2017. október 6., péntek

4 órás randevú az "öreg hölgyel"






Rohanó világban élünk. Hétfőtől péntekig robotolunk a melóhelyen, a hétvége pedig többnyire a családi programok jegyében zajlik. Csak egy a bökkenő, október van, és a Dunán ilyenkor zabál a márna. Alapjában véve nem vagyok híve a rövidke, pár órás pecának. Szeretem, ha van rá egy teljes napom, vagy éjszakám. Így van ideje igazán kibontakozni az embernek. Azonban a kényszer nagy úr, és ha nincs más alternatíva, akkor nem vetem meg a potya pár óra lógatást sem.
Álmos, unalmas hétfő reggel van és az a kósza gondolat motoszkál a fejemben, hogy ha minden jól alakul, akkor talán juthat egy kis délutáni horgászat, csak úgy laza hétindítónak.
Ennek okán a napi teendőim közé szépen becsempészem a kötelező horgászbolt látogatást.
Csupán csak csontiért nyitok be a pecabolt ajtaján, de mondanom sem kell, hogy így is kerül néhány aprócikk a kosárba. Mire elkongatják a delet, szinte már 90 %-os biztonsággal kijelenthető, hogy a délutánt egy röpke légyott erejéig az „öreghölgy” társaságában töltöm majd.
Szinte az egész évre jellemző, hogy menetrendszerű áradások váltogatják egymást a horgászok legnagyobb bánatára. Mire kicsit letisztulna a folyó, újabb és újabb árhullám érkezik a felső szakaszokról. Most épp apad, budapesti mércével nézve 185 cm körül mozog. De a hét második felére újabb löket érkezik, csak, hogy érezzük a törődést. Nem mondom, hogy a legideálisabbak a körülmények, viszont nekem csak most van időm, úgyhogy nincs mese, indulni kell.
Ugyan csak pár órára megyek, mégis annyi a kötelezőnek mondott cucc, amit cipelnem kell, hogy akár egy hétre is mehetnék. Átrongyolok a városon és célba veszem a Dunát…
Sajnos az elsőre kigondolt helyen, ahová igyekeztem, foglalt volt. Marad a B terv!
A hosszú partszakaszon rajtam kívül csak egy sporttárs faggatja a vizet. Letelepszek a parton és igyekszek hamar berendezkedni a kövezésen. Jócskán benne vagyunk már az őszi délutánban, ugyan a napnak már kevés az ereje, mégis jólesően pirongatja az arcomat szerelés közben.
5 oz kosárral nyitok és olyan jó 25-re vágom be, természetesen töltetlenül. Az apadó, meglassult folyó ereje meg sem billenti a „vasat”. Növelhetném a távot, de most jónak érzem itt, ezért fixre akasztom a zsinórt a klipszbe.
Jöhet az etetőkeverés…
Mivel előző este nem tudtam, hogy jövök, így maradt a helyi kutyulás a parton. Jobb szeretem otthon elkészíteni, mert úgy van ideje elegendő nedvességet magukba szívni és kellőképpen megdagadni a szemcséknek. Most azonban kénytelen vagyok itt elkészíteni a tökéletes keveréket.
Mivel ma rövid idő alatt kell eredményesnek lennem, olyan állagot kell készítenem, hogy annak a kosárból való távozási ideje ne legyen hosszabb, mint 3 perc. Ezért csak csínján bánok a hozzáadott folyadék mennyiségével. Természetesen túl száraz sem lehet az etető, mert akkor meg a fenékre érkezés előtt kimossa a folyó a kosár öleléséből azt.
Végre lassan a helyére kerül minden és kezdődhet az élvezet…


Immáron a töltött etetőkosár nagy össztömege alatt robban szét a Duna felszíne.
Leállítom a pálcát, majd az órámra pillantok és kezdődhet a visszaszámlálás.
Szigorúan betartva a 3 percet, nyúlok a nyél felé, majd újratöltök és lendítem vissza hajszálpontosan az előző helyére. Az első negyed óra világos képet ad arról, hogy jelenleg nem tartózkodik előttem a hal. Mozdításom sincsen.
Sebaj, ilyenkor mikor már jelentősen csökken a vízhőfok több időbe telik, mire a kialakított etetési sáv, amit a rendszeres és pontos dobásokkal hozok létre, elém csalogassa a folyam lakóit.
Egész pontosan 23 perc telik el, mire az első delikvens megrázza spiccem… tipikus keszeges, rázogatós a jelzés. Éles szimatú, tenyeres karika az első szemfüles jelentkező. Hamar útjára engedem.
Ezután beindul az élet… zsinórban 3 villámgyors kapást szúrok el. Paducot sejtek az elkövetők személyében. Válaszul bő 25 cm-el növelem az előke hosszát, ami hamarosan meghozza a sikert.
Egyre-másra érkeznek az éles ütések a spiccre, aminek eredményeképpen egyenméretű egyedeket siklatok a víz tetején a partig. Sajnos nem az a méret, ami megdolgoztatná a felszerelést, de egy percig sem bánkódom, hiszen remekül szórakozom.




Viszont alig egy óra mókázást követően felébred bennem a vadászösztön. Szeretnék valami termetesebbet is fogni, nevezzük nevén, mondjuk márnát.
Nagyobb csalit, gondolok itt elsősorban a sajtkockára, sajnos nem hoztam magammal, ami kicsit szelektálná ezt a méretet. Próbálkozok azzal, hogy néhány méterrel az etetés alá és fölé dobok, de ott is csak a vésettajkúak jönnek. Ekkora már olyan sűrűséggel jött a padró, hogy gyakorlatilag még fenékre sem ért a végszerelék már vadul lecsaptak a csonticsokorra. Lassan kezdtem beletörődni, hogy itt ma esélye sem lesz a horog közelébe férkőzni a marciknak, amikor végre erőteljes húzás érkezik. Nem vagyok rest és odadörgölök neki. Húzásából ítélve egészen biztos voltam benne hogy márna, viszont a folyamatos fejrázás azt is egyértelművé tette, hogy kiskorú az elkövető. Sejtésem beigazolódott. Ennek ellenére ez a méret már merítőszákot érdemel és követel.
Matracra fektetem, és hamar megszabadítom a szúrós csomagtól, majd a parti kövezés széléről a vízbe csúsztatom.
Ezután minden kezdődött elölről…


Mire megint kezdtem volna belefásulni a dologba, megérkezett Józsi cimborám, aki meghozta szerencsém, így mutathattam neki márnát is, nem csak gömborrú paducokat. Ez sem volt gigászi, de némiképp tetszetősebb darab volt.
Majd futószalagon érkeztek a délutáni sokadalom újabb apró tagjai.
Közeledünk a fényváltás idejéhez, a Nap már kezd alábukni a mögöttem húzódó partoldal mögött.
Általában ez az időszak meg szokta hozni a nagyok kapókedvét, ezért bizakodva vártam ezt az időszakot.
Tovább javultak az esélyeim azzal, hogy végre kezdtek elmaradozni a paduckapások, így talán több idejük van a márnáknak, hogy a csali közelébe jussanak.
A legutolsó dobást követően már legalább 7 perce nem volt jelentkező. Felvettem hát a botot, hogy újat dobjak, amikor egy szó erejéig hátrafordultam Józsihoz. Ez az idő pont elég volt, hogy a csali fellibbenjen és az ott ólálkodó bajszos lecsapjon rá. Persze erről mit sem tudván próbáltam továbbcsévélni a madzagot, amikor éreztem egy nagyobb fajta ellenállást. Mivel rögtön rúgott egyet, azonnal mondtam, tuti „kabátba” húztam valamit. Egészen a merítési zónáig nyugodtan komótosan sikerült kiterelnem. Mintha nem hitte volna el, hogy bizony horogvégre került. Elfelejtett védekezni. Amikor a merítő alá került, akkor kapcsolt és kezdett éktelen viaskodásba. Gyorsan matracra tettük, hogy ne sérüljön, meg persze ne rúgja szét a merítőt. A horog szabályosan szájszélbe volt akadva.
Tehát tényleg az a pár pillanatnyi kihagyás, vagy szünet kellett neki, hogy a bemozgatott csalit felszippantsa.
Amúgy csodálatos, egészséges, jó kondiban lévő, már a kemény téli hónapokra felhízott márnával volt dolgunk. Minden elemében a vadság, és őserő sugárzott belőle. Még így is, hogy ebből ma nem sokat villantott. Készítettünk pár fotót a vastagszájúról, majd a már világító telihold fényében útjára bocsájtottuk őkelmét.
Záró akkordként nem is volt rossz zsákmány, és mivel lejárt a mai napra szánt 4 órás penzumom, a pakolás mellett döntöttem és tele jó emlékkel, és a rengeteg kapásnak köszönhetően meglehetősen fáradtan is, hazafelé vettem az irányt.
Tartalmas, remek 4 óra volt ez. Azt hiszem, ezen az őszön még teszek néhány próbát még akkor is, ha csak egy fél délutánnyi szabadidőm is van, mert MEGÉRI!






2017. július 27., csütörtök

Pár momentum a DUNAI pecák szépségéről...


Nem csak a márnák miatt érdemes járni a Dunát... Kivételesen szép és ritka halakkal is találkozhatunk horgászataink folyamán. Óvjuk és védjük a Duna kincseit. Ebben a rövidke videóban az utolsó peca két legszebb résztvevőjét láthatjátok...Azért a többi sem volt csúnya :-)

2017. január 23., hétfő

Ilyen a paduc



Ilyen a paduc



Megszokott jelenségnek mondható a Dunán, hogy bizonyos szakaszokon egyik évben mondjuk a paduc számít „uralkodónak”, míg a rákövetkező esztendőben ugyanezen faj egyedei, szinte teljesen eltűnnek az adott vízterületről. Helyüket ideiglenesen ugyan, de más, hasonló körülményeket kedvelő halfajok veszik át.
2016 őszén járunk és az éves fogásaimat elemezgetve bizony kimondható, hogy a fővárosi szakasz egyes részein bizony padró invázió alakult ki. Azt gondolom, ez a remek sporthal megérdemel némi figyelmet, hiszen a nemes halak dicsfényében bizony ott vannak ők is szürke eminenciásként a folyók mélyén, és ne felejtsük el, számtalan kellemes órát és horgászélményt köszönhetünk a „cserkeszpaducoknak”.
Mondhatnánk, hogy mivel a paduc az egyik leggyakrabban horogvégre kerülő folyóvízi halunk, nehéz egyértelműen kijelenteni, hogy már-már paduc dömping mutatkozik. Viszont amikor ilyen kirívóan nagy az eltérés az előző idényben megfogott halak számát tekintve az ideihez képest, akkor ezt teljes magabiztossággal kész tényként kezelhetjük…


Rövid ismertető…

Paduc őkelme maga a megtestesített folyóvízi hal.
Testének izmos, hengeres, áramvonalas kialakítása, alsó állású szája, ereje és kitartása mind-mind azt a célt szolgálja, hogy erős áramlású szakaszokon is természetes magabiztossággal boldoguljon. Szívóssága és kitartása kompenzálja azt, hogy évek folyamán sem növekszik gigászi méretűre. Nincsenek nagy igényei, de kedveli az erősebb sodrású oxigénben dús vizeket, valamint a kavicsos, kisebb-nagyobb sziklákkal tarkított medreket.

Egy igazi bestia…
Ha jó helyen és kedvenc csemegéjét kínáljuk neki, viszonylag egyszerű a kapását kicsikarni…
Az igazi próbatételt azonban korántsem ez jelenti.
A villámgyors kapások utáni üres bevágások közel 50%-ért bizony a „végsőhal” a felelős.
Erős porcos szája és annak kialakítása miatt gyakran a kiváló hegyű és minőségű horgok is csak nagy nehézségek árán akadnak kellő biztonsággal.
A sikeresnek vélt akasztás is lehet csupán „pünkösdi királyságú”, hiszen a harc még csak ilyenkor veszi kezdetét… Tökéletesen használja ki testi, valamint a folyó sodrásának erejét. Bizony merítő fölé terelésig nem lehetünk kellőképpen nyugodtak, ugyanis rendkívül trükkös jószág.




Rafinált és minden hájjal megkent ellenfél..
Folyamatos fejrázással igyekszik megszabadulni a szúrós csomagtól.
Ha hagyjuk a mélyben küzdeni, akkor a kövek közé húz és a vékony előkét egy éles víz alatti tárgyon végig húzva, könnyedén elpattintja. A felszíni fárasztás sem a legjobb megoldás, hiszen éktelen nagy ramazulit képes csinálni maga körül. A több méterre álló horgász ruházata is csurom víz lesz a csata végére. A horgot pedig garantáltan kirázza magából a nagy pörgés-forgás következtében. Tehát érdemes fél vízen erőltetni.
A szakirodalom szerint csupán 50 cm körülire növekedhet, és maximálisan 1,5-2 kg az a testsúly, amit elérhet. Ennek ellenére a magyar rekordon kívül, ami valamivel több mint 3 kilogrammot nyom, még jó néhány, bőven kettőn felüli példány is szerepel a listán.
Erejét tekintve igazi gőzmozdony. Tavi pontyokhoz szokott kéznek egy formában lévő kiló körüli „paduszka” fárasztás során kifejtett ereje, akár egy 3 kg pacni ponty erejével is vetekedhet. Csodálatos horgászélményt nyújtva ezzel a rá vadászók számára.





Egész évben kedvelt célhal…

A „stenger” igazi rajhal. Kisebb csoportokba állnak össze, ami rendszerint egyenméretű egyedekből tevődik össze, így együtt kutakodnak táplálék után a felszín alatt. Nagyobb példányok általában csak lemaradozva a csordától kóborolnak.
Ennek akkor van igazán jelentősége, amikor etetésünkre beáll a 40-50 dekás példányok hada, ilyenkor érdemes egy bottal a csalogató anyaggal felszórt terület alá, mellé dobni néhány méterrel, mert az igazán nagy öreg vésett ajkúak ott csaphatóak be.

Horgásszunk a látott halra…
Célzott paducozás reményében érdemes hajnalban kelni, és a pirkadatkor már a vizet kémlelni, hiszen ha ott a padró, akkor meg is mutatja magát. Gyakori és heves ugrások árulják el pontos tartózkodási helyét. Nem kell megijednünk, ha picit bentebb mozognak a halak, ugyanis egy jó etetéssel kicsalhatóak akár 10-15 méterre is, ahol már a sodrás ereje lehetővé teszi a pontos horgászatot. Különösen fontos ez úszós végszerelékeknél.
Aktivitása is változó, de szinte csak a nappali órákban járja a szélvizet. Tavasztól kora őszig a napfelkeltét követő órák, valamint a délután négytől a sötétedés beálltáig a legaktívabbak.
Ahogy hűl a vizeink hőmérséklete, úgy egyre tolódik az aktív időszak, október november környékén már csak a déli, elvétve még napsütötte órák számítanak kiemelkedőnek.

Népszerűségét annak is köszönheti, hogy sok más hallal ellentétben szinte egész évben fogható. Igazi négy évszakos hal. Bár téli megfogásához nagy helyismeret szükségeltetik. A hideg idő beálltával a szokottnál is nagyobb bandába verődik, és együtt keresik fel a folyó mélyebb részeit, nagyobb gödreit.
Kapásra bírható ilyenkor is, azonban a tavaszi, kora nyári vehemenciája és gyorsasága már egyáltalán nem jellemző.





A legelésző paduc…

Gyakran hangzik el ez a kifejezés nem véletlenül, hiszen a paduc azon kevés Magyarországon megtalálható folyóvízi halak közé tartozik, melyek nagy mennyiségben fogyasztanak növényi táplálékot.
Jellegzetes véső alakú szája szinte csont keménységű, ezzel a specifikus „arató” szájjal távolítja el a vízben lévő kövek és sziklák oldalán megtelepedő algákat.
Napsütéses időben és kristály tiszta vízben is gyakran elárulja hollétét.
Ilyenkor ugyanis ezüstös testét félrebillentve a sekély részeken táplálkozás gyanánt tépő mozdulatokat végez. A testén megcsillanó napfény villogása adhat támpontot tartózkodási helyét illetőleg. Bár gyakori jelenségnek számít, bevallom, én csupán egyszer-egyszer láttam hasonlót.
Természetesen emellett, kisebb rákokat, lárvákat is fogyaszt, amiket szintén a vizek alsóbb rétegeiben szedeget.







