Balinra hív a május…

 

 Nekem a május általában kicsit sem a vattacukor szagú, körhintás majálisokról szól, hanem inkább a hangos, fröcskölős balin szezon kezdetéről. Igaz, több egyéb ragadozónk is szabadul ilyenkor a nász miatti korlát alól, mégis a szívemnek oly kedves balin az, ami miatt igazán lázba jövök Pünkösd havának rajtján.

Szinte hagyománynak tekinthető már, hogy ilyenkor Tomival egy napkeltétől-napnyugtáig tartó „ragadozó őn” hajszát tartunk. Balin-megszállottként ez a mi igazi ünnepünk…

A hagyományoktól eltérően az elseje nekem most kimaradt. Több oka is volt a dolognak, de ami talán a legfontosabb, hogy nem is éreztem a jó fogás reményét a tilalmat követő első napon.

A szokatlanul hideg április hozadéka az, hogy vizeink hőfoka messze elmaradt az ilyenkor megszokott átlagtól. Ez kicsi. ­t sem tesz jót a balleroknak. Ott vannak azok, esznek is, de nem pontosan úgy, ahogyan az ilyenkor már elvárható lenne őkelméktől…

Halbogár nélkülem azért csapatta az „ünnepi pecát”, sajnos csekély eredménnyel…

Rövidke, haltalan beszámolóját követően még inkább megerősödött bennem az a tény, hogy bizony jó döntés volt azt a napot mással tölteni.

Persze tudtam, hogy sokáig nem bírok megülni a seggemen úgysem…

Pár nappal később már tervezgettünk is egy egész napos cserkelést, az úticél ezúttal Tass volt.

Viszonylag korán érkeztünk a régi zsilip melletti parkolóba.

Ha ide érkezel, egyből két dolgot kell nézned…

Első és legfontosabb, hogy zubogva rohan-e a víz a betonteknőben. Vagyis, hogy nyitva van-e a zsilip. A legnagyobb megelégedésünkre tajtékzó, habzó hullámok jelezték a bőséges vízhozamot, aminek természetesen nagyon örültünk.

A második pedig, hogy mekkora embertömeg szűri éppen az áramló vizet ragadozók után áhítozva.

Na, most éppen egy teremtett lélek sem volt a helyszínen…

Ilyenkor laikusként gondolhatnánk, hogy „pokoli mázlink van”, miénk az egész szakasz.

Ez azonban nem ennyire egyértelműen jelent jót…

Ez egy évtizedek óta kult helynek számító „balin paradicsom” (volt, vagy talán időnként még ma is az?!).

Szóval a nagyszámú horgász jelenlét legtöbbször indokolt, ha „eszik” a hal akkor meg pláne.

Értitek már, miért támadt bennünk némi kétely a parton lévő nihil miatt?! J

Ettől még persze lehet igazán jó napunk, hiszen volt már itt korábban olyan bomba pecám egyes-egyedül, hogy azt kívántam bárcsak látná még valaki azt, ami velem történik éppen a „balin leves” partján.

Na de vissza a mai nap krónikájához…

Kész szerelékekkel érkeztünk, csak a kapocsba szánt csalikat kellett felbiggyeszteni, és kezdődhetett a móka…

Az első 20 perc főként a víz kémlelésével, valamint kereső dobásokkal telt.

Balinok jelét azonban sehol sem észleltük. A szívünknek oly kedves felszíni rablást vágytunk megpillantani, de mindhiába, az ezüstnyilak mélyen hallgattak...

Apró halak, amik kedvenceink fő táplálékát adják, szintén nem a megszokott részeken tartózkodtak.

Ennek okán, az ilyenkor leginkább alkalmazott kis merülésű, floating csalik szépen lassan bekerültek a doboz aljára.

Azon a gondolati síkon indultam el, hogy a hűs víz miatt félvízen, vagy még inkább a fenék közeli zónában tartózkodhatnak a fenekeszegek.

Hogy bizonyítást nyerjek a teóriámnak, egy 16g-os süllyedő 70mm-es Dule Hardcore minnow-t akasztottam a kapocsba, majd szórni kezdem a szemközti oldal kövezése előtt húzódó mély részeket.

Duel Hardcore Minnow 70 S...

Csobbanást követően hagytam merülni a csalit, majd a mélyből indítottam közepes tempóban magam felé a küsz formájú testet.

Talán a harmadik ilyen mozdulatsort követően jött a „csattanós” válasz.

