2019. március 29., péntek

Tavaszi forgatókönyv...



Akik a márciusi horgászós napjaikat a délegyházi feketesügérek kergetésének szentelték, koránt sem voltak mindig örömteli percei. Nehezen adták magukat a nagyszájúak, minek okán végül a nap folyamán kínkeservesen összekukázott 1-1 darab halnak is lehetett teljes joggal örülni.
Mivel harmadik fekás pecámra készültem, rövidke pergető pályafutásom során nincs igazán nagy tapasztalatom a megfogásukban. Az viszont köztudott, hogy többféle módszerrel próbálják becsapni őket a pergetők. A víz hőmérsékletének emelkedésével egyenes arányosan növekszik célhalaink aktivitása, kapó kedve.
A táplálék megszerzése egészen a víz legfelső rétegéig csalogatja őket a nyári legmelegebb hónapokban. Na, de mi van addig?!



Lassan melegszik a tavak hőfoka, így első két alkalommal csak fenéken, és csak rákimitációkat pöcögtetve kergettem a halakat. Nem mondom, hogy ez rossz peca vagy eredménytelen, de akit egyszer megcsapott a felszíni csalik levételével járó katarzisélmény, annak a hosszú hideg hónapokban a lassan cincálós gumis horgászatok ilyenkorra már kezdenek az agyára menni… :-)
Ez amolyan „buzera peca” :-)
Szóval a víz még hideg volt, ezért lényegében időpocsékolás lett volna az első két alkalommal wobblert húzgálni a passzívnak mondható halaknak. De a remény első sugarai kezdtek megcsillanni… :-)



A tavasz ereje megmutatkozni látszik, varázsütésre elkezdett színesedni a táj. A nappali 20-22 fokok hatása érezhető volt. A szélvizekben elkezdtek aktivizálódni a táplálékhalak. Értelemszerűen a ragadozók sem maradnak távol az ilyen csoportosulástól… :-)
Ezen a gondolatmeneten elindulva kezdtem tervezgetni a harmadik pisztrángsügéres horgászatomat. A sok-sok kilométeres barangolás egyetlen előnye, ha az ember nyitott szemmel jár, megjegyzi melyik résznek milyenek az adottságai.
Így került a látóterembe a tórendszer egy része, ami ugyan eddig soha nem adott egyetlen fogást sem, de még csak egy kósza ütésem sem volt itt soha. :-) 
Most mégis egy csapásra érdekes lett!
A terület jellemzője, hogy egy csendes, nyugodt kis öböl. Általában szélvédett, nádassal, fákkal jól körülölelt, lapos, nagyon lassan mélyülő rész ez itt. Kezdetben fekákat is kizárólag itt láttunk napozni.
Ezekre alapozva az indulást megelőző este összeállt a fejemben egy úgynevezett forgatókönyv. Ha valahol, akkor talán itt lesz az a hely, ahol életem első wobbleres feketesügéreit horogra csalhatom.
A téli szerzemények közül ki is választottam egy keszegfélére hajazó darabot, ami leginkább hasonlított a környéken korábban látott táplálékhalak méretére és formájára. 


Nem a teljes napot terveztem végigwobblerezni, inkább csak a délutáni órákban bíztam, hogy lehet ott keresnivalóm az említett módszerrel. Így hát, rendhagyó módon a reggeli gumipáncélosok recegtetésével indult az ominózus nap. Szerencsém volt, mert a délelőtt folyamán sikerült 5 jó kapást kicsikarni, amiből négyet halra is tudtam váltani. Az ötödik, mondhatni rontott kapás is hallal kecsegtetett, ugyanis kivártam türelmesen a bevágással, ahogy kell, de sajnos a negyedik ütés után is sikerült akadás nélkül kitépnem a csalit abból a „városkapu” méretű szájból.
Nem is ragoznám tovább a dolgot, maximálisan elégedett voltam a délelőtt történéseivel. :-)
Ahogy haladtam a délutánba, utam lassan keresztezte a korábban megálmodott célterületet. Alig vártam, hogy odaérjek és tanúbizonyságot szerezhessek arról, hogy jó gondolatmenetet raktam-e össze magamban.
Persze benne van a bukás is, de a délelőtt eredményessége miatt már úgy érzem, nem törne meg egy esetleges kudarc sem. Már szerencsére nem volt a vállamon a görcsös „mindenáron fognom kellene valamit” érzés.



Az első rozoga stégnek nevezett tákolmányra lépve az a látvány fogadott, amit reméltem.
Előttem milliónyi apróhal sürgött-forgott, és mivel gyakorta rebbentek szét a közibük csapó, vészjósló árnyak mozgásától, így hamar egyértelművé vált, hogy a körülmények optimálisak. Itt vannak a ragadozók és a kellő aktivitással táplálkoznak is.


Eljött az idő…
Próbadobás az ismeretlen „haltesttel”, majd a következő már az oldalsó, lassan rügyező nád tövében landol. Mivel nem tudom, mi a megfelelő tempó, úgy döntök, lassú tekerés mellett próbálom kívánatossá tenni a felkínált csalit. Az utolsó nádcsücsök árnyékos takarásából egyszer csak felvillan a hologramos csali teste, és lám-lám, nem is jön egyedül. El sem akartam hinni a dolgot, örömömben még talán valami hangot is kiadtam, de korai volt. Feltűnő lehetett a ruházatom, mert mint egy szobor álltam ott meredten az izgalomtól lefagyva, a hal mégis látványosan megriadt és rohamléptekben iszkolt el vissza a védelmet nyújtó növényzet mögé.
Szomorú azonban nem vagyok, az adrenalintól megrészegülve lendítek újra és újra.
Úgy döntök, kicsit fokozom a tempót, nem a balinos izomból tépős fokozatra, de azért nem finomkodok. Valahol félúton járhat a csobbanás és köztem a szépen vibráló crank, mikor valami oldalról, ellentmondást nem tűrő módon csap le a műcsalimra… Veszett jó érzés volt!
Nem volt víz tetején viháncolós fárasztás, ami még megkoronázhatta volna az eseménysort, de nekem így is több volt, mint tökéletes.



Legyezőszerűen dobálok, alaposan megvallatom a részt…
Az egyetlen hátulütője ennek a saroknak, hogy bizony hamar szét lehet ütni a vizet.
Szedem a motyót és néhány beállóval arrébb lopakodok, hátha a benyúló növénysáv másik oldala tartogat nekem valamit. Több halat is látok cirkálni, de becsapós ez, mert a balinoknál már megszoktam, hogy ha ilyen mozgású Őn elé vetem a wobit, akkor jó eséllyel felkelti az érdeklődését. A fekuszoknál ez egyelőre kicsit másként működik.  Mindenesetre a csobbanást követően egy ilyen látott hal útját próbálom keresztezni, hátha ingert kap, ezért őrült tempóban csévélem a nanot, hogy utolérjem.
Kellett volna még legalább 1,5 méter, hogy a szája elé érjen, mikor nem a célhal, hanem egy másik bass, keményen oda b@sz oldalról. Úgy éreztem, azonnal kettőt ugrott lefelé a mélységi szint a fekahorgászat ingoványos mocsarában… :-) :-) :-)
Kicsit nehéz magamhoz édesgetni a halat, mert egy több méter hosszú visszavágott öreg nád húzódik előttem, ami néhány centit a felszín fölé emelkedik. Végül kicsit komikusan, de megoldódik a dolog, fotózhatom az újabb pergetett sügérfélét. 


 
Újabb reményekkel lépdelek a következő emelvényekre, de ez a rész kicsit már mélyebb, nem olyan amire azt mondanám, hogy ideális. Nem is erőltetem a dolgot, visszasomfordálok az első sikerek helyszínére.
Látszólag rendeződtek a viszonyok, újabb csapat keszegek és körülöttük tobzódó ragadozók mutatják magukat.
Eseménytelen időszak következik, dobálok, keresgélek, húzom lassan, húzom gyorsan, egy-egy raj közepén megállítom, de semmi nem készteti kapásra őket.
Szemezek egy nádcsücsökkel, de picit feltámad a szél, és akárhogy igyekszem, nem sikerül az Istenért sem elérni a kívánt távolságot. A faszerkezet legszélén egyensúlyozva, valahogy csak sikerül olyan erőt belevinni a dobásba, hogy tökéletes helyre essen. Úgy döntök, gyorsan, időnként bele-belerángatva szedem vissza a zsinórt. A hatás nem marad el…
Egyszer csak elnehezedik a felszerelés. Egy pillanatra azt hittem elakadtam, de mikor belemozdítok, azonnal cikázni kezd és ez, mint tudjuk az akadókra kicsit sem jellemző. :-)
Nem is lehetne ennél szebb tavaszi napom…


A következő ismételten egy kikövetés formájában terheli az idegeimet…
Pont előttem van egy leszakadt ág, amin folyton át kell emelni az utolsó métereken a csábító yo-zurit.
Így tettem most is, de gyakorlatilag éppen a hal orra elől emeltem ki azt. Szerintem a sügér sem értette, hogy most mi van, talán még meg is sértődött a történtek láttán. :-)
Újabb holtszezon jön… kicsit be is felhősödik az égbolt, és a kis halak is elhúzták a csíkot, rohamosan romlanak az esélyeim.
Mivel a nap végét ismét gumizással szeretném tölteni, az indulás gondolata motoszkál a fejemben.
Utolsó dobásra készülök, ami szokásos módon legalább 10 lett. Ebben egyetlen jó ütést kapok, amibe talán kicsit bele is bambultam, így nem akadt meg sajnos.
Szomorkodni azonban nincsen okom, hiszen tökéletes forgatókönyve volt a napnak, amit úgy rendezett meg az élet, ahogyan megálmodtam magamnak.
Csupa pozitív élménnyel és érzéssel elballagok a virágillatú, délegyházi naplementébe.
Szevasztok :-)


2019. március 18., hétfő

Március idusán...





A kikelet változékony időjárása uralja a lassan újra színesbe öltöztetett márciusi napokat.
Megannyi szeszélye ellenére a változás, a megújulás időszaka ez. A pergető horgászok számára is végre lassan újra kinyílik a világ.
Azonban csalóka ez a kép…
A legtöbb ragadozó halunk épp a mézeshetek tilalmát élvezi, persze ott van a jász és a domolykó, akik majd csupán a következő hónapban vetik bele magukat a nász bódulatába.
Szóval, így ők még üldözhetőek lennének. Azért a feltételes mód, mert a folyók, patakok vízjárás grafikonja egy menő amerikai vidámpark hullámvasút alaprajzának is beillenének. Az elmúlt pár hétben immáron sokadszor keseríti meg és korlátozza be a lehetőségeimet a vízjárás.
Gondolati szinten már bekúszott az elmémbe egy csendes kis tavaszias feederezés lehetősége valamelyik Duna menti öbölben. De ezt viszonylagos könnyedséggel sikerült elhessegetni.
Na, de akkor mi legyen???
Közeledett a 3 napos ünnep, aminek pénteki napjára a program biztosan peca. De hol? És mire?
A hirtelen jött lehetőségen felbuzdulva, első Zagyva menti látogatás lehetősége csillant fel, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan fújta el a csintalan tavaszi szél. Kell valami B terv!
Horgász cimborák fekázást terveztek Délegyházára… A társaság miatt vonzó a program, viszont valahogy soha nem mozgatott meg a nagyszájúak horgászata. Sokan említették az elmúlt időszakban, hogy ha már pergetésbe kezdtem, akkor a fekete sügér horgászatot mindenképpen ki kell próbálnom egyszer. 
Én pedig megannyiszor csak hümmögtem… Na, jó nem! Határozott véleménnyel utasítottam el ennek a lehetőségét is…
A nyári felszíni csalikkal való kergetés még csak-csak érdekes lehetett volna számomra, viszont ez a hideg vízi „nem is igazán esznek még a fekák” pecához nem fűlött a fogam igazán.
Olyan nagyon betli szagú ez az egész. Tovább rombolta a morált az esőkkel tarkított orkán, amit az időjósok ígértek aznapra. De aztán…
Mit veszíthetek, egyszer mindent 'IS' ki kell próbálni alapon vágtam bele a dologba…


Jöhet a szokásos információgyűjtés…
Először netes keresgélés, majd személyes megkeresés útján sikerült némi elméleti tudást magamba szívni. Még jó, hogy vannak olyan segítőkész barátaim, mint Pusztai Attila, aki mindig megmutatja, melyik ösvényen induljak az ismeretlenbe, ha eredményes akarok lenni. Köszönet érte!
Szóval az így megszerzett tudással felvértezve indultam az alig fél óra autóútra lévő dunavarsányi horgászbolt ajtajához, ahová a közös találkapontot lőttük be barátaimmal.
Sajnos a bolt nyitása kissé megcsúszott aznap, ezért a tórendszer melletti kocsma napijegy árusító szolgáltatását vettük igénybe. Egy-egy gyors kávé bedöntése után, a megszerzett jogosultsággal a zsebünkbe vetettük bele magunkat a mai pergetésbe.
Hármunk közül egyedül Zsolt az, aki fogott már pisztráng sügért… Tomi és én, még csak nem is láttunk élőben ilyesfajta szerzetet… Csodás előjelek...
Mindhárman „tanyasi” Texas rig kötéssel indítottunk, annak végén offset horogra tűzött rák formájú gumi tetszelgett. Mivel egyikünknek se sikerült úgynevezett bullet ólmot szereznünk (csak jómagam legalább 5 horgászboltot kerestem fel ez ügyben), így egyéb alternatívaként különböző csúszó ólmok átalakított verzióival operáltunk. Innen fogant Tomi agyában a „tanyasi” elnevezés.
Élőben egyébként elég vicces is tud lenni a fiú. 


Szóval a meghekkelt rigen tetszelgő craw típusokkal vettük ostrom alá az úgynevezett 1-es tavat.
Az első néhány óra mondhatni eseménytelenül zajlott, csupán az egyre csak fokozódó északi szél borzolta a kedélyeinket. Stégről stégre, beállóból beállóba próbáltuk cserkelni célhalainkat.
Mindhiába…



Bizonyos szakaszokon egyszerűen átsuhantunk, mert már nem álltuk a szelet… szélvédettebb részeket próbáltunk felkutatni. Így lyukadtunk ki a 3-as elejére, ahol rövid próbálkozást követően már-már agresszíven vezetett rákra csapott le az első fekusz. Zsolt tapasztalatai előnyét halra váltotta. Megérdemelt szépséget vonszolt merítőig. Mindhárman úgy örültünk, mintha saját fogás lett volna. Reménysugár volt ez számunkra. Tomival konstatáltuk, hogy élőben így néz ki a hal, amire horgászunk…  Kattintottunk párat Zsoltról, majd útjára engedte a meglepődött ragadozót.
Ez a néhány perc új lendületet adott a napunknak…




Tovább keresgéltünk újabb szélvédett, és lehetőleg halban gazdag lelőhelyek után…
Séta-séta és számolatlanul elkövetett dobást követően keveredünk vissza a 2-es hátsó szélmentes zugaihoz. Egy nádfallal körülölelt részen halkan lépkedünk fel a rozoga stégekre. A partközeli sekély részen kisebb csapatokban ólálkodó, gyanútlan vörös szárnyú rajok mozgását kísértük figyelemmel.
Majd a Tomihoz közelebbi részen hirtelen rebbenő kishalak riadalma rabló halat sejtet. Halbogár nem rest rádobni az előző kalamajka helyszínére. Alig néhány pöccintést követően határozott ütés kap, majd beleáll a bot a kezébe. Rövid fékcicergős jelenetet követően, angolosan távozik horgáról a szerencsés napot kifogó ragadozó. 


Nem az az összetörős típus a srác, de azt gondolom igazán jót tett volna a lelkének, ha nem csak egy villanás elejéig pillantja meg a víz alatt vehemensen védekező bestiát.
Sebaj, előttünk a délután, van még remény…
Tomi rendületlenül hisz a hely erejében, ahol az imént akciózott, mi viszont Zsolttal tovább bandukolunk reményt keltő helyek irányában. 





Elérünk egy olyan partszakaszra, ahol szinte nyári klíma az uralkodó. Leülünk egy padra, mint a vénasszonyok és a lehetőségeinket kezdjük taglalni. Annyira jó végre kicsit felmelegedni a felhők mögül most már huzamosabb ideje pucsító Nap sugaraiban. A szemközti oldalon egy legalább 20 méteres sávban húzódó tükörvíz hívogat minket. Szedjük a sátorfánkat és célba vesszük az első olyan stéget, ami az említett területen tornyosul a víz fölé. Ahogy közeledünk a faemelvényhez, a kristálytiszta vízben egy komótosan úszkáló sügér sziluettje tűnik át. Zsolt előzékenyen a stégre terel, hogy próbáljam halra váltani a kínálkozó lehetőséget. Sajnos nem jártam sikerrel…
Viszont bízva abban, hogy nem járt egyedül a koma, tovább vallattuk a jónak vélt területet.
Pöccintek, a torzsák szélére néhány emelés, majd a visszalazított zsinór szépen lassan elindul…
Eufórikus érzés… Szerencsére van türelmem és kivárom a megfelelő pillanatot a bevágáshoz.
A horog ül, majd rövid csatába bonyolódunk. Hosszúkás, keskeny test villan a vízben, ez bizony nem a kívánt hal formája. Sajnos tilalmas sokfogú tigris elégedetlenkedett a jól akadt offseten.
Más esetben örültem volna az igencsak lesoványodott krokinak, most viszont nem tett felhőtlenül boldoggá a dolog. Azért egy fotót készítettem róla, majd hamar útjára bocsátottam.


Alig néhány perccel később újabb rendellenes zsinórmozgás hozza tudomásomra, megint akció van kibontakozóban. Csak remélni merem, hogy nem újabb tilosban járó ragadozó játszik az idegeimmel.
A megfelelő időben ráfeszítek a zsinórra, majd határozottan bevágva hozom tudomására ellenfelemnek, hogy szorul a hurok.
Nincs igazán nagy ellenállás, hamar a felszínen forgolódik életem első fekete sügére.
Gyermeki öröm járja át minden porcikámat, nem az a combos fajta hal, de nagyon szép színezetű és elsőnek igencsak megteszi.
Cimborám készít pár közös emléknek valót, majd néhány pillanatig még én is pózoltatom a levegőn, mielőtt útjára engedem. 






Zsolt után nekem is halas lett a kezem, már csak Tominak kellene picivel több szerencse.
Eléggé benne jártunk már a délutánban, ezért elkezdtünk visszafelé haladni a hátrahagyott autók irányába.
Az elején megint a nagy semmibe dobálás ment, majd egy bedőlt fa bal oldalára helyezkedve igyekszek az összeszűkülni készülő csatornaszerűség közepén landoltatni a gumi rákformát. Talán a harmadik emelést követően hagyom, hogy a súlytalan plasztik lehulljon a fenékre, majd pár másodpercig pihentetem azt az aljzaton. Mikor újramozdítom, szépen lassan elnehezedik a motyó.
Kissé elakadásnak tűnik a dolog, de mikor ráfeszítek, visszarúg valami.
Emlékezetes fárasztás veszi kezdetét, ugyanis szaltók kíséretében látványosan küzd a felszínen.
Sokáig élveztem volna még ezt az attraktív védekezést, de hamarjában megadóan siklik a kezeimbe.
Az előző halhoz képest nyugodtan mondhatom, hogy klasszisokkal jobb példánnyal van szerencsém pózolni. 





Természetesen néhány portrékészítést követően, egy laza farokcsapással távozik a büszke harcos.
Ezt követően, egy már reggel is ígéretesnek tűnő részt szórtunk meg kellő alapossággal.
Szerencsémre igazán jó kapást kapok a semmiből, azonban hamar kiderül, megint nem a kívánt fajta veszi fel az emelgetett cuccot. Az optimálisan beállított fék mellett is elviszi a szerelék csalogató végét. Vélhetően sikerült elharapnia a vékonyka fluorót. Ha már megakadt, jobb lett volna kiemelni és úgy visszatenni azonnal, mint így, hogy piercingel a szájában úszott tovább.
Van még kb fél óra a mai napra szánt horgászatból, ezért kötök még újat, bízom a jó hajrában.
Hiába…
Zsolt a vége előtt néhány perccel még magához édesget egy nagyszájút, tovább emelve ennek a hideg márciusi napnak a fényét.



A délelőtti nyűglődést leszámítva, remek első fekázást sikerült rittyenteni a mai nehéz szeles napból.
Bár mindig azt hangoztattam, hogy vélhetően nem fogok sosem Feketesügérre horgászni, most mégis sokat változott a véleményem erről a remek sporthalról…
Azt hiszem, ha máskor nem is, egy nyári felszíni randevú kapcsán még biztos ellátogatok Dél1re újabb élményekért.