Odakint csikorgatja már a fogait a decemberi tél. Ennek van most itt az
ideje, mégis bosszankodik az ember miatta, persze feleslegesen, hiszen ez a
természet rendje. Peca cuccokkal bíbelődök éppen a kellemesen felfűtött lakásban…
Na, nem a téli helyüket keresgélem a szóban forgó tárgyaknak a szoba egy távoli
zugában, hanem szedegetem a mai napra szükségesnek ítélt holmikat, merthogy
pergetni készülünk. Sokszor felkínált, de mégis csak most megragadott lehetőség
ígérete okozta szapora szívverés jelzi, hogy nagy napnak nézünk elébe. Indokolt
a többes szám és az izgatottság is, ugyanis Tomi barátommal közös csónakos
pergetésre indulunk Budapest egy kedvelt Duna öblébe. Partról már sokszor
vallattuk a területet, viszont a számtalan akadó, valamint a frekventált
helyeken lévő állandósult embertömeg a siker ellenére is ad egyfajta negatív
töltetet az itt elkövetett próbálkozásainknak. De a ladik megléte sokszorozza a
lehetőségeinket, és ezzel párhuzamosan az esetleges élményfaktort is.
Fagyos, ködös, párás, amolyan szottyos reggelnek futunk neki. Teljes
gőzzel nyomatom a fűtést az autóban, és közben próbálok egérutat találni az
ébredező város forgatagában. A találkozási pontra érve közösen folytatjuk
utunkat a sziget romos, ipari útvesztőjébe, ahol a lélekvesztő lapul.
Kaptam szóbeli instrukciót, hogy miként, és hogyan találunk rá a mai
kölcsön ladikra, így végül nem okozott különösebb gondot rálelni, még így
ismeretlen terepen sem.
Említettem, hogy elég zord arcát mutatta a hajnal, de valahogy egy
percig sem merült fel annak a gondolata, hogy esetleg be is fagyhat az öböl
„háta”. Pedig csúnyán ez a helyzet…
Szerencsére nem vagyunk ijedős gyerekek, egyetlen kósza pillanatig sem
merült fel az az eshetőség, hogy stornó a mai kaland. Azonnal a megoldáson
kezdtünk agyalni, miként törjük ki a sajka testét a szorosan ölelő jég
fogságából. Nyilván nem ez volt a nehezebbik feladat… Inkább az, hogy miként
jutunk el egyetlen evezővel ilyen körülmények között, A-ból B pontba.
Munkamegosztás van, én cuccolok a hajótestbe és leoldom a láncokat,
miután sikerül kiolvasztani a lakatok zárszerkezetét. Barátom addig próbál egy
nagyobb darabot jégmentesíteni legalább annyira, hogy irányba fordítsuk a
bárkát. Mindketten a fedélzeten vagyunk, kezdődhet az utazás.
Normál esetben egyetlen evezővel is nagyon max. 15 perc az odaút, ha
hullámzik a felszín.
Mi viszont eléggé andalgósra vettük a figurát, higgyétek el nem a kellő
romantika megteremtése miatt. Valamivel több, mint 1 órát szenvedtünk, mire
utat törtünk magunknak a célhelyig.
Közben voltak olyan szakaszok, ahol parton sétálva, mint egy gályarab
kötélen vontattam a csónakot.
Általában nagy a jövés-menés az öböl vízén, de pechünkre egyetlen
motoros csónak, vagy nagyobb hajó sem törte fel az acélos felszínt előttünk könnyítés
gyanánt. Még egy percet sem horgásztunk, de már megvolt mára a felejthetetlen
kaland…
Végre a kívánt helyre korcsolyáztunk, következő feladatként az előttünk
lévő szakaszt egy jókora sugarú körben szilánkosra kell törni. Kicsit
tanakodunk, hogy pontosan mekkorát, és milyen irányba is tegyük mindezt.
Természetesen a partról már ismert, mélyben rejlő akadókat is számításba véve.
Kemény meló ez is, de addig-addig forgatjuk a hajótestet körbe-körbe,
mígnem kapunk egy jókora viszonylag tiszta, de persze jégkásás területet, ahol
végre horgonyt vethetünk.
Hiába szabadultunk meg a küzdelmeink során néhány réteg ruhától, így is
csordogál a hátunkon az izzadság. Annak fényében, hogy késő délutánig tervezzük
abajgatni a halakat nem túl jó jel ez -5 fok környékén, mert ami most még
izzadság, az néhány 10 perc múlva a csontig hatoló reszketés formájában köszön
vissza újra.
Az előre megkötött szerelékek hamar a kapocsba kerülnek és kezdődhet
végre a horgászat.
Próbáljuk ejtegetni a dropshot cuccot, de a nagyobb jégdarabokra rendre
felül a zsinór. Talán az első olyan dobás, ami rendesen utat talál magának és
tudom pöcögtetni ahogyan kell, máris kapásba torkollik. Felcsillan a remény,
azonnal fény gyullad az alagút végén, hogy bármennyire is nehéznek, vagy
mondjuk ki nyíltan: reménytelennek tűnik a mai halfogás ilyen körülmények
között, azért csak-csak megoldható.
Formás, sávos kis ragadozó bukkan fel a kissé szivárványszínű, olajos
jégtörmelék közül.
Mosolygok, mint a fagyott vadalma… :-)
Kattintok néhány képet a mai első „mirelit” halról, miközben elkapom
Tomi kémlelő tekintetét. Messziről benzines csónak motorjának egyenletesen
duruzsoló hangja hallatszik. A csónak testét ugyan még a köd homálya bújtatja,
de egyértelműen hallatszik, hogy abból az irányból közeledik, ahonnan mi is
érkeztünk. Óriási nevetésben törünk ki mindketten, hiszen ha csak egy kicsit is
később vágunk utunknak, akkor vélhetően az általuk feltört folyosón játszi
könnyedséggel siklunk idáig.
Két pergető pecás bukkan elő a homályból és már köszönő távolságon
belül veszik el a gázt.
Akkora rössel érkeznek, hogy a korábban megtisztított szakaszunkra egy
„fél Grönlandnyi” jégmezőt tolnak be a hullámaik. Szerencsére nem kell
felszedni a vasmacskát, mert látván a dolgot a segítségünkre sietnek, a motoros
hajtással hamar szétzúzzák az eggyé fagyott tömböt.
Kedves gesztus volt, hiszen más talán nagy ívben sz@rt volna rá.
Nem is állnak közvetlenül a nyakunkra, ami szintén nem megszokott
viselkedés az itteniektől.
A gyengélkedő téli Nap igyekszik áthatolni a tejköd burkán, ami kicsit
felmelegíti a lelkünket. A szél is elkezd lengedezni, és ennek a kettőnek a
hatására egyre nagyobb tiszta, dobható felület keletkezik végre.
Halbogárnak kicsit döcögősen indul a reggel. Nehezen találja a ritmust,
és az első jó ütés elkövetője is félúton lemarad. Közben sikerül két gyönyörű
kövest a felszínre tépnem, és átemelni a csónak oldalán. Nekem különösen nagy
élmény ez, hiszen még csak most ismerkedek a „gumis” pecákkal.
Természetesen Tominak sem kell sok idő, hamar felveszi a fonalat…. szép
kövesek kerülnek terítékre nála is. A reggeli órákban elég rapszódikus haljárás
mutatkozott. Hol ő, hol én fogtam, de hogy mindketten egyforma ütemben húzzuk
őket, az nem jött össze.
A dropi mellett terveztem kipróbálni a cheburashkával való pergetést
is. Senki ne nevessen, nekem ezek tényleg új dolgok…:-) Mivel éppen én voltam üresjáratos
szériámban, gondoltam itt az ideje tenni egy próbát. Egy 5 g-os fejre került
fel egy nagyon finom, lágy mozgású Westin Hypoteez.
A mi ezután jön az valóban a kezdők szerencséjének tipikus esete. Első
dobásra körülbelül a negyedik beleemelésre érkezett egy elég jó ütés, majd egy gyors
fárasztást követően 41 cm-es fogas törte át a felszínt. Ezután bő 20 perc alatt
sikerült még 3 ilyen formát bemákolnom. :-)
Ez az a pillanat, amikor megszeretsz egy eddig ismeretlen módszert, és szívedbe
zársz egy új csalit. :-)
Ahogyan szokott lenni, fordult a kocka és cimborám pillanatai
következtek… a szép kövesek után beköszönt neki is az első fogasherceg…majd a
második és harmadik is. Ha verseny lenne, akkor tényleg fej-fej mellett
haladnánk. Mivel érdeklődés nélkül vezetgetem a gumit, se köves, se sütyi, úgy
döntök a partról megismert törés felé orientálódok, ahol általában felhőben áll
a sügér. A gond csak az, hogy a kívánt helyen van bőven szerelékmarasztaló
hulladék a vízben. Próbálom megtalálni az ideális szöget, ahol még úgy
pöcögtetem el a dropit, hogy az akadót elkerülje, de a tartás halasabbik
feléről kicsalogasson néhány banditát. A 3. újrakötést követően talán érthető
okokból megunom a kísérletezést. Újból
vissza a csebuhoz… vaktában dobok a régi meder irányába, ahol elsőre megjön,
amit eddig a határokat feszegetve cserkeltem az akadó mentén. Igazi pufi dunai
sügeret szorongatok a fagyos markomban. Az egyik kedvenc ragadozóm…
Nagy reményekkel dobom vissza az előző semmi közepébe, de több kapásom
nem érkezik innen.
Kicsit csendesebb időszak következik… van idő enni-inni, töltődni
energiával. Közben egyre több pergető érkezik a vízen. Legalább 7-8 zsinórban
lekötött tákolmányból szórják már a vizet kettesével.
Alakul a tumultus…
A sziesztát követően újult erővel vetjük bele magunkat a horgászatba…
váltogatjuk a jobbnál jobb gumikat, újabb színek, és méretek kerülnek
„színpadra”, szinte mind ad egy-egy halat. A dropival és a csebuval fogott
halak aránya is közel azonos. Bár a „vasgolyóval” kínált plasztikot szinte csak
a süsük eszik.
Úgy döntök, ennek okán kicsit jobban erőltetem ezt a módszert a
következő időszakban.
Két üres húzást követően olyan rántást kapok a nyugalmi állapotból fellibentett
gumira, hogy azonnal lever a víz. A bot megáll a kezemben, majd néhány jó
rúgást kapok. Érzem, hogy jó a hal, halmozottan jobb, mint amiket eddig
fogtunk. Elindul felfelé, de mielőtt a teste átsejlene az opálos felszín alól,
kereket old. Amit akkor mondtam, és gondoltam azt most inkább nem írom le, mert
sok lenne a csillag a szövegben. Menni kell tovább…
Újabb halak érkeznek, kövesek és kisebb süllők mutatják magukat. Tamás
is serénykedik, szépen gyűjtögeti a darabszámot a nagy kísérletezés közben.
Egy kicsit kockáztatva, de próbálok hosszabbat dobni, tudom hogy csalitemető
kapuját döngetem megint, de mindig ott áll a hal, ahol nehéz megfogni.
Türelmesen várok, hogy az ólom talajt fogjon…
pöcc… nem akad, pöcc, szerencsére most sem… újból emelem és érzem, hogy
valami marasztalná a szerkót. Próbálom nem erőltetni a dolgot és menteni a
menthetőt. Kinyitott felkapóval próbálom kipengetni az elakadt csomagot. Habár
még vannak gondjaim ezzel a fajta szabadítással, mégis egyre jobb hatásfokkal
oldom meg a rázós szituációkat. Ez is egy ilyen arányt javító pillanat,
szerencsére szabadult minden, ami kell… felszedem a kint lévő madzagot, mikor
megfeszítem, újra ellenállást érzek. De ez most szerencsére úgy rúg, mint egy
ló… :-)
Érzem, hogy jobb méret van a horgon, de persze még mindig szoknom kell
a ragadozók viszonylagos gyengécske védekezését a márnákhoz képest. Mire a
ledolgozandó táv felénél jár, addigra már fent veri magát a tetején. Szép,
formás, pompás színezetű halat próbálok kartávolságba édesgetni. Végül cimborám
javaslatára merítővel vetek véget a harcnak. A nap fénypontja számomra ez a
csodálatos hal. Fanyalgóknak üzenek! :-)
Persze ez sem giga nagy, de számomra akkor is ez már kedves méret, főleg egy
ilyen decemberi napon. :-)
Alig egy óra van még napnyugtáig, de az újra visszasűrűsödött köd
jóvoltából talán még annyi sincs hátra a mai horgászatból…
Ismét csónaktársam virít… az utolsó 3-4 hal mind az ő fogása, és fogasa
is egyben… :-)
Méltóképpen zárva ezt a nehezen induló napot. Sok halat sikerült fognunk
szerencsére, bár (lekopogom), ha együtt megyünk, ez szerencsére majdnem mindig
így van, egymás szerencsehozói vagyunk talán. :-)
Habár sosem voltam nagy csónakfanatikus, gyakran szűkös, sokszor
kényelmetlen, de ami vitathatatlan, baromi eredményes is tud lenni.
Ezúton is szeretném megköszönni „szakállas jótevőnknek” (na nem a
Mikulásnak), hogy rendelkezésünkre bocsátotta sokat látott dunai rocsóját… :-)
Nagyszerű ez a víz és a halak imádták, amit kaptak…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése