9 perc horgász-mámor a Balaton körül, az új Westin motyóval…

 

 Október vége van… Dübörög a pergető szezon. Mi pedig Halbogár barátommal a már szokásosnak mondható túránkra készülődtünk a Balatonra. Az immáron turisták nyüzsgésétől mentes kikötők lakóit igyekeztünk jól megabajgatni…

A balatoni, késő őszi sügérezés mindkettőnknek a szíve csücske. A könnyű kis pálcákkal élvezetes horgászatban lehet része mindenkinek, aki a még vízen lévő vitorlások alatt rálel, egy-egy mohó csapó hordára. Ez a fajta móka számunkra egész napos szórakozást biztosít legtöbbször, pláne, ha néhány csíkos matuzsálem is becsúszik a számtalan egyen sügér közé.

De a méltán híres sügérállomány mellett más kincseket is rejt az ilyenkor már látszólag néma álomban szunnyadó hajópihenő. Érdemes hát csukás, vagy balinos motyót is a csomagtárolóba szuszakolni indulás előtt. Persze a kikötőbe behúzódott telelő fehér halak horgászata is remek lehetőség lehet annak, ki hajlandó pecára adni a fejét e késő őszi, reggelente már inkább fagyos leheletűnek mondható meteorológia ellenére is.

Hosszú napra készültünk…

Az volt a stratégiánk, hogy már kora reggel érkezünk a túránk legtávolabbi pontjához, egy meghorgászni kívánt révhez, ezt követően haladunk visszafelé fővárosi otthonaink felé, persze több partmenti települést érintve utunk során.

Az aktuális időjárás finoman szólva sem fogadott minket kegyeibe ezen az eső áztatta pirkadaton.

180 kilométernyi, esőfüggönyben autókázást követően végre elénk tárult a borús ködbe burkolózó, mégis varázslatos kékségű balatoni táj. A parkolóban tornyosuló, leveleiktől megfosztott platánok egykedvűen állták a lecsupaszított ágaikat tépázó csípős szél ostromát. Nekünk is kissé nehezünkre esett kikászálódni a kissé elgémberedett testünkkel a karosszéria fűtött közegéből.

A kiszemelt kikötő úgymond „külső része” az ilyenkor megszokottak szerint rogyásig tömve volt a főként ragadozó halakra ácsingózó helyi erőkkel, akik igyekezetek sápot szedni a móló ideiglenesen itt tartózkodó „húsevő” halai közül. A parton lévő sokadalom arra enged következtetni, hogy van bent hal és lehet is belőlük fogni, különben nem lennének kint ennyien ilyen korai órán. Közelebb lépve a hajóállomás térkövezett részéhez már messziről is jól látszott, a milliárdnyi apróhal szinte feketére pingálta az egyébként türkiz küllemet. Balin rablások robbantják a felszínt, repkednek a snegók, ahogyan kell. Sokszor megtévesztő a villámkeszegek ilyen mértékű lakmározása, ugyanis oly nagymértékű a táplálék jelenléte, hogy az uraságoknak a legkisebb erőfeszítés nélkül is kerül friss táplálék a bendőjükbe. Csak elvétve bolondok annyira, hogy az általunk kínált műanyagot „rágják” a természetes eleség helyett! Persze illik és kell is időt szánni a becsapásukra, ha van rá sanszunk, de készülnünk kell arra is lélekben, hogy gyakorta messze elmarad a várt eredményesség. Persze ettől még minden kicsit is jóérzésű horgász vére felforr, amikor ilyen „vízi cirkusz” tárul a szeme elé.

Próbát mi is tettünk, de sok időt most mi sem pazaroltunk rá, hiszen kár is lett volna, mint utóbb kiderült.

A vitorlás dokk - ahová eredetileg mentünk volna - még lakatolva volt (csak reménykedni tudtunk, hogy bejutunk!!!), így tudtunk kint molyolni kicsit, aminek az eredménye pár apró csíkos bandita volt csupán, balin egy szál se!

Idővel egy kisebb horgászalakulat érkezett egyszerre a partra, köztük egy illetővel, akit Tomi már korábbi pecáiról ismert. Hamar felvillanyozott minket, majd rögtön el is keserített egyazon mondaton belül. Az állomás belső (magán) részére vezető kapu azért van zárva, mert ilyenkor, télvíz idején csak későbbi időpontban tárul ki az őrzött területet védő bejáró. Ami szerencsénkre pár minutummal később be is következett. Na, ez volt a jó hír. A kevésbé tetszetős információ pedig az volt, hogy három hete nem fogtak bent csukát a cölöpök közül, pedig főként ezen vágyaink kielégítése miatt utaztunk el ilyen messzi vidékre.

A lesújtó hír hallatán kissé egykedvűen bandukoltunk a kikötő hátsó része felé, lélekben talán el is engedtük az ide tervezett csuka-fogó álmainkat. Tomi dropival kicsit megbuzerálta a dokk sügereit, és én is az „egerészéssel” múlattam az időt.

Eközben a velünk együtt benyomuló társaság majd minden tagja a buzogánysással körülölelt spicc felé orientálódott.

Őket hidegen hagyta a ladikok alatt meglapuló apró csíkos had. Csukára fájt a foguk, ahogyan nekem is…

Alig fél óra elteltével már a keskeny móló nyirkos deszkáin a helyiek nyomában lépdeltünk mi is.

A látvány szürreálisnak mondható. Néhány méterenként állt egy-egy mandró, és más-más technikával ugyan, de rendületlenül szórták a harapásálló előkén felkínált csalikat.

Képzelhetitek mennyire lehetett terhelt a pálya… J

Egyre kevesebb potenciált láttam abban, hogy mi ma itt sikeresek lehetünk.

A vérem ennek ellenére azért pezsgett, ahogy kell, hiszen mindenáron szerettem volna felavatni az új csukás botomat és a csomagolásuktól éppen csak megszabadított spinnerbaiteket.

Kézbe vettem hát az új tűzpiros W6-ot, és kapocsba akasztottam egy 23g-os Westin MonsterVibe Willow-t Lively Roach colorban.

Westin W6 PowerShad...

Westin MonsterVibe...

Lively Roach

Az első dobás egészen a tornyosuló, elszáradt nád torzsáinak közelében landolt. Megvártam még lesüllyed a puha iszapos aljzatra, majd onnan lassú bevontatás mellett kezdtem terelgetni magam felé a pörgő kanalakkal felvértezett csalimat, időnként meg-meg állítottam a „vasat”, hátha a süllyedő fázisban megbillenő, fűzfalevél alakú, perdülő fém, vagy az ilyenkor attraktívabban mozgó, imbolygó pompon-szerű gumiszoknya támadásra késztet egy-egy mélyben lapuló óvatos ragadozót. Egy ilyen mozdulatsorba sikerült vehemensen belenyúlnia valakinek odalentről.

Olyan villámgyors és határozott mozdulatsor volt, hogy kb. bevágni is elfelejtettem, igaz nem is volt rá nagyon szükség, mert a kezemből majdnem vízig kérte a spiccet azonnal, a jó akadás így szinte garantált volt. Ennyit a „terhelt vízen finnyásan táplálkozó ragadozók” teóriáról… J

Az új Westin 20-60g-os Powershad azonnal a frontvonalba került.

Nehéz terepen, cölöpök, kötelek és a nádfal miatti helyszűkében kellett bizonyítania erejét, egy remekül védekező balatoni harcossal szemben. Jóval finomabb pálcákhoz vagyok szokva, nekem ez a 20-60 g már brutál botnak számít, de pont az ilyen esetekre szereztem be ezt a nagyszerű horgászbotot. Erős, de mégsem seprűnyél karakterisztikáróll van szó, hiszen a TORAY balnknakban remekül ötvözték a spicc kellő lágyságát a bottest rendkívüli erőtartalékaival.

Nem is kellett csalódnom a minőségben és a hihetetlen erejében, hiszen hamar rendre sikerült parancsolni a kikötő urát.

Egy pillanatnyi esélye sem volt a menekülésre, hamar a merítő ideiglenes ölelésébe sikerült terelni őkelmét.

Emlék gyanánt néhány fotót természetesen készítettünk cimborámmal, majd a helyiek kissé rosszalló tekintetének kereszttüzében útjára engedtem a megtépázott becsületű gyönyörű mintázatú húsevőt.

Egy pofás balatoni csukesz...

Rendeztem soraimat, majd tekintetemet a kikötő belseje felé fordítottam és egy határozott lendülettel ismét csatába küldtem az előzőekben nyerőnek bizonyult készségemet.

A pulzusom még az egekben volt, amikor a visszaengedéstől számított második dobást követően egy kókadozó, de még most is igencsak terebélyesnek mondható növénytársulás rejtekéből előcsalt a vibráló mozgású csalim egy újabb lesből támadó ragadozót. A letisztult, kristálytiszta vízben különösen nagy élmény végignézni, miként akarja elpusztítani a húzott csalit. Az akadás hasonlóan az előzőhöz, szintén tökéletes…

A csata pedig most is hamar egyenlőtlen küzdelemmé rendeződött át. Olyan szinten kontrollálható ezzel a remek bottal a halunk mozgása, hogy a horgász szinte teljes nyugalommal, gondtalanul és teljes átéléssel élvezheti a fárasztás minden momentumát. Egyszóval parádés.

Ez sem egy rossz szín...

Wow Perch

A csali meg, hát mit is mondjak, spinnerbait!:-)  Érthetetlen módon sokan óckodnak a spinnerektől, mondván, hogy a legcsekélyebb mértékben sem hasonlít a természetben fellelhető táplálék küllemére, és mozgására sem. Fogóssága azonban vitathatatlan, hiszen minduntalan bebizonyosodik, hogy terhelt szakaszon élő, passzív csukákat is ki tud mozdítani rejtekükből és kapásra tudja ingerelni őket.

Egy igazi komplex csaliról beszélünk, hiszen mind látványban, mind pedig vibrációban kimagaslót produkál. A szilikon szoknya különböző színű és méretű szálai, valamint a többségében csillogó pörgő-forgó kanalak vibrációja mágnesként képesek vonzani az éles fogú bestiákat. Emellett elképesztő víztömeg megmozgatásával is képes felhívni magára a figyelmet. Azonban, ha még ez sem lenne elég, akkor különböző élénkszínű twisterekkel tovább tuningolhatjuk a horgunkat, amely újabb vizuális élménnyel csábítja magához a krokikat.

Nem elhanyagolható tényezőként említeném meg azt is, hogy igencsak költséghatékony csaliról beszélünk, hiszen a csukák kedvelt tartózkodási helyeit bátran szórhatjuk vele, mert kialakításának köszönhetően a legritkább esetben akad el, legyen szó bármilyen tuskós vagy ágas-bogas részről.

Zenghetnék még ódákat erről a nagyszerű csaliról, de azt hiszem, hogy egy ilyen terhelt és nehéz pályán 9 perc alatt megfogott két csodás balatoni csukánál nem kell jobb cégér.

Használjátok bátran…