9 perc horgász-mámor a Balaton körül, az új Westin motyóval…

 

 Október vége van… Dübörög a pergető szezon. Mi pedig Halbogár barátommal a már szokásosnak mondható túránkra készülődtünk a Balatonra. Az immáron turisták nyüzsgésétől mentes kikötők lakóit igyekeztünk jól megabajgatni…

A balatoni, késő őszi sügérezés mindkettőnknek a szíve csücske. A könnyű kis pálcákkal élvezetes horgászatban lehet része mindenkinek, aki a még vízen lévő vitorlások alatt rálel, egy-egy mohó csapó hordára. Ez a fajta móka számunkra egész napos szórakozást biztosít legtöbbször, pláne, ha néhány csíkos matuzsálem is becsúszik a számtalan egyen sügér közé.

De a méltán híres sügérállomány mellett más kincseket is rejt az ilyenkor már látszólag néma álomban szunnyadó hajópihenő. Érdemes hát csukás, vagy balinos motyót is a csomagtárolóba szuszakolni indulás előtt. Persze a kikötőbe behúzódott telelő fehér halak horgászata is remek lehetőség lehet annak, ki hajlandó pecára adni a fejét e késő őszi, reggelente már inkább fagyos leheletűnek mondható meteorológia ellenére is.

Hosszú napra készültünk…

Az volt a stratégiánk, hogy már kora reggel érkezünk a túránk legtávolabbi pontjához, egy meghorgászni kívánt révhez, ezt követően haladunk visszafelé fővárosi otthonaink felé, persze több partmenti települést érintve utunk során.

Az aktuális időjárás finoman szólva sem fogadott minket kegyeibe ezen az eső áztatta pirkadaton.

180 kilométernyi, esőfüggönyben autókázást követően végre elénk tárult a borús ködbe burkolózó, mégis varázslatos kékségű balatoni táj. A parkolóban tornyosuló, leveleiktől megfosztott platánok egykedvűen állták a lecsupaszított ágaikat tépázó csípős szél ostromát. Nekünk is kissé nehezünkre esett kikászálódni a kissé elgémberedett testünkkel a karosszéria fűtött közegéből.

A kiszemelt kikötő úgymond „külső része” az ilyenkor megszokottak szerint rogyásig tömve volt a főként ragadozó halakra ácsingózó helyi erőkkel, akik igyekezetek sápot szedni a móló ideiglenesen itt tartózkodó „húsevő” halai közül. A parton lévő sokadalom arra enged következtetni, hogy van bent hal és lehet is belőlük fogni, különben nem lennének kint ennyien ilyen korai órán. Közelebb lépve a hajóállomás térkövezett részéhez már messziről is jól látszott, a milliárdnyi apróhal szinte feketére pingálta az egyébként türkiz küllemet. Balin rablások robbantják a felszínt, repkednek a snegók, ahogyan kell. Sokszor megtévesztő a villámkeszegek ilyen mértékű lakmározása, ugyanis oly nagymértékű a táplálék jelenléte, hogy az uraságoknak a legkisebb erőfeszítés nélkül is kerül friss táplálék a bendőjükbe. Csak elvétve bolondok annyira, hogy az általunk kínált műanyagot „rágják” a természetes eleség helyett! Persze illik és kell is időt szánni a becsapásukra, ha van rá sanszunk, de készülnünk kell arra is lélekben, hogy gyakorta messze elmarad a várt eredményesség. Persze ettől még minden kicsit is jóérzésű horgász vére felforr, amikor ilyen „vízi cirkusz” tárul a szeme elé.

Próbát mi is tettünk, de sok időt most mi sem pazaroltunk rá, hiszen kár is lett volna, mint utóbb kiderült.

A vitorlás dokk - ahová eredetileg mentünk volna - még lakatolva volt (csak reménykedni tudtunk, hogy bejutunk!!!), így tudtunk kint molyolni kicsit, aminek az eredménye pár apró csíkos bandita volt csupán, balin egy szál se!

Idővel egy kisebb horgászalakulat érkezett egyszerre a partra, köztük egy illetővel, akit Tomi már korábbi pecáiról ismert. Hamar felvillanyozott minket, majd rögtön el is keserített egyazon mondaton belül. Az állomás belső (magán) részére vezető kapu azért van zárva, mert ilyenkor, télvíz idején csak későbbi időpontban tárul ki az őrzött területet védő bejáró. Ami szerencsénkre pár minutummal később be is következett. Na, ez volt a jó hír. A kevésbé tetszetős információ pedig az volt, hogy három hete nem fogtak bent csukát a cölöpök közül, pedig főként ezen vágyaink kielégítése miatt utaztunk el ilyen messzi vidékre.

A lesújtó hír hallatán kissé egykedvűen bandukoltunk a kikötő hátsó része felé, lélekben talán el is engedtük az ide tervezett csuka-fogó álmainkat. Tomi dropival kicsit megbuzerálta a dokk sügereit, és én is az „egerészéssel” múlattam az időt.

Eközben a velünk együtt benyomuló társaság majd minden tagja a buzogánysással körülölelt spicc felé orientálódott.

Őket hidegen hagyta a ladikok alatt meglapuló apró csíkos had. Csukára fájt a foguk, ahogyan nekem is…

Alig fél óra elteltével már a keskeny móló nyirkos deszkáin a helyiek nyomában lépdeltünk mi is.

A látvány szürreálisnak mondható. Néhány méterenként állt egy-egy mandró, és más-más technikával ugyan, de rendületlenül szórták a harapásálló előkén felkínált csalikat.

Képzelhetitek mennyire lehetett terhelt a pálya… J

Egyre kevesebb potenciált láttam abban, hogy mi ma itt sikeresek lehetünk.

A vérem ennek ellenére azért pezsgett, ahogy kell, hiszen mindenáron szerettem volna felavatni az új csukás botomat és a csomagolásuktól éppen csak megszabadított spinnerbaiteket.

Kézbe vettem hát az új tűzpiros W6-ot, és kapocsba akasztottam egy 23g-os Westin MonsterVibe Willow-t Lively Roach colorban.

Westin W6 PowerShad...

Westin MonsterVibe...

Lively Roach

Az első dobás egészen a tornyosuló, elszáradt nád torzsáinak közelében landolt. Megvártam még lesüllyed a puha iszapos aljzatra, majd onnan lassú bevontatás mellett kezdtem terelgetni magam felé a pörgő kanalakkal felvértezett csalimat, időnként meg-meg állítottam a „vasat”, hátha a süllyedő fázisban megbillenő, fűzfalevél alakú, perdülő fém, vagy az ilyenkor attraktívabban mozgó, imbolygó pompon-szerű gumiszoknya támadásra késztet egy-egy mélyben lapuló óvatos ragadozót. Egy ilyen mozdulatsorba sikerült vehemensen belenyúlnia valakinek odalentről.

Olyan villámgyors és határozott mozdulatsor volt, hogy kb. bevágni is elfelejtettem, igaz nem is volt rá nagyon szükség, mert a kezemből majdnem vízig kérte a spiccet azonnal, a jó akadás így szinte garantált volt. Ennyit a „terhelt vízen finnyásan táplálkozó ragadozók” teóriáról… J

Az új Westin 20-60g-os Powershad azonnal a frontvonalba került.

Nehéz terepen, cölöpök, kötelek és a nádfal miatti helyszűkében kellett bizonyítania erejét, egy remekül védekező balatoni harcossal szemben. Jóval finomabb pálcákhoz vagyok szokva, nekem ez a 20-60 g már brutál botnak számít, de pont az ilyen esetekre szereztem be ezt a nagyszerű horgászbotot. Erős, de mégsem seprűnyél karakterisztikáróll van szó, hiszen a TORAY balnknakban remekül ötvözték a spicc kellő lágyságát a bottest rendkívüli erőtartalékaival.

Nem is kellett csalódnom a minőségben és a hihetetlen erejében, hiszen hamar rendre sikerült parancsolni a kikötő urát.

Egy pillanatnyi esélye sem volt a menekülésre, hamar a merítő ideiglenes ölelésébe sikerült terelni őkelmét.

Emlék gyanánt néhány fotót természetesen készítettünk cimborámmal, majd a helyiek kissé rosszalló tekintetének kereszttüzében útjára engedtem a megtépázott becsületű gyönyörű mintázatú húsevőt.

Egy pofás balatoni csukesz...

Rendeztem soraimat, majd tekintetemet a kikötő belseje felé fordítottam és egy határozott lendülettel ismét csatába küldtem az előzőekben nyerőnek bizonyult készségemet.

A pulzusom még az egekben volt, amikor a visszaengedéstől számított második dobást követően egy kókadozó, de még most is igencsak terebélyesnek mondható növénytársulás rejtekéből előcsalt a vibráló mozgású csalim egy újabb lesből támadó ragadozót. A letisztult, kristálytiszta vízben különösen nagy élmény végignézni, miként akarja elpusztítani a húzott csalit. Az akadás hasonlóan az előzőhöz, szintén tökéletes…

A csata pedig most is hamar egyenlőtlen küzdelemmé rendeződött át. Olyan szinten kontrollálható ezzel a remek bottal a halunk mozgása, hogy a horgász szinte teljes nyugalommal, gondtalanul és teljes átéléssel élvezheti a fárasztás minden momentumát. Egyszóval parádés.

