Balatoni „SZOPÓROLLER”, két felvonásban!

 

 

A Dunán hetek óta horgászhatatlanul magas a víz…

Én azonban már nagyon vágyódok az első felszíni balinok megfogására ezen a tavaszon.

Más alternatíva kell…

Általában Horváth Feri közösségi médiás „referálásából” tájékozódom a magyar tenger aktuális híreiről.

A posztjai nagy része azonban csak a rendre felkapcsolt viharjelzések és a haragos hullámok meglétéről szólnak, csupán egy-egy pecázható balinos nap közbeiktatásával.

Náluk sem rózsás a helyzet…

Mégis úgy érzem, valamikor mennem kell meghajtani az ezüst nyilakat a Balatonra.

Végre úgy tűnik a viharos hét közepére egy szélcsendes napot is beiktat a természet.

Talán eljött az én időm…(remény, fohász) J

Lurefans X50...

WestinSpot-ON...

Egy jó kombó: WestinW3 UltraStick 7-28g... Westin Spot-ON...

Több forrásból is igyekszem megerősíteni ezt a meteorológiai állítást, amiről Ferinek is az a véleménye, hogy bejöhet, így érdemes egy próbát tenni… és ha Ő mondja… J

Fájdalmasan hasít belém az ébresztő hangja, reggel van, de jó katonaként pattanok ki az ágy puha, marasztaló öleléséből, ahonnan első utam az ablakhoz vezet. Tekintetem a szemközti fák méregzöld leveleire szegeződik, de azok meg sem rezdülnek. Ahhhhh, ez-az! Teljes szélcsend! Végre!

Alig 10 perc elteltével már a hatalmas, kövér Hold vigyorog rám szemből, miközben hasítok a kiszemelt horgászhelyem felé az autópályán.

Utam során a szokottnál is többet vizslatom az út mentén burjánzó flórát, de mozdulatlanságuk szerencsémre totális szélcsendről árulkodik. Alig 10 kilométerre a célomtól már totálisan biztos vagyok benne, hogy tükör víz fogad.

Duel Hardcore Heavy minnow 50s...

Nem így lett…

Habár intenzív légáramlatnak nyoma sincs, a Balcsi vize mégis tarajos hullámokkal tombol.

Felkavarodott, iszapos vize a kövezésen átcsapva egészen a sétány tetejéig mossa a partot.

Földi pokol…

Összetörve és tanácstalanul állok a tajtékzó víz láttán.

Ekkor akartam először hazamenni a nap folyamán…

Persze aki a Balatonra jár, annak mindig kell, hogy legyen B terve, nekem is van.

5 perc sápítozást és önsajnálatot követően már ismét volán mögött ülve robogok az újabb célhely felé.

Egy olyan kikötőbe tartok, ami kifelé jó lehet balinozásra (hullám függő), befelé a védett részeken pedig lehet bármi. Csuka, süllő, sügér, vagy rafkós, kikötői balin is kerülhet horogra, és kb. bármelyik boldoggá is tenne a nap hátralévő részében.

A kőszóráson természetesen egymást érik a pontyosok, talpalatnyi hely sincsen köztük.

A spiccre azért kiballagok, pár dobással mégiscsak megkínálom a vizet, ha már itt vagyok.

Persze a Pelso vize itt is jóval haragosabb, mint kellene.

Körbejárom a móló minden zegét-zugát, persze csak ott, ahol még nincs betiltva a horgászat.

Hiábavaló bóklászás csak!

Totálisan haltalannak tűnik minden. Se kishal raj, se egy hangoskodó őn nincs a hajópihenő területén.

Másodszor formálódik a gondolat a mai délelőtt folyamán bennem, hogy bizony haza kellene menni.

Végül úgy döntök, hogy egy jó sajtos-tejfölös lángos és egy hűsítő cola társaságában megvitatom magammal, hogyan legyen a nap hátralévő részében.

Legalább egy jó lángos jutott...

A strandos kaja és a cukros lötty új lendületet ad.

Mivel némiképp csitulni látom a vízfodrok erejét, úgy döntök, ismét ellátogatok az első strandos pályára.

A részben kihalt üdülő övezeten hamar átautókázok ismét a kívánt helyre.

A helyzet valamelyest javulni látszik, de még közel sincs az ideálishoz.

Sebaj, maradok, várok, dobálok hátha lesz még jobb is a szitu.

Nem lett…

Erősen kezdek bele fordulni a délutánba és ezzel párhuzamosan egyre jobban tudatosul bennem, hogy bizony nem vesztettem volna semmit, ha reggel 5:05-kor hazafelé veszem az irányt.

Kínomban már helyi erőkkel kezdek beszélgetni (ritka pillanat). J

Az egyik félbolond öreg hablatyol valami közeli kikötőről, ahol Ő szokott időnként villantózni (pergetni) balinra.

Ismerem a helyet, jártam már ott korábban és valóban nincs is messze.

Úgy érzem, ebbe a napba bőven belefér még egy kis hülyeség, ezért úgy döntök, átmegyek oda és teszek egy próbát ott is.

A meglepettségtől azonnal padlót fogok az érkezést követően. Több dolog is azonnal szemet szúr.

Első és legfontosabb, hogy viszonylag szelíd a víz. Nem mondom, hogy tükör, de ezen már akár wtd húzás is erősen indokolt lehet.

Másodszor, hogy a víz majdhogynem letisztult, majdhogynem átlátszó.

Harmadik és talán a legfontosabb: van a kő előtt bőven apróhal, és végre látok néhány balint durranni.

Nem akarom elhinni, hogy ilyen körülmények fogadnak. Semmivel nem védettebb ez a szakasz, mint ahol már jártam korábban, mégis mintha egy másik bolygón lennék jelenleg.

Nem értetlenkedek és tátom a számat tovább, inkább bevetem a balinnak hozott fahal-arzenált, hátha.

A maradék, horgászatra szánt szűk másfél óra viszonylag mozgalmasan telik.

Duel Hardcore Heavy minnow 70s...sokadszor bizonyít, nem csak a Balatonon!

A napozgató küsz csapatokat időről időre megtámadja egy-egy kisebb 3-4 főből álló baller had.

Nem az a klasszik „kishalfoci” de látványosan vernek közéjük, amitől összefut a nyál a számban és balin vadászatra késztet.

Összesen négy, ilyen rövidke, pár perces ciklus alakul ki az ottlétem alatt, amikor óvatlanságukról tesznek tanúbizonyságot a fogatlan ragadozók. Ezekről a csörtékről sikerül leszednem 7 darab randalírozót.

Az idén nálam slágernek számító Duel Hardcore Minnow 7 és 5 cm-es változataiban szerencsére a Balatonon sem kell csalatkoznom.

A buli végére a hőn áhított felszíni balinom is megérkezik, ami a Westin új „sétáló kutyájára” csábul el igencsak vehemensen.

Összegezve a mai etapot, azt kell mondanom ez a valamivel több, mint fél tucat megfogott balin kárpótol az egész napos szenvedés miatt.

Meg persze azt hiszem sikerült jelesre vizsgáznom a jó öreg kitartásból.

Minden jó, ha a vége jó…

 

2. felvonás „tandem roller”

 

Csodálatos Balaton...

Ha már sikerült felszállnom arra a bizonyos rollerre, illik is hajtani tisztességgel, meg persze hívhatunk is egy cimborát, aki szintén imádja az ilyesfajta járműveket tekerni kézzel, lábbal. J

Tomi cimborával ismét nekivágtunk a nagy végtelen kékségnek…

A procedúra hasonló volt, mint az első részben.

Napokig bújtuk a különböző szélerősség és várható hullámmagasság előrejelzéseket, csak hogy ne fussunk lyukra. Megint! J

Láss csodát, most be is jött…

Nem mondtak szelet, nem jósoltak hullámokat és mikor beértünk a balatoni üdülővárosba, valóban teljesen kisimult felszín fogadott bennünket.

Annyira csábító volt, hogy szívünk szerint topwater csalikon kívül mást nem is hajigáltunk volna.

Csakhogy nem nagyon volt kinek…

Az elhúzódó tavasz (vagy inkább tél) miatt vizeink eddig csigatempóban melegedtek csupán.

Az ilyenkor megszokottól eltérően, nyomát sem látni a csapatokban vonuló snegóknak, vagy hőn áhított ívásoknak, ami ilyenkor döntő faktor a balin-horgászatban. No kishal, no party!

A lényeg a lényeg, kívánatos volt a hely, de erősen haltalan.

A távolban azért láttunk egy-egy nagyobb fröcskölést, de parti pecásként csak ácsingóztunk a távolság elérésére.

Jött a jó öreg B terv. Igaz én ebben bíztam a leginkább, hiszen a célkeresztbe az előző „befejező pálya” került. Biztos voltam a sikerben.

A körülmények 100%-kal jobbak, mint legutóbb, plusz volt egy hét intenzív melegedés, így borítékolható volt a siker.

Egy frászt!!!

Olyan haltalanság fogadott minket, hogy az csak na…

Se kicsi, se nagy, se semmi az égadta egy világon.

Totális összeomlás…

Dobálgattunk, molyoltunk, balinok híján buzeráltuk a naphalakat… J

Kifelé menet azért az egyetlen hangoskodó nádi balint csak sikerült leszedni a territóriumáról.

Régen láttam olyan elszánt és vehemens támadást, mint amit ez produkált.

Delfin ugrással, a nádból kirongyolva, szó szerint el akarta pusztítani a cikázó wtd-t.

Mesébe illő volt…

Nádi balin wtd-re...

Azután áttettük a székhelyünket a C bázisra…

Újabb remények, de megint csak csalódás lett a vége.

Tomi itt is bezsákolt pár invazív apróságot én meg leakasztottam egy kikötői balint, de azon kívül, hogy a lángos megint jó volt, más egyéb érdemleges itt sem történt.

Kezdtük úgy érezni, hogy ez a roller már magától is halad, hajtanunk sem kell, olyan remekül működik, hogy gyakorlatilag önjáró. J

A lendület fogy, de azért később csak visszalátogattunk a reménnyel kecsegtető, korai, első szpotunkra.

Mondanom sem kell, hogy kár volt…

Itt is csak a „kukázás” ment sajnos…

A már menetrendszerű kósza balin ehelyütt is jelentkezett, de aztán más egyéb érdemleges nem történt…

Illetve de!

Ízelítőt kaptunk a helyi, dilettáns, csipeszes, öregedő horgász társadalom modorából, stílusából, de ha jobban belegondolok, az ott történtek sarkosan ugyan, de sajnos szinte az egész magyar társadalomra ráhúzhatók nagy vonalakban. Valahogy illik kicsiny hazánk mai mentalitására.

Nem megyek bele most jobban a történtekbe, de egyszer majd talán szentelek egy teljes bejegyzést az ilyen, vagy hasonló történések csokorba gyűjtésének, mert megér egy misét, annyi szent. #apergetőláthatatlan

Lényeg a lényeg, hajtottuk a kis szopórollerünket a Balatonon, csak most tandemben, elmondom, hogy így sem jobb az érzés. J

Reményeim szerint a harmadik látogatásunk parádés lesz a balinok földjén. Nyilván ilyen pecáknak is kell lenni, csak ne túl sűrűn és persze ne velünk történjen, a többi nem számít! J

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Balinra hív a május…

 

 Nekem a május általában kicsit sem a vattacukor szagú, körhintás majálisokról szól, hanem inkább a hangos, fröcskölős balin szezon kezdetéről. Igaz, több egyéb ragadozónk is szabadul ilyenkor a nász miatti korlát alól, mégis a szívemnek oly kedves balin az, ami miatt igazán lázba jövök Pünkösd havának rajtján.

Szinte hagyománynak tekinthető már, hogy ilyenkor Tomival egy napkeltétől-napnyugtáig tartó „ragadozó őn” hajszát tartunk. Balin-megszállottként ez a mi igazi ünnepünk…

A hagyományoktól eltérően az elseje nekem most kimaradt. Több oka is volt a dolognak, de ami talán a legfontosabb, hogy nem is éreztem a jó fogás reményét a tilalmat követő első napon.

A szokatlanul hideg április hozadéka az, hogy vizeink hőfoka messze elmaradt az ilyenkor megszokott átlagtól. Ez kicsi. ­t sem tesz jót a balleroknak. Ott vannak azok, esznek is, de nem pontosan úgy, ahogyan az ilyenkor már elvárható lenne őkelméktől…

Halbogár nélkülem azért csapatta az „ünnepi pecát”, sajnos csekély eredménnyel…

Rövidke, haltalan beszámolóját követően még inkább megerősödött bennem az a tény, hogy bizony jó döntés volt azt a napot mással tölteni.

Persze tudtam, hogy sokáig nem bírok megülni a seggemen úgysem…

Pár nappal később már tervezgettünk is egy egész napos cserkelést, az úticél ezúttal Tass volt.

Viszonylag korán érkeztünk a régi zsilip melletti parkolóba.

Ha ide érkezel, egyből két dolgot kell nézned…

Első és legfontosabb, hogy zubogva rohan-e a víz a betonteknőben. Vagyis, hogy nyitva van-e a zsilip. A legnagyobb megelégedésünkre tajtékzó, habzó hullámok jelezték a bőséges vízhozamot, aminek természetesen nagyon örültünk.

A második pedig, hogy mekkora embertömeg szűri éppen az áramló vizet ragadozók után áhítozva.

Na, most éppen egy teremtett lélek sem volt a helyszínen…

Ilyenkor laikusként gondolhatnánk, hogy „pokoli mázlink van”, miénk az egész szakasz.

Ez azonban nem ennyire egyértelműen jelent jót…

Ez egy évtizedek óta kult helynek számító „balin paradicsom” (volt, vagy talán időnként még ma is az?!).

Szóval a nagyszámú horgász jelenlét legtöbbször indokolt, ha „eszik” a hal akkor meg pláne.

Értitek már, miért támadt bennünk némi kétely a parton lévő nihil miatt?! J

Ettől még persze lehet igazán jó napunk, hiszen volt már itt korábban olyan bomba pecám egyes-egyedül, hogy azt kívántam bárcsak látná még valaki azt, ami velem történik éppen a „balin leves” partján.

Na de vissza a mai nap krónikájához…

Kész szerelékekkel érkeztünk, csak a kapocsba szánt csalikat kellett felbiggyeszteni, és kezdődhetett a móka…

Az első 20 perc főként a víz kémlelésével, valamint kereső dobásokkal telt.

Balinok jelét azonban sehol sem észleltük. A szívünknek oly kedves felszíni rablást vágytunk megpillantani, de mindhiába, az ezüstnyilak mélyen hallgattak...

Apró halak, amik kedvenceink fő táplálékát adják, szintén nem a megszokott részeken tartózkodtak.

Ennek okán, az ilyenkor leginkább alkalmazott kis merülésű, floating csalik szépen lassan bekerültek a doboz aljára.

Azon a gondolati síkon indultam el, hogy a hűs víz miatt félvízen, vagy még inkább a fenék közeli zónában tartózkodhatnak a fenekeszegek.

Hogy bizonyítást nyerjek a teóriámnak, egy 16g-os süllyedő 70mm-es Dule Hardcore minnow-t akasztottam a kapocsba, majd szórni kezdem a szemközti oldal kövezése előtt húzódó mély részeket.

Duel Hardcore Minnow 70 S...

Csobbanást követően hagytam merülni a csalit, majd a mélyből indítottam közepes tempóban magam felé a küsz formájú testet.

Talán a harmadik ilyen mozdulatsort követően jött a „csattanós” válasz.

Alig néhány kurblizást után egy, a mederben bujkáló ragadozó szinte elementáris erővel rontott rá a csalimra. Nagyon le sem kellett reagálnom a dolgot, mert szinte egyből tépte volna ki a botot a kezemből (kellemes gondok ezek).J

Gyönyörű, sötét balin uraság bukkant elő a habokból néhány erőteljes kirohanást követően.

