Rajzolni nem lehetne szebb instant élményt…

Telente, a nagy semmittevés közepette szokott jönni az a kósza gondolatom, hogy valami kiszuperált bojlis tóra el kellene menni csukázni egy jót. És hogy miért pont ilyen helyekre? Egész évben háborítatlanul élik mindennapjaikat a fogas ragadozók ezekben a vizekben, csupán ebben a néhány hónapnyi, bojlis horgász-mentes időszakban vannak abajgatva a magunkfajta pergető horgászok által. Ahol erős a fehérhal állomány, ott bizony van lehetőségük az évek folyamán szép csendben tetszetős méretre hizlalni a pikkelyes testüket. Nagyok is, kevésbé gyanakvók, szóval kimondottan jó rájuk pecázni. Igazi sok-halas élmény pecák tudnak kerekedni az ilyen napokon! Eme ötletemre rendszerint Halbogár cimborám lesz vevő, most sincs ez másként. Az év nagy részében ugyan a természetes vizeket szoktuk vallatni, de ilyenkor mindketten kaphatók vagyunk egy kis „könnyen jött instant élményre”! Parti pergetőként ilyenkor eléggé beszűkülnek a lehetőségeink, ezért hajlamossá válunk az „elkurvulásra”, na!

Nahhh szóval. Írtam neki, hogy így az ünnepi forgatag előtt nincs-e kedve kicsit összeharapdáltatnia a kezeit egy-két csukesszal..? Meglepetésemre a vártnál hamarabb mondott igent… Mondtam neki a kondíciókat és már fixáltuk is a pecás napot. Reggel korán érkeztünk a téli köntösbe bújt tó partjára. Sosem jártunk még itt, és hát a halőr sem látott el minket sok hasznos infóval - maradjunk ennyiben -, szóval elég vakon kezdtük az aznapi cserkelést. A tó nem egy kacsaúsztató méretű lavór és szerencsére a partja is kellőképpen tagolt és változatos. A kialakított „golyós” állások kivételével körbe véges-végig nádasok szegélyezik a vízszélt. Rengeteg bedőlt ágasbogas fa, kisebb-nagyobb szigetek és rengeteg nádbabával tűzdelt rész teszi természetközelivé, már-már vadregényessé a tájat. Van lehetőségük bőven a halaknak elbújni a kifent horgok elől. Szeretem az ilyen helyeket.

Egész napra jöttünk, és a szokott módon készültünk minden eshetőségre: több bot, és még több doboznyi csukának szánt csali van a tarsolyunkban, cipelni mégsem szándékozom mindet, ugyanis azt sem tudom, miként bírom majd a napot lábon. Egy jó ideje bajlódom egy elég súlyos gerinc problémával, ami miatt a szimpla járás is nehézkes, még ha lassan és megfontoltan teszem is mindezt. Szóval ez amolyan próba is lesz. Lendülnek az első dobások… Bratyizós pecán vagyunk, ezért ahol elférünk ketten egy állásban, ott párosan szórjuk az előttünk lévő lehűlt vizet. Talán nem az első, de mondjuk a második beállóban már rögtön akciónk kerekedik. A lassan tekert gumira érkezik egy, a hideg vízhez képest kimondottan erős ütés… abban sem vagyok biztos, hogy kellőképpen oda vertem neki, úgy meglepődtem a korán kicsikart kapáson. Ennek ellenére jól akadt, és egy kikötött csónak körül elégedetlenül tekergett őkelme a mélyben. A vehemencia miatt nem tudom eldönteni, hogy milyen méretű ellenfelem valójában. Végül közelebb csévéltem és egy szempillantás alatt, máris a giga méretű merítő jeges ölelésében forgolódott a kroki. Mérni nem mértük, de kb. 80+ volt. Kezdésnek nem is olyan rossz. A teher, mondhatni hamar lekerült.

A következő nyiladék egyben egy befolyó is, ahol a friss víznek köszönhetően, szemmel láthatólag van élet. Kis halak gyűrűznek mindenfelé. Szűkös a hely, ezért hagyom Tominak dobni, hátha talál rajta süllőt. Nem így lett... Én közben egy jól körülölelt öbölbe tévedek, szinte minden irányban elérhető a nádfal. Szisztematikusan kezdem dobálni a tövét és lassú tekeréssel csévélem magam felé a természetes színű plasztikot. Tomi is befut és a továbbiakban ketten kezdjük szűrni a pályát. Az egyik bevontatásomra határozott rávágás érkezik, gyorsan reagálok, de az egyágú horog nem talál fogást abba a fogas pofába. Bosszankodok kicsit, de még néhányszor elhúzom neki újra és újra, reménykedve abban, hátha ismét kedve szottyan rákóstolni. Mondanom sem kell, érintetlen marad a gumi. Tomi ezután illedelmesen megkérdezi, hogy dobhat-e rá, és hát persze, hogy igenlő a válasz. Mint ahogy máskor sem, úgy most sem irigylek tőle egyetlen halat sem… Típusra ugyanaz, színre azonban más imitációt vet a korábbi támadás helyére, és két tekerést követően le is csavarja a botját a fenéken lapuló ragadozó. Ha már „felszoptam” neki, akkor természetesen merítek is egyet, hogy teljes legyen a komfortérzete! 😊Büszkén pózol a zsákmánnyal, készítünk néhány képet emlékül, majd útjára engedjük őt is.

Újabb spotok következnek… Most nekem jut egy egyszemélyes, sűrű nádfalból kitört rész… dobni is nehézkes. Talán az ötödik dobásból érkezik vissza a lassan billegő gumi, már egészen láb alatt jár, mikor alulról a semmiből egy böszme nagy pofa konkrétan legyilkolja. Robbant is a víz a küszöb alatt, szinte a nyakamig frecskolt… Lekérte a spiccet a kezdetben rövid zászlón küzdő bestia. Kiabáltam Tominak, hogy gyere b+, mert ez konkrétan geci nagy! Baromi mázlim volt mert 2-3 erőteljes kirohanás után a merítő fölé húztam és már nyelte is el keresztbe a még meg sem száradt háló. Nem mondom, hogy nem dobogott a szívem a torkomban… Láttam már egy-két nagy csukát, de ilyen rohadt kövéret még életemben nem. Nem akarok panaszkodni, de fájós háttal megtartani ezt a böszmét, nem volt könnyű (picsogás rész).

Erre a méretre mondják azt, hogy ha ma már más nem is történik, én már akkor is megvagyok erre a pecára. Súlyát nem mértük mérleg híján, pedig az lett volna az igazán érdekes adat, a centi viszont 105-ig volt takarásban a mércén, ez egészen biztos. Elégedett vigyor volt az arcomon még hosszú percekig, szó se róla.

Az élet persze nem állt meg, következett 2 rontott kapás, majd egy csodaszép sárkány a társamnak. Erős koppintással vert oda a 14cm-es guminak. Nem kérdezett, elvette, amit akart, teljesen elnyelte a csukának szánt imbolygó gumit. Kicsit sem indult rosszul a reggel. Idefelé a kocsiban beszéltünk róla, amolyan horgászosan, hogy vajon mire számíthatunk, mivel lennénk elégedettek a nap folyamán. Olyan optimista forgatókönyv vagy nem is volt, vagy csak nagyon halkan mertünk róla beszélni, ami végülis megvalósult idáig. Csendesebb periódusa kezdődött a mai horgászatunknak… Talán 1-1,5 óra is eltelt a korábbi dirr-durr óta. A csukára amúgy is jellemző, de ilyenkor télen kiváltképp, hogy a nap folyamán úgynevezett kapásablakokban táplálkozik. Ha olyankor vagy jó helyen, akkor fogsz, ha nem, akkor nem biztos, hogy halszagú lesz a merítőd a nap végére. Vélhetően mi reggel pont egy ilyen ablakra „nyitottunk rá” érkezésünkkor. Elégedetten, de újabb élményeket hajszolva vallattuk tovább a vizet.

Egy szemre iszonyat jó részhez értünk. Minden csupa zegzug, akadók tömkelege, partról elérhető, alámosással rendelkező szigetek tagolták ezt a részt. Pergető horgász szíve ilyen látványtól bizony elolvad. Tamásom percei következtek, 2 csux ragadt a horgán növekvő méretben… Az első kis kolbászka, a másik meg olyan, ami az előzőt is elfogyasztja jobb napjain. Én talán kapásig jutottam ezen a részen. Átfordultunk a szeles oldalra. A jeges decemberi fuvallat szépen pirongatta az arcunkat.

Az ezt követő jelenetsor azonban már-már komikus kategóriába sorolható, és másként arcpirító. Cimbora 3x késztette támadásra ugyanazt a csukát rövid időn belül, az utolsó akciónál vélhetően szúrta is a hármas valamelyik ága, mert több érdeklődést nem mutatott neki. Jöttem én, és először gumival próbáltam… első bevontatásra óriási csinnadrattával fordult rá és vert oda a bitang… bevágás igen, de akasztás itt sem történt. Ohhhh, mondom barátocskám majd a lassan hulló kanál elveszi a kedved… a reakciót sikerült kiváltani, de halunknak csak nem akaródzott megragadni. Nem tudom számoljátok-e, de így 5/semmi eddig… Dobtam spinnert neki, hátha az kellően felbassza és végre „drótig” nyeli. Rá se baszott… Újabb gumi kerül a kapocsba, ami csak többedik dobásra hozza meg hősünk kapókedvét… persze megint elvéti a csalit… (vagy ilyen hülye, vagy ilyen kurva ügyes) Utolsó esély… Egy feltűnő sárga patkolt gumi az, amiben van maradék bizodalmam. Első dobás, érkezik is a kapás, melyet erős rávágás követ… érzetre jól akad, el is hangzik a „végre megvagy” kiáltás, majd térül fordul, és megkönnyebbül a szerelék. Természetesen lefordult. 7/ semmi, és jelentem: tovább álltunk… Talán egy másik napon, amikor amúgy alig van esemény, a végletekig próbálkoztunk volna, de itt és most kár lett volna az időnket pazarolni rá tovább.

A szeles részek nem ízlettek, ezért a szokottnál gyorsabban haladtunk azon az oldalon. Közben cukkoltam Tomit, hogy ideje méter fölé menni méretben. Taglalni kezdtük az esélyeket, hogy vajon mennyi a sansza annak, hogy több, méter feletti BIG MAMA is elesik ma a tavon. Mivel nem ismerjük a tó pontos állományát, kvázi kizártnak gondoltuk, hogy a mai napon több is horogvégre kerüljön ilyen méretből. Azon pedig egyenesen fennhangon nevettünk, hogy egyazon horgász legyen az, aki duplázni tud. Erősen benne vagyunk már a délutánban, és kb. mostanra értük körbe a tavat. Megbeszéltük, hogy ott zárjuk, ahol reggel mohók voltak a csukák. Miközben ballagtunk vissza a helyek felé, egy úszós horgásszal elegyedtünk rövidke beszélgetésbe. Azt mondta, ő betlizett, de a fiai elöl, a sekély részen fogtak párat. Na az volt az, amit mi alapból kihagytunk, de ha már úgy van, nézzünk rá mi is. Végülis mit veszíthetünk? Közeledtünk az imént említett részhez, és mivel cimbi ment elöl, hagytam, hogy ő válassza a „ jobbik oldalt”. Neki a nádasos rész, végül nekem a nyílt víz jutott. Olyan sekély volt az előttünk húzódó rész, hogy a gumi helyenként konkrétan túrta az iszapot, mint egy rotakapa. Csukára ez ritkán mondható jó vontatási technikának! 😊 Bevontatás közben volt azonban néhány méter, ahol egy kisebb gödör jóvoltából tudott szakaszosan táncolni a gumi. Na ebből a mélyedésből érkezett egy elnehezedős, ráfekvős kapás. Tomi látta kiugrani a halat az akasztás pillanatában, és meg volt győződve róla, hogy ismét igencsak tekintélyes hallal van dolgunk. Nekem érzetre nem tűnt annak. Aztán kiderült, hogy mégiscsak combos forma ragadozót kormányzok kifelé az alig 50cm vízből. Pörgött-forgott a tengelye körül, elég nagy volt rá az esély, hogy kereket old. A merítő is nehezen csúszott alá, de végül meglett.

Pocakra jóval kisebb, de centiben alig maradt el a reggeli BIG MAMÁ-tól. 103cm-t mértünk, mielőtt ismét útjára engedtük a fenséges ragadozót. Szóval, hogy is volt az a „mik az esélyek, meg pláne egy horgász nem fog kettőt egy nap” bla-bla-bla..?😊 Sikerült beduplázni! Na jó, nem arcoskodok itt, mert amúgy sem szoktam, inkább csak azt mondom el, mennyire örültem, merthogy kurvára.😊 Még egy 40-50cm forma jött, már-már lehetetlenül nagy csalira, csak hogy ismét legyen min mosolyogni. Aztán húztunk is haza, mert nyakunkra ült a decemberi öreg este… Jó kis instant peca volt.

Egy csali mennybemenetele... Westin ZanderTeez

 

Mi, pergető horgászok valahol a lelkünk mélyén gyűjtők is vagyunk, de ha barátnőket vagy feleségeket kérdeztek ugyanerről a jelenségről, akkor lehet, hogy inkább a „nagy gyerek” jelzőt fogják rátok aggatni, amin talán nem is kell meglepődni és megsértődni sem. Itt jegyezném meg halkan, hogy valahol még igazuk is van a témát illetőleg. Felnőtt fejjel, megszállottan keressük a fogósabbnál- fogósabb csalikat, amivel becsaphatjuk imádott ragadozóinkat, és ha rátalálunk néhány különlegesebb darabra, az „cukor” a szemnek és a léleknek egyaránt. Persze külső szemlélőnek ez nem más, mint gyűjtése a fölösleges, gyermeteg játékszerek sokaságának. Sokszor több száz vagy estlegesen több ezer halfogásra alkalmas kütyüt is képesek vagyunk felhalmozni az évek során mi, pergetők. Én személy szerint a tilalmi idők alatt vagyok a legaktívabb, ilyenkor szoktam legtöbbször portyára indulni. Keresgélni a neten vagy valamelyik horgászboltban. Egyfajta pozitív élményt ad, ami a horgászathoz köthető és az ínséges időkben ez is ad némi kielégülést számunkra. Amikor találok egy szimpatikus tetszetős darabot, azonnal el tudom képzelni, hogy miként és milyen szituációban lenne ez a wobbler, vagy gumi igazán tökéletes. Mondanom sem kell, ezután szinte gondolkodás nélkül kerül a kosárba, majd azzal a lendülettel otthon valamelyik tároló doboz mélyére a többi csecsebecse közé.

Aztán kérdéses, hogy egy ilyen új szerzemény megkapja-e az esélyt arra, hogy valaha bizonyítson éles helyzetben - ha igen az is sokáig tisztázatlan, hogy tartósan bekerülhet-e, vagy megmaradhat-e abban a szűkített szortimentben, amit mindig magunkkal cipelünk, ha horgászni indulunk. Más szóval beköltözhet vagy sem abba a dobozkába, amibe a sokszor bizonyított elit csalik laknak. Azok a motyók közé, amik már legendák számunkra, amikkel sok nagy közös csatán és számtalan bomba pecán vagyunk túl együtt!

Megmondom őszintén, hogy nálam nagyon nehéz a „magasan pozícionált” ékszerek közé bekerülni.

Az évek folyamán annyi „halhatatlanom” gyűlt már össze, hogy a favoritok közül is sok már nem jöhet velem, mert az egész napos pecáknál így is a hátam szakad le az erősen szűkített kínálat cipelésétől is.

Lelkileg kötődöm a kedvenceimhez, amivel azt hiszem, nem vagyok egyedül a horgásztársadalomban, így nehéz otthon hagyni bármelyik számomra kedves imitációt.

Békaszaporulat...

Nehéz bejutni a körbe, de nem lehetetlen…

Konkrét példaként levezetem, mennyi mindenen múlik egy csali sorsa, hogy örökös foglalkoztatottságot kap-e, vagy végérvényesen megy a süllyesztőbe a tucatcsalik közé…

Figyelem, sikertörténet lesz! J

Westin ZanderTeez...

Westin ZanderTeez az új üdvöském…

 

A szokásos módon, március végén már vágtam a centit, hogy végre szabaduljon a csuka. A hosszúra nyúló tilalmi idő alatt azonban most sem tétlenkedtem, igyekeztem serényen pótolni a korábban elesett darabokat, és természetesen néhány újdonságot is beszereztem, amíg szaporodtak a krokik.

Így került a látómezőmbe a Westin ZanderTeez 12 cm gumija.

Mint a nevében is benne van ez egy realisztikus süllő formájú csali.

Élénk, de szűk mozgású gumi, amit kifejezetten nagyhalas horgászatokhoz fejlesztettek ki.

Egyenletesen húzva a hasi oldalát villantja, így kínálja fel magát a csukáknak, süllőknek és harcsáknak is.

A 12 cm-es mérethez egy 21g-os súly párosul, de nagyobb méretben is kapható és az is rendkívül fogós.

Jó kis párost alkot a WestinW6 PowerShad és a ZanderTeez...

Akkor lássuk a menetet, bolttól a partig…

 

Az első fázis a meglátni és megszeretni… Ezen hamar túlestünk. J

A második etap felismerni a lehetőséget benne és elhinni, hogy nekem erre a plasztikra van szükségem ahhoz, hogy sikeres legyek a csukázások alkalmával. Szerencsére jó a fantáziám, szóval ez is pipa… J

A harmadik, hogy pénzt is áldozzak a hobbimra… már csippan is a kártya. J

Nahh és akkor eddig volt könnyű egy új csali élete…J

Vészesen közeleg az április, ezért már rendezgetem az első csukázás kellékeit.

Variálok, ki-be pakolom a cuccokat.

Az első kör túl sok… szűkíteni kell.

Azután is sok, dehát bármire is szükség lehet a nap folyamán, szóval ismét dilemma, mi maradjon még itthon.

Mikor már úgy gondoltam, hogy megvagyok, tűrhető a mennyiség, mégis mindenre fel vagyok készülve, akkor jöttem rá, hogy frissen beszerzett áruból nincs is nálam.

Elővettem hát azt a kupacot is, és abból szemezgettem pár finomságot.

Végül „hősünk” is kapott helyet az utazó keretbe…

Az áprilisi csukázás olyan, mint maga a tavaszi időjárás: szeszélyes és bolond.

Az első napom nem is sikeredett túl fényesre…

Egy csukát sikerült csak meríteni, amit mondanom sem kell, egy régi motoros Westin ShadTeez vert át. Azonban volt még egy említésre méltó jelenet, ami a rengeteg csalicserélgetés közepette adódott.

Egy jó halat még sikerült akasztani, ami sajnos idő előtt intett búcsút. Ebben nincsen semmi extra, hiszen nemegyszer előfordul az ilyen. Ám ami érdekes lehet, hogy az új jövevényre a ZanderTeezre érkezett a rávágás… Ekkor még véletlennek könyveltem el a dolgot, és nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Kellett volna…J

Egy jó fogó elkél ilyen szúrós pofákba...

Alig két nap telt el és én már megint csukázni készültem. Igaz csak pár órám volt, de legalább horgászatra tudtam fordítani.

A délután nagy része kísérletezéssel telt… 

Ebből adódik is, hogy megint nem volt egy bomba nap…

De - és itt jön a lényeg - a nehezen kicsikart két akcióból mindkettőnél főszerepet vállalt az újonc.

Szerencsére sikerességét most már egy kifogott krokodil pofájú fényképe is bizonyítja.

Erre mondják, hogy ugyan megcsillantott valamit a tudásából, de még bizonyítania kell ahhoz, hogy nagy sztár legyen belőle (jó úton jár!). J

Tavaszi Tőzike...

A harmadik fellépés következett…

Változékony, fronttal terhelt napot fogtam ki ismét…

Nehezen indult a buli, de mivel a csuka legtöbbször ciklikusan táplálkozik, bizakodtam benne, hogy lehet ez még jó.

Lett is!

Az első kapás a kis „süllőmre” érkezett… Nem lett meg… Kár érte, mert igazán jól tekeredett a mélyben.

20 perccel később egy már korábban rongyosra dobott helyen, ahol semmivel nem tudtam kapásig jutni, de éreztem a halat, ismét kapocsba került a kis üdvöském.

Első dobásra könyörtelenül bebombázta egy jobbacska csukesz.

Erre már nehezen lehet ráhúzni, hogy véletlen…

De, hogy a szkepticizmusom tovább lanyhuljon újabb bizonyíték érkezett arról, hogy most már talán a dobozban lenne a helye…

Miután rendbe szedtem a horgait és a fazonját, újra csatába küldtem egy beállóval odébb.

Egynél most ugyan többet, de tíznél biztosan kevesebbet lendítettem, mikor ismét rajta veszett egy esox a horgon. Megint nem az aprajából hozott bizonyítékot a fogósságáról.

W6...

Azután csend…

Dobások-csere, dobások-csere volt a sorminta.

Sok régi darab került a harapásálló előke kapcsába, de sajnos minden hiába.

Majd ahogy ismét cseréhez készülődtem akaratlanul is az addigra már doboz aljára keveredett ZanderTeez felé nyúltam…

Most először nem a kísérletezés hajtott, hanem valamiféle bizalmat és reményt éreztem ebben a gumiban. Kicsit talán mosolyra is kanyarodott a szám, ahogy botvégre tűztem és csatába küldtem.

Jól döntöttem, hiszen már menetrendszerűnek mondhatóan meghozta a halat.

Olyan ártatlannak tűnik ugye???!!!

Egy bedőlt fa alól sikerült kimozgatnia a ragadozót, majd a finoman imbolygó mozgásával elszakította a cérnát az éles fogú húsevőnél, ami ennek okán elnyelte a gumit.

Azt hiszem eljött a pillanat, amikor dicsérhetném és zenghetnék még ódákat erről a remekműről, de ha csak annyit mondok, hogy a teljesítménye alapján sztárrá nőtte ki magát és megérdemli a „nagy színpadot”, és lezárom a dolgot, akkor azzal elmondok mindent…

A nagyobbik ZanderTeez 17 cm...

 

9 perc horgász-mámor a Balaton körül, az új Westin motyóval…

 

 Október vége van… Dübörög a pergető szezon. Mi pedig Halbogár barátommal a már szokásosnak mondható túránkra készülődtünk a Balatonra. Az immáron turisták nyüzsgésétől mentes kikötők lakóit igyekeztünk jól megabajgatni…

A balatoni, késő őszi sügérezés mindkettőnknek a szíve csücske. A könnyű kis pálcákkal élvezetes horgászatban lehet része mindenkinek, aki a még vízen lévő vitorlások alatt rálel, egy-egy mohó csapó hordára. Ez a fajta móka számunkra egész napos szórakozást biztosít legtöbbször, pláne, ha néhány csíkos matuzsálem is becsúszik a számtalan egyen sügér közé.

De a méltán híres sügérállomány mellett más kincseket is rejt az ilyenkor már látszólag néma álomban szunnyadó hajópihenő. Érdemes hát csukás, vagy balinos motyót is a csomagtárolóba szuszakolni indulás előtt. Persze a kikötőbe behúzódott telelő fehér halak horgászata is remek lehetőség lehet annak, ki hajlandó pecára adni a fejét e késő őszi, reggelente már inkább fagyos leheletűnek mondható meteorológia ellenére is.

Hosszú napra készültünk…

Az volt a stratégiánk, hogy már kora reggel érkezünk a túránk legtávolabbi pontjához, egy meghorgászni kívánt révhez, ezt követően haladunk visszafelé fővárosi otthonaink felé, persze több partmenti települést érintve utunk során.

Az aktuális időjárás finoman szólva sem fogadott minket kegyeibe ezen az eső áztatta pirkadaton.

180 kilométernyi, esőfüggönyben autókázást követően végre elénk tárult a borús ködbe burkolózó, mégis varázslatos kékségű balatoni táj. A parkolóban tornyosuló, leveleiktől megfosztott platánok egykedvűen állták a lecsupaszított ágaikat tépázó csípős szél ostromát. Nekünk is kissé nehezünkre esett kikászálódni a kissé elgémberedett testünkkel a karosszéria fűtött közegéből.

A kiszemelt kikötő úgymond „külső része” az ilyenkor megszokottak szerint rogyásig tömve volt a főként ragadozó halakra ácsingózó helyi erőkkel, akik igyekezetek sápot szedni a móló ideiglenesen itt tartózkodó „húsevő” halai közül. A parton lévő sokadalom arra enged következtetni, hogy van bent hal és lehet is belőlük fogni, különben nem lennének kint ennyien ilyen korai órán. Közelebb lépve a hajóállomás térkövezett részéhez már messziről is jól látszott, a milliárdnyi apróhal szinte feketére pingálta az egyébként türkiz küllemet. Balin rablások robbantják a felszínt, repkednek a snegók, ahogyan kell. Sokszor megtévesztő a villámkeszegek ilyen mértékű lakmározása, ugyanis oly nagymértékű a táplálék jelenléte, hogy az uraságoknak a legkisebb erőfeszítés nélkül is kerül friss táplálék a bendőjükbe. Csak elvétve bolondok annyira, hogy az általunk kínált műanyagot „rágják” a természetes eleség helyett! Persze illik és kell is időt szánni a becsapásukra, ha van rá sanszunk, de készülnünk kell arra is lélekben, hogy gyakorta messze elmarad a várt eredményesség. Persze ettől még minden kicsit is jóérzésű horgász vére felforr, amikor ilyen „vízi cirkusz” tárul a szeme elé.

Próbát mi is tettünk, de sok időt most mi sem pazaroltunk rá, hiszen kár is lett volna, mint utóbb kiderült.

A vitorlás dokk - ahová eredetileg mentünk volna - még lakatolva volt (csak reménykedni tudtunk, hogy bejutunk!!!), így tudtunk kint molyolni kicsit, aminek az eredménye pár apró csíkos bandita volt csupán, balin egy szál se!

Idővel egy kisebb horgászalakulat érkezett egyszerre a partra, köztük egy illetővel, akit Tomi már korábbi pecáiról ismert. Hamar felvillanyozott minket, majd rögtön el is keserített egyazon mondaton belül. Az állomás belső (magán) részére vezető kapu azért van zárva, mert ilyenkor, télvíz idején csak későbbi időpontban tárul ki az őrzött területet védő bejáró. Ami szerencsénkre pár minutummal később be is következett. Na, ez volt a jó hír. A kevésbé tetszetős információ pedig az volt, hogy három hete nem fogtak bent csukát a cölöpök közül, pedig főként ezen vágyaink kielégítése miatt utaztunk el ilyen messzi vidékre.

A lesújtó hír hallatán kissé egykedvűen bandukoltunk a kikötő hátsó része felé, lélekben talán el is engedtük az ide tervezett csuka-fogó álmainkat. Tomi dropival kicsit megbuzerálta a dokk sügereit, és én is az „egerészéssel” múlattam az időt.

Eközben a velünk együtt benyomuló társaság majd minden tagja a buzogánysással körülölelt spicc felé orientálódott.

Őket hidegen hagyta a ladikok alatt meglapuló apró csíkos had. Csukára fájt a foguk, ahogyan nekem is…

Alig fél óra elteltével már a keskeny móló nyirkos deszkáin a helyiek nyomában lépdeltünk mi is.

A látvány szürreálisnak mondható. Néhány méterenként állt egy-egy mandró, és más-más technikával ugyan, de rendületlenül szórták a harapásálló előkén felkínált csalikat.

Képzelhetitek mennyire lehetett terhelt a pálya… J

Egyre kevesebb potenciált láttam abban, hogy mi ma itt sikeresek lehetünk.

A vérem ennek ellenére azért pezsgett, ahogy kell, hiszen mindenáron szerettem volna felavatni az új csukás botomat és a csomagolásuktól éppen csak megszabadított spinnerbaiteket.

Kézbe vettem hát az új tűzpiros W6-ot, és kapocsba akasztottam egy 23g-os Westin MonsterVibe Willow-t Lively Roach colorban.

Westin W6 PowerShad...

Westin MonsterVibe...

Lively Roach

Az első dobás egészen a tornyosuló, elszáradt nád torzsáinak közelében landolt. Megvártam még lesüllyed a puha iszapos aljzatra, majd onnan lassú bevontatás mellett kezdtem terelgetni magam felé a pörgő kanalakkal felvértezett csalimat, időnként meg-meg állítottam a „vasat”, hátha a süllyedő fázisban megbillenő, fűzfalevél alakú, perdülő fém, vagy az ilyenkor attraktívabban mozgó, imbolygó pompon-szerű gumiszoknya támadásra késztet egy-egy mélyben lapuló óvatos ragadozót. Egy ilyen mozdulatsorba sikerült vehemensen belenyúlnia valakinek odalentről.

Olyan villámgyors és határozott mozdulatsor volt, hogy kb. bevágni is elfelejtettem, igaz nem is volt rá nagyon szükség, mert a kezemből majdnem vízig kérte a spiccet azonnal, a jó akadás így szinte garantált volt. Ennyit a „terhelt vízen finnyásan táplálkozó ragadozók” teóriáról… J

Az új Westin 20-60g-os Powershad azonnal a frontvonalba került.

Nehéz terepen, cölöpök, kötelek és a nádfal miatti helyszűkében kellett bizonyítania erejét, egy remekül védekező balatoni harcossal szemben. Jóval finomabb pálcákhoz vagyok szokva, nekem ez a 20-60 g már brutál botnak számít, de pont az ilyen esetekre szereztem be ezt a nagyszerű horgászbotot. Erős, de mégsem seprűnyél karakterisztikáróll van szó, hiszen a TORAY balnknakban remekül ötvözték a spicc kellő lágyságát a bottest rendkívüli erőtartalékaival.

Nem is kellett csalódnom a minőségben és a hihetetlen erejében, hiszen hamar rendre sikerült parancsolni a kikötő urát.

Egy pillanatnyi esélye sem volt a menekülésre, hamar a merítő ideiglenes ölelésébe sikerült terelni őkelmét.

Emlék gyanánt néhány fotót természetesen készítettünk cimborámmal, majd a helyiek kissé rosszalló tekintetének kereszttüzében útjára engedtem a megtépázott becsületű gyönyörű mintázatú húsevőt.

Egy pofás balatoni csukesz...

Rendeztem soraimat, majd tekintetemet a kikötő belseje felé fordítottam és egy határozott lendülettel ismét csatába küldtem az előzőekben nyerőnek bizonyult készségemet.

A pulzusom még az egekben volt, amikor a visszaengedéstől számított második dobást követően egy kókadozó, de még most is igencsak terebélyesnek mondható növénytársulás rejtekéből előcsalt a vibráló mozgású csalim egy újabb lesből támadó ragadozót. A letisztult, kristálytiszta vízben különösen nagy élmény végignézni, miként akarja elpusztítani a húzott csalit. Az akadás hasonlóan az előzőhöz, szintén tökéletes…

A csata pedig most is hamar egyenlőtlen küzdelemmé rendeződött át. Olyan szinten kontrollálható ezzel a remek bottal a halunk mozgása, hogy a horgász szinte teljes nyugalommal, gondtalanul és teljes átéléssel élvezheti a fárasztás minden momentumát. Egyszóval parádés.

Ez sem egy rossz szín...

Wow Perch

A csali meg, hát mit is mondjak, spinnerbait!:-)  Érthetetlen módon sokan óckodnak a spinnerektől, mondván, hogy a legcsekélyebb mértékben sem hasonlít a természetben fellelhető táplálék küllemére, és mozgására sem. Fogóssága azonban vitathatatlan, hiszen minduntalan bebizonyosodik, hogy terhelt szakaszon élő, passzív csukákat is ki tud mozdítani rejtekükből és kapásra tudja ingerelni őket.

Egy igazi komplex csaliról beszélünk, hiszen mind látványban, mind pedig vibrációban kimagaslót produkál. A szilikon szoknya különböző színű és méretű szálai, valamint a többségében csillogó pörgő-forgó kanalak vibrációja mágnesként képesek vonzani az éles fogú bestiákat. Emellett elképesztő víztömeg megmozgatásával is képes felhívni magára a figyelmet. Azonban, ha még ez sem lenne elég, akkor különböző élénkszínű twisterekkel tovább tuningolhatjuk a horgunkat, amely újabb vizuális élménnyel csábítja magához a krokikat.

Nem elhanyagolható tényezőként említeném meg azt is, hogy igencsak költséghatékony csaliról beszélünk, hiszen a csukák kedvelt tartózkodási helyeit bátran szórhatjuk vele, mert kialakításának köszönhetően a legritkább esetben akad el, legyen szó bármilyen tuskós vagy ágas-bogas részről.

Zenghetnék még ódákat erről a nagyszerű csaliról, de azt hiszem, hogy egy ilyen terhelt és nehéz pályán 9 perc alatt megfogott két csodás balatoni csukánál nem kell jobb cégér.

Használjátok bátran…

 

 

Őszelő…

 

Közel 48 órája zuhog ez az átkozott. Tudom, tudom, most van itt az ideje, hiszen mikor essen, ha nem ilyenkor?! Na, de akkor is…

Eddig a vénasszonyok nyara 20-25 fokai pirongatták az arcunkat, most meg egy csapásra szinte tökig gázolunk a dagonyában és ráadáskén alig nettó 7 fokig kúszik a higanyszál.

Maradjunk annyiban, hogy meredek, éles váltás ez… A blogot böngészve vettem csak észre, hogy meglehetősen régen jelentkeztem írással… Hmmm, lehet, hogy nem is hiányzott senkinek, de a lelkem megnyugtatása gyanánt gondoltam körmölök egy rövidet és megtűzdelem egy maréknyi képpel a hangulat kedvéért.

Nem lustaság volt az oka az elmaradt posztolásnak, inkább prózai okai vannak a dolognak.

Valahogy úgy alakult, hogy a szokottnál kevesebbszer jutottam ki kedvenc vizeimre, amikor meg kint voltam, amolyan „átlag jó” pecák kerekedtek… Fogtam tetszetős darabokat, de valahogy úgy éreztem, önálló bejegyzést talán egyik történet sem érdemelt, ha lehet így fogalmazni… De talán összegyúrva egy kerek egésszé még jó lehet, ezért így írom meg.

Az Instagram-om amolyan képes naplóként segít a legutóbbi horgászatok felidézésében, most is jó szolgálatot tesz ebben.

Nagyreményű Balaton…

 

Fahal csapatépítő hétvége a Balatonon. Mármint ez volt a terv... de aztán persze, megint kurva covid!!! Lassan hozzászokunk, hogy mindent keresztülhúz az életünkben ez a borzadvány vírus.

A közösségi kaland a csapattal elmaradt, de ha már szabad lett a hétvége és bezsongott a vérem a magyar tengertől, csak azért is pecára fordítottam a szombat, vasárnapomat.

Így sem voltam egyedül, mert a Rabit srácokkal közösen, a déli partot megcélozva ostromoltuk a türkiz hullámok bujtatta ragadozókat…

Nagy reményekkel érkeztem reggel, a többiek előtt valamivel, talán 1,5 órával.

Jó szokásomhoz híven azonnal a Balcsi fogatlan ragadozóit vettem üldözőbe…

Finoman szólva sem voltak túl aktívak, azért egy órácskát csak szenteltem nekik így is…

Aztán dilemma… Csuka vagy sügér???

Végül harapásálló motyóra váltottam és egy tetszetős spinnerbaitet kezdtem el ejtegetni a parkolópályán lévő vitorlások teste alá…

Jó sokat kellett várni az első „fogasra”… Ja, nem! J

Az első bevontatással már hozta is magával az attraktív vasam a „ladik” alatt portyázó ragadozót…

Árnyékként, alig 2 cm-ről kísérte a bojtos, bozontos csalimat egészen a lábam alatti részig…

Egy zabszem sem fért volna be abba bizonyosba, olyan meredten, mozdulatlanul és megfeszülve vártam, mi lesz a vége az akciónak… Egy pillanatra belassítottam, amitől néhány centit merült a spinner, mire válaszul egy villanás alatt megkerülte azt és kíméletlenül bebombázta azt… Szerencsére egy ilyen közelről látott akció képei bizony jó darabig beégnek az ember agyába. Nem „méterpike”, de rövid zászlón jót küzdött a nap első hala… Merítés után fújtam egy nagyot, majd ütemes tapsolásra lettem figyelmes… A fárasztás rövidke intervalluma alatt mondhatni a komplett üdülőövezet nyaralói álltak a sarkamban és elismerően bólogattak… még zavarba is jöttem kicsit… J

Pár fotó, majd hazaküldtem őkelmét…

Irány vissza a hajók alá…

A következő bárka nem rejtett lakót, így jöhetett a következő, szerencsére horgonyozott belőlük még éppen elég a kikötőben… Legközelebb egy elég szűk helyen akrobatázom be a drótos vasamat, de valahogy csak sikerül vízbe juttatni…

Meg is lett az eredménye a pontos dobásnak, ugyanis gardedámmal közeledik felém ismét a fityegő…

Finoman szólva sem gigászi és egy pillanatra el is gondolkozom róla, mit is akar ez a kis bicska az én jókora vadászeszközömtől… mosolyt is kanyarint a számra a látvány, ahogyan somfordál mögötte, de ekkor mohón beveri azt és izomból a botra is húz… Viháncol egyet a víz tetején, majd megpihen a merítőben…

Sikerül még pár „hajóközt” megszórnom, de újabb csuxt nem sikerül kicsalni, mielőtt megérkeznek a „Nyulak”.

A nap nagy részét lazítással, parti sütögetéssel töltjük, várjuk a fényváltást és az estét…

Jól indult a kis túrám és legvadabb álmaimban sem gondoltam, hogy néhány, wobblerrel megfogott sügéren kívül nem sok mindent sikerül becsapni a hátralévő időnkben… Nagy reménnyel érkeztem és a kezdés is azt éreztette jó kis etap lesz ez, végül mégis csalódás volt horgász szempontból a dolog.

De legalább bandáztunk egy jót…

 

Tavi csukák nyomában…

 

Ezután jött pár csukás próbálkozás a környező tavakon. Küzdelmes, nyögvenyelős horgászatok voltak egytől egyig…

Csupán az kárpótolt a nehéz pillanatokért, hogy a kevéske megfogott hal majd mindegyike jó méretű, szép mintájú volt.

Leginkább gumit és különböző wobblereket erőltetve teltek a horgász órák…

Végül a siker kulcsa a vertikális, agresszíven húzott csalikban volt. A jónak vélt szpotokon a plasztik csalikra rá sem szagoltak szinte, majd 19-re lapot húzva, a vertikek bizonyultak a pakli jokereinek.

Nem mennék most bele a dologba mélyebben, mert szeretnék erről egy külön bejegyzést készíteni a közeljövőben. Lesz miről írni. J Azt hiszem, ezen módszer többszöri használatának igenis létjogosultsága van…

 

Ugi hareszok…

 

Ott kezdeném, hogy elkészült az idei szilvapálinka… Természetesen Tiszaugon termett gyümölcsből.

Lehetne ezt otthon is kóstolni, ízlelgetni, de még jobb, ha horgászat közben a holtágon tesszük mindezt. J Adtunk is az élvezetnek…

A többes szám indokolt, hiszen faterral látogattunk el néhány napra a levágott kanyarulat partján lévő horgásztanyánkra…

A nedű kortyolgatása mellett természetesen horgász ambícióink is voltak… J

Évek óta nem pecáztunk így együtt, szóval jó volt egy kis apa-fia halkergetés…

Harcsázás volt a legfőbb cél, különböző módszerekkel igyekeztünk becserkészni a bajszosokat.

Az élőhalas módszerek nyertek most toronymagasan ebben a versenyben.

Nem a holtág nagyjai vendégeskedtek a horgainkon, de így is remek szórakozást nyújtottak számunkra.

U. I. Kurva finom a pálesz… J

 

Ha ősz, akkor márnák…

 

Az előző esztendőben indokolatlanul keveset márnáztam. Szám szerint 2x üldöztem feederrel a Duna bajszos harcosait. Sokkal többet kellett volna, hiszen ilyenkor parádés pillanatokat lehet megélni.

Csak ezt időnként hajlamos vagyok elfelejteni… J

Nem vagyok az a megfogadós típus, de elhatározásnak nyugodtan lehet azért nevezni azt, hogy a mostani őszön több időt szentelek nekik.

Ennek megfelelően sort is kerítettem az első ücsörgős pecára…

Ingadozik a víz, szinte folyamatosan és nem is kis kilengéssel. 2-3 napnál tovább ritkán stagnál a mérce, ami nagyon nem jó nekünk, horgászoknak. Viszonylag magas, de éppen apadó vízre sikerült lejutni. Ha valamit, akkor ezt utálom a legjobban… Az apadás miatt beljebb húzódnak a halak, de a víz még túl magas, hogy azon a távon is stabilan megállítsam a river feeder kosaraimat, ahol a pikkelyesek ilyenkor tartózkodnak… Ebből a kombinációból ritkán kerekedik top peca.

Ez ezen a napon sem volt másként…

Ütemes dobálással nem is próbálkoztam, kár is lett volna…

Azért a töltött kosarakat fixen egy helyre dobáltam, még ha spórolós is volt az ütem…

A nap folyamán pár kóborlót sikerült azért elcsípni. Mikor már éppen kezdte volna felütni a fejét az unalom, mindig jelentkezett pár vasalófejű, és állványborítós kapásokkal jelezték, hogy pokoli erőben vannak. Valamint azt is, hogy ha sikerülne néhány méterrel beljebb dobni, akkor nem csak a magányos egyedekből lehetne szemezgetni.

A fényváltás meghozta a nap halát… Vaskos testű forma jelentkezett, klasszikus kapással.

A sodrás erejét használva ügyesen lavírozott úgy, hogy ne kerüljön a merítő közelébe.

Kár, hogy a balinok nem tudnak ilyen vehemenciával küzdeni… J Jót meccseltünk…

Szumma szummárum, nem volt bomba nap, de azért kezdésnek nem is volt rossz, és mindenképpen megalapozta az előttünk álló időszakhoz a kedvem.

Sziklaszilárdan állítom, lesz még idén márnás történet… J

Remélhetőleg olyan impulzusokkal, hogy ne kelljen több nap eseményét egymásra fűzve megírni, úgy mint most…  J