Szeszélyes November

Ősz van...

A nemrég még gyönyörű sárgás-vöröses színekben pompázó fák levetett ruhája, immáron esők áztatta, puha avarszőnyegként borítják az erdők talaját. Az egyre csak csupaszodó, ég felé meredő fák ágai, melyekről egykoron a dús levéltakaró árnyékából, csodás hajnali madárfütty szólt, most csupán hangoskodó éjfekete madarak hadának adnak éjszakára szállást. Kéményekből felszálló füst illata fűszerezi be a környező kihalt, sötét utcák hűvös levegőjét.
E korai órán csupán cipőm talpának halk kopogása töri meg a csendet, ahogyan sietősen lépkedek az utcák kövén. Gondolataim messze járnak, Dunai horgászatok emléke csal mosolyt, a kabát gallér takarta arcomra.

Még napfelkelte előtt érkezem meg, az őszi időszakban legtöbbször meghorgászott helyemre. Sok szép emlék köt ide az elmúlt esztendőkből. Habár hetek óta nehezen adja a halat és másoktól is csupa rossz híreket kapok, azért mégiscsak megér egy próbát.
Betörő hidegfrontot és az egész országra kiterjedő vörös riasztással egybekötött orkán erejű szelet jósolnak a hozzáértők, ami megint csak tovább nehezíti a dolgomat. Szélsőséges ilyenkor a halak kapókedve is. Vagy belenyúlok a jóba, vagy teljes kudarc lesz a mai nap krónikája.

Kora reggel...

Aprócska fejlámpám fényében, nyakamban a felszereléssel botorkálok a lecsapódott hajnali pára által korcsolyapályává változtatott beton rézsün, lefelé a vízig. Letelepszem a kövezésen, épp csak annyira közel a vízhez, hogy a hajóforgalom keltette hullámok ne veszélyeztessék a holmimat. Sehol egy lélek közel s távol én vagyok az egyedüli próbálkozó a szakaszon. Furcsa, hiszen ebben az időszakban sokan járnak le dacolva a hideggel egy-egy jobb márna megfogásáért. Na nem mintha társaságra vágynék, jobb szeretek csupán egymagam lenni a parton.
Ezekben a hónapokban különösen jók a délelötti és a kora hajnali fényváltást követő órák. Ennek tudatában hamar neki is fogok a szerelésnek, hogy mire a gyengélkedő őszi nap első sugarai átbuknak a horizonton, addigra minden a helyén legyen.
Paducok harsány fürdőzését és szép ezüstös márnák fordulását várom a világosodástól. Sajnos azonban hiába kémlelem a vizet, halak jelenlétére utaló jelet sehol sem látok. Ez bizony nem túl jó előjel.
Azért ilyen könnyen nem adom ám fel. A rendületlenül beküldött nehéz kosarak súlya alatt folyamatosan robban a Duna rohanó felszíne. Hiába az erőfeszítés...
Ezen felül tovább keseríti az életemet a rendszeres elakadások és folyamatosan bent hagyott előkék végeláthatatlan sora. Mondhatnánk, hogy mit is várok, hiszen ilyenek a Dunai pecák azonban most más a helyzet. Ez most nem egy természet által létrehozott akadó és nem is a kövezés. Megakadáskor érezni, hogy rugalmas, talán némiképpen mozdítható valamiben akadok el folyamatosan. Néhány dobást követően sikerül kimozdítani és egy hatalmas gubancot húzok ki. Több tíz méter különböző vastagságú főzsinórral, előkékkel, kosarakkal és még egy, a horgon rajtaveszett döglött gébbel is megspékelve. Sajnos az ilyen buta módon bent hagyott több méternyi zsinegek halmaza felelős a legtöbb beszakadásért a folyóinkon.
Végül több órányi kapástalanság és bosszankodás után kissé sértődötten fordítok hátat az „öreglánynak” és hazafelé veszem az irányt.

Új hely új remények...

Útközben belecsöppenek az ébredező város forgatagába. Útfelbontások, sávlezárások, és balesetek nehezítik a haladásomat. Persze mindez a munkába igyekvő autósok végeláthatatlan sorával kiegészítve. Amolyan szokásos Budapesti életkép. Áthaladva az egyik hídon, lepillantva a kanyargó folyó csillogó felszínére újabb gondolatom támadt. Egy régóta meghorgászni kívánt hely felé kanyarodtam, gondolván egy próbát megér az is, az időmbe belefér. Átkecmergek a felbojdult városon és egy nyugodt, hangulatos, a természetet kedvelő ember szemének örömteli táj tárul elém. Szinte nem is gondolnánk, hogy a betondzsungelben ilyet is találni. Felszerelés nélkül sétálgatok a parton. Horgászok nyomait fürkészem és annak ellenére, hogy csupán pár napja húzódott vissza a Duna a medrébe, már most is rengeteg eldobott csontis doboz, zacskók, és egyéb feleslegessé vált horgászeszköz árulkodik arról, hogy rendszeresen meghorgászott helyeken lépkedek. Végül egy jónak ígérkező szakaszon lehorgonyzok és tábort verek.

A folyam erőssége indokolttá teszi, hogy azonnal 6 oz-os kosarakkal tegyek kísérletet a szerelék helyben tartására. Az első dobást követően viszonylag sokáig sülyed a cucc, mély vízről tanubizonyságot téve ezzel. Várok néhány percet, hogy megnézzem miként viselkedik a felszerelés. Alapjában véve mondhatni fixen áll, csak időnként billent bele a víz ereje amit a spicc mozgása közveti felénk. Szeretem amikor így sikerül belőni a dolgot, mert az időnként bemozduló, fellibbenő csalinál gyakori eset, hogy szinte azonnal érkezik is a kapás, jellemzően paduc és márna az elkövető ilyen esetekben. Néhány próba dobás következik mielőtt kiakasztom a klipszbe a zsinórt. Szeretnék meggyőződni arról, hogy viszonylag akadómentes a meghorgászni kívánt terület. Szerencsémre teljesen tiszta...
A korábban bekevert etetőből gyakori dobásokkal igyekszek egy masszív etetési sávot kialakítani és később helyben tartani a pikkelyeseket.

Általában 20 perc kell, hogy egy keszegfélékből álló csorda első egyedei megrázzák a spiccet. Ez most valamivel tovább tart, amit a hirtelen lehülő víznek, a folyamatos apadásnak és a betörő durva hidegfrontnak a számlájára írok. Végül nem kell csalódnom, hiszen mindezekre kevésbé érzékeny halként paducok jelentkeznek elsőként.

A kapások sűrűsége messze eltér a melegebb időszakoktól, azonban hevességük és gyorsaságuk elképesztő, mint mindig. Szépen beállnak az etetésre, aminek örülök is meg nem is, hiszen idővel valami darabosabbat is jó lenne elkapni. Mondjuk egy szépen felhízott márna személyében. Etetőanyaggal töltve lendítem a pálcát, de egy picit a csalogatóanyaggal felszórt terület alá, mellé próbálok koncentrálni. Hátha kóborló nemes halra találok, annak szélén. Nagyon sokszor nem mennek be brusztolni a keszegnépség közé, ilyenkor szépen csendesen a lesodródott szemcsék után kutatva lelhetünk rájuk. A tervem nem vált be!

Variáltam a csalikat, csonticsokor, giliszta, sajt és ezek különböző variációjával sem sikerült elcsábítani közülük egyetlen példányt sem. Ellenben a korábbi fehérhal kapások szépen lassan elmaradoztak. Beigazolódni látszik az időjósok által jelzett viharos erejű szél, felhőátvonulások és néha szemerkélő eső is azt jelzi igazuk volt. A késő őszi nyugodt, békés időjárás egyik percről a másikra megváltozik. Azért még bizakodó vagyok a horgászatot illetően és néhány réteg ruhát és fülvédő sapkát húzok magamra, ezután kissé komfortosabbá válik a peca.
Újabb vésettajkú had szórakoztat egy-egy szebb jászkóval kiegészülve, a márnának azonban nyoma sincsen. Úgy fest semmi nem kell neki ezen a napon...

Kézbeadott megoldás...

Lassacskán belefordulok a délutánba és miközben az időjárás egyre barátságtalanabbá válik, lelkesedésem továbbra sem lanyhul.
Hiszem, hogy itt vannak csak nem találom a megoldást a megfogásukhoz.

Szerencsémre a Duna végül megszán és honorálja az erőfeszítéseimet, kezembe adja a megoldás kulcsát.
Ad magából egy darabot, amivel sikerül végre a hőn áhított halakból elcsípni néhányat. A csoda csali pedig nem más, mint a Dunai halak természetes táplálékai közé tartozó kagyló. Ettől a fehérje bombától erősek és egészségesek ezek a halak. Sejtettem a rendszeres előke sérülésekből, hogy vélhetően kagylótelepen horgászom. Ez azonban csak akkor vált biztossá, amikor egy néhány összetapadt egyedből álló telepet sikerült horogba akadva partig kormányozni. Gondoltam egy nagyot és felnyitottam néhányat. Horogra tűzve egy szem csontival megtámasztva küldtem vissza a mélybe.

Nem mondom, hogy teljes meggyőződéssel állítottam volna bárkinek is, hogy bejön de hát vesztenivalóm nincs. Más vizeken is bizonyított már korábban. Miért pont itt ne működne a dolog?!
Nem kis meglepetésemre alig néhány perc elteltével vehemens kapással jelentkezik az első bajszos. Nagyon jól védekezik. Trükkösen kihasználja az erős sodrás adta lehetőségeket, szinte belefekszik abba. Jó pár perc mire ki tudom fordítani belőle és megadásra tudom kényszeríteni.

Hihetetlen öröm ül ki az arcomra, pedig a java még csak most kezdődik. Szerencsére jól tart a csali a horgon, így több halat is sikerül horogvégre csalni ugyanazon darabkával. Mintha egy ellentétes nap kezdődött volna, néhány percenként csavarja le a spiccet egy-egy merene.
Azonban mint minden csoda, ez sem tart soká...

Egészen pontosan addig amíg tűzni tudok a horogra a puhatestűekből.
Miután elfogy az utolsó is, olyan mintha elvágták volna a dolgot. Hiába tűzök ismét a meglévő csali arzenálból, újabb kapás már nem, viszont csúnya esőfelhők érkeznek gomolyogva, ami semmi jóval nem kecsegtet. Akármennyire is sajnálom, de abba kell hagynom ezt a mai pecát.
Rohamléptekben szedem össze felszerelésem és rendezetlenül szórom a csomagtartóba. Nagy zuhé van készülőben, amit én már nem szándékozok megvárni. Indulás után néhány perccel leszakad az ég. Sok autós félreállni kényszerül, mert a látási viszonyok, majdhogynem 0-ra csökkennek. Még időben indulok haza. Kicsit fázósan, de mosolygósan, teli élménnyel vezetek hazáig.

Sajtszagú Márnák

A Duna fővárosi szakasza is lehet szép!

Az emberi butaság netovábbja, mikor ragaszkodunk, a korábban bevált már-már sablonszerű dolgainkhoz. Még akkor is, ha nyilvánvalóan a jelen körülmények közt nem válik be, nem hoz áttörő sikert a számunkra. Ennek tükrében nehezen próbálunk ki, valami mást, valami újat, igaz ez az élet bármely területére, így a horgászatra is. Mint oly sokan, köztük én is hajlamos vagyok már-már görcsösen ragaszkodni egy adott helyhez, csalihoz, nap szakhoz és bármi olyan eseményhez vagy történéshez, amiben a korábbi sikereim kulcsát látom. Aztán a sorozatos kudarcok vagy gyenge eredményeket követően,  el kell gondolkoznia az embernek,  hogy hol és miben lehet a hiba. Néha napján csupán  egy aprócska dolgot megváltoztatunk, kicserélünk, az akadozó gépezetben máris látványos javulást, pozitív változást észlelünk, ami az eredményességünket illeti. A számomra legátütőbb sikert, egy a mások által előszeretettel használt, ellenben nálam rendszeresen mellőzött csali kipróbálása és annak nem várt eredményessége jelentette. A SAJT!
 A márnázás fortélyait, néhány kedves Dunai cimborámtól tanultam, lestem el, ami a mai napig horgászataim alapját, gerincét adja. Erre rakódnak rá,  magam tapasztalatai valamint a média különböző fórumain megjelenő szakírók (nem ritkán, csupán reklám célú) írásai. Ez mellett lelkes amtőrök blogjai és egyéb más  képi anyagban gazdag újságok hasábjai tesznek jó szolgálatot a tanulni vágyó sporik számára...
Köztudottan, a márna olyan halunk, ami szinte bármit elfogyaszt, amit felé sodor a jó öreg Duna. Ezért mondhatnánk, hogy könnyű dolga van a márna vadászoknak, mert kis túlzással, de bármivel csalizhatunk, biztos a siker. Ám ez koránt sincs mindig így. Igenis tudnak válogatósak lenni őkelmék.
Mifelénk a fővárosi Dunán sokféle csalival kergetik a márnákat, sajttal, kolbásszal, párizsi kockával, klasszikusan iszap gilisztával, kagylóval, májjal és a modern kor vívmányaival, azaz peletekkel. Télen nem ritkán,  menyhalazás közben, halszelettel vagy éppen pergetve, műcsalival is horogra lehet keríteni őket. Ám a legtöbben mégis a csontkukacot tartják a legfogósabb csalinak. Nem véletlen tehát, hogy mivel a környezetemben horgászók többsége szintén a kis férgekkel csalizik, így nekem is ez jutott kipróbálásul.
 Mivel rögtön az első pecákat követően nagyon is sikeresnek tűnt, így törvényszerűnek mondható, hogy pecázáskor csontit mindig kellett vinni, ha nem volt és már nem tudtam beszerezni, úgy el sem indultam pecázni, hiszen az a nyerő csali, gondoltam.
Úgy vélem, a márna horgászok azért is szeretik a csontit elsődlegesen, mert  az melett hogy a bajszik imádjak, ha kicsit kevesebb a márna, akkor is sok "járulékos" halat be lehet vonzani és itt elsődlegesen nem a gébre gondoltam. :-) De a népes keszeg tábor majd minden tagja megfogható vele valamint időnként ragadozók is elcsábulnak a csonti csokorra. Tehát, nem várt élményeket és jó szórakozást biztosíthat ez a fajta csali, számunkra.

Figura barátom, csontival fogott 5 kg-os süllője!

Rezső giga, mega fenekeszege:-) 

Nyáron, gyakori vendég volt a horgunkon ez a méret!

Mint mondtam, a tavalyi szezonba, nekem nagyon is bevált a csonti, majd jött a tél, amit a menyusok kergetésével töltöttem. Alig vártam a tavaszt, hogy újra a marcikat vehessem üldözőbe. Ami az előzőektől eltérően korántsem kezdődött sikeresen. Rengeteg betli és igen gyenge eredmények jellemezték ezt az időszakot számomra. Ezért hát minden létező fórumon kerestem a megoldást, sok dunai pecással beszéltem, akik szintén panaszkodtak, de valahogy mégis fogtak, fogogattak. Többen javasolták váltsak helyet, megtörtént, de itt sem volt rózsásabb a helyzet. Majd két ismerősöm tanácsán elgondolkoztam kicsit, akik az év teljes szakában csak és kizárólag sajtkockával horgásznak, nem mellékesen, jelen állás szerint, nálam eredményesebben, azt javasolták próbáljam ki. Persze náluk az is erősen közrejátszik, bizony undorodnak a kis pondróktól, így törvényszerű hogy nem csaliznak vele előszeretettel. Bevallom, időnként ha nagyon nem ment a dolog, egy-egy dobás erejéig, korábban  próbáltam a sajtkockát, de semmi bizalmam nem volt felé, butaság tudom, de úgy voltam vele hogyha a "csoda " csontira nem jön ,sajtra miért is jönne?! Így a következő lendítésnél, már tettem is vissza csokrot. De valószínű, mivel egyébként is betlis napok voltak és csak nagyon rövid idejéig, leginkább percekig próbálkoztam vele, így eredményt nem hozott...

Sajnos a csontit ők is imádják :-(

Aztán végelkeseredésemben, úgy döntöttem, "Ha egyszer úgy adódik, hogy kimehetnék, de nincsen csontim, akkor bizony egy teljes pecát a sajttal való horgászatnak szentelek"

Nem kellett hozzá sok idő, talán ha két nap, mikor munkából hazafelé megfogalmazódott a gondolat, ma még pecázni kellene! Jött a szokásos probléma, csonti nincsen és mivel este 9 múlt, gyanítottam nem is nagyon szerzek be sehol. Mire végigfutott ez a gondolatsor, már mosolyogtam magamban, akkor hát eljött az idő, veszek sajtot és bizony kipróbálom élesben. Útközben betértem, egy sokáig nyitvatartó áruházlánc boltjába és célirányosan a sajtpult felé vettem az irányt. Odaértem, majd tanácstalanság lett úrrá a gondolataimon. Záporoztak a kérdések a fejembe, vajon melyik a jó????  Puhább, keményebb, füstölt, sima, trappista vagy valami minőségibb, hófehér vagy kicsit mattabb színű? Aztán végül egy márkás, kemény, elég intenzív illatú tejkészítmény mellett tettem le a voksom.

Talán ez jó lesz gondoltam és a kasszák felé vettem az irányt...

Hazaértem, majd rögtön kicsomagoltam a sajtot és elkezdetem néhány kockát vágni, majd bojlis szilikonra fűztem, a kb 1x1 cm darabkákat...

Érdemes éjszakai pecák előtt, otthon előre fűzni néhányat!

Útközben, azon morfondíroztam, vajon tényleg normális vagyok-e, hogy ilyen későn pecázni indulok, pláne sajttal (szinte garantált a sikertelenség) gondoltam. Kiértem arra a partszakaszra, ahol korábbi sikereim értek. Majd kiválasztottam egy helyet és aprócska fejlámpám fényében, összeszereltem a pálcákat. Mire csobbant mindkét végszerelék, már majdnem hajnali fél egyet ütött az óra. A partszakasz üres volt, sehol egy lélek, teljes a nyugalom, hátradőlök székemben és nézem ahogy spiccem világító patronjai ritmusosan bólogatnak.

Telnek, múlnak a percek és az órák, de nyugalmamat nem zavarja meg egyetlen kapás sem.

Csaliznom, egyetlen dobás után sem kell, hiszen a kemény sajt a szilikonon nagyon jól tart.

Próbálok játszani a távolsággal, hol közelre, hol távolra próbálom, de az eredmény ugyanaz, mozdulatlan botvég. Lassacskán, a hazaindulás gondolata fogalmazódik meg bennem, álmos is, fáradt is vagyok és nem titkoltan elkeseredett is, azzal az érzéssel vegyítve, hogy "ugye én megmondtam, hogy a sajt nem jó csali."

Mielőtt hazaindulnék logó orral, úgy döntök, hogy átülök egy másik helyre és még egy fél órát adok a dolognak, hátha csoda történik. Ez már nagyon sokszor bevált, igaz csontival csalizva, de gondoltam hátha...

Hitehagyottan lendítem szerelékemet, ami így irreálisan közel esik a kövezéshez, legyintek rá és a másik bot felé fordulok, hogy azt is újracsalizva bejuttassam a habokba.

Szemem sarkából látom, hogy az imént "elhibázott" dobás után, bizony heves érdeklődés mutatkozik!

Annyira meglepődök, hogy szinte reagálni is elfelejtek az erős húzásra, de aztán csakhamar visszatérek a valóságba és beleemelek a botba. Igencsak jól küzd a marci,  jó néhány méter zsinórt lop az orsómról, kicsit húzok a féken és elkezdem, a part felé pumpálni, nem tetszésének heves fejrázással ad hangod. De csakhamar megszelídül és fáradtan elgyengülve siklik a merítő felé...

Életem első márnája, amit sajttal fogtam!

Kattintok párat, majd a kövezés szélére viszem zsákmányomat, lassan a vízbe csúsztatom és hagyom pár másodpercig, hogy magához térjen és a saját erejéből távozzon kezeim közül...
Csalizok és hasonlóképpen az előzőekben halat adó rövid távolságra pöccintem, a sajtal fűzött horgot.
Alig néhány perc telik el, mikor villámgyors ütés jelzi újabb sajtzabáló érkezett. Viszonylag kis ellenállást érzek, néhány fejrázáson kívül semmi más trükköt nem vet be a szabadulása érdekében, ebből gondolom ifjonc marcival van dolgom. Küzdelmünk végére hamar pontot teszek. Igyekszek mielőbb megszabadítani a horogtól és útjára engedni, hagy nőjön és okozzon évek multán, másnak is nagy örömöt...

Apró márna is márna :-)

Elégedetten botladozok felfelé, a szabadon eresztés után (érdemese volt megint átülni) mikor látom,  hogy a még bent lévő bot, egyszer csak elindul a Duna felé. Lépteimet sietősre veszem és csakhamar megálljt parancsolok neki, igaz néhány pillanatig csupán, mert hamar elindul a sodrás felé. Heves kirohanásaival, többször több méter zsinórt kér magának a dobról, amit csak nehezen tudok visszacsalni magamnak. A sorozatos fejrázás melett újabb trükköt próbál bevetni, rendszeresen a kövek közé akar bemenekülni, szigorúan tartja magát a fenék közeli zónákban. Azonban csakhamar megtörik az ereje és csodaszép teste átsejlik a víz alól. A nagyon szép sodrófa alakú vadvízi harcos, immár szelíden hagyja,  hogy irányítsam. Merítés után, csak lemérem 59,5 cm es a bajszos... Csinálok pár fotót, amit persze megint csak nem könnyű, egyedül készíteni, majd társaihoz hasonlóan útjára engedem őt is.

Csodaszép...

 Lassan a pakolás mellett döntök és hazafelé veszem az irányt, útközben azon gondolkozom, tényleg a sajtkockának köszönhetem ezt a 3 halat vagy csupán a véletlennek?! Végül arra jutottam, még egy próbát teszek csak sajttal, a végleges meggyőzés érdekében. HOGY EZ SIKERES LETT VAGY SEM, A KÖVETKEZŐ RÉSZBŐL MEGTUDJÁTOK :-)

Itt van az ősz itt van újra...

Itt van az Ősz itt van újra...

Sokan bánkódnak, hogy ilyen hamar tovatűnt a nyár. Azonban a Dunai márna horgászok szívét csupa jó érzés tölti el látván, hogy a környező fák egykor erőtől duzzadó méregzöld levelei lassan, de biztosan sárgás-vöröses köntösbe öltöztetik a tájat. Idővel megtelnek az elnéptelenedettnek hitt szakaszok, pecások százai tesznek kísérletet egy-egy jobb marci becserkészésére, hiszen itt van az ősz itt van újra...

A márna az egyik olyan kiváló sport halunk, amely sok horgász számára a nyári hónapok folyamán szinte teljesen eltűnik a megfogni kívánt halak széles palettájáról. Azonban szeptember havának első felétől ez gyökeresen megváltozik. Célhalunk viselkedése, tartozkodási helye és táplálkozási szokásai alapjaiban változik meg. Könnyedén becsaphatóvá válik.

Nyári időszakaban számos dolog nehezíti a megfogásukat, legfőképp az, hogy az erős sodrást jelentő meder közepétől csak ritkán merészkednek a part közeli, feeder bottal még kényelmesen megdobható és a szereléket jó eséllyel fixen tartható zónákba.

Tovább nehezíti a dolgunkat az apró keszeg népség tömeges jelenléte. Nagy egyedszámuknak és mohoságuknak köszönhetően szinte azonnal felveszik a márnáknak szánt csalit. Így a bajszosoknak szinte esélyük sincs a felkínált eleség közelébe kerülni.

Az egyre csak hűlő vizekben ez azonban teljesen megváltozik. Az apróságok szinte teljesen eltűnnek, helyükre fajtájuk nagyobb egyedei valamint a márnák kerülnek. Ezzel arányosan kapásaink száma is jelentősen csökken, a megfogott halak egyedsúlya azonban számottevően növekszik.

Szerelék és csali

Szeptembertől kezdve őkelméket semmi más nem érdekli csak hogy jól lakhassanak. Ennek érdekében „disznó” módjára mindent elfogyasztanak, ami az útjukba kerül és ehető. Nem kell fogalkoznunk miként finomítsuk le a szerelékünket, hogy még a legfinnyásabb kedvükben is kapást tudjunk kicsikarni. Nem kell dilemmáznunk azon, hogy a 12-es avagy 14-es horogra vajon csak kettő netán három szem csontit tűzzünk. Előkerülhetnek a „nehéz” szerkók és a nagy csalik.

Étvágyuk nagyságával csupán harcosságuk veheti fel a versenyt, hiszen készülve a hosszú télre erejük teljében a végsőkig küzdenek a szabadságukért.

A legtöbb márna horgász (köztük én is) egy-egy vadul küzdő őszi márnának köszönheti, hogy szerelmese lett a műfajnak. Nincs szebb látvány és nagyszerűbb érzés, mint amikor a kezünkben lüktető, erős, folyóvízi feeder karikába hajolva próbál megálljt parancsolni, a folyásnak felfelé úszó harcos bajszosnak.

Ennek megfelelően, a puha, lágy feederek szóba sem jöhetnek. Kedvenc botom, a -Shimano alivio barbel classik- ilyenkor jut főszerephez. Általában egy bottal horgászom a Dunán, amit nyáron a magas kapásszám, míg ilyenkor a gyakrabban beeső nagyobb egyedsúlyú halak megléte tesz indokolttá. Teljeskörű odafigyelést igényel mindkét időszak.

Az orsónk gyakorlatilag azt leszámítva, hogy tökéletes fékrendszerrel rendelkezzen és hogy a dobja rendesen meg legyen töltve zsinórral, ha kis túlzással is, de nem igényel különösebb odafigyelést. Madzagnál, a már megszokott kopás állóság mellett a jó nyúlással rendelkező minőségit javaslom, színből legfőképp az átlátszót.

A nagyobb és harcosabb halak miatt méretben erősebbet kell választanunk, leginkább a 20-as, de olykor a 22-es méret is indokolt lehet ha szeretnénk halunkat némiképp irányításunk alatt tudni.

A horognak is nagy szerep jut ilyenkor, hiszen az erős rohamokat a szerelékünk minden elemének bírnia kell, ha valahol nincs összhangban a felszerelés, az bizony könnyen halvesztéssel járhat. A kisméretű, vékony húsú horgok könnyen kinyílhatnak.

Ne kössünk kompromisszumot kiváló hegyű és vastag húsú minőségi horgokat javaslok.

Végszereléknek sokan a dunai nagyhurkos kötés, ólommal szerelt változatát használják előszeretettel viszont én javaslom ilyenkor is a kosarak használatát. Kapásaink száma etetőanyag használata mellett sokszorosa, az ólmos szerelékkel szemben.

A horogmérettel arányosan, a csalink mérete is növekedhet. Bátran használjunk nagy sajtkockákat, kolbász darabot néhány szál gilisztából álló csokrot és csontiból is nyugodt szívvel tegyünk annyit a kampóra, amennyit nem sajnálunk. Biztosak lehetünk benne, hogy kedvenceink ellentmondást nem tűrően szippantják fel azokat.

Etetőanyag használata

Az egyébként 10-12 fős általában egyen méretű márnák ilyenkor óriási rajokba tömörülnek, amik akár több száz fősek is lehetnek. Így kutakodnak a parti sávban táplálék után, hogy megfelelő mennyiségű tápanyagot raktározzanak fel a téli hónapokra. Amennyiben etetőanyagot használunk, ha csak rövid időre is, de magunk előtt tudjuk tartani őket ha többre nem is, de néhány egyed megfogásáig egészen biztosan.

A lehűlő Dunán, legalább 10 fokos vízig mindenképpen érdemes etetőanyagot használni. Ugyan mennyiségben már szinte elég, ha csupán a nyáron megszokott mennyiség felét keverjük be. Ilyenkor már inkább a minőség és nem feltétlenül a mennyiség az, ami mérvadó. A megfelelő nehezítés mellett dúsítsuk keverékünket minél több élő anyaggal, gondolok itt csontira, vágott gilisztára de nagyon jó és fogós lehet még, a magas fehérje tartalmú pelletek jelenléte a csalogató anyagban valamint ne spóroljunk az olajos magvakkal sem. 

Ízvilágban egyre kevésbé érdemes a sós irányba tendálni, ahogy csökken a víz hőfoka, az édesebb ízeket részesítsük inkább előnyben.

Fontos még az etető színezete is. Meleg hónapokban sokszor használunk piros, sárga, rikítóbbnál rikítóbb keverékeket, ez abban az időszakban kiválóan működik azonban ha a víz hűlni kezd és egyre átlátszóbb tisztaságúvá válik. úgy riasztólag hathat a halak számára. Ezért érdemes egyre jobban a sötétebb tónusú színek felé orientálódni. Ezek lehetnek a barna legkülönbözőbb árnyalatai majd a fekete, végül 6 fok alatti víznél már szinte egyáltalán nem érdemes használni.

Napszak csere

Egészen augusztus végéig elmondható az az örök érvényű igazság, hogy a nappali órák gyengébb- míg az esti-, éjszakai időszakok jóval intenzívebb fogási eredménnyel bírnak. Éjszaka bátrabban és gyakrabban merészkednek dobás távra a rózsahalak. Amikor azonban a fák levelei vöröses-sárgás ruhát kezdenek ölteni. akkor ez a jelenség a visszájára fordul. Erősödő nappalok és gyengülő éjszakák kezdik jellemezni ezt az időszakot.

Legfogósabbnak számomra a délelőtt 10 és délután 4 közötti órák bizonyulnak.

Ha szerencsénk van és a tavalyihoz hasonló, hosszú, kellemes vénasszonyok nyara lesz akkor akár november végéig jó eséllyel indulhatunk a Duna kövezéseire egy kis harc reményében.

Na és hol?

Az őszi márnázáshoz nem kell túl sok helyismeret, ugyanis kis túlzással, bárhol horogra csalhatóak folyóvízi erőgépeink. Bátran próbálkozhatunk sóderon, sziklás-akadós részeken városokban vagy éppen csendes, eldugott helyeken, a márnák garantáltan ott lesznek és táplálkoznak. Némi segítséget nyújthat talán a nyáron megszerzett tapasztalat, hiszen sok beszakadt szerelék árán ugyan, de nagyjából kiismerhettük kedvenc helyeink meder alakulatait valamint ahol az év más időszakaiban is gyakori vendégnek számítottak a bajszosok, ott ilyentájt még többen vannak jelen.

Őszi cserkelés

Ősszel előszeretettel alkalmazok egy lényegében igen egyszerű, ám hatékonyságát és eredményességét tekintve meglehetősen eredményes módszert, az úgynevezett „vándor pecát” vagy „cserkelést”!

Ennek lényege, hogy nem letelepszem egy adott helyen és ha van hal, ha nincs akkor is végig ülöm a napot, várva a jószerencsére, hanem igen is magam megyek a kiszemelt „vad”, jelen esetben a márna után.

Természetesen senki nem szereti a kényelmét feladva, cirkuszosok módjára folyton költözködni a parton azonban rengetegszer megtérül a fáradozásunk. Hozzáteszem alap feltétele a dolognak, hogy lehetőleg minimál cuccal vonuljunk a folyóhoz, minden létező felesleges cucc maradjon otthon. Csupán egy bot, állvány és egy marék csali az ami kelhet ehhez a pecához.

Folyóvízen örök igazság, hogy a horgászat megkezdését követő első 1 órában nincs jobb halunk akkor érdemes továbbállni, mert kevés rá az esély, hogy a későbbiekben lesz, ugyanis vélhetően üres a pálya.

Ezt jelen esetben akár fél órára is szűkíthetjük. Etetőanyag használata ilyenkor teljesen felesleges illetve egyenesen pazarlás. A horgászat megkezdését általában a kedvenc vagy ismert helyen indítsuk el. Telik-múlik az idő és ha nincsen jelentkezőnk akkor azt a néhány holmit, amit magunkkal hoztunk, telepítsük át tetszés szerint feljebb vagy lejebb 25-30 méterrel. Ezt addig ismételgessük míg rá nem találunk a táplálkozó csordára. Ha megvannak az hamar kiderül, hiszen rövid időn belűl 2-3, de akár 4-5 márnát is kikaphatunk belőlük. Ha a fogásokat követően néhány dobás üresnek bizonyul, akkor a raj tovább haladt, így hát nekünk is követnünk kell őket. Leginkább a sodrásnak felfelé induljunk, hiszen a bajszosok is ezt az utat választják legtöbbször. Mozgásukat úgy képzeljük el, mint egy állandó körforgást, bizonyos időszakokban visszatérnek ugyanarra a helyre és kezdik előről a táplálékszerző körutat.

Akárhogyan is horgászunk márnára, ha sikerül belőlük néhányat becsapni, feledhetetlen élményekben lesz részünk, ez garantált.

Dunai nagyhurkos pecák...

... A szokásostól eltérően más helyen és napszakban próbálkoztunk a harcos bajszosok becsapásával.

Az ősz beálltával a víz és a levegő hőmérséklete igencsak lehűlt, ez indokolttá tette, hogy akár nappal is megpróbáljuk a vélhetően egyre nagyobb csapatokba tömörülő halakat, a mélyebb részeken is megkergetni.

Ennek megfelelően reggel 9-kor az előzőekben megbeszélt helyen találkoztunk Józsival, majd Rezső barátunk támpontjai alapján próbáltuk kiválasztani a legmegfelelőbb helyet. 

A kövezés megközelítése a kevésnek éppen nem mondható felszereléssel nem volt a legegyszerűbb feladat, de végül épségben lejuttattunk mindent, a meredek töltésen a vízig.

Nem éppen napsütéses vénasszonyok nyara jellegű időjárás fogadott minket. A borongós ködszitálós idő, valamint az időnként jó csípős szembeszél próbálta kedvünket szegni, ígyhát bizony elkelt a meleg öltözék.

Az a néhány alkalom, amit a Dunán töltöttem az egy viszonylag lassú folyású sekélyebb részen volt.

Ezért hát fura látvány volt, a sebesen folyó és örvénylő szakasz látványa. Szinte látom magam előtt a tanácstalan arcomat, ahogyan ott állok és azon morfondírozok, vajon hogy fog megállni ebben a húzós vízben az 50 g-os tányérólommal nehezített végszerelékem?! Józsi felkötött egy 60 g-os ólmot, majd belendítette 10-12 méterre. A folyó nem volt rest, azonnal belekapott és szinte tépte ki a kezéből a könnyű kis feedert. Egymásra néztünk és picit elhűlt tekintettel, de végül a maradás mellett döntöttünk, azzal az opcióval, hogyha nem megy hát arrébb cuccolunk. Ezután botállvány állítás, de csak egy-egy bot szerelése és csalizása, majd bevetése következett.

Bedobott szerelékeinket a víz, az alattunk elterülő kövezés lábáig sodorta, ami ha nem akadt nem is olyan rossz dolog. Ugyanis az enyhe kanyar miatt, a vízzel érkező hordalék, melyben a márnák számára sok szerves anyag található, itt gyűlhetett össze, mint egy természetes etetést létrehozva.

Bedobást követően néhány perccel eleredt az orrom vére, amit hátrahajtott fejjel próbáltam csillapítani, mikor is csörgésre lettem figyelmes, ahogyan az egy szem botom borítja az állványt és indul a víz felé.

Annyira meglepődtem a vehemens  kapás "hallatán" láttán, hogy csak rövidke lefagyást követően sikerült megfelelő pozícióba emelnem a botot. Mikor utolértem a kapás elkövetőjét, heves rángásokkal jelezte nem tetszését. Sajnos a kontaktus a korábbi ügyetlenkedésem következtében hamar megszakadt, lehetett érezni, hogy a zsinór kétszer megpeng a víz alatt valamiben, majd egyszer csak megkönnyebbül...

Egyszerre szomorúság és öröm járta át a testem. Szomorúság, mert egy jónak vélt halam távozott ideje korán a horgomról másrészt pedig örültem, hiszen a Dunán különösen fontos a jó helyválasztás, márpedig ha ilyen rövid idő alatt sikerült kapást elérni, csak jó helyre ültünk.

Ezen esemény után nem volt kérdés MARADUNK!!!

Azonnal szerelésbe kezdtünk, immáron 2-2 bottal folytatódott a peca.

Alig 20 perc elteltével, a jobb oldali bot spiccén erős ütést véltem felfedezni, ami rövidesen erőteljes húzásban teljesedett ki. A jelenetsort határozott beemelés követte, majd megkezdődött a fárasztás.

Nagyon jó összhang mutatkozott a folyóvízi feeder és a kellő pontossággal beállított fékű orsóm között. Így hamar kivédekezték a hal szabadulási kísérleteit és megadásra kényszerítették, az amúgy csonti csokorra kapó 53 cm-es márnát.

Kíméletes horogszabadítást és néhány fotót követően következett, a menetrend szerinti visszaengedés.

Néhány dobás után kitapasztaltam, hogy tudom úgy dobni, hogy végül megközelítőileg egy azon helyre (az előző kapás helyére) tegye horgomat a víz. Ugyan etetőkosarat nem használtam, ám a kihozott anyagból mégis bekevertem egy kg-ot, majd a kétkezes gombócokat a meghorgászandó terület közelébe dobtam.

Talán ha fél óra telt el, mikor újabb delikvens jelezte, rátalált a pici horgomra a Duna alján. Erős húzást illik válaszolni, akasztok is, majd fársztom aktuális ellenfelem. Jól küzd a halam, gyors és lendületes irányváltoztatásaiból márnát sejtek méghozzá biztosan méreten felülit. Sodrásnak felfele indul, szigorúan próbálja magát a fenék közeli részen tartani, elemeléseimre rendre nem engedelmeskedik. Néhány perces küzdelmet követően megadja magát, izmos hengeres teste átsejlik a víz alól, majd békésen csúszik a merítő fölé. A horog megint tökéletesen akadva száj szegletet átütve őrzi halamat...

 Ismételten néhányszor kattan a gép, majd mehet is vissza a sebesen rohanó Dunába.

Eseménytelen fél órát követően ismét eredményes vagyok. Méret körüli ifjonc a zsákmányom. Örömöm határtalan, alig másfél óra alatt 3 fogott és egy elbénázott hal...

Ezután Józsi pillanatai következtek. Erős, húzós kapása van, de sajnos lukat üt. Nemsokára azonban bothúzós kapása után megáll a pálca a kezébe. Akaszt!!! Szép küzdelem veszi kezdetét. Józsi enged a hal kirohanásainak, érzi jó hallal küzd, végül győztesen kerül ki a csatából. Gyönyörű 57 cm-es harcos bajszossal pózolhat.

Arcán látszik a felszabadult, határtalan már-már gyermeki öröm.Végre megjött az első és nem is akármilyen. Jobb azzal a tudattal üldögélni a parton, hogy ha már más nem is történik aznap nem jött ki hiába az ember. Mert hát a horgász a pihenés mellett mégiscsak a halfogás élménye okozta adrenalin hajhászás miatt is űzi ezt a sportot.

Kissé felerősödik a szél. Spicceim ritmusos bólogatásba kezdenek, míg nem a páros bólogatásból, a jobb oldali spiccem nem emelkedik vissza, pillanatra megtart majd egyszer csak kiegyenesedőre vált.

Keményen odadörgölök és határozott ellenállást érzek. Néhány perces huzavona után, hamar megadja magát és hagyja, hogy újabb fotók készüljenek.

Mire fél hármat mutat az óra, újabb két márnát sikerül felküzdenem egy rövid időre. Néhány óra leforgása alatt 8 kapás, abból 6 meg is lett. Úgy gondolom kívánni sem lehet jobbat. Kell is az izgalom, mert anélkül minden bizonnyal belefagytunk volna az ülőalkalmatosságainkba.

Horgászatunkat három fővel terveztük, Rezső viszont csak a késő délutáni órákra tudott hozzánk csatlakozni, persze a nap folyamán rendszeres tájékoztatátst kapott tőlünk, ezzel próbáltuk ügyeinek intézését meggyorsítva előbb partra csábítani.

Csendesebb időszak következett. Csali variációkkal próbáltuk előidézni, a korábbi jó széria folytatását...

Rezsi hat óra magasságában érkezett, szerelt, csalizott, dobott, majd csak ezután következett a szokásos "átszellemülős cigi". Még a szájában füstölt az első szál, amikor már fárasztotta az első halát. Nem aprózta el 55 cm-es barbus büszke tulajdonosa lett. Ezzel meglett a nyári időszakban már szokásossá vált sötétedés utáni első hal.

Rövid időn belűl újabb akasztás, újabb szép márna, ami méreteiben némiképp elmarad az előzőtől.
Kijelenthető, Rezsi hamar felvette a ritmust. Mindkét hala csonti csokorra kapott, így megállapítható, hogy a nap sláger csalija, a féreg csokor volt.
Csendesebb időszakot követően, gébet sejtető spiccremegést megelégelve emelt oda, meglepetésére egy 8-10 cm-es kis márna kívánta meg a csaliját. Örömteli dolog látni, hogy van új nemzedék, ami remélhetőleg még nagyon sok élménydús pecához segíti hozzá a Dunai horgászok népes táborát.
Lassan zárórához közeledvén, a nap történéseit elemezgetjük, eközben Józsinak újabb kapása és az előbbinél nagyobb, ám így is méreten aluli márnája, a mai 10-ik fogást eredményezi.
Egyéb hal nem akadt a horgunkra, természetesen néhány gébet leszámítva. Egyre hűvösebbre fordul az idő és fájó szívvel, de tele jó élménnyel, a pakolás mellett döntünk...