Írok, mert olvastok...

Évek óta mondogatom én is, meg persze rajtam kívül valamennyi „őskövület” blogger társam is, hogy a műfaj halódik, vagy talán végleg ki is purcant. Régen beláttam már, hogy nincs értelme vesződni hosszú, több tízezer karakteres bejegyzésekkel, hiszen ebben a mai, felgyorsult világban megváltoztak az igények. Gyors, rövid, impulzív tartalmakra vágynak az emberek, meg persze csakis olyanokra, amiket még csak véletlenül sem kell elolvasni. Eztán van az az állapot a magunkafajta megfáradt bloggerek életében, hogy egy ideig még azért a magunk szórakoztatására készül egy-egy nekünk kedves történetből írásos emlék, majd már talán mi sem vagyunk elég hálás közönség saját magunknak, így hát a tartalmak apránként elmaradoznak, míg végül teljesen megszűnnek. Nagyjából ezt az ívet futom én is jelenleg a blogolással. Időnként eszembe jut, hogy jó lenne firkantani valami históriát, de hát ugyan mégis kinek!? Kinek-kinek??? De hát hiszen olvastok! Ugyan passzivitásom okán több, mint egy éve nem jelent meg új tartalom a felületen, mégis a statisztikák szerint havonta több ezren böngészitek a betűket valamelyik márnás, domolykós vagy éppen csukás kalandomban. Semmilyen közösségi felületen nem vagyok aktív, mégis tetszetős számokat produkál a webnaplóm. Ki érti ezt? Lehet, mégis érdemes lenne néha napján publikálni valamit? Talán mégis van még igény az ilyesfajta írásokra? Fene tudja! Nyilván az is közrejátszik a mutatós számok alakulásában, hogy sokan tűkön ülve várjátok a tavaszt, és ha még saját élményekért nem is merészkedtek a vízpartra, azért talán hoz némi kielégülést számotokra a mások tollával megírt elbeszélések, beleélős históriák olvasgatása. Igazából kár is boncolgatni az okokat, örülök, hogy megtiszteltek ezzel a sok-sok kattintással! KÖSZÖNÖM! Na jól van, valamit írok a pecáról, halakról, Dunáról is. Igazi nagy beruházással indult az év eleje. Beszereztem egy pár „nagyfiús” Manta feedert az öreg folyóra. Kaptak magukra szép új tekerőket is, és úgy voltam vele, ha már lúd legyen kövér is, hiszen ilyen felszerelés már igazán megérdemli, hogy egy nagy, erős, stabil folyóvízi barbel tripodon pihenjen, amíg a márnák meg nem hajtogatják őket. Ebből a néhány dologból már kiderülhet mindenki számára, hogy Duna, feeder, márnák szentháromság jegyében tervezem lefolytatni az évet. Amennyiben születik bejegyzés jó eséllyel ezt a témát öleli majd fel. Vagy nem!

Múlt héten már tavasz VOLT! Azért a múltidő, mert jelenleg 0 fok van és az órákon keresztül öklömnyi pelyhekben szakadó hó az imént hagyott csak alább! Normális is lenne mindez, ha mondjuk december, vagy január lenne éppen, de hahó, MÁRCIUS 17. van! Megyek is, letakarom a szerencsétlen magnóliát, mert csórikám a reggeli -5°C-ban szinte fix, hogy eldobja a még ki sem nyílt szirmait. Talán így még van esélye virágba borulni! Na de a múlthét… Kivel mással, ha nem Halbogár cimbivel kezdtük volna közösen ostromolni az éledező folyót. Ezek a pecák még nagyon nem a pörgős, halbő horgászatokról szólnak. Legtöbbször kevés lehetőség adódik a nap folyamán, ilyenkor aztán igazán jól kell sáfárkodni ezekkel a szórvány kapásokkal különben nagyon könnyen fogott hal nélkül maradhatunk. Ezen a gondolati mezsgyén haladva sikerült is egy 4:0 kapás szériát abszolválnom a délelőtt folyamán! Nesze neked helyzetkihasználás! Aztán természetesen összekaptam magamat, és persze Tomi is halra váltott néhány cibálós kapást. A napból végül egy igen tetszetős feederezés kerekedett. Terveim szerint most hétvégén is a vízparton leszek, és ha az eredményesség is a várakozásoknak megfelelően alakul, akkor már lesz miről bővebben is írni. Ennek okán ígérem készül egy bőlére eresztett, tavaszi, összegző Dunás írás. Még jelentkezem…

Olyan volt amilyen...

Holnap reggel az utolsó pecámra indulok… Na, nem befejezem a horgászatot, csupán január végéhez közeledünk, ennek okán lejárnak a 2023-as horgászokmányaim. Szilveszter már igen régen volt, de én ilyenkor szoktam igazából évet értékelni. Amennyiben rövidre szeretném zárni a dolgot, akkor csak annyit mondanék: igazán messze volt a jónak mondható kategóriától, de mivel írnék erről egy hosszabb-rövidebb összegzést, ezért néhány leütött karakter áldozatul fog esni a mondandómnak.

Kezdjük is mindjárt az elején… Fergeteg hava nem is indult olyan rosszul. A hónapban szinte csak és kizárólag a vizeink tigriseit üldöztem, egészen a nászuk kezdetéig. Kitartásomnak köszönhetően elég combos jószágok tesztelték a felszerelésemet, és végre valahára sikerült meglépni a hőn áhított „méter pike” kategóriát is. Egy fagyos, zord, álmoskás reggel első dobása adta be az új személyes rekordomat, nem kis örömet okozva ezzel nekem. Elkezdtem végre igazán nagy csalikat szórni, aminek hatására főként darabosabb ragadozók kerültek horogvégre. Egyik fogadalmam volt az esztendőre ez, ha lehet így mondani. Szóval a robosztus csalikat erőltettem leginkább. Szerencsés döntésnek bizonyult…

Jégbontó hava főként a tanulásról, eszközbeszerzésről és sok-sok várakozásról szólt. 2022-ben elkezdtem foglalkozni a harcsák megfogásával. A kezdők szerencséjének köszönhetően szinte minden próbálkozás halat adott, ezért érthető módon hamar bele is bolondultam a misztikus lesők horgászatába. De mivel a felszerelésem nem igazán volt megfelelő hozzá, így költekezni kezdtem. Cikkek, videók és blogok jó szolgálatot tettek ismét a tanulási fázisban. Sajnos csak az idő telt baromi nehezen… Szinte naponta néztem miként emelkedik fokról-fokra vizeink temperatúrája. Mondanom sem kell, szinte egy örökkévalóság volt…

Végül csalafinta széllel, virágillattal és sok napsütéses órával ránk is köszöntött Kikelet hava. Szeretem ezt az időszakot. Alig néhány nap alatt, a semmiből képes berobbanni az élénk színekben pompázó tavasz. Persze szinte mindannyiszor megpróbál izmozni még egyszer, utoljára a ropogós tél, de végül minduntalan diadalmaskodik a megújulás elsöprő ereje. Nahhh, és akkor végre harcsázás… Habár a körülmények adottak voltak, és elgondolásom szerint rendre jókor voltam jó helyen, a vacogós éjszakák mégis permanensen némák és kapástalanok maradtak! Egészen bolondok napjáig, azaz Szelek havának első éjjeléig kellett próbálkoznom, hogy végre produktív is legyek. Itt megint sikerült egy PB-t ütni. Természetesen nagy volt a vigadalom a fogást követően. Az eddig fogott, átlag 3-6-10 kilós hareszok enervált védekezése után ez a fárasztás már élményszámba ment, még akkor is, ha most sem beszélhetünk kapitális zsákmányról. Teljes joggal, ámde mégis tévesen gondoltam ezek után, hogy végre elindult valami. Nem mondom, hogy totálisan elmaradt a siker, de az egészen biztos, hogy nem pont ilyen eredményeket álmodtam meg magamnak még februárban. Egy kicsit meg is csömörlöttem a dologtól, ezért ismét az oltalom alól szabaduló csukák felé fordultam. Legalább itt sikerült hozni a mondhatni kötelezőt… Szép krokik görbítették a spiccet, és ami megint csak kuriózum volt számomra, hogy multis szettel is volt szerencsém szákba terelni néhányat, már rögtön az első próbálkozások alkalmával. Jó, azért sikerült néhány csúnya „fészket” is dobni az újdonsült motyóval.

Ígéret hava következik, ami minduntalan parádés! JA BOCS, EZT NEM IDE… Addig volt ez így, amíg volt balin a Dunában. Alig néhány éve, még rendre bődületesen sok-halas pecák jellemezték ezt az időszakot, mára azonban sajnos valami megváltozott… Nyilván túlzás a totális nihil, de az tény, hogy minden egyes fogatlan ragadozóért vért kell izzadni az elmúlt pár esztendőben. Amelyiket meg sikerül megtalálni és még becsapni is, az meg többnyire soványka és néhány plusz centiméter toldást igénylő mérettel rendelkezik. Itt is a csuka horgászat volt a joker a pakliban, amit rendre ki is játszottam.

Következett a Nyárelő hava, ami már igazi multikulti a horgászat szempontjából, de akkor már ide vehetjük még Áldás vagy akár az Új kenyér havát is, mert körülbelül mindháromra ugyanaz a jellemző. Ekkorra már valamennyi honos fajunk túl van a szerelmi időszakán, és elméletileg jól fogható, legalábbis abban a bizonyos nagykönyvben ez van megírva. Süllők, csukák, balinok, harcsák, domolykók színesítették a palettát most is. Igaz, semmiből nem volt igazán sok vagy kiemelkedő méretű, csak úgy pötyögött a nyár. Minden fogásért menni kellett, nem is keveset. Jó lenne legalább itt egy olyan pecáról beszámolni, amikor kvázi elég volt eltalálni a vizet ahhoz, hogy eredményesek legyünk, de nem tudok ilyet mesélni. Nem működtek igazán a dolgok! Talán ekkor fogalmazódott meg bennem először, hogy azok a helyek és módszerek, amik korábban élménydús, fogásokban gazdag napokat biztosítottak az évek folyamán, elfogyni látszanak. Amikor elkezdtem pergetni, az első néhány idényemet azzal töltöttem, hogy minden egyes évszakra, hónapra, és halfajra megtaláljam a megfelelő helyet, ahol kis túlzással, de mindig eredményes lehetek. Plusz gondoskodtam arról is, hogy legyen mindenre B, C, de sok esetben akár D terv is, ha esetleg valamelyik kevésbé működne. Így volt kerek az esztendő 12 hónapja. Ez elég sokáig egy nagyon jól működő rendszer volt, de mivel az életben semmi, így ezek a helyek sem működnek, működtek örökké, ez már tény! Azt vettem észre, hogy ha felmerül a peca gondolata, akkor tétovázni kezdek, hogy hová is menjek. Az ok pedig igazán egyszerű. Elfogytak, megszűntek, megváltoztak, vagy éppen kitiltottak ezekről a helyekről, én pedig tücsök módjára nem foglalkoztam a bőség időszakában a jövővel, csak a mának éltem. Rájöttem, hogy ismét szorgos hangyának kell lennem ahhoz, hogy visszataláljak a régi ösvényekre. Sok munkát és energiát kell beletennem megint a horgászatba, és csak bízhatok benne, hogy ezeknek az erőfeszítéseknek meglesz a gyümölcse.

Ezen a mezsgyén haladva futottam neki Földanya & Magvető havának, ami korábban szinte mindig a feederes márnázásról szólt, nem máshol, mint a Dunán. Az elmúlt két évben a korábban bevált helyeken szinte mindig szerény terítékkel büszkélkedtem, szóval úgy éreztem itt az ideje serénykedni és kalandozni egyet, új, járatlan helyeken. Nem bántam meg ezt a döntésemet… A januári írásomban olvashatjátok is, mennyire megérte nekivágni az ismeretlennek… De azért pár képet ide is beteszek ízelítő gyanánt. Ezen sikeremen felbuzdulva kellő magabiztossággal futottam neki a késő őszi és téli hónapoknak.

Enyészet hava következik, majd a soron lévő az Álom hava. Azt gondolom, ez a két népies elnevezés, amivel az elmúlás hónapjait illetik, össze is foglalja ezen időszakom milyenségét is. Voltak terveim, de a természet rendre kibabrált velem, jöttek mentek a frontok, mínusz fokról plusz húszra alig huszonnégy óra alatt szinte kétnaponta. Aztán a folyamatos áradások majd minden folyónkon, ami lehetetlenné tette a jászozást, süllőzést, kövesezést, menyusozást ebben az időszakban. Ezután jött a cidris tél, jégpáncéllal fedte be hosszú hetekre a legtöbb szabad vízfelületünket, amin nem fogott az ereje, az továbbra is méteres kilengésekkel áradt tovább. Szóval itt a folyamatos rossz helyzet az, ami akadályozott a próbák során. Persze, egy-két kivételes alkalomtól eltekintve… Na, így nézett ki az évem, 1100 szóba zsúfolva. Nem mondanám jónak, de a megfelelő konzekvenciákat levontam. A terv az, hogy a 2024-es idénynek újult erővel, HANGYAKÉNT futok neki, és ha így lesz, talán ismét bővelkedni fog tartalomban az oldal.

