2013. november 6., szerda

Sajtszagú Márnák





A Duna fővárosi szakasza is lehet szép!

Az emberi butaság netovábbja, mikor ragaszkodunk, a korábban bevált már-már sablonszerű dolgainkhoz. Még akkor is, ha nyilvánvalóan a jelen körülmények közt nem válik be, nem hoz áttörő sikert a számunkra. Ennek tükrében nehezen próbálunk ki, valami mást, valami újat, igaz ez az élet bármely területére, így a horgászatra is. Mint oly sokan, köztük én is hajlamos vagyok már-már görcsösen ragaszkodni egy adott helyhez, csalihoz, nap szakhoz és bármi olyan eseményhez vagy történéshez, amiben a korábbi sikereim kulcsát látom. Aztán a sorozatos kudarcok vagy gyenge eredményeket követően,  el kell gondolkoznia az embernek,  hogy hol és miben lehet a hiba. Néha napján csupán  egy aprócska dolgot megváltoztatunk, kicserélünk, az akadozó gépezetben máris látványos javulást, pozitív változást észlelünk, ami az eredményességünket illeti. A számomra legátütőbb sikert, egy a mások által előszeretettel használt, ellenben nálam rendszeresen mellőzött csali kipróbálása és annak nem várt eredményessége jelentette. A SAJT!
 A márnázás fortélyait, néhány kedves Dunai cimborámtól tanultam, lestem el, ami a mai napig horgászataim alapját, gerincét adja. Erre rakódnak rá,  magam tapasztalatai valamint a média különböző fórumain megjelenő szakírók (nem ritkán, csupán reklám célú) írásai. Ez mellett lelkes amtőrök blogjai és egyéb más  képi anyagban gazdag újságok hasábjai tesznek jó szolgálatot a tanulni vágyó sporik számára...
Köztudottan, a márna olyan halunk, ami szinte bármit elfogyaszt, amit felé sodor a jó öreg Duna. Ezért mondhatnánk, hogy könnyű dolga van a márna vadászoknak, mert kis túlzással, de bármivel csalizhatunk, biztos a siker. Ám ez koránt sincs mindig így. Igenis tudnak válogatósak lenni őkelmék.
Mifelénk a fővárosi Dunán sokféle csalival kergetik a márnákat, sajttal, kolbásszal, párizsi kockával, klasszikusan iszap gilisztával, kagylóval, májjal és a modern kor vívmányaival, azaz peletekkel. Télen nem ritkán,  menyhalazás közben, halszelettel vagy éppen pergetve, műcsalival is horogra lehet keríteni őket. Ám a legtöbben mégis a csontkukacot tartják a legfogósabb csalinak. Nem véletlen tehát, hogy mivel a környezetemben horgászók többsége szintén a kis férgekkel csalizik, így nekem is ez jutott kipróbálásul.
 Mivel rögtön az első pecákat követően nagyon is sikeresnek tűnt, így törvényszerűnek mondható, hogy pecázáskor csontit mindig kellett vinni, ha nem volt és már nem tudtam beszerezni, úgy el sem indultam pecázni, hiszen az a nyerő csali, gondoltam.
Úgy vélem, a márna horgászok azért is szeretik a csontit elsődlegesen, mert  az melett hogy a bajszik imádjak, ha kicsit kevesebb a márna, akkor is sok "járulékos" halat be lehet vonzani és itt elsődlegesen nem a gébre gondoltam. :-) De a népes keszeg tábor majd minden tagja megfogható vele valamint időnként ragadozók is elcsábulnak a csonti csokorra. Tehát, nem várt élményeket és jó szórakozást biztosíthat ez a fajta csali, számunkra.

Figura barátom, csontival fogott 5 kg-os süllője!


Rezső giga, mega fenekeszege:-) 

Nyáron, gyakori vendég volt a horgunkon ez a méret!

Mint mondtam, a tavalyi szezonba, nekem nagyon is bevált a csonti, majd jött a tél, amit a menyusok kergetésével töltöttem. Alig vártam a tavaszt, hogy újra a marcikat vehessem üldözőbe. Ami az előzőektől eltérően korántsem kezdődött sikeresen. Rengeteg betli és igen gyenge eredmények jellemezték ezt az időszakot számomra. Ezért hát minden létező fórumon kerestem a megoldást, sok dunai pecással beszéltem, akik szintén panaszkodtak, de valahogy mégis fogtak, fogogattak. Többen javasolták váltsak helyet, megtörtént, de itt sem volt rózsásabb a helyzet. Majd két ismerősöm tanácsán elgondolkoztam kicsit, akik az év teljes szakában csak és kizárólag sajtkockával horgásznak, nem mellékesen, jelen állás szerint, nálam eredményesebben, azt javasolták próbáljam ki. Persze náluk az is erősen közrejátszik, bizony undorodnak a kis pondróktól, így törvényszerű hogy nem csaliznak vele előszeretettel. Bevallom, időnként ha nagyon nem ment a dolog, egy-egy dobás erejéig, korábban  próbáltam a sajtkockát, de semmi bizalmam nem volt felé, butaság tudom, de úgy voltam vele hogyha a "csoda " csontira nem jön ,sajtra miért is jönne?! Így a következő lendítésnél, már tettem is vissza csokrot. De valószínű, mivel egyébként is betlis napok voltak és csak nagyon rövid idejéig, leginkább percekig próbálkoztam vele, így eredményt nem hozott...

Sajnos a csontit ők is imádják :-(

Aztán végelkeseredésemben, úgy döntöttem, "Ha egyszer úgy adódik, hogy kimehetnék, de nincsen csontim, akkor bizony egy teljes pecát a sajttal való horgászatnak szentelek"
Nem kellett hozzá sok idő, talán ha két nap, mikor munkából hazafelé megfogalmazódott a gondolat, ma még pecázni kellene! Jött a szokásos probléma, csonti nincsen és mivel este 9 múlt, gyanítottam nem is nagyon szerzek be sehol. Mire végigfutott ez a gondolatsor, már mosolyogtam magamban, akkor hát eljött az idő, veszek sajtot és bizony kipróbálom élesben. Útközben betértem, egy sokáig nyitvatartó áruházlánc boltjába és célirányosan a sajtpult felé vettem az irányt. Odaértem, majd tanácstalanság lett úrrá a gondolataimon. Záporoztak a kérdések a fejembe, vajon melyik a jó????  Puhább, keményebb, füstölt, sima, trappista vagy valami minőségibb, hófehér vagy kicsit mattabb színű? Aztán végül egy márkás, kemény, elég intenzív illatú tejkészítmény mellett tettem le a voksom.
Talán ez jó lesz gondoltam és a kasszák felé vettem az irányt...
Hazaértem, majd rögtön kicsomagoltam a sajtot és elkezdetem néhány kockát vágni, majd bojlis szilikonra fűztem, a kb 1x1 cm darabkákat...

Érdemes éjszakai pecák előtt, otthon előre fűzni néhányat!

Útközben, azon morfondíroztam, vajon tényleg normális vagyok-e, hogy ilyen későn pecázni indulok, pláne sajttal (szinte garantált a sikertelenség) gondoltam. Kiértem arra a partszakaszra, ahol korábbi sikereim értek. Majd kiválasztottam egy helyet és aprócska fejlámpám fényében, összeszereltem a pálcákat. Mire csobbant mindkét végszerelék, már majdnem hajnali fél egyet ütött az óra. A partszakasz üres volt, sehol egy lélek, teljes a nyugalom, hátradőlök székemben és nézem ahogy spiccem világító patronjai ritmusosan bólogatnak.
Telnek, múlnak a percek és az órák, de nyugalmamat nem zavarja meg egyetlen kapás sem.
Csaliznom, egyetlen dobás után sem kell, hiszen a kemény sajt a szilikonon nagyon jól tart.
Próbálok játszani a távolsággal, hol közelre, hol távolra próbálom, de az eredmény ugyanaz, mozdulatlan botvég. Lassacskán, a hazaindulás gondolata fogalmazódik meg bennem, álmos is, fáradt is vagyok és nem titkoltan elkeseredett is, azzal az érzéssel vegyítve, hogy "ugye én megmondtam, hogy a sajt nem jó csali."
Mielőtt hazaindulnék logó orral, úgy döntök, hogy átülök egy másik helyre és még egy fél órát adok a dolognak, hátha csoda történik. Ez már nagyon sokszor bevált, igaz csontival csalizva, de gondoltam hátha...
Hitehagyottan lendítem szerelékemet, ami így irreálisan közel esik a kövezéshez, legyintek rá és a másik bot felé fordulok, hogy azt is újracsalizva bejuttassam a habokba.
Szemem sarkából látom, hogy az imént "elhibázott" dobás után, bizony heves érdeklődés mutatkozik!
Annyira meglepődök, hogy szinte reagálni is elfelejtek az erős húzásra, de aztán csakhamar visszatérek a valóságba és beleemelek a botba. Igencsak jól küzd a marci,  jó néhány méter zsinórt lop az orsómról, kicsit húzok a féken és elkezdem, a part felé pumpálni, nem tetszésének heves fejrázással ad hangod. De csakhamar megszelídül és fáradtan elgyengülve siklik a merítő felé...


Életem első márnája, amit sajttal fogtam!

Kattintok párat, majd a kövezés szélére viszem zsákmányomat, lassan a vízbe csúsztatom és hagyom pár másodpercig, hogy magához térjen és a saját erejéből távozzon kezeim közül...
Csalizok és hasonlóképpen az előzőekben halat adó rövid távolságra pöccintem, a sajtal fűzött horgot.
Alig néhány perc telik el, mikor villámgyors ütés jelzi újabb sajtzabáló érkezett. Viszonylag kis ellenállást érzek, néhány fejrázáson kívül semmi más trükköt nem vet be a szabadulása érdekében, ebből gondolom ifjonc marcival van dolgom. Küzdelmünk végére hamar pontot teszek. Igyekszek mielőbb megszabadítani a horogtól és útjára engedni, hagy nőjön és okozzon évek multán, másnak is nagy örömöt...

Apró márna is márna :-)

Elégedetten botladozok felfelé, a szabadon eresztés után (érdemese volt megint átülni) mikor látom,  hogy a még bent lévő bot, egyszer csak elindul a Duna felé. Lépteimet sietősre veszem és csakhamar megálljt parancsolok neki, igaz néhány pillanatig csupán, mert hamar elindul a sodrás felé. Heves kirohanásaival, többször több méter zsinórt kér magának a dobról, amit csak nehezen tudok visszacsalni magamnak. A sorozatos fejrázás melett újabb trükköt próbál bevetni, rendszeresen a kövek közé akar bemenekülni, szigorúan tartja magát a fenék közeli zónákban. Azonban csakhamar megtörik az ereje és csodaszép teste átsejlik a víz alól. A nagyon szép sodrófa alakú vadvízi harcos, immár szelíden hagyja,  hogy irányítsam. Merítés után, csak lemérem 59,5 cm es a bajszos... Csinálok pár fotót, amit persze megint csak nem könnyű, egyedül készíteni, majd társaihoz hasonlóan útjára engedem őt is.

Csodaszép...

 Lassan a pakolás mellett döntök és hazafelé veszem az irányt, útközben azon gondolkozom, tényleg a sajtkockának köszönhetem ezt a 3 halat vagy csupán a véletlennek?! Végül arra jutottam, még egy próbát teszek csak sajttal, a végleges meggyőzés érdekében. HOGY EZ SIKERES LETT VAGY SEM, A KÖVETKEZŐ RÉSZBŐL MEGTUDJÁTOK :-)