Írok, mert olvastok...

Évek óta mondogatom én is, meg persze rajtam kívül valamennyi „őskövület” blogger társam is, hogy a műfaj halódik, vagy talán végleg ki is purcant. Régen beláttam már, hogy nincs értelme vesződni hosszú, több tízezer karakteres bejegyzésekkel, hiszen ebben a mai, felgyorsult világban megváltoztak az igények. Gyors, rövid, impulzív tartalmakra vágynak az emberek, meg persze csakis olyanokra, amiket még csak véletlenül sem kell elolvasni. Eztán van az az állapot a magunkafajta megfáradt bloggerek életében, hogy egy ideig még azért a magunk szórakoztatására készül egy-egy nekünk kedves történetből írásos emlék, majd már talán mi sem vagyunk elég hálás közönség saját magunknak, így hát a tartalmak apránként elmaradoznak, míg végül teljesen megszűnnek. Nagyjából ezt az ívet futom én is jelenleg a blogolással. Időnként eszembe jut, hogy jó lenne firkantani valami históriát, de hát ugyan mégis kinek!? Kinek-kinek??? De hát hiszen olvastok! Ugyan passzivitásom okán több, mint egy éve nem jelent meg új tartalom a felületen, mégis a statisztikák szerint havonta több ezren böngészitek a betűket valamelyik márnás, domolykós vagy éppen csukás kalandomban. Semmilyen közösségi felületen nem vagyok aktív, mégis tetszetős számokat produkál a webnaplóm. Ki érti ezt? Lehet, mégis érdemes lenne néha napján publikálni valamit? Talán mégis van még igény az ilyesfajta írásokra? Fene tudja! Nyilván az is közrejátszik a mutatós számok alakulásában, hogy sokan tűkön ülve várjátok a tavaszt, és ha még saját élményekért nem is merészkedtek a vízpartra, azért talán hoz némi kielégülést számotokra a mások tollával megírt elbeszélések, beleélős históriák olvasgatása. Igazából kár is boncolgatni az okokat, örülök, hogy megtiszteltek ezzel a sok-sok kattintással! KÖSZÖNÖM! Na jól van, valamit írok a pecáról, halakról, Dunáról is. Igazi nagy beruházással indult az év eleje. Beszereztem egy pár „nagyfiús” Manta feedert az öreg folyóra. Kaptak magukra szép új tekerőket is, és úgy voltam vele, ha már lúd legyen kövér is, hiszen ilyen felszerelés már igazán megérdemli, hogy egy nagy, erős, stabil folyóvízi barbel tripodon pihenjen, amíg a márnák meg nem hajtogatják őket. Ebből a néhány dologból már kiderülhet mindenki számára, hogy Duna, feeder, márnák szentháromság jegyében tervezem lefolytatni az évet. Amennyiben születik bejegyzés jó eséllyel ezt a témát öleli majd fel. Vagy nem!

Múlt héten már tavasz VOLT! Azért a múltidő, mert jelenleg 0 fok van és az órákon keresztül öklömnyi pelyhekben szakadó hó az imént hagyott csak alább! Normális is lenne mindez, ha mondjuk december, vagy január lenne éppen, de hahó, MÁRCIUS 17. van! Megyek is, letakarom a szerencsétlen magnóliát, mert csórikám a reggeli -5°C-ban szinte fix, hogy eldobja a még ki sem nyílt szirmait. Talán így még van esélye virágba borulni! Na de a múlthét… Kivel mással, ha nem Halbogár cimbivel kezdtük volna közösen ostromolni az éledező folyót. Ezek a pecák még nagyon nem a pörgős, halbő horgászatokról szólnak. Legtöbbször kevés lehetőség adódik a nap folyamán, ilyenkor aztán igazán jól kell sáfárkodni ezekkel a szórvány kapásokkal különben nagyon könnyen fogott hal nélkül maradhatunk. Ezen a gondolati mezsgyén haladva sikerült is egy 4:0 kapás szériát abszolválnom a délelőtt folyamán! Nesze neked helyzetkihasználás! Aztán természetesen összekaptam magamat, és persze Tomi is halra váltott néhány cibálós kapást. A napból végül egy igen tetszetős feederezés kerekedett. Terveim szerint most hétvégén is a vízparton leszek, és ha az eredményesség is a várakozásoknak megfelelően alakul, akkor már lesz miről bővebben is írni. Ennek okán ígérem készül egy bőlére eresztett, tavaszi, összegző Dunás írás. Még jelentkezem…