Balatoni élő dropshot...

„Kikötőből való elzavaródás. Passzív dropis sügerek. Balinok bilincsnél fogva való agyonverése földhöz b@szás által by helyi erők. Passzív dropis sügerek. Napsütés helyett szemetelő eső. Zsinórrágó csukák. Passzív dropis sügerek. Egy liter tarhált babahal from jóindulatú helyi erő = sügérkód feltörése (feltaláltuk a meleg vizet). Nagyon sok sügér, köztük jók is. Élmények.”

Így fogalmazta meg @halbogár barátom a balatoni kalandunkat az Instáján.

Lényegében tényleg ilyen volt a napunk, de azért én ezt még néhány mondattal megszínezném, mert ennél azért érdekesebb és tanulságosabb is ez az októberi sügérpecás kiruccanás.

Múlt heti velencei-tavi kalandozásunk után a Balaton déli partját terveztük meglátogatni.

Nem csekélyebb szándékkal, minthogy a méltán híres „magyar tengerben” élő csapósügér állományt zargassuk.

Konkrét célállomásként Balatonaliga kikötőkomplexumát szemeltük ki.

Kétes hírek keringtek a helyről. Mivel magánterület, nem látják jó szemmel a horgászokat, bár ez szinte az egész partvidékre jellemző.

Tudunk tiltótábla meglétéről is… ennek ellenére számos ismerősünk járt ott, nyilván horgászat céljából és a kutya sem szólt nekik arról, hogy esetleg illegális tevékenységet végez azzal, hogy a vitorláskikötőben köveseket, sügereket hajszol. Nem is egyértelmű a táblán szereplő kiírás, ugyanis a kikötőt védő móló külső karéján, a nyílt víz felé helyi békés halazók múlatták az időt. Ez nem tiltott!

Ezen a korai órán még javában pirkadt, mikor már kezünkben a fegyverekkel ballagtunk be a tükörvizű tó felé. Gyönyörű, csendes, nyugodt reggel volt. Nem mondanám, hogy különösebben aktívak voltak a halak, de azért néhány arasznyi kis banditát kézbe dropiztunk mindjárt az elején.  Sok időnk nem volt berendezkedni és élvezni a kora őszi reggelt, mert a helyi mindenes, hatalommal felruházott mogorva rendésze nemes egyszerűséggel közölte velünk, hogy kívül tágasabb. Természetesen a táblára hivatkozva…

Mit teszel ilyenkor??? Nekiszegezed a kérdést, hogy néhány nappal ezelőtt ismerősök akkor miképpen voltak jogosultak itt horgászni?! Ha akkor nem szúrta a szemüket, akkor vajon minket miért nem hagynak csendben elbogarászni. Vagy végignézel az emberen, eldöntöd hogy kár vitába szállni vele, és B terven kezdesz agyalni kifelé menet, miközben a rohadt, mocskos rendszert szidod?!

Hát mi az utóbbit tettük…

Nem olyan egyszerű ám alternatív tervet találni, csak mondom. Fura rendszer van a Balatonon.

Adott egy böszme nagy víz, de legális horgászhelyet találni rajta, igencsak nehézkes.

De erről bővebben egy másik bejegyzésben olvashattok majd…

Lényeg a lényeg, Tomival hamar kocsiba pattantunk, nem kesergünk sokat a dolgon és egy másik déli parti város remélhetőleg éppen horgászható kikötője felé vesszük az irányt.

A nyáron nagy forgataggal bíró állomás most csendben, nyugodtan ébredezik. A büfésorok, ahol máskor hosszú sorokban tobzódó népek hangos ricsaja lármáz, most komor vasrácsok mögé bújva várják a tavaszt. Meg van ennek is a maga bája.

A vízhez lépve azonnal ejtjük a gumihalas végszerelékeinket a parkírozó vitorlások közé.

1-1  apróságot itt is kivarázsolunk, főleg Tomi érez rá a dologra, nekem kevésbbé adja most.

Méterről méterre haladunk előre… közben a helyi erők bilincsre vert jó kettes balinokkal hagyják el a kikötőt septiben. Néhány perc múlva újabb ősz halántékú horgász szintén balinokkal az oldalán távozik. Korábban jártam itt és tényként állapíthatom meg, hogy itt nem jellemző, hogy az itteni öregek pergetnének. Inkább a jó öreg klasszikus bordás, kosaras pontyozást űzik. Itt már kicsit gyanús volt a dolog. Gondoltuk hát cimborámmal, hogy megnézzük, mi folyik a hajóállomást védő kövezés külső oldalán. Hát szemünk, szánk tátva maradt!

Egyrészt az ott fellelhető boterdőtől, mivel aki élt és mozgott, az szórta a balinra a vizet. Másrészt attól, hogy volt is mire szórni… Irgalmatlan zabálás folyt a part előtti 20-25 méteres sávban.  Nem percenként, hanem olykor másodpercenként 8-10 darabos őn verte a snecifelhőket.

Kaján vigyorral néztünk egymásra… Habár nem balinozni jöttünk, ez mégis csak izgatni kezdte a fantáziánkat, azt hiszem érthető okokból. Ugyan nem készültünk fenekeszegre célzottan, azért néhány nekik való csali így is volt nálunk a dobozban. Nem haboztunk őket a kapocsba akasztani…

Én wtd-vel kezdtem, Tamás valami méretben és színben hasonló wobblert vetett oda nekik, mint maguk az áldozatok.

