25 év után RSD-s balinok nyomában…

Még élénken él bennem az emlék, ahogy nagyjából 25 évvel ezelőtt nagyapám az RSD egyik kis ágán tanítgatja, miként kell könnyű úszós felszereléssel apró vörös szárnyúakat lépre csalni.

Akkoriban óriási örömöt okozott, ha az egy-egy szál gilisztát mohó, csíkos sügér kívánta meg és küzdött kitartóan az aprócska horgon. Igazából nincs min csodálkozni, hiszen akkortájt, gyerekként, ha csak egy letört nádszállal abajgathattam a vizek kuruttyoló kétéltű lakóit, már boldog voltam. :-)

Mondanám, hogy ma már sokkal több kell a boldogsághoz, de igazából már az is elégedettséget és megnyugvást hoz az ember életébe, ha kiszabadul a mókuskerékből és időt tud szánni kedvenc szenvedélyének, a horgászatnak.

Szeszélyes a május, esők, áradások, majd még több csapadék és újabb árhullámok nehezítik a Dunán való rendes horgászatot…

Az előző bejegyzésben sírtam, hogy nincs időm lejutni a partra, most pedig, mikor többet is tudnék pergetéssel tölteni, mint néhány óra, akkor meg az 500-on tomboló kakaó színű folyó lehetetlenít el.

Nincs igazság…

Kellett egy B terv…

Több alternatíva is felmerült, de végül a kaland kedvéért a Ráckevei-Soroksári Duna-ág mellett tettem le a voksom. Ide nem érvényes a zsugám, tehát kell a napijegy… Sokszor vettem már online és most is az a terv, de mivel késő este van és reggel korai indulás a cél, a kinyomtatás része elmarad a dolognak. Elvileg az online rendszernek pont az lenne a lényege, hogy gyorsan, könnyen, egyszerűen és utolsó pillanatban is lehessen jegyet vásárolni. De ugyebár a vásárlásnál külön kiemelik, hogy csak nyomtatást követően, tehát papíralapon lévő jegy az érvényes és az elfogadott.

Ez a mondat alapjaiban rombolja le ennek a rendszernek a létjogosultságát, hiszen mi értelme ennek, ha telefonon bemutatva nem minősül érvényesnek… Mindegy, én most kockáztattam… :-)

Ez csak azért érdekes, mert persze mikor, ha nem ilyenkor kap az ember halőri ellenőrzést… :-)

De erről később… :-)

Sajnos nem elég korán indultam otthonról, így a reggeli forgatag közepén lavírozva jutottam el gyerekkorom „horgász színpadára”.

Elsődleges cél a balin, így parkolást követően a nagyobbik ág felé orientálódva elindultam a nyaralóházak végtelen során. Minden beállót és stéget, vagy annak nevezett tákolmányt megvallatva.

Elég nagy a csend, nem hogy a ragadozók, de még az általában ilyenkor már serényen mozgolódó küszök sem mutatják magukat.

Sétálgatok és közben a vizet kémlelem…

Elérek egy részt, ahol a meg-megélénkülő szél minden fuvallatával hoz egy adag fehér szöszt, amit gondosan letesz a lassan folydogáló víz hullámaira. Itt lelek rá az első kishal csoportosulásra, sürögtek-forogtak, így szinte biztos, hogy ezen a gyülekezésen van járőröző balin koma.

Sokat nem kellett várni az igazságra, hiszen az első bevontatás egyértelmű választ adott… szépen belekoppintott az aprócska minnowba. Az akadás ezúttal elmaradt… viszont, mint már oly sokszor, most is az azonnal újra elhúzott csali újfent kiváltja az ingert, másodszorra nincs hiba, ellentmondást nem tűrően üti meg a wobblert.  A nap első hala nem gigászi, de a betli esetleges terhe nem nyomja a vállam tovább… :-)

Néhány száz méterrel arrébb hasonló körülmények között megismétlődik a jelenet, igaz most elsőre rajta veszik az alsó hármason. De a hulló szösz és a csoportosulás az totális másolata az előzőnek.

