2018. december 30., vasárnap

2018, avagy hamvaiból születik újjá a Főnix…



Az esztendő végéhez közeledve sokan vetnek számot az elmúlt 12 hónap történéseivel, eseményeivel az élet majd minden területén. Így teszek hát most én is…
Nekem a „kutya” éve óriási változásokat hozott a horgászat berkein belül, és nem mellesleg rengeteg szerencsés pillanatot, és baromi jó élményeket is. Azért, hogy tisztább képet kapjon mindenki a változás milyenségét illetően, pár szóban összefoglalom a 2017-es idényt. Úgy kezdtem az évet, hogy a FŐHESZ által meghirdetett fotópályázat nyerteseként sikerült szert tennem egy éves, országos területi engedélyre. Azt gondolom, bármelyik, kicsit is aktívan tevékenykedő horgásznak ez maga lenne a kulcs a földi mennyország kapujához. A nyereménynek és a vele járó dicsőségnek örültem természetesen, hiszen évek óta nagy hangsúlyt fektetek az igényesen elkészített horgász témájú fotók készítésére. Azonban a kapott nyeremény sajnos a lehető legrosszabb kezekbe került akkor. Még leírni is alig merem, de csupán két alkalommal kellet X-et tennem a fogási napló erre fenntartott részébe. Szégyen…
Megszállott feederes, dunai márnákat üldöző énképem a totális feledés homálya felé sodródott.
Többen használták rám a kiégett jelzőt akkoriban, ami talán még kedvesen is hangzott, annak tudatában, mennyire nem érdekelt sem a horgászat, sem pedig a halak.
Aztán 2018-ban a hosszúra nyúlt telet követően késztetést éreztem egy dunai keszeges pecára.
Nem tudom honnan jött az érzés, de…


Azon kaptam magam, hogy váltom az engedélyt és irány a víz. Nem mondom, jól szórakoztam aznap, nem volt szűkmarkú az „öreglány”. A sok szép keszegfogás mellett volt egy érdekes momentuma a napnak… Iszonyatos tűzijáték keretein belül elképesztő zabálást rendeztek a nász hevétől bódult apróhal rajokból a falánk balin csordák. Nem a jelenség volt annyira egyedi vagy különleges, hisz sok ilyet láttam már, hanem inkább az, hogy még napokkal később is ott motoszkált a fejemben egy kósza gondolat, ami arra próbált sarkallni, hogy a sufni mélyén lapuló „mindenre is” jónak vélt pergető botot hadrendbe állítsam. Engedtem a csábításnak, és ezzel megkezdődött számomra egy olyasfajta utazás, amit talán több ezer oldalon sem tudnék elmesélni. 


Kezdődött a tanulás elméleti és gyakorlati síkon egyaránt… Minden fórumon a balin és annak horgászatával kapcsolatos témák után kutattam. Szerencsére, sok jó blogger korábbi írása is rengeteget segített a viszonylag gyorsnak mondható siker elérésében. Az első youtube videó megnézését követően, ami óriási hatással volt rám, szinte kötelező jelleggel a topwater, azaz a felszíni csalik felé kezdtem orientálódni. Aki nem érti miért, annak ajánlom, nézzen meg néhány ilyen videót… :-)
A tavaszi, nyár eleji hónapokra (május, június) megvolt az elfoglaltság.
Mentem, ha kellett, ha nem… képes voltam kora hajnalban, szakadó esőben is szórni a poppereket, és sétáló kutyákat a Dunán, és annak öbleiben. Nem mondom, hogy nem volt kudarcélményem, de a szerencsés csillagzat alatt születésnek köszönhetően, a suta favágó kezek ellenére is nagyszerű horgászataim voltak. 


Akkor még szentül hittem, hogy csak egy kósza fellángolás - mármint, ami a pergetést illeti - és inkább előbb, mint utóbb, de visszatalálok a kényelmes kis fotelomban elkövetett márnás pecáimhoz.
Már a nyári hőség keserítette a mindennapjainkat, mikor úgy döntöttem kicsit más vizek felé kacsintok. Elhagytam egy időre „szívem hölgyét”, a Dunát. Habár nincs éppen közel a Tisza-tó vadregényes tározója, a benne garázdálkodó Őn-ök miatt mégis számtalanszor indultam hajnalok hajnalán, hogy a felkelő nap első sugarait a Tisza kissé zavaros felszínén lássam megcsillanni.
Kezdő pergetőként itt is elképesztő csodákban lehetett részem, hála a kitartásomnak és a rengeteg tanulásnak is persze.


Majd bekerült az újabb szög abba a bizonyos koporsóba…
Régóta elfog egy különös érzés, ha meghallom azt, hogy Ipoly. Hasonló érzést kelt bennem, mint mikor a Tüskevár című regényt lapozgatom. Sosem jártam ott azelőtt, de rengeteget olvastam és hallottam a benne élő halakról és a mesebeli kanyarulatokról. Nagyjából zéró helyismerettel a tarsolyban, de annál nagyobb kalandvággyal vetettem bele magam az Ipoly hűs vizébe. Ezt nyugodtan lehet szó szerint is érteni. Hiszen a nyár legmelegebb napjait egy szál fürdőnadrágban a folyó közepén cserkelve töltöttem. „Ez az élet, Babolcsai néni!”


Szavakkal nem lehet leírni azt a csodát, ami ott körülvesz. Hibátlan, pompás fogásokat sikerült abszolválnom, de biz’ isten ez az a hely, ahol az ember akkor is csodásan érzi magát, ha egy fia halat sem fog a nap folyamán. A nyár is hamar tovaszállt és az X-ek egyre-másra kerültek a naplóba…
Kritikus időszaka következett az évnek…


Van az a mondás, hogy ha ősz, akkor márnák… Kvázi ez az utolsó esély, ami kizökkenthet a pergető horgásszá válás visszafordíthatatlannak tűnő folyamatából.
A márna horgászok istene foggal, körömmel ragaszkodott hozzám, hiszen az a néhány alkalom, amikor hajlandó voltam végre leülni a botok és a tripod mellé, akkor olyan élményeket adott, ami nyugodtan mondható 5*-osnak.  Lekenyerezni azonban ezzel sem tudott… :-)




Hiába a hosszú vénasszonyok nyara, ami kedvez a sikeres márnahorgászatnak, én mégis mindunatlanul vállamra csapott pergető bottal jártam a vizek partját. És rettegtem, hogy eljön a tél…
Felesleges volt…
Újra megtaláltam azt, amivel és azt, amire érdemes vagy lehet ilyenkor eredményesen „vadászni”.
A wobbleres pergetést szép lassan felváltotta az apró plasztik csalikkal történő módszerek használata.
Sügérek, süllők, kövesek kerültek a palettára. A rengeteg, innen-onnan felszipkázott tudásnak köszönhetően az elméleti síkon történő megvalósítást rendre siker koronázta.








Mindig is csodáltam azokat a horgászokat, akik szó szerint ki tudják maxolni az évet, sosincsen üres járat. Nem fajspecifikusan űznek egy-egy halat egész évben, hanem igyekeznek mindig az évszaknak megfelelő az éppen akkor legaktívabb faj egyedeit megcélozni. Szerencsére, most abban a fázisban vagyok, hogy nem csak azt várom, hogy zabáljon ősszel a márna, hanem hogy kicsavarja kezemből a pálcát egy termetes balin, vagy a növényzet rejtekéből kirongyoló fejes letépje a neki kínált bogarat a felszínről. Ameddig pedig ezek után sóvárgok, valahogy eltöltöm az időt a csíkos banditák kaffantós odadörgöléseivel. Az év szépen lassan teljesen kitöltve… :-)
Jó végre újjáéledni hamvaimból, és jó végre több lábon állni…
Vajon visszatértem??? :-)
Igen, mivel december utolsó napjaiban járunk, túl vagyunk a karácsonyi forgatagon, és lassan visít az újévi malac, én pedig még holnapra is pergető horgászatot tervezek… Szóval… Azt hiszem igen, visszatértem! :-) Boldog Új Évet Mindenkinek!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése