Minden
horgászember a saját maga pecáiból tanul a legtöbbet. Legyen szó
sikeres vagy éppen betlis napról, mindennek megvan a maga miértje.
Érdemes tehát, némi időt szakaítani arra is, hogy számot
vessünk azzal, mik is voltak azok a sarkallatos pontjai az aznapi
pecánknak, amik sikerünket vagy éppen kudarcunkat eredményezték!
Túl
vagyok az első klasszikusnak mondható, igazán eredményes októberi
pecámon. Első körben azt terveztem, hogy leírom egy
élménybeszámoló formájában az egész nap eseményeit, de
szerencsére annyi pozitív élmény ért, hogy nem csak ebbe, de
következő havi újságban sem férne el!
Ezért
úgy döntöttem, inkább a peca végeztével levont konzekvenciát
osztom most meg veletek.
Alap
dolgokat, amik nagyban meghatározzák sikerre vagy kudarcra vagyunk
ítéltetve az aznapi túránk során.
A
hely és az idő...
A
legtöbb embernek, aki a vízek szerelmese, nem adatik meg az a
kiváltság, hogy akkor és oda menjen éppen pecázni, amikor az,
halfogás szempontjából a legoptimálisabb.
Azt
gondolom vagyunk ezzel így egy páran, hogy első a munka, a család
és egyéb kötelességek majd csak az után következhet a hobbinkra
szánt idő. Ilyenkor persze fittyet hányunk arra, hogy éppen
milyen az időjárás, a vízállás vagy a halak kapókedve.
Kimegyünk és megpróbáljuk kihozni az adott napból a maximumot.
Mint korábban említettem már október első napjaiban járunk.
Szerencsére a szeptemberi, szinte folyamatos áradásoknak nyoma
sincs. Partra érkezésemkor budapesti mércével mérve 280cm-es,
viszonylag letisztult víz fogadott. Ennek az időszaknak megfelelően
a folyó hőfoka 14-15 fok körül mozog jelenleg, ami azt gondolom a
lehető legideálisabb. Zárójelben említem meg, hogy éppen enyhe
apadást jelez a vízügyi honlap adatbázisa. Sokan mondják azt,
hogy az vízszintcsökkenés idején, gyenge a halak étvágya. Ám
az én tapasztalataim alapján ez a feltevés csak akkor állja meg a
helyét, ha drasztikus csökkenés mutatkozik. Ezért a jelenlegi
8-10 cm esés nem befolyásol szinte semmit.
A
jelenlegi vízállás, annak hőmérséklete és a márnákra ebben
az időszakban jellemző viselkedési és táplálkozási szokásai
miatt, egy számomra igen kedves és jól ismert helyre esett a
választásom.
Jellegét
tekintve viszonylag húzós, a mélység pedig átlag 3m-es.
Egyenletes szinte teljesen sík medrű, ám a legtöbb helyen
igencsak akadós a szakasz. Tehát jól jön, a már korábban
megszerzett tapasztalat, mert így a legköltséghatékonyabb a
horgászat, ha az esetleges szakadások száma a lehető legjobban le
van redukálva. Plusz információ még, ami fontos lehet, hogy a
hely kanyar külső ívének végén található, ami azt
eredményezi, hogy a víz által sodort szerves táplálék nagy
részét, amit a halak előszeretettel fogyasztanak, nekinyomja annak
a partnak ahol éppen ülök. Ez lehetővé teszi, hogy rövid
távokat horgászva is eredményesek legyünk, hiszen kedvenceinket
bevonzza ez a folyamatos természetes etetés.
Az
időjárást tekintve is szerencsém volt, hiszen 20 fok körüli
csak gyenge légmozgású, igazi vénasszonyok nyara időben volt
részem.
Ez
év ezen szakában már nem az éjszakák, hanem a nappalok azok amik
leginkább halasnak mondhatóak. Tapasztalataim alapján, a délelött
10-től délután 4 óráig terjedő időszak a legintenzívebb.
Ennek tudatában nem érkeztem korán most sem a partra. Az első
dobások valamivel 10 óra után lendültek...
Bevonzzani
és megtartani a halat...
