Finnyás köveseknek dobj U- shad-et...

 A téli peca korántsem egyszerű műfaj, de kétségtelenül van egy misztikuma. Amellett, hogy az embernek meg kell küzdeni a zimankóval, még a halakat is nehéz megtalálni és talán még strapásabb kapásra bírni őket. Éppen ezért, amint a vasmarkú tél uralma alá kezdi vonni a lélektelen tájat, valahogy a horgász népség is látványosan fogyatkozni kezd vizeink partjairól.

A csónakos pecákban azonban továbbra is bőven van fantázia. Nem mindig könnyű kenyérkereset ez sem, de határozottan eredményesebbek lehetünk, mint lábon bóklászva.

Időjárástól függ, de november végére, december elejére a fehérhalak egy csoportja a folyókról a csendesebb, védettebb oltalmat adó öblökbe húzódik és ott egy nagy „masszát” alkotva, lebegve várják a reményt hozó tavasz eljövetelét. Az élet körforgása, mint mindenhol, itt is ugyanaz, hogy ahol a táplálék, ott előbb, vagy utóbb a ragadozók is fellelhetőek lesznek.

Ennek tükrében a bevonuló keszegraj nyomában süllők, kövesek, csukák és harcsák is megjelennek a felhőben levitáló prédaállatok alatt húzódó mélységben. Mi most fókuszáljunk a kövesekre…

A viszonylag kis területen összezsúfolódott húsevő halak ha étvágyuknál vannak, és a csillagok is együttállnak, akkor a didergős télben minden képzeletet felülmúló, igencsak sok halas horgászatokban lehet részünk.

Én azonban most nem ezeket a parádés napokat szeretném megénekelni nektek, hiszen olyankor kis túlzással ugyan, de körülbelül mindegy mit dobsz oda nekik, válaszul éles koppintással ütik, vágják a feszes botok spiccét. Nem nagy ördöngösség ilyenkor megfogni őket…

Azonban, mint ahogy máshol sem, úgy itt sincs ám mindig kolbászból a kerítés.  Vannak sajnos kimondottan nehéz napok is! A halak ilyenkor is ott lapulnak a fenékközeli sötétségbe burkolózva, csak az istenért sem hajlandóak az általunk vezetett csalit megtámadni - egész konkrétan szájzárat kapnak.

Ennek a jelenségnek számos oka lehet…

Az első és legfontosabb talán, hogy az a szó, hogy LETERHELT, ezekre a tartásokra egy nagyon enyhe kifejezés. A tél folyamán gyakorlatilag szüntelen ostrom alatt állnak a szóban forgó területek. A horgászok és az elszaporodott kormorán csapatok is a nap minden szakában abajgatják az itteni halakat. Nem csoda hát, hogy egy idő után egyre nehezebb belőlük fogni, mert a hagyományos gumik és vezetési technikák már nem mindig váltanak ki belőlük támadó ingert.

A szinte dermesztő vízben nagyon kevésszer fordul elő, hogy a nyári hónapokban megszokott vezetési stílus (viszonylag nagy, 5-7g-os súlyokkal gyorsan, feszesen pattogósan vezetett nagyobb gumik) lenne eredményes. Persze azért megesik olykor-olykor azokon a csoda napokon, amit már korábban említettem, hogy ez a recept is működik. Megmondom őszintén ebben a jelenségben a mostani szezonban nem volt még részem, és mivel vészesen közeleg a tilalmi időszak, vélhetően már nem is lesz. Azonban ezeken a nyögvenyelős napokon is lehet azért szép számban a dunai csíkosokat ütni, ha megfelelően alkalmazkodunk a körülményekhez és optimális módon a kedvükre való csalit kínálunk a kissé elcsigázott bandároknak.

Az első és talán a legfontosabb lépés „lassítani” a pecát, amihez természetesen a felszerelésünk minden elemét összhangba kell hozni.

Lassítani legfőképpen úgy tudunk, hogy 1-2g-on, de előfordul, hogy akár 0,5g-on kínáljuk fel a plasztikokat. Még komótosabbá tudjuk tenni a kívánt mozgást, ha kizárólag lebegő műcsalit használunk ezeken a pecákon. Itt említeném meg először az ukrán FishUp U-shad gumikat, amik valamennyi FishUp csalihoz hasonlóan kizárólag lebegő kivitelben kerülnek a boltok polcaira. Fontos figyelnünk arra is, hogy a plasztik csalik többségét az extra könnyű fejek használata során egyszerűen nem tudjuk életre kelteni. Lehulló fázisban a gumik nagy része szinte élettelenül merül a félhomályba. Így csak igen kevés esetben vált ki ragadozó ingert.

Szerencsére az imént említett U-shad 2” méretben ennek a kritériumnak is maximálisan megfelel. Teste rendkívül lágy és erősen lamellált, ezért hihetetlenül agresszív viselkedésű műcsali, így a legapróbb fejeken kínálva is attraktívan mozog. Továbbá a kifejezetten nagyméretű, korong alakú farok miatt rendkívül széles amplitúdójú gumihalnak mondható, mely különösen csábító a süllőnek, kövesnek. Én szinte kizárólag a Duna öbleiben használom, de tervezők gondoltak a folyóvízi horgászok igényeire is. Ezzel a remekművel egy rendkívül stabil plasztikot bocsájtottak a gyors vizek horgászainak rendelkezésére. Ezt a fixálást pedig úgy értek el, hogy a test alsó, farok alatti része kapott egy alsó úszót, ami stabilizálja csalinkat. Az imbolygó mozgás így erős sodrásban is teljesen megszűnik. Ha már ilyen nagyszerű fegyver van a kezünkben, akkor jöhet, a következő lépés, a vezetés üteme. Ezeken a nehezen halat adós napokon sokszor legyen inkább pöccintős vagy vonszolós a mozgásforma, mintsem gyors és pattogós. Időnként néhány ütemet kihagyva akár másodpercekig is érdemes a fenéken pihentetni a gumit.

A kapás sokszor a passzív állapotban érkezik.

Ilyen csiga tempójú pecáknál szükségünk van extra ingerekre is a maximális siker érdekében.

Természetesen van még valami a tarsolyban, olyan plusz impulzus, ami top kategóriába emeli nálam ezt a gumit.

A varázslat pedig nem más, mint az, hogy mint minden FishUp termék, úgy ez is anyagában ízesített. Jelen esetben egy rákos ízesítésről beszélünk, ami kellően átható, ám az emberi orr számára mégsem visszataszító bukéval bír. A kis csíkosok azonban nem tudnak ellenállni az illatok csábításának.

Az imitáció speciális enzimeket, sókat, és aromákat tartalmaz, ami lassú pecák és passzív halak esetén utolsó kulcsingerként billentheti a mérleg nyelvét stabilan a sikeresség oldalára. Az imént feltételes módban beszéltem, de bizton állíthatom ez az életben is megállja a helyét. Az idei nehézkes szezonban számos alkalommal volt a sikereim kulcsa ez a nagyszerű termék, amit horgászok fejlesztettek ki horgászoknak.

Szín és méret variációi maximálisan kiszolgálnak minden igényt.

Próbáljátok ki, nem fogtok csalódni benne…

Mint a cukrot… Lurefans CC50F "TESZT"

 

2007-ben indult világhódító útjára a Lurefans cég első és máig meglévő, egyedi formavilágú crankbait csalija, a Cunning Cub (ravasz kölyök), vagy ahogy világszerte és persze nálunk is leginkább ismerik, a CC család legelső 60 mm-es tagja. Mára ez a mérnökök által megálmodott test szinte a márka fő védjegyévé nőtte ki magát. Családot említettem az imént, így nyilvánvaló, hogy több tagból áll ez a híres - vagy ha a ragadozók szempontjából nézzük, akkor teljes joggal nevezhető inkább hírhedtnek - „fahal” kompánia. Jelenleg 3 méretben lelhető fel a horgászboltok polcain: 50S, 50F, 60S, 60SS és 70F változatokban.

A sokoldalú felhasználási módja, az elképesztő színkombinációk megléte és hihetetlen ár-érték aránynak köszönhetően hamar belopta magát a horgászok szívébe. Univerzális csaliként tartják számon mindenütt a teljes famíliát, ennek tükrében természetesen az itthoni ragadozó halfauna majdnem minden tagja elcsábul arra a bizonyos „fenékrázásra”, amit ezek a csalik képesek produkálni. Órákig lehetne boncolgatni a típusonként, vízterületenként és persze a megfogni kívánt halfajok szempontjából is ezt a témát.

Az emészthetőség kedvéért én azonban most kizárólag a CC50F-hez fűződő tapasztalataimat osztanám most meg veletek, azon belül is a kispatakos domolykó horgászatra kihegyezve mindezt.

A csaliforma és méret, mint ahogy a márka sem idegen számomra, hiszen az előző esztendőben az 50-es süllyedő, valamint a 60-as süllyedő és utóbbiból a slow sinking is hű társként kísérték végig a nyári domolykó horgászataimat. Legyen szó Ipolyról, Zagyváról vagy egyéb kis folyóról, hozták a csalik, amit elvártam tőlük.

Az 50F, aki mai témánk főszereplője, jelenleg eléggé ritkaságnak számít világszerte. Idő kellett hozzá, hogy beszerezzem ezeket a limitált darabokat. Szerencsére a Fahal partnerboltjaiban jelenleg elérhetőek, igaz, csak korlátozott darabszámban. Szóval, ha valamelyik horgászbolt polcain szembe jön veletek néhány darab, ne legyetek restek megvenni mindet… :-)

Pár, gyors technikai adat a kis gyilkosokról… Mint ahogyan azt a neve is elárulja (Lurefans 50F), egy 50 milliméteres, felúszó csaliról beszélünk. Formáját tekintve egészen egyedi. A tervezés során a fejlesztők igyekeztek a crank és minnow típusokra jellemző vonásokat harmonikusan egybe gyúrni. Az eredmény azt hiszem, magáért beszél, hiszen minden kétséget kizáróan egy egészen különleges crankbait csalit tisztelhetünk benne.A súlya csupán 5,4 gramm, viszont a formavilág kialakításának köszönhetően, egy harmonikusan összerakott felszereléssel, elképesztően nagy százalékban tudjuk a kívánt távra és helyre érkeztetni a wobblerünket. Ami különösen a vadregényes, gázlós, dzsungelpecáknál az egyik, ha nem a legfontosabb tényező. Főként a nyári időszakban a domik táplálkozási szokásait követve érdemes felszíni, illetve kis merülésű csalikat alkalmazni, ez különösen igaz, ha derékig érő vízben cserkelünk kedvenceinkre.

A kisebb folyókat, patakokat szegélyező növényvilág telis tele van rovarokkal, amik gyakorta pottyannak a lesben álló, öreg fejesek orra elé a rohanó víz felszínére, ahonnan már nincs menekvés. Szóval a tücskök, bogarak fogyasztására berendezkedett domolykók előszeretettel várják az égből hulló, finom falatokat. Eme megfigyelést szem előtt tartva, érdemes ezeket a főként bogármintás csalikat szórni rendületlenül. Csobbanást követően, ha van a környéken telény, akkor legtöbbször azonnal megmutatja magát. Látványos, toló hullámmal rombol ki rejtekéből és ellentmondást nem tűrően szedi le a tápláléknak vélt falatot. Nem kis adrenalin löketet adva ezzel a horgászoknak. Viszont előfordul, hogy kissé megfontoltabb ragadozóval van dolgunk, tehát érdemes akár néhány másodpercet is mozdulatlanul pihentetni a víz tetején sodródó imitációnkat. A kapás leggyakrabban a teljesen passzív fázisban érkezik. Viszont van olyan eset is, hogy a „sokat látott”, rafinált dominknak valami gyanús lesz, és csupán nézegetik csalinkat, ilyenkor az első belepöccintések után vad táncba kezdő test látványa borítja el teljesen az agyukat, minek hatására nem bírnak tovább megálljt parancsolni ragadozó énjüknek. Az ekkor bekövetkező kapás ereje gyakran fék visítós, azonnal botra húzós módon történik.

Továbbá vezethetjük fahalunkat a létező legegyszerűbb módokon is, folyamatos, megállás nélküli, lassú tekeréssel vagy twitch-elve, cincálva azt. Leginkább a nyári időszakban, mikor már kellően aktívak és hajlandóak akár követni is prédát, ezek a rém egyszerű vezetési technikák is célravezetőek lehetnek. Azonban a további lehetőségek tárháza végtelen, hiszen a wobbler életre keltésének csupán a fantáziánk szabhat határt. Egyik személyes kedvencem ezek közül az úgynevezett kopogtatós módszer. Sekély patakokon még a lassú vezetés és felfelé tartott botspicc mellett is hamar lekoppan a maximum fél méterre merülő CC csőre. Ilyenkor hagyom párszor, hogy megtúrja picit a medret. A fenék közelében lapuló halak érdeklődését azonnal felkelti az ilyenkor felvert, apró szemcsékből álló felhő és az attraktív mozgás együttese. Erre nagy valószínűséggel rávágást kapunk válaszul. Ha azonban két, három ilyen koppanás után nincs akció, érdemes néhány ütemnyi tekerést kihagyni, ezzel felúszó csalink lehelet finoman és csiga tempóban elkezd emelkedni a felszín felé. Azért ez a lassú felúszási sebesség, mert a hátulról érkező rohanó víz ereje próbálja lefelé szorítani a testet. Az így kialakult helyzetben az emelkedni próbáló faragvány és leszorítani igyekvő víz csatájából gyakran egy jó erős döntetlen születik. Ez azt jelenti, hogy csalink valahol fél vízen sodródik, ami megint csak ideális támadási felületet biztosít a ragadozóknak. Számomra egy jó domolykós csali legfőbb ismérve, hogy vízben gázolva, folyásnak felfelé dobálva, a magam felé csörlőzött csali akkor is megfelelő intenzitással és kellő vibrációval vezethető, ha a folyó vagy patak folyási sebességével azonosan terelgetem. Sok csali akkor kel csupán életre ilyen körülmények között, ha az előbb említett tempó sokszorosával vontatjuk. Természetesen ennek fényében az is megkövetelendő, hogy ellenkező irányba, tehát sodrással szemben vontatva se veressen túl vagy pattogjon ki a vízből. Lényegében mindkét irányba stabilan és mégis elég látványosan kell jönni wobblerünknek, szerencsére a család legkisebb tagja is pont ilyen.

Néhány szót ejtenék a forgalomban lévő színekről is. A Lurefans cég híres arról, hogy az általuk készített műcsalik a lehető legkülönbözőbb színvilágban és egyedi variációs festéssel kerülnek a piacra.

Érdekes módon az imént említettek ellenére, főhősünk teste csupán 5 meglévő színben ölt alakot. Aggodalomra azonban semmi ok. :-) Ez a maroknyi színválaszték mégis minden évszak, napszak és víz átlátszósági szint mellett megállja a helyét. Fényváltás környékén és erősen zavaros víz esetén a fehér alapfestésű darabok jöhetnek szóba. Nyári időszakban, erős napsütésben, jó áttetszőségű vagy akár kristálytiszta vízben a két zöldes mintázatú a legfogósabb, leginkább őket javaslom. Kicsit olyanok nekem, mint a békák. És van a személyes kedvencem, a kis „aranylovag”, ami akár cserebogár rajzás esetén is lehet első osztályú fegyverünk, amennyiben jó helyre sikerül pöccintenünk.

Festése, formája, mozgása sikerre van ítélve. Amikor a fogós, kézzel festett színek és az életre keltett test csábító tánca együttesen megteszik a hatásukat és bekövetkezik a kapás, akkor a merítőig tartó biztonságos útról a BKK tűhegyes, erős, mégis karcsú horgai gondoskodnak, dupla hármassal szerelve. A hátsó, háromágú plusz figyelemkeltés céljából színezett tollal van ékesítve, növelve ezzel az összhatást és fogósságot. Szerencsére végre berúgta az ajtót a nyár, így most kezdődik a domolykó vadászok főszezonja, azt javaslom mindenkinek, tegyen egy próbát az imént nagyvonalakban bemutatott Lurefans CC50F-fel, mert higgyétek el, enni fogják, mint a cukrot!

 

 

Májusi bot mizéria a küsztelenségben…

 

 

Mostanság egyre jobban áttérek én is a néhány pecát vagy egy-egy időszakot összefoglaló irományok készítésére. Persze, ha van kiemelkedően jóra sikeredett sok halas/jó halas élményem, akkor továbbra is érdemel majd egy külön bejegyzést, de a mostani, néhány, mondhatni közepesre vagy gyengére abszolvált horgászatok egy csomagba gyömöszkölése jó megoldásnak tűnik elsőre. Ráadásként most még van is mire ráhúzni és egy elbeszélésként kezelni a május elején történteket.

A tartalomból:

Nagyvonalakban lesz itt szó májusi kezdésről, egy el nem tervezett bot tesztről, bizonyítvány magyarázásról, balinokról, tavi csukákról, a meglévő küsz nihil jelenségről, egy csipetnyi gombászkodásról és a hozzá tartozó gasztronómiáról. Szóval, lesz itt kérem minden, mint a búcsúban. Remélem, nem kavarodok bele túlzottan.

Kockás sikló és a préda...

Éljen május elseje… Nem tudom megmondani, vártam-e valaha is már tilalmi idők végét annyira, mint ezt a mostani balin, süllő, sügér amnesztiát. Illetve tudom! Soha nem epekedtem még így! Azt hiszem, sokat elárul az április végi állapotomról, ha azt mondom már 27-én össze volt készítve a pakk, amivel terveztem elejteni a frissen szabadult ragadozókat. Nem vagyok pedánsnak mondható, ennek ellenére minden a „nagy napra” szánt motyó szinte élére állítva várta a bevetés reggelét. Szerelék megkötve, wobblerek osztályozva, szóval tényleg lázban égtem. Ilyenkor szokott beütni a jó öreg krach. Már legalább két hete kellemes, verőfényes napok váltogatják egymást, amolyan igazi tavaszias ritmusban! Persze az aktuális hónap első napjának reggelére zuhogó esőt ígértek. Kijelenthető, nem kimondottan ideális a balinos pecára. De sebaj, „ha meg kell b@szódni, hát meg kell b@szódni” szól a nem túl költői, de kétség kívül örök érvényű mondás. Ki mással kezdeném a kemény csalis időszak eljövetelének első napját, mint a már sokat emlegetett Halbogár barátommal. Kész terveink voltak a napra, mint szinte mindig. Biztosak voltunk a sikerben, vagy csak abban, hogy valamelyik pálya úgyis beadja a nap folyamán. Hajnali RSD, később egy közeli zsilip szemrevételezése, majd estére a nagy Duna volt beütemezve. Sikerre volt ítélve a forgatókönyv. Aztán…

Úgy kezdődött a reggel, hogy a tökös gyerekek, akik nem félnek holmi jöttment esőtől, talán ha 15 percig tűrték a felhőszakadást rezzenéstelen arccal, majd farkukat maguk alá csapva, csurom vizesen, kissé megszégyenülten a kocsiba kuporogva várták a felhők elvonultát… Ez ám az álomkezdés… :-)

Közel 1 óra után mérséklődni látszott az égi áldás intenzitása, kimerészkedtünk hát és szórni kezdtük a vizet. A lendületes dobálásnak hamar meglett a hozadéka. Rögtön egy páros fogással kezdtük a szezont. Nem voltak éppen nagyok, de kellőképpen fellelkesített mindkettőnket a lassan jelképünkké vált duplafotó elkészítése. :-) Aztán nekem kezdődött a magam kis passiója, Tomi meg behúzott egy igazán szép ballert.

A szokásos közös DUPLA...

A benga... :-)

Az elért kapásszámunk azonos volt kb. a délelőtt folyamán, de nekem valamiért nem ragadtak meg rendesen a kampók. Ekkor még nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget, hiszen előfordul néha az ilyen. Azt gondolom, az ütésekre időben reagáltam, de minden halam egyetlen rúgást követően azonnal távozott is. Hmmm… Gondolhatnánk, hogy finnyásan ettek, de közben cimborám szinte minden akciót balinra váltott… Szóval ez a teória mégsem állja meg a helyét. Nem éreztem jól magam… Főként kicsi, apró csalikat húztam és gyakorlatilag álló vízen, jól mozogtak az imitációk, hiszen kapásig eljutottam, de a bekövetkezett támadásokat követően félkarú óriásként egyre másra vesztettem a halakat. Mindez azért is különösen érdekes számomra, mert egy olyan bot volt nálam (WestinW3 Ultrastick 7-28g), amit már egy éve nyüstölök és ez idáig hihetetlenül nagy hatékonysággal váltotta halra a kapásokat. Több száz közösen megfogott balinon, domolykón, süllőn vagyunk túl már együtt és bár voltak nehéz pecáink, amikor foghegyről ettek a ragadozók, de hogy ilyen nagy százalékban lemaradjanak, arra még nem volt példa.

Westin W3 Ultrastick 7-28 g...

Széttárt karokkal és érthetetlen pofával álltam a dolog előtt… Mire rongyosra vertük a területet, már 9 kapásból csupán két aprócska fogatlan fenekeszegecskét tudtam felmutatni… Mondhatom, hogy rendesen „Idegállapotban voltam Mónika”! Összepakoltuk a cókmókot és a korábban említett zsilip felé vettük az irányt. Érkezéskor már az szembeötlő volt, hogy ott ahol máskor mindenkinek össze szokott érni egymással mindene, most egy fia pergető sincs. Igaz, elég döglött kinézete is volt a dolognak. Kishalmentes és hangos balinrablások nélküli volt az örvénylő felszín. Azért dobtunk párat, hogy legalább az esélyt megadjuk a dolognak… Időpocsékolás volt! Azért még elbohóckodtunk a környéken egy darabig. Ezután, mikor már javában túl voltunk a nap felén, elérkezettnek láttuk az időt, hogy az előre megbeszélt „kötelező pihenőidőnket” kivegyük. Némi frissítő limonádé társaságában kifújjuk magunkat az esti etap előtt, ez volt a közös terv… Én azonban végül nem éltem ezzel a lehetőséggel, mert a sikertelenségem okán forrt a vérem. Míg a cimbi sziesztázott, én visszamentem és tovább kergettem a balinokat… Inkább pihenni kellett volna nekem is… :-) Ugyan összekukáztam két kapást és 50%-át partra is tereltem, de ettől még nem volt egy nagy karrier. A 11-ből csupán 3 megfogott halnál jártam és a méret továbbra sem kárpótolt a hihetetlenül kevés darabszám miatt. Jött a várva várt este a Dunán és vele együtt folytatódott az én vesszőfutásom is…