Évzáró a Dunán...

Ha évzáró peca, akkor szinte mindig valamilyen formában a Duna kerül előtérbe. Idén Fáni Zsolti barátommal egy sütögetős, menyusozós éjszakai pecára vállalkoztunk. Zsolesz meglehetősen sok energiát fektet bele, hogy a halszegény téli horgászatait bearanyozza egy-egy csodás mintázatú menyus megfogása. Én viszont, annak ellenére, hogy régi nagy vágyam egy „kutyafejű” elejtése, mégis relatíve keveset próbálkozom a becserkészésükkel, hiába az évtizedes dunai múlt. Nem mondom, hogy időnként nem kísérleteztem, de valahogy sohasem ment a fogás, akár egyedül mentem, akár kisebb-nagyobb társasággal. Bevallottan, igencsak nehézkesen veszem rá magam a téli mínuszos éjszakákon az elindulásra. Legtöbbször zimankós, messze is van, és hát valljuk meg, nem az a kimondott pörgős peca. Jó. Lehet, hogy lusta vagyok, na! Most viszont ismét rávettem magam a kaland kedvéért. Este 6-kor már a ködös, kihalt ártéri erdő útjain zötykölődtem a megbeszélt helyünk felé. Felszerelést különösebben nem igénylő műfaj ez, így a boton és a tripodon kívül csupán néhány, főként a kényelmünket szolgáló eszközre lehet szükségünk, ezért gyakorlatilag egy körben le lehet cuccolni a kövezésre. Zsolt a bevált horogálló csali híján valami egészen új dologgal rukkolt elő. Főként fagyasztott szardínia volt a menü egyszakállú barátaink számára.

Voltak kétségeink, hogy mennyire lesz tartós és ellenálló a dobások során, de kopoltyún keresztül tűzve meglehetősen stabilnak tűnt. Hogy mennyire fogós??? Arra a következő 15 percben csattanós választ is kaptunk… Két éles, határozott ütés jelezte: kívánatosnak bizonyult a tengeri apróhal. Néhány húzást még kivártam, majd egy jó biccentést követően ráhúztam a botra. Abban a pillanatban mondtam is a cimborámnak, hogy ha menyus kígyózik a végén, akkor ez igencsak combos darab. Igazam lett… Pár pillanaton belül már a merítőben tekergett ez a 45 cm-es, ikrától duzzadó szépség.

Szerencsés fickó vagyok, hiszen nem egy csenevész példánnyal estem át a tűzkeresztségen, hanem mindjárt egy ilyen koros, erőtől duzzadó big mamával. Csináltam pár képet róla majd szépen elúszott a húzós, kakaós víz adta homályba. Elégedetten és örömittasan csaptunk bele egymás tenyerébe. Ettől kezdve kényelmesen hátradőlve terülhettem el a karos fotelben, hiszen én mára már megvoltam. A következő órák különösebb esemény nélkül teltek el. Bár inkább csak a botok nem voltak aktívak, hiszen nekünk volt témánk bőven. Leginkább a menyhalakról beszélgettünk, hogy mi miért van és vajon miért nincs. Majd az is szóba került, hogy milyen lenne, ha esetleg egyszer az életben egy különleges fekete példánnyal hozna össze a sors minket. Ugyebár köztudott, hogy a menyusok 1000 féle mintával, és szín-variációban foghatók, mégis a sötét szín talán a legritkább a kifogott halak között. Legalábbis mi még nem igazán láttunk belőlük a hazai vizeken… Ahogy telt-múlt az idő, a sejtelmes köd kezdett teljesen rátelepedni az éjszakai tájra. A túlpart fényei egyre csak halványultak, és a látótávolság is a közvetlen környezetünkre korlátozódott. Mint említettem, terveztünk némi lakomát is, megünnepelve ezzel a 2022-es horgász-év lezárását. Mustáros pácban pihenő szüzek várták, hogy serpenyőbe kerülve csodás étek váljon belőlük. Már épp készülődtünk a rögtönzött mini konyhánk felállítására, mikor Zsolesz jobbos botján két gyors ütésváltás arról informált minket, hogy van érdeklődő a maradék afrikai haresz kockára. Közelebb lépett a bothoz, amire újabb határozott húzások érkeztek. Jó ütemű bevágás következett, majd a spicc görbülete jelezte is felénk, hogy nem éppen arasznyi hal éhezett meg a gondosan metszett halcafatra. Nagy fárasztásra azért senki se gondoljon, hiszen ezek az egyszakállú kis ördögök nem erőművészek. A part közelébe érve a fejlámpa fényében egy szürkés, feketés kígyózó test sziluettje sejlett át a sáros löttyre hasonlító felszín alól. Első blikkre lazán rá is mondtam, hogy kis pundra tekereg a horgon… De nem! Basszus, ez bizony egy hatalmas és rendkívül érdekes „festésű” téliharcsa volt! Pontosan olyan, amiről korábban az este folyamán álmodoztunk… A következő néhány percben nem kevés szitokszóval törtük meg az éjszaka csendjét örömünkben. Rengeteg képet és videót készítettünk erről a kivételes példányról, majd útjára bocsájtottuk őkelmét. Szerencsére a horog rendhagyó módon a szája szegletébe akadt, így végül gond nélkül inthettünk neki búcsút.

Kevés olyan embert ismerek, aki ennyi időt és energiát áldozna a vén Duna uszonyosainak kiismerésére és becsapására, szóval ha valaki, akkor Zsolt maximálisan megérdemelt egy ilyen halat, ami így teljes joggal koronázta meg a mögötte álló, kissé nehézkesnek mondható évet. Az este hátralévő részében már csupán a kucu húsával kerültünk közelebbi kapcsolatba. Akinek volt szerencséje érezni azon az éjszakán a piruló pecsenye fenséges illatát a parton, az bizony jobban irigyelhette a falatot tőlünk, mint a horogra csalt menyusainkat. Hozzáteszem, teljes joggal! Azt hiszem, méltóképpen zártuk le az esztendőt… Jövőre ismét irány a part!

Finnyás köveseknek dobj U- shad-et...

 A téli peca korántsem egyszerű műfaj, de kétségtelenül van egy misztikuma. Amellett, hogy az embernek meg kell küzdeni a zimankóval, még a halakat is nehéz megtalálni és talán még strapásabb kapásra bírni őket. Éppen ezért, amint a vasmarkú tél uralma alá kezdi vonni a lélektelen tájat, valahogy a horgász népség is látványosan fogyatkozni kezd vizeink partjairól.

A csónakos pecákban azonban továbbra is bőven van fantázia. Nem mindig könnyű kenyérkereset ez sem, de határozottan eredményesebbek lehetünk, mint lábon bóklászva.

Időjárástól függ, de november végére, december elejére a fehérhalak egy csoportja a folyókról a csendesebb, védettebb oltalmat adó öblökbe húzódik és ott egy nagy „masszát” alkotva, lebegve várják a reményt hozó tavasz eljövetelét. Az élet körforgása, mint mindenhol, itt is ugyanaz, hogy ahol a táplálék, ott előbb, vagy utóbb a ragadozók is fellelhetőek lesznek.

Ennek tükrében a bevonuló keszegraj nyomában süllők, kövesek, csukák és harcsák is megjelennek a felhőben levitáló prédaállatok alatt húzódó mélységben. Mi most fókuszáljunk a kövesekre…

A viszonylag kis területen összezsúfolódott húsevő halak ha étvágyuknál vannak, és a csillagok is együttállnak, akkor a didergős télben minden képzeletet felülmúló, igencsak sok halas horgászatokban lehet részünk.

Én azonban most nem ezeket a parádés napokat szeretném megénekelni nektek, hiszen olyankor kis túlzással ugyan, de körülbelül mindegy mit dobsz oda nekik, válaszul éles koppintással ütik, vágják a feszes botok spiccét. Nem nagy ördöngösség ilyenkor megfogni őket…

Azonban, mint ahogy máshol sem, úgy itt sincs ám mindig kolbászból a kerítés.  Vannak sajnos kimondottan nehéz napok is! A halak ilyenkor is ott lapulnak a fenékközeli sötétségbe burkolózva, csak az istenért sem hajlandóak az általunk vezetett csalit megtámadni - egész konkrétan szájzárat kapnak.

Ennek a jelenségnek számos oka lehet…

Az első és legfontosabb talán, hogy az a szó, hogy LETERHELT, ezekre a tartásokra egy nagyon enyhe kifejezés. A tél folyamán gyakorlatilag szüntelen ostrom alatt állnak a szóban forgó területek. A horgászok és az elszaporodott kormorán csapatok is a nap minden szakában abajgatják az itteni halakat. Nem csoda hát, hogy egy idő után egyre nehezebb belőlük fogni, mert a hagyományos gumik és vezetési technikák már nem mindig váltanak ki belőlük támadó ingert.

A szinte dermesztő vízben nagyon kevésszer fordul elő, hogy a nyári hónapokban megszokott vezetési stílus (viszonylag nagy, 5-7g-os súlyokkal gyorsan, feszesen pattogósan vezetett nagyobb gumik) lenne eredményes. Persze azért megesik olykor-olykor azokon a csoda napokon, amit már korábban említettem, hogy ez a recept is működik. Megmondom őszintén ebben a jelenségben a mostani szezonban nem volt még részem, és mivel vészesen közeleg a tilalmi időszak, vélhetően már nem is lesz. Azonban ezeken a nyögvenyelős napokon is lehet azért szép számban a dunai csíkosokat ütni, ha megfelelően alkalmazkodunk a körülményekhez és optimális módon a kedvükre való csalit kínálunk a kissé elcsigázott bandároknak.

Az első és talán a legfontosabb lépés „lassítani” a pecát, amihez természetesen a felszerelésünk minden elemét összhangba kell hozni.

Lassítani legfőképpen úgy tudunk, hogy 1-2g-on, de előfordul, hogy akár 0,5g-on kínáljuk fel a plasztikokat. Még komótosabbá tudjuk tenni a kívánt mozgást, ha kizárólag lebegő műcsalit használunk ezeken a pecákon. Itt említeném meg először az ukrán FishUp U-shad gumikat, amik valamennyi FishUp csalihoz hasonlóan kizárólag lebegő kivitelben kerülnek a boltok polcaira. Fontos figyelnünk arra is, hogy a plasztik csalik többségét az extra könnyű fejek használata során egyszerűen nem tudjuk életre kelteni. Lehulló fázisban a gumik nagy része szinte élettelenül merül a félhomályba. Így csak igen kevés esetben vált ki ragadozó ingert.

Szerencsére az imént említett U-shad 2” méretben ennek a kritériumnak is maximálisan megfelel. Teste rendkívül lágy és erősen lamellált, ezért hihetetlenül agresszív viselkedésű műcsali, így a legapróbb fejeken kínálva is attraktívan mozog. Továbbá a kifejezetten nagyméretű, korong alakú farok miatt rendkívül széles amplitúdójú gumihalnak mondható, mely különösen csábító a süllőnek, kövesnek. Én szinte kizárólag a Duna öbleiben használom, de tervezők gondoltak a folyóvízi horgászok igényeire is. Ezzel a remekművel egy rendkívül stabil plasztikot bocsájtottak a gyors vizek horgászainak rendelkezésére. Ezt a fixálást pedig úgy értek el, hogy a test alsó, farok alatti része kapott egy alsó úszót, ami stabilizálja csalinkat. Az imbolygó mozgás így erős sodrásban is teljesen megszűnik. Ha már ilyen nagyszerű fegyver van a kezünkben, akkor jöhet, a következő lépés, a vezetés üteme. Ezeken a nehezen halat adós napokon sokszor legyen inkább pöccintős vagy vonszolós a mozgásforma, mintsem gyors és pattogós. Időnként néhány ütemet kihagyva akár másodpercekig is érdemes a fenéken pihentetni a gumit.

A kapás sokszor a passzív állapotban érkezik.

Ilyen csiga tempójú pecáknál szükségünk van extra ingerekre is a maximális siker érdekében.

Természetesen van még valami a tarsolyban, olyan plusz impulzus, ami top kategóriába emeli nálam ezt a gumit.

A varázslat pedig nem más, mint az, hogy mint minden FishUp termék, úgy ez is anyagában ízesített. Jelen esetben egy rákos ízesítésről beszélünk, ami kellően átható, ám az emberi orr számára mégsem visszataszító bukéval bír. A kis csíkosok azonban nem tudnak ellenállni az illatok csábításának.

Az imitáció speciális enzimeket, sókat, és aromákat tartalmaz, ami lassú pecák és passzív halak esetén utolsó kulcsingerként billentheti a mérleg nyelvét stabilan a sikeresség oldalára. Az imént feltételes módban beszéltem, de bizton állíthatom ez az életben is megállja a helyét. Az idei nehézkes szezonban számos alkalommal volt a sikereim kulcsa ez a nagyszerű termék, amit horgászok fejlesztettek ki horgászoknak.

Szín és méret variációi maximálisan kiszolgálnak minden igényt.

Próbáljátok ki, nem fogtok csalódni benne…