Ha ősz, akkor úgy, mint régen…

 

Ha ősz, akkor úgy, mint régen…

 

 Ha ősz, akkor Duna és természetesen márnák! Legalábbis néhány évvel ezelőtt biztosan ez volt számomra a színesedő évszak mottója.

Ma már ez kicsit sincs így… Sajnos, vagy sem, de az őszi pergetések kínálta lehetőségek rendre felülírták az elmúlt esztendőkben ezt a szlogent. A bajszos marcik helyett a verőfényes októberben még felszínivel becsapott balinok jelentették a vágyott adrenalint, később csukák, sügérek és kövesek horgászata adta az élményt. Egyszóval a márnákra nem maradt idő… De idén ez másként alakult…

Ismét csillapíthatatlan vágyódást kezdtem érezni a Duna békés halainak becserkészésére.

A hűvösödő hajnalok eljövetelével egyre-másra törtek felszínre a régi kitörölhetetlen feederes emlékek.

Őszi hangulat...

Ismét a karomban akartam érezni a vad, harcos márnák pulzáló erejét, látni szerettem volna a paducok bolond spiccrázós villám kapásait, és legbelül áhítoztam arra a semmihez sem fogható, már-már hátborzongató emócióra, hogy ismét bármelyik pillanatban, akár életem hala is lehajthatja a botvéget.

Szerencsémre ezek nem olyan illúziók, amik ne válhatnának könnyedén valósággá, csak tenni kell érte.

Tettem is!

A jövő nemzedéke...

Első körben Zsolesz cimborámat látogattam meg egy esti fővárosi pecáján. Nem vittem a vizitre se botot se semmit, csak nézelődni, hangolódni mentem hozzá. Még mindig kissé idegenkedek ettől a budapesti zajos, koszos túlontúl urbánus környezettől, azonban látom, milyen csodás halakkal pózol estéről- estére, ami igencsak motiválóan hat rám. Szóval bemerészkedtem…

Ottlétem néhány órája alatt a rakpart lépcsőjén gubbasztva figyeltem az eseményeket a szűnni nem akaró forgalom keltette hangcunamiban.

Pontosan nem emlékszem a fogott halak számára és méretére, de emlékeim szerint néhány padró és pár hátulgombolós márna tette csak tiszteletét. Mondanom sem kell, ettől azért még nem kezdtem bizseregni…

Jahhhh, meg valami más is történt…

Volt ott egy srác, aki talán életében először pecázott az öreg folyón és ugyan Ő talán fel sem fogta, ami vele történt, de minden bizonnyal élete legnagyobb szilvaorrú keszegét tarthatta kezében.

Olyan hideg közönnyel tette mindezt, hogy az már nekem fájt. Legbelül pedig piszkosul irigy voltam rá… Alsó hangon 50+ volt, szóval igencsak „érett” volt már az a dudaorrú matuzsálem.

Nahh, mondjuk ez már kissé lázba hozott…

A következő bevetésre már én is „talpig fegyverben” érkeztem…

Az este margójára csak annyit, hogy a város még mindig retkes és szagos, az egy négyzetméterre eső, kövek közt randalírozó patkányok száma pedig igencsak magas. Meg még annyi, hogy kb. tucatnyi márnát fogtunk fejenként, ami többségében vagy innen, vagy onnan súrolta az éppen méretet. Szóval nem nagy történet…

Jahhh, meg valami más is történt...

Volt ott egy srác, aki életében már sokadszor pecázott az öreg folyón, és pontosan tudta mi történik vele, amikor minden bizonnyal élete legnagyobb szilvaorrú keszegét tarthatta kezében.

Olyan kitörő örömmel tette ezt, hogy csak na. Legbelül pedig piszkosul büszke volt magára.

Pontosan 51 cm-es volt az éltes Vimba.

Ha valami, akkor ez igencsak lázba hozott…

51 cm-es Vimba...

Újabb kör a városban...

 A recept és a program nagyjából ugyanaz, azt leszámítva, hogy a sok süldő márna mellett megjelent a vésett ajkú sokadalom is, akik gyakorta vehemensen kapkodták el a barbusok elől a nekik szánt csonti csokrot.

Izgalmas pörgős peca volt, de talán megint kissé csalódottan indultam volna haza a horgászat végeztével, ha nem jött volna egy mozdony, aki borította az állványt.

Aki márnára horgászik, és kiakasztott klipszet használ, azzal időnként megesik, hogy borul a pakli.

A semmiből érkezik egy vízig hajlítós kapás, amitől egyszer csak oda lesz az állvány stabilitása és a bot ellentmondást nem tűrően a rohanó víz felé veszi az irányt. Ha valami, akkor ez a látvány igencsak megemeli a pulzust. Ha pedig sikerül nyakon is csípni az elkövetőt, akkor az maga a mennyország.

Én akkor és ott meg is váltottam a jegyemet ezzel a csodás izmos, erős elkövetővel.

Jót küzdöttünk egymással, és a bohókásra sikeredett merítést követően, mellkast kitolva pózoltam néhány kattintásnyit a zsákmánnyal. Kicsit homályos, kicsit vakus lett a fotó, de szerintem jól látszik így is, milyen kivételes hal a mai trófeám. Titkon ilyen halak reményében vettem rá magam a betondzsungelben történő pecára.

Esti torpedó...

Sóderos próba…

 

Imádom a Dunát...

Kicsit elhagytam a várost, de így utólag bár ne tettem volna.

Az első alkalom egy jókora paducozásba fulladt, márnát sajnos egy darabot sem láttam.

A második felvonás alkalmával pedig már paducot sem… J

Szinte érthetetlen számomra, hiszen ilyenkor már úton útfélen márnát kellene fogni, hát most nem így történt. Az okokat azóta is keresem…

Jó, azért itt-ott belefutottam néhány kivételesen szép dunai leányba, akik mindig kedves látogatónak számítanak az etetésemen. Ezek a fogások természetesen megkoronázták a napomat.

Így nem maradt bennem most sem különösebb keserűség.

Nappali etap, ez ám a streetfishing…

 

 A BKK csúcsminőségű horgai, márnázásra hangolva...

Október vége-november eleje jó esetben már nappal is parádés szokott lenni. Így az esti városi pecát egy nappalira cseréltem.

Talán most először tudtam elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy a főváros kellős közepén, a forgatag epicentrumában ücsörgök a hajlongó spicceimet bámulva. Kicsit döcögősen indult a dolog most is, de aztán közel egy óra intenzív etetést követően, az éppen frissített két fehér-egy piros kombót elhúzta egy fürge márna. Aztán újabb és újabb társa követte… A kapások számával szerencsére a méret is arányosan növekedett.

A végén jött az a bizonyos pont az i-re. Bizton állíthatom, hogy ezt a halat álmodtam meg magamnak az urbán peca ötletének megfogalmazódásának óráján. Attraktív botcibálást követően, egy rendkívül intenzív fárasztás végeztével, csodás vasalófejű bp-i harcos törte át a felszínt, majd csúszott a háló marasztaló ölelésébe.

Városi "malac"...

A szálloda és étterem hajók maradékán nevelkedett „malacka” ott pihent a merítőben és bizony én is pihegtem a kövezésen a harcunkat követően. Azt hiszem ez az a városi peca élmény, amiről Zsolt már annyit mesélt, egy pillanat alatt átéreztem, és talán a szívembe is zártam ezt a jelenséget.

Akik követik az írásaimat láthatják, hogy ezen az őszön egy kicsit tényleg minden úgy volt, mint rég.

Márnáztam és igazán élveztem minden percét, még akkor is, ha egy kicsit nyögvenyelősre sikeredtek bizonyos periódusok… Mondanom sem kell, jövőre nagy dilemmám lesz a hideg évszak közeledtével, hiszen döntenem kell, hogy márnák vagy pergetés legyen, de talán egy win-win helyzetben kiegyezhetünk.   

 

 

 

 

 

 

 

 

Mr. Black és a többiek…

 

 A sokat sejtetős címmel ellentétben ez közel sem egy, amolyan NDK-s hard pornó történet lesz, mint amire gondoltok elsőre, bár az igazat megvallva némi vérbőségem még most is van, ha visszaemlékszem erre a fullasztó délutáni balinozásra.

Napok óta olyan igazi, klasszikus, fülledt, fojtogatós, gatyarohasztó meleg van. Esténként ugyan mentrendszerűen, nagy csinnadrattával érkezik a vihar, de különösebb enyhülést sajnos ez sem hoz ránk.

Az igazat megvallva létezni is nehezemre esik ilyenkor, gondolom nektek is!?

Rövid napom ígérkezett a melóban, így az esti program előtt kerekedett néhány lyukas órám, amit pecának szentelhettem.

Megmondom őszintén, még csak véletlenül sem reménykedtem kiemelkedő fogási eredményben a nap legmelegebb óráiban, vagy mondhatnám úgy is, hogy az esetleges betli bekövetkeztének lehetősége erősen hendikeppes! J

Miden esetre egy marék, vegyes balinos csalival felvértezve, egy közeli csatorna felé vettem az irányt.

Az autóból kiszállva azonnal letaglózott a meleg. Itt éreztem, hogy a magammal cipelt 2 l víz nem sokáig lesz elég, de ameddig van belőle, igenis jó szolgálatot tesz, érdemes volt tehát a hátizsákot magammal hozni, amiben cipelhetem majd.

Leballagtam a vízhez, és egy igazi őserdő fogadott…

Tavasz óta nem jártam erre és bizony gyökeresen megváltoztak a körülmények.

Bizton állíthatom, az Everglades kutya fasza az itteni elburjánzott vegetációhoz képest, annyi szent!

Nád, sás, virágzó békatutajfélék, „kacsafű”, és kiterjedt hínármezők borítják a felszínt, szinte végeláthatatlanul. Gyönyörű, szemet kápráztató jelenség, igaz, ami igaz, de a pergető horgászatot még csak véletlenül sem könnyíti meg számomra.

Mondjuk, utólag belegondolva nem tudom mire is számítottam, így a nyár derekán… J

Ezen tények tudatában az alig tucatnyi műhal, amit a kapókeszegeknek szántam, az is ripsz-ropsz lefeleződött.

A különböző minnow és blade csalik a sűrű növényzet megléte miatt most alapból kiestek a játékból. Mivel poppert meg nem hoztam magammal, így kizárásos alapon csupán néhány wtd esetleges fogósságában bízhattam.

Közelebb merészkedve a vízhez, újabb, a horgászat szempontjából igen nagy jelentőséggel bíró megállapításokat tettem.

1: A csatorna vize kristály tiszta, valamint a szokottnál is gyorsabban folyik. (Ez jó is lehet, vagy éppen nem!)

2: A viszonylagos erős sodrás rengeteg, kisebb-nagyobb leszakadt növényszigetet szállít magával. (Elsőre nagy nehezítésnek tűnik)

3: Rengeteg a kishal. (Ez szuper, hiszen akkor vélhetően balin is van!) J

4: Mozognak balinok a pályán, igaz, hogy mennyire aktívak azt még nem tudom, de utána járok a dolognak! ( Legalább itt vannak, valamivel meg csak sikerül felhergelni őkelméket! ) J

 

WESTIN W3 ULTRASTICK 7-28 g...

Kezdődjön hát a móka…

Az első, vélhetően pontyosok által a nádfalból „kitört” állás nem sok jóval kecsegtet…

Látszólag régóta nem használja senki, hiszen a szúrós hínár a parttól több méterre is lefedi a felszínt.

(Szemét persze van dögivel!) :-(

A másik oldal sem sokkal reménnyel telibb, hiszen ott is a „gaztenger” az uralkodó.

Két, amolyan kisebb lyukba sikerül azért bele pöccintem a kutyámat, de igazán jól vezetni nem tudom a helyhiány miatt. Nem is erőltetem a dolgot, inkább továbbállok.

A következő nyiladékban még ennél is rosszabbak a kilátásaim, itt szinte nem is látom a csillogó víztükröt. Konkrétan nincs meghorgászható felület…

Séta tovább…

A soron következő beállóban végre felvillan némi reménysugár számomra…

A tömör zöld pokolban van egy-egy hosszabb tiszta, csalivezetésre alkalmas sáv mindkét irányban, ami már elég ahhoz, hogy pontos dobásokat követően a jól terelgetett „dogra” lecsapjon mondjuk egy ólálkodó nádi balin.

Jobbra kezdek…

A top water jó helyen csobban, amit jól jelez számomra a faragvány mögött megjelenő toló hullám is.

Néhány méteren keresztül követi a testet, de a cérna csak akkor szakad nála, mikor megállítom neki.

Bummmmm.

Ja, bum!!! Látványra, és hangra, de a csalihoz hozzá sem ér! Szinte azonnal ismét életet lehelek a játékszerbe, a kulcsingert mégsem sikerül kiváltani a korábbi támadóból!   

Néhányszor még elhúzom neki, mielőtt oldalt váltok, de hiába… 1-0 oda!

Ez idő alatt a másik „folyosóra” bekúszott egy újabb úszó sziget, lefelezve az eddig tisztán dobható távolságot.

Mivel néhány fix pontot leszámítva állandó mozgásban van a felület, érdemes várni néhány percet, hátha elmozdul a torlasz.

A néhányból közel 10 minutum lett, de legalább a következő tiszta dobás lehetősége végül újabb akciót adott…

Az eredmény sajnos itt is negatív, hiszen egy böhöm aláburványlással jelezte aktivitását a ragadozó, az akadás azonban megint elmaradt! 2-0!

A következő két placcon újabb 1-1 technikai rontással növelték az előnyüket ezek a szemetek…

Khmmm, 4-0!

Itt még üresen...

A fokozott érdeklődés ellenére csalit váltok, nem színben és a mozgásban látom a hibát, inkább a kutya méretével lehet a baj, ezért kisebbre cserélem.

A következő blokk inkább hajaz egy nehezített, természet alkotta tetris pályára, mintsem egy horgászhelyre.

Akkora a jövés menés a vízen, hogy azt elmondani sem tudom.

Vannak tiszta részek, de csupán néhány pillanatig.

Hol itt zárul be egy kapu, hol pedig ott!

Persze ezzel párhuzamosan újabb és újabb akadómentes kis csatornák is képződnek, esélyt adva 1-1 megfelelő dobásra.

Mint egy elcseszett, mágikus vízi labirintus!

Amúgy izgalommal teli ez az egész játék…

Egy ideig figyeltem ezeket a tolódásokat, majd a megfelelő pillanatban útjára engedtem a felszínre termett cikázó imitációmat.

A csobbanást követően azonnal alárohant a hal…

Elindítottam és végre úgy dörgölte le a víz tetejéről, ahogyan azt kell…

Az akadás szerencsére tökéletes, a W3 Ultrastickem pedig azonnal lágyan, de kellő határozottsággal kezdte őrölni a villámkeszegem erejét.

Végre sikerült merítő fölé terelnem az elsőt, ami egyben az új szák avató-pillanata is volt.

Hozzá méltó módon egy csodás, arany és fekete színekben pompázó fogatlan ragadozó pihent a puha, gumírozott háló ölelésében.

Akkor 4-1!

Szerencsére az üzlet beindult végre…

Erről a nagy és mozgalmas szakaszról a következő 20 percben (ami kb. 4 dobást jelentett) sikerült még két fekete harcost leszedni. Szóval kezdek feljönni, mint a talajvíz… HAHÓ, 4-3!

 

Az ezután lévő spoton az egyetlen megdobható terület a nádas totális takarásában volt.

Lábbeli le és irány a hűsítő közeg… Addig lépdeltem a bizonytalan állagú és eredetű iszaptengerben, míg végre egy helyütt kibújva sikerült a „tánctérre” ejteni a fahalamat.

Fáradalmaim megkoronázása gyanánt végül kezembe vehettem „sátánkát” a pokoli tekintetű ballert.

Az alvilág bugyraiból előkerült hal a torzsák rejtekéből úgy vetette rá magát a 6 cm-es műanyagra, hogy öröm volt nézni.

Meglepetésére most az én 3 ágú „vasvillámon” veszett rajta, legalábbis néhány fotó elkészültéig.

SÁTÁNI TEKINTET...

Akkor ezzel egál! 4-4!

Az ötödik megfogott - merthogy az következik - egy levadászott, látott, nagy hal.

Szántam rá nem kevés időt. Csendben kuporogtam a susnyásban és figyeltem a mozgását, mikor merre jár. A hátúszója rendre megtörte a rohanó víz felszínét, fordulásai látványosak, erőteljesek, határozottak voltak. A rajokba tömörült fehérhal menekülése szinte pánikszerű volt, ha a közelükbe somfordált.  Magabiztosan közlekedett a kis territóriumában, látszólag nem félt semmitől és senkitől. Ő volt itt a király.

Én azonban puccsra készültem…

Az uralkodónak szánt utolsó falattal a kapocsban vártam a megfelelő alkalmat.

Az első lendítéssel igyekeztem az orra elé kínálni a „harapnivalót”…

Az uraság rá is fordult, megnézte magának, majd hanyag eleganciával odébb állt.

Legközelebb azt a taktikát választottam, hogy egy viszonylag egyenes szakaszon elvezettem előtte a nagyreményű csalimat keresztezve az útját…

Mondanom sem kell, ez sem vált be…

Majd egyszer csak eltűnt…

Hosszú percek teltek el anélkül, hogy bármi is utalt volna a jelenlétére…

Kicsit lemondóan, egykedvűen hűsölni próbáltam a partoldalban húzódó bozótosban.

Amikor egyszer csak, alig néhány méterre a lábam alatt, komótosan, andalogva elvonult.

Lélegzetvisszafojtva, lassú mozdulatokkal nyúltam a felkapó kar felé és bothegyről elé, vagy inkább egy kicsit fölé-mellé dobtam. Elsőre úgy tűnt, tudomást sem vesz a dologról…

Majd a semmiből leírt egy hatalmas kört, megvillant a teste aranyló színe, és szemből letépte, konkrétan elpusztította a neki szánt csalétkemet.

Látványos, rövid zászlós fárasztással koronázta meg a vadászatot az immáron „bukott úr”!

Sok szép, egyedi színű és formájú balint tarthattam már a kezemben, de ehhez foghatót még talán sohasem. Mintha a legfényesebb aranyba majd a feketénél is feketébb szurokba mártotta volna valaki a testét. Igazi KIRÁLYHOZ méltó volt a díszes viselete!

Egy darabig gyönyörködtem még kivételes szépségében, majd útjára engedtem és néztem, ahogyan kissé megtört önbecsüléssel, egy hanyag farokcsapást követően eltűnik a hínár sötét rejtekében. 

 

Fordult a kocka! 5-4 ide, bár szerintem ez az előző bőven kettőt ért! J

Záró akkordként egy még csak megcsúfolt, hogy kihozzuk döntetlenre ezt a mai rövidke etapot.

Az időm lejárt! Az 5-5-ös döntetlen ellenére rég nem látott mosollyal hagytam el a vadregényes tájat.

Nyilván fogtam ennél sokkal többet, jöttek már bőven nagyobb balinok is, de ez a mai kaland egy igazi kuriózum volt számomra.

Szeretem az agyalós, különleges pecákat, és ez végre egy pont ilyen volt.

Más talán elsőre, fintorogva otthagyta volna ezt a pályát, én azonban szerencsére kitartottam és megfejtettem a vízi dzsungel titkát.

A csatornák fekete gyémántjai jutalmul pedig kellőképpen bearanyozták az elkövetkezendő napjaimat.

Balatoni „SZOPÓROLLER”, két felvonásban!

 

 

A Dunán hetek óta horgászhatatlanul magas a víz…

Én azonban már nagyon vágyódok az első felszíni balinok megfogására ezen a tavaszon.

Más alternatíva kell…

Általában Horváth Feri közösségi médiás „referálásából” tájékozódom a magyar tenger aktuális híreiről.

A posztjai nagy része azonban csak a rendre felkapcsolt viharjelzések és a haragos hullámok meglétéről szólnak, csupán egy-egy pecázható balinos nap közbeiktatásával.

Náluk sem rózsás a helyzet…

Mégis úgy érzem, valamikor mennem kell meghajtani az ezüst nyilakat a Balatonra.

Végre úgy tűnik a viharos hét közepére egy szélcsendes napot is beiktat a természet.

Talán eljött az én időm…(remény, fohász) J

Lurefans X50...

WestinSpot-ON...

Egy jó kombó: WestinW3 UltraStick 7-28g... Westin Spot-ON...

Több forrásból is igyekszem megerősíteni ezt a meteorológiai állítást, amiről Ferinek is az a véleménye, hogy bejöhet, így érdemes egy próbát tenni… és ha Ő mondja… J

Fájdalmasan hasít belém az ébresztő hangja, reggel van, de jó katonaként pattanok ki az ágy puha, marasztaló öleléséből, ahonnan első utam az ablakhoz vezet. Tekintetem a szemközti fák méregzöld leveleire szegeződik, de azok meg sem rezdülnek. Ahhhhh, ez-az! Teljes szélcsend! Végre!

Alig 10 perc elteltével már a hatalmas, kövér Hold vigyorog rám szemből, miközben hasítok a kiszemelt horgászhelyem felé az autópályán.

Utam során a szokottnál is többet vizslatom az út mentén burjánzó flórát, de mozdulatlanságuk szerencsémre totális szélcsendről árulkodik. Alig 10 kilométerre a célomtól már totálisan biztos vagyok benne, hogy tükör víz fogad.

Duel Hardcore Heavy minnow 50s...

Nem így lett…

Habár intenzív légáramlatnak nyoma sincs, a Balcsi vize mégis tarajos hullámokkal tombol.

Felkavarodott, iszapos vize a kövezésen átcsapva egészen a sétány tetejéig mossa a partot.

Földi pokol…

Összetörve és tanácstalanul állok a tajtékzó víz láttán.

Ekkor akartam először hazamenni a nap folyamán…

Persze aki a Balatonra jár, annak mindig kell, hogy legyen B terve, nekem is van.

5 perc sápítozást és önsajnálatot követően már ismét volán mögött ülve robogok az újabb célhely felé.

Egy olyan kikötőbe tartok, ami kifelé jó lehet balinozásra (hullám függő), befelé a védett részeken pedig lehet bármi. Csuka, süllő, sügér, vagy rafkós, kikötői balin is kerülhet horogra, és kb. bármelyik boldoggá is tenne a nap hátralévő részében.

A kőszóráson természetesen egymást érik a pontyosok, talpalatnyi hely sincsen köztük.

A spiccre azért kiballagok, pár dobással mégiscsak megkínálom a vizet, ha már itt vagyok.

Persze a Pelso vize itt is jóval haragosabb, mint kellene.

Körbejárom a móló minden zegét-zugát, persze csak ott, ahol még nincs betiltva a horgászat.

Hiábavaló bóklászás csak!

Totálisan haltalannak tűnik minden. Se kishal raj, se egy hangoskodó őn nincs a hajópihenő területén.

Másodszor formálódik a gondolat a mai délelőtt folyamán bennem, hogy bizony haza kellene menni.

Végül úgy döntök, hogy egy jó sajtos-tejfölös lángos és egy hűsítő cola társaságában megvitatom magammal, hogyan legyen a nap hátralévő részében.

Legalább egy jó lángos jutott...

A strandos kaja és a cukros lötty új lendületet ad.

Mivel némiképp csitulni látom a vízfodrok erejét, úgy döntök, ismét ellátogatok az első strandos pályára.

A részben kihalt üdülő övezeten hamar átautókázok ismét a kívánt helyre.

A helyzet valamelyest javulni látszik, de még közel sincs az ideálishoz.

Sebaj, maradok, várok, dobálok hátha lesz még jobb is a szitu.

Nem lett…

Erősen kezdek bele fordulni a délutánba és ezzel párhuzamosan egyre jobban tudatosul bennem, hogy bizony nem vesztettem volna semmit, ha reggel 5:05-kor hazafelé veszem az irányt.

Kínomban már helyi erőkkel kezdek beszélgetni (ritka pillanat). J

Az egyik félbolond öreg hablatyol valami közeli kikötőről, ahol Ő szokott időnként villantózni (pergetni) balinra.

Ismerem a helyet, jártam már ott korábban és valóban nincs is messze.

Úgy érzem, ebbe a napba bőven belefér még egy kis hülyeség, ezért úgy döntök, átmegyek oda és teszek egy próbát ott is.

A meglepettségtől azonnal padlót fogok az érkezést követően. Több dolog is azonnal szemet szúr.

Első és legfontosabb, hogy viszonylag szelíd a víz. Nem mondom, hogy tükör, de ezen már akár wtd húzás is erősen indokolt lehet.

Másodszor, hogy a víz majdhogynem letisztult, majdhogynem átlátszó.

Harmadik és talán a legfontosabb: van a kő előtt bőven apróhal, és végre látok néhány balint durranni.

Nem akarom elhinni, hogy ilyen körülmények fogadnak. Semmivel nem védettebb ez a szakasz, mint ahol már jártam korábban, mégis mintha egy másik bolygón lennék jelenleg.

Nem értetlenkedek és tátom a számat tovább, inkább bevetem a balinnak hozott fahal-arzenált, hátha.

A maradék, horgászatra szánt szűk másfél óra viszonylag mozgalmasan telik.

Duel Hardcore Heavy minnow 70s...sokadszor bizonyít, nem csak a Balatonon!

A napozgató küsz csapatokat időről időre megtámadja egy-egy kisebb 3-4 főből álló baller had.

Nem az a klasszik „kishalfoci” de látványosan vernek közéjük, amitől összefut a nyál a számban és balin vadászatra késztet.

Összesen négy, ilyen rövidke, pár perces ciklus alakul ki az ottlétem alatt, amikor óvatlanságukról tesznek tanúbizonyságot a fogatlan ragadozók. Ezekről a csörtékről sikerül leszednem 7 darab randalírozót.

Az idén nálam slágernek számító Duel Hardcore Minnow 7 és 5 cm-es változataiban szerencsére a Balatonon sem kell csalatkoznom.

A buli végére a hőn áhított felszíni balinom is megérkezik, ami a Westin új „sétáló kutyájára” csábul el igencsak vehemensen.

Összegezve a mai etapot, azt kell mondanom ez a valamivel több, mint fél tucat megfogott balin kárpótol az egész napos szenvedés miatt.

Meg persze azt hiszem sikerült jelesre vizsgáznom a jó öreg kitartásból.

Minden jó, ha a vége jó…

 

2. felvonás „tandem roller”

 

Csodálatos Balaton...

Ha már sikerült felszállnom arra a bizonyos rollerre, illik is hajtani tisztességgel, meg persze hívhatunk is egy cimborát, aki szintén imádja az ilyesfajta járműveket tekerni kézzel, lábbal. J

Tomi cimborával ismét nekivágtunk a nagy végtelen kékségnek…

A procedúra hasonló volt, mint az első részben.

Napokig bújtuk a különböző szélerősség és várható hullámmagasság előrejelzéseket, csak hogy ne fussunk lyukra. Megint! J

Láss csodát, most be is jött…

Nem mondtak szelet, nem jósoltak hullámokat és mikor beértünk a balatoni üdülővárosba, valóban teljesen kisimult felszín fogadott bennünket.

Annyira csábító volt, hogy szívünk szerint topwater csalikon kívül mást nem is hajigáltunk volna.

Csakhogy nem nagyon volt kinek…

Az elhúzódó tavasz (vagy inkább tél) miatt vizeink eddig csigatempóban melegedtek csupán.

Az ilyenkor megszokottól eltérően, nyomát sem látni a csapatokban vonuló snegóknak, vagy hőn áhított ívásoknak, ami ilyenkor döntő faktor a balin-horgászatban. No kishal, no party!

A lényeg a lényeg, kívánatos volt a hely, de erősen haltalan.

A távolban azért láttunk egy-egy nagyobb fröcskölést, de parti pecásként csak ácsingóztunk a távolság elérésére.

Jött a jó öreg B terv. Igaz én ebben bíztam a leginkább, hiszen a célkeresztbe az előző „befejező pálya” került. Biztos voltam a sikerben.

A körülmények 100%-kal jobbak, mint legutóbb, plusz volt egy hét intenzív melegedés, így borítékolható volt a siker.

Egy frászt!!!

Olyan haltalanság fogadott minket, hogy az csak na…

Se kicsi, se nagy, se semmi az égadta egy világon.

Totális összeomlás…

Dobálgattunk, molyoltunk, balinok híján buzeráltuk a naphalakat… J

Kifelé menet azért az egyetlen hangoskodó nádi balint csak sikerült leszedni a territóriumáról.

Régen láttam olyan elszánt és vehemens támadást, mint amit ez produkált.

Delfin ugrással, a nádból kirongyolva, szó szerint el akarta pusztítani a cikázó wtd-t.

Mesébe illő volt…

Nádi balin wtd-re...

Azután áttettük a székhelyünket a C bázisra…

Újabb remények, de megint csak csalódás lett a vége.

Tomi itt is bezsákolt pár invazív apróságot én meg leakasztottam egy kikötői balint, de azon kívül, hogy a lángos megint jó volt, más egyéb érdemleges itt sem történt.

Kezdtük úgy érezni, hogy ez a roller már magától is halad, hajtanunk sem kell, olyan remekül működik, hogy gyakorlatilag önjáró. J

A lendület fogy, de azért később csak visszalátogattunk a reménnyel kecsegtető, korai, első szpotunkra.

Mondanom sem kell, hogy kár volt…

Itt is csak a „kukázás” ment sajnos…

A már menetrendszerű kósza balin ehelyütt is jelentkezett, de aztán más egyéb érdemleges nem történt…

Illetve de!

Ízelítőt kaptunk a helyi, dilettáns, csipeszes, öregedő horgász társadalom modorából, stílusából, de ha jobban belegondolok, az ott történtek sarkosan ugyan, de sajnos szinte az egész magyar társadalomra ráhúzhatók nagy vonalakban. Valahogy illik kicsiny hazánk mai mentalitására.

Nem megyek bele most jobban a történtekbe, de egyszer majd talán szentelek egy teljes bejegyzést az ilyen, vagy hasonló történések csokorba gyűjtésének, mert megér egy misét, annyi szent. #apergetőláthatatlan

Lényeg a lényeg, hajtottuk a kis szopórollerünket a Balatonon, csak most tandemben, elmondom, hogy így sem jobb az érzés. J

Reményeim szerint a harmadik látogatásunk parádés lesz a balinok földjén. Nyilván ilyen pecáknak is kell lenni, csak ne túl sűrűn és persze ne velünk történjen, a többi nem számít! J