Jégvarázs...

Jégvarázs...

Köszönet a képek egy részéért : Kurdi Imrének
                                                  Tóth József Figurának
                                                  A többit én lőttem :-)

                                                              Dániel Rezső.. :-)

Hol vannak már azok az idők, amikor gyermekkorunkba már a november végén érkező első havazás fehérbe öltöztette a tájat és a nagy mínuszoknak köszönhetően egészen február közepéig kitartott a vasmarkú tél uralma. Telente gyakorta volt jellemző még a legnagyobb folyóinkon jelentkező jegesedés is. Azonban manapság csupán néhány hét erejéig keményedik meg álló vizeink felszíne oly mértékben, hogy azokon kellő biztonsággal lehessen téli sportokat vagy léki pecát folytatni.

Hiába az elmúlt évek szokatlanul enyhe időjárása és, hogy az alacsonyabb tájakon szinte hó és jégmentes téli hónapok a jellemzőek, ennek ellenére, még is azt gondolom érdemes, sőt talán inkább, kötelező említést tenni azokról a veszélyekről, amik a sportolni vágyókon kívül minket, horgászokat is érintenek ebben az időszakban. Természetesen mindez csak akkor, ha felelőtlenül, kellő körültekintés nélkül lépünk jégre.

Tájékozódás:

Talán a legfontosabb, hogy mindenképpen meggyőződjünk a jég megfelelő vastagságáról mielőtt sportolás vagy akár horgászat céljából a csúszós felületre lépünk. Ezt tájékoztatás jelleggel nagyobb vizek esetében, mint például a Balaton, Velencei tó vagy akár legyen szó a Tisza tóról az időjárás jelentések végén rendszerint elhangzik, vagy akár az interneten lévő portálokról is kényelmesen megtehetjük. A nem kívánt balesetek többsége nem is ezeken a nagyobb víztérrel és ellenőrzéssel rendelkező helyeken történik, hanem leginkább kisebb tavak, nagy mélységgel rendelkező bányatavak valamint a ki és befolyással rendelkező tavak esetében fordul elő legtöbbször. Itt a vizek felületén képződő jég vastagsága ilyen esetekben nem egyforma és bizonytalan vastagságú még akár hosszan tartó és nagy erős mínuszok megléte mellett is.

A megfelelő tájékoztatás megléte mellett is sajnos minden évben gyakori a kisebb nagyobb balesetek száma és sajnálatos módon, olykor a végzetes balesetekre is van példa.

Tipp: Egyedül sose menj a jégre! Nemcsak a jég szakadhat be alattad, egy esetleges eséskor meg is sérülhetsz. Ha ketten vagytok, egyikőtök minden esetben tud segítséget hívni.

A látszat néha csal:

Farkas Krisztina.... :-)

Az ideális jég vastagság akkor mondható megfelelőnek, ha 10-15 cm-esre hízik, ekkor már akár egy megtermett 100 kg ember súlyát is kellő biztonsággal megtartja.

Habár vastagnak és erősnek tűnik a jég a látszat sokszor, mégis csal. Számos olyan tényező van, ami befolyásolhatja a fagyott felszín minőségét és ez állttal teherbíró képességét.

Ha melegebbre vált az idő és téli gyengélkedő nap megolvasztja a kemény páncél felszínét, akkor már hiába az éjszakai fagy, hiszen szerkezeti változás miatt már napról napra gyengül annak teherbírása. Minőségi romlással jár gyakran a nádasok torzsás részein nem megfelelően (légbuborékosan) megkeményedett víz is, ami szintén hamarabb bereped a rá nehezedő súly hatására.

Ám a legtöbb láthatatlan gyengülést a víz mozgása okozza. Ezt okozhatják vízi állatok ki és befolyók megléte, de akár a szél is.

Halas tavakon hosszú zord teleken, amikor akár hetekre is megkeményedik a vizek felszíne ott a víz kezelői, gyakorta vágnak lékeket a halak meg felelő oxigén ellátása és némi fény bejutása érdekében. Ez azonban további veszélyforrást jelent a sportolni vágyóknak. Ezért szokták nádszálakkal és karókkal megjelölni az ilyen baleset veszélyes részeket. Amennyiben lékhorgászunk, legyünk mi is körültekintőek és hagyjuk jól látható módon nyomát, annak, hogy itt bizony jóval gyengébb vagy nyílt vízfelület van.

Fontos még, hogy amennyiben hó borítja a fagyott felszínt, akkor is mellőzzük a jégre lépést, hiszen a fehér takaró elrejti szemünk elől a veszélyes beszakadásra hajlamos részeket.

                            

                                

Tipp:

Lékek.

A szabályosan vágott lékektől nem kell tartanunk, hiszen a horgászatra vagy a halak levegőztetésére vágott lékeket, legalább 50 méter távolságból, felismerhetően jelölik meg.

Az egy négyzetméternél nagyobb vágatot, pedig nem elég megjelölni, hanem egy legalább 10 cm széles piros fehér szalaggal szokás körülkeríteni.

Ha megtörténik a baj:

                                                                  Tóth József Figura...:-)

Amennyiben nem vettük figyelembe az intő jeleket és viszonylag gyenge felületre tévedtünk, akkor azért általában van még egy utolsó jel mielőtt, teljesen beszakad alattunk a jég. Ilyenkor recsegő ropogó hangon elkezd mozgolódni alattunk a fagyott felszín. Ebben az esetben igyekezzünk testsúlyunkat mihamarabb lehasalva elosztani és így kúszva, mászva egy biztonságos zónába megfontolt mozdulatokkal eljutni. Baj esetén igyekezz a jég szélbe megkapaszkodni és próbálj minél kevesebbet mozgolódni. A segítségkérés, szinte elengedhetetlen, hiszen külső segítség nélkül az átázott több rétegű ruha tovább nehezíti a szabad mozgásunkat. Az ilyedtség és a hidegvíz okozta esetleges sokkról nem is beszélve.

Sokszor sajnos hiába való a segíteni igyekvő jó szándék hiszen, olykor csak tovább rontja a helyzetet azzal, ha esztelenül mindenféle megfontoltság nélkül rohan menteni.

A segítségnyújtást minden esetben lehetőleg stabil pontról kezdjük meg, ami több méterre legyen a tátongó lyuktól. Ebből a biztonságos távolságból egy kötél vagy erősebb karó segítségével húzzuk ki a balesetet szenvedőt a jeges víz fogságából.

Kellő odafigyelés mellett a nem kívánt balesetek nagy része elkerülhető vagy viszonylag könnyű sérülésekkel megúszható figyeljünk hát embertársainkra.

Akár ha csak néhány órás pecáról is legyen szó komfort érzetünk megőrzése érdekében talán legfontosabb a megfelelő réteges öltözködés, amit ma már kiváló minőségű alá öltözettel és thremo ruhákkal megoldható.

A thermoruhák használatára azért van szükség, hogy akkor se fázzunk, amikor viszonylag sokáig vagyunk mozdulatlan testhelyzetben, mert mozgás hiányában az izommunka nem termel plusz hőt. Ilyenkor nagyon fontos a testhőmérséklet megtartása. Ehhez elengedhetetlen a szél elleni védelem, hiszen a légmozgás az, ami a testünk által termelt hőtől felmelegedett vékonyka légréteget folyamatosan eltávolítva fokozatosan lehűt minket – egészen addig, ameddig fázni nem kezdünk… A szél elleni védelmet elvileg akár egy nylon zsákkal is megoldhatnánk, ám ez a másik nemkívánatos véglethez vezetne: a teljesen légmentes, szellőzés nélküli „burokban” gyorsan megizzadnánk. A jó minőségű thermoruhák működésének lényege, hogy úgy képesek biztosítani a megfelelő szellőzést, hogy a szél mégsem tud rajtuk átfújni. Végül, de nem utolsósorban a jó thermoruhák – igaz, típustól, modelltől függően eltérő mértékben – vízállóak! Egy biztos, egy jó thermoruha élménnyé teheti a horgászatot még a legzordabb hidegben is, ha van kapás, ám a thermoruha nélküli öltözködés, a leghalasabb napot is megkeserítheti!

HA a saját testi épségünknek már maximális odafigyelést szenteltünk, akkor természetesen kedvenc felszereléseink is igényelnek némi törődést.

Aki már horgászott erős mínuszokban, az pontosan tudja mennyi bosszúsággal jár amikor a zsinór minden egyes betekerésnél a folyamatos víz felhordás következtében szinte azonnal befagynak a gyűrűk. Ilyenkor, ha a végletekig erőltetjük a csévélést nem csak a zsinór, hanem a bot spiccei is könnyen sérülhetnek. Először a spicc végi kisebb gyűrűk esnek áldozatául a zord időjárás és jeges víz, gonosz mágiájának, majd szépen sorba akár az alsó keverő gyűrűk is ki kristályosodnak. Meg akadályozva ezzel a dobások és a zsinór csévélés folyamatát is.

Igyekezzünk a jég folyamatos törésével szabad utat engedni a zsinórnak.

Ebben az időszakban igyekezzünk kerülni a fonott madzag használatát, helyette inkább monofilokat vagy ha pecánk engedi, akkor nanofilt használjunk. Ezek kevesebb vizet szívnak magukba, ezáltal lassíthatjuk a kellemetlen fagyási folyamatokat.

Továbbá szerencsés olyan horgászbotot választani masszív, erős de leginkább nagy átmérőjű gyűrűk vannak. Ezekbe lassabban fagy bele a víz mint a finom szerelékes mikro gyűrűkbe.

Valamint ha már megtörtént a fagyás kitörni is lányegesen egyszerűbb belőle.

Horgászok közt sokan vannak, akik az első csípősebb napok alkalmával szögre akasztják a pálcákat és csupán emlékek felidézésével töltik a hosszú téli estéket a meleg szobában. Ám vagyunk néhányan akik a dermesztően hideg nappalok és éjszakák ellenére is kitartóan és makacsul ragaszkodunk a horgászat semmihez sem fogható élményéhez...de ne feledjük a téli peca az nem játék.

Márnák a kánikulában...

Legtöbbször amikor elhangzik ez a két szó, hogy Duna és márnázás, akkor szinte mindenki kivétel nélkül a fogásokban bővelkedő szeptember elejei időszaktól kezdődő, és az időjárástól függően a november végi első fagyos éjszakák beálltáig tartó időszakra gondol. Ilyenkor még azok a horgászok is sajtot, kolbászt, harmatgilisztát tűznek a horogra, akik egyébként az év többi időszakában teljesen más fajú halak nyomában járják a vizek partját.
Ez annak köszönhető, hogy az őszi időszak elején, szinte varázsütésre elkezdik a márnák az úgynevezett nagy zabálást. A hideg hónapokra való felkészülés, raktározás az, ami ilyenkor elsődleges a számukra. Ennek okán könnyedén horogra csalhatóak a folyóvízi harcosok.
Az év ezen szakában a horgászok többsége etetőanyag nélkül, csupán ólommal szerelt dunai nagyhurkos kötést alkalmazva teszik próbára a szerencséjüket. Kemény botokkal és az erős zsinórra kötött, vastag húsú horgokkal űzik a vadul táplálkozó halakat. Ilyenkor nem számít a napszak, a vízállás, hidegfront vagy melegfront, a marcik nagy csordákba verődve, rendületlenűl táplálkoznak a partközeli zónákban. A tél eljöttével, a bőséges fogások ideje lejár és sokak számára a következő ősz beálltáig egy hosszú, márna fogás mentes időszak kezdődik. A legtöbben azt vallják, hogy a meleg hónapokban szinte egyáltalán nem vagy csak elvétve foghatóak. Pedig a "rózsahalak" horogra csalhatóak nyáron is, csak lényegesen többet kell tenni azért, hogy horogvégre kerüljön néhány példány, mint mondjuk ősszel.

Mint a legtöbb horgász, aki folyóvízi pecára adja fejét, úgy én is elsőként, a mindenki számára ismert dunai nagyhurkos kötéssel ismerkedtem meg. Egyszerűsége és fogóssága miatt ma is töretlen népszerűségnek örvend a fenekező horgászok körében.
Elkészítése villámgyors.  A főzsinórra kötünk egy nagy hurkot, amit 1/3-2/3 arányban elmetszünk. Így kapunk egy rövidebb szárat, amire a folyás erejének megfelelően kiválasztott súlyú végólom kerül. Célszerű lapos- vagy tányér ólmokat használni, mivel jobban elfekszik az aljzaton így kisebb felületen tud belekapaszkodni a folyó ereje és magával sodorni azt. A hosszabbik szár végére kerül az erős, vastag húsú horog. Amire mindenképpen ügyeljünk a kötésnél, hogy az ólom és a horog közti távolság legalább 70 cm legyen. Ez az előke hossz biztosítja ugyanis számunkra, hogy a csalink a lehető leg természetesebben módon mozogjon, mintha csupán egy, a víz által sodort táplálék lenne, becsapva ezzel a gyanútlan halakat.
Néhány évvel ezelött egy szeptemberi éjszakán, mikor először volt szerencsém a jó öreg Duna partján horgászni, a folyó megmutatta adakozó arcát. Akkor és még abban az évben legalább tíz alkalommal úgy jártam le az öreg hölgyhöz, hogy kegyeibe fogadott. Egyre-másra fogtam a szebbnél szebb halakat.
Habár kezdetben zöldfülűnek számítottam ezzel a módszerrel, mégis minden pecát sikeresnek könyvelhettem el, a Duna megadta a hőn áhított márnákat. Elsőre ez így mesésen is hangzik, azonban az igazsághoz hozzátartozik, hogy mindez egy olyan halbő őszön történt, amikor ha kis túlzással is, de gyakorlatilag az is fogta őket, aki nem akarta. Tehát egy torzult képet kaptam a módszer sikerességét és a marcik könnyűszerrel történő becsaphatóságát illetően, ám erre csupán később derült fény számomra.
Amikor a hosszú fagyos hónapokat követően kezdte bontogatni szirmait a tavasz és én lassan ismét üldözőbe vettem őkelméket, jött az óriási csalódás.
Természetesen a "Jó és bevált recepten sose változtass" elvet követtem, így hát a korábban halat adó helyek, módszerek és csalik ismét előtérbe kerültek. Mondanom sem kell, semmi nem működött úgy ahogyan azon az őszön. Betli, betlit követett és csak nagy ritkán sikerült egy-egy bajszost megcsípnem. Már-már kezdtem igazat adni azoknak a hangoknak, akik azt súlykolták belém, nyáron bizony nagyon ritkán lehet a "brámákat" horogra csalni. A legtöbb horgász elintézi annyival, hogy nem érdemes rájuk horgászni.

Kivállóan dolgozik a folyóvizi feeder...

Alap igazsága folyókon horgászók körében, hogy több lábon kell állni. Ez azt jelenti, hogy mindig arra kell horgászni, ami éppen jól fogható, legyen szó ragadozó halról, keszegféléről vagy éppen a márnákról. Ezzel ugyan egyet is értek, viszont a márna megfogása számomra különleges érzéssel bír, vadságuk, erejük és kitartásuk lenyűgöz és rabul ejt.  Ezért számomra nem elég az a rövidke néhány hónap, hogy a karomban érezhessem küzdeni tudásuk lüktető erejét.
Elsuhant a nyár és a levelek kezdtek megint megsárgulni, a fogási arányaim pedig a hideg beálltával  kezdtek egyre javulni, még nem október közepére az előző év ezen időszakát idéző remek napok következtek.  Nem véletlenül!
Rá kellett jönnöm, hogy a márnák igen is rafinált és óvatos lények. Könnyedén becsapni csupán ilyenkor lehet, az év többi időszakában ez nem elég az elejtésükhöz. Egy-egy halat persze lóvá lehet tenni, de a módszernek, alapjaiban csak ebben a rövidke időintevallumban van létjogosultsága, amikor a halak habzsolási ösztöne győzedelmeskedik az óvatosság felett. Nyáron ennél több kell...

Etetőanyag haszálata

A május végi tilalom lejártát követően megkezdődhet egy teljesen más alapokra épülő peca.
Nyilvánvalóvá vált számomra, hogy etetőanyag nélkül a meleg hónapokban ritkán lehet eredményes az ember. Ezért elhatároztam, hogy hacsak néhány órás villámpecára is jutok ki a partra, akkor is keverek némi kosárba valót.

Angolmorzsa, olajos magvak, sajt aroma, kukorica, búza, kendermag és csonti...

Ha besétálunk egy horgászboltba, szinte roskadoznak a polcok, a különbnél különb folyóvízi etetőanyagoktól és azok kiégészítőitől. A választás nem is olyan egyszerű, mint azt elsőre gondolnánk. Záporoznak a kérdések a fejünkben. Miből mennyit? Drágát? Olcsót? Édeset? Sósat? Pirosat? Sárgát? Ezt még napestig is sorolhatnám. Véleményem szerint a nyári időszakban, jobbára a mennyiség és nem feltétlen a minőség az, ami igazán számít. Ha egy hajnali vagy egy kora délutáni 4-6 órás pecát veszünk alapul, akkor érdemes legalább 6 kg kész etetőanyaggal készülni. Ennél lehet valamivel többet is használni, pláne ha a mederviszonyok ezt megkívánják. Vegyünk alapul egy gyors folyású szakaszt, ahol alig van meder egyenetlenség, szinte sík az aljzat. Ilyen esetekben a rohanó víz ereje hamarabb elhordja a csalogató anyagunkat, ezért gyakrabban kell dobnunk.

Tipp: Nagyon fontos, hogy akkor se hagyjuk abba a gombócok folyamatos bejuttatását, amikor a halak esetlegesen már ráálltak az etetésre, ugyanis ők csak addig maradnak, amíg terített az asztal. Amint elfogy a táplálék, azonnal tovább úsznak. A folyamatosan csobbanó kosárba gyúrt gombócok hangja egyáltalán nincs riasztó hatással rájuk. Sokszor a beesést követően, a még mozgó szerelékre is odavágnak, nem kis meglepetést és élményt okozva ezzel a horgásznak.

A kimondottan folyóvízi pecákra szánt készítmények lényegesen eltérnek, a már megszokot állóvízi termékektől. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy azt gondolják, kezemben a folyóvízi keverék, hozzáadom a vizet és már mehet is a peca. Ez azonban koránt sem ilyen egyszerű. Ugyan nagyobb szemcsék alkotják és ha kellő időt adunk nekik a megfelelő mennyiségű folyadék felvételéhez, akkor lényegesen nehezebbek lesznek, állóvízi társaiknál. Valamint többségük némi nehezítő- és kötőanyagot is tartalmaz de csupán ezt bekeverve még hamar magával viszi a folyó. Ezért célszerű a 3 kg natúr etetőanyagot további 2 kg, a nehezítésre szolgáló agyaggal, lösszel, sóderral vagy földdel tovább nehezíteni. Csupán ezek biztosítjak, hogy nehezebben oldódjon ki a kosárból és persze lassabban sodródjon le a halaknak felkínált csalogató anyag. Ez mellé ha "tótkeszegre" horgászom akkor számomra nélkülözhetetlen legalább 1 kg főtt magokból álló mix, ez többnyire búza, kukorica és kender.

A főtt magok nélkülözhetetlen elemei a márnáknak szánt keveréknek...

Legtöbbször ezt használom alapként, persze ehhez még kerülhet számos intenzív aromásító folyadék vagy por formájában különböző ragasztó anyagok, pelletek, ezekkel mind-mind vonzobbá és ellenállóbbá tehetjük a keverékünket. Mindenkinek csupán a kedve, fantáziája és persze a pénztárcája szabhat határt, hisz a kínálat határa csupán a csillagos ég. Fontos megemlíteni még a különböző természetes fehérje forrásokat, gondolok itt főként csontira esetleg vágott gilisztára.

Tipp: A vágott giliszta elképesztően jó távcsalinak is minősül, hiszen a belőle kifolyó testnedvek messziről is odacsalják a halakat az etetés közelébe.
A csontit  pedig érdemes nem élő, hanem forrázott állapotában hozzáteni a már kész masszához akkor, ha nyitott folyóvízi rakétakosarat használunk, így nem rúgják szét idő előtt a gombócainkat.

Ha mindent boltban vásárolunk, akkor ezt a mennyiséget ugyan nem a csúcsmárkák termékeiből, de szerintem azért viszonylag jó minőségben, néhány ezer forintból összerakhatunk. Ez az ár azt gondolom megfizethető, a több ezer forintos csalizó bojlik és peletek világában. Nem beszélve arról, hogy mindezért cserébe csodás élményekben lehet részünk, igazi vadvízi harcosok teszik próbára felszerelésünket és ügyességünket.

Tipp: Mivel a folyóvízi etetőanyagok nagyobb szemcsékből állnak, több idő kell míg az anyag rendesen magába szívja a kellő mennyiségű folyadékot és a megfelelő állagot eléri.  Ezért a parton történő bekeverés helyett éredemes a horgászatot megelőző estén, otthon elkészíteni és ha van rá lehetőségünk, hűvös helyen, mondjuk egy pincében tárolni a horgászat megkezdéséig. Így kellően nehéz, tökéletesen tapadó, de semmikép nem túl ragadós vagy csirízes etetőanyagot kapunk a végén.

A pontos dobások fontossága, használjunk zsinór klipszet.

Ha már vesszük a fáradtságot, időt, energiát és persze pénzt áldozunk a tökéletes csalogatóanyag elkészítésére, akkor célszerű azt a lehető legjobban felhasználni. Ennek legfőbb alapja, a koncentrált etetés valamint annak a pontos meghorgászása. Ennek legegyszerűbb és leghatásosabb módja nem más, mint a klipszbe történő kikakasztása a zsinórnak.
A horgász világban nem számít újdonságnak, hiszen a régóta, több évtizede használt okosság, az orsó dobján lévő apró kis pöcök, az úgynevezett zsinór klipsz, melybe a dobást követően kiakasztva a zsinórt, lehetőségünk van folyamatosan azonos távolságra bejuttatni végszerelékeinket. A dunán azonban meglepő módon kevesen használják, pedig eredményessége vitathatatlan. Ugyebár mikor csupán ólom van a szerelékünkön, akkor gyakorlatilag mi keressük a pikkelyeseket, hiszen nincs két dobás ami azonos helyre vagy távolságra kerülne. Mindezt ha megtömött kosaraknál is alkalmazzuk, akkor bizony mivel minden dobás más és más helyen csobban a vízbe, gyakorlatilag elveszítjük az etetőanyag biztosította előnyünket. A kosárból kioldódó gombócot elviszi a víz tehát nem leszünk eredményesebbek, mintha csupán ólommal horgásznánk.
A módszer lényege és lelke, hogy arra törekedjünk, hogy egy folyamatos etetési sávot hozzunk létre. A fokozatosan lesodródó szemcsékre rátalálva, majd azon felfelé elindulva a forrás irányába, a harcos bajszosok akár nagyobb távolságról is hamar a horgunk közelébe érnek.

Ezekkel  a nehéz folyóvízi kosarakkal jó eséllyel a kívánt helyen tarthatjuk szerelékeinket...

Tipp: A folyamatos utánpótlás érdekében, célszerű dobásainkat 5-7 percenként legalább megismételni, így folyamatosan helyben tudjuk tartani az etetésre beúszó halakat. Ha mindent kellő hatékonysággal csináljuk, legtöbbször elég az egy bot használata, mert a márnák mellett, szinte egész nap számíthatunk paducok, jászok és szilvák kapássorozataira.

Használata roppant egyszerű. Érdemes a szemközti oldalon kinézni egy tereptárgyat vagy jellegzetes természeti formát, ez adja a dobásaink mindenkori irányát. A lendítést úgy hajtsuk végre, hogy a végszerelék a vízbe érkezését megelőző fázisban, a botot felfelé tartva igyekezzünk a spicc és a zsinór közti 90 fokos szöget tartani, mindezt laza csuklóval, de biztosan fogva. Ez a mozdulatsor és a bot rugalmassága segít abban, hogy a zsinórra nehezedő erőt, a lehető legjobban elnyelje. Ezzel elkerüljük a madzag esetleges sérülését vagy szakadását. Az első hajítást és vízbe érkezést követően ha megállt a szerelék, a damilt kiakasztjuk a klipszbe. Gyakran előfordul, hogy megakasztott halunk a kapást követően azonnal a Duna közepe felé veszi az irányt szinte megállíthatatlnul. Ha ezt azonnal kell lereagálnunk, bizony hajlamosak vagyunk kapkodni, ami nehézkessé teheti ujjaink mozgását és a zsinór szabadítást. Ha sokáig pepecselünk, halunk időközben meglép az előkénkkel, ezért célszerű a dobást követően, amikor a szerelék még a süllyedés állapotában van, néhány fordulatnyit visszatekerni. Így van némi lélegzetvételnyi időnk felkészülni arra, ha esetleg kikérné a klipszből a zsinórt. Ez gyakaran előfordulhat, ha nagyobb "merenékbe" botlunk, ezért ajánlom mindenkinek a zsinórjelölő filc használatát, így könnyen visszatalálunk az etetett távra.
Sokan azt gondolják csupán a körklipszes megoldás az, ami nem sérti a zsinórunkat, de megnyugtatok mindenkit a hagyományos klipsz sem okoz jelentős zsinór elhasználódást, halat emiatt nem vesztettem még soha.

Mikor és hol próbálkozzunk???

Sajnos mint legtöbbünknek, nekem sem adatik meg az a kiváltság, hogy mindig csak akkor menjek horgászni, mikor minden feltétel a legoptimálisabb egy sikeres fogásokban bővelkedő naphoz. A munka és a család nem teszi ezt lehetővé, így nem maradt más lehetőségem, függetlenül vízállás, légnyomás, időjárás, napszak és egyéb tényezők meglététől, ha időm engedi akkor megyek és az adott körülményeknek megfelően próbálkozok. Nyáron különösen megnehezíti a dolgunkat egy megfelelően árnyékos, a nap káros sugaraitól védett hely megtalálása, ez halmozottan igaz a fővárosi szakaszra. A part a legtöbb szakaszon kietlen, árnyékot adó növényzet mentes betonteknő. A betondzsungeltől kifelé haladva azért találni szép vadregényesnek mondható részeket is. Ami legalább ilyen fontos, ha sikerült a mi komfort érzetünknek megfelelő horgászállást fellelni, azért ne feledkezzünk meg kedvenceink milyen szakaszokat részesítenek előnyben ilyenkor. Sajnos a kettő ritkán található egy helyen.
Azért megemlítenék egy olyan eseményt amikor ha tehetjük, mindenképpen legyünk a víznél, mert az  esélyeink a fogásra jelentősen megnőnek. Ez egy időjárási tényező, a frontokkal terhelt változékony, viharos és esős napok, melyek nyári időszakban gyakran előfordulnak, amik számomra mindig kiemelkedő fogást eredményeznek. A "harcsapontyok" ilyenkor hihetetlenül elemükben vannak, már-már őszi vadságukat megszégyenítő módon, botvívős kapások sorozatával ajándékozzák meg az időjárás viszontagságait kiálló pecást.

 Küzdeni tudásuk nyáron is elképesztő élményt nyújt...

Egy frontokkal terhelt esős nyári napon volt a vendégem, egy fotó erejéig...

Mint a halak többsége, úgy a marcihal sem a kedveli a napfényt, ezért ha tehetjük a kora hajanali vagy a sötétedés utáni órákat részesítsük előnyben. A szakirodalom szerint is kedvenceink előszeretettel töltik a nyári meleg nappalokat a vízben lévő kövek, sziklák árnyékában. Egyrészt kitűnő táplálékforrás számukra a hatalmas kövekre telepedő algaszőnyeg, amit a vastag izmos szájukkal szó szerint könnyedén lelegelenk, másrészt kiváló biztonság érzetet nyújtanak számukra. Így szerencsére fővárosi szakaszon, a mélyen benyúló partvédő kövezés megléte biztosíték, a márnák sokszor tömeges  jelenlétére. Legnagyobb örömöre a nappali pihenőjükből azért kizökkenthetők és némi könnyen megszerezhető, finom csemege elfogyasztásának lehetőségével azért elő is csalogathatóak. Sekélyebb, sóderos részeken ritkán horgászom nappal, hiszen ide legtöbbször csak az éjszakai órákban merészkednek ki.

Tipp: Pecáink kezdetét próbáljuk úgy időzíteni, hogy vagy a napfelkeltét vagy napnyugtát megelőző időszakban már a parton legyünk. Nagyon nagy segítséget nyújthat számunkra ez az időszak, mert a márnák ilyenkor előszeretettel mutatkoznak, jellegzetes szép lassú, íves fordulatokkal vagy kisebbekre jellemző módon, teljes testtel való kiugrásokkal, ami jó támpontként szolgál éppen merre tartózkodnak.

Térjünk ki egy picit a felszerelésre. Előszeretettel használom, ősszel és nyáron egyaránt a már jól bevállt folyóvízi pálcáimat, amik rendkívül rugalmasak mégis hihetelenül erősek. Ez nem csak a márnák harcossága miatt fontos, hanem mert gyakran óriási össztömegű kosarakat kell bejuttatni, ami rendkívül igénybe veszi a feedereket. Orsónál nem használok nagyokat, inkább a megbízható, pontos fékrendszer az ami igazán számít. Ha sikerül jól összehangolnuk a botot és az orsót, akkor hamar képesek felőrölni még a hihetetlen küzdeni tudásukról elhíresült márnák erejét is.
Damilnál fontos, főleg ha köves, sziklás részen horgászunk, hogy nagy kopásállósággal bírjon. Méretre, a nehéz terep miatt nem javasolok 18-as nál vékonyabbat, hiszen az akadók miatt végig uralnunk kell a fárasztás minden egyes percét, különben halunk rafináltságának és erejének köszönhetően hamar olajra lép. Ha sóderos és kevésbé akadós a pálya, akkor 14-es előkével is merítőbe tudjuk kormányozni ellenfelünket.
Aminek talán a legnagyobb jelentősége van a kapások pillanatában és persze a fárasztás folyamán végig, a megfelelő minőségű horgok megléte. Az őszi időszakban 8-as, ha nagyon sok a termetesebb márna, akkor akár 6-os erős vastaghusú horgok is számításba jöhetnek. Ez a méret nyáron csak nagyon ritkán ad kapást. Le kell menni 12-14-es méretig, viszont arra ügyelnünk kell, hogy kiváló minőségű, tűéles heggyel rendelkezzen, hiszen ha nem üti át kellőképpen a márna izmos száját, horgunk hamar kiegyenesedik és halunkat elveszítjük.

Kosarakból rakétakosarakat használok kb 70 g-ig, alacsonyabb vízszintnél vagy ha meglassult részen horgászom, amit minden esetben a gubancgátló cső karabínerébe akasztva használok. Viszont ha húzós víz van elöttem, akkor karmos vagy tüskés kosarak kerülnek elő a láda mélyéről, amik lényegesen jobban tartják a beletömött agyagos etetőanyagot, plusz könnyebben a kívánt helyen tarthatók.

Tipikus folyóvízi kosarak...

A márna ugyebár szinte bármit elfogyaszt, ami az útjába kerül. Különös, olykor már meglepő csalikkal történő fogásokról lehet hallani, sajt, harmatgiliszta, kagyló, fűszerekben pácolt hús, kolbászkarika, párizsi kocka, füstölt szalonna, pelletek és még ki tudja mi mindennel sikerült már kapásra bírni ezeket a zabagépeket. Azonban nyáron én mégis a kisebb csalikban hiszek ha már a végszerelék is finomabb, akkor csalizni is kaliberben hasonlót tűzök, ami nem más mint az örök klasszikus, a csontkukac.

Ezekből az apró kis férgekből ha tehetem, fehér, piros, sárga kombinációban tűzök 3 db-ot a kampóra. Szerencsére a halak rendkívül kedvelik ezt a színösszeállítást, hogy tudományos alapon alátámasztható-e a gyakoribb fogasság ténye, azt nem tudom, nekem viszont határozottan működik.

Bízom benne, hogy sok olyan embernek hoztam kedvet a nyári márnázáshoz, akik még csak most ismerkednek ezzel a csodálatos műfajjal. Vagyunk néhányan akik misztikusnak gondoljuk a Dunát és a benne élő halak megfogását. Ám kisérletezéssel és rengeteg tanulással sokat javíthatunk fogási arányainkon. 

Összességében azt gondolom, ha valaki veszi a fáradtságot és lépésről-lépésre végighalad ezen az úton, akkor annak nem kell közel 9 hónapot böjtölnie ahhoz, hogy ismét kedvenc folyóvízi erőgépeinek megfogásának pillanatait élvezhesse. Természetesen ez nem szentírás, rengeteg módszer, variáció létezik, ami szintén ennyire eredményes ebben az időszakban. Próbálkozni kell és előbb-utóbb mindenki spiccét megrázza valaki a nyári hőségben!

Kora tavaszi márnák nyomában...

A folyóvízi pecák pont olyan szeszélyesek és kiszámíthatatlanok, mint maga a tavaszi időjárás. 

Aki rendeszeresen a jó öreg Duna partján tölti a pecára szánt idejét az pontosan tudja, hogy itt nem a megszokott sablon pecák adják meg a halak számára. Minden nap egy új megoldás, trükk vagy hely az ami meghozza/hozhatja számunkra a halat. Amikor azt írom, hogy halat, akkor bizony akár egyetlen egy hal megfogásáról is beszélhetek, hiszen ez nem a garantált 10+os pontyok sokaságának hazája.

Sokszor egyetlen kapás elérése vagy szép hal megfogása is nagy eredménynek számít az adott körülményeket figyelembe véve. 

Különösen igaz ez a kora tavaszi időszakra...

Határozottan tavaszodik...

Március első hetében járunk, tehát már a naptári tavasz változékony, szeszélyes időjárása uralja napjainkat. A fák ágai rügyet bontanak és lassan, de biztosan emelkedik a napi középhőmérséklet.
Sőt az ilyentájt megszokotthoz képest idén szokatlanul magas, 18 fok körüli száraz, de igencsak szeles nappalok és valamivel kevesebb, mint 8 fok körüli értékeket mutató éjszakák váltogatják egymást. Kedvenc folyónk, a Duna hőmérséklete is ennek arányában napról napra, ha csak néhány tized fokkal is, de melegedésnek indul.
A jelenleg 8-8,4 tized fokot mutató vízhőmérséklet már okot ad arra, hogy a nem is olyan hideg, de nekünk pecásoknak annál hosszabb telet követően végre, akár egész napos pecát tervezzünk a nagy folyón, némi fogás reményében. Az enyhe télnek köszönhetően december-január tájékán sem kellett leállni a pecával, ami a békés halak horgászatát illeti, de a környékbeli öblök, mellékágak hidegvízi keszegezése már nem elégíti ki horgász vágyainkat.
Márnát szeretnénk már fogni, hiszen november végén rázta utoljára spiccünket vadvízi harcos.
Évek tapasztalata alapján kijelenthető az a tény, hogy jó idő esetén és 10 fok körüli víznél már márciustól mozgolódnak a marcik,ám ez még korántsem nevezhető nagy zabálásnak, de biztan számíthatunk rá, hogy a fő medret elhagyva egyre gyakrabban látogatják a partközeli zónákat.
Ha jókor vagyunk jó helyen, akkor foghatunk is belőlük.
Na de hol???
Aki a folyóvizi pecákat kedveli, annak örök dilemma, hogy hol keresse kedvenc halait. Hiszen évszak, napszak, vízállás, front, légnyomás, medervizonyok és még számtalan egyéb tényező befolyásolja éppen aktuális tartózkodási- és kapokedvüket.
A Duna vízgyűjtő területein hulló kevés csapadék valamint annak folyamatosan történő olvadása az ilyenkor megszokottól eltérően, hihetetlenül alacsony vízállást eredményez.
Ez bizonyos szempontból jó, mert a későbbiekben, magasabb víznél történő horgászatainkhoz segítséget nyújt azzal, hogy betekintést nyerünk oda ahol máskor a víz az úr.
Érdemes ilyenkor jegyzetelni, fényképeket készíteni, mert később még nagy hasznát vehetjük az ilyenkor megszerzett információknak.
Negatívuma a dolognak, ha sokáig nem jön nagyobb árhullám és tartós vízszint emelkedés, az kihatással lesz a hamarosan ívni szándékozó halak szaporodásának sikerességére. Sajnos a partszélben lévő vékonyszálú gyökerek, amik kitűnő ikra- és ivadék őrző helyek, szárazon maradnak.

Ha nem jön a víz, ezek az ívó helyek sajnos szárazon maradnak...

Mint mondtam, a környékbeli öblök vizében megpezsdült az élet, sokan keszegeznek, pontyoznak ilyenkor, ám mi az élő folyóra vágytunk és kemény márna fárasztásrokól álmodoztunk, mikor megfogant bennünk egy több állomásból álló pecatúra gondolata.
Csupán egyetlen márna fogásról kaptunk hírt ismerőseinktől és az sem fővárosi részen jött, de bíztunk benne, hogy a mély hallagatásnak vége és horogra kerítünk legalább egy bajszost a nap folyamán.
Horgászatunk három különböző helyszínből álló, néhány óránként, eredményességtől függő helyváltoztató stratégián alapult.
Mindhárom rész más és más adottságokkal rendelkezik, így nagy reménnyel vágtunk bele az aznapi horgászatba bízván abban, hogy rálelünk kedvenceinkre.
Szép napos, ám igencsak szeles napra virradtunk, nem indultunk korán, alig pár perccel múlt 7 óra, mikor a ház előtt várva megpillantom Rezső barátom kocsiját.
A nagy autóban hamar meglesz mindennek a helye, pacsi-pacsi és már robogunk is forgatókönyv szerinti első állomásunk felé.
Alig fél óra autókázás után érkezünk meg, egy lassan mélyülő sóderos, nagyobb kövekkel alig szórt részhez. A gyorsabban melegedő szélvízek vonzó erejében bízva esett a választásunk erre a partszakaszra. Nem kevés cuccal felmálházva ereszkedünk le a csúszós töltésen, a hosszan elnyúló sóderos placcig.

Dunai sóderos...

A hely jellegzetessége, ami nem elhanyagolható kis víznél (ami jelen esetben 125cm-es Budapesti mércével) tökéletesen látszik, hogy egy szép nagy kőnyelv töri meg a rohanó vizet. Ennek a kőszórásnak jobb oldalára Rezső ül, bal oldalát pedig én horgászom meg.
Az ilyen ruganyoknak az a jellegzetessége, hogy a rá eső vizet megtöri és a folyás felőli oldalon nagy mélységeket hoz létre a rohanó víz ereje valamint a vízzel érkező természetes táplálék nagy részét felfogja, kiváló haltartó helyet hozva ezzel létre. A spiccre ráeső víz másik oldala pedig azért különleges, mert a mögötte elterülő rész gyakorlatilag áll- vagy a kialakult visszaforgónak köszönhetően visszafelé folyik. A kedvenc részem, a sodrás és az álló víz határának meghorgászása, most is ezzel próbálkozok elsőként.

Érdemes az év minden szakában ilyen részeken keresni a halakat...

Néhány, a hajokról ledobált cementes zsák is tarkítja a pályát...

Bámészkodásra nincs időnk a tettek mezejére lépünk, feederek élesítve, etetőanyag bekeverve és már repülnek is a csontival csalizott horgok a nekik szánt helyre.
Néhány alapozó kétkezes gombóc repül a végszerelékek közelébe, a még nagyobb csalogató hatás érdekében. Ez idő tájt már nem érdemes a fekete vagy nagyon sötét tónusú etetőket használni viszont az aljzaton rikító, élénk színű etetőanyag sem ideális. Valahol a kettő közti átmenet, amit célszerű használni.

Márna csalogató gombócok...

8-10 percenként az újra és újra megtömött kosaraink bombaként robbantják szét a Duna felszínét.
A várva várt eredmény azonban sajnálatos módon elmarad. A szél felerősodik és az orkán szerű széllökések borzolják a vizet. Alig két óra eseménytelenséget követően megegyezünk abban, hogy sikertelenségünk helyszínét elhagyjuk és a kocsival alig néhány kilométerre lévő, jeleggét tekintve merőben más partszakasz felé vesszük az irányt.
Ha az elöbbiekben lassan mélyülő, akadómentes sóderos részről beszéltem, akkor most homlekegyenest másmilyen szakasz az, ahol próbára tesszük a szerencsénket.
Közelítünk a helyhez és mindkettőnk gondolata, a korábbi szép fogások emléke körül forog, egy összenézéssel és széles mosollyal konstatáljuk, bizony régen jártunk ezen a szakaszon.
A most csak széthúzott pálcák hamar dobásra készek azt leszámítva, hogy kosarainkat nagyobb súlyúakra cseréljük, ezek talán ellenállnak a rohanó folyó erejének.
Bedobás után spicceink azonnal megfeszülnek és a már nehezített kosarak is másodpercekig görgetve keresik helyüket az aljazaton.
Normál vízállásnál, ez idő tájt nem próbálkoznánk itt a halfogással, mert mély, lassan melegedő vízében nem nagyon állna kint a márna még viszont most, majd két méterrel kevesebb vízoszlop terheli szerelékeinket és ez talán okot ad arra, hogy előszeretettel látogassák a sekélyebb, de márnák számára kitűnő ilyenkor is húzós vizet.
Néhány gombóc most is repül a 10-12 méterre lévő horgaink felé.
Majd beszélgetésbe és okfejtésbe kezdünk, vajon miért nem jelentkezett nem hogy márna, gyakorlatolatilag néhány gébet leszámítva még keszeg féle sem, az általunk felkínált 12-es méretű  aprócska horgainkon tekergöző 2-3 szem vékonyan megtűzött csontira.

Szomorúan konstatáljuk, bizony hideg még a víz, nincsenek még étvágyuknál, mikor a szemünk sarkából észrevesszük, hogy a folyó erejétől görbített spicc megkönnyebbül, majd két erőteljeset belhúz s végleg kiegyenesedik. A látványtól elképedve barátom kicsit megkésve, de végül nagy határozottsággal húz bele a botba. A spicc jóval a feje mögött jár mire végre utoléri az elkövetőt, aki folyásnak szemben indult el, a felszippantott horoggal a szájában. Szép küzdelem veszi kezdetét, természetesen nagy örömködés lesz urrá mindkettőnkön, hiszen pontosan tudjuk bizony márnával van dolgunk. Erejéből, harcosságából ítélve nem is az 'éppen hogy csak méret' kategória. A márnák álltal legtöbbször alkalmazott trükk arzenál majd minden elemét beveti, hogy szabadulni tudjon a szúrós csomagtól.
Gyors irányváltoztatásokkal és a környékbeli akadók elérésével küzd a merítőbe kerülés ellen.
Szó nincs róla, hogy a hideg víz miatt ne lenne erejénél, harcossága élvezetes fárasztást biztosít még nekem, külső szemlélőnek is!
A kövezés alján várom, hogy elkészüljön erejével és barátom a merítő felé kormányozza.
Izmos, hengeres teste méltóságteljesen csúszik az ideiglenes rabságot jelentő merítőháló felé.
Megvan 2014 első márnája...

2014-ben az első...

Rezső büszkén feszít az első marcival...

Néhány fotót készítek a halról és elejtőjéről, majd a lehető leghamarabb útjára engedjük.
Nagy fröcsköléssel távozik a gondos kezek közül.
Felbuzdulva a sikeren, újra csalizunk minden botot bízva abban, hogy nem egyedül kószáló példányról lévén szó, társaiból is elcsípünk néhányat.
Néhány géb remegős kapása és apró pöccintések adtak izgalmat a késöbbiekben.
Az idő egyre barátságtalanabb lett, a nagy széltől már zúgott a fejünk és fázott kezünk, lábunk.
Közösen úgy döntöttünk, a harmadik állomás ma nem fér bele és a kora délutáni órákban a hazaút mellett tesszük le a voksunkat.
Néhány mondatot azért ejtek, az elmaradt harmadik meg nem látogatott szakaszról.
Jellegében hasonlít az elsőhöz, azonban ez nem sóderos és nagyon akadós szerelékmarasztalós pálya viszont a rugany és az általa kialakult jelenségek hasonló körülményeket biztosítottak volna számunkra. Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy köztudottan 300-350-es víznél ad igazán halat, jelen körülmények között valószínű nem, ezért is maradt utolsó alternatívaként a tarsolyban.

Pár napra rá ismét a Duna partján voltam, egy gyönyörű, vadregényes homokpadokkal körülölelt kis szigeten. Késő délután érkeztünk Tóth Józsi barátommal a sziget csücskéhez, nem is elsődlegesen pecázási szándékkal, hanem egy későbbi több napos sátorozós bandázáshoz kerestünk megfelelő helyet. A kis sziget gyerekkorom több hetes pecáinak hangulatát idézte számomra. Jót beszélgettünk, a vörösen izzó lemenő nap fényében, miközben azért néhány dobás erejéig horgaink is bevetésre kerültek.
Az alig két és fél órás pecánk ugyan halatalannak bizonyult, de jó volt ismét magamba szívni a friss dunai levegőt.

Hangulatkép...

Csodás Dunai naplemente egy kis szigetről...

Ugyebár három a magyar igazság, ebből már ki lehet találni ismét pecát tervezünk.
Ugyan az időjósok 12-15 fokot ígérnek, ami önmagában nagyon is kellemes viszont itt majd' 100 km/h széllel van kísérve, ami már korántsem barátságos. Így a másnap kora reggeli pecának gondolatát elvetjük.
Fél 9 magasságában ébredek és első utam az erkélyhez vezet, gyönyörű verőfényes napsütés és totális szélcsend tárul elém a függöny mögül. Morgolódok, hogy 'nahhh...nesze nektek időjósok...'
Kettő percig sem gondolkozom, irány a part. Rezsőt hívom közben, hogy én mégis kijöttem, ha gondolja és ideje engedi szívesen venném ha csatlakozna.
Utam célirányosan az előzőekben márnát adó hely felé vezet.
Érkezésemkor az egész partszakasz, ameddig a szem ellát, teljesen üres volt.
Etetőanyag gyúrás, gyors szerelés és máris kényelmesen hátradőlve székemben élvezem, az igazi tavaszias időt. Fél óra elteltével már annyira éget a nap, hogy némi naptejet kenek az arcomra, mert ilyenkor nagyon hamar és nagyon csúnyán le lehet égni a napon.
Alig hogy végzek a mozdulatsorral, klasszikus botvívős és vehemens kapásom van, a kőláb végéhez dobott botomról. Nem vagyok rest, azonnal reagálok és egy erőteljes húzással megálljt parancsolok a halnak. Illetve csak parancsolnék, ugyanis ezen felbuzdulva nagy erejű folyamatos húzással válaszol.
Felsír az orsóm és szépen adagolni kezdi, a márna által követelt zsinórt. Néhány métert követően ezt megeleégelve, kicsit keményítek a féken és megpróbálom visszafordítani, ám nemhogy megállna , inkább megkettőzött erővel próbál zsínórt lopni. Érzem kezemben a lüktető erejét, ezek miatt a pillanatok miatt jár ki a magamfajta Dunai pecás.
Lassul a húzás majd megáll, pumpálok rajta kettőt hármat és magam felé fordítom a halat, aki néhány fejrázással jelzi nem tetszését.
Most már én irányítok, párszor felhúzom majd mindig morcosan visszafordul a mélybe, de ezek már nem komoly próbálkozások. Lassan megadja magát és beletörődik sorsába, jöhet a merítés.
Rendkívül örülök a fogásnak, igaz néhány nap alatt majd 10 fokos lett a víz, de azért még mindig hideg.
Az állványra feldobott géppel kattintok párat és már mehet is vissza megszokott közegébe.

Jól küzdött az idei első is...

 Várja a visszaeresztést...

Telefonon jelzem Rezsőnek bármit is csinál dobjon el mindent a kezéből és siessen, mert az idő remek és még a márnák is itt vannak.
Nem telik bele fél óra és már úton is van, érkezésekor már kezd benépesedni a part, velünk együtt 4-5 horgász kísérti a szerencséjét.
Alighogy megjött, a mellettem ülő kolléga köszöntésével van elfoglalva, amikor újabb kapásom van.
Nem vehemens, de azért határozott bologatós spiccel jelentkezik.
Megütöm és érzem, akad. Nem húzásba kezd, hanem a fejét rázza, ez kisebb halat sejtet, mint az előző volt.
Tesz néhány szabadulási kísérletet, de a jól beállított fék és a rugalmas bot hamar megtöri az erejét.
Rövid idő alatt a szákban van, mire barátom a segítségemre siet, már vége a küzdelemnek.
Nem egy óriási példány, de szép, egézséges és pompás színnel rendelkezik.
Persze ő is megérdemel néhány képet, mielött ismét eltűnik a habokba.

Nagy szélben jött...

S ment is...

C& R

Szinte a visszaeresztéssel egyidejűleg érkezik meg, nagy robajjal, a mára ígért viharos erejű szél első lökéshulláma, ami a könnyű állványt botostól felborítja.
Valamivel több, mint egy órát álljuk a szünni nem akaró lökéseket, majd az erős déli szél végképp megtör és hazazavar minket.
Szeszélyes a kora tavaszi időjárás, mint ahogy az Öreg hölgy is, de próbálkozni kell és végül mindenki horogra csalja az év első harcos bajszosát.