Szeszélyes November

Ősz van...

A nemrég még gyönyörű sárgás-vöröses színekben pompázó fák levetett ruhája, immáron esők áztatta, puha avarszőnyegként borítják az erdők talaját. Az egyre csak csupaszodó, ég felé meredő fák ágai, melyekről egykoron a dús levéltakaró árnyékából, csodás hajnali madárfütty szólt, most csupán hangoskodó éjfekete madarak hadának adnak éjszakára szállást. Kéményekből felszálló füst illata fűszerezi be a környező kihalt, sötét utcák hűvös levegőjét.
E korai órán csupán cipőm talpának halk kopogása töri meg a csendet, ahogyan sietősen lépkedek az utcák kövén. Gondolataim messze járnak, Dunai horgászatok emléke csal mosolyt, a kabát gallér takarta arcomra.

Még napfelkelte előtt érkezem meg, az őszi időszakban legtöbbször meghorgászott helyemre. Sok szép emlék köt ide az elmúlt esztendőkből. Habár hetek óta nehezen adja a halat és másoktól is csupa rossz híreket kapok, azért mégiscsak megér egy próbát.
Betörő hidegfrontot és az egész országra kiterjedő vörös riasztással egybekötött orkán erejű szelet jósolnak a hozzáértők, ami megint csak tovább nehezíti a dolgomat. Szélsőséges ilyenkor a halak kapókedve is. Vagy belenyúlok a jóba, vagy teljes kudarc lesz a mai nap krónikája.

Kora reggel...

Aprócska fejlámpám fényében, nyakamban a felszereléssel botorkálok a lecsapódott hajnali pára által korcsolyapályává változtatott beton rézsün, lefelé a vízig. Letelepszem a kövezésen, épp csak annyira közel a vízhez, hogy a hajóforgalom keltette hullámok ne veszélyeztessék a holmimat. Sehol egy lélek közel s távol én vagyok az egyedüli próbálkozó a szakaszon. Furcsa, hiszen ebben az időszakban sokan járnak le dacolva a hideggel egy-egy jobb márna megfogásáért. Na nem mintha társaságra vágynék, jobb szeretek csupán egymagam lenni a parton.
Ezekben a hónapokban különösen jók a délelötti és a kora hajnali fényváltást követő órák. Ennek tudatában hamar neki is fogok a szerelésnek, hogy mire a gyengélkedő őszi nap első sugarai átbuknak a horizonton, addigra minden a helyén legyen.
Paducok harsány fürdőzését és szép ezüstös márnák fordulását várom a világosodástól. Sajnos azonban hiába kémlelem a vizet, halak jelenlétére utaló jelet sehol sem látok. Ez bizony nem túl jó előjel.
Azért ilyen könnyen nem adom ám fel. A rendületlenül beküldött nehéz kosarak súlya alatt folyamatosan robban a Duna rohanó felszíne. Hiába az erőfeszítés...
Ezen felül tovább keseríti az életemet a rendszeres elakadások és folyamatosan bent hagyott előkék végeláthatatlan sora. Mondhatnánk, hogy mit is várok, hiszen ilyenek a Dunai pecák azonban most más a helyzet. Ez most nem egy természet által létrehozott akadó és nem is a kövezés. Megakadáskor érezni, hogy rugalmas, talán némiképpen mozdítható valamiben akadok el folyamatosan. Néhány dobást követően sikerül kimozdítani és egy hatalmas gubancot húzok ki. Több tíz méter különböző vastagságú főzsinórral, előkékkel, kosarakkal és még egy, a horgon rajtaveszett döglött gébbel is megspékelve. Sajnos az ilyen buta módon bent hagyott több méternyi zsinegek halmaza felelős a legtöbb beszakadásért a folyóinkon.
Végül több órányi kapástalanság és bosszankodás után kissé sértődötten fordítok hátat az „öreglánynak” és hazafelé veszem az irányt.

Új hely új remények...

Útközben belecsöppenek az ébredező város forgatagába. Útfelbontások, sávlezárások, és balesetek nehezítik a haladásomat. Persze mindez a munkába igyekvő autósok végeláthatatlan sorával kiegészítve. Amolyan szokásos Budapesti életkép. Áthaladva az egyik hídon, lepillantva a kanyargó folyó csillogó felszínére újabb gondolatom támadt. Egy régóta meghorgászni kívánt hely felé kanyarodtam, gondolván egy próbát megér az is, az időmbe belefér. Átkecmergek a felbojdult városon és egy nyugodt, hangulatos, a természetet kedvelő ember szemének örömteli táj tárul elém. Szinte nem is gondolnánk, hogy a betondzsungelben ilyet is találni. Felszerelés nélkül sétálgatok a parton. Horgászok nyomait fürkészem és annak ellenére, hogy csupán pár napja húzódott vissza a Duna a medrébe, már most is rengeteg eldobott csontis doboz, zacskók, és egyéb feleslegessé vált horgászeszköz árulkodik arról, hogy rendszeresen meghorgászott helyeken lépkedek. Végül egy jónak ígérkező szakaszon lehorgonyzok és tábort verek.

A folyam erőssége indokolttá teszi, hogy azonnal 6 oz-os kosarakkal tegyek kísérletet a szerelék helyben tartására. Az első dobást követően viszonylag sokáig sülyed a cucc, mély vízről tanubizonyságot téve ezzel. Várok néhány percet, hogy megnézzem miként viselkedik a felszerelés. Alapjában véve mondhatni fixen áll, csak időnként billent bele a víz ereje amit a spicc mozgása közveti felénk. Szeretem amikor így sikerül belőni a dolgot, mert az időnként bemozduló, fellibbenő csalinál gyakori eset, hogy szinte azonnal érkezik is a kapás, jellemzően paduc és márna az elkövető ilyen esetekben. Néhány próba dobás következik mielőtt kiakasztom a klipszbe a zsinórt. Szeretnék meggyőződni arról, hogy viszonylag akadómentes a meghorgászni kívánt terület. Szerencsémre teljesen tiszta...
A korábban bekevert etetőből gyakori dobásokkal igyekszek egy masszív etetési sávot kialakítani és később helyben tartani a pikkelyeseket.

Általában 20 perc kell, hogy egy keszegfélékből álló csorda első egyedei megrázzák a spiccet. Ez most valamivel tovább tart, amit a hirtelen lehülő víznek, a folyamatos apadásnak és a betörő durva hidegfrontnak a számlájára írok. Végül nem kell csalódnom, hiszen mindezekre kevésbé érzékeny halként paducok jelentkeznek elsőként.

A kapások sűrűsége messze eltér a melegebb időszakoktól, azonban hevességük és gyorsaságuk elképesztő, mint mindig. Szépen beállnak az etetésre, aminek örülök is meg nem is, hiszen idővel valami darabosabbat is jó lenne elkapni. Mondjuk egy szépen felhízott márna személyében. Etetőanyaggal töltve lendítem a pálcát, de egy picit a csalogatóanyaggal felszórt terület alá, mellé próbálok koncentrálni. Hátha kóborló nemes halra találok, annak szélén. Nagyon sokszor nem mennek be brusztolni a keszegnépség közé, ilyenkor szépen csendesen a lesodródott szemcsék után kutatva lelhetünk rájuk. A tervem nem vált be!

Variáltam a csalikat, csonticsokor, giliszta, sajt és ezek különböző variációjával sem sikerült elcsábítani közülük egyetlen példányt sem. Ellenben a korábbi fehérhal kapások szépen lassan elmaradoztak. Beigazolódni látszik az időjósok által jelzett viharos erejű szél, felhőátvonulások és néha szemerkélő eső is azt jelzi igazuk volt. A késő őszi nyugodt, békés időjárás egyik percről a másikra megváltozik. Azért még bizakodó vagyok a horgászatot illetően és néhány réteg ruhát és fülvédő sapkát húzok magamra, ezután kissé komfortosabbá válik a peca.
Újabb vésettajkú had szórakoztat egy-egy szebb jászkóval kiegészülve, a márnának azonban nyoma sincsen. Úgy fest semmi nem kell neki ezen a napon...

Kézbeadott megoldás...

Lassacskán belefordulok a délutánba és miközben az időjárás egyre barátságtalanabbá válik, lelkesedésem továbbra sem lanyhul.
Hiszem, hogy itt vannak csak nem találom a megoldást a megfogásukhoz.

Szerencsémre a Duna végül megszán és honorálja az erőfeszítéseimet, kezembe adja a megoldás kulcsát.
Ad magából egy darabot, amivel sikerül végre a hőn áhított halakból elcsípni néhányat. A csoda csali pedig nem más, mint a Dunai halak természetes táplálékai közé tartozó kagyló. Ettől a fehérje bombától erősek és egészségesek ezek a halak. Sejtettem a rendszeres előke sérülésekből, hogy vélhetően kagylótelepen horgászom. Ez azonban csak akkor vált biztossá, amikor egy néhány összetapadt egyedből álló telepet sikerült horogba akadva partig kormányozni. Gondoltam egy nagyot és felnyitottam néhányat. Horogra tűzve egy szem csontival megtámasztva küldtem vissza a mélybe.

Nem mondom, hogy teljes meggyőződéssel állítottam volna bárkinek is, hogy bejön de hát vesztenivalóm nincs. Más vizeken is bizonyított már korábban. Miért pont itt ne működne a dolog?!
Nem kis meglepetésemre alig néhány perc elteltével vehemens kapással jelentkezik az első bajszos. Nagyon jól védekezik. Trükkösen kihasználja az erős sodrás adta lehetőségeket, szinte belefekszik abba. Jó pár perc mire ki tudom fordítani belőle és megadásra tudom kényszeríteni.

Hihetetlen öröm ül ki az arcomra, pedig a java még csak most kezdődik. Szerencsére jól tart a csali a horgon, így több halat is sikerül horogvégre csalni ugyanazon darabkával. Mintha egy ellentétes nap kezdődött volna, néhány percenként csavarja le a spiccet egy-egy merene.
Azonban mint minden csoda, ez sem tart soká...

Egészen pontosan addig amíg tűzni tudok a horogra a puhatestűekből.
Miután elfogy az utolsó is, olyan mintha elvágták volna a dolgot. Hiába tűzök ismét a meglévő csali arzenálból, újabb kapás már nem, viszont csúnya esőfelhők érkeznek gomolyogva, ami semmi jóval nem kecsegtet. Akármennyire is sajnálom, de abba kell hagynom ezt a mai pecát.
Rohamléptekben szedem össze felszerelésem és rendezetlenül szórom a csomagtartóba. Nagy zuhé van készülőben, amit én már nem szándékozok megvárni. Indulás után néhány perccel leszakad az ég. Sok autós félreállni kényszerül, mert a látási viszonyok, majdhogynem 0-ra csökkennek. Még időben indulok haza. Kicsit fázósan, de mosolygósan, teli élménnyel vezetek hazáig.