Parti-Arcok Podcast...

Itt hallgasd meg az adást! 

A 21., egyben évadzáró adásunk vendége Balán Attila volt, aki a Dunai Halak Nyomában c. blog szerzője és keményvonalas folyóvízi horgász. 

Nem specializálódott egyetlen módszerre vagy halfajra, mindenre is szeret pecázni, a lényeg, hogy minél vadregényesebb, nehezebb folyón, csatornán, patakon kelljen megoldani a feladatot.

Attila mesélt a dunai és más folyókon szerzett tapasztalatairól, segített abban, hogy hogyan álljunk neki akár feederezni, akár pergetni az ország legnagyobb folyamán, de arról is mesélt, hogy kisebb folyókon mit tart fontosnak.

- Újpesti-öböl, de hogyan?

- Mit keressünk, ha márna a célhal Budapesten?

- Mit adhat nekünk a Zagyva?

- Téli horgászat okosan

- Mi is az a Fahal Pro Team?

- Küsz ívás a medencében :-)

Hallgasd:

Youtube-on: https://youtu.be/zJ0Y1W489x4

Spotify-on: https://open.spotify.com/episode/5wpw5QcPsgA6Uxat4ns2yH?si=jmonhSYhTHOnKv-mHtW5QQ

SoundCloud-on: https://soundcloud.com/parti-arcok-podcast/21-dunai-halak-nyomaban-folyovizi-horgaszat-vendeg-balan-attila-parti-arcok-podcast?si=b9ab256fc1884a4ab6470677bf4041ed&utm_source=clipboard&utm_medium=text&utm_campaign=social_sharing

Apple Podcasts-on: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/parti-arcok-podcast/id1560177340?i=1000546467015

Google Podcasts-on: https://podcasts.google.com/feed/aHR0cHM6Ly9mZWVkcy5zb3VuZGNsb3VkLmNvbS91c2Vycy9zb3VuZGNsb3VkOnVzZXJzOjk2MjQzNDQ2NS9zb3VuZHMucnNz/episode/dGFnOnNvdW5kY2xvdWQsMjAxMDp0cmFja3MvMTE4Njc0NjM0MA?sa=X&ved=0CAUQkfYCahcKEwiY7-_Jkov1AhUAAAAAHQAAAAAQGg

Duna, Feeder, Szerelem!

Viszonylag későn jutottam engedélyhez idén, ami teljes mértékben a lustaságomnak köszönhető.

Ennek okán, mire ostromolhattam volna a Dunát, már a tavaszi áradások keserítették az életemet, ezt követően pedig majd minden esetleges célhal ívási ideje fosztott meg a folyóvízi pecák örömétől.

Teljesen padlón voltam…

Odáig fajult a dolog, hogy már pergető botot is a kezembe vettem csak azért, hogy a Duna közelében lehessek.

Végre eljött az én időm mindenféle korlát feloldva, a Duna 230 körül áll, így a szokott helyeim meghorgászhatóak.

Ilyenkor van az, hogy már csak a meló az a tényező, ami gátat szab annak, hogy egy pecával töltött napot töltsek az imádott folyóm kövezésein.

Sebaj, a kevés idő is idő, így hiába csak délre érek ki a partra, pár órára így is jó leszek.

Nincsenek nagy vágyaim, csak olyan alapdolgokat szeretnék már átélni, mint hogy feszíti a zsinórt a folyó rohanó vize, vagy bosszankodni azon, hogy már megint elakadok kitekerés közben, egy-két géb is becsúszhat. Szóval csak a dunai mindennapok… ha még valami jobbféle pecába is sikerül belenyúlnom, az csak hab lesz a tortán.

Egybotos taktikán leszek ma is, mint az esetek 90 %-ban, ha eszik a hal felesleges a két bot, ha pedig nem eszik, akkor pedig szintúgy…

Hamar hadrendbe állítom a pálcát…

Az elkészült végszerelék a következő: 23-as fonott főzsinór, felfűzve egy úszórögzítő, benne egy 150 g-os kosár, alatta egy gumigyöngy ütköző. Ezt követően egy 15 cm-es power gum két, jelen esetben indokolatlanul nagy forgó közé iktatva (nem volt itthon más), majd jön a 16-as fluorocarbon előke, amin egy 10-es méretű Gamakatsu horog van kötve. Ez nekem bevált, felveszi a legkisebb tenyeres karika is, de kijön vele a testesebb márna koma is, szóval igazi arany középút.

Nem viszem túlzásba az etető keverést sem, 2 kg EA pörkölt kajához dobok közel 1 kg barna agyagot (szintén ezek voltak itthon), egy marék süllyedő piros morzsát és 0,5 l a kocsiban kicsit megaszalt nem túl élénk csontit adagolom hozzá majd apránként a keverékhez a horgászat üteméhez igazodva.

Mint említettem, ugyan horgászható a folyó, de azért így is magas a vize. Ezért hiába a 150 g-os kosár, elég rövid a parttól az a távolság, ahol még lehetőségem van fixre tenni a szereléket. A kőszórás végétől csupán néhány méterrel tudom beljebb dobni, ahol a csobbanást követően még mozdulatlan marad a spicc. Ez a rövid pórázos peca… 

Az első óra meglehetősen eseménydúsra sikeredett… 

3 perces ütemes dobálással kezdtem egy alap etetési sávot kialakítani. Szerencsére a halak nem voltak messze, így viszonylag hamar 10-15 perc elteltével már ütötték a spiccet. Az első 3-ról sikerült is lemaradni. Aztán előke hossznövelés mellett döntöttem, ami meghozta a sikert és tökéletes akadás mellett sikerült merítőbe siklatni az első vésett ajkúakat.

Az első óra végére a jó pár paduc mellé beesett a 2018-as év első márnája is, a mérete nem adott akkora élményt, mint maga az a tény, hogy végre kedvenc halam ficánkol a horgon. 

Szóval öröm és boldogság. Csordogál a peca, eszeget a hal. Nem kiemelkedő a mai horgászat eddig, de szerencsére nem is a legrosszabbakból való. A második óra is hasonlóképpen zajlik… paduc, paduc, paduc, majd a végén szintúgy egy kisebb márna zárja a sort.

Aztán valami történt… legalább 20 percig egy árva pöccintés nélkül cserélgettem, frissítgettem a csontikat. Az egyik ilyen dobás után, ahogy letettem a botot az állványra, átbújva próbáltam a spicc alatt lejutni a vízig egy röpke kézmosás erejéig, ekkor azonban egy erős ütéssorozatot éreztem a fejem tetején. Mondanom sem kell majd összeszartam magam.  Megfordulva láttam, hogy bot hajlékonyabbik vége olyan hevesen rángatózott, hogy öröm volt nézni.

Lelki szemeim előtt már láttam, ahogy egy csodaszép márna küzd a mélyben…

A mozzanatsort követően csak kézbe vettem a botot, bevágásra már nem volt szükség.

A védekezés vehemenciája szebb halat sejtetett, viszont súlyra meg nem éreztem igazán nagynak, de abban biztos voltam, hogy márna lesz.

Nem az lett!!!

Dunai mércével nézve is tetszetős paduc izmos, hengeres teste tűnt át a folyó sejtelmes leple alól.

Azonnal elkezdtem finomkodni vele, engedtem a féken és óvatosan próbáltam elterelni a kövek és akadók vészjósló közelségétől. Fél szemmel keresni kezdem a merítőt…

Természetesen se híre, se hamva annak az átkozottnak… gondoltam egy merészet, hogy partig húzom és uszony alá fogva rámarkolok. Elsőre nem jött össze a dolog… nem fáradt ki eléggé még, így megugrott, de nem is ez volt a fő baj, nem igazán vagyok hozzászokva, hogy egy paducnak olyan széles legyen a háta, hogy a két ujjam nem ér le a mellúszók alá!!!(Kellemes gondok)   Döbbenet!!! Újra összeszartam magam!!! 

Szinte már remegő kézzel tettem egy újabb kísérletet a megragadásra, ami szintúgy nem jött össze, de legalább most nem húzott vissza a mélybe a bestia. Így azonnal próbálkoztam újra és végül sikerült biztos fogást találni a testén.

Elvittem a matracig, ahol jobban szemügyre tudtam venni ezt a csodálatos teremtményt…

Elképesztő szépség!!! Az ilyen pillanatokért imádom a vadvízi horgászatot… 

Igyekeztem pár fotóval gyorsan megörökíteni a fogást majd hamar útjára engedni őkelmét.

Az volt a terv, hogy egy lassított felvételt készítek a visszaengedésről, de ez sajnos nem jött össze, mert rafinált módon 1 másodperc alatt kereket oldott az öreg padro, esélyem sem volt!!!

Nem bánkódok a dolgon legalább pár képet sikerült elpattintani róla!

Súlyra nem mértem, cm-ben viszont egészen 46-ig kellett kihúzni a szalagot!

Ez az a pillanat, amikor hátradőlsz a székedben és úgy vagy vele, hogy ha ma már semmi se kerül a horgodra, akkor sincsen semmi gond, amiért jöttél azt megkaptad…

Lehet túl hangosan gondolkodtam, mert egy jó ideig ismét, látszólag értelmetlenül dobáltam magam elé. Már épp kezdett lankadni a figyelmem, mikor a semmiből érkezett egy olyan kapás, ami szinte teljesen lemásolta az előzőt… Néztem volna még egy darabig, ahogy vehemensen, ellentmondást nem tűrően próbálja becibálni a botot a Dunába valami, de ilyen beköszönésre illik reagálni valamit.

A kapás vehemenciája és az azt követő védekezés intenzitása is közel azonos volt az előző paducmatuzsálem produkciójához. Szigorúan próbálta magát tartani a mélyben és rázta a fejét, mint egy megvadult pamplonai bika. Ment a huzavona, majd egyszer csak elakadt a fárasztás menete.

AKADÓ BASSZUS… Próbáltam néhányat rápumpálni, hátha kifordul a kosár a kövek közül…de hiába.

Éreztem, hogy a hal még rúg, viszont a vékony előke nem fogja sokáig bírni a dolgot ez szinte biztos.

Sietősen lépdeltem előre a kövezésen és igyekeztem az elakadás pontja mögé kerülni, hátha az ellenkező irányba ki tudom billenteni. Sajnos ez sem jött be. Csodák csodája a hal közben még mindig a horgon táncolt. Úgy döntöttem engedek zsinórt, neki hadd menjen, majd egy határozott mozdulattal megálljt parancsolok és egy hirtelen emelő mozdulattal felfelé irányba megpróbálom kiemelni a kosarat. A trükk szerencsére bejött… Halunk eközben annyira elkészült az erejével, hogy szinte azonnal megadóan siklott a merítő fej fölé. Vagy csak rácsodálkozott, hogy mekkora mázlista vagyok, hogy ilyen bénázás sorozat után is merítőbe tudom terelni őt…

Pár centivel kisebb, mint az előző, de Ő is bőven 40 cm felett van…

Kép lett, videó megint nem!!! Egy barom vagyok, elfelejtettem… 

Aztán megint jön az hátradőlés és semmibe dobálás…

Mivel vészesen fogy a mai pecára szánt időm, úgy döntöttem kicsit megpörgetem a végét, rendesen megdurrantottam élő anyaggal a maradék tápot. Valamint a viszonylag kis űrtartalmú kosarat egy dupla akkorára cseréltem. Súlyra megegyezik a kettő, ám a befogadóképessége duplája az előzőnek.

Az eredmény nem maradt el… a paducok hamar visszatértek az etetésre és villámgyors mozdulattal próbálták lelopni a nyűveket a horogról.

A sok kicsi után megint beesett egy szebbecske, ami merítést követően kimerevedett, jobbnak láttam azonnal visszaengedni nehogy baja legyen. Kamerázni most sem volt sok időm, mert amint vizet ért az orra hegye, már rúgta is el magát tőlem és tört vissza a mélybe!

Záró akkordként néhány ifjonc még borzolta a kedélyeket, de komolyabb, említésre méltó esemény már nem történt.

Mázlista vagyok, megint kaptam a Duna csodálatos egészéből egy szeletkét! Köszönöm!

Jégvarázs...

Jégvarázs...

Köszönet a képek egy részéért : Kurdi Imrének
                                                  Tóth József Figurának
                                                  A többit én lőttem :-)

                                                              Dániel Rezső.. :-)

Hol vannak már azok az idők, amikor gyermekkorunkba már a november végén érkező első havazás fehérbe öltöztette a tájat és a nagy mínuszoknak köszönhetően egészen február közepéig kitartott a vasmarkú tél uralma. Telente gyakorta volt jellemző még a legnagyobb folyóinkon jelentkező jegesedés is. Azonban manapság csupán néhány hét erejéig keményedik meg álló vizeink felszíne oly mértékben, hogy azokon kellő biztonsággal lehessen téli sportokat vagy léki pecát folytatni.

Hiába az elmúlt évek szokatlanul enyhe időjárása és, hogy az alacsonyabb tájakon szinte hó és jégmentes téli hónapok a jellemzőek, ennek ellenére, még is azt gondolom érdemes, sőt talán inkább, kötelező említést tenni azokról a veszélyekről, amik a sportolni vágyókon kívül minket, horgászokat is érintenek ebben az időszakban. Természetesen mindez csak akkor, ha felelőtlenül, kellő körültekintés nélkül lépünk jégre.

Tájékozódás:

Talán a legfontosabb, hogy mindenképpen meggyőződjünk a jég megfelelő vastagságáról mielőtt sportolás vagy akár horgászat céljából a csúszós felületre lépünk. Ezt tájékoztatás jelleggel nagyobb vizek esetében, mint például a Balaton, Velencei tó vagy akár legyen szó a Tisza tóról az időjárás jelentések végén rendszerint elhangzik, vagy akár az interneten lévő portálokról is kényelmesen megtehetjük. A nem kívánt balesetek többsége nem is ezeken a nagyobb víztérrel és ellenőrzéssel rendelkező helyeken történik, hanem leginkább kisebb tavak, nagy mélységgel rendelkező bányatavak valamint a ki és befolyással rendelkező tavak esetében fordul elő legtöbbször. Itt a vizek felületén képződő jég vastagsága ilyen esetekben nem egyforma és bizonytalan vastagságú még akár hosszan tartó és nagy erős mínuszok megléte mellett is.

A megfelelő tájékoztatás megléte mellett is sajnos minden évben gyakori a kisebb nagyobb balesetek száma és sajnálatos módon, olykor a végzetes balesetekre is van példa.

Tipp: Egyedül sose menj a jégre! Nemcsak a jég szakadhat be alattad, egy esetleges eséskor meg is sérülhetsz. Ha ketten vagytok, egyikőtök minden esetben tud segítséget hívni.

A látszat néha csal:

Farkas Krisztina.... :-)

Az ideális jég vastagság akkor mondható megfelelőnek, ha 10-15 cm-esre hízik, ekkor már akár egy megtermett 100 kg ember súlyát is kellő biztonsággal megtartja.

Habár vastagnak és erősnek tűnik a jég a látszat sokszor, mégis csal. Számos olyan tényező van, ami befolyásolhatja a fagyott felszín minőségét és ez állttal teherbíró képességét.

Ha melegebbre vált az idő és téli gyengélkedő nap megolvasztja a kemény páncél felszínét, akkor már hiába az éjszakai fagy, hiszen szerkezeti változás miatt már napról napra gyengül annak teherbírása. Minőségi romlással jár gyakran a nádasok torzsás részein nem megfelelően (légbuborékosan) megkeményedett víz is, ami szintén hamarabb bereped a rá nehezedő súly hatására.

Ám a legtöbb láthatatlan gyengülést a víz mozgása okozza. Ezt okozhatják vízi állatok ki és befolyók megléte, de akár a szél is.

Halas tavakon hosszú zord teleken, amikor akár hetekre is megkeményedik a vizek felszíne ott a víz kezelői, gyakorta vágnak lékeket a halak meg felelő oxigén ellátása és némi fény bejutása érdekében. Ez azonban további veszélyforrást jelent a sportolni vágyóknak. Ezért szokták nádszálakkal és karókkal megjelölni az ilyen baleset veszélyes részeket. Amennyiben lékhorgászunk, legyünk mi is körültekintőek és hagyjuk jól látható módon nyomát, annak, hogy itt bizony jóval gyengébb vagy nyílt vízfelület van.

Fontos még, hogy amennyiben hó borítja a fagyott felszínt, akkor is mellőzzük a jégre lépést, hiszen a fehér takaró elrejti szemünk elől a veszélyes beszakadásra hajlamos részeket.

                            

                                

Tipp:

Lékek.

A szabályosan vágott lékektől nem kell tartanunk, hiszen a horgászatra vagy a halak levegőztetésére vágott lékeket, legalább 50 méter távolságból, felismerhetően jelölik meg.

Az egy négyzetméternél nagyobb vágatot, pedig nem elég megjelölni, hanem egy legalább 10 cm széles piros fehér szalaggal szokás körülkeríteni.

Ha megtörténik a baj:

                                                                  Tóth József Figura...:-)

Amennyiben nem vettük figyelembe az intő jeleket és viszonylag gyenge felületre tévedtünk, akkor azért általában van még egy utolsó jel mielőtt, teljesen beszakad alattunk a jég. Ilyenkor recsegő ropogó hangon elkezd mozgolódni alattunk a fagyott felszín. Ebben az esetben igyekezzünk testsúlyunkat mihamarabb lehasalva elosztani és így kúszva, mászva egy biztonságos zónába megfontolt mozdulatokkal eljutni. Baj esetén igyekezz a jég szélbe megkapaszkodni és próbálj minél kevesebbet mozgolódni. A segítségkérés, szinte elengedhetetlen, hiszen külső segítség nélkül az átázott több rétegű ruha tovább nehezíti a szabad mozgásunkat. Az ilyedtség és a hidegvíz okozta esetleges sokkról nem is beszélve.

Sokszor sajnos hiába való a segíteni igyekvő jó szándék hiszen, olykor csak tovább rontja a helyzetet azzal, ha esztelenül mindenféle megfontoltság nélkül rohan menteni.

A segítségnyújtást minden esetben lehetőleg stabil pontról kezdjük meg, ami több méterre legyen a tátongó lyuktól. Ebből a biztonságos távolságból egy kötél vagy erősebb karó segítségével húzzuk ki a balesetet szenvedőt a jeges víz fogságából.

Kellő odafigyelés mellett a nem kívánt balesetek nagy része elkerülhető vagy viszonylag könnyű sérülésekkel megúszható figyeljünk hát embertársainkra.

Akár ha csak néhány órás pecáról is legyen szó komfort érzetünk megőrzése érdekében talán legfontosabb a megfelelő réteges öltözködés, amit ma már kiváló minőségű alá öltözettel és thremo ruhákkal megoldható.

A thermoruhák használatára azért van szükség, hogy akkor se fázzunk, amikor viszonylag sokáig vagyunk mozdulatlan testhelyzetben, mert mozgás hiányában az izommunka nem termel plusz hőt. Ilyenkor nagyon fontos a testhőmérséklet megtartása. Ehhez elengedhetetlen a szél elleni védelem, hiszen a légmozgás az, ami a testünk által termelt hőtől felmelegedett vékonyka légréteget folyamatosan eltávolítva fokozatosan lehűt minket – egészen addig, ameddig fázni nem kezdünk… A szél elleni védelmet elvileg akár egy nylon zsákkal is megoldhatnánk, ám ez a másik nemkívánatos véglethez vezetne: a teljesen légmentes, szellőzés nélküli „burokban” gyorsan megizzadnánk. A jó minőségű thermoruhák működésének lényege, hogy úgy képesek biztosítani a megfelelő szellőzést, hogy a szél mégsem tud rajtuk átfújni. Végül, de nem utolsósorban a jó thermoruhák – igaz, típustól, modelltől függően eltérő mértékben – vízállóak! Egy biztos, egy jó thermoruha élménnyé teheti a horgászatot még a legzordabb hidegben is, ha van kapás, ám a thermoruha nélküli öltözködés, a leghalasabb napot is megkeserítheti!

HA a saját testi épségünknek már maximális odafigyelést szenteltünk, akkor természetesen kedvenc felszereléseink is igényelnek némi törődést.

Aki már horgászott erős mínuszokban, az pontosan tudja mennyi bosszúsággal jár amikor a zsinór minden egyes betekerésnél a folyamatos víz felhordás következtében szinte azonnal befagynak a gyűrűk. Ilyenkor, ha a végletekig erőltetjük a csévélést nem csak a zsinór, hanem a bot spiccei is könnyen sérülhetnek. Először a spicc végi kisebb gyűrűk esnek áldozatául a zord időjárás és jeges víz, gonosz mágiájának, majd szépen sorba akár az alsó keverő gyűrűk is ki kristályosodnak. Meg akadályozva ezzel a dobások és a zsinór csévélés folyamatát is.

Igyekezzünk a jég folyamatos törésével szabad utat engedni a zsinórnak.

Ebben az időszakban igyekezzünk kerülni a fonott madzag használatát, helyette inkább monofilokat vagy ha pecánk engedi, akkor nanofilt használjunk. Ezek kevesebb vizet szívnak magukba, ezáltal lassíthatjuk a kellemetlen fagyási folyamatokat.

Továbbá szerencsés olyan horgászbotot választani masszív, erős de leginkább nagy átmérőjű gyűrűk vannak. Ezekbe lassabban fagy bele a víz mint a finom szerelékes mikro gyűrűkbe.

Valamint ha már megtörtént a fagyás kitörni is lányegesen egyszerűbb belőle.

Horgászok közt sokan vannak, akik az első csípősebb napok alkalmával szögre akasztják a pálcákat és csupán emlékek felidézésével töltik a hosszú téli estéket a meleg szobában. Ám vagyunk néhányan akik a dermesztően hideg nappalok és éjszakák ellenére is kitartóan és makacsul ragaszkodunk a horgászat semmihez sem fogható élményéhez...de ne feledjük a téli peca az nem játék.

Ilyen a paduc

Ilyen a paduc

Megszokott jelenségnek mondható a Dunán, hogy bizonyos szakaszokon egyik évben mondjuk a paduc számít „uralkodónak”, míg a rákövetkező esztendőben ugyanezen faj egyedei, szinte teljesen eltűnnek az adott vízterületről. Helyüket ideiglenesen ugyan, de más, hasonló körülményeket kedvelő halfajok veszik át.

2016 őszén járunk és az éves fogásaimat elemezgetve bizony kimondható, hogy a fővárosi szakasz egyes részein bizony padró invázió alakult ki. Azt gondolom, ez a remek sporthal megérdemel némi figyelmet, hiszen a nemes halak dicsfényében bizony ott vannak ők is szürke eminenciásként a folyók mélyén, és ne felejtsük el, számtalan kellemes órát és horgászélményt köszönhetünk a „cserkeszpaducoknak”.

Mondhatnánk, hogy mivel a paduc az egyik leggyakrabban horogvégre kerülő folyóvízi halunk, nehéz egyértelműen kijelenteni, hogy már-már paduc dömping mutatkozik. Viszont amikor ilyen kirívóan nagy az eltérés az előző idényben megfogott halak számát tekintve az ideihez képest, akkor ezt teljes magabiztossággal kész tényként kezelhetjük…

Rövid ismertető…

Paduc őkelme maga a megtestesített folyóvízi hal.

Testének izmos, hengeres, áramvonalas kialakítása, alsó állású szája, ereje és kitartása mind-mind azt a célt szolgálja, hogy erős áramlású szakaszokon is természetes magabiztossággal boldoguljon. Szívóssága és kitartása kompenzálja azt, hogy évek folyamán sem növekszik gigászi méretűre. Nincsenek nagy igényei, de kedveli az erősebb sodrású oxigénben dús vizeket, valamint a kavicsos, kisebb-nagyobb sziklákkal tarkított medreket.

Egy igazi bestia…

Ha jó helyen és kedvenc csemegéjét kínáljuk neki, viszonylag egyszerű a kapását kicsikarni…

Az igazi próbatételt azonban korántsem ez jelenti.

A villámgyors kapások utáni üres bevágások közel 50%-ért bizony a „végsőhal” a felelős.

Erős porcos szája és annak kialakítása miatt gyakran a kiváló hegyű és minőségű horgok is csak nagy nehézségek árán akadnak kellő biztonsággal.

A sikeresnek vélt akasztás is lehet csupán „pünkösdi királyságú”, hiszen a harc még csak ilyenkor veszi kezdetét… Tökéletesen használja ki testi, valamint a folyó sodrásának erejét. Bizony merítő fölé terelésig nem lehetünk kellőképpen nyugodtak, ugyanis rendkívül trükkös jószág.

Rafinált és minden hájjal megkent ellenfél..

Folyamatos fejrázással igyekszik megszabadulni a szúrós csomagtól.

Ha hagyjuk a mélyben küzdeni, akkor a kövek közé húz és a vékony előkét egy éles víz alatti tárgyon végig húzva, könnyedén elpattintja. A felszíni fárasztás sem a legjobb megoldás, hiszen éktelen nagy ramazulit képes csinálni maga körül. A több méterre álló horgász ruházata is csurom víz lesz a csata végére. A horgot pedig garantáltan kirázza magából a nagy pörgés-forgás következtében. Tehát érdemes fél vízen erőltetni.

A szakirodalom szerint csupán 50 cm körülire növekedhet, és maximálisan 1,5-2 kg az a testsúly, amit elérhet. Ennek ellenére a magyar rekordon kívül, ami valamivel több mint 3 kilogrammot nyom, még jó néhány, bőven kettőn felüli példány is szerepel a listán.

Erejét tekintve igazi gőzmozdony. Tavi pontyokhoz szokott kéznek egy formában lévő kiló körüli „paduszka” fárasztás során kifejtett ereje, akár egy 3 kg pacni ponty erejével is vetekedhet. Csodálatos horgászélményt nyújtva ezzel a rá vadászók számára.

Egész évben kedvelt célhal…

A „stenger” igazi rajhal. Kisebb csoportokba állnak össze, ami rendszerint egyenméretű egyedekből tevődik össze, így együtt kutakodnak táplálék után a felszín alatt. Nagyobb példányok általában csak lemaradozva a csordától kóborolnak.

Ennek akkor van igazán jelentősége, amikor etetésünkre beáll a 40-50 dekás példányok hada, ilyenkor érdemes egy bottal a csalogató anyaggal felszórt terület alá, mellé dobni néhány méterrel, mert az igazán nagy öreg vésett ajkúak ott csaphatóak be.

Horgásszunk a látott halra…

Célzott paducozás reményében érdemes hajnalban kelni, és a pirkadatkor már a vizet kémlelni, hiszen ha ott a padró, akkor meg is mutatja magát. Gyakori és heves ugrások árulják el pontos tartózkodási helyét. Nem kell megijednünk, ha picit bentebb mozognak a halak, ugyanis egy jó etetéssel kicsalhatóak akár 10-15 méterre is, ahol már a sodrás ereje lehetővé teszi a pontos horgászatot. Különösen fontos ez úszós végszerelékeknél.

Aktivitása is változó, de szinte csak a nappali órákban járja a szélvizet. Tavasztól kora őszig a napfelkeltét követő órák, valamint a délután négytől a sötétedés beálltáig a legaktívabbak.

Ahogy hűl a vizeink hőmérséklete, úgy egyre tolódik az aktív időszak, október november környékén már csak a déli, elvétve még napsütötte órák számítanak kiemelkedőnek.

Népszerűségét annak is köszönheti, hogy sok más hallal ellentétben szinte egész évben fogható. Igazi négy évszakos hal. Bár téli megfogásához nagy helyismeret szükségeltetik. A hideg idő beálltával a szokottnál is nagyobb bandába verődik, és együtt keresik fel a folyó mélyebb részeit, nagyobb gödreit.

Kapásra bírható ilyenkor is, azonban a tavaszi, kora nyári vehemenciája és gyorsasága már egyáltalán nem jellemző.

A legelésző paduc…

Gyakran hangzik el ez a kifejezés nem véletlenül, hiszen a paduc azon kevés Magyarországon megtalálható folyóvízi halak közé tartozik, melyek nagy mennyiségben fogyasztanak növényi táplálékot.

Jellegzetes véső alakú szája szinte csont keménységű, ezzel a specifikus „arató” szájjal távolítja el a vízben lévő kövek és sziklák oldalán megtelepedő algákat.

Napsütéses időben és kristály tiszta vízben is gyakran elárulja hollétét.

Ilyenkor ugyanis ezüstös testét félrebillentve a sekély részeken táplálkozás gyanánt tépő mozdulatokat végez. A testén megcsillanó napfény villogása adhat támpontot tartózkodási helyét illetőleg. Bár gyakori jelenségnek számít, bevallom, én csupán egyszer-egyszer láttam hasonlót.

Természetesen emellett, kisebb rákokat, lárvákat is fogyaszt, amiket szintén a vizek alsóbb rétegeiben szedeget.

Horgászata…

A szakirodalom számos módszert kínál megfogásukra.

Kiemelt helyet foglal el ezek közül a legkülönfélébb úszós módszerek használata.

Partról horgászva bolognai bottal, vagy ma már rakós bottal is előszeretettel üldözik őket. Kapásészlelése és a lehető leggyorsabb reakcióidő elérése szempontjából a kézben tartott bot a leghatékonyabb.

Ami viszont hangulatában is kiemelkedik az ismert módszerek közül az nem más, mint a vízben álló kenyérzsákon való úsztatás. Kényelmes székben ülő horgászemberként mindig ámulattal és irigykedve bámulom ezt a misztikus és ősies klasszikus módszert.

Szerencsémre azonban lustább módszerekkel is becsapható, még ha olykor nehezebb is a történet, de mindenképpen élvezetes lehet így is bárki számára.

„havasi paduc” feederen…

Az év nagy részében a márnákat üldözöm… Mély húzós vizeken keresem őket, bajszosok között itt is gyakran beesik egy-egy paduc, de nem számottevően.

Azonban időnként, mint ahogy a mostani időszakban is átbillen a mérleg nyelve. A korábban márnás részeken, számolatlanul jön vésettajkú. Szinte teljesen kiszorítják a bajszosokat.

Normál esetben talán még bosszantó is lehetne a dolog, viszont ha a darabszám mellett a méretek is kiemelkedőnek mondhatóak, akkor már egy percig sem bánom, ha egy fotó erejéig vendégül láthatom őket a marciknak szánt etetésemen.

Fenekező szerelékkel való paducozás során kötelező jellegűnek mondható, hogy csupán egy bot legyen bevetve. Kevés az a villámkezű horgász, aki ha beúszik egy nagyobb raj, akkor akár két boton is úrrá tud lenni egyszerre.

Kezelhetjük őket nem kívánt vendégként is, ilyenkor érdemes az etetőanyag utánpótlást 15-20 percig megszüntetni. A hívatlan társaság csupán addig marad, amíg finom falatokat szedegethetnek a kavicsok közül.

Viszont, ha jó mókát szeretnénk, akkor érdemes élő anyaggal gazdagon megtömött kosarakat ütemesen szórni az éhes hordának.

A márnának szánt keverék ízvilága és alkotóelemei megfelelnek kerek orrú barátainknak is.

Azonban van gyengéje is a kis bitangnak, és ez nem más, mint a kenyér.

Rostán áttört pékárút érdemes hozzá keverni a már elkészült etetőhöz. Így biztosak lehetünk a sikerben.

A mennyiségre azonban kínosan ügyeljünk. Túlzásba nem szabad esnünk ugyanis a túlzott mennyiségű kenyér nagyon kikönnyíti a csalogató anyagot, amit a víz így villámgyorsan elmoshat.

Úsztatásnál gyakran használnak kenyérrózsát csaliként, viszont ez a feeder módszereken nem annyira praktikus. A fixen tartott szerelékről a folyó ereje hamar letépi a puha, kevésbé horogálló csalit.

Amennyiben étvágyuknál vannak, akkor nem mondanám őket a szerelékre kimondottan érzékeny fajnak. Ennek ellenére én személy szerint kedvelem a vékony húsú tűhegyes 12-14 -es méretű horgokat. Érdemes hosszabb szárú fajták közül szemezgetni. Mindezt fluorocarbon előkére kötve alkalmazni. Pálcák közül messziről kerüljük a puha lágy botokat. Sokat javít gyorsaságunkon egy feszes erős folyóvízi feeder.

Hosszú előke használata fontosabb, mint bármelyik dunai uszonyos sikeres megfogásához.

Rövidebb 40-50 cm előkénél garantáltan rontjuk a statisztikánkat…legyünk bátrak és méter feletti akár 120 cm-es madzagot is köthetünk.

Csupán néhány szabályt kell betartanunk és az erőfeszítéseink hamarabb megtérülnek, mint gondolnánk.

A Duna bővelkedik fehér halakban, gyönyörű mohos lapát dévérek, színpompás jászok, szemtelenkedő szilvaorrúak tarkítják általában a finomszerelékes pecások zsákmányát.

Azonban, nagy egyedszámának és küzdeni tudásának köszönhetően és mivel a legtöbb folyónkban szinte mindenhol jelen van, legkedveltebb célhal mindig is a vésett ajkú paduc marad. Érdemes próbálkozni.