Mivel
csak a délelötti órákban érkeztem, ezért lemaradtam a kora
hajnalokra jellemző látványos keszeg ugrásokról és márna
fordulásokról, amik nagy segítséget adnak a horgászat
megkezdésekor abban, hogy van-e hal a pályán és ha igen, akkor
hol, milyen távon mozognak főként.
Ezért
hát csak bizakodom abban, hogy a szimatom nem csal, hiszen minden
adott ahhoz, hogy kellő mennyiségű hal legyen elöttem.
A
puding próbája az evés. Ezért hamarjában összeállítom a
szerelékemet és már küldöm is a Duna mélyére azt. Tökéletesen
megalapozza a pecát az tény, hogy a dobást követően a szerelék
még alig áll be, máris keményen ráhúz a spiccre az első
bajszos. Mindenféle alapozó etetés nélkül jelentkezett az első,
tehát sejtéseim beigazolódni látszanak. Úgy fest, van elöttem
hal! További tanúbizonyság gyanánt, csakhamar visszajuttatom a
szereléket és készülök bekeverni a mai pecára szánt
etetőanyagot. Kellemes problémám adódik, legalább 3-4 alkalommal
kell megszakítanom a keverés mechanizmusát, a spiccet rázó paduc
ifjoncok miatt.
Most gondolhatnánk azt, hogy kár az etetőanyagért, hiszen itt
bandázik a hal, nem kell semmit tennünk, akkor is szánkba repül a
sült galamb.
Aki
így gondolja, azzal azért vitatkoznék némiképp! Abban
természetesen igaza lehet mindenkinek, hogy nagyban közrejátszik a
szerencse faktor abban, hogy jelentős mennyiségű hal tanyázik
éppen ott, ahol leültem. Azonban ezeket a halakat itt is kell tudni
tartani, ezért az etetőanyag bekeverés és bejuttatása
nélkülözhetetlen.
A
marcik és a velük együtt bandázó halak mozgása ugyebár nagy
csordákban történik és igencsak behatárolható. Nem nevezném
teritórikusnak őket, azonban szeretnek egy bizonyos szakaszon
cirkálni. Amit úgy képzeljünk el, hogy szinte óramű pontosággal
térnek vissza mindig ugyanarra a szakaszra. Kivéve akkor, ha
megfelelő mennyiségű és folyamatos táplálékot szórunk eléjük
hiszen ekkor hosszabb-rövidebb időre letáboroznak a terített
asztal előtt.
Na
de amint megszűnik az etetés...
A
délelött folyamán egymást érték a kapások. Szebbnél szebb
márnák, paducok, szilvák jelentkeztek.
Nem
lehetett panaszra okom, még nem megállt mögöttem egy sporttárs
és beszélgetésbe nem elegyedtünk. A néhány percenkénti dobások
elmaradtak, így a helybentartó anyag utánpótlás vonala elapadt.
Ennek hatására a pálya viszonylag hamar, szinte teljesen kiürült.
El
sem akartam hinni, hogy ez egy ilyen halbő napon is megtörténhetett.
Közel 40 perces intenzív dobálásba került, mire ismét
bevonzzottam őket és sikerült az első kapást kicsikarnom.
Kezdetben paducok, aztán ismét a márnák kapták a főszerepet.
Azt hiszem kellő tanúbizonyság arra, hogy egy tökéletesnek
induló napot is hamar tönkre lehet tenni, némi kihagyással.
Néhány
szót ejtenék azért az etetőanyagról is, ha már ennyi szó esik
a fontosságáról.
Ahogy
hűlnek vizeink, egyre inkább az édes ízek dominálnak a horgászok
által bekevert anyagokban. Én azonban most egy olyan anyagot
hoztam magammal, ami nekem egyfajta jolly joker-ként van jelen
általába. Szinte minden körülmény között, évszaktól
függetlenül megadja a halat ez pedig nem más, mint a Maros-nak a
pörkölt folyóvizije. Ezt természetesen tovább tuningolom
ezzel-azzal. Jelen esetben szintén Maros angolmorzsa piros/sárga
színben valamint egy nagy adag fehérjebomba, forrázott csonti
kerül még bele. Nehezítésnek egy-egy arányban keverek hozzá
barna agyagot.
Tipp:
Horgászataink
során gyakran nem kerül felhasználásra minden csonti. Viszont,
mire legközelebb kijutunk a partra, addigra már használhatatlan
állapotba kerül. Ezért célszerű egy erre kiszuperált edénybe
vizet forralni majd a csontikat kb egy percre beledobni. A nyűvek
rövid időn belül a víz felszínére jönnek. Ezután hideg
csapvízbe, szűrőn keresztül le kell hűteni. A végeredmény egy
jól tartósított, gumiszerű állagot kapó fehérjebomba, ami
kiváló elemét adja a későbbiekben bekevert etetőanyagnak.
Talán
mindennél fontosabb az adott helynek, módszernek és a fogni kívánt
halaknak megfelően kialakított tökéletesen összehangolt szerelék
kialakítása.
Írásaimban
többször említettem, legszívesebben csupán egy botot használok
a pecáim során.
Ennek
legfőbb oka az, hogy ha az etetésre betéved egy nagy márna
csorda, akkor nagyon gyakran megesik, hogy szinte egyszerre találnak
gazdát a felcsalizott horgok. Segítő vagy pecatárs híján
egyrészt gyönyörű látvány, hogy fárasztás közben bemozdul a
másik bot is, ám roppant kellemetlen is egyben. Hiszen laza fék
mellet gyakran akadóig húzza a szerelékünket majd meglép az
előkével. Keményebbre húzott féknél pedig könnyes szemmel
nézhetjük, ahogyan felborítja az állványt majd egy pillanat
alatt a kövezésen átrántva elveszi szeretett pálcánkat.
Rövid
ideig, miután igyekeztem visszacsalni a halakat a korábbi
etetésemre, használatba vettem mindkét botot azért, hogy a lehető
leggyorsaban tudjam a megfelelő mennyiséget bejuttatni a kajából,
persze felcsalizva. A vége az lett, hogy bizony mindkét boton akció
kerekedett, ami némi kapkodás és ügyeskedés után szerencsére
két sikeres szákolással zárult, de nem kockáztattam a
továbbiakban.
A
végszerelék mindennek a lelke...
Egy
szem botom most is, mint mindig nagy dobósúlyú, erős, feszes
karakterisztikájú. Nem a nagy távolság, hanem a gyakran jól
megtömött 5-6 oz-os kosár, közel 250g-os össztömege igényli.
Ha
már ekkora kosarakat dobálunk, akkor nélkülözhetetlen a fonott
dobóelőke beiktatása, ami ellenáll ennek a hihetetlen
igénybevételnek is. Azonban a monofil zsinórral szemben a
fonottnak gyakorlatilag zéro nyúlása van. Tehát, ha csak szimplán
belekötjük a 18-20-as monofil horogelőkét, akkor a kapás
valamint a folyamatos húzás, fejrázás okozta energiákat nincs
ami elnyelje. Ez legtöbbször gyors előkeszakadással jár. Másik
probléma ilyen esetben, a nagy súlyú kosár megléte. Ugyanis
szintén a rugalmatlanság elvesztése miatt, egyszerűen kifordítja,
kippattintja a horgot a halunk szájából. Vékonyabb húsú
horgokat pedig nemes egyszerűséggel kiegyenesít. A végeredmény
ugyanaz!
Megoldást
nyújt erre, ha dobó- és a horogelőke közé, egy darab minőségi
erőgumit iktatunk be. Húzás hatására ez akár a duplájára is
meg tud nyúlni, elnyelve ezzel a szerelékünkre ható energia nagy
részét. Halat a szerelék hibája miatt ma nem vesztettem. A
módszer számomra tökéletesen működött.
Érdemes
ezek megfelelő összeállítására időt szentelni hiszen, ha már
eljutunk odáig, hogy kapást érünk el, akkor kár apró technikai
hibák miatt sorra veszíteni a halainkat.
Összegzés...
Sikeres
horgászatunk során nagy százalékban közrejátszik a szerencse,
de mindez édeskevés lenne, hiszen rengeteg olyan pontja, eleme van
egy-egy pecának, ami csak is rajtunk múlik.
Viszont,
ha minden összeáll, akkor csodás halbő órákat és napokat
kapunk jutalmul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése