2020. január 2., csütörtök

Flashback 2019


2018 év végén valahogy úgy zártam a soraimat, hogy "ha legalább ilyen évem lesz a következő is, akkor maximálisan elégedett lehetek és leszek is"!
Hát nem olyan lett! :-)
Ha lehet überelni az előzőt, akkor azt gondolom, sikerült egy lapáttal rádobni az ezt megelőző esztendőre. Felfedeztem magamnak sok új lehetőséget rejtő, igazán csodálatos, vad vizeket. Néhány történetet, egy-egy nap eseményeit megosztottam itt veletek, de ezen felül volt szerencsém olyan horgászatokban is részt venni, amit elmesélni sem merek, lehet el sem hinnétek, de ez így van jól... :-)
Megismerkedtem személyesen néhány "jó arc" pecással. (Pedig nem vagyok az a bratyizós típus) :-)
Sokat mentem cimborák társaságában és persze egyedül is a folyók, tavak partjára.
Tavasz óta tagja lehetek a Fahal Team-nek, ami még több pluszt hozott az életembe.
A kis blogom is szépen lassan fejlődik, hiszen már átlépte a számomra bűvös 100.000-es olvasottságot, amit ezúton is köszönök szépen nektek. :-) Ez csak RAJTATOK múlt! :-)
Szóval szerencsésnek mondhatom magam, mert igazán kijutott a jóból 2019-ben.
Hozzátartozik az elmúlt 4 évszak krónikájához az is, hogy rengeteget tanultam ismét, másoktól is, de leginkább a magam útját járva. Kísérletező típus vagyok és azt gondolom, a horgászat pont az ilyen embereknek való.
Persze-persze hazugság lenne azt állítani, hogy mindig minden a legtökéletesebben zajlott, mert hát persze, hogy nem! Léptek meg álomhalak a horogról, volt hogy ha meggebedtem, sem találtam a kulcsot a pikkelyesekhez. Az is megesett, hogy makacsságból nem azokra a fajokra horgásztam, amikre éppen kellett volna. Szóval van mit javítani "húszhúszban" is! :-)
Nem szabad elmenni azon tény mellett sem, hogy az öröm és a siker az relatív.
Számos horgász van, aki fogott szebbet, jobbat, nagyobbat... Azonban én igyekszem elsősorban nem másokhoz mérni magamat, hanem inkább azon munkálkodni, hogy a korábbi, általam már egyszer megugrott lécet egyre magasabbra téve újra és újra átlépjem. Azt vallom, ez a fejlődés kulcsa.
2020-ra is tele vagyok tervekkel, amik ha jól alakulnak, akkor vélhetően itt olvashattok majd róla hosszabb-rövidebb formában. :-)
Nem szaporítanám a szót, inkább megosztok veletek néhány fotót, amik igazán kedvesek számomra, amolyan visszaemlékezés gyanánt. BÚÉK ! :-)

Tavasz:















Nyár:




















Ősz:

















Tél: