Sarkallatos pontok...

Minden horgászember a saját maga pecáiból tanul a legtöbbet. Legyen szó sikeres vagy éppen betlis napról, mindennek megvan a maga miértje. Érdemes tehát, némi időt szakaítani arra is, hogy számot vessünk azzal, mik is voltak azok a sarkallatos pontjai az aznapi pecánknak, amik sikerünket vagy éppen kudarcunkat eredményezték!

Túl vagyok az első klasszikusnak mondható, igazán eredményes októberi pecámon. Első körben azt terveztem, hogy leírom egy élménybeszámoló formájában az egész nap eseményeit, de szerencsére annyi pozitív élmény ért, hogy nem csak ebbe, de következő havi újságban sem férne el!

Ezért úgy döntöttem, inkább a peca végeztével levont konzekvenciát osztom most meg veletek.

Alap dolgokat, amik nagyban meghatározzák sikerre vagy kudarcra vagyunk ítéltetve az aznapi túránk során.

A hely és az idő...

A legtöbb embernek, aki a vízek szerelmese, nem adatik meg az a kiváltság, hogy akkor és oda menjen éppen pecázni, amikor az, halfogás szempontjából a legoptimálisabb.

Azt gondolom vagyunk ezzel így egy páran, hogy első a munka, a család és egyéb kötelességek majd csak az után következhet a hobbinkra szánt idő. Ilyenkor persze fittyet hányunk arra, hogy éppen milyen az időjárás, a vízállás vagy a halak kapókedve. Kimegyünk és megpróbáljuk kihozni az adott napból a maximumot. Mint korábban említettem már október első napjaiban járunk. Szerencsére a szeptemberi, szinte folyamatos áradásoknak nyoma sincs. Partra érkezésemkor budapesti mércével mérve 280cm-es, viszonylag letisztult víz fogadott. Ennek az időszaknak megfelelően a folyó hőfoka 14-15 fok körül mozog jelenleg, ami azt gondolom a lehető legideálisabb. Zárójelben említem meg, hogy éppen enyhe apadást jelez a vízügyi honlap adatbázisa. Sokan mondják azt, hogy az vízszintcsökkenés idején, gyenge a halak étvágya. Ám az én tapasztalataim alapján ez a feltevés csak akkor állja meg a helyét, ha drasztikus csökkenés mutatkozik. Ezért a jelenlegi 8-10 cm esés nem befolyásol szinte semmit.

A jelenlegi vízállás, annak hőmérséklete és a márnákra ebben az időszakban jellemző viselkedési és táplálkozási szokásai miatt, egy számomra igen kedves és jól ismert helyre esett a választásom.

Jellegét tekintve viszonylag húzós, a mélység pedig átlag 3m-es. Egyenletes szinte teljesen sík medrű, ám a legtöbb helyen igencsak akadós a szakasz. Tehát jól jön, a már korábban megszerzett tapasztalat, mert így a legköltséghatékonyabb a horgászat, ha az esetleges szakadások száma a lehető legjobban le van redukálva. Plusz információ még, ami fontos lehet, hogy a hely kanyar külső ívének végén található, ami azt eredményezi, hogy a víz által sodort szerves táplálék nagy részét, amit a halak előszeretettel fogyasztanak, nekinyomja annak a partnak ahol éppen ülök. Ez lehetővé teszi, hogy rövid távokat horgászva is eredményesek legyünk, hiszen kedvenceinket bevonzza ez a folyamatos természetes etetés.

Az időjárást tekintve is szerencsém volt, hiszen 20 fok körüli csak gyenge légmozgású, igazi vénasszonyok nyara időben volt részem.

Ez év ezen szakában már nem az éjszakák, hanem a nappalok azok amik leginkább halasnak mondhatóak. Tapasztalataim alapján, a délelött 10-től délután 4 óráig terjedő időszak a legintenzívebb. Ennek tudatában nem érkeztem korán most sem a partra. Az első dobások valamivel 10 óra után lendültek...

Bevonzzani és megtartani a halat...

Mivel csak a délelötti órákban érkeztem, ezért lemaradtam a kora hajnalokra jellemző látványos keszeg ugrásokról és márna fordulásokról, amik nagy segítséget adnak a horgászat megkezdésekor abban, hogy van-e hal a pályán és ha igen, akkor hol, milyen távon mozognak főként.

Ezért hát csak bizakodom abban, hogy a szimatom nem csal, hiszen minden adott ahhoz, hogy kellő mennyiségű hal legyen elöttem.

A puding próbája az evés. Ezért hamarjában összeállítom a szerelékemet és már küldöm is a Duna mélyére azt. Tökéletesen megalapozza a pecát az tény, hogy a dobást követően a szerelék még alig áll be, máris keményen ráhúz a spiccre az első bajszos. Mindenféle alapozó etetés nélkül jelentkezett az első, tehát sejtéseim beigazolódni látszanak. Úgy fest, van elöttem hal! További tanúbizonyság gyanánt, csakhamar visszajuttatom a szereléket és készülök bekeverni a mai pecára szánt etetőanyagot. Kellemes problémám adódik, legalább 3-4 alkalommal kell megszakítanom a keverés mechanizmusát, a spiccet rázó paduc ifjoncok miatt.

Most gondolhatnánk azt, hogy kár az etetőanyagért, hiszen itt bandázik a hal, nem kell semmit tennünk, akkor is szánkba repül a sült galamb.

Aki így gondolja, azzal azért vitatkoznék némiképp! Abban természetesen igaza lehet mindenkinek, hogy nagyban közrejátszik a szerencse faktor abban, hogy jelentős mennyiségű hal tanyázik éppen ott, ahol leültem. Azonban ezeket a halakat itt is kell tudni tartani, ezért az etetőanyag bekeverés és bejuttatása nélkülözhetetlen.

A marcik és a velük együtt bandázó halak mozgása ugyebár nagy csordákban történik és igencsak behatárolható. Nem nevezném teritórikusnak őket, azonban szeretnek egy bizonyos szakaszon cirkálni. Amit úgy képzeljünk el, hogy szinte óramű pontosággal térnek vissza mindig ugyanarra a szakaszra. Kivéve akkor, ha megfelelő mennyiségű és folyamatos táplálékot szórunk eléjük hiszen ekkor hosszabb-rövidebb időre letáboroznak a terített asztal előtt.

Na de amint megszűnik az etetés...

A délelött folyamán egymást érték a kapások. Szebbnél szebb márnák, paducok, szilvák jelentkeztek.

Nem lehetett panaszra okom, még nem megállt mögöttem egy sporttárs és beszélgetésbe nem elegyedtünk. A néhány percenkénti dobások elmaradtak, így a helybentartó anyag utánpótlás vonala elapadt. Ennek hatására a pálya viszonylag hamar, szinte teljesen kiürült.

El sem akartam hinni, hogy ez egy ilyen halbő napon is megtörténhetett. Közel 40 perces intenzív dobálásba került, mire ismét bevonzzottam őket és sikerült az első kapást kicsikarnom. Kezdetben paducok, aztán ismét a márnák kapták a főszerepet. Azt hiszem kellő tanúbizonyság arra, hogy egy tökéletesnek induló napot is hamar tönkre lehet tenni, némi kihagyással.

Néhány szót ejtenék azért az etetőanyagról is, ha már ennyi szó esik a fontosságáról.

Ahogy hűlnek vizeink, egyre inkább az édes ízek dominálnak a horgászok által bekevert anyagokban. Én azonban most egy olyan anyagot hoztam magammal, ami nekem egyfajta jolly joker-ként van jelen általába. Szinte minden körülmény között, évszaktól függetlenül megadja a halat ez pedig nem más, mint a Maros-nak a pörkölt folyóvizije. Ezt természetesen tovább tuningolom ezzel-azzal. Jelen esetben szintén Maros angolmorzsa piros/sárga színben valamint egy nagy adag fehérjebomba, forrázott csonti kerül még bele. Nehezítésnek egy-egy arányban keverek hozzá barna agyagot.

Tipp:

Horgászataink során gyakran nem kerül felhasználásra minden csonti. Viszont, mire legközelebb kijutunk a partra, addigra már használhatatlan állapotba kerül. Ezért célszerű egy erre kiszuperált edénybe vizet forralni majd a csontikat kb egy percre beledobni. A nyűvek rövid időn belül a víz felszínére jönnek. Ezután hideg csapvízbe, szűrőn keresztül le kell hűteni. A végeredmény egy jól tartósított, gumiszerű állagot kapó fehérjebomba, ami kiváló elemét adja a későbbiekben bekevert etetőanyagnak.

Talán mindennél fontosabb az adott helynek, módszernek és a fogni kívánt halaknak megfelően kialakított tökéletesen összehangolt szerelék kialakítása.

Írásaimban többször említettem, legszívesebben csupán egy botot használok a pecáim során.

Ennek legfőbb oka az, hogy ha az etetésre betéved egy nagy márna csorda, akkor nagyon gyakran megesik, hogy szinte egyszerre találnak gazdát a felcsalizott horgok. Segítő vagy pecatárs híján egyrészt gyönyörű látvány, hogy fárasztás közben bemozdul a másik bot is, ám roppant kellemetlen is egyben. Hiszen laza fék mellet gyakran akadóig húzza a szerelékünket majd meglép az előkével. Keményebbre húzott féknél pedig könnyes szemmel nézhetjük, ahogyan felborítja az állványt majd egy pillanat alatt a kövezésen átrántva elveszi szeretett pálcánkat.

Rövid ideig, miután igyekeztem visszacsalni a halakat a korábbi etetésemre, használatba vettem mindkét botot azért, hogy a lehető leggyorsaban tudjam a megfelelő mennyiséget bejuttatni a kajából, persze felcsalizva. A vége az lett, hogy bizony mindkét boton akció kerekedett, ami némi kapkodás és ügyeskedés után szerencsére két sikeres szákolással zárult, de nem kockáztattam a továbbiakban.

A végszerelék mindennek a lelke...

Egy szem botom most is, mint mindig nagy dobósúlyú, erős, feszes karakterisztikájú. Nem a nagy távolság, hanem a gyakran jól megtömött 5-6 oz-os kosár, közel 250g-os össztömege igényli.

Ha már ekkora kosarakat dobálunk, akkor nélkülözhetetlen a fonott dobóelőke beiktatása, ami ellenáll ennek a hihetetlen igénybevételnek is. Azonban a monofil zsinórral szemben a fonottnak gyakorlatilag zéro nyúlása van. Tehát, ha csak szimplán belekötjük a 18-20-as monofil horogelőkét, akkor a kapás valamint a folyamatos húzás, fejrázás okozta energiákat nincs ami elnyelje. Ez legtöbbször gyors előkeszakadással jár. Másik probléma ilyen esetben, a nagy súlyú kosár megléte. Ugyanis szintén a rugalmatlanság elvesztése miatt, egyszerűen kifordítja, kippattintja a horgot a halunk szájából. Vékonyabb húsú horgokat pedig nemes egyszerűséggel kiegyenesít. A végeredmény ugyanaz!

Megoldást nyújt erre, ha dobó- és a horogelőke közé, egy darab minőségi erőgumit iktatunk be. Húzás hatására ez akár a duplájára is meg tud nyúlni, elnyelve ezzel a szerelékünkre ható energia nagy részét. Halat a szerelék hibája miatt ma nem vesztettem. A módszer számomra tökéletesen működött.

Érdemes ezek megfelelő összeállítására időt szentelni hiszen, ha már eljutunk odáig, hogy kapást érünk el, akkor kár apró technikai hibák miatt sorra veszíteni a halainkat.

Összegzés...

Sikeres horgászatunk során nagy százalékban közrejátszik a szerencse, de mindez édeskevés lenne, hiszen rengeteg olyan pontja, eleme van egy-egy pecának, ami csak is rajtunk múlik.

Viszont, ha minden összeáll, akkor csodás halbő órákat és napokat kapunk jutalmul.