2019. május 22., szerda

Ígéret hava...



Úgy vártam a májust, mint a messiást… Dunai ezüstös balinokról és éjjel lopakodó süllőkről álmodoztam nap, mint nap. Elég volt a gumis buzera pecákból, tépni akartam a wobblert!
Végre valahára beköszönt a nyárfaszöszös „ígéret hava”. Szabadult a baller és sütyi, és csak annyi dolgom lett volna, hogy időt kerítek a horgászatukra. Hiába a mondás, hogy mindenkinek arra van ideje, amire szakít magának, nekem ezt most valahogy nem sikerült átültetni a valóságba, legalábbis, ami az első két hetet illeti.
Amennyiben mégis sikerült jól sáfárkodnom az időmmel, akkor meg a májusi esők húzták keresztbe a számításaimat. Értem én, hogy aranyat ér, de azért a jóból is megárt a sok.
Egy szó, mint száz, 3 próbálkozásból sem voltam képes egy rendes horgászatra szánt napnak megfelelő üzemórát összeharácsolni. Merthogy azért háromszor csak kísérleteztem 1-1 órácskát.



Öböl malőr…

Akadt néhány haszontalan órám Újpest környékén, így hát megragadva az alkalmat, botot a vállra csapva balinvadászatra fel. Sikerül közel parkolni, így néhány lépés megtétele után már előttem csillog az öböl ölelésében megpihent Duna vize. Van néhány úgynevezett „csipeszes” a parton, a legtöbb jó helyet bizony ülik.
A hozzám legközelebbi szakaszon, amint odaérek bődületes balinrablás látványa szaporázza a szívverésem. Természetesen a szélrózsa minden irányában gondosan szétszórt 4 db feeder bot középső keresztmetszetében történt a vízi balhé, hogy még csak véletlenül se tudjam megdobni a helyet. Egykedvűen húzom félre a számat, mintha nem érdekelne a dolog, de közben már legalább 5. felmenőig átkoztam vissza őket.
Viszont, ahogy jobban megnézem, pakolásznak és baromi szerencsémre nem szét, hanem össze.
Kis túlzással is alig 10 perc alatt bringára kerülnek a botok, a szerelékeket rejtő klasszik csíkos szatyor és a szárazon maradt haltartó szák is. Még hallom a drótszamarak ütemes nyikorgását, mikor már lendületesen szórom a vizet. Az előttem húzódó, lassan mélyülő, betonozott részen tömegével mozog a sneci. A szél minden fuvallatára nyárfaszösszel hinti a felszínt, amit a snegók serényen csipegetnek.
Vélhetően ez a sürgés-forgás vonzotta ide a korábbi rablás elkövetőjét is. Figyelem a felhőben mozgó kishal rajt és igyekszem köztük húzni az én „báránybőrbe bújtatott farkasomat”.
Rövid időn belül néhány kisebb ezüstös fenekeszeg okoz riadalmat az aprónép között.
A korábbi „nagy” mélyen hallgat…

Legalább 15 perce húzom a minnow-t bele-belerántva, mikor egyszer csak megáll, mintha falnak húztam volna. Van néhány tized másodpercem agyalni, hogy éppen mi is történik. Ha ez akadó, akkor azért gyanús, ha pedig hal, akkor miért nem mozdul?! J
Míg ott bután nézek ki a fejemből, egyértelműen adja tudomásomra az élet, hogy bizony valaki megéhezett a csörgős imitációra. Olyan sebességgel és határozottsággal indul el a csalival oldalirányba, hogy nem győzőm még szemmel se követni. Olyan, pont kellemesre állított féken vagyok, de ez olyan sebességgel húzza a madzagot, hogy nincs időm húzni rajta, inkább a dobra ráfogva próbálom megtörni a lendületét. Hatástalannak bizonyul a dolog…
Ha nyílt vízen lennék nem is érdekelne a dolog, van elég zsineg, egyszer majd csak megáll, viszont itt nem ilyen egyszerű a helyzet. A folyó áradásának köszönhetően, bármennyire is hülyén hangzik, egy komplett kerítés is víz alá került szinte teljes egészében. Megsebzett halamnak pedig eltökélt szándéka azt kívülről megkerülni. A 3-10 g-os botot úgy hajtogatta, mint a zsenge fűzfavesszőt a májusi szél, igazi esélytelenek harca volt ez.  Annyit sikerült elérnem, hogy ugyan csak hajszál híján, de nem kerülte meg a rozsdás kerítéshálót. Inkább fejjel belerohant abba, mint egy idióta busa vagy egy megvadult amúr.
A gondjaim fokozódni látszottak, ugyanis a zsinór egy része a kerítés felé mutatva tűnik el a mélybe, míg a másik fele merőlegesen megtörve az ellenkező irányba.
Szuper, felakad a zsinór!!!
Magam sem értem, hogy hogy nem tépett meg az eddig tomboló hal, amíg a szabadítással küszködtem, de végül zöld utat kap a művelet, újra szabadon fut a zsinór és a hal is dolgozik még a végén.
Rövid huzavona után sikerült a felszínre húzni a dögöt, merthogy az volt az öböl egyik matuzsáleme.
Na, ott kezdett beremegni a seggem…
Viszont azonnal nyugtatni is kezdtem magam azzal, hogy a nehezén túl vagyok, a szerelék túlélte dolgot, vesztett a lendületből, tehát csak idő kérdése és magamhoz édesgetem…
Ugye milyen szépen hangzik??!!
Hát nem így lett…
A felszínről visszatört a mélybe, az orsó pedig ütemesen adagolta a kívánt mennyiségű zsineget… Minden flottul működött, ám egy nem túl határozott, sőt mondhatni gyengécske kirohanási kísérletnél egyszer csak elszakadt a zsinór… Egy világ omlott össze bennem… Leültem a földre és csak meredten néztem magam elé. Pokoli jó halam távozott idő előtt… Utólag kiderült, vélhetően sérült a fluoró a kerítéses huzavonában. Hát így jártam…



Esti botavató Tominál…

Habár volt egy fogadalmam, hogy ebben az esztendőben már nem veszek több horgászbotot, az előző kínos akció felülírni készült eme felelőtlen kijelentésemet. J Kell egy erősebb bot wobblerezni!!!
De azért igyekeztem jól kijönni a dologból. Csak, hogy nyugtassam a lelkiismeretemet, pénzzé készültem tenni néhány olyan pecacuccot, ami gyakorlatilag csak a helyet foglalja. Egy kisebb marék csali és egy méltatlanul keveset használt bot a sarokból. Ezek eladása pont fedezte az új kis Westin botom forintosított árát.
Szerencsémre az egyik elosztóhelyen pont volt a keresett típusból, szóval hamar kézbe tudtam venni az „nagyvad ölőt” :-)
Tomi cimborámmal előző nap beszéltünk egy közös pecát a Dunán, így az avató ceremóniára sem kellett sokat várni.
Esti horgászat a terv. Megint csak néhány óra, egy kis duma, egy kis peca…
Cimborám előtt érkeztem a kövezésre, ezért volt időm kicsit dobálgatni az új szerzeménnyel…
Mondanom sem kell, szerelem lett azonnal… :-)



Írhatnék festői körmondatokat a horgászatunkról, de igazából sablonpeca kerekedett az esténkből.
Egy-egy akciót sikerült kicsikarnunk fejenként, amit halra is váltottunk. Tomi hozta a szokásos „napi balinját”, aki elég vehemensen és látványosan védekezett. Nekem pedig a szürkület hozta meg az idei esztendő első süllőjét, igaz csak ifjonci kiadásban. A bot felavatva, igaz nagyon nem lett megdolgoztatva, de nem is vártam, hogy az első „műszakjában” rekordokat döntögessen…





Dunai egyenbalinok…

Pár napra rá Wekerlén volt dolgom délután. Zsolt barátom autójában maradt a múltkori csúfosan végződött Ipoly-túránk után néhány cuccom. Napszemüveg, mellény, horgászbot!!! Alig valami. :-)
Ideje volt hát elmenni értük. De, ha már arra jártam ugyebár, akkor onnan nincs is messze a Duna… :-)
Fél 7 körülire beszéltük meg az érkezésem hozzá, addig viszont van fölösleges balinozásra szánt időm. :-)
Leballagtam hát a Kvassay-zsilip nagy dunai részéhez, a visszaforgó közelébe. Érkezésemkor azonnal balinrablás kényeztette a szemem világát. Nem is mentem tovább, szórni kezdtem a vizet. De nem csábult el semmire…




Feljebb sétáltam az élő folyóhoz. Első dobás a forgó szélére. Hasított az új Yo-Zuri szerzeményem és volt is rá egy a bot által remekül közvetített ütésem. Az akadás elmaradt… Visszadobtam és ugyanazon a sávon elhúztam újra… Másodszor is elcsábult rá a koma és most szerencsémre akadásba torkollt a mohósága. Ez sem gigászi hal, de azért boldoggá tesz. A visszaeresztésen ügyködök éppen, mikor egy ismeretlen ismerős Instás arc köszön rám és szólít a nicknevemen. :-) Beszéltük néhány napja, hogy egyszer itt nyomhatnánk egy közös pecát, de szerintem, ha előre megbeszéljük, hogy mikor és hol, akkor sem találkoztunk volna ilyen hamar. :-)



Dumáltunk kicsit és közben a kis beugrókat vallattuk… Eredménytelenül…
Később invitált az RSD-s részre, hiszen ő azt ismeri jobban, de sajnos oda nincs érvényes zsugám, így elváltak útjaink. Különösebben nem bántam a dolgot, mert amúgy is legkésőbb fél órán belül útra kell kelnem. A maradék időmben sikerült még egy hasonló forma fenekeszeget megcsípni és egy, a lábamig kikísért lekövetést kicsikarni. Azt gondolom, ezt a kis időt is sikerült kimaxolni.


Nahhhh szóval, így alakult az első 3 májusi X „rövid pecás” története.
A második két hétben azért sikerült pár hosszabb etapot is beiktatni végre.
Túl vagyok azóta egy RSD-s balinozáson, ott ahol legalább 25 éve nem jártam.
Szerencsére a fogási eredmények arra sarkallnak, hogy ne hagyjak ekkora szünetet a következő itteni jelenésemig. Bomba nap volt… :-) És ha még lehet überelni a dolgot, a következő alkalommal 4 helyszínen összesen 17 db balin megfogását sikerült abszolválnom… szóval lesz miről írnom a következőkben is. Hiszen a május az ÍGÉRET HAVA.




2019. április 29., hétfő

Érzésre...




Nádirigók hangos éneke lármázza a reggelt, miközben én halkan lépdelek a harmatos fűszálak végtelen során. Vizek tigrisére áhítozva taposom a métereket elnyűtt bakancsom sárral nehezített talpán.
Eközben minduntalan kémlelem a nyárfák hintette, itt-ott mégis aranysárgán megcsillanó, finoman hullámzó felszínt, apróhalak megugró riadalmát kutatva.
Utam során délibábszerű, paradicsomi látkép kúszik fürkésző tekintetem útjába.
A tavasz első szavára rügyet bontó ágas-bogas facsemete vízbenyúló, terebélyes ágrendszere hívogató a magamfajta cserkelő „halászember” számára.
Lelki szemeim előtt szinte megelevenedik, ahogyan tigriscsíkos útonálló lakja a szövevényes víz alatti világot.
Érzésre jó helyen járok…
A vélt birodalom kapuja olyannyira körülhatárolt náddal, sással, egyéb csalafinta turpissággal, hogy hamar világossá válik számomra, talán egyetlen esélyem van csupán a kívánt helyen felkínálni azt a bizonyos végzetes falatot.
Sündörgök, ólálkodok, méregetem a területet.
Több nyiladékban is lendítésre emelem a blankot, a dobás lendülete azonban megannyiszor végtagjaimban marad.
Hezitálok!
Végül nekidurálom magam. Stabilan megragadom a „meghosszabbított karom” szivacsos nyéltagját, szememet szúrósan a célterületre szegezem, majd egyetlen laza csuklómozdulattal szinte játszi könnyedséggel ejtem a növényzet szélébe.
Felszedem a zsinór hasát, majd próbálom életre kelteni a cérna végén sorsát váró, illegő-billegő táplálékhal formájú gumit. Érzem, ahogyan az ágak pókhálóként próbálják marasztalni a dzsungelba vezetett kishalamat. Kamikaze akciónak tűnik egyelőre a dolog.
Pattanásig feszülnek az idegeim, hiszen érzem, hogy ott van, tudom, hogy lesi az illetéktelen behatolót.
Egy pillanatra kizökken a ritmusból a vontatott plasztik, majd krumpliszsákként elnehezedik.
Nem akadónak tűnik a dolog, szóval derékból elfordulva húzok rá keményen.
A hatás nem marad el, őkelme nemtetszésének hangot adva azonnal felrobbantja a felszínt.
Elképesztő adrenalin fröccsöt ad ez a vizuális show számomra.
De hamar vissza kell térnem a valóságba, hiszen még csak részsikernek mondható az akasztás.
Úgy döntök, kesztyűs kézzel és kemény gyeplővel bánok vele, finomkodás szóba sem jöhet most.
A veszélyes zónából elterelve igyekszem javítani méterről méterre a sikeres fogás esélyein.
Zöldes-barnás álcaruhája lassacskán végre átsejlik a víz alól. Sokadjára már, de ismét pulzusemelő pillanat.
Sejtettem, hogy végre valahára már nem az ’éppen méret’ küzd lelkesen a horgomon, de az impozánsnak mondható méret bevallom meglepett.
Mivel nem kis huzavona után, időnként már megadásra hajlandó mozdulatok is tesz, merítenem kell.
Végre előttem piheg egy igazi csúcsragadozó, egy nemes ellenfél és egy nagyszerű harcos.
Nekem pedig csak az jár a fejemben, hogy ÉREZTEM, ÉREZTEM, ÉREZTEM!
Mit mondhatnék, tökéletes pillanat?!
Hamarjában készítek pár emléknek valót, mielőtt végleg útjára engedem ezt a lenyűgöző jószágot.  
Nagy élmény volt! Köszönöm.