Ez sem egy rossz szín...

Wow Perch

A csali meg, hát mit is mondjak, spinnerbait!:-)  Érthetetlen módon sokan óckodnak a spinnerektől, mondván, hogy a legcsekélyebb mértékben sem hasonlít a természetben fellelhető táplálék küllemére, és mozgására sem. Fogóssága azonban vitathatatlan, hiszen minduntalan bebizonyosodik, hogy terhelt szakaszon élő, passzív csukákat is ki tud mozdítani rejtekükből és kapásra tudja ingerelni őket.

Egy igazi komplex csaliról beszélünk, hiszen mind látványban, mind pedig vibrációban kimagaslót produkál. A szilikon szoknya különböző színű és méretű szálai, valamint a többségében csillogó pörgő-forgó kanalak vibrációja mágnesként képesek vonzani az éles fogú bestiákat. Emellett elképesztő víztömeg megmozgatásával is képes felhívni magára a figyelmet. Azonban, ha még ez sem lenne elég, akkor különböző élénkszínű twisterekkel tovább tuningolhatjuk a horgunkat, amely újabb vizuális élménnyel csábítja magához a krokikat.

Nem elhanyagolható tényezőként említeném meg azt is, hogy igencsak költséghatékony csaliról beszélünk, hiszen a csukák kedvelt tartózkodási helyeit bátran szórhatjuk vele, mert kialakításának köszönhetően a legritkább esetben akad el, legyen szó bármilyen tuskós vagy ágas-bogas részről.

Zenghetnék még ódákat erről a nagyszerű csaliról, de azt hiszem, hogy egy ilyen terhelt és nehéz pályán 9 perc alatt megfogott két csodás balatoni csukánál nem kell jobb cégér.

Használjátok bátran…

 

 

Balatoni „SZOPÓROLLER”, két felvonásban!

 

 

A Dunán hetek óta horgászhatatlanul magas a víz…

Én azonban már nagyon vágyódok az első felszíni balinok megfogására ezen a tavaszon.

Más alternatíva kell…

Általában Horváth Feri közösségi médiás „referálásából” tájékozódom a magyar tenger aktuális híreiről.

A posztjai nagy része azonban csak a rendre felkapcsolt viharjelzések és a haragos hullámok meglétéről szólnak, csupán egy-egy pecázható balinos nap közbeiktatásával.

Náluk sem rózsás a helyzet…

Mégis úgy érzem, valamikor mennem kell meghajtani az ezüst nyilakat a Balatonra.

Végre úgy tűnik a viharos hét közepére egy szélcsendes napot is beiktat a természet.

Talán eljött az én időm…(remény, fohász) J

Lurefans X50...

WestinSpot-ON...

Egy jó kombó: WestinW3 UltraStick 7-28g... Westin Spot-ON...

Több forrásból is igyekszem megerősíteni ezt a meteorológiai állítást, amiről Ferinek is az a véleménye, hogy bejöhet, így érdemes egy próbát tenni… és ha Ő mondja… J

Fájdalmasan hasít belém az ébresztő hangja, reggel van, de jó katonaként pattanok ki az ágy puha, marasztaló öleléséből, ahonnan első utam az ablakhoz vezet. Tekintetem a szemközti fák méregzöld leveleire szegeződik, de azok meg sem rezdülnek. Ahhhhh, ez-az! Teljes szélcsend! Végre!

Alig 10 perc elteltével már a hatalmas, kövér Hold vigyorog rám szemből, miközben hasítok a kiszemelt horgászhelyem felé az autópályán.

Utam során a szokottnál is többet vizslatom az út mentén burjánzó flórát, de mozdulatlanságuk szerencsémre totális szélcsendről árulkodik. Alig 10 kilométerre a célomtól már totálisan biztos vagyok benne, hogy tükör víz fogad.

Duel Hardcore Heavy minnow 50s...

Nem így lett…

Habár intenzív légáramlatnak nyoma sincs, a Balcsi vize mégis tarajos hullámokkal tombol.

Felkavarodott, iszapos vize a kövezésen átcsapva egészen a sétány tetejéig mossa a partot.

Földi pokol…

Összetörve és tanácstalanul állok a tajtékzó víz láttán.

Ekkor akartam először hazamenni a nap folyamán…

Persze aki a Balatonra jár, annak mindig kell, hogy legyen B terve, nekem is van.

5 perc sápítozást és önsajnálatot követően már ismét volán mögött ülve robogok az újabb célhely felé.

Egy olyan kikötőbe tartok, ami kifelé jó lehet balinozásra (hullám függő), befelé a védett részeken pedig lehet bármi. Csuka, süllő, sügér, vagy rafkós, kikötői balin is kerülhet horogra, és kb. bármelyik boldoggá is tenne a nap hátralévő részében.

A kőszóráson természetesen egymást érik a pontyosok, talpalatnyi hely sincsen köztük.

A spiccre azért kiballagok, pár dobással mégiscsak megkínálom a vizet, ha már itt vagyok.

Persze a Pelso vize itt is jóval haragosabb, mint kellene.

Körbejárom a móló minden zegét-zugát, persze csak ott, ahol még nincs betiltva a horgászat.

Hiábavaló bóklászás csak!

Totálisan haltalannak tűnik minden. Se kishal raj, se egy hangoskodó őn nincs a hajópihenő területén.

Másodszor formálódik a gondolat a mai délelőtt folyamán bennem, hogy bizony haza kellene menni.

Végül úgy döntök, hogy egy jó sajtos-tejfölös lángos és egy hűsítő cola társaságában megvitatom magammal, hogyan legyen a nap hátralévő részében.

Legalább egy jó lángos jutott...

A strandos kaja és a cukros lötty új lendületet ad.

Mivel némiképp csitulni látom a vízfodrok erejét, úgy döntök, ismét ellátogatok az első strandos pályára.

A részben kihalt üdülő övezeten hamar átautókázok ismét a kívánt helyre.

A helyzet valamelyest javulni látszik, de még közel sincs az ideálishoz.

Sebaj, maradok, várok, dobálok hátha lesz még jobb is a szitu.

Nem lett…

Erősen kezdek bele fordulni a délutánba és ezzel párhuzamosan egyre jobban tudatosul bennem, hogy bizony nem vesztettem volna semmit, ha reggel 5:05-kor hazafelé veszem az irányt.

Kínomban már helyi erőkkel kezdek beszélgetni (ritka pillanat). J

Az egyik félbolond öreg hablatyol valami közeli kikötőről, ahol Ő szokott időnként villantózni (pergetni) balinra.

Ismerem a helyet, jártam már ott korábban és valóban nincs is messze.

Úgy érzem, ebbe a napba bőven belefér még egy kis hülyeség, ezért úgy döntök, átmegyek oda és teszek egy próbát ott is.

A meglepettségtől azonnal padlót fogok az érkezést követően. Több dolog is azonnal szemet szúr.

Első és legfontosabb, hogy viszonylag szelíd a víz. Nem mondom, hogy tükör, de ezen már akár wtd húzás is erősen indokolt lehet.

Másodszor, hogy a víz majdhogynem letisztult, majdhogynem átlátszó.

Harmadik és talán a legfontosabb: van a kő előtt bőven apróhal, és végre látok néhány balint durranni.

Nem akarom elhinni, hogy ilyen körülmények fogadnak. Semmivel nem védettebb ez a szakasz, mint ahol már jártam korábban, mégis mintha egy másik bolygón lennék jelenleg.

Nem értetlenkedek és tátom a számat tovább, inkább bevetem a balinnak hozott fahal-arzenált, hátha.

A maradék, horgászatra szánt szűk másfél óra viszonylag mozgalmasan telik.

Duel Hardcore Heavy minnow 70s...sokadszor bizonyít, nem csak a Balatonon!

A napozgató küsz csapatokat időről időre megtámadja egy-egy kisebb 3-4 főből álló baller had.

Nem az a klasszik „kishalfoci” de látványosan vernek közéjük, amitől összefut a nyál a számban és balin vadászatra késztet.

Összesen négy, ilyen rövidke, pár perces ciklus alakul ki az ottlétem alatt, amikor óvatlanságukról tesznek tanúbizonyságot a fogatlan ragadozók. Ezekről a csörtékről sikerül leszednem 7 darab randalírozót.

Az idén nálam slágernek számító Duel Hardcore Minnow 7 és 5 cm-es változataiban szerencsére a Balatonon sem kell csalatkoznom.

A buli végére a hőn áhított felszíni balinom is megérkezik, ami a Westin új „sétáló kutyájára” csábul el igencsak vehemensen.

Összegezve a mai etapot, azt kell mondanom ez a valamivel több, mint fél tucat megfogott balin kárpótol az egész napos szenvedés miatt.

Meg persze azt hiszem sikerült jelesre vizsgáznom a jó öreg kitartásból.

Minden jó, ha a vége jó…

 

2. felvonás „tandem roller”

 

Csodálatos Balaton...

Ha már sikerült felszállnom arra a bizonyos rollerre, illik is hajtani tisztességgel, meg persze hívhatunk is egy cimborát, aki szintén imádja az ilyesfajta járműveket tekerni kézzel, lábbal. J

Tomi cimborával ismét nekivágtunk a nagy végtelen kékségnek…

A procedúra hasonló volt, mint az első részben.

Napokig bújtuk a különböző szélerősség és várható hullámmagasság előrejelzéseket, csak hogy ne fussunk lyukra. Megint! J

Láss csodát, most be is jött…

Nem mondtak szelet, nem jósoltak hullámokat és mikor beértünk a balatoni üdülővárosba, valóban teljesen kisimult felszín fogadott bennünket.

Annyira csábító volt, hogy szívünk szerint topwater csalikon kívül mást nem is hajigáltunk volna.

Csakhogy nem nagyon volt kinek…

Az elhúzódó tavasz (vagy inkább tél) miatt vizeink eddig csigatempóban melegedtek csupán.

Az ilyenkor megszokottól eltérően, nyomát sem látni a csapatokban vonuló snegóknak, vagy hőn áhított ívásoknak, ami ilyenkor döntő faktor a balin-horgászatban. No kishal, no party!

A lényeg a lényeg, kívánatos volt a hely, de erősen haltalan.

A távolban azért láttunk egy-egy nagyobb fröcskölést, de parti pecásként csak ácsingóztunk a távolság elérésére.

Jött a jó öreg B terv. Igaz én ebben bíztam a leginkább, hiszen a célkeresztbe az előző „befejező pálya” került. Biztos voltam a sikerben.

A körülmények 100%-kal jobbak, mint legutóbb, plusz volt egy hét intenzív melegedés, így borítékolható volt a siker.

Egy frászt!!!

Olyan haltalanság fogadott minket, hogy az csak na…

Se kicsi, se nagy, se semmi az égadta egy világon.

Totális összeomlás…

Dobálgattunk, molyoltunk, balinok híján buzeráltuk a naphalakat… J

Kifelé menet azért az egyetlen hangoskodó nádi balint csak sikerült leszedni a territóriumáról.

Régen láttam olyan elszánt és vehemens támadást, mint amit ez produkált.

Delfin ugrással, a nádból kirongyolva, szó szerint el akarta pusztítani a cikázó wtd-t.

Mesébe illő volt…

Nádi balin wtd-re...

Azután áttettük a székhelyünket a C bázisra…

Újabb remények, de megint csak csalódás lett a vége.

Tomi itt is bezsákolt pár invazív apróságot én meg leakasztottam egy kikötői balint, de azon kívül, hogy a lángos megint jó volt, más egyéb érdemleges itt sem történt.

Kezdtük úgy érezni, hogy ez a roller már magától is halad, hajtanunk sem kell, olyan remekül működik, hogy gyakorlatilag önjáró. J

A lendület fogy, de azért később csak visszalátogattunk a reménnyel kecsegtető, korai, első szpotunkra.

Mondanom sem kell, hogy kár volt…

Itt is csak a „kukázás” ment sajnos…

A már menetrendszerű kósza balin ehelyütt is jelentkezett, de aztán más egyéb érdemleges nem történt…

Illetve de!

Ízelítőt kaptunk a helyi, dilettáns, csipeszes, öregedő horgász társadalom modorából, stílusából, de ha jobban belegondolok, az ott történtek sarkosan ugyan, de sajnos szinte az egész magyar társadalomra ráhúzhatók nagy vonalakban. Valahogy illik kicsiny hazánk mai mentalitására.

Nem megyek bele most jobban a történtekbe, de egyszer majd talán szentelek egy teljes bejegyzést az ilyen, vagy hasonló történések csokorba gyűjtésének, mert megér egy misét, annyi szent. #apergetőláthatatlan

Lényeg a lényeg, hajtottuk a kis szopórollerünket a Balatonon, csak most tandemben, elmondom, hogy így sem jobb az érzés. J

Reményeim szerint a harmadik látogatásunk parádés lesz a balinok földjén. Nyilván ilyen pecáknak is kell lenni, csak ne túl sűrűn és persze ne velünk történjen, a többi nem számít! J

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Balaton „GÁJD”…

Napok óta töprengek azon, miként is meséljem el nektek a Balatonon nemrég velem történteket.

Talán úgy célszerű, ha mindjárt az elején kezdem… Szóval az úgy volt, hogy Halbogár barátommal egy ideje próbáljuk összeegyeztetni a mindennapjainkat annak érdekében, hogy egy a „magyar tengeren” történő közös horgászatra alkalmasnak vélt napot találjunk végre a júliusi nyárban. Eközben az imént említett cimbora egy másik szálat is igyekezett felgöngyölíteni, aminek a túlsó végén Marcsó Zoli volt érdekelt. Végül egy kis szervezést és egyeztetést követően a két fonál összetalálkozott és innentől kezdve együtt szövögettük tovább a nagy reményekkel teli balinos álmainkat.

Tomival évente csupán néhány alakalommal látogatunk el a végtelen kékség országába, de igaz, ami igaz, hogy gyakorlatilag még sosem kellett igazán csalódnunk a Balcsi adakozó kedvében. Legyen szó az északi, vagy a déli partról, szinte kivétel nélkül bőségesen jutalmazott minket az egyébként sokszor oly hisztis és makrancos tó szelleme.

Velünk ellentétben viszont Zoli rutinos rókának számít, egyértelműen ő van hazai pályán. Sok időt tölt itt az évben, minek okán rengeteg megszerzett tapasztalat birtokosa, amit érkezésünk estéjén a végeláthatatlan történet áradat elmesélése közben nagyszerűen érzékeltetett is. Jó mesélő, igazán vidám figura, aki láthatóan tudja és legfőképpen élvezi is, amit csinál. Röviden vázolja a másnap reggelünk forgatókönyvét is, majd viszonylag korán alvásra int minket, pedig jó lett volna még hallgatni néhány históriát a vele és ismerőseivel történtekről.

Sebaj, így is hamar nyakunkon a hajnal…

3:50-kor az ébresztőóra könyörtelenül ráz fel minket és próbál valamiféle életet erőszakolni az alvó testünkbe.

Nincs könnyű dolga…

Néhány perc múlva azonban már vendéglátónk lámpáinak piros fényét követve kanyargunk az üdülőövezet kihalt néma útjain, az aktuális hajnali balinos pályánk felé. Érkezést követően hamar magunkra húzzuk a mellest! Igen-igen, bármily furcsának tűnhet, mi mégis gázlóruhában készülünk a fogatlan ragadozók üldözésére és megfogására…

Ami ezután jön az szemet kápráztató, horgász lelket simogató érzés, főleg ha a Balatonon jársz.

Ugyanis tökéletes tükörvíz fogadott minket! A szél szinte nem is rebbent, az öregesen ébredező Nap első sugarai pedig plusz élményfaktorként, a vörös ezernyi árnyalatával igyekeztek megfesteni az ég alját és az előttünk elterülő végtelennek tűnő kéklő felszínt. Meseszerű…

Hamar be„sólyázzuk” a gumihacukába öltöztetett testünket a habokba és célba vesszük az első bójasor utáni területet...

Egymástól csupán néhány méteres távolságra, halkan lopakodunk előre a célterület irányába.

Felsőbb utasításra nem szórjuk feleslegesen a vizet! Nyitott felkapó karral, mintha csak a ravaszon lenne az ujjunk, feszülten várjuk, hogy eldurranjon valahára az első felszíni rablás. Aztán kezdődhet a móka.

Habár csak percek telnek el, mégis egy örökkévalóságnak tűnik az az alig tíz percnek mondható intervallum, amit néma kémleléssel, szobrozva töltünk a derékig érő vízben.

Majd egyszer csak bammmmm…

Látványos fröcsköléssel vette kezdetét a tivornya…

Zoli nagy stratéga és mintha kicsit jövőbelátó vénával is meg lenne áldva, ugyanis a hatalmas „tánctér” azon szegletében vártuk a bulit, ahol valóban kezdődött is a bugizás. Ráadásul mit ad Isten, még éppen dobástávon belül is helyezkedtünk (profizmus). Azonnal repültek a topwater csalik, amiket eszeveszett tempóban, szinte cibáltunk vissza magunk felé… Az első ilyen „erőszakos” sétáltatás rögtön eredményesnek bizonyult, ugyanis egy „ezüst nyíl” könyörtelenül lebombázta a kis csahosomat, amit éppen húztam…

Fárasztást követően én persze jó szokásomhoz híven igyekeztem volna fotókkal dokumentálni az eseményeket, de hamar rá kellett jönnöm, itt most nincs idő efféle dolgokra. Itt vannak, zabálnak, tehát ilyenkor kell őket megfogni…

A kis területre összeterelt snecirajt rendületlenül vámolták a ballerek, mi pedig a „báránybőrbe bújtatott kutyáinkat” hajigáltuk nekik kitartóan. A pontos sorrendre már nem igazán emlékszem hogyan volt, de talán elsőként Zoli pálcája maradt perecbe, majd Tomi kezéből csavarták ki majdnem a botot, és legvégül az én kutyámat is lekérték a türkiz felszínről. Alig néhány másodpercen belül! Parádé baszd meg! :-)

Egymástól alig 2-2 méterre álltunk és egyszerre fárasztottunk mindhárman…

Hogy milyen érzés volt??? KURVA JÓ! :-)

Olyanok voltunk, mint mikor a gyerekek beszabadulnak Disneyland-be…

Csak mondanám, hogy három meglett, sokat látott férfiember önfeledt mosollyal az arcán, hangosan hahotázva állt a Balaton közepén, miközben halakat fárasztott… Aki ezt látta kívülről, fix hogy bolondnak nézett minket. Természetesen itt azért fotóztunk… J

Néhány egyed még meg lett tréfálva, de az úgynevezett „kishalfoci” nem tartott tovább pár percnél… A balinok a küszöket, mi pedig a pályát vertük szét túl hamar…

Ezután Zoli unszolására határozottan elkezdtünk jobbra tolódni…

Hogy miért?

Az indok nem más, mint a csérek megjelenése volt…

Az őnöknek még nem volt látható jelük, de a snecikkel táplálkozó madarak a magasból már hamar észlelték, merre tereli a ragadozó falka a kishal felhőt. A szárnyasok okosak, és a zűrzavart kihasználva szinte mindig leszedik a sápot a balinok reggelijéről. Szerencsére a mi „nyomolvasó” cimboránk is eszes, így a repülő „halfarkasok” jelenléte neki is árulkodó jelként szolgált.

Szóval settenkedve, de azért tempósan igyekeztünk a tollasok által megjelölt hely irányába…

Mire lőtávra értünk, elkezdődött a habzsolás… Delfinek módjára ugráltak a balinok és fejvesztve menekült a préda. Mi pedig ott folytattuk, ahol abbahagytuk az imént… A változatosság kedvéért egy újabb tripla fárasztás koronázta meg az amúgy is álomszerűen alakuló pecánkat.

Minden kapás vehemensre, határozottra és rendkívül attraktívra sikeredett, és a horgokon elégedetlenkedő fogatlanok is derekasan küzdöttek a szabadságukért, ami tovább növelte a horgászat élvezeti értéket. Már az első néhány fogás is megcsinálta a napunkat, és még messze nincs vége a dolognak…

Újabb és újabb kapások érkeztek a wtd csalikra. Természetesen mindet azért nem sikerült halra váltani, de ez a felszíni pecák velejárója. Nem csüggedtünk, mert legbelül azt éreztük, ez soha nem érhet véget. Persze ez nem így volt…

Fejenként több megfogott hallal a hátunk mögött, fürkésző tekintettel kémleltük a felszínt hátha észreveszünk újabb kialakulóban lévő „játszótereket”…

Voltak is, de mind-mind bent a messzi távolban… Elérhetetlen kategória…

Majd elhangzott az a mondat, amit annyira nem akartunk hallani…

„A mai reggelen talán ennyi volt, kezdjünk behúzódni a nádfal közelébe, ahol egy-egy cirkáló járőrt még esetleg nyakon tudunk csípni…”

Hazudnék, ha azt mondanám szomorú ábrázattal bandukoltunk az említett vadregényes parti sáv felé, éppen ellenkezőleg… :-) Fülig érő szájjal és mocskos trágár szavak kíséretében emlegettük az eddig történteket. Tudtuk, hogy baromi szerencsések voltunk…

Aztán jött a bónusz pálya… a hab a tortára… :-)

Nem is tudom, hogy mi kerítettük-e be a balinokat, vagy inkább ők fogtak közre minket, de egyszer csak a semmiből a csetepaté kellős közepében találtuk magunkat. Mindenhol rablás és ezek csak rendületlenül habzsoltak… Szerintem ez volt az a pillanat, amikor már az egész partszakasz a mi hangunktól visszhangzott… :-) Kurjongattunk, hahotáztunk és el sem akartuk hinni, hogy ez a valóság.

Már szinte mondanom sem kell, itt is tripláztunk egy jót… ami feltette a pontot arra a bizonyos i-re.

Volt több, rövid zászlón bebombázott csali, ami olyan adrenalin löketet adott nekünk, hogy bocs, de kb. magunk alá hugyoztunk tőle… :-)

Aztán, mint minden csoda ez is sajnos véget ért… De azt hiszem, egy életre nem felejtem ezt a kora hajnali etapot…

Néhány szót ejtenék azért a mai gájdolásról is…

Most az a rész jön, hogy örökké hálásak leszünk neki ezért a hajnalért és sokáig emlegetjük még majd ezt a pecát… De a hála az természetes, és mi meg is köszöntük neki a nagyszerű lehetőséget…

Inkább valami mást írnék még le, ami sajnos kevésbbé gyakori…

A mai közösségi portáloknak köszönhetően rengeteg új ismeretség, horgászbarátság, és persze barátság is köttetik… Ez így van rendjén… A legtöbb ilyesfajta ismerkedés hol másutt is történne, mint a vízparton, valakinek az egyik kedvenc pályáján vagy „titkos helyén”.

Én is voltam már sokszor vendég és vendéglátó is ebben a körben.

De csak most Zolinál jöttem rá, hogy annyira rosszul csináljuk mi ezt horgász emberek…

Az az általános, hogy…

Az ilyen első találkozásoknál legtöbbször a vendéglátón van egyfajta nyomás, hogy meg tudja mutatni egy ismeretlennek, hogy jó az a rész ahová viszi és hogy tudjon vele szép halakat kvázi „fogatni”, hiszen akkor válik jó házigazdává… A másik oldalon pedig szintén van teher a vállakon, hiszen szeretné bizonyítani az egyén, hogy ügyes horgász és nem szeretne fogás nélkül maradni, pláne úgy, hogy még kb. azt is megmondják, mit és hová dobjon. Ettől görcsössé válik mindkét fél...

Így gyakorta elmarad a jó peca érzete. Továbbá klasszikus hibának tartom azt is, hogy sokszor túlzottan előzékenyek vagyunk egymással szemben… Ezalatt azt értem, hogy gyakran eludvariaskodjuk a dolgokat, ami szintén felesleges…

Ezt most csak azért írom le, mert először az életben talán úgy éreztem Zolinál, hogy egyik fél sem görcsöl, senki nem akar túlontúl bizonyítani, vagy hogy végre egyszer az életben nem udvaroltuk túlzóan körbe egymást csajos módon azzal, hogy (te dobj a rablásra, mert te vagy közelebb, nem, inkább te dobj, mert te vagy vendég) aztán végül a hal nevetve továbbálljon miközben mi egymásnak „pukedlizünk” illemből.

Szóval egy szó, mint száz, Zoli egy fasza balatoni gájd volt… Segített nekünk, irányított minket, de közben velünk élvezte a pecát és a saját fogásainak ugyanúgy örült, mint a miénknek. Így kell ezt!

Köszönjük, király volt!!!

Flashback 2019

2018 év végén valahogy úgy zártam a soraimat, hogy "ha legalább ilyen évem lesz a következő is, akkor maximálisan elégedett lehetek és leszek is"!
Hát nem olyan lett! :-)
Ha lehet überelni az előzőt, akkor azt gondolom, sikerült egy lapáttal rádobni az ezt megelőző esztendőre. Felfedeztem magamnak sok új lehetőséget rejtő, igazán csodálatos, vad vizeket. Néhány történetet, egy-egy nap eseményeit megosztottam itt veletek, de ezen felül volt szerencsém olyan horgászatokban is részt venni, amit elmesélni sem merek, lehet el sem hinnétek, de ez így van jól... :-)
Megismerkedtem személyesen néhány "jó arc" pecással. (Pedig nem vagyok az a bratyizós típus) :-)
Sokat mentem cimborák társaságában és persze egyedül is a folyók, tavak partjára.
Tavasz óta tagja lehetek a Fahal Team-nek, ami még több pluszt hozott az életembe.
A kis blogom is szépen lassan fejlődik, hiszen már átlépte a számomra bűvös 100.000-es olvasottságot, amit ezúton is köszönök szépen nektek. :-) Ez csak RAJTATOK múlt! :-)
Szóval szerencsésnek mondhatom magam, mert igazán kijutott a jóból 2019-ben.
Hozzátartozik az elmúlt 4 évszak krónikájához az is, hogy rengeteget tanultam ismét, másoktól is, de leginkább a magam útját járva. Kísérletező típus vagyok és azt gondolom, a horgászat pont az ilyen embereknek való.
Persze-persze hazugság lenne azt állítani, hogy mindig minden a legtökéletesebben zajlott, mert hát persze, hogy nem! Léptek meg álomhalak a horogról, volt hogy ha meggebedtem, sem találtam a kulcsot a pikkelyesekhez. Az is megesett, hogy makacsságból nem azokra a fajokra horgásztam, amikre éppen kellett volna. Szóval van mit javítani "húszhúszban" is! :-)
Nem szabad elmenni azon tény mellett sem, hogy az öröm és a siker az relatív.
Számos horgász van, aki fogott szebbet, jobbat, nagyobbat... Azonban én igyekszem elsősorban nem másokhoz mérni magamat, hanem inkább azon munkálkodni, hogy a korábbi, általam már egyszer megugrott lécet egyre magasabbra téve újra és újra átlépjem. Azt vallom, ez a fejlődés kulcsa.
2020-ra is tele vagyok tervekkel, amik ha jól alakulnak, akkor vélhetően itt olvashattok majd róla hosszabb-rövidebb formában. :-)
Nem szaporítanám a szót, inkább megosztok veletek néhány fotót, amik igazán kedvesek számomra, amolyan visszaemlékezés gyanánt. BÚÉK ! :-)

Tavasz:

 

Nyár:

Ősz:

Tél: