Balinparádé...

Egész héten egy igazi vad domolykózásról álmodoztam a Zagyván. Sajnos a mindennapos „hirtelen áradásoknak” köszönhetően az utolsó pillanatban a halasztás mellett döntöttem. Kellett egy B terv.

Az Ipoly hét elején nem azt adta amit vártam, így nem vágyok vissza, a Duna még mindig botrány (ki tudja még meddig?)! Az RSD lehet opció, de új kalandra vágyok, így a korábban már bevált szakaszok helyett új területek felfedezése hívogatott. Kaptam némi támpontot, merre vegyem az irányt (köszi Zsolt). Egy nyugodt, csendes holtág balinjaira fájt a fogam, ehhez kaptam kellő instrukciókat.

Érkezésemkor két dolog volt szembeötlő…

1: hogy a balinok itt vannak és aktívan hajtják a sneciket, akik zavarodottan rebbennek szét minden egyes Őn támadást követően.

2: egy igencsak zavaró és fájdalmas felismerés, mégpedig az hogy milliárd szúnyog próbál megmarni a fedetlen testrészeim minden apró négyzetcentiméterén. Persze a szúnyogriasztó a legjobb helyen, otthon egy szekrény mélyén hever legalább 60 km-re… Pech!

Talán, ha 10 perc telt el és én már tomboltam a megannyi vérszívó folyamatos szűnni nem akaró szúrós támadásaitól. Igazi földi pokol…

Mentőangyalom lett a helyi horgászboltos, akinél ugyan csillagászati összegért, de sikerült valami noname spray formátumú rovartaszító kotyvalékot beszerezni. Az első fújás sorozatot követően majdnem elhánytam magam a szagától, de a szúnyogoknak tetszett… továbbra is próbáltak aktívan csapolni… Jött még néhány fújáslöket és mikor már nagy cseppekben hömpölygött a bőrömön a borzalmas szagú lé, akkor már a szúnyogok aktivitása is kezdett megtörni. Viselhető lett az állapot.

Ideje volt a halakra koncentrálni…

A lustaságomnak köszönhetően finoman szólva sem érkeztem korán a partra… Mire a fújkáláson is túlestem, már fél 10 is elmúlt néhány perccel… 

Kicsit el is csendesedett a víz, itt-ott egy kósza loccsanás még adott némi támpontot, merre járnak a ragadozók. Lelkesen cserélgettem a kapocsban a csalikat, de nem sok sikerélményem volt…

Habár a fátyolfelhők miatt még polárszemüvegben sem volt igazán jól látható, mi zajlik a felszín alatt. Azért egy-egy magányosan kószáló egyedet csak sikerült kiszúrni.

WTD a kapocsba és kezdődhet a vadászat. Nyitott felkapó karral grasszáltam a frissen nyírt pázsitos nyaralók előkertjeiben, rablást és járőröző balinokat kémlelve.

Az első két ilyen cirkáló elé pöccintett „kutya” sajnos nem hozott sikert. Az elsőt totál hidegen hagyta a csobbanás és tovább úszott, a következő meg inkább pánikrohamot kapott és elmenekült a helyszínről.

A harmadik dög szinte a lábam alatt, a hínárfoltokhoz simulva közlekedett. Hanyagul elévetettem a csalit, zéró reakció, újabb kísérlettel némi érdeklődést már kiváltok, de erre is inkább csak egy amolyan flegma odanézést kapok, a harmadik dobás már kicsit vaktában esik a vélt útvonalába, hiszen már nem láttam a halat és akkor bammmm…

Úgy fest, sikerült kihozni a sodrából, mert olyan módon nyúlt vissza és tépte le a csalit a víz tetejéről, hogy csak ámultam és bámultam.  Tudom, hogy sokszor elmondom, de a top water a király!

Szeretem ezeket a sötét színű, magas hátú RSD-s ballereket. 

A következő 20 percben sikerült levadászni szintén „látott halként” 2 küszfalót, igaz méreteiben nem azt, ami igazán terhelné a felszerelést, de azért ennek is örültem.

Ahogy sétálgatok a párás, fülledt melegben, kiszúrok egy igazán nagy fenevadat… egykedvűen úszkál valahol középtávon, a háta időnként megtöri a csillogó felszínt és jókora hullámokat tol maga előtt…

Na igen, ő az, amiért jöttem… Nem ideális a dobóhelyzet, elég ágas-bogas részen haladok…

Követem a parton csendben és várom, hogy kiérjek egy tiszta részre, ahol rendesen megdobhatom a célpontot…

20m…

Már csak 10…

Már csak két lépés és kilépek végre a takarásból…

Lendítek és a csali tökéletes helyen fog vizet…

A termetes hal azonnal ráfordul, óriási búrványt hagyva maga után. Majd megüti a 7 cm–es felszíni csalit. Érzem a boton az ütést, bevágok, de a tartós kontakt elmarad… heves szívverés közepette várom, hátha rádupláz.. de a katartikus élmény sajnos elmarad.

A következő 1 vagy talán másfél órában alig látok randalírozó vagy kóborló egyedet, amit levadászhatnék. A semmibe dobálás meg valahogy nem szórakoztat.

Töröm a fejem egy számomra új, ismeretlen, de a "régi motoros" pergető pecások számára igazi „kulthely” felkeresésén.

Sosem jártam még ott, de már sok szenzációs történetet hallottam a környékről.

Persze negatívat is, de ez így van rendjén. Viszont alig 10 km távolságra van tőlem, így hát nincs vesztenivalóm, meg kell néznem a híres Tassi-zsilipet.

Futok egy kört, hogy oda most pontosan milyen engedély kell, végül kiderül sem az RSD, sem pedig az adott nagy Duna jegy nem érvényes arra a rövid, cirka 1 kilométeres szakaszra. Tassi 5-6 engedély kell!

A helyi büfé mellett van egy halőrház, ahol persze nem tudtam napijegyet venni, mert nem volt kitől. Megnéztem, hogy a horgászjegy.hu-n lehet-e vásárolni. Szerencsémre lehetett, így 13:00- tól már volt is érvényes zsugám. Most 12:30 van, szóval van egy szabad fél órám, amíg nekiláthatok a pergetésnek.

Addig nézelődök, mustrálom a vizet és a kint lévő horgászok módszereit.

Több, a szembe oldalon árnyékban megbúvó békéshalas pecást látok, nyakig felöltözve kapucniban a közel 35 fokos tikkasztó hőségben. Ott is fasza lehet a szúnyoghelyzet!!!!

Klasszik pergető nem is húzza a vizet, csupán a zsilip közvetlen közelében két vagy talán három egyén élő kishallal (természetesen jóhiszeműen csak süllő és még csak véletlenül sem kövesre áhítozva) ostromolja a habok alatti világot.

Nehezen telik az a fránya fél óra, viszket a tenyerem, nagyon dobnék már.

Kicsit átrendezem a melltáska dobozainak tartalmát, a WTD-k és popperek helyét sokat koptatott balinos úszó wobblerek veszik át, hiszen első blikkre vélhetően ezekre itt nem lesz szükség. A tajtékot vető tomboló hullámok között nem gondolnám nyerő megoldásnak őket.

Nem csaltam, tényleg megvártam a hivatalos kezdés időpontját…

 A hűtőben bezzeg szétmásznak... :-)

Úgy érzem, nem is maradtam le semmiről, ugyanis szűk 40 másodpercen belül az első ezüstös fenekeszeg már a kezeim között pihent. Álom kezdés…

 Az első...

A partszélben mozgó milliárdnyi kishal méretével megegyező minnow típusokat húzgáltam serényen.

Néhány dobást követően folyton cseréltem műcsalit, a méret és a forma maradt, csak a szín volt eltérő… 
Működött a taktika, hiszen szépen jövögettek a balinok.

 Yo-Zuri 3DR Minnow 70 SP...

Aztán valami megváltozott…

Az összes kapásom bentről a zubogó víz közepe tájékáról érkezett, de az elmúlt 15 percben mélyen hallgat az a zóna. Teljesen kihúzódtak a partszélbe és itt folytatták a habzsolást.

A kövezésen, amin kb. 30-40 cm víz volt, gond nélkül el tudtam húzni a korábbi csalikat, de reakciót nem váltott ki belőlük. A mélyből feltörve rendre a csali előtt, mögött, mellett ragadták el az élő prédát, de az én műhalaim, amik eddig szállították a sikert, most érintetlenek maradtak.

Rövidke agyalás után úgy döntöttem, ebben a kevésbbé kavargó szélvízben működhet a korábban a kocsiban hagyott felszíni arzenál valamelyik tagja…

Nem voltam rest, visszamentem, és már kapocsban egy doggal tértem vissza a forró betonkatlan rézsűjére.

Hittem is meg nem is, hogy jó lehet, de az élet azonnal igazolt…

Első dobásra egy szép balin siheder hozta vissza a csalit…

Aztán még egy és még egy… Szinte ugyanarról a helyről.

Két üres dobást követően előrébb sétáltam néhány métert, úgy egy fél dobástávnyit, és a jelenetsor itt is megismétlődött…

Ellentmondást nem tűrően ütötték-vágták a csalit.

Nem volt finomkodás, nem volt finnyázás és kb melléütés sem…

Ha mégis elhibázta elsőre, akkor levette duplába.

De volt olyan is, hogy elhibázott ütés után egy másik, szemből rárontó példány ragadta el azt.

Egyszerűen parádés volt, na…

Nem voltak kicsik a fogott halak, de egyes szórványrablások méretéből arra lehetett következtetni, hogy vannak itt nagyobb portyázók is.

Kapocsba került hát a nagyvad ölő… 

Tapasztalat, hogy vannak napok, amikor a szokottnál is válogatósabbak őkelmék. Ilyenkor kicsit sem mindegy a nekik felkínált csali mérete. Van, hogy az egészen kicsi a nyerő, van hogy a közepes, 7 cm környéke és vannak azok az esetek, amikor az igazán nagy és csörgős lehet a kulcs a bazinagy dögökhöz.

Nem elaprózva a dolgot, kapocsba kerül a 10 cm-es Yo-Zuri 3DR Pencil 100 F típusú nagyágyú.

Baromi jól és messzire dobható a test, így egészen nagy távolságról is pontosan a kívánt célterületre juttatom.

 Yo-Zuri 3DR Pencil 100 F

 Dühöngő víz...

Még a dühöngő vízben is jól látszik, ahogy vizet ér és indítás után is szemmel követhető a mozgása, hiába a hullámok magasodása.

Elsőre üresen húzom vissza, majd másodszor is érdeklődés nélkül csévélem magamhoz…

Elgondolkodok, hogy talán mégsem lesz nyerő ez itt most…

Aztán bummmm!!!

Brutális kapás érkezik, rendesen tekergeti a kezemben a W3-as Ultrasticket.

Azonban hiába a sodrás ereje, ami ellenfelemnek dolgozik, a pálca hamar felőrli a méretes bestia erejét. Gyönyörű példányt emelek ki.

Elég szerencsétlenül keveredtek bele a horogszárak a merítőbe, így csak nagy nehézség árán, már-már a háló rongálásával tudtam visszaadni nemes ellenfelem szabadságát.

Se fotó, se puszi, se pá…

Rohantam vele a vízhez, mert így is túl sok időt töltött kint a szárazon. Szerencsére az oxigéndús vízben hamar útjára engedhettem.

Kár, hogy nem maradt róla kép formájában emlékem, hiszen jött még néhány böszme jószág a hátralévő időben, de ekkora talán egyik sem volt… Sebaj, az élmény az enyém!

Azt hiszem ezzel el is árultam, hogy a remek sorozatnak korántsem volt vége még…

Vegyes méretben támadták a húzott csalimat még egy jó darabig…

 Jött sok NAGY...

 És néhány kicsi is... :-)

Aztán megint egy váltás következett…

Most a ”széle” nem volt hajlandó több halat adni…

Kénytelen voltam ismét visszatérni a kezdő csaliformákhoz.

És szerencsére a show folytatódott…

Élvezetes volt a horgászat minden perce, de már kezdtem szédülni, hiszen órák óta állok a tűző napon.

Hiába vizeztem a sapkám, így sem volt túl komfortos, zabálta az energiáimat az dög meleg.

Tudom, tudom... kevesebb rinya!!!:-)

5 óra magasságában már kezdett megtelni a part, a helyi erők péntek révén teljesen megszállták a helyet. A kapások is elcsendesedtek, szinte semmire nem csábultak el az eddig vadul lakmározó ezüstnyilak. Azt hiszem, a csúcson kell abbahagyni, hiszen már szinte csak ronthatok eme csodálatos délutáni balinforgatag statisztikáján.

 Az utolsó...

Apropó statisztika…

Egy darabig ugyan számoltam a fogott halakat, de aztán végül már szó szerint összefolyt az egész.

És talán kár is belemenni a számmisztikába, a lényeg az, hogy ez az egyébként rendkívül leterhelt víz első találkozásra belopta magát a szívembe. Hiszen túl vagyok már néhány számomra brilliánsan alakult balinhajszán, de ez a mai toronymagasan kiemelkedik az eddigi legjobbak közül is!

Azt hiszem, megyek még…:-)