Ezután utolér a balszerencse, néhány horgászattal ezelőtt lett egy kis csavarodós gubanc a dobra csévélt fonott zsinóron. Szerencsére, akkor még menteni tudtam a madzagot, most viszont menthetetlenül esett össze egy nagy boggá a zsineg… Csere… Orsó hol máshol, mint a kocsiban…

Nem láttam a dühtől, szóval ugorjunk ahhoz a részhez, hogy már az autónál vagyok ismét és szerelem fel az új motyót… :-)

A nap másik terve az volt, hogy a kis híd alját megvallatom dropival sügérre… Mivel kényszerűségből visszatértem, kapva az alkalmon a gumis pecára váltok. Elég magas itt is a víz, így a híd alá nehéz bedobni a cuccot. Azért kitartóan próbálkozok. Általában hamar kiderül, ha itt vannak a csíkosok és az is, ha nem… Hát nem voltak…  :-)

Viszont a híd előtti rész, ami ilyenkor már összenőtt vízinövény szőnyeget szokott alkotni, most még viszonylag növénymentes, illetve inkább úgy mondom, hogy még nem érte el a felszínt az alul burjánzó flóra. Ideális hely az ivadékok számára (ha jól tudom egykoron kíméleti terület is volt ez a rész). Rengeteg volt bent a sneci és társaságuk is akadt bőven, ezüstös ragadozók keserítették a mindennapjaikat. 

Egy kis pihenő következett…

Elfogyasztottam a reggelimet és közben néztem, hogyan terelgetik összhangban az Őn-ök a riadt fehérnépet, majd több irányból egyszerre rontanak rájuk a nádfalra préselést követően.

Míg szerelgetek, társaságom érkezik, helyi pergető srác lép hozzám. Beszélgetni kezdünk, majd mivel „jóravaló” fajtának tűnik, meginvitálom magam mellé, mondván ketten is elférünk itt.

Felszíni csalit ejt a víz tetejére és lassan már-már idegesítően apró mozdulattal terelgeti a kutyát. Én inkább kis merülésű minnow típus gyors bevontatását látom célravezetőnek.

Elég sokat használok wtd-t, de ennyire finoman még életemben nem pöcögtettem balinra.

Témát is nyitok ezzel kapcsolatban, és a világért sem okoskodás céljából, inkább érdeklődés szintjén szegezem neki a kérdést, hogy ő mindig ilyen lassan vezeti-e??!!

Határozott és egyértelmű válasz érkezik, hogy IGEN! Több történetet is elmesél a „miért” megértetésére… Majd, hogy még hitelesebb legyen a mondandója először egy rányúlást, majd egy méretes balin megfogását abszolválja… :-) Nincs több kérdésem!!! :-)

Hamar kapocsba teszek én is egy hasonló „ebet”, de érdeklődő nincs a továbbiakban…

A srác telefont kap, el kell mennie, de azt mondta lehet, hogy a nap folyamán még összefutunk itt.

Egyedül maradtam és elkezdtem sorra kapocsba tenni a „balingyilkos” imitációkat.

Baromi idegesítő, mikor látod, hogy itt vannak, esznek, mintha nem lenne holnap, de te bármit húzol nekik, totál hidegen hagyja őket minden… 

Westin Fatbite Crankbait...

Utolsó mentsvárként teszem kapocsba a még télen szerzett (igazából nagy domolykónak szánt) Westin Fatbitot. Nem nagy merülésű csali, de mint említettem a rohamosan burjánzó növényzet megléte miatt élből megszabadítottam az alsó hasi horgától. Elsőnek egy nádcsomó előtt folyamatosan randalírozó balin territóriumán keresztül vezetem a pufi, szépen verető, csörgő-zörgő „fahalat”.

Annyi üres dobás után most sem vártam nagy megváltást, de legnagyobb meglepetésemre olyan szépen csavarta le a W3-as spiccét, hogy nem győztem pislogni. Jót „verekedtünk” egymással, de végül csak sikerült magamhoz édesgetni a szép sötét színezetű ragadozót.

Na, az ilyen példányok miatt érdemes felkeresni a vadvizeket…

 

Westin Fatbite + Westin W3 Ultrastick 7-28g egy igazán jó kombó...

Dobok még néhányat, de itt újabb becsapható áldozati bárányom már nem akad.

Marad az előző crankbait a kapocsba, így indulok a sziget másik csücske felé portyázni.

Megtörni látszik a jég, ugyanis abban a néhány beállóban, amit nem ülnek a pontyozók, szinte mindenhol sikerül legalább akciót kicsikarni. Még 3 ballert sikerül „lóvá tennem” ezzel a csalival.

Aztán, mintha elvágták volna, ez sem adott több halat. 

Visszatérek az első állásba, ahol az első szebbet fogtam, a hely meg addigra természetesen foglalt…

Téblábolok ott egy darabig, majd odaszól a srác, hogy nem zavarom, szóval nyugodtan beállhatok mellé, ha gondolom. Kicsit szabadkozom, de még jó hogy lemegyek. :-)

Rendes csóka volt, de azt a mennyiségű beszédtengert, amit rám zúdított, azt nem kívánom senkinek. Az, hogy valaki beszél hozzád még egy dolog, de hogy beszéltetni is próbál, na az már sok! :-)

Nehezen teltek így a percek pláne, hogy a halak sem hozták a becsapható formájukat.

Végül sokadik körös csalicsere után a jól bevált Yo-Zuri 3DS Minnow 70 SP törte meg a csendet…

Két gyors egyenbalin adott újabb reménysugarat, de sajnos ez is tiszavirág életűnek bizonyult.

Megfordultak az első hazafelé menős gondolatok a fejemben…

   Yo-Zuri 3DS Minnow 70SP

Talán a 20. „még egy utolsó dobás” közepette jelent meg a reggeli „pokoli lassan vezetem a wtd-t ember”.

 Kérdezett, én pedig meséltem neki az eddig történteket. Majd csalikról, felszerelésekről folyt a csevej, miközben én a földön ücsörögve útra készen figyeltem, ahogyan irányítja a felszíni csalit, merthogy most is azt húzta.

A következő 4 dobásában 2-szer feljött érte neki a balin, megnézte, majd elfordult. Az utolsónál pedig szépen meg is ütötte neki, de akadásig nem vagy csak egy pillanatig jutott…

Végül úgy döntöttem, egyet még dobok én is, egy régi darabot küldtem be a csatorna másik oldalára, majd a szokott tempómban megindítva alig egy méteren felrobbantva a vizet vette le a felszínről és tépte ki majdnem a kezemből a pálcát. Záró akkordként igazán tetszetős jelenetsor volt. 

Ezzel, a mostoha időjárásnak köszönhetően, viszonylag későn, de 2019-es év első felszíni csalival fogott balinja esett el. A csúcson kell abbahagyni, szóval több dobás aznap már nem lett végül.

Mielőtt hazaindultam volna, megjelent a helyi halőrszolgálat 3 marcona embere és ellenőrzés alá vontak mindenkit a környéken… Mindig örülök a jelenlétüknek, viszont most voltak kételyeim a „kinyomtatás elmaradása” miatt… Szerencsére még csak nem is firtatták a dolgot, igazán rendes, nem akadékoskodó, hatalmukat firtató ellenőrök voltak. Sok ilyet még a vizeinkre!!!!

Mindent egybevéve igazán jól éreztem magam és vélhetően nem várok újabb 25 évet azzal, hogy a környéken horgásszak. 

                     WTD 2019

Ígéret hava...

Úgy vártam a májust, mint a messiást… Dunai ezüstös balinokról és éjjel lopakodó süllőkről álmodoztam nap, mint nap. Elég volt a gumis buzera pecákból, tépni akartam a wobblert!

Végre valahára beköszönt a nyárfaszöszös „ígéret hava”. Szabadult a baller és sütyi, és csak annyi dolgom lett volna, hogy időt kerítek a horgászatukra. Hiába a mondás, hogy mindenkinek arra van ideje, amire szakít magának, nekem ezt most valahogy nem sikerült átültetni a valóságba, legalábbis, ami az első két hetet illeti.

Amennyiben mégis sikerült jól sáfárkodnom az időmmel, akkor meg a májusi esők húzták keresztbe a számításaimat. Értem én, hogy aranyat ér, de azért a jóból is megárt a sok.

Egy szó, mint száz, 3 próbálkozásból sem voltam képes egy rendes horgászatra szánt napnak megfelelő üzemórát összeharácsolni. Merthogy azért háromszor csak kísérleteztem 1-1 órácskát.

Öböl malőr…

Akadt néhány haszontalan órám Újpest környékén, így hát megragadva az alkalmat, botot a vállra csapva balinvadászatra fel. Sikerül közel parkolni, így néhány lépés megtétele után már előttem csillog az öböl ölelésében megpihent Duna vize. Van néhány úgynevezett „csipeszes” a parton, a legtöbb jó helyet bizony ülik.

A hozzám legközelebbi szakaszon, amint odaérek bődületes balinrablás látványa szaporázza a szívverésem. Természetesen a szélrózsa minden irányában gondosan szétszórt 4 db feeder bot középső keresztmetszetében történt a vízi balhé, hogy még csak véletlenül se tudjam megdobni a helyet. Egykedvűen húzom félre a számat, mintha nem érdekelne a dolog, de közben már legalább 5. felmenőig átkoztam vissza őket.

Viszont, ahogy jobban megnézem, pakolásznak és baromi szerencsémre nem szét, hanem össze.

Kis túlzással is alig 10 perc alatt bringára kerülnek a botok, a szerelékeket rejtő klasszik csíkos szatyor és a szárazon maradt haltartó szák is. Még hallom a drótszamarak ütemes nyikorgását, mikor már lendületesen szórom a vizet. Az előttem húzódó, lassan mélyülő, betonozott részen tömegével mozog a sneci. A szél minden fuvallatára nyárfaszösszel hinti a felszínt, amit a snegók serényen csipegetnek.

Vélhetően ez a sürgés-forgás vonzotta ide a korábbi rablás elkövetőjét is. Figyelem a felhőben mozgó kishal rajt és igyekszem köztük húzni az én „báránybőrbe bújtatott farkasomat”.

Rövid időn belül néhány kisebb ezüstös fenekeszeg okoz riadalmat az aprónép között.

A korábbi „nagy” mélyen hallgat…

Legalább 15 perce húzom a minnow-t bele-belerántva, mikor egyszer csak megáll, mintha falnak húztam volna. Van néhány tized másodpercem agyalni, hogy éppen mi is történik. Ha ez akadó, akkor azért gyanús, ha pedig hal, akkor miért nem mozdul?! J

Míg ott bután nézek ki a fejemből, egyértelműen adja tudomásomra az élet, hogy bizony valaki megéhezett a csörgős imitációra. Olyan sebességgel és határozottsággal indul el a csalival oldalirányba, hogy nem győzőm még szemmel se követni. Olyan, pont kellemesre állított féken vagyok, de ez olyan sebességgel húzza a madzagot, hogy nincs időm húzni rajta, inkább a dobra ráfogva próbálom megtörni a lendületét. Hatástalannak bizonyul a dolog…

Ha nyílt vízen lennék nem is érdekelne a dolog, van elég zsineg, egyszer majd csak megáll, viszont itt nem ilyen egyszerű a helyzet. A folyó áradásának köszönhetően, bármennyire is hülyén hangzik, egy komplett kerítés is víz alá került szinte teljes egészében. Megsebzett halamnak pedig eltökélt szándéka azt kívülről megkerülni. A 3-10 g-os botot úgy hajtogatta, mint a zsenge fűzfavesszőt a májusi szél, igazi esélytelenek harca volt ez.  Annyit sikerült elérnem, hogy ugyan csak hajszál híján, de nem kerülte meg a rozsdás kerítéshálót. Inkább fejjel belerohant abba, mint egy idióta busa vagy egy megvadult amúr.

A gondjaim fokozódni látszottak, ugyanis a zsinór egy része a kerítés felé mutatva tűnik el a mélybe, míg a másik fele merőlegesen megtörve az ellenkező irányba.

Szuper, felakad a zsinór!!!

Magam sem értem, hogy hogy nem tépett meg az eddig tomboló hal, amíg a szabadítással küszködtem, de végül zöld utat kap a művelet, újra szabadon fut a zsinór és a hal is dolgozik még a végén.

Rövid huzavona után sikerült a felszínre húzni a dögöt, merthogy az volt az öböl egyik matuzsáleme.

Na, ott kezdett beremegni a seggem…

Viszont azonnal nyugtatni is kezdtem magam azzal, hogy a nehezén túl vagyok, a szerelék túlélte dolgot, vesztett a lendületből, tehát csak idő kérdése és magamhoz édesgetem…

Ugye milyen szépen hangzik??!!

Hát nem így lett…

A felszínről visszatört a mélybe, az orsó pedig ütemesen adagolta a kívánt mennyiségű zsineget… Minden flottul működött, ám egy nem túl határozott, sőt mondhatni gyengécske kirohanási kísérletnél egyszer csak elszakadt a zsinór… Egy világ omlott össze bennem… Leültem a földre és csak meredten néztem magam elé. Pokoli jó halam távozott idő előtt… Utólag kiderült, vélhetően sérült a fluoró a kerítéses huzavonában. Hát így jártam…

Esti botavató Tominál…

Habár volt egy fogadalmam, hogy ebben az esztendőben már nem veszek több horgászbotot, az előző kínos akció felülírni készült eme felelőtlen kijelentésemet. J Kell egy erősebb bot wobblerezni!!!

De azért igyekeztem jól kijönni a dologból. Csak, hogy nyugtassam a lelkiismeretemet, pénzzé készültem tenni néhány olyan pecacuccot, ami gyakorlatilag csak a helyet foglalja. Egy kisebb marék csali és egy méltatlanul keveset használt bot a sarokból. Ezek eladása pont fedezte az új kis Westin botom forintosított árát.

Szerencsémre az egyik elosztóhelyen pont volt a keresett típusból, szóval hamar kézbe tudtam venni az „nagyvad ölőt” :-)

Tomi cimborámmal előző nap beszéltünk egy közös pecát a Dunán, így az avató ceremóniára sem kellett sokat várni.

Esti horgászat a terv. Megint csak néhány óra, egy kis duma, egy kis peca…

Cimborám előtt érkeztem a kövezésre, ezért volt időm kicsit dobálgatni az új szerzeménnyel…

Mondanom sem kell, szerelem lett azonnal… :-)

Írhatnék festői körmondatokat a horgászatunkról, de igazából sablonpeca kerekedett az esténkből.

Egy-egy akciót sikerült kicsikarnunk fejenként, amit halra is váltottunk. Tomi hozta a szokásos „napi balinját”, aki elég vehemensen és látványosan védekezett. Nekem pedig a szürkület hozta meg az idei esztendő első süllőjét, igaz csak ifjonci kiadásban. A bot felavatva, igaz nagyon nem lett megdolgoztatva, de nem is vártam, hogy az első „műszakjában” rekordokat döntögessen…

Dunai egyenbalinok…

Pár napra rá Wekerlén volt dolgom délután. Zsolt barátom autójában maradt a múltkori csúfosan végződött Ipoly-túránk után néhány cuccom. Napszemüveg, mellény, horgászbot!!! Alig valami. :-)

Ideje volt hát elmenni értük. De, ha már arra jártam ugyebár, akkor onnan nincs is messze a Duna… :-)

Fél 7 körülire beszéltük meg az érkezésem hozzá, addig viszont van fölösleges balinozásra szánt időm. :-)

Leballagtam hát a Kvassay-zsilip nagy dunai részéhez, a visszaforgó közelébe. Érkezésemkor azonnal balinrablás kényeztette a szemem világát. Nem is mentem tovább, szórni kezdtem a vizet. De nem csábult el semmire…

Feljebb sétáltam az élő folyóhoz. Első dobás a forgó szélére. Hasított az új Yo-Zuri szerzeményem és volt is rá egy a bot által remekül közvetített ütésem. Az akadás elmaradt… Visszadobtam és ugyanazon a sávon elhúztam újra… Másodszor is elcsábult rá a koma és most szerencsémre akadásba torkollt a mohósága. Ez sem gigászi hal, de azért boldoggá tesz. A visszaeresztésen ügyködök éppen, mikor egy ismeretlen ismerős Instás arc köszön rám és szólít a nicknevemen. :-) Beszéltük néhány napja, hogy egyszer itt nyomhatnánk egy közös pecát, de szerintem, ha előre megbeszéljük, hogy mikor és hol, akkor sem találkoztunk volna ilyen hamar. :-)

Dumáltunk kicsit és közben a kis beugrókat vallattuk… Eredménytelenül…

Később invitált az RSD-s részre, hiszen ő azt ismeri jobban, de sajnos oda nincs érvényes zsugám, így elváltak útjaink. Különösebben nem bántam a dolgot, mert amúgy is legkésőbb fél órán belül útra kell kelnem. A maradék időmben sikerült még egy hasonló forma fenekeszeget megcsípni és egy, a lábamig kikísért lekövetést kicsikarni. Azt gondolom, ezt a kis időt is sikerült kimaxolni.

Nahhhh szóval, így alakult az első 3 májusi X „rövid pecás” története.

A második két hétben azért sikerült pár hosszabb etapot is beiktatni végre.

Túl vagyok azóta egy RSD-s balinozáson, ott ahol legalább 25 éve nem jártam.

Szerencsére a fogási eredmények arra sarkallnak, hogy ne hagyjak ekkora szünetet a következő itteni jelenésemig. Bomba nap volt… :-) És ha még lehet überelni a dolgot, a következő alkalommal 4 helyszínen összesen 17 db balin megfogását sikerült abszolválnom… szóval lesz miről írnom a következőkben is. Hiszen a május az ÍGÉRET HAVA.