Sokan nem hittük, mégis valóssá vált a vasárnapi zárva tartás felelőtlen gondolata. Vajon ezek után a magyar emberek miként és hogyan próbálják elütni a hét utolsó napjaira kötelezővé tett szabadnapjaikat?!?! Azt gondolom ez a jövő zenéje, minden esetre ha már ilyen csodás tavaszi időben van részünk, akkor én a horgászat semmihez sem fogható örömei mellett teszem le a voksomat. Hol másutt, mint a Dunán...
Melegedő folyó...
Alig egy héttel ezelőtt jártam az öreg folyón és a viszonylag hideg víz ellenére is sikerült néhány kapást kicsikarnom, sőt meglehetősen szép és egészséges marcikat is sikerült a hálóba terelnem, egy rövidke ideig.
Azóta a +15-18 fokos napi csúcshőmérsékleteknek köszönhetően a folyó vize, szinte napról-napra fél fokkal melegszik, amivel arányosan a fogási esélyeink is egyre csak növekednek.
Sokan azt gondolják, hogy az állóvizekhez hasonló módon ilyenkor kora tavasszal elsőként a keszeg népség nyeri vissza aktivitását és kezdenek neki a szélvizekbe az intenzív táplálkozásnak.
Ám a Duna teljesen más tészta...
Ősszel az apróbb fehérhalak előbb keresik fel telelő helyiket és a márnák maradnak a drasztikus hőmérséklet csökkenésig a partközeli zónákban. Tavasszal sincs ez másként, hiszen előbb talállkozhatunk a bajszosokkal a szélvizeken, mint a keszegnépség képviselőivel. Tehát érdemes, a március első napjain is a márnák nyomába eredni. Ezt mi sem bizonyítja jobban mint, hogy túl a 3-ik pecámon, a márciusi hónapban 9:1-re a márnák nyertek, ami a fogási arányokat illeti.
Most persze mondhatnánk, hogy mert nyilván erős, kizárólag a rózsahalak megfogására alkalmas végszerelékkel horgászok, melyet esélyük sincs felvenni a paducoknak, szilváknak, jászoknak és társaiknak. Mindenkit megnyugtatok, ez még csak véletlenül sincs így! :-)
Végszerelék...
Nem szeretném túlragozni a dolgot, hiszen korábban már elég sokat írtam arról, hogy melyik a számomra legkedvesebb szerelék, ami legtöbbször kapáshoz juttat és nagy százalékban biztonságosan merítőbe is terelhetőek vele a Dunai halak.
Viszont valamire mégis kitérnék, hiszen az előző írásomban, enyhén szólva is, de leszerepeltek az általam először használt szakáll nélküli horgok, elsősorban a halmegtartó képességük szempontjából.
Akkor megfogadtam, hogy amint lehetőségem adódik, mindenképpen adok még esélyt az említett kampóknak és ez így is lett...
Őszintén megmondom a kudarc élmény után, a következő peca első halánál, szinte remegő lábbal fárasztottam ellenfelem és bíztam a csodában, hogy az apró 12-es méretű barbless horog stabilan tartsa meg halamat a merítésig. Siker!!!
Majd ezt követően és azóta, majd' minden kapás után egyetlen lefordulás, horog kipattanás nélkül, kitűnőre vizsgáztak a Preston PR 36-os horgai. Az erős kagylón edzett szájban alig tűszúrásnyi seb keletkezett. Igazán halbarát megoldás...
Visszatérve a vasárnaphoz...
Nem érkeztem korán a kövezésre, ám a parton rajtam kívűl egy teremtett lélek sem kísértette a szerencséjét. Elmormoltam magamaban, hogy nesze neked senki sem dolgozik, pecára azonban mégsincs senkinek ideje. Komótosan pakolásztam, kötözgettem és élveztem a napsütést. Fél szemmel persze azért a rohanó Duna felszínét kémleltem, egy-egy kósza csobbanásban reménykedtem, ami talán elárulja a jelenlegi távot, ahol szívesen tartózkodnak és talán táplálkoznak is a pikkelyesek. Segítséget azonban nem kaptam...
Nem maradt más, a nehéz 5 oz kosárral elkezdtem különböző távokon kísérletezni. Kerestem azt a határt, ahol az üres kosár még fixen ellenáll a rohanó víz erejének és természetesen viszonylag akadómentes a terep.
Néhány perc alatt sikerült ezt a vonalat megtalálnom és kezdődhetett, a kiakasztott zsinórklipsszel történő 5-8 percenkénti dobásokkal kialakított etetőanyag sáv létrehozása. A korábbi két peca tanulságaiból kiindulva nem számítottam egyhamar kapásra, hiszen mindkét esetben majd' két óra kellet ahhoz, hogy elhúzzák a spiccet. Ennek tudatában szórtam a tömött kosarakat és nagy meglepetésemre, talán a harmadik lendítést követően a csobbanást után szinte azonnal, maszatolós, de azért jól látható kapással jelentkezett az első vendég. Szinte a márna szájába dobtam a horgot...
Rövid tusa után megadóan csúszott a hálóba, a körülbelűl 45 cm forma marci.
Ezután következett, a már mentrendszerűnek mondható CSÖND.
A Harc...
Alig egy órája süttettem magam a vízparton, amikor szinte a semmiből érkezett, egy igazán tetszetős botra húzós kapás. Végre olyan igazán szemet gyönyörködtető márnás mozdulatsor.
Azonnal a nyélért nyúltam és felvettem a kontaktust a hallal. Nemcsak a kapás milyensége, de az első kirohanás ereje is azt sejtette, bizony szép jószág küzd a horgon. Szempillantás alatt lepörgettte a klipszig a zsinórt, így kénytelen voltam székemből felpattanva, öles léptekkel a köveken bugdácsolva lekövetni a folyónak lefelé rohanó hal mozgását.
Szép hosszú percekig tartó csatározásba kezdtünk, változó intenzitású, ám folyamatos harcban volt részem.
Az időközben benépesült parton kisebb szurkolótábor alakult ki, a hátam mögött kutyasétáltatók, biciklisek maroknyi csoportja, halk drukkolása és persze jó tanácsai zengtek a parton, miszerint mit és hogyan is kellene csinálni fárasztás közben (persze gibicnek semmi sem drága) alapon.
Sokáig tartotta magát a mélyben, ez már darabosabb példányt sejtetett, de igazán komolyan csak akkor vettem a dolgot, mikor hengeres teste először átsejlett a szélborzolta Duna felszíne alól.
A 60 cm-es merítőbe csupán harmadik próbálkozásra sikerült belecsúsztatni, addig sehogyan sem akart beleférni. Végül azért csak meglett a koma...
Kora délutánig...
Ebben a márciusi időszakban megfigyeltem, hogy a kapások délután kettő óra magasságában szinte teljesen abbamaradnak. Persze, ha megvárnám az estét és sötétedés után is horgásznék, ismét eredményes lehetnék, de ezt mint ahogy korábban, úgy most sem teszem. Ilyenkor azért még hamar lehűl a levegő és a napközben kellemesen simogató szél a későbbiekben igencsak metszővé válik. Ekkor szépen veszem a sátorfám és hazaoldalgok. Tehát jó esetben addig horgászom, még a nap ereje kitart.
De még csak a déli harangszó hallatszik a távolból, tehát még bőven van időm.
A víz hőfoka valamivel több mint 7 fok, ami még azért mindig hidegnek számít, noha azért mint látjuk halat azért már ad a kitartó próbálkozásért cserébe.
Célhalunk, amennyiben az a márna, ilyenkor sajnos nem tartható meg az etetésen huzamosabb ideig. Jól megfigyelhető, hogy semmi, de semmi periódikusság nincs még a kapások között. Egy-egy kósza egyed cirkál csupán a partról még kényelmesen meghorgászható részeken. Belőlük lehet néhányat horogra csalni a nap folyamán.
Mire belefordulunk a késő délutánba, újabb két egészséges, jól küzdő márnát sikerül szákolni.
Közben néhány horgász cimbora is a partra téved, innentől inkább az eszmecsere, ami igazán foglalkoztat, a peca aznapra már nem motivál. Úgy érzem nem lehet panaszra okom, hiszen négy gyönyörű harcos bajszossal ajándékozott meg a kora tavaszi DUNA...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése