Meglepetésvendég a Dunán...

Munkanap van! Igazi nyári, tikkasztó forróság. Kicsit kómásan, egy frissen főtt kávé illatába bódulva tervezgetem a mai nap teendőit. Végül addig sakkozok a feladatok elvégzésével, hogy ha csak egy lopott kis órácskára is (na jó, több lett belőle), de el tudok szabadulni valamelyik fővárosi öbölbe néhányat dobni. Ennek okán egy bot és egy marék balinos csali társaságában indulok a város forgatagába.

Jól haladok a dolgaimmal, 1 óra magasságában már az újpesti öböl közelében keresek némi napfénytől védett parkolóhelyet, ahol „horgászósba” öltözhetek át.

Nem a legideálisabbak a körülmények…

Patakokban folyik a homlokomon a verejték, miközben illegálisan lerakott szemétkupacok között lavírozok az öböl olajfoltos vize felé. Nem egy természetközeli élmény! De ez is Budapest!

Kezdésképpen felsétálok a magas fal tetejére, onnan kémlelem a felszínt. Néhány percet időzök fent csupán, majd szomorúan konstatálom, „döglött” a víz.

Sebaj, ha már itt vagyok, megejtek néhány dobást… Leereszkedek a magaslat tövébe és lendületesen kezdem szórni a vizet… nem sok sikerrel. Hamar meg is unom dolgot és a Marina felé veszem az irányt.

A magas part másik végében első dobásra egy jó ütést kapok a betonépítmény árnyékából, de sajnos nem akad rendesen.

Nem vagyok benne egészen biztos, hogy megszúrta a száját, ezért néhány cserecsalival próbálkozom újra támadásra bírni, de a maroknyi időmből nem szeretnék sokat erre pazarolni, így innen is hamar továbbállok…

Talán majd a nagy Duna…

Felcaplatok a hídra, majd lihegve bekommandózom magam a szigetcsúcsra.

Közben utcalakó kolónia tagjai néznek rám megvetően, ahogyan keresztülsétálok az „otthonukon”.

Ez sem Budapest büszkesége sajnos!!!

A csúcs elvágó vizén keresek ragadozót, de azalatt a néhány perc alatt, merthogy csak ennyit bírtam a tűző napon, nem sikerül kapásra bírni senkit.

Az órámra pillantok és mivel nem túl eseménydús és a dög meleg miatt nem is túl komfortos a peca, elindulok visszafelé. Ennyi volt mára!

Míg kiérek a szigetről, addig gyors újratervezés keretein belül úgy döntök, adok egy esélyt még a Fokának.

Az öböl belső oldala fás, árnyékos, és mivel nem túl magas a vízszint, így a kövezésen besétálva egész nagy részt meg lehet horgászni.

Ahogy közeledek a solyázó rész sekély vizében, egy retúr méretű balin randalírozására leszek figyelmes.

Legalább itt van egy kis élet!

Hogy honnan tudom, hogy retúr méret?! :-)

Hát mert a kis mohó a második dobásra elcsábul a kis L-minnownak! :-)

Már majdhogynem kiért a csali a szárazra, mikor is oldalról rákanyarodva megnyílt a víz az ezüstös háta felett és keményen odavert. Rövid csata után még a vízben szabadítottam a horogtól, majd intettünk búcsút egymásnak.

Végre valami esemény… :-)

Dobálgatok minden irányban, közben kémlelem a vizet, hátha látok rebbeni aprónépet…

Cserélgetem a favorit csalikat egymás után. A soron következő egy fiiish power tail, ő kerül a kapocsba.

Az első dobást indítom, amikor egy szép fröcskölős rablás durran el abban az irányban, amerre céloztam. A lendület nagyobb, mint amekkora távolságban volt az akció, így azonnal próbálom visszafogni a slungot. Hiába minden igyekezet, így is legalább 3-4 méterrel túlszalad a támadás epicentrumától.

Őrült tempóban vontatom a csalit, hátha sikerrel járok…

Túlhúzom a rablás helyén, de nem támadja semmi. Ekkor kettőt belerántok ütemtelenül, mire tompa elnehezedéssel ráeszi magát a horogra. :-)

Kis huzavona után magamhoz édesgetem. Elég vékonyan akadt a vas, így mikor tarkón ragadnám, az érintésemtől megijed és leveri magát. Annyira nem szomorkodom, hiszen amúgy sem volt sokkal nagyobb 40 cm-nél.

Negyed óra üresjárat következik, és már tényleg nagyon mennem kellene…

Persze, ilyenkor lát meg az ember olyan dolgokat, amit nem tud itthagyni… :-)

Szedtem már le innen a belógó ágak alól szebb domikat, és most is a jelenlétükre utaló szedéseket véltem felfedezni. Plusz néhány kisebb, olyan sügéres rablás is eldurrant a kövezés tövében.

A mai legkisebb csali, ami nálam van, „botvégre” kerül, majd lassan, időnként megállítva terelgetem a szórással párhuzamosan.

Az első néhány dobás hasztalannak bizonyul…

Majd egyszer csak valami kőkemény rányúlással jelentkezik, fordul egyet és azonnal elindul a szemközti hajók alá, egyenletesen, és folyamatosan.

Talán harcsa?! Merül fel első gondolatként.

Annyira ellentmondást nem tűrően haladt a biztos szabadulást jelentő kikötőbeli építmények irányába, hogy szinte biztos voltam benne, hogy nem derül fény az elkövető kilétére.

Próbáltam lassítani amennyire a felszerelés engedte, de kezdetben szélmalomharcnak tűnt a dolog.

Végül csak sikerült neki megálljt parancsolni!

A visszafordítás procedúráját követően, először jobbra majd balra tett újabb kísérletet a gyorsított eljárású szabadulás érdekében.

Szerencsére a Westin W3 UltraStick 7-28 g fokozatosan őrölte fel az eddig ismeretlen hal erejét.

Néhány perc elteltével eljutottam odáig, hogy ellenfelem vaskos, aranyló teste átsejlett a Duna vízén.

Jött a felismerés, hogy ponty, és vele az a szomorú feltételezés, hogy nyilván akkor külsős akadás.

Bármilyen ragadozónak örültem volna, ami ilyen kitartással és vehemenciával küzd, de egy „kikapált”, „kabátos” ponty pont nem hiányzott.

Kicsit keményebbre vettem a figurát, bíztam benne, hogy az aprócska hármas majd csak kipattan a testéből.

A durvább fárasztásnak hamar meg is lett a hozadéka, először került felszínre a pikkelyes.

Csak egy pillanatra, mert szinte azonnal visszatört a mélybe, de abban a tizedmásodpercben ameddig szem előtt volt, úgy látszott, nem külsős az akadás.

Nahhh baszki!!!!

Átértékelődött a dolog azonnal!

Kezem egyből a féken és már tekertem is „vajpuha” fokozatra.

Fejben gyorsan meghánytam-vetettem a lehetőségeimet.

Nyilván ha a kezdeti rohamokat bírta a felszerelés, akkor azzal már nem lesz gond.

Ha csak a Yo-Zuri kisméretű horga meg nem adja magát… Itt elmondtam 10 miatyánkot!

Szóval tételezzük fel, hogy karnyújtásnyira vontatom, na de akkor hogyan fogom kiemelni itt a kövezésen?! Merthogy persze merítő még csak véletlenül sincsen nálam.

Rendes fogást találni egy ilyen halon szabad kézzel, mondjuk úgy, nem egy leányálom.

A testi épségét egy pillanatig sem szeretném veszélyeztetni, szóval a kövezésen kivonszolás vagy hasonló agyament gondolat szóba sem jöhet.

Kicsit csillapodik a tombolása, így van időm körbenézni, hátha valaki tudna segíteni.

Persze sehol senki!

Kicsit feljebb van egy hódtanya a partoldalba vájva. Előtte a partvédő kövezés át van rendezve.

Egy szűk bejárat után egy kis mesterséges, ember alkotta sekély medence van kialakítva, aminek a belső fele puha iszap. Úgy döntök, ebbe a bokáig érő vízbe megpróbálom beterelni a bajszost és majd ott kísérelem meg partra emelni.

Még húz, de már viszonylag jól terelhető…

Meg is kezdem a szűk bejárat felé irányítani.

A nyiladékba érve kicsit rezeg a léc, mert két oldalról a köveken hamar el tudná pattintani a zsineget, de szerencsémre gond nélkül átcsúszik a veszélyes zónán.

Felsiklatom az iszapra, majd a botot nyitott felkapó karral leteszem.

Két kézzel nyúlok érte!

Szerencsémre nem rúg, pedig egy ideig taperolom még így is, hogy biztos fogást találjak rajta.

Felemelem és bizony igazi nehéz ólomsúlyú, úgy mondanám „sűrű”, izmos, dunai vad pontyot emelek a kamera lencséje elé. 

Yo-Zuri L minnow... Úgy fest, nem csak balinmágnes... :-)

Csodálatos vadvízi harcos.

Sejtettem, hogy előbb-utóbb belefutok egy pontyfogásba, főleg apró gumizás közben, de legvadabb álmaimban sem gondoltam, hogy az első pergetett pontyom wobblernek esik áldozatul, ráadásul pont a Dunán, ami a szívem csücske.

Készítek róla pár fotót, bár nem olyan könnyű, kicsit talán kapkodok is, hogy ne legyen sokat a napon 35 fokban.

Szerettem volna egy visszaengedős videót is készíteni, de amint vizet ért a bajuszszála, már rúgta is ki magát a kezemből és se szó, se beszéd, eltűnt az öböl opálos vizében.

A meglepetésvendégem után a maradék munka is érthetően könnyedén, és széles vigyorral a képemen lett elvégezve.  :-)

Ütemes rablásrendszer a kolokánok földjén...

Isten tudja miért, de kicsit már hiányzott az őszi, téli, dropis „buzera” peca…

Ezért hát egyik délután úgy döntöttem, valami jó, hínáros, zsombékos, nádas helyet keresek magamnak és ott elcsípek néhány csíkost.

Fronttal terhelt az időjárás, déltől az ország bármely részén előfordulhat heves zápor, zivatar, legalábbis ezt ígérték. Mit se számít…

Felmarkoltam a gumis táskát, tele mindenféle apró finomsággal, meg persze mellétettem az iciri-piciri, kis mindenes, wobbleres dobozkámat, hiszen bármi lehet, akár még kellhet is.  Apró a tartó, alig 6-7 csali fér el benne, így nem túl nagy a választási lehetőség, de vész esetére talán megteszi.

Kocsiba pattanok és nagy rössel indulok neki a város forgatagának. Péntekről lévén szó minden olyan lámpaváltás, amin már 3-ik nekifutásra át tudok surranni, szinte ajándék. :-)

Azért idővel valahogy csak sikerül a kívánt helyre keveredni, kezdődhet a móka.

A terep tökéletes, pont olyan, mint gondoltam, hiszen rég nem jártam itt. A nyár közepére a flóra teljesen átvette az uralmat, szinte szőnyegként borítja a felszínt. Azért vannak lyukak, illetve olykor fél szobányi tiszta részek, amik tökéletes lehetőséget adnak a sügér horgászatára.

Még nem is dobtam, de már boldogság van… :-)

KOLOKÁN MEZŐ

Hamar hadrendbe állítom a fegyverzetet és kezdődhet a móka. Az első néhány nyiladékban teszek próbát. Egy-egy parányi ütés mutatja, itt vannak, de nem is túl nagyok és nem is túl éhesek…

Azért tovább próbálkozom…

Közben tekintetem elkalandozik az elém táruló vízi világ megannyi csodáján. Pezseg az élet!!!

Szitakötők könnyed tánca, szárcsa mama aggódó ricsaja, valamint siklótól riadó békák loccsanása ad újabb és újabb impulzust az ide látogatónak.

A tápláléklánc szinte minden tagja vadászik, és maga is préda… micsoda körforgás!

Ábrándjaimból egy heves ütésváltás rángat vissza a valóságba, igaz picit azért belebambulok…

Szép sötét, erősen kontrasztos mintázatú csapó „punk” kölyök elégedetlenkedik.

Hamar megszabadítom fájdalmától és visszaeresztem az otthonául szolgáló dzsungelbe.

„Lólépésben” próbálgatom a tiszta, zsebkendőnyi részeket… nem az igazi! Grabancon ragadok még néhányat, de érzem, ha mára csak ennyi halas élmény ér csupán, nem leszek maximálisan elégedett.

Tavasszal sok gyönyörű, sötét, „mocsári” balint sikerült itt becsapni, viszont akkor még volt hová dobni a nekik szánt műcsalit… Összeszedelőzködtem és gondoltam sétálok egy nagyot, hátha akad még itt legalább egy olyan spot, ami még „hasznosítható” balinfogásra… :-)

Bot nélkül fedezem fel a környéket és legnagyobb megelégedésemre találok két olyan részt, ami rejthet fogatlan ragadozót. A kérdés csak az, hogy ott vannak-e?!

Leülök egy bokor takarásába és kémlelem a vizet…

Hamar kiderül, hogy táplálékhal van gazdagon. Legalább 6-8, rajban mozgó balincsemege grasszál, egyik hínárfolttól a másikig. A ragadozókat viszont nem látom, hogy abajgatnák őket.

Már készülök továbbhaladni, mikor egy bődületes rablás csattan el a túloldalon, egy növényekkel körülölelt kis öbölben. Több se kellett… Vissza a kocsihoz, gumis cuccot szét, wobblereset össze, és irány vissza. Mivel tudtommal nem túl mély a víz, úgy döntök egy wtd-vel a kapocsban térek vissza, és azzal próbálom kapásra bírni az imént hangoskodót. Nem kellett agyalnom, melyiket küldjem harcba, hiszen egyetlen gyári darab lapult a „vészdobozkában”!

Mielőtt lendíteném az elsőt, megint ugyanott durran a víz…

Hamar loccsan is a topwater az előző rumli helyén, de nem vált ki reakciót.  Megpróbálom még párszor, mielőtt más típusra váltanék, de kudarc!

Nem túl széles a pálya, „legyezőben” dobásról kár is beszélni, talán 3-4 sáv van, ahol fixen el tudom húzni a szerkót, és még így is játszani kell, hogy minden növénycsoportosulás mellett akadás nélkül el tudjam vontatni.

Közben másik helyen is rabol az Őn… nem az előző példány, mert ez látszatra is kisebb volt.

Aham, szóval többen is vagytok??!! Míg ezt konstatálom, újabb fröcskölésre kapom oda a fejem.

Nahh ilyenkor kell leülni és gondolkodni picit… nyilvánvaló, hogy itt a ’csak dobom-húzom’ dolog nem működik, hiába tudom hova kell ejteni. A közhiedelemben az kering, hogy a bujkáló, lesből támadó balinokat viszonylag könnyű átejteni. Hiszen, ha kifigyeled, hol tanyázik, és meg is tudod dobni a „lakás előtti tornácot”, akkor ha nem is elsőre, de viszonylag hamar ledurrantja az orra előtt imbolygó imitációt.

A Dunán ilyenre nem sok lehetőség van, viszont az tény, hogy a Tisza-tavon fogott balinjaim igazolást adnak erről a teóriáról. Azonban a horgászatban az a szabály, hogy nincs szabály és papírforma se.

Ekkor jön az, hogy a horgász leül, figyel és okosodik…

Elsősorban a legelső „nagy” rablás elkövetőjére próbálok valamiféle ütemet, rendszert felépíteni, hogy mikor, miért, és hogyan rabol…

A nap szépen süt még, így a víz tetején gyűrűző prédaállatok jól mutatják magukat, tehát könnyű őket szemmel követni. Szinte félelem nélkül köröznek az ominózus, leselkedő balin háza táján.

De még nem elég közel ahhoz, hogy rájuk rontson.

Azonban egyre közelebb, és közelebb kerülnek. Végül balról jobbra haladva szinte érintik a hínárt, a rablás viszont elmarad… Nem értem! Biztos, hogy ott van, akkor miért nem vág oda??!!

A növénysziget végéhez érve az aprónép megfordul és ugyanazon az útvonalon elindul visszafelé…

Lassan, komótosan haladnak és mikor a „vesztőhelyre” érnek, bummmmmm közéjük rohan a takarásból. Ez az, amikor számítasz rá, mégis kikerekedett szemekkel, meghökkenve nézed a jelenetsort. Igaz, hogy újabb, legalább negyed órámba telik, de kivárok még egy támadást.

Ha létezik tökéletes másolat, akkor ez az volt! Kishalak közelednek, balról jobbra elhaladva zavartalan az útjuk, visszafelé pedig megint bammmmmm. Parádés!

Úgy vigyorgok ott magamban, mintha már a kezemben szorongatnám a rafkós, lesből támadó fenekeszeget, pedig még nagyon nem!

Mindenesetre felkészülök rá, hogy a legközelebbi esetnél az én minnow-om is már az élő prédák között „árulja a testét”! 

Megint nem kis időbe telik, mire lehetőségem van végre lezárni ezt kis „háborút”.

Felkapó kar nyitva, szem a célra szegezve és várok!

Végre balról elhaladnak, majd fordulás, és 2 méter, 1 méter, fél méter, már kilövésre készen állok, indítom a csalit, tökéletes időzítéssel érkezik a lehető legjobb helyre! A snegók rebbennek, de talán túl nagyot ahhoz képest, mint amekkora riadalmat okozhat a kis 44 mm-es Yo-Zurim vízre érkezése! Persze, hát nem is attól ugrottak szét, hanem mert a bestia rontott ki a rejtekéből. A látvány és az érzés egyszerre hasít az érzékeimbe és tudatosul a fejemben! Ez bizony megvan, végre!!! Olyan kapása volt, hogy most is beleborzongok. A partra terelés is megér egy misét, hiszen rengeteg helyre lett volna lehetősége berongyolni, de végül meglett a „mocsári rém”!

Az alsó horog tökéletesen akadt, viszont a hátsó egyik ága nem túl szerencsésen, szemgolyó mellé csúszott. Szerencsére már rutinos vagyok a kényes helyekről való kampószabadításban, hiszen az elmúlt pár hétben kétszer is feladta a leckét, hogyan távolítsam el MAGAMBÓL a szúrós „vasat”.

Lefektettem egy puha kúszónövény „ágyra” és szerencsére viszonylag hamar, finoman, és precízen, óvva a szeme világát, sikeresen „megműtöttem”. Dr. Balán rendel!!! :-)

Yo-Zuri L minnow 44mm

Készült pár kép, és ha kicsit talán csorbult is az önbecsülése, de legalább visszatérhetett uralni a hínármezőt!

Figyelmem újabb rablók felé terelődött!!!

Egy jóval kisebb példány néhány perc alatt többször produkálta magát egy nádfal csúcsán. Az egyik ilyen támadásába sikerült jó ütemmel belekontárkodni és elvenni a kedvét egy időre a mohó zabálástól. 

Fiiish Power Tail...

Említettem, hogy volt egy másik rész, ami még talán ennél is szűkebb és vadregényesebb volt. Már a dobó pozíció felvétele sem volt éppen sétagalopp. Nem is mondtam még, időközben elered az ígért eső. Először, olyan jó nyári zivatarosan, majd kellemesen áztatós stílusban. Hamar csúszóssá téve az agyagos járatokat, amin haladtam.

Itt is néhány gyors felderítő dobással indítottam, az érdeklődők száma zéró.

Kicsit visszább vonultam! Egyrészt szemlélődni, másrészt a fák még meglévő sűrű lombozata is védett valamelyest az hulló cseppektől.

Nem kellet sokáig ott eseménytelenül kuporognom, hiszen viszonylag hamar mutatta magát egy újabb igazán combos dög. 

Ő nem bujkált, mint az előző, inkább a megfelelő helyre való terelés taktikáját alkalmazta.

Ez úgy nézett ki a valóságban, hogy a partvonaltól kb. 5 méterre, a parttal párhuzamosan volt egy félköríves növény sáv, ami úgy nézett ki, mint mondjuk egy hullámtörő a tengereken… :-)

Az egyik felén - ami majdnem összeért a szárazfölddel - volt a képzeletbeli bejárat, ezen az alig 50 cm széles nyiladékon járt be a koma portyázni, de úgy, hogy ott bejött a háborítatlan kis öbölbe, megkerülte a gyanútlan halrajt, majd mikor a hátuk mögé ért, elkezdte zavarni őket a keskeny járat felé! Még nem támadta őket élesben, hiszen az igazi rablás csak a legszűkebb részen következett be, mikor már nem volt hová menekülniük. Mesteri ragadozó…

Persze nem szoptam ki ezt sem elsőre az ujjamból… nem kevés időt töltöttem azzal, lassan már bőrig ázva, hogy „kulcsot” találjak ehhez a halhoz is…

És persze dobáltam neki a „fahalamat”, mikor jött befelé és kezdte bontogatni a kis akcióját, de hiába!

Na, de majd most!!!

A terv a következő, marad a rejtőzködés, megvárom, míg bejön a táplálékért, megkerüli őket és mikor megkezdi a terelést, én eldobok abba az irányba, ahol bejött, jóval túl azon, és úgy vezetem be a csalit a szűk helyen, hogy pont addigra haladjon el az orra előtt, mire kialakul bent a káoszhelyzet!  Elsőre megcsináltam, amit elterveztem, de nem működött, inkább az élő halat választotta most! Újból nem kevés idő telt el várakozással… Aztán egyszer csak megint megnyílt őkelme háta felett a víz, ahogyan a sekély vizű bejárat felé haladt.

Megkerülés, majd terelés! Én dobok és húzom, ahová kell, viszont a támadás már a csalim mögött kezdődik! Elcsesztem!

 Illetve mégsem! Egy nagy villanást látok, majd hatalmas hullámot, ahogy visszakanyarodik, és teljes gőzzel bebombázza megint a kis L-minnowot. A rövid pórázos fárasztás alatt olyan előadást produkál, hogy szemem, szám tátva marad, és csak bízom a sikeres végjátékban.

Végül Ő is kézbe kerül.

Méltóképpen egy friss hínármező tetején pózoltatva kattintok róla párat. Lenyűgöző, morcos jószág!

 

Amíg tevékenykedek vele, újabb durrogást hallok, látni nem látom, mert a nád benyúlása takarja.

Gondolok egyet, végül is már így is vizes vagyok, mi baj lehet. Cipő, zokni le, majd próbálok bemerészkedni a vízbe, természetesen békanyál, hínár, szúrós ágak között lépkedek, csak reménykedek benne, hogy valami eldobott konzervkukoricás dobozba, vagy félbe tört sörösüvegbe nem sikerül belelépnem.

Végül csak addig merészkedek, hogy kilássak a „zöld fal” mögül. Egész szépen dobható nyílt víz tárul elém… Ha már itt vagyok, akkor párhuzamosan a növényzettel elhúzom a csalit kezdésnek.

Alig veret néhány másodperce a kisméretű balinmágnes csalim, de máris elnehezedik, majd megáll…

Ezt most nem kellett túlagyalni!!! :-) 

Jót meccselünk egymással, majd hálám jeléül az élményekért cserébe őt is útjára engedem.

Kicsit elfáradtam és a szűnni nem akaró égi áldás is arra sarkall, hogy az autóhoz csúszkáljak.

Az első sikereim helyszínén még azért megállok a szokásos utolsó-utolsó, na, jó tényleg az utolsó dobásokra, persze még fél órát maradtam legalább! :-)

És milyen jól tettem! Még két sötétruhás útonállót sikerült lépre csalni!

Egyet csak úgy random a „nyílt vízről”, egy másikat pedig a már-már szokásos ÜTEMES RABLÁSRENDSZER kifigyelésével!!! :-) Remek délután volt! Majdnem jót sügereztem!!! :-)

Szevasztok!