víztől való optimális távolság megválasztása. Be kell látnunk, hogy bizony nem csak mi, horgászok vesszük igénybe a folyó adta lehetőségeket, hanem a teher- és személyszállítás főszereplőiként jelen vannak a több ezer tonnás giga-mega monstrumok is, melyek megkeseríthetik az óvatlanok, de akár a rutinosabb vízen járók életét is.
Legjobb példa erre a sajátom, ugyanis annak ellenére sikerült pórul járnom a közelmúltban, hogy mindig kényesen körültekintő vagyok.

A rekordokat döntögetőn alacsony vízállásnak köszönhetően egészen a kövezés aljáig szabad volt az út, ahol kényelmesen ki lehetett alakítani az aznapi horgászállásomat. Azt gondoltam, hogy jól mértem fel a helyzetet, és elég távol vertem tanyát. Szinte biztos voltam benne, hogy a közlekedő óriások által keltett hullámoktól maximálisan védve vagyok. Ezt bizonyította a délelőtti órák viszonylagosan nagy hajóforgalma is, hiszen a a legnagyobb uszályok hullámai is csupán alattam néhány méterrel lejjebb nyaldosták a partot. Aztán jött egy, és felrúgta a szabályokat... A jól láthatóan kimondottan nagy sebességgel közlekedő jármű első hullámai szinte fejmagasságban csapódtak be – borított és vitt mindent magával, amit csak ért. Az anyagi kár mellett a másik nagy kellemetlenség akkor érhet ilyenkor ősszel, ha vizes lesz az öltözékünk, és váltóruha híján indultunk a partra.


TIPP
Hajók között
A fővárosi szakaszon horgászók tudják, hogy a belvárosi részeken horgonyzó folyami hajókról a Dunába kerülő ételmardékoknak köszönhetően egyfajta „természetes” etetést hoznak létre, amit előszeretettel látogatnak a halak, főleg a márnák.
A kikötött hajók közt nehéz a peca, de erős felszereléssel és gyors reflexekkel nagyszerű élményekben lehet részünk.

Akadók leküzdése, terepszemle fontossága

Talán a legtöbb bosszúságot okozza a Dunára merészkedők számára az elakadások végeláthatatlan sora. Gyakran annyi szereléket veszít az ember a nap folyamán, hogy kis túlzással az éjszaka sötétjében, lámpafény híján is kellő magabiztossággal tudja pótolni.
Természetesen a kötözéssel eltöltött időn felül a bent hagyott felszerelés, aprócikkek összértéke is sokak kedvét elveszi a további próbálkozásoktól, pláne egy haltalan napot követően.
Azonban jelentősen javíthatunk a szerelékvesztés fokán, ha néhány dolgot szem előtt tartunk.
Az idei esztendő száraz, csapadékmentes nyara lehetőséget ad számunkra, hogy azokon a helyeken, ahol normál esetben a víz az úr, most betekintést nyerjünk és feltérképezhessük kedvenc helyeink akadóit és horogmarasztaló részeit.
Elég csupán néhány órát rászánni, és gyalogszerrel bejárni a száraza került részeket, fényképeket és jegyzetet is érdemes készíteni a helyről. Később számtalan bosszúságtól kíméljük meg magunkat ezzel.




Helyben tartott végszerelék


Minden horgászat kezdetén – legyen szó etetőkosaras vagy végólmos szerelékről – fontos megtalálnunk legalább azt a zsebkendőnyi akadómentes részt, amit a nap folyamán kellő biztonsággal meg tudunk horgászni majd. Ennek első és legfontosabb eleme, hogy a meghorgászni kívánt táv és a sodrás erejének még fixen stabilan ellenálló össztömeggel rendelkező legyen a végszerelékünk. Amennyiben rosszul választjuk meg ezt, akkor a víz ereje a legközelebbi akadóig görgeti majd azt. Ne féljünk a nagy, akár 200 gramm össztömegű kosarak használatától sem, hiszen vannak olyan húzós vizű szakaszok, ahol mindezt megköveteli a folyó ereje.
Tökéletes visszajelzést kaphatunk munkánk sikerességét illetően, amit botunk spicce közvetít felénk: Amennyiben a dobás és a szerelék fenékre érkezését követően botvégünk bólogató mozgást végez, akkor az általunk választott nehezék még nem képes ellenállni a sodrásnak.
A stabilitás önmagában még nem elég. Meg kell találnunk azt a részt, ahol nem akad, ez többnyire néhány dobással megoldható. Ezt követően célszerű a zsinórt kiakasztani a klipszbe, így mindig visszatalálunk a meghorgászni kívánt területre. Hasznos lehet zsinórjelölő filccel is jelölni, ha esetleg egy nagyobb testű, vehemensebb hal kikéri a zsinórt a fülből, akkor hamar visszataláljunk az etetésünkre.



A megfelelő pálca...



A leggyakoribb kérdés, amivel találkozok az az, hogy „Milyen feederbotot ajánlanál, ha a Dunán szeretnék horgászni?”. Az a baj ezzel a kérdéssel, hogy legalább kismillió bot van a piacon, ami mind-mind jó lehet a Dunára, de nem mindenhova, és nem mindenkor.
Vegyünk egy egyszerű példát. A kedvenc helyemen, ahol előszeretettel próbálkozom, vízállástól függően 80 g és 200 g közötti kosarakat használok, ehhez jön még hozzá az etetőanyag súlya. Tehát alacsony víznél bőven elég lenne egy médium pálca, azonban ez már nem lenne képes a 250 g össztömegű kosár vízbe juttatására, egy kisebb áradás idején sem. Épp ezért kezdetben én egy erősebb, akár extra heavy botot javasolnék. Ezt szükség esetén erőgumi beiktatásával lágyabbá, finomabbá tehetjük, ami a fárasztás élményét is élvezetesebbé és biztonságosabbá teheti. A későbbiekben pedig tapasztalati úton úgyis kirajzolódik, milyen karakterisztikájú és dobósúlyú botokra van még szükségünk az optimális pecáinkhoz.



Etetés nehezítve, és csakis pontosan

TIPP
Előzetes keverés
Érdemes a másnapi pecát megelőzően már éjszaka bekeverni az etetőanyagot, hiszen a nagyobb szemcsék így több nedvességet tudnak magukba szívni, ezzel is tovább nehezítve a mixet. Az élő csalit kizárólag a parton, közvetlenül a kezdés előtt keverjük hozzá.






Én azt vallom, mint ahogy más vizekre sem, úgy a Dunára sem szabad elindulni etetőanyag nélkül. Persze tudom, most sokan azt mondják, hogy ólommal és egy csokor gilisztával is meg lehet fogni a halat. Ezt én nem is tagadom, hiszen vannak olyan helyek vagy időszakok, amikor mindenféle hókuszpókusz nélkül is sikeresek lehetünk. Számos pecát górcső alá véve azonban megállapítható, hogy csalogatóanyag nélkül ritkán lehet részünk igazán eredményes, álomszerű élményekben.
A kapható őrlemények tárháza végtelen, ezért mindenki egyéni ízlésének és pénztárcájának függvényében választ leginkább a termékek közül. A lényeg, hogy folyóvízi, tehát nagyobb szemcséket tartalmazó keverék legyen. Évszaknak megfelelően válasszunk ízt: nyáron inkább a sós, míg ősszel és kora tavassal az édes gyümölcsös aromával rendelkezők lehetnek a leginkább nyerők. A nehezítés minden esetben fontos a tökéletes anyag elkészítésénél, ami történhet agyaggal, földdel, kaviccsal is akár.
Az etetésnek azonban csak és kizárólag akkor van értelme, ha egy úgynevezett etetési sávot vagy folyosót hozunk létre, amit folyamatos, 5-7 percenkénti újradobásokkal masszívan fenn tudunk tartani. Ennek pozitívuma, hogy ha esetleg a környékünkön nem is tartózkodnak halak, akkor akár nagyobb távolságból, a sodródó szemcsék vonalán felfelé haladva hamar a felcsalizott horgaink közelébe sikerülhet vonzani őket.
A folyóvízi horgászatok többsége nem móka és kacagás – számos olyan nehezítő körülménnyel kell megküzdenünk a siker érdekében nap, mint nap, amik, ha nem szeretnénk ezt a műfajt, hamar kedvünket szegnénk.
Viszont, akit egyszer megajándékoz kincseivel a vén folyó, azt magához láncolja egy életre...


Köszönet a fotókért, barátomnak Figurának:  figurahorgaszblogja.blogspot.hu