Alig néhány kurblizást után egy, a mederben bujkáló ragadozó szinte elementáris erővel rontott rá a csalimra. Nagyon le sem kellett reagálnom a dolgot, mert szinte egyből tépte volna ki a botot a kezemből (kellemes gondok ezek).J

Gyönyörű, sötét balin uraság bukkant elő a habokból néhány erőteljes kirohanást követően.

Szeretem az olyan balint, amit már fárasztani kell, és aminél a kivétel mikéntjén is el kell gondolkozni. Na, Ő pont ilyen volt. J

Igencsak méretes, jó kondiban volt a halam, ám rengeteg pióca gyötörte a testét. Valamint a száján is friss véres szakadás éktelenkedett. Gyanús, hogy a máskor biztos halált jelentő, ám most vélhetően rosszul megkötött pányváról szabadult meg az öreg harcos. Tőlem végül legális amnesztiát kapott a szökevény…

Közben majd elfelejtettem mondani! Cimborám a nyugodtabb részen, szintén elejtett egy siheder balint.

Az esetleges betli lelki terhe tehát viszonylag hamar elszállt mindkettőnknél…

Azzal a tudattal folytattam a horgászatomat, hogy meg is van a kulcs a küszfalókhoz.

Ez a mámoros érzés eltartott úgy 10 percig…

Nagy robajjal és csikorgó fogaskerekek zaja mellett egyszer csak elkezdett záródni a mederzár kapuja.

A rohanó víz néhány pillanat alatt teljesen megállt és végérvényesen kisimult.

Innentől kezdve egy teljesen új nap kezdődött számunkra.

A tükörvíz és a szikrázó napsütés rövid időn belül felcsalta a fogatlan ragadozókat a felszínre.

Próbálgattuk a különböző topwater csalikat, de ezek a legkisebb érdeklődést sem váltották ki belőlük.

Aztán shallow runner csalik következtek ismét a sorban…

Több lekövetést, kisebb oda-oda bökéseket kaptunk, de minden fajta csalira csupán csak egyszer.

Minden rontott kapás után új darabok kerültek kapocsba, de a vége mindnek ugyanaz lett. Bökéssel, vagy lábnál elfordulással záródott az akció.

Gyakori jelenség ez a balinozás közben, pláne, ha kristálytiszta a víz…

Mindent megnéznek, kóstolgatnak, de gyanakvásuk okán semmire nem fűzik fel magukat igazán… Ameddig az érdeklődésük megvan, addig kell villám gyorsan váltani a nálunk lévő szortiment darabjaiból, mert szinte borítékolható, hogy előbb vagy utóbb valamelyik színre, formára, vagy méretre elszakad a cérna, és jó eséllyel lesz olyan kishal-utánzat, amit minden gyanú nélkül könyörtelenül bebombáznak majd. A keresgélésre fordítható időnk így igencsak véges.

Ha szétverjük a pályát, garantáltan bukjuk a dolgot.

Jelentem, meglett a megoldás!!!

Jó kombó...

A Lurefans X50 végül nyerőnek bizonyult a finnyás balinokkal szemben…

Mivel nem mondható túl nagynak a pálya, így is hamar világgá kergettük a cirkáló járőröket.

Tovább is álltunk…

A csendes, nyugodt részeken gyakori vendég a csuka. Persze, csak akkor örülünk nekik felhőtlenül, ha készülünk rájuk megfelelő felszereléssel és nem a balinnak kínált csalikat harapdálják le a madzagról.

Mi most nekik szánt motyót is cipeltünk magunkkal.

A kövezés fölé behajló bokrok és egyéb nővények takarásában lapuló krokit Tomi hamar ki is karmolta a háborítatlan vízből. Jól indult ez is, de azért nagy karrier nem lett belőle.

De a barátom boldogsága az én örömöm is…

Amíg ő a harapós ragadozókkal volt elfoglalva, én ismét balin portyára váltottam.

Egy befolyó legszélén apróhalakat láttam a kövekhez lapulni.

Most láttam ma először ilyet így biztos voltam benne, hogy itt találok táplálkozó ragadozót is, aki közülük szedi a vámot.

A közelben észleltem néhány busa-gyanús mozgást, ami sohasem jelent jót egy pergető horgásznak.

Csak reménykedni tudtam benne, hogy nem akasztok kabátba egy nagy cula busmant.

Végül úgy döntöttem, hogy felkuporodok a kövezés tetejére, és kissé bújva próbálom becserkészni az általam sejtett balint.

Mindössze 2 dobás kellett hozzá, hogy a sejtésből, vízióból, valóság és hús-vér balin legyen.

A sekély vízre kirohanó mohó hal szinte a kőszórás tetején robbantott rá a gyorsan húzott penge csalira. Rövid zászlós fárasztás után sikerült hálót fonni köré.

Megint a Lurefans X50...

Ezután lecsatangoltunk egészen a nagy Dunáig, sajnos csak amolyan kirándulás jelleggel.

Utunk során halat nem, de gyönyörű, friss sárga gévát annál többet találtunk.

Gyakran futok bele eme gomba fajba, amiből remek ételeket lehet készíteni. Főleg húsok mellé, tejszínes raguként igazán ízletes. Most is konyhára kerültek a zsenge részek.

Friss, zsenge géva...

De vissza a pergetéshez…

Ha már itt voltunk, áttévedtünk az új műtárgy oldalára is.

Folynak a munkálatok, de jelenleg egy cseppet sem ereszt át az RSD vizéből.

Gyakorlatilag egy nagy betonteknővel körülölelt állóvízként funkcionál. Nade, ha majd nyitva lesznek azok a kapuk, igazi balinos pálya lesz belőle. Persze kérdéses, hogy az itteni horgászat mennyire és milyen formán lesz engedélyezett. Ez még egy nagy talány a legtöbbünk számára.

Balin reményében azért most is megpergettük a vizet.

Egymástól alig néhány méterre dobtunk és dobtunk.

Aztán monoton, recsegő hangra lettem figyelmes…

Tomi orsója dadogva adagolta a fonottat és a fején már láttam, hogy bizony ázsiai plankton evő jövevényhalunk kelletlenkedik a horgán. Természetesen a combosabb fajtából való…

Fél perc sem kellett, és az élet letörölte a kaján vigyort az orcámról, amit a haver kétségbeesett ábrázata kreált az enyémre. Persze, én is „belebasztam” egybe!!! J

Végeláthatatlan páros fárasztásba kezdtünk mindketten.

Főkent abban reménykedve, hogy vagy így, vagy úgy, de visszakapjuk a csalijainkat, és persze a felszerelésünk épségének megóvásában is bizakodtunk.

A 7-28 g-os Westin UltraStick-em egy 10-es nanoval töltött 3000-es Ryobi Slam Proval állt bele a harcba. Több, mint 10 perce zajlott már a küzdelem, amikor először átsejlett a víz alól a gigantikus test, ami azonnal tudatosította bennem, hogy nem a „megszokott” balinos cucc kontra busa csata zajlik, merthogy egy vad, folyóvízi „nádrágó” kirohanásait kell megfelelően kontrollálnom.

Nem a megszokott terhelés... Westin W3 UltraStick 7/28g

Nyilván nem „fölette” az X50-et, hanem a hátsó „hajólapátba” akadt.

A merítés metódusa is igencsak nehézkesnek ígérkezett, tudván, hogy mindketten küzdünk, mint malac a jégen, így az egymásnak merítés fel sem merülhetett.

Jahh, hát merítés, nem éppen bojlis méretet hordunk az oldalunkon… J Képzelhetitek…

Mindezek ellenére nettó 19 perc alatt már húztam rá a merítőt a böszme nagy fejre, és elsőre kiszedtem, ahogyan Tomi is a magáét.

Nyilván halfogási szempontból nincsen semmilyen értéke a dolognak, hiszen nem szabályos keretek között történt a fogás. A felszerelés azonban azt hiszem bőven kitűnőre vizsgázott ilyen terhelés mellett is.

Miután mindkét halat „véletlenül visszaejtettük egy váratlan ugrást követően” azonnal ott is hagytuk a helyet, mert több ilyen, vagy ehhez hasonló fárasztásra kicsit sem vágytunk.

Kicsit barangoltunk a Kunin, ahol főként ívó balinokat láttunk, és persze Tomi kibuzerált pár színes apróságot, hogy meglegyen a teljes öröme… J

Olyan jó, hogy végre balinra hívott minket a május… Támadunk még!

Szevasztok

Őszelő…

 

Közel 48 órája zuhog ez az átkozott. Tudom, tudom, most van itt az ideje, hiszen mikor essen, ha nem ilyenkor?! Na, de akkor is…

Eddig a vénasszonyok nyara 20-25 fokai pirongatták az arcunkat, most meg egy csapásra szinte tökig gázolunk a dagonyában és ráadáskén alig nettó 7 fokig kúszik a higanyszál.

Maradjunk annyiban, hogy meredek, éles váltás ez… A blogot böngészve vettem csak észre, hogy meglehetősen régen jelentkeztem írással… Hmmm, lehet, hogy nem is hiányzott senkinek, de a lelkem megnyugtatása gyanánt gondoltam körmölök egy rövidet és megtűzdelem egy maréknyi képpel a hangulat kedvéért.

Nem lustaság volt az oka az elmaradt posztolásnak, inkább prózai okai vannak a dolognak.

Valahogy úgy alakult, hogy a szokottnál kevesebbszer jutottam ki kedvenc vizeimre, amikor meg kint voltam, amolyan „átlag jó” pecák kerekedtek… Fogtam tetszetős darabokat, de valahogy úgy éreztem, önálló bejegyzést talán egyik történet sem érdemelt, ha lehet így fogalmazni… De talán összegyúrva egy kerek egésszé még jó lehet, ezért így írom meg.

Az Instagram-om amolyan képes naplóként segít a legutóbbi horgászatok felidézésében, most is jó szolgálatot tesz ebben.

Nagyreményű Balaton…

 

Fahal csapatépítő hétvége a Balatonon. Mármint ez volt a terv... de aztán persze, megint kurva covid!!! Lassan hozzászokunk, hogy mindent keresztülhúz az életünkben ez a borzadvány vírus.

A közösségi kaland a csapattal elmaradt, de ha már szabad lett a hétvége és bezsongott a vérem a magyar tengertől, csak azért is pecára fordítottam a szombat, vasárnapomat.

Így sem voltam egyedül, mert a Rabit srácokkal közösen, a déli partot megcélozva ostromoltuk a türkiz hullámok bujtatta ragadozókat…

Nagy reményekkel érkeztem reggel, a többiek előtt valamivel, talán 1,5 órával.

Jó szokásomhoz híven azonnal a Balcsi fogatlan ragadozóit vettem üldözőbe…

Finoman szólva sem voltak túl aktívak, azért egy órácskát csak szenteltem nekik így is…

Aztán dilemma… Csuka vagy sügér???

Végül harapásálló motyóra váltottam és egy tetszetős spinnerbaitet kezdtem el ejtegetni a parkolópályán lévő vitorlások teste alá…

Jó sokat kellett várni az első „fogasra”… Ja, nem! J

Az első bevontatással már hozta is magával az attraktív vasam a „ladik” alatt portyázó ragadozót…

Árnyékként, alig 2 cm-ről kísérte a bojtos, bozontos csalimat egészen a lábam alatti részig…

Egy zabszem sem fért volna be abba bizonyosba, olyan meredten, mozdulatlanul és megfeszülve vártam, mi lesz a vége az akciónak… Egy pillanatra belassítottam, amitől néhány centit merült a spinner, mire válaszul egy villanás alatt megkerülte azt és kíméletlenül bebombázta azt… Szerencsére egy ilyen közelről látott akció képei bizony jó darabig beégnek az ember agyába. Nem „méterpike”, de rövid zászlón jót küzdött a nap első hala… Merítés után fújtam egy nagyot, majd ütemes tapsolásra lettem figyelmes… A fárasztás rövidke intervalluma alatt mondhatni a komplett üdülőövezet nyaralói álltak a sarkamban és elismerően bólogattak… még zavarba is jöttem kicsit… J

Pár fotó, majd hazaküldtem őkelmét…

Irány vissza a hajók alá…

A következő bárka nem rejtett lakót, így jöhetett a következő, szerencsére horgonyozott belőlük még éppen elég a kikötőben… Legközelebb egy elég szűk helyen akrobatázom be a drótos vasamat, de valahogy csak sikerül vízbe juttatni…

Meg is lett az eredménye a pontos dobásnak, ugyanis gardedámmal közeledik felém ismét a fityegő…

Finoman szólva sem gigászi és egy pillanatra el is gondolkozom róla, mit is akar ez a kis bicska az én jókora vadászeszközömtől… mosolyt is kanyarint a számra a látvány, ahogyan somfordál mögötte, de ekkor mohón beveri azt és izomból a botra is húz… Viháncol egyet a víz tetején, majd megpihen a merítőben…

Sikerül még pár „hajóközt” megszórnom, de újabb csuxt nem sikerül kicsalni, mielőtt megérkeznek a „Nyulak”.

A nap nagy részét lazítással, parti sütögetéssel töltjük, várjuk a fényváltást és az estét…

Jól indult a kis túrám és legvadabb álmaimban sem gondoltam, hogy néhány, wobblerrel megfogott sügéren kívül nem sok mindent sikerül becsapni a hátralévő időnkben… Nagy reménnyel érkeztem és a kezdés is azt éreztette jó kis etap lesz ez, végül mégis csalódás volt horgász szempontból a dolog.

De legalább bandáztunk egy jót…

 

Tavi csukák nyomában…

 

Ezután jött pár csukás próbálkozás a környező tavakon. Küzdelmes, nyögvenyelős horgászatok voltak egytől egyig…

Csupán az kárpótolt a nehéz pillanatokért, hogy a kevéske megfogott hal majd mindegyike jó méretű, szép mintájú volt.

Leginkább gumit és különböző wobblereket erőltetve teltek a horgász órák…

Végül a siker kulcsa a vertikális, agresszíven húzott csalikban volt. A jónak vélt szpotokon a plasztik csalikra rá sem szagoltak szinte, majd 19-re lapot húzva, a vertikek bizonyultak a pakli jokereinek.

Nem mennék most bele a dologba mélyebben, mert szeretnék erről egy külön bejegyzést készíteni a közeljövőben. Lesz miről írni. J Azt hiszem, ezen módszer többszöri használatának igenis létjogosultsága van…

 

Ugi hareszok…

 

Ott kezdeném, hogy elkészült az idei szilvapálinka… Természetesen Tiszaugon termett gyümölcsből.

Lehetne ezt otthon is kóstolni, ízlelgetni, de még jobb, ha horgászat közben a holtágon tesszük mindezt. J Adtunk is az élvezetnek…

A többes szám indokolt, hiszen faterral látogattunk el néhány napra a levágott kanyarulat partján lévő horgásztanyánkra…

A nedű kortyolgatása mellett természetesen horgász ambícióink is voltak… J

Évek óta nem pecáztunk így együtt, szóval jó volt egy kis apa-fia halkergetés…

Harcsázás volt a legfőbb cél, különböző módszerekkel igyekeztünk becserkészni a bajszosokat.

Az élőhalas módszerek nyertek most toronymagasan ebben a versenyben.

Nem a holtág nagyjai vendégeskedtek a horgainkon, de így is remek szórakozást nyújtottak számunkra.

U. I. Kurva finom a pálesz… J

 

Ha ősz, akkor márnák…

 

Az előző esztendőben indokolatlanul keveset márnáztam. Szám szerint 2x üldöztem feederrel a Duna bajszos harcosait. Sokkal többet kellett volna, hiszen ilyenkor parádés pillanatokat lehet megélni.

Csak ezt időnként hajlamos vagyok elfelejteni… J

Nem vagyok az a megfogadós típus, de elhatározásnak nyugodtan lehet azért nevezni azt, hogy a mostani őszön több időt szentelek nekik.

Ennek megfelelően sort is kerítettem az első ücsörgős pecára…

Ingadozik a víz, szinte folyamatosan és nem is kis kilengéssel. 2-3 napnál tovább ritkán stagnál a mérce, ami nagyon nem jó nekünk, horgászoknak. Viszonylag magas, de éppen apadó vízre sikerült lejutni. Ha valamit, akkor ezt utálom a legjobban… Az apadás miatt beljebb húzódnak a halak, de a víz még túl magas, hogy azon a távon is stabilan megállítsam a river feeder kosaraimat, ahol a pikkelyesek ilyenkor tartózkodnak… Ebből a kombinációból ritkán kerekedik top peca.

Ez ezen a napon sem volt másként…

Ütemes dobálással nem is próbálkoztam, kár is lett volna…

Azért a töltött kosarakat fixen egy helyre dobáltam, még ha spórolós is volt az ütem…

A nap folyamán pár kóborlót sikerült azért elcsípni. Mikor már éppen kezdte volna felütni a fejét az unalom, mindig jelentkezett pár vasalófejű, és állványborítós kapásokkal jelezték, hogy pokoli erőben vannak. Valamint azt is, hogy ha sikerülne néhány méterrel beljebb dobni, akkor nem csak a magányos egyedekből lehetne szemezgetni.

A fényváltás meghozta a nap halát… Vaskos testű forma jelentkezett, klasszikus kapással.

A sodrás erejét használva ügyesen lavírozott úgy, hogy ne kerüljön a merítő közelébe.

Kár, hogy a balinok nem tudnak ilyen vehemenciával küzdeni… J Jót meccseltünk…

Szumma szummárum, nem volt bomba nap, de azért kezdésnek nem is volt rossz, és mindenképpen megalapozta az előttünk álló időszakhoz a kedvem.

Sziklaszilárdan állítom, lesz még idén márnás történet… J

Remélhetőleg olyan impulzusokkal, hogy ne kelljen több nap eseményét egymásra fűzve megírni, úgy mint most…  J