Horgászata…

A szakirodalom számos módszert kínál megfogásukra.
Kiemelt helyet foglal el ezek közül a legkülönfélébb úszós módszerek használata.
Partról horgászva bolognai bottal, vagy ma már rakós bottal is előszeretettel üldözik őket. Kapásészlelése és a lehető leggyorsabb reakcióidő elérése szempontjából a kézben tartott bot a leghatékonyabb.
Ami viszont hangulatában is kiemelkedik az ismert módszerek közül az nem más, mint a vízben álló kenyérzsákon való úsztatás. Kényelmes székben ülő horgászemberként mindig ámulattal és irigykedve bámulom ezt a misztikus és ősies klasszikus módszert.
Szerencsémre azonban lustább módszerekkel is becsapható, még ha olykor nehezebb is a történet, de mindenképpen élvezetes lehet így is bárki számára.




„havasi paduc” feederen…

Az év nagy részében a márnákat üldözöm… Mély húzós vizeken keresem őket, bajszosok között itt is gyakran beesik egy-egy paduc, de nem számottevően.
Azonban időnként, mint ahogy a mostani időszakban is átbillen a mérleg nyelve. A korábban márnás részeken, számolatlanul jön vésettajkú. Szinte teljesen kiszorítják a bajszosokat.
Normál esetben talán még bosszantó is lehetne a dolog, viszont ha a darabszám mellett a méretek is kiemelkedőnek mondhatóak, akkor már egy percig sem bánom, ha egy fotó erejéig vendégül láthatom őket a marciknak szánt etetésemen.
Fenekező szerelékkel való paducozás során kötelező jellegűnek mondható, hogy csupán egy bot legyen bevetve. Kevés az a villámkezű horgász, aki ha beúszik egy nagyobb raj, akkor akár két boton is úrrá tud lenni egyszerre.
Kezelhetjük őket nem kívánt vendégként is, ilyenkor érdemes az etetőanyag utánpótlást 15-20 percig megszüntetni. A hívatlan társaság csupán addig marad, amíg finom falatokat szedegethetnek a kavicsok közül.
Viszont, ha jó mókát szeretnénk, akkor érdemes élő anyaggal gazdagon megtömött kosarakat ütemesen szórni az éhes hordának.
A márnának szánt keverék ízvilága és alkotóelemei megfelelnek kerek orrú barátainknak is.
Azonban van gyengéje is a kis bitangnak, és ez nem más, mint a kenyér.
Rostán áttört pékárút érdemes hozzá keverni a már elkészült etetőhöz. Így biztosak lehetünk a sikerben.
A mennyiségre azonban kínosan ügyeljünk. Túlzásba nem szabad esnünk ugyanis a túlzott mennyiségű kenyér nagyon kikönnyíti a csalogató anyagot, amit a víz így villámgyorsan elmoshat.
Úsztatásnál gyakran használnak kenyérrózsát csaliként, viszont ez a feeder módszereken nem annyira praktikus. A fixen tartott szerelékről a folyó ereje hamar letépi a puha, kevésbé horogálló csalit.
Amennyiben étvágyuknál vannak, akkor nem mondanám őket a szerelékre kimondottan érzékeny fajnak. Ennek ellenére én személy szerint kedvelem a vékony húsú tűhegyes 12-14 -es méretű horgokat. Érdemes hosszabb szárú fajták közül szemezgetni. Mindezt fluorocarbon előkére kötve alkalmazni. Pálcák közül messziről kerüljük a puha lágy botokat. Sokat javít gyorsaságunkon egy feszes erős folyóvízi feeder.
Hosszú előke használata fontosabb, mint bármelyik dunai uszonyos sikeres megfogásához.
Rövidebb 40-50 cm előkénél garantáltan rontjuk a statisztikánkat…legyünk bátrak és méter feletti akár 120 cm-es madzagot is köthetünk.
Csupán néhány szabályt kell betartanunk és az erőfeszítéseink hamarabb megtérülnek, mint gondolnánk.
A Duna bővelkedik fehér halakban, gyönyörű mohos lapát dévérek, színpompás jászok, szemtelenkedő szilvaorrúak tarkítják általában a finomszerelékes pecások zsákmányát.
Azonban, nagy egyedszámának és küzdeni tudásának köszönhetően és mivel a legtöbb folyónkban szinte mindenhol jelen van, legkedveltebb célhal mindig is a vésett ajkú paduc marad. Érdemes próbálkozni.