Szeretem az olyan balint, amit már fárasztani kell, és aminél a kivétel mikéntjén is el kell gondolkozni. Na, Ő pont ilyen volt. J

Igencsak méretes, jó kondiban volt a halam, ám rengeteg pióca gyötörte a testét. Valamint a száján is friss véres szakadás éktelenkedett. Gyanús, hogy a máskor biztos halált jelentő, ám most vélhetően rosszul megkötött pányváról szabadult meg az öreg harcos. Tőlem végül legális amnesztiát kapott a szökevény…

Közben majd elfelejtettem mondani! Cimborám a nyugodtabb részen, szintén elejtett egy siheder balint.

Az esetleges betli lelki terhe tehát viszonylag hamar elszállt mindkettőnknél…

Azzal a tudattal folytattam a horgászatomat, hogy meg is van a kulcs a küszfalókhoz.

Ez a mámoros érzés eltartott úgy 10 percig…

Nagy robajjal és csikorgó fogaskerekek zaja mellett egyszer csak elkezdett záródni a mederzár kapuja.

A rohanó víz néhány pillanat alatt teljesen megállt és végérvényesen kisimult.

Innentől kezdve egy teljesen új nap kezdődött számunkra.

A tükörvíz és a szikrázó napsütés rövid időn belül felcsalta a fogatlan ragadozókat a felszínre.

Próbálgattuk a különböző topwater csalikat, de ezek a legkisebb érdeklődést sem váltották ki belőlük.

Aztán shallow runner csalik következtek ismét a sorban…

Több lekövetést, kisebb oda-oda bökéseket kaptunk, de minden fajta csalira csupán csak egyszer.

Minden rontott kapás után új darabok kerültek kapocsba, de a vége mindnek ugyanaz lett. Bökéssel, vagy lábnál elfordulással záródott az akció.

Gyakori jelenség ez a balinozás közben, pláne, ha kristálytiszta a víz…

Mindent megnéznek, kóstolgatnak, de gyanakvásuk okán semmire nem fűzik fel magukat igazán… Ameddig az érdeklődésük megvan, addig kell villám gyorsan váltani a nálunk lévő szortiment darabjaiból, mert szinte borítékolható, hogy előbb vagy utóbb valamelyik színre, formára, vagy méretre elszakad a cérna, és jó eséllyel lesz olyan kishal-utánzat, amit minden gyanú nélkül könyörtelenül bebombáznak majd. A keresgélésre fordítható időnk így igencsak véges.

Ha szétverjük a pályát, garantáltan bukjuk a dolgot.

Jelentem, meglett a megoldás!!!

Jó kombó...

A Lurefans X50 végül nyerőnek bizonyult a finnyás balinokkal szemben…

Mivel nem mondható túl nagynak a pálya, így is hamar világgá kergettük a cirkáló járőröket.

Tovább is álltunk…

A csendes, nyugodt részeken gyakori vendég a csuka. Persze, csak akkor örülünk nekik felhőtlenül, ha készülünk rájuk megfelelő felszereléssel és nem a balinnak kínált csalikat harapdálják le a madzagról.

Mi most nekik szánt motyót is cipeltünk magunkkal.

A kövezés fölé behajló bokrok és egyéb nővények takarásában lapuló krokit Tomi hamar ki is karmolta a háborítatlan vízből. Jól indult ez is, de azért nagy karrier nem lett belőle.

De a barátom boldogsága az én örömöm is…

Amíg ő a harapós ragadozókkal volt elfoglalva, én ismét balin portyára váltottam.

Egy befolyó legszélén apróhalakat láttam a kövekhez lapulni.

Most láttam ma először ilyet így biztos voltam benne, hogy itt találok táplálkozó ragadozót is, aki közülük szedi a vámot.

A közelben észleltem néhány busa-gyanús mozgást, ami sohasem jelent jót egy pergető horgásznak.

Csak reménykedni tudtam benne, hogy nem akasztok kabátba egy nagy cula busmant.

Végül úgy döntöttem, hogy felkuporodok a kövezés tetejére, és kissé bújva próbálom becserkészni az általam sejtett balint.

Mindössze 2 dobás kellett hozzá, hogy a sejtésből, vízióból, valóság és hús-vér balin legyen.

A sekély vízre kirohanó mohó hal szinte a kőszórás tetején robbantott rá a gyorsan húzott penge csalira. Rövid zászlós fárasztás után sikerült hálót fonni köré.

Megint a Lurefans X50...

Ezután lecsatangoltunk egészen a nagy Dunáig, sajnos csak amolyan kirándulás jelleggel.

Utunk során halat nem, de gyönyörű, friss sárga gévát annál többet találtunk.

Gyakran futok bele eme gomba fajba, amiből remek ételeket lehet készíteni. Főleg húsok mellé, tejszínes raguként igazán ízletes. Most is konyhára kerültek a zsenge részek.

Friss, zsenge géva...

De vissza a pergetéshez…

Ha már itt voltunk, áttévedtünk az új műtárgy oldalára is.

Folynak a munkálatok, de jelenleg egy cseppet sem ereszt át az RSD vizéből.

Gyakorlatilag egy nagy betonteknővel körülölelt állóvízként funkcionál. Nade, ha majd nyitva lesznek azok a kapuk, igazi balinos pálya lesz belőle. Persze kérdéses, hogy az itteni horgászat mennyire és milyen formán lesz engedélyezett. Ez még egy nagy talány a legtöbbünk számára.

Balin reményében azért most is megpergettük a vizet.

Egymástól alig néhány méterre dobtunk és dobtunk.

Aztán monoton, recsegő hangra lettem figyelmes…

Tomi orsója dadogva adagolta a fonottat és a fején már láttam, hogy bizony ázsiai plankton evő jövevényhalunk kelletlenkedik a horgán. Természetesen a combosabb fajtából való…

Fél perc sem kellett, és az élet letörölte a kaján vigyort az orcámról, amit a haver kétségbeesett ábrázata kreált az enyémre. Persze, én is „belebasztam” egybe!!! J

Végeláthatatlan páros fárasztásba kezdtünk mindketten.

Főkent abban reménykedve, hogy vagy így, vagy úgy, de visszakapjuk a csalijainkat, és persze a felszerelésünk épségének megóvásában is bizakodtunk.

A 7-28 g-os Westin UltraStick-em egy 10-es nanoval töltött 3000-es Ryobi Slam Proval állt bele a harcba. Több, mint 10 perce zajlott már a küzdelem, amikor először átsejlett a víz alól a gigantikus test, ami azonnal tudatosította bennem, hogy nem a „megszokott” balinos cucc kontra busa csata zajlik, merthogy egy vad, folyóvízi „nádrágó” kirohanásait kell megfelelően kontrollálnom.

Nem a megszokott terhelés... Westin W3 UltraStick 7/28g

Nyilván nem „fölette” az X50-et, hanem a hátsó „hajólapátba” akadt.

A merítés metódusa is igencsak nehézkesnek ígérkezett, tudván, hogy mindketten küzdünk, mint malac a jégen, így az egymásnak merítés fel sem merülhetett.

Jahh, hát merítés, nem éppen bojlis méretet hordunk az oldalunkon… J Képzelhetitek…

Mindezek ellenére nettó 19 perc alatt már húztam rá a merítőt a böszme nagy fejre, és elsőre kiszedtem, ahogyan Tomi is a magáét.

Nyilván halfogási szempontból nincsen semmilyen értéke a dolognak, hiszen nem szabályos keretek között történt a fogás. A felszerelés azonban azt hiszem bőven kitűnőre vizsgázott ilyen terhelés mellett is.

Miután mindkét halat „véletlenül visszaejtettük egy váratlan ugrást követően” azonnal ott is hagytuk a helyet, mert több ilyen, vagy ehhez hasonló fárasztásra kicsit sem vágytunk.

Kicsit barangoltunk a Kunin, ahol főként ívó balinokat láttunk, és persze Tomi kibuzerált pár színes apróságot, hogy meglegyen a teljes öröme… J

Olyan jó, hogy végre balinra hívott minket a május… Támadunk még!

Szevasztok