Rajzolni nem lehetne szebb instant élményt…

Telente, a nagy semmittevés közepette szokott jönni az a kósza gondolatom, hogy valami kiszuperált bojlis tóra el kellene menni csukázni egy jót. És hogy miért pont ilyen helyekre? Egész évben háborítatlanul élik mindennapjaikat a fogas ragadozók ezekben a vizekben, csupán ebben a néhány hónapnyi, bojlis horgász-mentes időszakban vannak abajgatva a magunkfajta pergető horgászok által. Ahol erős a fehérhal állomány, ott bizony van lehetőségük az évek folyamán szép csendben tetszetős méretre hizlalni a pikkelyes testüket. Nagyok is, kevésbé gyanakvók, szóval kimondottan jó rájuk pecázni. Igazi sok-halas élmény pecák tudnak kerekedni az ilyen napokon! Eme ötletemre rendszerint Halbogár cimborám lesz vevő, most sincs ez másként. Az év nagy részében ugyan a természetes vizeket szoktuk vallatni, de ilyenkor mindketten kaphatók vagyunk egy kis „könnyen jött instant élményre”! Parti pergetőként ilyenkor eléggé beszűkülnek a lehetőségeink, ezért hajlamossá válunk az „elkurvulásra”, na!

Nahhh szóval. Írtam neki, hogy így az ünnepi forgatag előtt nincs-e kedve kicsit összeharapdáltatnia a kezeit egy-két csukesszal..? Meglepetésemre a vártnál hamarabb mondott igent… Mondtam neki a kondíciókat és már fixáltuk is a pecás napot. Reggel korán érkeztünk a téli köntösbe bújt tó partjára. Sosem jártunk még itt, és hát a halőr sem látott el minket sok hasznos infóval - maradjunk ennyiben -, szóval elég vakon kezdtük az aznapi cserkelést. A tó nem egy kacsaúsztató méretű lavór és szerencsére a partja is kellőképpen tagolt és változatos. A kialakított „golyós” állások kivételével körbe véges-végig nádasok szegélyezik a vízszélt. Rengeteg bedőlt ágasbogas fa, kisebb-nagyobb szigetek és rengeteg nádbabával tűzdelt rész teszi természetközelivé, már-már vadregényessé a tájat. Van lehetőségük bőven a halaknak elbújni a kifent horgok elől. Szeretem az ilyen helyeket.

Egész napra jöttünk, és a szokott módon készültünk minden eshetőségre: több bot, és még több doboznyi csukának szánt csali van a tarsolyunkban, cipelni mégsem szándékozom mindet, ugyanis azt sem tudom, miként bírom majd a napot lábon. Egy jó ideje bajlódom egy elég súlyos gerinc problémával, ami miatt a szimpla járás is nehézkes, még ha lassan és megfontoltan teszem is mindezt. Szóval ez amolyan próba is lesz. Lendülnek az első dobások… Bratyizós pecán vagyunk, ezért ahol elférünk ketten egy állásban, ott párosan szórjuk az előttünk lévő lehűlt vizet. Talán nem az első, de mondjuk a második beállóban már rögtön akciónk kerekedik. A lassan tekert gumira érkezik egy, a hideg vízhez képest kimondottan erős ütés… abban sem vagyok biztos, hogy kellőképpen oda vertem neki, úgy meglepődtem a korán kicsikart kapáson. Ennek ellenére jól akadt, és egy kikötött csónak körül elégedetlenül tekergett őkelme a mélyben. A vehemencia miatt nem tudom eldönteni, hogy milyen méretű ellenfelem valójában. Végül közelebb csévéltem és egy szempillantás alatt, máris a giga méretű merítő jeges ölelésében forgolódott a kroki. Mérni nem mértük, de kb. 80+ volt. Kezdésnek nem is olyan rossz. A teher, mondhatni hamar lekerült.

A következő nyiladék egyben egy befolyó is, ahol a friss víznek köszönhetően, szemmel láthatólag van élet. Kis halak gyűrűznek mindenfelé. Szűkös a hely, ezért hagyom Tominak dobni, hátha talál rajta süllőt. Nem így lett... Én közben egy jól körülölelt öbölbe tévedek, szinte minden irányban elérhető a nádfal. Szisztematikusan kezdem dobálni a tövét és lassú tekeréssel csévélem magam felé a természetes színű plasztikot. Tomi is befut és a továbbiakban ketten kezdjük szűrni a pályát. Az egyik bevontatásomra határozott rávágás érkezik, gyorsan reagálok, de az egyágú horog nem talál fogást abba a fogas pofába. Bosszankodok kicsit, de még néhányszor elhúzom neki újra és újra, reménykedve abban, hátha ismét kedve szottyan rákóstolni. Mondanom sem kell, érintetlen marad a gumi. Tomi ezután illedelmesen megkérdezi, hogy dobhat-e rá, és hát persze, hogy igenlő a válasz. Mint ahogy máskor sem, úgy most sem irigylek tőle egyetlen halat sem… Típusra ugyanaz, színre azonban más imitációt vet a korábbi támadás helyére, és két tekerést követően le is csavarja a botját a fenéken lapuló ragadozó. Ha már „felszoptam” neki, akkor természetesen merítek is egyet, hogy teljes legyen a komfortérzete! 😊Büszkén pózol a zsákmánnyal, készítünk néhány képet emlékül, majd útjára engedjük őt is.

Újabb spotok következnek… Most nekem jut egy egyszemélyes, sűrű nádfalból kitört rész… dobni is nehézkes. Talán az ötödik dobásból érkezik vissza a lassan billegő gumi, már egészen láb alatt jár, mikor alulról a semmiből egy böszme nagy pofa konkrétan legyilkolja. Robbant is a víz a küszöb alatt, szinte a nyakamig frecskolt… Lekérte a spiccet a kezdetben rövid zászlón küzdő bestia. Kiabáltam Tominak, hogy gyere b+, mert ez konkrétan geci nagy! Baromi mázlim volt mert 2-3 erőteljes kirohanás után a merítő fölé húztam és már nyelte is el keresztbe a még meg sem száradt háló. Nem mondom, hogy nem dobogott a szívem a torkomban… Láttam már egy-két nagy csukát, de ilyen rohadt kövéret még életemben nem. Nem akarok panaszkodni, de fájós háttal megtartani ezt a böszmét, nem volt könnyű (picsogás rész).

Erre a méretre mondják azt, hogy ha ma már más nem is történik, én már akkor is megvagyok erre a pecára. Súlyát nem mértük mérleg híján, pedig az lett volna az igazán érdekes adat, a centi viszont 105-ig volt takarásban a mércén, ez egészen biztos. Elégedett vigyor volt az arcomon még hosszú percekig, szó se róla.

Az élet persze nem állt meg, következett 2 rontott kapás, majd egy csodaszép sárkány a társamnak. Erős koppintással vert oda a 14cm-es guminak. Nem kérdezett, elvette, amit akart, teljesen elnyelte a csukának szánt imbolygó gumit. Kicsit sem indult rosszul a reggel. Idefelé a kocsiban beszéltünk róla, amolyan horgászosan, hogy vajon mire számíthatunk, mivel lennénk elégedettek a nap folyamán. Olyan optimista forgatókönyv vagy nem is volt, vagy csak nagyon halkan mertünk róla beszélni, ami végülis megvalósult idáig. Csendesebb periódusa kezdődött a mai horgászatunknak… Talán 1-1,5 óra is eltelt a korábbi dirr-durr óta. A csukára amúgy is jellemző, de ilyenkor télen kiváltképp, hogy a nap folyamán úgynevezett kapásablakokban táplálkozik. Ha olyankor vagy jó helyen, akkor fogsz, ha nem, akkor nem biztos, hogy halszagú lesz a merítőd a nap végére. Vélhetően mi reggel pont egy ilyen ablakra „nyitottunk rá” érkezésünkkor. Elégedetten, de újabb élményeket hajszolva vallattuk tovább a vizet.

Egy szemre iszonyat jó részhez értünk. Minden csupa zegzug, akadók tömkelege, partról elérhető, alámosással rendelkező szigetek tagolták ezt a részt. Pergető horgász szíve ilyen látványtól bizony elolvad. Tamásom percei következtek, 2 csux ragadt a horgán növekvő méretben… Az első kis kolbászka, a másik meg olyan, ami az előzőt is elfogyasztja jobb napjain. Én talán kapásig jutottam ezen a részen. Átfordultunk a szeles oldalra. A jeges decemberi fuvallat szépen pirongatta az arcunkat.

Az ezt követő jelenetsor azonban már-már komikus kategóriába sorolható, és másként arcpirító. Cimbora 3x késztette támadásra ugyanazt a csukát rövid időn belül, az utolsó akciónál vélhetően szúrta is a hármas valamelyik ága, mert több érdeklődést nem mutatott neki. Jöttem én, és először gumival próbáltam… első bevontatásra óriási csinnadrattával fordult rá és vert oda a bitang… bevágás igen, de akasztás itt sem történt. Ohhhh, mondom barátocskám majd a lassan hulló kanál elveszi a kedved… a reakciót sikerült kiváltani, de halunknak csak nem akaródzott megragadni. Nem tudom számoljátok-e, de így 5/semmi eddig… Dobtam spinnert neki, hátha az kellően felbassza és végre „drótig” nyeli. Rá se baszott… Újabb gumi kerül a kapocsba, ami csak többedik dobásra hozza meg hősünk kapókedvét… persze megint elvéti a csalit… (vagy ilyen hülye, vagy ilyen kurva ügyes) Utolsó esély… Egy feltűnő sárga patkolt gumi az, amiben van maradék bizodalmam. Első dobás, érkezik is a kapás, melyet erős rávágás követ… érzetre jól akad, el is hangzik a „végre megvagy” kiáltás, majd térül fordul, és megkönnyebbül a szerelék. Természetesen lefordult. 7/ semmi, és jelentem: tovább álltunk… Talán egy másik napon, amikor amúgy alig van esemény, a végletekig próbálkoztunk volna, de itt és most kár lett volna az időnket pazarolni rá tovább.

A szeles részek nem ízlettek, ezért a szokottnál gyorsabban haladtunk azon az oldalon. Közben cukkoltam Tomit, hogy ideje méter fölé menni méretben. Taglalni kezdtük az esélyeket, hogy vajon mennyi a sansza annak, hogy több, méter feletti BIG MAMA is elesik ma a tavon. Mivel nem ismerjük a tó pontos állományát, kvázi kizártnak gondoltuk, hogy a mai napon több is horogvégre kerüljön ilyen méretből. Azon pedig egyenesen fennhangon nevettünk, hogy egyazon horgász legyen az, aki duplázni tud. Erősen benne vagyunk már a délutánban, és kb. mostanra értük körbe a tavat. Megbeszéltük, hogy ott zárjuk, ahol reggel mohók voltak a csukák. Miközben ballagtunk vissza a helyek felé, egy úszós horgásszal elegyedtünk rövidke beszélgetésbe. Azt mondta, ő betlizett, de a fiai elöl, a sekély részen fogtak párat. Na az volt az, amit mi alapból kihagytunk, de ha már úgy van, nézzünk rá mi is. Végülis mit veszíthetünk? Közeledtünk az imént említett részhez, és mivel cimbi ment elöl, hagytam, hogy ő válassza a „ jobbik oldalt”. Neki a nádasos rész, végül nekem a nyílt víz jutott. Olyan sekély volt az előttünk húzódó rész, hogy a gumi helyenként konkrétan túrta az iszapot, mint egy rotakapa. Csukára ez ritkán mondható jó vontatási technikának! 😊 Bevontatás közben volt azonban néhány méter, ahol egy kisebb gödör jóvoltából tudott szakaszosan táncolni a gumi. Na ebből a mélyedésből érkezett egy elnehezedős, ráfekvős kapás. Tomi látta kiugrani a halat az akasztás pillanatában, és meg volt győződve róla, hogy ismét igencsak tekintélyes hallal van dolgunk. Nekem érzetre nem tűnt annak. Aztán kiderült, hogy mégiscsak combos forma ragadozót kormányzok kifelé az alig 50cm vízből. Pörgött-forgott a tengelye körül, elég nagy volt rá az esély, hogy kereket old. A merítő is nehezen csúszott alá, de végül meglett.

Pocakra jóval kisebb, de centiben alig maradt el a reggeli BIG MAMÁ-tól. 103cm-t mértünk, mielőtt ismét útjára engedtük a fenséges ragadozót. Szóval, hogy is volt az a „mik az esélyek, meg pláne egy horgász nem fog kettőt egy nap” bla-bla-bla..?😊 Sikerült beduplázni! Na jó, nem arcoskodok itt, mert amúgy sem szoktam, inkább csak azt mondom el, mennyire örültem, merthogy kurvára.😊 Még egy 40-50cm forma jött, már-már lehetetlenül nagy csalira, csak hogy ismét legyen min mosolyogni. Aztán húztunk is haza, mert nyakunkra ült a decemberi öreg este… Jó kis instant peca volt.

Egy csali mennybemenetele... Westin ZanderTeez

 

Mi, pergető horgászok valahol a lelkünk mélyén gyűjtők is vagyunk, de ha barátnőket vagy feleségeket kérdeztek ugyanerről a jelenségről, akkor lehet, hogy inkább a „nagy gyerek” jelzőt fogják rátok aggatni, amin talán nem is kell meglepődni és megsértődni sem. Itt jegyezném meg halkan, hogy valahol még igazuk is van a témát illetőleg. Felnőtt fejjel, megszállottan keressük a fogósabbnál- fogósabb csalikat, amivel becsaphatjuk imádott ragadozóinkat, és ha rátalálunk néhány különlegesebb darabra, az „cukor” a szemnek és a léleknek egyaránt. Persze külső szemlélőnek ez nem más, mint gyűjtése a fölösleges, gyermeteg játékszerek sokaságának. Sokszor több száz vagy estlegesen több ezer halfogásra alkalmas kütyüt is képesek vagyunk felhalmozni az évek során mi, pergetők. Én személy szerint a tilalmi idők alatt vagyok a legaktívabb, ilyenkor szoktam legtöbbször portyára indulni. Keresgélni a neten vagy valamelyik horgászboltban. Egyfajta pozitív élményt ad, ami a horgászathoz köthető és az ínséges időkben ez is ad némi kielégülést számunkra. Amikor találok egy szimpatikus tetszetős darabot, azonnal el tudom képzelni, hogy miként és milyen szituációban lenne ez a wobbler, vagy gumi igazán tökéletes. Mondanom sem kell, ezután szinte gondolkodás nélkül kerül a kosárba, majd azzal a lendülettel otthon valamelyik tároló doboz mélyére a többi csecsebecse közé.

Aztán kérdéses, hogy egy ilyen új szerzemény megkapja-e az esélyt arra, hogy valaha bizonyítson éles helyzetben - ha igen az is sokáig tisztázatlan, hogy tartósan bekerülhet-e, vagy megmaradhat-e abban a szűkített szortimentben, amit mindig magunkkal cipelünk, ha horgászni indulunk. Más szóval beköltözhet vagy sem abba a dobozkába, amibe a sokszor bizonyított elit csalik laknak. Azok a motyók közé, amik már legendák számunkra, amikkel sok nagy közös csatán és számtalan bomba pecán vagyunk túl együtt!

Megmondom őszintén, hogy nálam nagyon nehéz a „magasan pozícionált” ékszerek közé bekerülni.

Az évek folyamán annyi „halhatatlanom” gyűlt már össze, hogy a favoritok közül is sok már nem jöhet velem, mert az egész napos pecáknál így is a hátam szakad le az erősen szűkített kínálat cipelésétől is.

Lelkileg kötődöm a kedvenceimhez, amivel azt hiszem, nem vagyok egyedül a horgásztársadalomban, így nehéz otthon hagyni bármelyik számomra kedves imitációt.

Békaszaporulat...

Nehéz bejutni a körbe, de nem lehetetlen…

Konkrét példaként levezetem, mennyi mindenen múlik egy csali sorsa, hogy örökös foglalkoztatottságot kap-e, vagy végérvényesen megy a süllyesztőbe a tucatcsalik közé…

Figyelem, sikertörténet lesz! J

Westin ZanderTeez...

Westin ZanderTeez az új üdvöském…

 

A szokásos módon, március végén már vágtam a centit, hogy végre szabaduljon a csuka. A hosszúra nyúló tilalmi idő alatt azonban most sem tétlenkedtem, igyekeztem serényen pótolni a korábban elesett darabokat, és természetesen néhány újdonságot is beszereztem, amíg szaporodtak a krokik.

Így került a látómezőmbe a Westin ZanderTeez 12 cm gumija.

Mint a nevében is benne van ez egy realisztikus süllő formájú csali.

Élénk, de szűk mozgású gumi, amit kifejezetten nagyhalas horgászatokhoz fejlesztettek ki.

Egyenletesen húzva a hasi oldalát villantja, így kínálja fel magát a csukáknak, süllőknek és harcsáknak is.

A 12 cm-es mérethez egy 21g-os súly párosul, de nagyobb méretben is kapható és az is rendkívül fogós.

Jó kis párost alkot a WestinW6 PowerShad és a ZanderTeez...

Akkor lássuk a menetet, bolttól a partig…

 

Az első fázis a meglátni és megszeretni… Ezen hamar túlestünk. J

A második etap felismerni a lehetőséget benne és elhinni, hogy nekem erre a plasztikra van szükségem ahhoz, hogy sikeres legyek a csukázások alkalmával. Szerencsére jó a fantáziám, szóval ez is pipa… J

A harmadik, hogy pénzt is áldozzak a hobbimra… már csippan is a kártya. J

Nahh és akkor eddig volt könnyű egy új csali élete…J

Vészesen közeleg az április, ezért már rendezgetem az első csukázás kellékeit.

Variálok, ki-be pakolom a cuccokat.

Az első kör túl sok… szűkíteni kell.

Azután is sok, dehát bármire is szükség lehet a nap folyamán, szóval ismét dilemma, mi maradjon még itthon.

Mikor már úgy gondoltam, hogy megvagyok, tűrhető a mennyiség, mégis mindenre fel vagyok készülve, akkor jöttem rá, hogy frissen beszerzett áruból nincs is nálam.

Elővettem hát azt a kupacot is, és abból szemezgettem pár finomságot.

Végül „hősünk” is kapott helyet az utazó keretbe…

Az áprilisi csukázás olyan, mint maga a tavaszi időjárás: szeszélyes és bolond.

Az első napom nem is sikeredett túl fényesre…

Egy csukát sikerült csak meríteni, amit mondanom sem kell, egy régi motoros Westin ShadTeez vert át. Azonban volt még egy említésre méltó jelenet, ami a rengeteg csalicserélgetés közepette adódott.

Egy jó halat még sikerült akasztani, ami sajnos idő előtt intett búcsút. Ebben nincsen semmi extra, hiszen nemegyszer előfordul az ilyen. Ám ami érdekes lehet, hogy az új jövevényre a ZanderTeezre érkezett a rávágás… Ekkor még véletlennek könyveltem el a dolgot, és nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Kellett volna…J

Egy jó fogó elkél ilyen szúrós pofákba...

Alig két nap telt el és én már megint csukázni készültem. Igaz csak pár órám volt, de legalább horgászatra tudtam fordítani.

A délután nagy része kísérletezéssel telt… 

Ebből adódik is, hogy megint nem volt egy bomba nap…

De - és itt jön a lényeg - a nehezen kicsikart két akcióból mindkettőnél főszerepet vállalt az újonc.

Szerencsére sikerességét most már egy kifogott krokodil pofájú fényképe is bizonyítja.

Erre mondják, hogy ugyan megcsillantott valamit a tudásából, de még bizonyítania kell ahhoz, hogy nagy sztár legyen belőle (jó úton jár!). J

Tavaszi Tőzike...

A harmadik fellépés következett…

Változékony, fronttal terhelt napot fogtam ki ismét…

Nehezen indult a buli, de mivel a csuka legtöbbször ciklikusan táplálkozik, bizakodtam benne, hogy lehet ez még jó.

Lett is!

Az első kapás a kis „süllőmre” érkezett… Nem lett meg… Kár érte, mert igazán jól tekeredett a mélyben.

20 perccel később egy már korábban rongyosra dobott helyen, ahol semmivel nem tudtam kapásig jutni, de éreztem a halat, ismét kapocsba került a kis üdvöském.

Első dobásra könyörtelenül bebombázta egy jobbacska csukesz.

Erre már nehezen lehet ráhúzni, hogy véletlen…

De, hogy a szkepticizmusom tovább lanyhuljon újabb bizonyíték érkezett arról, hogy most már talán a dobozban lenne a helye…

Miután rendbe szedtem a horgait és a fazonját, újra csatába küldtem egy beállóval odébb.

Egynél most ugyan többet, de tíznél biztosan kevesebbet lendítettem, mikor ismét rajta veszett egy esox a horgon. Megint nem az aprajából hozott bizonyítékot a fogósságáról.

W6...

Azután csend…

Dobások-csere, dobások-csere volt a sorminta.

Sok régi darab került a harapásálló előke kapcsába, de sajnos minden hiába.

Majd ahogy ismét cseréhez készülődtem akaratlanul is az addigra már doboz aljára keveredett ZanderTeez felé nyúltam…

Most először nem a kísérletezés hajtott, hanem valamiféle bizalmat és reményt éreztem ebben a gumiban. Kicsit talán mosolyra is kanyarodott a szám, ahogy botvégre tűztem és csatába küldtem.

Jól döntöttem, hiszen már menetrendszerűnek mondhatóan meghozta a halat.

Olyan ártatlannak tűnik ugye???!!!

Egy bedőlt fa alól sikerült kimozgatnia a ragadozót, majd a finoman imbolygó mozgásával elszakította a cérnát az éles fogú húsevőnél, ami ennek okán elnyelte a gumit.

Azt hiszem eljött a pillanat, amikor dicsérhetném és zenghetnék még ódákat erről a remekműről, de ha csak annyit mondok, hogy a teljesítménye alapján sztárrá nőtte ki magát és megérdemli a „nagy színpadot”, és lezárom a dolgot, akkor azzal elmondok mindent…

A nagyobbik ZanderTeez 17 cm...

 

9 perc horgász-mámor a Balaton körül, az új Westin motyóval…

 

 Október vége van… Dübörög a pergető szezon. Mi pedig Halbogár barátommal a már szokásosnak mondható túránkra készülődtünk a Balatonra. Az immáron turisták nyüzsgésétől mentes kikötők lakóit igyekeztünk jól megabajgatni…

A balatoni, késő őszi sügérezés mindkettőnknek a szíve csücske. A könnyű kis pálcákkal élvezetes horgászatban lehet része mindenkinek, aki a még vízen lévő vitorlások alatt rálel, egy-egy mohó csapó hordára. Ez a fajta móka számunkra egész napos szórakozást biztosít legtöbbször, pláne, ha néhány csíkos matuzsálem is becsúszik a számtalan egyen sügér közé.

De a méltán híres sügérállomány mellett más kincseket is rejt az ilyenkor már látszólag néma álomban szunnyadó hajópihenő. Érdemes hát csukás, vagy balinos motyót is a csomagtárolóba szuszakolni indulás előtt. Persze a kikötőbe behúzódott telelő fehér halak horgászata is remek lehetőség lehet annak, ki hajlandó pecára adni a fejét e késő őszi, reggelente már inkább fagyos leheletűnek mondható meteorológia ellenére is.

Hosszú napra készültünk…

Az volt a stratégiánk, hogy már kora reggel érkezünk a túránk legtávolabbi pontjához, egy meghorgászni kívánt révhez, ezt követően haladunk visszafelé fővárosi otthonaink felé, persze több partmenti települést érintve utunk során.

Az aktuális időjárás finoman szólva sem fogadott minket kegyeibe ezen az eső áztatta pirkadaton.

180 kilométernyi, esőfüggönyben autókázást követően végre elénk tárult a borús ködbe burkolózó, mégis varázslatos kékségű balatoni táj. A parkolóban tornyosuló, leveleiktől megfosztott platánok egykedvűen állták a lecsupaszított ágaikat tépázó csípős szél ostromát. Nekünk is kissé nehezünkre esett kikászálódni a kissé elgémberedett testünkkel a karosszéria fűtött közegéből.

A kiszemelt kikötő úgymond „külső része” az ilyenkor megszokottak szerint rogyásig tömve volt a főként ragadozó halakra ácsingózó helyi erőkkel, akik igyekezetek sápot szedni a móló ideiglenesen itt tartózkodó „húsevő” halai közül. A parton lévő sokadalom arra enged következtetni, hogy van bent hal és lehet is belőlük fogni, különben nem lennének kint ennyien ilyen korai órán. Közelebb lépve a hajóállomás térkövezett részéhez már messziről is jól látszott, a milliárdnyi apróhal szinte feketére pingálta az egyébként türkiz küllemet. Balin rablások robbantják a felszínt, repkednek a snegók, ahogyan kell. Sokszor megtévesztő a villámkeszegek ilyen mértékű lakmározása, ugyanis oly nagymértékű a táplálék jelenléte, hogy az uraságoknak a legkisebb erőfeszítés nélkül is kerül friss táplálék a bendőjükbe. Csak elvétve bolondok annyira, hogy az általunk kínált műanyagot „rágják” a természetes eleség helyett! Persze illik és kell is időt szánni a becsapásukra, ha van rá sanszunk, de készülnünk kell arra is lélekben, hogy gyakorta messze elmarad a várt eredményesség. Persze ettől még minden kicsit is jóérzésű horgász vére felforr, amikor ilyen „vízi cirkusz” tárul a szeme elé.

Próbát mi is tettünk, de sok időt most mi sem pazaroltunk rá, hiszen kár is lett volna, mint utóbb kiderült.

A vitorlás dokk - ahová eredetileg mentünk volna - még lakatolva volt (csak reménykedni tudtunk, hogy bejutunk!!!), így tudtunk kint molyolni kicsit, aminek az eredménye pár apró csíkos bandita volt csupán, balin egy szál se!

Idővel egy kisebb horgászalakulat érkezett egyszerre a partra, köztük egy illetővel, akit Tomi már korábbi pecáiról ismert. Hamar felvillanyozott minket, majd rögtön el is keserített egyazon mondaton belül. Az állomás belső (magán) részére vezető kapu azért van zárva, mert ilyenkor, télvíz idején csak későbbi időpontban tárul ki az őrzött területet védő bejáró. Ami szerencsénkre pár minutummal később be is következett. Na, ez volt a jó hír. A kevésbé tetszetős információ pedig az volt, hogy három hete nem fogtak bent csukát a cölöpök közül, pedig főként ezen vágyaink kielégítése miatt utaztunk el ilyen messzi vidékre.

A lesújtó hír hallatán kissé egykedvűen bandukoltunk a kikötő hátsó része felé, lélekben talán el is engedtük az ide tervezett csuka-fogó álmainkat. Tomi dropival kicsit megbuzerálta a dokk sügereit, és én is az „egerészéssel” múlattam az időt.

Eközben a velünk együtt benyomuló társaság majd minden tagja a buzogánysással körülölelt spicc felé orientálódott.

Őket hidegen hagyta a ladikok alatt meglapuló apró csíkos had. Csukára fájt a foguk, ahogyan nekem is…

Alig fél óra elteltével már a keskeny móló nyirkos deszkáin a helyiek nyomában lépdeltünk mi is.

A látvány szürreálisnak mondható. Néhány méterenként állt egy-egy mandró, és más-más technikával ugyan, de rendületlenül szórták a harapásálló előkén felkínált csalikat.

Képzelhetitek mennyire lehetett terhelt a pálya… J

Egyre kevesebb potenciált láttam abban, hogy mi ma itt sikeresek lehetünk.

A vérem ennek ellenére azért pezsgett, ahogy kell, hiszen mindenáron szerettem volna felavatni az új csukás botomat és a csomagolásuktól éppen csak megszabadított spinnerbaiteket.

Kézbe vettem hát az új tűzpiros W6-ot, és kapocsba akasztottam egy 23g-os Westin MonsterVibe Willow-t Lively Roach colorban.

Westin W6 PowerShad...

Westin MonsterVibe...

Lively Roach

Az első dobás egészen a tornyosuló, elszáradt nád torzsáinak közelében landolt. Megvártam még lesüllyed a puha iszapos aljzatra, majd onnan lassú bevontatás mellett kezdtem terelgetni magam felé a pörgő kanalakkal felvértezett csalimat, időnként meg-meg állítottam a „vasat”, hátha a süllyedő fázisban megbillenő, fűzfalevél alakú, perdülő fém, vagy az ilyenkor attraktívabban mozgó, imbolygó pompon-szerű gumiszoknya támadásra késztet egy-egy mélyben lapuló óvatos ragadozót. Egy ilyen mozdulatsorba sikerült vehemensen belenyúlnia valakinek odalentről.

Olyan villámgyors és határozott mozdulatsor volt, hogy kb. bevágni is elfelejtettem, igaz nem is volt rá nagyon szükség, mert a kezemből majdnem vízig kérte a spiccet azonnal, a jó akadás így szinte garantált volt. Ennyit a „terhelt vízen finnyásan táplálkozó ragadozók” teóriáról… J

Az új Westin 20-60g-os Powershad azonnal a frontvonalba került.

Nehéz terepen, cölöpök, kötelek és a nádfal miatti helyszűkében kellett bizonyítania erejét, egy remekül védekező balatoni harcossal szemben. Jóval finomabb pálcákhoz vagyok szokva, nekem ez a 20-60 g már brutál botnak számít, de pont az ilyen esetekre szereztem be ezt a nagyszerű horgászbotot. Erős, de mégsem seprűnyél karakterisztikáróll van szó, hiszen a TORAY balnknakban remekül ötvözték a spicc kellő lágyságát a bottest rendkívüli erőtartalékaival.

Nem is kellett csalódnom a minőségben és a hihetetlen erejében, hiszen hamar rendre sikerült parancsolni a kikötő urát.

Egy pillanatnyi esélye sem volt a menekülésre, hamar a merítő ideiglenes ölelésébe sikerült terelni őkelmét.

Emlék gyanánt néhány fotót természetesen készítettünk cimborámmal, majd a helyiek kissé rosszalló tekintetének kereszttüzében útjára engedtem a megtépázott becsületű gyönyörű mintázatú húsevőt.

Egy pofás balatoni csukesz...

Rendeztem soraimat, majd tekintetemet a kikötő belseje felé fordítottam és egy határozott lendülettel ismét csatába küldtem az előzőekben nyerőnek bizonyult készségemet.

A pulzusom még az egekben volt, amikor a visszaengedéstől számított második dobást követően egy kókadozó, de még most is igencsak terebélyesnek mondható növénytársulás rejtekéből előcsalt a vibráló mozgású csalim egy újabb lesből támadó ragadozót. A letisztult, kristálytiszta vízben különösen nagy élmény végignézni, miként akarja elpusztítani a húzott csalit. Az akadás hasonlóan az előzőhöz, szintén tökéletes…

A csata pedig most is hamar egyenlőtlen küzdelemmé rendeződött át. Olyan szinten kontrollálható ezzel a remek bottal a halunk mozgása, hogy a horgász szinte teljes nyugalommal, gondtalanul és teljes átéléssel élvezheti a fárasztás minden momentumát. Egyszóval parádés.

Ez sem egy rossz szín...

Wow Perch

A csali meg, hát mit is mondjak, spinnerbait!:-)  Érthetetlen módon sokan óckodnak a spinnerektől, mondván, hogy a legcsekélyebb mértékben sem hasonlít a természetben fellelhető táplálék küllemére, és mozgására sem. Fogóssága azonban vitathatatlan, hiszen minduntalan bebizonyosodik, hogy terhelt szakaszon élő, passzív csukákat is ki tud mozdítani rejtekükből és kapásra tudja ingerelni őket.

Egy igazi komplex csaliról beszélünk, hiszen mind látványban, mind pedig vibrációban kimagaslót produkál. A szilikon szoknya különböző színű és méretű szálai, valamint a többségében csillogó pörgő-forgó kanalak vibrációja mágnesként képesek vonzani az éles fogú bestiákat. Emellett elképesztő víztömeg megmozgatásával is képes felhívni magára a figyelmet. Azonban, ha még ez sem lenne elég, akkor különböző élénkszínű twisterekkel tovább tuningolhatjuk a horgunkat, amely újabb vizuális élménnyel csábítja magához a krokikat.

Nem elhanyagolható tényezőként említeném meg azt is, hogy igencsak költséghatékony csaliról beszélünk, hiszen a csukák kedvelt tartózkodási helyeit bátran szórhatjuk vele, mert kialakításának köszönhetően a legritkább esetben akad el, legyen szó bármilyen tuskós vagy ágas-bogas részről.

Zenghetnék még ódákat erről a nagyszerű csaliról, de azt hiszem, hogy egy ilyen terhelt és nehéz pályán 9 perc alatt megfogott két csodás balatoni csukánál nem kell jobb cégér.

Használjátok bátran…

 

 

Májusi bot mizéria a küsztelenségben…

 

 

Mostanság egyre jobban áttérek én is a néhány pecát vagy egy-egy időszakot összefoglaló irományok készítésére. Persze, ha van kiemelkedően jóra sikeredett sok halas/jó halas élményem, akkor továbbra is érdemel majd egy külön bejegyzést, de a mostani, néhány, mondhatni közepesre vagy gyengére abszolvált horgászatok egy csomagba gyömöszkölése jó megoldásnak tűnik elsőre. Ráadásként most még van is mire ráhúzni és egy elbeszélésként kezelni a május elején történteket.

A tartalomból:

Nagyvonalakban lesz itt szó májusi kezdésről, egy el nem tervezett bot tesztről, bizonyítvány magyarázásról, balinokról, tavi csukákról, a meglévő küsz nihil jelenségről, egy csipetnyi gombászkodásról és a hozzá tartozó gasztronómiáról. Szóval, lesz itt kérem minden, mint a búcsúban. Remélem, nem kavarodok bele túlzottan.

Kockás sikló és a préda...

Éljen május elseje… Nem tudom megmondani, vártam-e valaha is már tilalmi idők végét annyira, mint ezt a mostani balin, süllő, sügér amnesztiát. Illetve tudom! Soha nem epekedtem még így! Azt hiszem, sokat elárul az április végi állapotomról, ha azt mondom már 27-én össze volt készítve a pakk, amivel terveztem elejteni a frissen szabadult ragadozókat. Nem vagyok pedánsnak mondható, ennek ellenére minden a „nagy napra” szánt motyó szinte élére állítva várta a bevetés reggelét. Szerelék megkötve, wobblerek osztályozva, szóval tényleg lázban égtem. Ilyenkor szokott beütni a jó öreg krach. Már legalább két hete kellemes, verőfényes napok váltogatják egymást, amolyan igazi tavaszias ritmusban! Persze az aktuális hónap első napjának reggelére zuhogó esőt ígértek. Kijelenthető, nem kimondottan ideális a balinos pecára. De sebaj, „ha meg kell b@szódni, hát meg kell b@szódni” szól a nem túl költői, de kétség kívül örök érvényű mondás. Ki mással kezdeném a kemény csalis időszak eljövetelének első napját, mint a már sokat emlegetett Halbogár barátommal. Kész terveink voltak a napra, mint szinte mindig. Biztosak voltunk a sikerben, vagy csak abban, hogy valamelyik pálya úgyis beadja a nap folyamán. Hajnali RSD, később egy közeli zsilip szemrevételezése, majd estére a nagy Duna volt beütemezve. Sikerre volt ítélve a forgatókönyv. Aztán…

Úgy kezdődött a reggel, hogy a tökös gyerekek, akik nem félnek holmi jöttment esőtől, talán ha 15 percig tűrték a felhőszakadást rezzenéstelen arccal, majd farkukat maguk alá csapva, csurom vizesen, kissé megszégyenülten a kocsiba kuporogva várták a felhők elvonultát… Ez ám az álomkezdés… :-)

Közel 1 óra után mérséklődni látszott az égi áldás intenzitása, kimerészkedtünk hát és szórni kezdtük a vizet. A lendületes dobálásnak hamar meglett a hozadéka. Rögtön egy páros fogással kezdtük a szezont. Nem voltak éppen nagyok, de kellőképpen fellelkesített mindkettőnket a lassan jelképünkké vált duplafotó elkészítése. :-) Aztán nekem kezdődött a magam kis passiója, Tomi meg behúzott egy igazán szép ballert.

A szokásos közös DUPLA...

A benga... :-)

Az elért kapásszámunk azonos volt kb. a délelőtt folyamán, de nekem valamiért nem ragadtak meg rendesen a kampók. Ekkor még nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget, hiszen előfordul néha az ilyen. Azt gondolom, az ütésekre időben reagáltam, de minden halam egyetlen rúgást követően azonnal távozott is. Hmmm… Gondolhatnánk, hogy finnyásan ettek, de közben cimborám szinte minden akciót balinra váltott… Szóval ez a teória mégsem állja meg a helyét. Nem éreztem jól magam… Főként kicsi, apró csalikat húztam és gyakorlatilag álló vízen, jól mozogtak az imitációk, hiszen kapásig eljutottam, de a bekövetkezett támadásokat követően félkarú óriásként egyre másra vesztettem a halakat. Mindez azért is különösen érdekes számomra, mert egy olyan bot volt nálam (WestinW3 Ultrastick 7-28g), amit már egy éve nyüstölök és ez idáig hihetetlenül nagy hatékonysággal váltotta halra a kapásokat. Több száz közösen megfogott balinon, domolykón, süllőn vagyunk túl már együtt és bár voltak nehéz pecáink, amikor foghegyről ettek a ragadozók, de hogy ilyen nagy százalékban lemaradjanak, arra még nem volt példa.

Westin W3 Ultrastick 7-28 g...

Széttárt karokkal és érthetetlen pofával álltam a dolog előtt… Mire rongyosra vertük a területet, már 9 kapásból csupán két aprócska fogatlan fenekeszegecskét tudtam felmutatni… Mondhatom, hogy rendesen „Idegállapotban voltam Mónika”! Összepakoltuk a cókmókot és a korábban említett zsilip felé vettük az irányt. Érkezéskor már az szembeötlő volt, hogy ott ahol máskor mindenkinek össze szokott érni egymással mindene, most egy fia pergető sincs. Igaz, elég döglött kinézete is volt a dolognak. Kishalmentes és hangos balinrablások nélküli volt az örvénylő felszín. Azért dobtunk párat, hogy legalább az esélyt megadjuk a dolognak… Időpocsékolás volt! Azért még elbohóckodtunk a környéken egy darabig. Ezután, mikor már javában túl voltunk a nap felén, elérkezettnek láttuk az időt, hogy az előre megbeszélt „kötelező pihenőidőnket” kivegyük. Némi frissítő limonádé társaságában kifújjuk magunkat az esti etap előtt, ez volt a közös terv… Én azonban végül nem éltem ezzel a lehetőséggel, mert a sikertelenségem okán forrt a vérem. Míg a cimbi sziesztázott, én visszamentem és tovább kergettem a balinokat… Inkább pihenni kellett volna nekem is… :-) Ugyan összekukáztam két kapást és 50%-át partra is tereltem, de ettől még nem volt egy nagy karrier. A 11-ből csupán 3 megfogott halnál jártam és a méret továbbra sem kárpótolt a hihetetlenül kevés darabszám miatt. Jött a várva várt este a Dunán és vele együtt folytatódott az én vesszőfutásom is…

Nem ragozom túl a dolgot, inkább csak a száraz tényeket ismertetném… 5 jó kapást sikerült a némán hömpölygő öreg folyóból kicsikarnom a sötétség beálltával. Jó balin és (nekem) jobbacska méretnek számító süllő is fordult le a horgomról ideje korán. Ráadásul volt olyan, hogy egy kőről két dobásból kettő követte el velem mindezt a csúfságot. Ekkor már végképp nem értettem a dolgot. Másból sem állt az estém, csak értetlenkedtem, hogy nem úgy viselkedik a bot, ahogy azt korábban már megszoktam tőle. A Dunán a nagyobb csalik és a folyó ereje révén már a csali vezetésében is látványosan kiütköztek a problémák. 16/3 a vége! Mit mondhatnék, nem ilyen kezdésről álmodoztam még néhány nappal ezelőtt.

Dunai matuzsálem...

Az aznapi pecának vége, de a történet másnap reggel ért véget és zárult le igazán. Természetesen, akkor már szikrázó napsütés mellett pakoltam ki száradni a cuccaimat a kerti bútorra. Ruhák, csalik, és természetesen a botot is… Megvan az a pillanat, mikor egyszer csak beléd hasít a felismerés, hogy mit csesztél el?! Engem mellkason vágott rendesen. Említettem, hogy napokkal előtte már összeraktam a felszerelést és az indulás reggelén csak felkaptam a pakkot. Na, hát úgy alakult a dolog, hogy a Westin alsó tagot egy ősrégi Abu bot felső tagjával párosítottam össze. :-)  Illettek egymásba, de valahogy mégsem működtek együtt rendesen. Ezért voltak hát csaliterelési gondjaim és léptek meg a halaim idő előtt. Ismét bebizonyosodott, hogy a két jó fél nem mindig egy tökéletes egész! :-) Azonnal elfogadtam az előző napi borzasztó rossz fogási mutatókat, de azért a lelkem nem nyugodott meg teljesesen. Tanúbizonyságot akartam szerezni a vélt igazamról. Elhatároztam, hogy a következő tizenhat kapást, ami ezután jön, górcső alá veszem, és úgy vizsgálom meg a dolgot. Ismét nem volt egyszerű a helyzet. Ez a május nekem nem az a május eddig sajnos, amiről álmodoztam. Azok a spotok, ahol tavaly hemzsegtek a snecik és rájuk állt a ragadozó ebben az időszakban, most némán hallgatnak. Öt horgászat kellett hozzá, hogy újabb 16 kapásig eljussak. Igaz, ezekből három csupán 2-3 órás gyors peca volt, de volt, hogy egész nap barangoltam a Duna parton 1-1 halért.

Akkor kezdjük!

A felismerést követő reggel már ismét az RSD-n űztem az őnöket. Azonnal vissza kell ülni arra a bizonyos lóra, ha már hagytam, hogy ledobjon magáról. Csendes reggel volt, de azért csináltam egy 4/4-et. Ami kicsit billentett a megtépázott egómon. Igaz a mérettel itt is adós maradtam, de most ez is kielégített. Plusz, ha már minden horgász blogger kicsit gombaszakértő is, hát végre én is rászántam magam, hogy egy semmivel össze nem keverhető sárga gévagombát lemetsszek egy korhadt öreg fa törzséről és haza merjem vinni. Természetesen, asszonyi nyomásra önjelölt szakértő bevonásával kapott egy második beazonosítást is a konyhára szánt erdő ajándéka. A fokhagymás vajon pirított burgonya és a sült tarja mellé igazán ízletes tejfölös, szerecsendiós raguval készítettem el a gévát. Mindenkinek ajánlom a kissé csípős ízvilágú fűzfatüdőt.

Ízletes lett..

Ezután jött két, rapid esti peca a Dunán. Az alkonyatot azon a kövön egyensúlyozva vártam, ahol a legutóbb a süsü és a baller is megtréfált két egymást követő dobásból. Szerencsémre sikerült részben elégtételt venni az akkori incidensen. A félhomállyal együtt érkezett egy piócák által gyötört 59 cm-es gőzmozdony. Nagyon jót harcolt és végre az első, valamire való balint szorongathattam a kezemben a fárasztást követően. Sajnos a képek nem a megszokott minőségben készültek, de nem is ez a lényeg, az élmény így is örök.

Életem legrosszabb képe... :-)

A fogást követően szerintem a járásom is peckesebb lett valamivel. :-) A partszéli vizekből a normálméretű táplálékhal továbbra is el van tűnve a teljes fővárosi szakaszon. Ki érti ezt? Millió, 1-2 cm-es ivadék felhőben grasszál a kövek előtt, de a rendes méretű küszöknek nyoma sincsen. Ez nagyon megnehezíti a magunkfajta pergetők dolgát. Hamar meg is unom a dolgot. A kocsihoz bandukolva, azért így is egy kósza loccsanás hangjára lettem figyelmes. Ki tudja miért, de hezitáltam, hogy lemásszak-e a bozótoson keresztül a vízig, de szerencsére jól döntöttem és meg is lett az eredménye. Egy mohó, kis sárkány az első dobásra rácsimpaszkodott a neki talán túl méretes Crystal minnow-ra. Az első wobbleres süllőcske idén, mosolyt csalt az ábrázatomra. Ott tartunk, hogy 6/6! :-)

Volt önbizalom...

Ezt követően szintén egy kurta, esti peca következett a sorban. A szürkületi kapás ezúttal elmaradt, viszont hazaindulás előtt egy betlimentő tilalmas koppintotta le a kis fehér CC50F-et. Szeretem, ha egy csali élete első kapocsba tételét követően azonnal, első dobásra halat ad. Így lehet gyorsan bekerülni a Valhallába, illetve a kedvenceknek fent tartott dobozba! :-) Így már 7/7.

Lurefans CC50 F először akcióban...

A következő túrát kicsit hosszabbra terveztem. De igazából több órát töltöttem a kocsiban, mint a parton dobálva. Az első szakaszon jött megint 4 siheder balin, de mivel éreztem, hogy nincs több a dologban, így majd egy órát autókáztam egy jobb pálya reményében. Na, hát nem jött be.  Halott víz, végeláthatatlan szösztenger. Szokásos se sneci, se balin effektus! Gyorsan offoltam is a dolgot. Eszembe jutott, hogy van egy jó kis holtág a környéken, ami szépen adta a wtd-s balinokat az előző esztendőben, gondoltam meglátogatom. Hát, most nem adta! Mivel egyetlen dobásig sem jutottam el. Egy tábla hívta fel a figyelmem, hogy június 15-ig teljes horgászati tilalom van érvényben. Pech! Pedig jó mentőötletnek tűnt! Feltámadt a szél, én meg meguntam a dolgot és hazamentem.  Szóval, 11/11.

Megint egész napos peca keretein belül látogattunk Tomival a Dunára. Elhagytuk a várost, irány az ártéri erdő kesze-kusza világa. Végre! Álomhelyen ért minket a reggel! És rövidke dobálás után sikerült is kikarmolni egy balint az elvágó vízből. Aztán fene se gondolta, hogy részemről mára ennyi! :-) Igaz, Tomi se vitte túlzásba a dolgot a maga egy balinocskájával. Ez azonban nem vígasztalt!

Valahol itt kezdődik a csodák birodalma...

Rengeteg helyet bejártunk, sokat melóztunk. Normál esetben mindenhol kapások tömkelegéig kellett volna eljutnunk, de érintetlen maradt minden csalink, amit bevetettünk. Szinte érthetetlen. Persze táplálékhalat, rablást, hajtást itt sem láttunk sehol! Érdekes módon mégsem keseregtünk a nagy haltalanságban. Helyette mi mást csináltunk volna, mint gombásztunk. Jártuk a sűrű erdőt és a rikító sárga gévát gyűjtöttük. A múltkori ragut követően, most rántott verzióban készítettem el a friss, zsenge részeket a családnak, mondjuk ez éppen nem aratott osztatlan sikert, de sebaj. Ebben a formában az előfőzést követően elvesztette a jellegét, kissé íztelen volt a színes tartalom a panír alatt. Következőleg azt hiszem, levest készítek. :-) Na, de ott tartunk, hogy 12/12.

Sárga géva...

A következő alkalommal a hajnali Duna mustrát elcseréltem egy ígéretesnek tűnő tavi csuka cserkelésre. Itt végre aggódnom sem kellett a szőrén-szálán eltűnt küszök miatt. :-) Mivel wobbleres és gumis pecára készültem és lusta vagyok a két különböző módszerre alkalmas pálcákat cipelni, szintén az Ultrastickre esett a választásom. Természetesen ezúttal a két egymáshoz tartozó taggal. :-) Főként kemény csalis bot, de kiválóan működik soft csalik esetében is. Amolyan mindenes! Számtalanszor bizonyított már nekem a legkülönbözőbb szituációkban! Korábban kövesezni és sügerezni is előszeretettel használtam, hiszen a 3-5 g-os jigek mozgását is remekül közvetíti és hihetetlen kapásszázalékon dolgozik úgy is. Szóval csak abban reménykedtem, hogy elemükben lesznek a krokik, a boton most nem múlhat semmi. A reggel mondhatni egész jól sikerült, hiszen a felfelé növekvő hínármezőben csücsültek a tigrisek. A gumit folyamatos, csigalassú tekeréssel még pont el lehetett csábítóan csörlőzni a felfelé törekvő növényzet felett. Igyekeztem mindezt úgy tenni, hogy a „gazhoz” még csak véletlenül se érjen hozzá a test, mert ha beleakad és megcibálom, akkor tuti világgá kergetem őket. Szerencsére pozitív visszajelzést kaptak a próbálkozásaim. Sikerült hármat leszedni a délelőtti órákban egy-egy ilyen foltról. Próbálkoztam wobblerrel is, de azt nem díjazták ekkor még.

Aztán nagy lett a csend! Ennek hatására már mindent IS kezdtem húzni. Igaz, könnyű dolgom azért nem volt, mert pokoli akadós volt a terep, de hát hol másutt is laknának a csukeszok, ha nem pont itt?! :-) Végül, a kis tesztem úgy zárult, hogy az utolsó, 16–ik kapás (mert, hogy már itt tartunk) elkövetője pár másodperc után egy remekbe szabott szaltó sorozattal sikeresen kirázta magából a szúrós falatot. Titkon reméltem, hogy sikerül 100%-ot produkálni a csúfos kezdés után, nem így lett. :-) Persze így sem voltam boldogtalan. Azért a mostani fogási arányok megléte talán hűen tükrözik a kezdeti sikertelenség miértjét. Egy nem megfelelő bot pont elég ahhoz, hogy csupán kopogtassunk a végső siker ajtaján. Ígérem, innentől nem számolom tovább a dolgot, kár is lenne, hiszen megkaptam a választ a sikertelenségem okára! Azt hiszem, az az elsejei nap megtanított rá egy életre, hogy kétszer nézzem meg, milyen bottal is indulok csatába! :-)

Westin ShadTeez...

U.I.: A csukás naphoz még hozzátartozik (a 16-on felül) még két fogas bestia megfogásának rövid története, amiből az egyik mérete már elég pofásra is sikeredett. :-) Az első áldozat a nád tövére érkező sárga CC60-at marta le a beesést követően, baromi látványosan. Majd a fárasztásnál is meglehetősen elemében volt a kis ördög, hiszen ennyi szaltóval, amit ez leművelt, az olimpián már érmeket osztogatnak egy ilyen teljesítményért. Utolsó, attraktív megmozdulását már talajon végezte, ugyanis nemes egyszerűséggel kiugrott hozzám a partra. :-)

Csuka portré... CC60

  A záró halam pedig 4 dobásból 2-szer koppintotta meg az offseten billegő U Shad-et, de csak a farkát rágcsálta össze. Gondoltam, dobok neki valami merészebbet, hátha akkor elfelejt finomkodni… Szerencsémre bolond volt és nem bírt az ösztönein uralkodni. Harmadik beleemelésre úgy verte le Lurefans DK5 vertikális csaliját, hogy a gerincemben éreztem az ütés erejét, megkoronázva ezzel a napomat.

Jót küzdöttünk...

Lurefans DK5 beadta...

Van még vissza a májusból és vannak még terveim erre az időszakra. Meglátogatom a Balatont, lesz Dunai peca városban és azon kívül is. És persze gőzerővel várom, hogy szabaduljon a domi is végre. Jahhh, és szívesen veszem az ízletes gomba recepteket, ha tudtok…:-)Szevasztok!