Májusi bot mizéria a küsztelenségben…

 

 

Mostanság egyre jobban áttérek én is a néhány pecát vagy egy-egy időszakot összefoglaló irományok készítésére. Persze, ha van kiemelkedően jóra sikeredett sok halas/jó halas élményem, akkor továbbra is érdemel majd egy külön bejegyzést, de a mostani, néhány, mondhatni közepesre vagy gyengére abszolvált horgászatok egy csomagba gyömöszkölése jó megoldásnak tűnik elsőre. Ráadásként most még van is mire ráhúzni és egy elbeszélésként kezelni a május elején történteket.

A tartalomból:

Nagyvonalakban lesz itt szó májusi kezdésről, egy el nem tervezett bot tesztről, bizonyítvány magyarázásról, balinokról, tavi csukákról, a meglévő küsz nihil jelenségről, egy csipetnyi gombászkodásról és a hozzá tartozó gasztronómiáról. Szóval, lesz itt kérem minden, mint a búcsúban. Remélem, nem kavarodok bele túlzottan.

Kockás sikló és a préda...

Éljen május elseje… Nem tudom megmondani, vártam-e valaha is már tilalmi idők végét annyira, mint ezt a mostani balin, süllő, sügér amnesztiát. Illetve tudom! Soha nem epekedtem még így! Azt hiszem, sokat elárul az április végi állapotomról, ha azt mondom már 27-én össze volt készítve a pakk, amivel terveztem elejteni a frissen szabadult ragadozókat. Nem vagyok pedánsnak mondható, ennek ellenére minden a „nagy napra” szánt motyó szinte élére állítva várta a bevetés reggelét. Szerelék megkötve, wobblerek osztályozva, szóval tényleg lázban égtem. Ilyenkor szokott beütni a jó öreg krach. Már legalább két hete kellemes, verőfényes napok váltogatják egymást, amolyan igazi tavaszias ritmusban! Persze az aktuális hónap első napjának reggelére zuhogó esőt ígértek. Kijelenthető, nem kimondottan ideális a balinos pecára. De sebaj, „ha meg kell b@szódni, hát meg kell b@szódni” szól a nem túl költői, de kétség kívül örök érvényű mondás. Ki mással kezdeném a kemény csalis időszak eljövetelének első napját, mint a már sokat emlegetett Halbogár barátommal. Kész terveink voltak a napra, mint szinte mindig. Biztosak voltunk a sikerben, vagy csak abban, hogy valamelyik pálya úgyis beadja a nap folyamán. Hajnali RSD, később egy közeli zsilip szemrevételezése, majd estére a nagy Duna volt beütemezve. Sikerre volt ítélve a forgatókönyv. Aztán…

Úgy kezdődött a reggel, hogy a tökös gyerekek, akik nem félnek holmi jöttment esőtől, talán ha 15 percig tűrték a felhőszakadást rezzenéstelen arccal, majd farkukat maguk alá csapva, csurom vizesen, kissé megszégyenülten a kocsiba kuporogva várták a felhők elvonultát… Ez ám az álomkezdés… :-)

Közel 1 óra után mérséklődni látszott az égi áldás intenzitása, kimerészkedtünk hát és szórni kezdtük a vizet. A lendületes dobálásnak hamar meglett a hozadéka. Rögtön egy páros fogással kezdtük a szezont. Nem voltak éppen nagyok, de kellőképpen fellelkesített mindkettőnket a lassan jelképünkké vált duplafotó elkészítése. :-) Aztán nekem kezdődött a magam kis passiója, Tomi meg behúzott egy igazán szép ballert.

A szokásos közös DUPLA...

A benga... :-)

Az elért kapásszámunk azonos volt kb. a délelőtt folyamán, de nekem valamiért nem ragadtak meg rendesen a kampók. Ekkor még nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget, hiszen előfordul néha az ilyen. Azt gondolom, az ütésekre időben reagáltam, de minden halam egyetlen rúgást követően azonnal távozott is. Hmmm… Gondolhatnánk, hogy finnyásan ettek, de közben cimborám szinte minden akciót balinra váltott… Szóval ez a teória mégsem állja meg a helyét. Nem éreztem jól magam… Főként kicsi, apró csalikat húztam és gyakorlatilag álló vízen, jól mozogtak az imitációk, hiszen kapásig eljutottam, de a bekövetkezett támadásokat követően félkarú óriásként egyre másra vesztettem a halakat. Mindez azért is különösen érdekes számomra, mert egy olyan bot volt nálam (WestinW3 Ultrastick 7-28g), amit már egy éve nyüstölök és ez idáig hihetetlenül nagy hatékonysággal váltotta halra a kapásokat. Több száz közösen megfogott balinon, domolykón, süllőn vagyunk túl már együtt és bár voltak nehéz pecáink, amikor foghegyről ettek a ragadozók, de hogy ilyen nagy százalékban lemaradjanak, arra még nem volt példa.

Westin W3 Ultrastick 7-28 g...

Széttárt karokkal és érthetetlen pofával álltam a dolog előtt… Mire rongyosra vertük a területet, már 9 kapásból csupán két aprócska fogatlan fenekeszegecskét tudtam felmutatni… Mondhatom, hogy rendesen „Idegállapotban voltam Mónika”! Összepakoltuk a cókmókot és a korábban említett zsilip felé vettük az irányt. Érkezéskor már az szembeötlő volt, hogy ott ahol máskor mindenkinek össze szokott érni egymással mindene, most egy fia pergető sincs. Igaz, elég döglött kinézete is volt a dolognak. Kishalmentes és hangos balinrablások nélküli volt az örvénylő felszín. Azért dobtunk párat, hogy legalább az esélyt megadjuk a dolognak… Időpocsékolás volt! Azért még elbohóckodtunk a környéken egy darabig. Ezután, mikor már javában túl voltunk a nap felén, elérkezettnek láttuk az időt, hogy az előre megbeszélt „kötelező pihenőidőnket” kivegyük. Némi frissítő limonádé társaságában kifújjuk magunkat az esti etap előtt, ez volt a közös terv… Én azonban végül nem éltem ezzel a lehetőséggel, mert a sikertelenségem okán forrt a vérem. Míg a cimbi sziesztázott, én visszamentem és tovább kergettem a balinokat… Inkább pihenni kellett volna nekem is… :-) Ugyan összekukáztam két kapást és 50%-át partra is tereltem, de ettől még nem volt egy nagy karrier. A 11-ből csupán 3 megfogott halnál jártam és a méret továbbra sem kárpótolt a hihetetlenül kevés darabszám miatt. Jött a várva várt este a Dunán és vele együtt folytatódott az én vesszőfutásom is…

Nem ragozom túl a dolgot, inkább csak a száraz tényeket ismertetném… 5 jó kapást sikerült a némán hömpölygő öreg folyóból kicsikarnom a sötétség beálltával. Jó balin és (nekem) jobbacska méretnek számító süllő is fordult le a horgomról ideje korán. Ráadásul volt olyan, hogy egy kőről két dobásból kettő követte el velem mindezt a csúfságot. Ekkor már végképp nem értettem a dolgot. Másból sem állt az estém, csak értetlenkedtem, hogy nem úgy viselkedik a bot, ahogy azt korábban már megszoktam tőle. A Dunán a nagyobb csalik és a folyó ereje révén már a csali vezetésében is látványosan kiütköztek a problémák. 16/3 a vége! Mit mondhatnék, nem ilyen kezdésről álmodoztam még néhány nappal ezelőtt.

Dunai matuzsálem...

Az aznapi pecának vége, de a történet másnap reggel ért véget és zárult le igazán. Természetesen, akkor már szikrázó napsütés mellett pakoltam ki száradni a cuccaimat a kerti bútorra. Ruhák, csalik, és természetesen a botot is… Megvan az a pillanat, mikor egyszer csak beléd hasít a felismerés, hogy mit csesztél el?! Engem mellkason vágott rendesen. Említettem, hogy napokkal előtte már összeraktam a felszerelést és az indulás reggelén csak felkaptam a pakkot. Na, hát úgy alakult a dolog, hogy a Westin alsó tagot egy ősrégi Abu bot felső tagjával párosítottam össze. :-)  Illettek egymásba, de valahogy mégsem működtek együtt rendesen. Ezért voltak hát csaliterelési gondjaim és léptek meg a halaim idő előtt. Ismét bebizonyosodott, hogy a két jó fél nem mindig egy tökéletes egész! :-) Azonnal elfogadtam az előző napi borzasztó rossz fogási mutatókat, de azért a lelkem nem nyugodott meg teljesesen. Tanúbizonyságot akartam szerezni a vélt igazamról. Elhatároztam, hogy a következő tizenhat kapást, ami ezután jön, górcső alá veszem, és úgy vizsgálom meg a dolgot. Ismét nem volt egyszerű a helyzet. Ez a május nekem nem az a május eddig sajnos, amiről álmodoztam. Azok a spotok, ahol tavaly hemzsegtek a snecik és rájuk állt a ragadozó ebben az időszakban, most némán hallgatnak. Öt horgászat kellett hozzá, hogy újabb 16 kapásig eljussak. Igaz, ezekből három csupán 2-3 órás gyors peca volt, de volt, hogy egész nap barangoltam a Duna parton 1-1 halért.

Akkor kezdjük!

A felismerést követő reggel már ismét az RSD-n űztem az őnöket. Azonnal vissza kell ülni arra a bizonyos lóra, ha már hagytam, hogy ledobjon magáról. Csendes reggel volt, de azért csináltam egy 4/4-et. Ami kicsit billentett a megtépázott egómon. Igaz a mérettel itt is adós maradtam, de most ez is kielégített. Plusz, ha már minden horgász blogger kicsit gombaszakértő is, hát végre én is rászántam magam, hogy egy semmivel össze nem keverhető sárga gévagombát lemetsszek egy korhadt öreg fa törzséről és haza merjem vinni. Természetesen, asszonyi nyomásra önjelölt szakértő bevonásával kapott egy második beazonosítást is a konyhára szánt erdő ajándéka. A fokhagymás vajon pirított burgonya és a sült tarja mellé igazán ízletes tejfölös, szerecsendiós raguval készítettem el a gévát. Mindenkinek ajánlom a kissé csípős ízvilágú fűzfatüdőt.

Ízletes lett..

Ezután jött két, rapid esti peca a Dunán. Az alkonyatot azon a kövön egyensúlyozva vártam, ahol a legutóbb a süsü és a baller is megtréfált két egymást követő dobásból. Szerencsémre sikerült részben elégtételt venni az akkori incidensen. A félhomállyal együtt érkezett egy piócák által gyötört 59 cm-es gőzmozdony. Nagyon jót harcolt és végre az első, valamire való balint szorongathattam a kezemben a fárasztást követően. Sajnos a képek nem a megszokott minőségben készültek, de nem is ez a lényeg, az élmény így is örök.

Életem legrosszabb képe... :-)

A fogást követően szerintem a járásom is peckesebb lett valamivel. :-) A partszéli vizekből a normálméretű táplálékhal továbbra is el van tűnve a teljes fővárosi szakaszon. Ki érti ezt? Millió, 1-2 cm-es ivadék felhőben grasszál a kövek előtt, de a rendes méretű küszöknek nyoma sincsen. Ez nagyon megnehezíti a magunkfajta pergetők dolgát. Hamar meg is unom a dolgot. A kocsihoz bandukolva, azért így is egy kósza loccsanás hangjára lettem figyelmes. Ki tudja miért, de hezitáltam, hogy lemásszak-e a bozótoson keresztül a vízig, de szerencsére jól döntöttem és meg is lett az eredménye. Egy mohó, kis sárkány az első dobásra rácsimpaszkodott a neki talán túl méretes Crystal minnow-ra. Az első wobbleres süllőcske idén, mosolyt csalt az ábrázatomra. Ott tartunk, hogy 6/6! :-)

Volt önbizalom...

Ezt követően szintén egy kurta, esti peca következett a sorban. A szürkületi kapás ezúttal elmaradt, viszont hazaindulás előtt egy betlimentő tilalmas koppintotta le a kis fehér CC50F-et. Szeretem, ha egy csali élete első kapocsba tételét követően azonnal, első dobásra halat ad. Így lehet gyorsan bekerülni a Valhallába, illetve a kedvenceknek fent tartott dobozba! :-) Így már 7/7.

Lurefans CC50 F először akcióban...

A következő túrát kicsit hosszabbra terveztem. De igazából több órát töltöttem a kocsiban, mint a parton dobálva. Az első szakaszon jött megint 4 siheder balin, de mivel éreztem, hogy nincs több a dologban, így majd egy órát autókáztam egy jobb pálya reményében. Na, hát nem jött be.  Halott víz, végeláthatatlan szösztenger. Szokásos se sneci, se balin effektus! Gyorsan offoltam is a dolgot. Eszembe jutott, hogy van egy jó kis holtág a környéken, ami szépen adta a wtd-s balinokat az előző esztendőben, gondoltam meglátogatom. Hát, most nem adta! Mivel egyetlen dobásig sem jutottam el. Egy tábla hívta fel a figyelmem, hogy június 15-ig teljes horgászati tilalom van érvényben. Pech! Pedig jó mentőötletnek tűnt! Feltámadt a szél, én meg meguntam a dolgot és hazamentem.  Szóval, 11/11.

Megint egész napos peca keretein belül látogattunk Tomival a Dunára. Elhagytuk a várost, irány az ártéri erdő kesze-kusza világa. Végre! Álomhelyen ért minket a reggel! És rövidke dobálás után sikerült is kikarmolni egy balint az elvágó vízből. Aztán fene se gondolta, hogy részemről mára ennyi! :-) Igaz, Tomi se vitte túlzásba a dolgot a maga egy balinocskájával. Ez azonban nem vígasztalt!

Valahol itt kezdődik a csodák birodalma...

Rengeteg helyet bejártunk, sokat melóztunk. Normál esetben mindenhol kapások tömkelegéig kellett volna eljutnunk, de érintetlen maradt minden csalink, amit bevetettünk. Szinte érthetetlen. Persze táplálékhalat, rablást, hajtást itt sem láttunk sehol! Érdekes módon mégsem keseregtünk a nagy haltalanságban. Helyette mi mást csináltunk volna, mint gombásztunk. Jártuk a sűrű erdőt és a rikító sárga gévát gyűjtöttük. A múltkori ragut követően, most rántott verzióban készítettem el a friss, zsenge részeket a családnak, mondjuk ez éppen nem aratott osztatlan sikert, de sebaj. Ebben a formában az előfőzést követően elvesztette a jellegét, kissé íztelen volt a színes tartalom a panír alatt. Következőleg azt hiszem, levest készítek. :-) Na, de ott tartunk, hogy 12/12.

Sárga géva...

A következő alkalommal a hajnali Duna mustrát elcseréltem egy ígéretesnek tűnő tavi csuka cserkelésre. Itt végre aggódnom sem kellett a szőrén-szálán eltűnt küszök miatt. :-) Mivel wobbleres és gumis pecára készültem és lusta vagyok a két különböző módszerre alkalmas pálcákat cipelni, szintén az Ultrastickre esett a választásom. Természetesen ezúttal a két egymáshoz tartozó taggal. :-) Főként kemény csalis bot, de kiválóan működik soft csalik esetében is. Amolyan mindenes! Számtalanszor bizonyított már nekem a legkülönbözőbb szituációkban! Korábban kövesezni és sügerezni is előszeretettel használtam, hiszen a 3-5 g-os jigek mozgását is remekül közvetíti és hihetetlen kapásszázalékon dolgozik úgy is. Szóval csak abban reménykedtem, hogy elemükben lesznek a krokik, a boton most nem múlhat semmi. A reggel mondhatni egész jól sikerült, hiszen a felfelé növekvő hínármezőben csücsültek a tigrisek. A gumit folyamatos, csigalassú tekeréssel még pont el lehetett csábítóan csörlőzni a felfelé törekvő növényzet felett. Igyekeztem mindezt úgy tenni, hogy a „gazhoz” még csak véletlenül se érjen hozzá a test, mert ha beleakad és megcibálom, akkor tuti világgá kergetem őket. Szerencsére pozitív visszajelzést kaptak a próbálkozásaim. Sikerült hármat leszedni a délelőtti órákban egy-egy ilyen foltról. Próbálkoztam wobblerrel is, de azt nem díjazták ekkor még.

Aztán nagy lett a csend! Ennek hatására már mindent IS kezdtem húzni. Igaz, könnyű dolgom azért nem volt, mert pokoli akadós volt a terep, de hát hol másutt is laknának a csukeszok, ha nem pont itt?! :-) Végül, a kis tesztem úgy zárult, hogy az utolsó, 16–ik kapás (mert, hogy már itt tartunk) elkövetője pár másodperc után egy remekbe szabott szaltó sorozattal sikeresen kirázta magából a szúrós falatot. Titkon reméltem, hogy sikerül 100%-ot produkálni a csúfos kezdés után, nem így lett. :-) Persze így sem voltam boldogtalan. Azért a mostani fogási arányok megléte talán hűen tükrözik a kezdeti sikertelenség miértjét. Egy nem megfelelő bot pont elég ahhoz, hogy csupán kopogtassunk a végső siker ajtaján. Ígérem, innentől nem számolom tovább a dolgot, kár is lenne, hiszen megkaptam a választ a sikertelenségem okára! Azt hiszem, az az elsejei nap megtanított rá egy életre, hogy kétszer nézzem meg, milyen bottal is indulok csatába! :-)

Westin ShadTeez...

U.I.: A csukás naphoz még hozzátartozik (a 16-on felül) még két fogas bestia megfogásának rövid története, amiből az egyik mérete már elég pofásra is sikeredett. :-) Az első áldozat a nád tövére érkező sárga CC60-at marta le a beesést követően, baromi látványosan. Majd a fárasztásnál is meglehetősen elemében volt a kis ördög, hiszen ennyi szaltóval, amit ez leművelt, az olimpián már érmeket osztogatnak egy ilyen teljesítményért. Utolsó, attraktív megmozdulását már talajon végezte, ugyanis nemes egyszerűséggel kiugrott hozzám a partra. :-)

Csuka portré... CC60

  A záró halam pedig 4 dobásból 2-szer koppintotta meg az offseten billegő U Shad-et, de csak a farkát rágcsálta össze. Gondoltam, dobok neki valami merészebbet, hátha akkor elfelejt finomkodni… Szerencsémre bolond volt és nem bírt az ösztönein uralkodni. Harmadik beleemelésre úgy verte le Lurefans DK5 vertikális csaliját, hogy a gerincemben éreztem az ütés erejét, megkoronázva ezzel a napomat.

Jót küzdöttünk...

Lurefans DK5 beadta...

Van még vissza a májusból és vannak még terveim erre az időszakra. Meglátogatom a Balatont, lesz Dunai peca városban és azon kívül is. És persze gőzerővel várom, hogy szabaduljon a domi is végre. Jahhh, és szívesen veszem az ízletes gomba recepteket, ha tudtok…:-)Szevasztok!

 

 

 

Telények az októberi nyárban...

Ránk köszöntött az október… Nem is akárhogyan. Szikrázó napsütést és kora nyári időjárást idéző, 26 fokos maximum hőmérsékletet jósoltak mára. Becsapós ez ilyenkor már, hiszen kora reggel alig kúszik valamivel 4 fok fölé a hőmérő higanyszála és a patakok rohanó vizének celsiusza is jócskán visszaesett már így a lombok színesedésének időszakában.

Én mégis gázlós pecára készültem…

Tovább csavarja a dolgot az az aprócska, de kicsit sem elhanyagolható tényező, hogy jelenleg csak a nyári (nem neoprén) melles hadra fogható. Komfortról kicsit sem beszélhetünk, mikor belépek a Zagyva cidris vizébe majd. Persze azért a két zokni, két nadrág kombó javít a nyári gúnya nyújtotta hőérzeten, de valljuk be nem az igazi.

Nem érkezek korán a kiszemelt szakaszra, bőven elmúlt már 10 óra, mikor megkezdem a felszerelkezést az út mentén parkoltatott autó mellett.

Kezdődhet egy kiadós séta…

Legalább 1,5 kilométert menetelek a több réteg ruhában (nagyon nem fázok közben), hogy majd folyással szemben haladva végig tudjam cserkelni kedvenc, több méter magas nádfallal szegélyezett, vadregényesen kanyargós partszakaszomat.

Kicsit zihálva, kimelegedve érkezem az első úgynevezett mászópontomhoz, merthogy van ilyen.

Nem úgy van ám, hogy bárhol, bármikor besétálhatunk, ahol csak szeretnénk. Szakadt partok, sűrű, tüskés, vadszedres szakaszok nehezítik már magához a vízhez való lejutást is.

Ez azonban csak a kisebbik gond!

Rafinált mederalakulatok okozhatnak merülési gondot az óvatlan, helyismerettel nem rendelkező horgászok számára. Nyáron még csak nem kellemes az ilyesfajta merülős meglepetés, most azonban a horgászat befejeztét is jelentheti az adott napon egy ilyen ballépés. A felsőbb szakaszok tereprendezési és szabályozási munkálataik okán a folyó vize szinte legtöbbször zavaros és gyakran zéró átláthatósággal bír, szóval amikor helyi jártasággal nem bíró ember próbál „vízre szállni” nagyjából az ismeretlenbe csúszik bele az agyagos partoldalról. Most talán életemben először olyan kristálytiszta, letisztult víz fogadott, hogy magam is meglepődtem. Persze már megvannak a bejáratott helyeim, hol, hogyan, mikor kell ki és bemászni a vízbe, de azért most jó volt látni ténylegesen is, mikor, hová lépek.

A letisztultság mellett a másik fontos tényező, hogy a kevés csapadéknak köszönhetően meglehetősen kevés víz csordogált az egyébként mélynek mondható célterületen.

Mindenesetre csobbanok…

Elsőnek egy feltorlódott hordaléksziget előtti meglassult részen kísérleteztem…

A tavaszi, koranyári időszakban még többnyire szép domik lakták, mostanra azonban mindig éles fogú, csíkos tigrisek lakhelyéül szolgál. Szinte minden alkalommal belefutok néhány példányba.

Persze nem a nekik szánt előkével. Hazárdjáték ez, amiből szerencsére eddig mindig győztesen kerültem ki, egészen a legutolsó találkozásig, amikor egy szebbecske csuka harapta az előkét és vitte a kedvenc csalimat. Természetesen a faragvány pótolható, de szerencsétlen jószág azzal a 6 centis műanyaggal a torkában kvázi halálra van ítélve. Ezen felbuzdulva szereztem be előre felkapcsozott vastag (cirka 50-es) fluoró előkét. Pontos adatom nincs a valós méretről, mert ki tudja miért, de nem volt címkézve egyetlen csomag sem a horgászboltban. Hát van ilyen is…

Említettem, hogy ha nem is nagy példányokat, de szinte kivétel nélkül fogok csukát minden alkalommal, persze most, hogy készültem rájuk, nagyívben elkerültek… :-)

De vissza a fejesekhez…

Tudni kell, hogy ez az a víz ahol a „nagy csali, nagy hal” elvét alkalmazva szelektálni kell a telényeket.

Rengeteg az apró méretű, arasznyi domi. A néhány centis csalik használatával csupán feleslegesen szurkáljuk össze a növendék halakat. És mivel szép számban élnek itt termetes matuzsálemek is, így kiváltképp érdemes rájuk vadászni a kevesebb néha több alapon.

Ezen a mezsgyén továbbhaladva az idők folyamán kialakult egy maroknyi, alig két aprócska doboznyi szortiment, amivel jól lehetett szűrni a beeső méretet. 

Westin Fatbite...

Lurefans CC50...

A Lurefans „ravasz kölyök” család két kisebb tagját, a cc50 és cc60-t használom előszeretettel.

De zavaros víznél, ha valami csörgős-veretős darabbal szeretném felkelteni a növényben lapuló nagyfejűek érdeklődését, akkor a Westin Fatbite 5,5 cm-es darabja rázza magát a kapocsban.

Ezen típusok különböző színei töltik ki a doboz fakkjait többnyire.

A zéró merülésű darabok, habár nagy kedvenceim, szinte teljesen likvidálásra kerülnek, ha ide látogatok. Valamiért az itteni halak nem eszik őket!

Nem azt mondom, hogy nem fogtam még velük sohasem, de más vizeken mikor szó szerint habzsolják ezeket a típusokat és addig mennek utánuk, míg le nem pusztítják azokat a felszínről, itt akkor sem működik igazán. Az ok miértjére még nem jöttem rá sajnos.

Pedig van néhány fogós darabom…

Vissza a jelenbe…

A szokottnál alacsonyabb víz elgondolkoztatott, mit is akasszak a kapocsba…

A gyorsan süllyedő típusok most alapból kilőve. Az akváriumi tisztaság miatt a csörgős darabokat nem tartom nyerőnek, ilyen körülmények között ritkán szokott jó választás lenni.

Marad egy nem túl feltűnő színű Lurefans cc 60-as slow sinking változata.

Pokoli jól dobható, így nem kell „lábujjhegyen” lopakodva haladnom előre, félve attól, hogy meglátnak idő előtt.

Lurefans CC60...

Sajnos néhány spotot leszámítva ez sem volt igazán nyerő.

Egy-egy mélyebb gödrön kívül nem tudtam megfelelően húzni, mert hamar összeszedte a fenéken heverő, lerohadt növényi származékokat. És az, hogy disznóként túrta az aljzatot, az sem volt igazán nyerő ezúttal. Zavaros vízben nem szokott probléma lenni. Sőt! Gyakran ilyen koppanások után érkezett a kapás. Most azonban inkább riasztotta őket.

Töröm a fejem…

A pálya alsó része még ennél is sekélyebb, és ha már itt nem működnek a dolgok, akkor ott pláne nem fognak.

Jól jönne most azokból a kiszórt zérókból egy kósza darab…

A víz közepén szétrámolom a melltáska tartalmát, de semmi használható nincs benne, még csak véletlenül sem.

A maradék kis szakaszon, ami a kocsiig hátra van, többet sétálok dobás nélkül, mint szórva a vizet.

Kémlelek, leskelődök és egyre több, napozás közben megriadó egyedre leszek figyelmes.

Próbáltam megdobni néhányat, de csak elriasztottam őket. Nincs mese, mára azt hiszem ennyi…

A csomagtartóban pakolászva rátalálok egy az előző esti „jászozásra” bekészített dobozra.

Felcsillan a remény...

Shallow crank-ek és E-39-ek társaságában kell lapulnia 1-2 wakebait-nek is. Szerencsémre van is!

Úgy döntök, visszamászok, és adok ezeknek egy esélyt…

Nyáron domolykót szinte csak a mély részeken az árnyékban megbújva lehetett találni, most azonban fordult a kocka. Élvezvén az októberi napfényt, teljesen kihúzódtak a „bokáig érő” részekre.

Ezzel a Yo-Zuri wakebait csalival pont az ilyen eseteket lehet megoldani.

Az alig 10 cm-es maximum merülésével gond nélkül el lehet húzni a kritikus helyeken, pont a sütkérező domik orra előtt.

A nap folyamán annyira félénken reagáltak mindenre, amit kínáltam nekik, hogy voltak kétségeim afelől, hogy ez maximálisan megoldja a gondjaimat.

Yo-Zuri Wakebait...

 

A válasz hamar érkezett…

Egy nagyobb, nyitott napfényes részen, jóval túldobva azon, lassan kezdtem terelgetni magam felé a wobblert. Most először nem világnak szaladtak a műcsali közeledése láttán, hanem több irányból érkező tolóhullámok jelezték az érdeklődést.

Majd bummm… megjött az első…

Innentől kezdve egy új, mondhatni nagyszerű horgászat kezdődött.

Az egyre másra elém kerülő „napozó teraszokat” ezután igyekeztem okosabban kihasználni.

Mivel több egyed is pihent egy-egy ilyen laposon, célszerű volt nem azonnal a közepébe belerondítani, és az esetleges akasztás után kialakult csetepatéval világgá kergetni a többi példányt.

A hozzám közelebb eső szélétől indulva ejtegettem a dobásokat, egészen a meghorgászni kívánt rész túlvégéig.

A terv működni látszott, mert minden ilyen tartásról legalább 2-3 fejest sikerült lecsalogatni.

Elég vegyes volt a méret, de sajnos az igazán nagyok ma elkerültek.

Ennek ellenére hazudnék, ha azt mondanám, nem szórakoztam jól ezen a meleg „nyári” októberi pár órában.

Titkon bízom benne, hogy kitart még néhány hétig a mostani időjárás és egy búcsú patakpecára még visszalátogathatok ide, mielőtt zordabb, komorabb arcát kezdi mutatni az igazi ősz.