2022. március 28., hétfő

Finnyás köveseknek dobj U- shad-et...


 A téli peca korántsem egyszerű műfaj, de kétségtelenül van egy misztikuma. Amellett, hogy az embernek meg kell küzdeni a zimankóval, még a halakat is nehéz megtalálni és talán még strapásabb kapásra bírni őket. Éppen ezért, amint a vasmarkú tél uralma alá kezdi vonni a lélektelen tájat, valahogy a horgász népség is látványosan fogyatkozni kezd vizeink partjairól.

A csónakos pecákban azonban továbbra is bőven van fantázia. Nem mindig könnyű kenyérkereset ez sem, de határozottan eredményesebbek lehetünk, mint lábon bóklászva.

Időjárástól függ, de november végére, december elejére a fehérhalak egy csoportja a folyókról a csendesebb, védettebb oltalmat adó öblökbe húzódik és ott egy nagy „masszát” alkotva, lebegve várják a reményt hozó tavasz eljövetelét. Az élet körforgása, mint mindenhol, itt is ugyanaz, hogy ahol a táplálék, ott előbb, vagy utóbb a ragadozók is fellelhetőek lesznek.

Ennek tükrében a bevonuló keszegraj nyomában süllők, kövesek, csukák és harcsák is megjelennek a felhőben levitáló prédaállatok alatt húzódó mélységben. Mi most fókuszáljunk a kövesekre…




A viszonylag kis területen összezsúfolódott húsevő halak ha étvágyuknál vannak, és a csillagok is együttállnak, akkor a didergős télben minden képzeletet felülmúló, igencsak sok halas horgászatokban lehet részünk.

Én azonban most nem ezeket a parádés napokat szeretném megénekelni nektek, hiszen olyankor kis túlzással ugyan, de körülbelül mindegy mit dobsz oda nekik, válaszul éles koppintással ütik, vágják a feszes botok spiccét. Nem nagy ördöngösség ilyenkor megfogni őket…




Azonban, mint ahogy máshol sem, úgy itt sincs ám mindig kolbászból a kerítés.  Vannak sajnos kimondottan nehéz napok is! A halak ilyenkor is ott lapulnak a fenékközeli sötétségbe burkolózva, csak az istenért sem hajlandóak az általunk vezetett csalit megtámadni - egész konkrétan szájzárat kapnak.

Ennek a jelenségnek számos oka lehet…

Az első és legfontosabb talán, hogy az a szó, hogy LETERHELT, ezekre a tartásokra egy nagyon enyhe kifejezés. A tél folyamán gyakorlatilag szüntelen ostrom alatt állnak a szóban forgó területek. A horgászok és az elszaporodott kormorán csapatok is a nap minden szakában abajgatják az itteni halakat. Nem csoda hát, hogy egy idő után egyre nehezebb belőlük fogni, mert a hagyományos gumik és vezetési technikák már nem mindig váltanak ki belőlük támadó ingert.




A szinte dermesztő vízben nagyon kevésszer fordul elő, hogy a nyári hónapokban megszokott vezetési stílus (viszonylag nagy, 5-7g-os súlyokkal gyorsan, feszesen pattogósan vezetett nagyobb gumik) lenne eredményes. Persze azért megesik olykor-olykor azokon a csoda napokon, amit már korábban említettem, hogy ez a recept is működik. Megmondom őszintén ebben a jelenségben a mostani szezonban nem volt még részem, és mivel vészesen közeleg a tilalmi időszak, vélhetően már nem is lesz. Azonban ezeken a nyögvenyelős napokon is lehet azért szép számban a dunai csíkosokat ütni, ha megfelelően alkalmazkodunk a körülményekhez és optimális módon a kedvükre való csalit kínálunk a kissé elcsigázott bandároknak.

Az első és talán a legfontosabb lépés „lassítani” a pecát, amihez természetesen a felszerelésünk minden elemét összhangba kell hozni.

Lassítani legfőképpen úgy tudunk, hogy 1-2g-on, de előfordul, hogy akár 0,5g-on kínáljuk fel a plasztikokat. Még komótosabbá tudjuk tenni a kívánt mozgást, ha kizárólag lebegő műcsalit használunk ezeken a pecákon. Itt említeném meg először az ukrán FishUp U-shad gumikat, amik valamennyi FishUp csalihoz hasonlóan kizárólag lebegő kivitelben kerülnek a boltok polcaira. Fontos figyelnünk arra is, hogy a plasztik csalik többségét az extra könnyű fejek használata során egyszerűen nem tudjuk életre kelteni. Lehulló fázisban a gumik nagy része szinte élettelenül merül a félhomályba. Így csak igen kevés esetben vált ki ragadozó ingert.




Szerencsére az imént említett U-shad 2” méretben ennek a kritériumnak is maximálisan megfelel. Teste rendkívül lágy és erősen lamellált, ezért hihetetlenül agresszív viselkedésű műcsali, így a legapróbb fejeken kínálva is attraktívan mozog. Továbbá a kifejezetten nagyméretű, korong alakú farok miatt rendkívül széles amplitúdójú gumihalnak mondható, mely különösen csábító a süllőnek, kövesnek. Én szinte kizárólag a Duna öbleiben használom, de tervezők gondoltak a folyóvízi horgászok igényeire is. Ezzel a remekművel egy rendkívül stabil plasztikot bocsájtottak a gyors vizek horgászainak rendelkezésére. Ezt a fixálást pedig úgy értek el, hogy a test alsó, farok alatti része kapott egy alsó úszót, ami stabilizálja csalinkat. Az imbolygó mozgás így erős sodrásban is teljesen megszűnik. Ha már ilyen nagyszerű fegyver van a kezünkben, akkor jöhet, a következő lépés, a vezetés üteme. Ezeken a nehezen halat adós napokon sokszor legyen inkább pöccintős vagy vonszolós a mozgásforma, mintsem gyors és pattogós. Időnként néhány ütemet kihagyva akár másodpercekig is érdemes a fenéken pihentetni a gumit.





A kapás sokszor a passzív állapotban érkezik.

Ilyen csiga tempójú pecáknál szükségünk van extra ingerekre is a maximális siker érdekében.

Természetesen van még valami a tarsolyban, olyan plusz impulzus, ami top kategóriába emeli nálam ezt a gumit.

A varázslat pedig nem más, mint az, hogy mint minden FishUp termék, úgy ez is anyagában ízesített. Jelen esetben egy rákos ízesítésről beszélünk, ami kellően átható, ám az emberi orr számára mégsem visszataszító bukéval bír. A kis csíkosok azonban nem tudnak ellenállni az illatok csábításának.





Az imitáció speciális enzimeket, sókat, és aromákat tartalmaz, ami lassú pecák és passzív halak esetén utolsó kulcsingerként billentheti a mérleg nyelvét stabilan a sikeresség oldalára. Az imént feltételes módban beszéltem, de bizton állíthatom ez az életben is megállja a helyét. Az idei nehézkes szezonban számos alkalommal volt a sikereim kulcsa ez a nagyszerű termék, amit horgászok fejlesztettek ki horgászoknak.

Szín és méret variációi maximálisan kiszolgálnak minden igényt.

Próbáljátok ki, nem fogtok csalódni benne…