Rajzolni nem lehetne szebb instant élményt…

Telente, a nagy semmittevés közepette szokott jönni az a kósza gondolatom, hogy valami kiszuperált bojlis tóra el kellene menni csukázni egy jót. És hogy miért pont ilyen helyekre? Egész évben háborítatlanul élik mindennapjaikat a fogas ragadozók ezekben a vizekben, csupán ebben a néhány hónapnyi, bojlis horgász-mentes időszakban vannak abajgatva a magunkfajta pergető horgászok által. Ahol erős a fehérhal állomány, ott bizony van lehetőségük az évek folyamán szép csendben tetszetős méretre hizlalni a pikkelyes testüket. Nagyok is, kevésbé gyanakvók, szóval kimondottan jó rájuk pecázni. Igazi sok-halas élmény pecák tudnak kerekedni az ilyen napokon! Eme ötletemre rendszerint Halbogár cimborám lesz vevő, most sincs ez másként. Az év nagy részében ugyan a természetes vizeket szoktuk vallatni, de ilyenkor mindketten kaphatók vagyunk egy kis „könnyen jött instant élményre”! Parti pergetőként ilyenkor eléggé beszűkülnek a lehetőségeink, ezért hajlamossá válunk az „elkurvulásra”, na!

Nahhh szóval. Írtam neki, hogy így az ünnepi forgatag előtt nincs-e kedve kicsit összeharapdáltatnia a kezeit egy-két csukesszal..? Meglepetésemre a vártnál hamarabb mondott igent… Mondtam neki a kondíciókat és már fixáltuk is a pecás napot. Reggel korán érkeztünk a téli köntösbe bújt tó partjára. Sosem jártunk még itt, és hát a halőr sem látott el minket sok hasznos infóval - maradjunk ennyiben -, szóval elég vakon kezdtük az aznapi cserkelést. A tó nem egy kacsaúsztató méretű lavór és szerencsére a partja is kellőképpen tagolt és változatos. A kialakított „golyós” állások kivételével körbe véges-végig nádasok szegélyezik a vízszélt. Rengeteg bedőlt ágasbogas fa, kisebb-nagyobb szigetek és rengeteg nádbabával tűzdelt rész teszi természetközelivé, már-már vadregényessé a tájat. Van lehetőségük bőven a halaknak elbújni a kifent horgok elől. Szeretem az ilyen helyeket.

Egész napra jöttünk, és a szokott módon készültünk minden eshetőségre: több bot, és még több doboznyi csukának szánt csali van a tarsolyunkban, cipelni mégsem szándékozom mindet, ugyanis azt sem tudom, miként bírom majd a napot lábon. Egy jó ideje bajlódom egy elég súlyos gerinc problémával, ami miatt a szimpla járás is nehézkes, még ha lassan és megfontoltan teszem is mindezt. Szóval ez amolyan próba is lesz. Lendülnek az első dobások… Bratyizós pecán vagyunk, ezért ahol elférünk ketten egy állásban, ott párosan szórjuk az előttünk lévő lehűlt vizet. Talán nem az első, de mondjuk a második beállóban már rögtön akciónk kerekedik. A lassan tekert gumira érkezik egy, a hideg vízhez képest kimondottan erős ütés… abban sem vagyok biztos, hogy kellőképpen oda vertem neki, úgy meglepődtem a korán kicsikart kapáson. Ennek ellenére jól akadt, és egy kikötött csónak körül elégedetlenül tekergett őkelme a mélyben. A vehemencia miatt nem tudom eldönteni, hogy milyen méretű ellenfelem valójában. Végül közelebb csévéltem és egy szempillantás alatt, máris a giga méretű merítő jeges ölelésében forgolódott a kroki. Mérni nem mértük, de kb. 80+ volt. Kezdésnek nem is olyan rossz. A teher, mondhatni hamar lekerült.

A következő nyiladék egyben egy befolyó is, ahol a friss víznek köszönhetően, szemmel láthatólag van élet. Kis halak gyűrűznek mindenfelé. Szűkös a hely, ezért hagyom Tominak dobni, hátha talál rajta süllőt. Nem így lett... Én közben egy jól körülölelt öbölbe tévedek, szinte minden irányban elérhető a nádfal. Szisztematikusan kezdem dobálni a tövét és lassú tekeréssel csévélem magam felé a természetes színű plasztikot. Tomi is befut és a továbbiakban ketten kezdjük szűrni a pályát. Az egyik bevontatásomra határozott rávágás érkezik, gyorsan reagálok, de az egyágú horog nem talál fogást abba a fogas pofába. Bosszankodok kicsit, de még néhányszor elhúzom neki újra és újra, reménykedve abban, hátha ismét kedve szottyan rákóstolni. Mondanom sem kell, érintetlen marad a gumi. Tomi ezután illedelmesen megkérdezi, hogy dobhat-e rá, és hát persze, hogy igenlő a válasz. Mint ahogy máskor sem, úgy most sem irigylek tőle egyetlen halat sem… Típusra ugyanaz, színre azonban más imitációt vet a korábbi támadás helyére, és két tekerést követően le is csavarja a botját a fenéken lapuló ragadozó. Ha már „felszoptam” neki, akkor természetesen merítek is egyet, hogy teljes legyen a komfortérzete! 😊Büszkén pózol a zsákmánnyal, készítünk néhány képet emlékül, majd útjára engedjük őt is.

Újabb spotok következnek… Most nekem jut egy egyszemélyes, sűrű nádfalból kitört rész… dobni is nehézkes. Talán az ötödik dobásból érkezik vissza a lassan billegő gumi, már egészen láb alatt jár, mikor alulról a semmiből egy böszme nagy pofa konkrétan legyilkolja. Robbant is a víz a küszöb alatt, szinte a nyakamig frecskolt… Lekérte a spiccet a kezdetben rövid zászlón küzdő bestia. Kiabáltam Tominak, hogy gyere b+, mert ez konkrétan geci nagy! Baromi mázlim volt mert 2-3 erőteljes kirohanás után a merítő fölé húztam és már nyelte is el keresztbe a még meg sem száradt háló. Nem mondom, hogy nem dobogott a szívem a torkomban… Láttam már egy-két nagy csukát, de ilyen rohadt kövéret még életemben nem. Nem akarok panaszkodni, de fájós háttal megtartani ezt a böszmét, nem volt könnyű (picsogás rész).

Erre a méretre mondják azt, hogy ha ma már más nem is történik, én már akkor is megvagyok erre a pecára. Súlyát nem mértük mérleg híján, pedig az lett volna az igazán érdekes adat, a centi viszont 105-ig volt takarásban a mércén, ez egészen biztos. Elégedett vigyor volt az arcomon még hosszú percekig, szó se róla.

Az élet persze nem állt meg, következett 2 rontott kapás, majd egy csodaszép sárkány a társamnak. Erős koppintással vert oda a 14cm-es guminak. Nem kérdezett, elvette, amit akart, teljesen elnyelte a csukának szánt imbolygó gumit. Kicsit sem indult rosszul a reggel. Idefelé a kocsiban beszéltünk róla, amolyan horgászosan, hogy vajon mire számíthatunk, mivel lennénk elégedettek a nap folyamán. Olyan optimista forgatókönyv vagy nem is volt, vagy csak nagyon halkan mertünk róla beszélni, ami végülis megvalósult idáig. Csendesebb periódusa kezdődött a mai horgászatunknak… Talán 1-1,5 óra is eltelt a korábbi dirr-durr óta. A csukára amúgy is jellemző, de ilyenkor télen kiváltképp, hogy a nap folyamán úgynevezett kapásablakokban táplálkozik. Ha olyankor vagy jó helyen, akkor fogsz, ha nem, akkor nem biztos, hogy halszagú lesz a merítőd a nap végére. Vélhetően mi reggel pont egy ilyen ablakra „nyitottunk rá” érkezésünkkor. Elégedetten, de újabb élményeket hajszolva vallattuk tovább a vizet.

Egy szemre iszonyat jó részhez értünk. Minden csupa zegzug, akadók tömkelege, partról elérhető, alámosással rendelkező szigetek tagolták ezt a részt. Pergető horgász szíve ilyen látványtól bizony elolvad. Tamásom percei következtek, 2 csux ragadt a horgán növekvő méretben… Az első kis kolbászka, a másik meg olyan, ami az előzőt is elfogyasztja jobb napjain. Én talán kapásig jutottam ezen a részen. Átfordultunk a szeles oldalra. A jeges decemberi fuvallat szépen pirongatta az arcunkat.

Az ezt követő jelenetsor azonban már-már komikus kategóriába sorolható, és másként arcpirító. Cimbora 3x késztette támadásra ugyanazt a csukát rövid időn belül, az utolsó akciónál vélhetően szúrta is a hármas valamelyik ága, mert több érdeklődést nem mutatott neki. Jöttem én, és először gumival próbáltam… első bevontatásra óriási csinnadrattával fordult rá és vert oda a bitang… bevágás igen, de akasztás itt sem történt. Ohhhh, mondom barátocskám majd a lassan hulló kanál elveszi a kedved… a reakciót sikerült kiváltani, de halunknak csak nem akaródzott megragadni. Nem tudom számoljátok-e, de így 5/semmi eddig… Dobtam spinnert neki, hátha az kellően felbassza és végre „drótig” nyeli. Rá se baszott… Újabb gumi kerül a kapocsba, ami csak többedik dobásra hozza meg hősünk kapókedvét… persze megint elvéti a csalit… (vagy ilyen hülye, vagy ilyen kurva ügyes) Utolsó esély… Egy feltűnő sárga patkolt gumi az, amiben van maradék bizodalmam. Első dobás, érkezik is a kapás, melyet erős rávágás követ… érzetre jól akad, el is hangzik a „végre megvagy” kiáltás, majd térül fordul, és megkönnyebbül a szerelék. Természetesen lefordult. 7/ semmi, és jelentem: tovább álltunk… Talán egy másik napon, amikor amúgy alig van esemény, a végletekig próbálkoztunk volna, de itt és most kár lett volna az időnket pazarolni rá tovább.

A szeles részek nem ízlettek, ezért a szokottnál gyorsabban haladtunk azon az oldalon. Közben cukkoltam Tomit, hogy ideje méter fölé menni méretben. Taglalni kezdtük az esélyeket, hogy vajon mennyi a sansza annak, hogy több, méter feletti BIG MAMA is elesik ma a tavon. Mivel nem ismerjük a tó pontos állományát, kvázi kizártnak gondoltuk, hogy a mai napon több is horogvégre kerüljön ilyen méretből. Azon pedig egyenesen fennhangon nevettünk, hogy egyazon horgász legyen az, aki duplázni tud. Erősen benne vagyunk már a délutánban, és kb. mostanra értük körbe a tavat. Megbeszéltük, hogy ott zárjuk, ahol reggel mohók voltak a csukák. Miközben ballagtunk vissza a helyek felé, egy úszós horgásszal elegyedtünk rövidke beszélgetésbe. Azt mondta, ő betlizett, de a fiai elöl, a sekély részen fogtak párat. Na az volt az, amit mi alapból kihagytunk, de ha már úgy van, nézzünk rá mi is. Végülis mit veszíthetünk? Közeledtünk az imént említett részhez, és mivel cimbi ment elöl, hagytam, hogy ő válassza a „ jobbik oldalt”. Neki a nádasos rész, végül nekem a nyílt víz jutott. Olyan sekély volt az előttünk húzódó rész, hogy a gumi helyenként konkrétan túrta az iszapot, mint egy rotakapa. Csukára ez ritkán mondható jó vontatási technikának! 😊 Bevontatás közben volt azonban néhány méter, ahol egy kisebb gödör jóvoltából tudott szakaszosan táncolni a gumi. Na ebből a mélyedésből érkezett egy elnehezedős, ráfekvős kapás. Tomi látta kiugrani a halat az akasztás pillanatában, és meg volt győződve róla, hogy ismét igencsak tekintélyes hallal van dolgunk. Nekem érzetre nem tűnt annak. Aztán kiderült, hogy mégiscsak combos forma ragadozót kormányzok kifelé az alig 50cm vízből. Pörgött-forgott a tengelye körül, elég nagy volt rá az esély, hogy kereket old. A merítő is nehezen csúszott alá, de végül meglett.

Pocakra jóval kisebb, de centiben alig maradt el a reggeli BIG MAMÁ-tól. 103cm-t mértünk, mielőtt ismét útjára engedtük a fenséges ragadozót. Szóval, hogy is volt az a „mik az esélyek, meg pláne egy horgász nem fog kettőt egy nap” bla-bla-bla..?😊 Sikerült beduplázni! Na jó, nem arcoskodok itt, mert amúgy sem szoktam, inkább csak azt mondom el, mennyire örültem, merthogy kurvára.😊 Még egy 40-50cm forma jött, már-már lehetetlenül nagy csalira, csak hogy ismét legyen min mosolyogni. Aztán húztunk is haza, mert nyakunkra ült a decemberi öreg este… Jó kis instant peca volt.

Olyan volt amilyen...

Holnap reggel az utolsó pecámra indulok… Na, nem befejezem a horgászatot, csupán január végéhez közeledünk, ennek okán lejárnak a 2023-as horgászokmányaim. Szilveszter már igen régen volt, de én ilyenkor szoktam igazából évet értékelni. Amennyiben rövidre szeretném zárni a dolgot, akkor csak annyit mondanék: igazán messze volt a jónak mondható kategóriától, de mivel írnék erről egy hosszabb-rövidebb összegzést, ezért néhány leütött karakter áldozatul fog esni a mondandómnak.

Kezdjük is mindjárt az elején… Fergeteg hava nem is indult olyan rosszul. A hónapban szinte csak és kizárólag a vizeink tigriseit üldöztem, egészen a nászuk kezdetéig. Kitartásomnak köszönhetően elég combos jószágok tesztelték a felszerelésemet, és végre valahára sikerült meglépni a hőn áhított „méter pike” kategóriát is. Egy fagyos, zord, álmoskás reggel első dobása adta be az új személyes rekordomat, nem kis örömet okozva ezzel nekem. Elkezdtem végre igazán nagy csalikat szórni, aminek hatására főként darabosabb ragadozók kerültek horogvégre. Egyik fogadalmam volt az esztendőre ez, ha lehet így mondani. Szóval a robosztus csalikat erőltettem leginkább. Szerencsés döntésnek bizonyult…

Jégbontó hava főként a tanulásról, eszközbeszerzésről és sok-sok várakozásról szólt. 2022-ben elkezdtem foglalkozni a harcsák megfogásával. A kezdők szerencséjének köszönhetően szinte minden próbálkozás halat adott, ezért érthető módon hamar bele is bolondultam a misztikus lesők horgászatába. De mivel a felszerelésem nem igazán volt megfelelő hozzá, így költekezni kezdtem. Cikkek, videók és blogok jó szolgálatot tettek ismét a tanulási fázisban. Sajnos csak az idő telt baromi nehezen… Szinte naponta néztem miként emelkedik fokról-fokra vizeink temperatúrája. Mondanom sem kell, szinte egy örökkévalóság volt…

Végül csalafinta széllel, virágillattal és sok napsütéses órával ránk is köszöntött Kikelet hava. Szeretem ezt az időszakot. Alig néhány nap alatt, a semmiből képes berobbanni az élénk színekben pompázó tavasz. Persze szinte mindannyiszor megpróbál izmozni még egyszer, utoljára a ropogós tél, de végül minduntalan diadalmaskodik a megújulás elsöprő ereje. Nahhh, és akkor végre harcsázás… Habár a körülmények adottak voltak, és elgondolásom szerint rendre jókor voltam jó helyen, a vacogós éjszakák mégis permanensen némák és kapástalanok maradtak! Egészen bolondok napjáig, azaz Szelek havának első éjjeléig kellett próbálkoznom, hogy végre produktív is legyek. Itt megint sikerült egy PB-t ütni. Természetesen nagy volt a vigadalom a fogást követően. Az eddig fogott, átlag 3-6-10 kilós hareszok enervált védekezése után ez a fárasztás már élményszámba ment, még akkor is, ha most sem beszélhetünk kapitális zsákmányról. Teljes joggal, ámde mégis tévesen gondoltam ezek után, hogy végre elindult valami. Nem mondom, hogy totálisan elmaradt a siker, de az egészen biztos, hogy nem pont ilyen eredményeket álmodtam meg magamnak még februárban. Egy kicsit meg is csömörlöttem a dologtól, ezért ismét az oltalom alól szabaduló csukák felé fordultam. Legalább itt sikerült hozni a mondhatni kötelezőt… Szép krokik görbítették a spiccet, és ami megint csak kuriózum volt számomra, hogy multis szettel is volt szerencsém szákba terelni néhányat, már rögtön az első próbálkozások alkalmával. Jó, azért sikerült néhány csúnya „fészket” is dobni az újdonsült motyóval.

Ígéret hava következik, ami minduntalan parádés! JA BOCS, EZT NEM IDE… Addig volt ez így, amíg volt balin a Dunában. Alig néhány éve, még rendre bődületesen sok-halas pecák jellemezték ezt az időszakot, mára azonban sajnos valami megváltozott… Nyilván túlzás a totális nihil, de az tény, hogy minden egyes fogatlan ragadozóért vért kell izzadni az elmúlt pár esztendőben. Amelyiket meg sikerül megtalálni és még becsapni is, az meg többnyire soványka és néhány plusz centiméter toldást igénylő mérettel rendelkezik. Itt is a csuka horgászat volt a joker a pakliban, amit rendre ki is játszottam.

Következett a Nyárelő hava, ami már igazi multikulti a horgászat szempontjából, de akkor már ide vehetjük még Áldás vagy akár az Új kenyér havát is, mert körülbelül mindháromra ugyanaz a jellemző. Ekkorra már valamennyi honos fajunk túl van a szerelmi időszakán, és elméletileg jól fogható, legalábbis abban a bizonyos nagykönyvben ez van megírva. Süllők, csukák, balinok, harcsák, domolykók színesítették a palettát most is. Igaz, semmiből nem volt igazán sok vagy kiemelkedő méretű, csak úgy pötyögött a nyár. Minden fogásért menni kellett, nem is keveset. Jó lenne legalább itt egy olyan pecáról beszámolni, amikor kvázi elég volt eltalálni a vizet ahhoz, hogy eredményesek legyünk, de nem tudok ilyet mesélni. Nem működtek igazán a dolgok! Talán ekkor fogalmazódott meg bennem először, hogy azok a helyek és módszerek, amik korábban élménydús, fogásokban gazdag napokat biztosítottak az évek folyamán, elfogyni látszanak. Amikor elkezdtem pergetni, az első néhány idényemet azzal töltöttem, hogy minden egyes évszakra, hónapra, és halfajra megtaláljam a megfelelő helyet, ahol kis túlzással, de mindig eredményes lehetek. Plusz gondoskodtam arról is, hogy legyen mindenre B, C, de sok esetben akár D terv is, ha esetleg valamelyik kevésbé működne. Így volt kerek az esztendő 12 hónapja. Ez elég sokáig egy nagyon jól működő rendszer volt, de mivel az életben semmi, így ezek a helyek sem működnek, működtek örökké, ez már tény! Azt vettem észre, hogy ha felmerül a peca gondolata, akkor tétovázni kezdek, hogy hová is menjek. Az ok pedig igazán egyszerű. Elfogytak, megszűntek, megváltoztak, vagy éppen kitiltottak ezekről a helyekről, én pedig tücsök módjára nem foglalkoztam a bőség időszakában a jövővel, csak a mának éltem. Rájöttem, hogy ismét szorgos hangyának kell lennem ahhoz, hogy visszataláljak a régi ösvényekre. Sok munkát és energiát kell beletennem megint a horgászatba, és csak bízhatok benne, hogy ezeknek az erőfeszítéseknek meglesz a gyümölcse.

Ezen a mezsgyén haladva futottam neki Földanya & Magvető havának, ami korábban szinte mindig a feederes márnázásról szólt, nem máshol, mint a Dunán. Az elmúlt két évben a korábban bevált helyeken szinte mindig szerény terítékkel büszkélkedtem, szóval úgy éreztem itt az ideje serénykedni és kalandozni egyet, új, járatlan helyeken. Nem bántam meg ezt a döntésemet… A januári írásomban olvashatjátok is, mennyire megérte nekivágni az ismeretlennek… De azért pár képet ide is beteszek ízelítő gyanánt. Ezen sikeremen felbuzdulva kellő magabiztossággal futottam neki a késő őszi és téli hónapoknak.

Enyészet hava következik, majd a soron lévő az Álom hava. Azt gondolom, ez a két népies elnevezés, amivel az elmúlás hónapjait illetik, össze is foglalja ezen időszakom milyenségét is. Voltak terveim, de a természet rendre kibabrált velem, jöttek mentek a frontok, mínusz fokról plusz húszra alig huszonnégy óra alatt szinte kétnaponta. Aztán a folyamatos áradások majd minden folyónkon, ami lehetetlenné tette a jászozást, süllőzést, kövesezést, menyusozást ebben az időszakban. Ezután jött a cidris tél, jégpáncéllal fedte be hosszú hetekre a legtöbb szabad vízfelületünket, amin nem fogott az ereje, az továbbra is méteres kilengésekkel áradt tovább. Szóval itt a folyamatos rossz helyzet az, ami akadályozott a próbák során. Persze, egy-két kivételes alkalomtól eltekintve… Na, így nézett ki az évem, 1100 szóba zsúfolva. Nem mondanám jónak, de a megfelelő konzekvenciákat levontam. A terv az, hogy a 2024-es idénynek újult erővel, HANGYAKÉNT futok neki, és ha így lesz, talán ismét bővelkedni fog tartalomban az oldal.