Nem ragozom túl a dolgot, inkább csak a száraz tényeket ismertetném… 5 jó kapást sikerült a némán hömpölygő öreg folyóból kicsikarnom a sötétség beálltával. Jó balin és (nekem) jobbacska méretnek számító süllő is fordult le a horgomról ideje korán. Ráadásul volt olyan, hogy egy kőről két dobásból kettő követte el velem mindezt a csúfságot. Ekkor már végképp nem értettem a dolgot. Másból sem állt az estém, csak értetlenkedtem, hogy nem úgy viselkedik a bot, ahogy azt korábban már megszoktam tőle. A Dunán a nagyobb csalik és a folyó ereje révén már a csali vezetésében is látványosan kiütköztek a problémák. 16/3 a vége! Mit mondhatnék, nem ilyen kezdésről álmodoztam még néhány nappal ezelőtt.

Dunai matuzsálem...

Az aznapi pecának vége, de a történet másnap reggel ért véget és zárult le igazán. Természetesen, akkor már szikrázó napsütés mellett pakoltam ki száradni a cuccaimat a kerti bútorra. Ruhák, csalik, és természetesen a botot is… Megvan az a pillanat, mikor egyszer csak beléd hasít a felismerés, hogy mit csesztél el?! Engem mellkason vágott rendesen. Említettem, hogy napokkal előtte már összeraktam a felszerelést és az indulás reggelén csak felkaptam a pakkot. Na, hát úgy alakult a dolog, hogy a Westin alsó tagot egy ősrégi Abu bot felső tagjával párosítottam össze. :-)  Illettek egymásba, de valahogy mégsem működtek együtt rendesen. Ezért voltak hát csaliterelési gondjaim és léptek meg a halaim idő előtt. Ismét bebizonyosodott, hogy a két jó fél nem mindig egy tökéletes egész! :-) Azonnal elfogadtam az előző napi borzasztó rossz fogási mutatókat, de azért a lelkem nem nyugodott meg teljesesen. Tanúbizonyságot akartam szerezni a vélt igazamról. Elhatároztam, hogy a következő tizenhat kapást, ami ezután jön, górcső alá veszem, és úgy vizsgálom meg a dolgot. Ismét nem volt egyszerű a helyzet. Ez a május nekem nem az a május eddig sajnos, amiről álmodoztam. Azok a spotok, ahol tavaly hemzsegtek a snecik és rájuk állt a ragadozó ebben az időszakban, most némán hallgatnak. Öt horgászat kellett hozzá, hogy újabb 16 kapásig eljussak. Igaz, ezekből három csupán 2-3 órás gyors peca volt, de volt, hogy egész nap barangoltam a Duna parton 1-1 halért.

Akkor kezdjük!

A felismerést követő reggel már ismét az RSD-n űztem az őnöket. Azonnal vissza kell ülni arra a bizonyos lóra, ha már hagytam, hogy ledobjon magáról. Csendes reggel volt, de azért csináltam egy 4/4-et. Ami kicsit billentett a megtépázott egómon. Igaz a mérettel itt is adós maradtam, de most ez is kielégített. Plusz, ha már minden horgász blogger kicsit gombaszakértő is, hát végre én is rászántam magam, hogy egy semmivel össze nem keverhető sárga gévagombát lemetsszek egy korhadt öreg fa törzséről és haza merjem vinni. Természetesen, asszonyi nyomásra önjelölt szakértő bevonásával kapott egy második beazonosítást is a konyhára szánt erdő ajándéka. A fokhagymás vajon pirított burgonya és a sült tarja mellé igazán ízletes tejfölös, szerecsendiós raguval készítettem el a gévát. Mindenkinek ajánlom a kissé csípős ízvilágú fűzfatüdőt.

Ízletes lett..

Ezután jött két, rapid esti peca a Dunán. Az alkonyatot azon a kövön egyensúlyozva vártam, ahol a legutóbb a süsü és a baller is megtréfált két egymást követő dobásból. Szerencsémre sikerült részben elégtételt venni az akkori incidensen. A félhomállyal együtt érkezett egy piócák által gyötört 59 cm-es gőzmozdony. Nagyon jót harcolt és végre az első, valamire való balint szorongathattam a kezemben a fárasztást követően. Sajnos a képek nem a megszokott minőségben készültek, de nem is ez a lényeg, az élmény így is örök.

Életem legrosszabb képe... :-)

A fogást követően szerintem a járásom is peckesebb lett valamivel. :-) A partszéli vizekből a normálméretű táplálékhal továbbra is el van tűnve a teljes fővárosi szakaszon. Ki érti ezt? Millió, 1-2 cm-es ivadék felhőben grasszál a kövek előtt, de a rendes méretű küszöknek nyoma sincsen. Ez nagyon megnehezíti a magunkfajta pergetők dolgát. Hamar meg is unom a dolgot. A kocsihoz bandukolva, azért így is egy kósza loccsanás hangjára lettem figyelmes. Ki tudja miért, de hezitáltam, hogy lemásszak-e a bozótoson keresztül a vízig, de szerencsére jól döntöttem és meg is lett az eredménye. Egy mohó, kis sárkány az első dobásra rácsimpaszkodott a neki talán túl méretes Crystal minnow-ra. Az első wobbleres süllőcske idén, mosolyt csalt az ábrázatomra. Ott tartunk, hogy 6/6! :-)

Volt önbizalom...

Ezt követően szintén egy kurta, esti peca következett a sorban. A szürkületi kapás ezúttal elmaradt, viszont hazaindulás előtt egy betlimentő tilalmas koppintotta le a kis fehér CC50F-et. Szeretem, ha egy csali élete első kapocsba tételét követően azonnal, első dobásra halat ad. Így lehet gyorsan bekerülni a Valhallába, illetve a kedvenceknek fent tartott dobozba! :-) Így már 7/7.

Lurefans CC50 F először akcióban...

A következő túrát kicsit hosszabbra terveztem. De igazából több órát töltöttem a kocsiban, mint a parton dobálva. Az első szakaszon jött megint 4 siheder balin, de mivel éreztem, hogy nincs több a dologban, így majd egy órát autókáztam egy jobb pálya reményében. Na, hát nem jött be.  Halott víz, végeláthatatlan szösztenger. Szokásos se sneci, se balin effektus! Gyorsan offoltam is a dolgot. Eszembe jutott, hogy van egy jó kis holtág a környéken, ami szépen adta a wtd-s balinokat az előző esztendőben, gondoltam meglátogatom. Hát, most nem adta! Mivel egyetlen dobásig sem jutottam el. Egy tábla hívta fel a figyelmem, hogy június 15-ig teljes horgászati tilalom van érvényben. Pech! Pedig jó mentőötletnek tűnt! Feltámadt a szél, én meg meguntam a dolgot és hazamentem.  Szóval, 11/11.

Megint egész napos peca keretein belül látogattunk Tomival a Dunára. Elhagytuk a várost, irány az ártéri erdő kesze-kusza világa. Végre! Álomhelyen ért minket a reggel! És rövidke dobálás után sikerült is kikarmolni egy balint az elvágó vízből. Aztán fene se gondolta, hogy részemről mára ennyi! :-) Igaz, Tomi se vitte túlzásba a dolgot a maga egy balinocskájával. Ez azonban nem vígasztalt!

Valahol itt kezdődik a csodák birodalma...

Rengeteg helyet bejártunk, sokat melóztunk. Normál esetben mindenhol kapások tömkelegéig kellett volna eljutnunk, de érintetlen maradt minden csalink, amit bevetettünk. Szinte érthetetlen. Persze táplálékhalat, rablást, hajtást itt sem láttunk sehol! Érdekes módon mégsem keseregtünk a nagy haltalanságban. Helyette mi mást csináltunk volna, mint gombásztunk. Jártuk a sűrű erdőt és a rikító sárga gévát gyűjtöttük. A múltkori ragut követően, most rántott verzióban készítettem el a friss, zsenge részeket a családnak, mondjuk ez éppen nem aratott osztatlan sikert, de sebaj. Ebben a formában az előfőzést követően elvesztette a jellegét, kissé íztelen volt a színes tartalom a panír alatt. Következőleg azt hiszem, levest készítek. :-) Na, de ott tartunk, hogy 12/12.

Sárga géva...

A következő alkalommal a hajnali Duna mustrát elcseréltem egy ígéretesnek tűnő tavi csuka cserkelésre. Itt végre aggódnom sem kellett a szőrén-szálán eltűnt küszök miatt. :-) Mivel wobbleres és gumis pecára készültem és lusta vagyok a két különböző módszerre alkalmas pálcákat cipelni, szintén az Ultrastickre esett a választásom. Természetesen ezúttal a két egymáshoz tartozó taggal. :-) Főként kemény csalis bot, de kiválóan működik soft csalik esetében is. Amolyan mindenes! Számtalanszor bizonyított már nekem a legkülönbözőbb szituációkban! Korábban kövesezni és sügerezni is előszeretettel használtam, hiszen a 3-5 g-os jigek mozgását is remekül közvetíti és hihetetlen kapásszázalékon dolgozik úgy is. Szóval csak abban reménykedtem, hogy elemükben lesznek a krokik, a boton most nem múlhat semmi. A reggel mondhatni egész jól sikerült, hiszen a felfelé növekvő hínármezőben csücsültek a tigrisek. A gumit folyamatos, csigalassú tekeréssel még pont el lehetett csábítóan csörlőzni a felfelé törekvő növényzet felett. Igyekeztem mindezt úgy tenni, hogy a „gazhoz” még csak véletlenül se érjen hozzá a test, mert ha beleakad és megcibálom, akkor tuti világgá kergetem őket. Szerencsére pozitív visszajelzést kaptak a próbálkozásaim. Sikerült hármat leszedni a délelőtti órákban egy-egy ilyen foltról. Próbálkoztam wobblerrel is, de azt nem díjazták ekkor még.

Aztán nagy lett a csend! Ennek hatására már mindent IS kezdtem húzni. Igaz, könnyű dolgom azért nem volt, mert pokoli akadós volt a terep, de hát hol másutt is laknának a csukeszok, ha nem pont itt?! :-) Végül, a kis tesztem úgy zárult, hogy az utolsó, 16–ik kapás (mert, hogy már itt tartunk) elkövetője pár másodperc után egy remekbe szabott szaltó sorozattal sikeresen kirázta magából a szúrós falatot. Titkon reméltem, hogy sikerül 100%-ot produkálni a csúfos kezdés után, nem így lett. :-) Persze így sem voltam boldogtalan. Azért a mostani fogási arányok megléte talán hűen tükrözik a kezdeti sikertelenség miértjét. Egy nem megfelelő bot pont elég ahhoz, hogy csupán kopogtassunk a végső siker ajtaján. Ígérem, innentől nem számolom tovább a dolgot, kár is lenne, hiszen megkaptam a választ a sikertelenségem okára! Azt hiszem, az az elsejei nap megtanított rá egy életre, hogy kétszer nézzem meg, milyen bottal is indulok csatába! :-)

Westin ShadTeez...

U.I.: A csukás naphoz még hozzátartozik (a 16-on felül) még két fogas bestia megfogásának rövid története, amiből az egyik mérete már elég pofásra is sikeredett. :-) Az első áldozat a nád tövére érkező sárga CC60-at marta le a beesést követően, baromi látványosan. Majd a fárasztásnál is meglehetősen elemében volt a kis ördög, hiszen ennyi szaltóval, amit ez leművelt, az olimpián már érmeket osztogatnak egy ilyen teljesítményért. Utolsó, attraktív megmozdulását már talajon végezte, ugyanis nemes egyszerűséggel kiugrott hozzám a partra. :-)

Csuka portré... CC60

  A záró halam pedig 4 dobásból 2-szer koppintotta meg az offseten billegő U Shad-et, de csak a farkát rágcsálta össze. Gondoltam, dobok neki valami merészebbet, hátha akkor elfelejt finomkodni… Szerencsémre bolond volt és nem bírt az ösztönein uralkodni. Harmadik beleemelésre úgy verte le Lurefans DK5 vertikális csaliját, hogy a gerincemben éreztem az ütés erejét, megkoronázva ezzel a napomat.

Jót küzdöttünk...

Lurefans DK5 beadta...

Van még vissza a májusból és vannak még terveim erre az időszakra. Meglátogatom a Balatont, lesz Dunai peca városban és azon kívül is. És persze gőzerővel várom, hogy szabaduljon a domi is végre. Jahhh, és szívesen veszem az ízletes gomba recepteket, ha tudtok…:-)Szevasztok!