Az első néhány dobás totál süket…

Aztán a következőkre sem kaptunk pozitív visszajelzést…

Jöhetett a nagy körforgás… Mindent IS kapocsba akasztottunk, ami csak nálunk volt… HIÁBA!

Ami a döbbenet, hogy az „öreg bástyák” egyre másra vadászták le a szép ezüstös ragadozókat.

Kicsit jobban megnéztük, mivel is teszik mindezt… Mindnél egy jókora méretű ezüstszínű kanál volt a nyerő. Folyamatos tekerés mellett (nem balinos tempóban) csörlőztek, időnként megállítva. Általában ekkor jött a kapás. Na, nekünk ilyesmink nem volt a tarsolyban. Még kísérleteztem valamennyit vertikális csalikkal, hátha az emelés vagy az ejtés fázisában hasonló reakciót váltok ki, mint a süllyedő kanál, de nem jártam sikerrel.

Ekkor már szinte gőzölt az agyam, hiszen esélytelenül, kb. impotensen próbálkoztunk.

Fél óra után nyeltünk egy nagyot és durcásan ismét a sügérpeca felé orientálódtunk.

Mindeközben folyt a mészárlás…

Ezt értsétek szó szerint! Ami partot ért, már kötötték is le a másik oldalon a hajók között…

És hiába az ellenőrzés… Ugyanis volt az is, nem is egyszer a nap folyamán. Rendőrök és halőrök is igazoltatták a „jó népet”. De persze, hogy melyik hal kié, kinek hány darab van és mennyit vitt már haza, az szinte ellenőrizhetetlen ilyen káoszban. Nyilván nem kevés rutinnal rendelkeznek a helyi húshorgászok. A halak iránti tiszteletet pedig még csak hírből sem ismerik sajnos.

Láttunk olyat, hogy…

A bilincsre akasztott élő balint távozáskor a halőrök kérésére megölik, de nem akárhogyan, 4-5 alkalommal egy az egyben földhöz verik a szerencsétlent a sétány viacolorján. Nézni is rossz az egészet. Szóval érdekesen mennek a dolgok a Balatonon. De biztos csak az irigység beszél belőlem, amiért én nem fogtam. :-)

Na, de vissza a csíkosokhoz…

Bejárjuk az egész környéket és néhány féltenyérnyi jószágnál többet nem igazán sikerül most fogni.

Több helyen látunk szép, nagy „kan sügereket”, de apatikusak voltak.

Pedig biz isten, mindennel és mindenhogy próbáltuk őket megetetni.

Persze ilyenkor jönnek a kifogás keresések, hogy miért is nem sikerül kellő gyorsasággal a darabszámot növelni… Leginkább a kikötő vizében hemzsegő billió, millió táplálék kishalat tesszük felelőssé. Miért is ennék meg a mi plasztik motyónkat, mikor elég csak kinyitniuk a szájukat és csak úgy zúdul befelé a táplálék. Csodás napsütéses időt ígértek mára, ennek ellenére negyedszer ázunk el a nap folyamán, felhők jönnek-mennek és ha nem is sokat, de azért mindig kapunk az égi áldásból.

A szomorkás időnek megfelelően a kedvünk is kicsit kezd komorodni…

A mólón lépkedve tesziveszis idősebb tag áll mellém és habár elég nagy a terület, neki persze tőlem pont pár méterre kell megmeríteni a hálót. Már szólni sincsen kedvem, inkább én lépek arrébb.

Jókorát ölel a halfelhőből, majd szelektálni kezd. Néhány nagyobb vezérküszt a vödrébe pakol, az apraját pedig szórni kezdi vissza a hálóból a kristálytiszta kék vízbe.

A nagy részük elúszik rögvest, de 1-2 bódult példány vergődni kezd a felszínen.

A sérült mozgás ingerlően hat a sügerekre, mert a betoncölöpök takarásából 4-5 jóféle méretű ragadozó ront ki a haldoklókra és azonnal szétkapják őket. Ugyanott, ahol én az imént gumival ütésig sem jutottam el… hmmmmm...

Most akkor ilyenek, ha passzívak??!! :-)

Mivel emberünk szelektál, odalépek hozzá és tarhálok tőle 3-4 db kisujjnyi snegót.

Szívesen adja!

Gumi lehúz a horogról és orrba tűzve a babahalat engedem vissza a tuskók mellé.

Nem sokat finnyáznak a lent lakók, azonnal bedörgöli a legrámenősebb, darabosabb forma sügi.

A következő 3 tűzött, élő csalimnak is ugyanez a sorsa.

Széles vigyorral megyek Tomihoz és újságolom, ha nem is úgy, ahogy szerettük volna, de úgy fest megvan mentve a napunk. Kisebb zacskóba felhalmoztunk egy jókora mennyiséget, és újra bejártuk vele az előző helyeket, ahol csak részsikereink voltak ezidáig. Mit mondhatnék, horgászati szempontból remek élmény volt, még ha a sportértéke nem is az igazi. De hát horgászok vagyunk, élményeket szerettünk volna gyűjteni, amihez ma ez volt az egyetlen kulcs számunkra.

A sügerek mellett csukák is tiszteletüket tették a dropis módszeren cincált végszerelékünkön.

Persze nem kimondottan rájuk volt hangolva a felszerelés, így Tomi bicskája mellé sikerült behúzni még két harapott előkét is.

Összességében remek nap volt ismét a Balcsin. Persze hamarosan visszatérünk és gumival is rendet vágunk köztük… :-) Meg persze kihúzzuk azt a jól elhelyezett balinos tüskét is… :-)