2021. március 25., csütörtök

Csontig hatoló márciusi szelek a Dunán…

 

Csontig hatoló márciusi szelek a Dunán…

 


Beindult a nagyüzem…

A múltkori délegyházi fekázást követően ismét feléledt bennem a tűz.

Így hát újabb kalandra vállalkoztunk, kivel mással, mint Halbogár cimborámmal.

A célterület ezúttal nem a korábbi bányató rendszer volt, hanem a Duna egy vadregényes ártéri erdeje.

Még mindig március elejét írunk, a természet ennek megfelelően még nyögi a tél akaratát.

Az éjszakák jellemzően dermesztőek és hát az ilyenkor megszokott cúg sem az a finom, kora tavaszi, virágillatú, langyoskás, kellemes fuvallat még. Leginkább az a klasszikus csontig hatoló fajta légmozgás a jellemző most.

Korán indultunk útnak, hogy a szenderedő város kietlen útjain felére tudjuk rövidíteni az amúgy hosszadalmasnak ígérkező utazást.

Így alig egy órácska autókázást követően már a sűrűbe vezető hepehupás utakon zötykölődtünk a veszettül hajlongó, sokat látott, ősfák sűrűjében. Na, nem a tiszteletünkre hajbókolt az öreg facsoport, hanem mert zimankós szélvihar cincálta az égnek meredező takaratlan fejdíszüket, jelezvén, hogy még a hideg évszak az úr…

A küszöbön toporgó tavasz hírnökei látszólag azonban már megvetették lábukat az erdő talaján.

Lágy száraikon bimbózó vadvirágok pingálják cifrára a színehagyott avart, míg a szem ellát.

Némi reménysugár a jó idő eljövetelére…





A mai tervek alapján feeder bottal készülünk kivarázsolni néhány békés halat az öreg folyam rohanó vizéből. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy különösebb elvárással érkeztünk a horgászhelyre, ugyanis ez az az időszak, amikor minden horogvégre került halnak örülni kell. Néhány karika, egy-egy dévér vagy netán egy harcos márna megfogása már bearanyozná a napunkat. A víz is hideg még, valahol 5-6 fok körül mozgolódik csupán. Finoman szólva sem olyanok a körülmények, mint amikor „nagy zabálásban” lehetne reménykedni.

A taktika is ennek megfelelő…

Az év ezen időszakában nagyon könnyen túl lehet etetni azt a néhány halat, ami próbálja aktivizálni magát. Szükségtelen még kiakasztott klipsszel egy távra nagy mennyiségű etetőt bejuttatni ilyenkor, hiszen csak feleslegesen jól lakatnánk azt a néhány egyedet, ami már aktívabban táplálkozik.

Célszerű inkább keresős pecára berendezkedni. Egy bottal rövidebb távon, a másik pálcával pedig beljebb érdemes kutakodni.




A Dunán jellemző „fontosabb a mennyiség, mint a minőség” elv ez esetben felcserélődik. A fehérje dús csontival nem szabad spórolni ilyenkor sem, hiszen a hosszú hideg tél folyamán a tartalékaikat felélő uszonyosok ezt a típusú táplálékot részesítik előnyben. Remélhetőleg hálájukat is kifejezik majd, egy-egy jobb kapással a kellően tuningolt kajáért…

Ezen a mezsgyén haladva vetettük be végszerelékeinket…

A siker hamar jött…

Néhány percen belül 1-1 pofás dévhal húzta el a spicceinket. Tejbetök vigyorral az arcunkon konstatáltuk, hogy bizony jó kis napnak nézünk elébe. Talán kicsit korán ittunk a brummogó bőrére… J



A következő rendes, bólintós kapásig közel két órán át kellett időzni. Eközben a több réteg ruha ellenére is libabőrözte testünket a huzat. Sapkák, sálak, kesztyűk takarásában próbáltuk védeni a didergő szervezetünket. Az üvöltő szél olyan hangosan fütyülve tombolt, hogy olykor a belső hangunkat is alig értettük, nemhogy egymásét.

Na, de csak eljött az határozottan spiccet bebólintó mozdulatsor…

A bevágás ült…

A védekezés nem márnás, nem is dévéres, de súlyából érezhető, hogy testesebb hal méltatlankodik a kampón…

Erős fejrázások közepette, mégis viszonylag hamar behálózandó távra sikerült terelgetni a 3 szem csontira kapó halat.

Az első felhúzást követően, egy villámgyors kékes villanás után azonnal vissza tört a mélybe…

Koncér van az akasztón… Tudatosult bennünk…

Aki fogott már ilyen halat az pontosan tudja, hogy sikeres szákolásig szinte csak akkor juthat el az ember, ha a horog, amire kapott valahol a szája belső felén lévő csontos, porcos részbe van beágyazódva. Ellenkező esetben a leglágyabb feeder bot és a kellően begumizott végszerelék ellenére is, szinte játszi könnyedséggel szabadul meg a szúrós csomagtól. Külön, vérnyomást emelő módon, leggyakrabban a merítést megelőző utolsó pillanatban.

Ez most remekül akadt szerencsére…

Sokat horgászom a Dunán, de ilyen különleges zsákmányra én is csak ritkán teszek szert.




Védett halunk, amit sajnos sokan összekevernek más hasonló vonású fajokkal, így gyakran a fagyasztó, vagy a forró olaj jelent végállomást eme csodás teremtménynek.

Sietve és féltve készítünk néhány emléknek valót Tomival, majd tüstént útjára is engedjük a násztüskében pompázó hím dobárt.

Ha a testemet nem is, a lelkemet minden bizonnyal jó időre felmelengette ez a néhány percnyi csoda.

Az újabb akcióig ismét legalább egy óra kellett…

A felhők mögül előkandikált a gyengélkedő Nap egy kósza sugara. Pont a parton keresztben elterülő uszadék fát világította meg, így hát felültünk rá, mint a fagyott verebek. Nem mondom, hogy pirongatta az arcunkat, de a reggeli szürkeséget követően mindenképpen jól esett a cserepesre szárított ábrázatunknak.

Amíg próbáltunk a komfortérzetünkön javítani a rönkön kuporogva, a semmiből érkezett egy nagyon jó rántás-sorozat…

Az a néhány lépésnyi távolság persze pont elég volt ahhoz, hogy kellőképpen lemaradjak róla. Ellenállás nélkül csévéltem ki a szerkót…

Ezek az elszalasztott lehetőségek nyáron, vagy az őszi forgatagban mondhatni nem számítanak, hiszen rövid időn belül elhúzza a következő hal. Most azonban ínséges időket élünk, abból a kevés lehetőségből kell megfelelően sáfárkodni, ami megadatik, ha eredményesek akarunk lenni.

A következő történés is az én botjaimnál kerekedett ki, ami néhány perccel követte az előzőt.

Két rövidebb biccentést követően derékba hajlott a river feederem…

A bevágás után pedig azonnal megállt a nyél a kezemben.

A pulzusom rögvest megugrott…

Éreztem, hogy komoly hal mozgolódik a túlvégen…

A további néhány szekundumban az is nyilvánvalóvá vált számomra, hogy se nem ponty, se nem marci ellenkezik a horgon.

A védekezés milyenségéből újabb leányhalra gyanakodtam. Már az előző példány is az igazán szemrevaló kategóriából való volt, de ez a mostani érzetre jóval nagyobbat sejtetett számomra.

A parti sáv elérése közben is jót birkóztunk egymással, de az igazi tánc a merítési fázis előtt kezdődött.

Megpróbáltam felhúzni oly módon, hogy a súlyos 150g-os kosár ne kerüljön a víz fölé.

Mondanom sem kell, hogy mindezt egy 120 cm-es előke hossz mellett nem egyszerű kivitelezni. Inkább húztam oldalirányba, mintsem felfelé. A teste egyszercsak átsejlett a Duna vize alól…

Elképesztő látvány volt… Orbitálisan nagy „leány” tekergett a szerelék végén és rázta méltatlankodva fejét…

Pár kirohanás és újabb felhúzási kísérlet következett, a szák fölé azonban csak nem akaródzott jönni neki.

Addig birkóztunk a merítő előterében, míg végül csak elvesztettem a kontaktot őkelmével…

Azt hiszem nem kell taglalnom azt az érzést, ami akkor eluralkodott rajtam…

Nem vagyok benne biztos, hogy ha életem végéig is vallatom az öreghölgy fodrait, összefutok-e valaha még egy ilyen matuzsálemmel, mint Ő. Kár érte…




A délután sem folytatódott más mederben…

A szél rendületlenül, kitartóan tombolt, mintha nem lenne holnap…

Barátom spicceit néhány pöccintést leszámítva, jószerivel csak a légáram huzigálta…

Nekem is csupán két valamire való jelenet maradt vissza mára.

Egy üres bevágás és egy félúton lemaradt hal jelentett izgalmat a továbbiakban.

Küzdelmünk a fagyos lehelettel igazi szélmalomharcnak bizonyult, nem csitult, mi pedig egyre nehezebben viseltük a harcot az elemekkel. Kora délután végül a pakolás mellett döntve hazafelé vettük az irányt.

Ha a sebeim nyalogatását félre teszem az elvesztett „nagy hal” miatt, és kellő objektivitás mellett értékelnem kell a napunkat, akkor végül is azt kaptuk, amit vártunk, vagy még többet is…

Ilyen körülmények között az a néhány kapás és pár megfogott hal is felértékelődik végül.

Szóval: Van az a hal, amiért érdemes orkán erejű szélben is faggatni a vén Dunát.

Lassacskán, de immáron visszafordíthatatlanul ébredezik a folyó… Hajrá tavasz!




 

2021. március 1., hétfő

Kora tavaszi rák recegtetés Dél1-en...

 

Van egy szája...

Jééééé van nekem egy blogom… Ha már van, néha írni is kellene rá néhány sornyi szösszenetet… J

Kb. egy éve megfogadtam, hogy a kurv@ covidot igyekszem a lehető legkevesebbszer beleszőni a horgászós mondandómba, hiszen aki ezen sorok olvasására adja a fejét, úgy vélem a lehető legkevesebbet szeretne a vírusról hallani ezen a platformon, hiszen van éppen elég orgánum, ahol más sem zeng éjjel-nappal!

Most azonban mégis ejtenem kell néhány szót erről, ugyanis a 2021-es év első 2 hónapjában a peca gondolata, mint olyan, fel sem ötlött bennem. Finoman szólva sem voltam a helyzet magaslatán, kissé nehezen gyógyultam a betegségből, de szerencsére a március hava nem csak a természet rügyfakadását, hanem az én megújulásomat is magával hozta. Óvatosan, és sokat pihegve ugyan, de újra ráléptem a halfogás girbegurba útjára.


Halbogár Tomi noszogatott már egy ideje, hogy talán illő lenne megejtenünk az első közös túránkat valamelyik tó, vagy folyó partján. Nagyon is igaza volt!

Bár a testem nem igazán kívánta még a didergést hozó kora márciusi, fagyos leheletű, bolond szelekkel tarkított, sokat sétálós pergetős napot, de a lelkemnek már nagyon kellett az ilyesfajta gyógyír, így végül igent mondtam.

Hazudnék, ha azt mondanám magasra tettem a lécet, már ami az elvárásaimat illeti a nappal kapcsolatban. Szinte előre borítékolható volt, hogy nagyon lassú, kevés akciót hozó, és jó esetben is max. 1-1 fogott hallal zárul majd az első fekázásunk Délegyházán. Szó sincs pesszimizmusról! Itt ilyenkor nagyjából ez a realitás. Nem vagyok próféta, és forgatókönyvíró sem, de az előre vázolt idea végül bizony igazolást nyert, de ne rohanjunk ennyire előre az időben.

Találka szokásos módon a Varsában, ha már a kocsma nem lehet nyitva, pedig Istenemre jól esett volna egy erős, frissen főzött fekete, amíg a napijegyünket töltik. Talán majd legközelebb…

Hagyományosan az 1-2-es összekötő környékét céloztuk be kezdésnek…

A remélt, de kicsit sem várt reggeli zimankó tette a dolgát, alig néhány dobás kellett csupán hozzá, hogy a felhordott víz dermesztésével a gyűrűk szűkítésébe kezdjen. Fagytak, ahogyan azt kell!

A délegyházi tavak soha nem arról voltak híresek, hogy kis átláthatósággal bírnak, ez tény, de most valami elképesztő mértékben áttetszőek a jelenleg extrán alacsony vízállással bíró tórendszer tagjai. Kimondva-kimondatlanul már-már akváriumi körülményekre hajaz a stádium, nem könnyítve ezzel a dolgunkat.

Az összekötő hídja alatt viszonylag intenzív volt a táplálékhal mozgás, néhány rablás (nem fekás) is jelezte, hogy talán a megfelelő helyen nyitottuk a reggelt.

Adtunk is időt a dolognak, rendesen megszórtuk ezt a részt. A grasszáló apróhal alatt kerestük a nagyszájú kedvenceinket, de csupán egyetlen tilalmas süllő ifjonc csábult el a texas rigren kelletett rákocskámra. A kapása határozott volt, élesen koppant, kicsit sem úgy, ahogyan az „amerikai barátaink” szokták ilyentájt. Egyből tudtam, hogy nem a célhalunk ficánkol a horgon!

Tovább haladtunk az igencsak urbanizált, stégek által szabdalt vízparton. Sorra látogatva az előző években rendre halat adó spotok mindegyikét. Finoman szólva sem túl jó eredménnyel.

Sétánk során, ha elég szemfülesek vagyunk, az ilyenkor megszokott módon szemtanúi lehetünk a csukák nászba állásának.

Ez időben, több beállóban is hűen kísérgetik egymást az alig arasznyi vízben andalgó bugylik.

Jó elidőzni a „szerelmesek” felett néhány percig, bepillantást nyerve így titokzatos világukba.



Ébredezik a természet...

Ahogyan haladunk előre a nap folyamán, egyre-másra fogynak a korábban halat adó részek, és persze ezzel arányosan a lendületünk is igencsak lefelé tendál.

De persze minden dobásban ott van a fogás lehetősége, és ha egyetlen sansz adódik, azt igencsak jó lenne megragadni. Azért a koncentrációt nehéz fenntartani egy kvázi eseménytelen napon, ezt őszintén bevallhatom…


Westin Bass Finesse T&C 5-15 g... Westin CreCraw...


A sokadik stégre lépek fel macskákat megszégyenítő lopakodással, amikor az építmény árnyékos része alól, nem kimondottan riadtan, inkább csak gyanakvóan, egy 5 főből álló feketesügér raj iszkol ki komótos tempóban. Úgy érzem eljött az időm, a lomhán mozgó kompánia elé pöccintem a gumi páncélost, bízva abban, hogy a féltésből fakadó ösztönüktől hajtva versengenek majd a finoman lehulló „ollósért”. Na meg, ahogyan azt Móricka elképzeli… J A csobbanást követően, öten szaladtak nyolc irányba, akkora volta a riadalom ragadozóéknál! J  




Igazi cinikus vigyorral a képemen folytattam a buzera pecát…

A stég legszélén egyensúlyozva szépen el lehet érni egy, a víz fölé nyúló sűrű bokrot. Mindig rejt a szövevényes ágai között néhány napozó fekuszt. Bár az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy ezek a halak a passzivitásukról híresek leginkább. Továbbá, legalább fél méter víz hiányzik a bozót száraz ágairól, ami megint csak nem túl jó ómen. Végül, csak megdobom…

A bokáig érő vízben szinte alig merek bele pöccinteni a gumiba, mert félő, hogy kiugrik a vízből… J

Lassan elhaladok a jónak vélt résztől, amikor az éppen pihentető fázisban lévő soft csalit elkezdi nyámnyogni valami. Nehezen parancsolok megálljt a kezemnek, hogy ne húzzon rá egyből a maszatolásra. Végül három pöci után szakad a cérna, és csak oda dörgölök neki, de ezzel a lendülettel akkor a luftot ütök, hogy csak na!

Megdöfni biztosan nem sikerült azt a behemót száját, azt éreztem volna! Ilyenkor, ha újfent próbálkozunk, gyakorta kapásra ingerelhetőek ismét.

Nem örökérvényű szabály ez, de végre valami, ami a mai napon pozitívan igazolja önmagát… J

Ugyanis visszadobtam neki, és Ő megette!!! J

Az első nyammogást követően már a zsinórt is vinné a kis mohó, az erélyes bevágás pedig szerencsére jól ül. Csobog-locsog, de végül szerencsére hálóba terelem…


Texas Rig...

Volt öröm...

Megmondom őszintén, régen örültem már ennyire megfogott halnak. Hosszú volt ez a pandémiás, kényszerű böjt számomra. Merítésre pont befutott a cimborám is, és ha már ott volt, néhány képpel igyekeztünk is megörökíteni az első közös tavaszi horgászatot. Több, említésre méltó esemény igazából nem történt a hátralévő kis időnkben, én mégis maximálisan elégedett voltam most ezzel az igencsak szerénynek mondható fogási mutatóval is. Végül is azt kaptuk Dél1-től, ami ilyenkor a megszokott tőle.

Egy igazi hamisítatlan, kora tavaszi, nyögvenyelős, rák recegtetős napot.