Idén kicsit korán kezdtem… DÉL1-en

Azt hiszem, idén tényleg kicsit korán kezdtem/kezdtük a „feketézést”.

Tomi barátommal már február 8-án a délegyházi tórendszer stégjein bóklásztunk annak reményében, hogy elcsípünk legalább 1-1 nagyszájút. Tudom-tudom, nem éppen februárban van ennek a szezonja, de magyarázd ezt meg két hülye horgásznak… :-)

Mit is mondhatnék a napról…

A legfőbb pozitívum talán az volt, hogy a dátum szerint tél végi időjárás inkább hajazott kora tavaszira. Ugyan felhős és frontokkal terhelt, de mégiscsak 8-10 fokban próbálkoztunk stégről stégre.

Némi reménnyel töltött el bennünket, hogy a nap végén belebotlottunk egy hatalmas, vonuló, tenyeres vagy inkább kisebb egyedekből álló keszegrajba… Ha valahol, akkor itt akár jó eséllyel akaszthatunk is portyázó sügérfélét, gondoltuk… Ugyan felszíni rablásnak is voltunk szemtanúi, végül egy árva pöccintés nélkül zártuk a napot. Igazából hoztuk a várható papírformát, nem maradt bennünk tüske a sikertelenség okán. 

Visszafordíthatatlanul tavaszodik...

Ez a kapástalan nap olyannyira elvette a kedvem a fekák kergetésétől, hogy alig 4 nap múlva már ismét Dél1-en kísértettem a szerencsém… :-)

Azt azért hozzátenném, hogy annyira mégsem esélytelen ilyenkor becserkészni a fekuszokat, ugyanis D. Norbi cimbora az élő példa rá, hogy kivitelezhető a dolog, hiszen neki már sikerült idén a ”lehetetlen”!

Mindketten felbuzdultunk az Ő sikerén és egyeztettük is az időpontot, amikor egy rövid, félnapos etapra betársulunk egymás mellé. Norbi rutinos, igazi délegyházi mágus, hiszen a horgászatra szánt idejének jelentős hányadát ezeken a vizeken tölti és kedvenc halainak szenteli.

Végül úgy alakult, hogy 3 fős kontingenssel vágtunk neki az orkánerejű széllel fűszerezett februári napnak. Nem tettük magasra a lécet, 1 kapás 1 hal és akkor már mennyország! Ez volt a terv mára!

Én egy 3,5 g-os bullett ólommal nehezített texas rigen felkínált gumirákkal vallattam a különböző spotokat, amiken sejtettük a halakat. 

 Lurefans Mini Craw...

Az egyik, korábban már „félsikert hozó” stégre lépve helyi idegenvezetőm előzékenyen és halkan odasúgja, hol és milyen irányban tapogassak a craw-al.

Útmutatását olyan jól sikerült végrehajtani, hogy az indítást követően talán a második pöccintésre határozott, éles ütést kapok! Nem olyan megszokott, már-már nyámnyogós sügéreset, hanem olyat, amire az ember azonnal kénytelen keményen ráhúzni. Első blikkre az is megfordul a fejemben, hogy egy a torzsák közt megbújó csuka lesz az elkövető…

Sokat nem kell találgatnom, hiszen fejet rázva ugrált a víz tetején, amíg alá nem tettük a merítőt.

Parádé… 

A kitartás jutalma az orkánerejű szélben...

 Texason felkínált rákra csábult el...

Nagyon boldog voltam a fogást követően, őszintén megmondva szemernyit sem bíztam a mai sikerünkben. Norbi még kicsikart egy kapást, de az akció nem járt végül sikerrel.

Megnéztünk még néhány ígéretes pályát a következő pár órában, mind-mind olyan részek voltak, amik a felmelegedés időszakában muzsikálnak inkább.

A február még tartogatott egy próbálkozást számomra, ami elég felemásra sikeredett.

Az elmaradhatatlan, tomboló szél ezúttal is hű társként, vagy inkább kéretlen vendégként kísérte a napomat. Sok-sok kilométert tettem a bakancsokba napkeltétől napnyugtáig.

Ez idő alatt összesen négy kapást sikerült kierőszakolni, lelövöm a poént, sajnos mindannyiszor meglépett az elkövető.

Az első bass a korábban megfogotthoz hasonlóan, határozott, erős ütéssel jelentkezett, amire azonnal tudtam is reagálni, az offset sajnos nem akadt jól, így néhány másodperc elteltével kereket oldott…

Rövid időn belül maszatolós, finom kapással érkezett a következő.

Ahogy a nagykönyvben meg van írva, kivártam, amíg a pöcögtetés sorozatot követően elindul a zsinór.

Ráfeszítés után keményen bevágtam, de a kontakt nem jött létre… pechhh

Újabb helyszínen csillan fel a remény, hiszen ismét kapásocska borzolja az idegeimet…

Örökkévalóságnak tűnik, míg az első, pici, apró ütéstől eljutunk a másodikig, de végül megtörténik…

Jöhet a következő, hátha ezzel már elindul… Várhatok én ott napestig, ugyanis nincsen 3. ütés, otthagyta… Nincs szerencsém…

Őszintén bevallom ez kicsit betette azt a bizonyos kaput! Nagyon nem akart aznap összejönni, legalábbis a betlimentő halam semmiképpen…

Hoztam magammal egy dobozka új csalit, amit gondoltam, hogy a kristálytiszta vízben meghúzgálok, és szemügyre veszem, miként mozognak. Jól el is szórakoztam, habár csak a jig-es bot volt nálam.

A Lurefans E50 mélyre törő wobblere végül kapocsban is maradt és így dobálva jártam be egy jókora szakaszt…

 Lurefans E50 saját közegében...

Leheletfinoman vezetve, gyakran megállítva terelgettem a lassan felúszó csalit. Az egyik ilyen emelkedős fázisban kaptam egy iszonyat jó ütést, amibe bele is bambultam, nem is reagáltam le rendesen, és ami után megint csak fogott hal nélkül tekertem ki a felszerelést. Totális technikai betli…

Sértett önérzettel hagytam hátam mögött a stéget és vele együtt a tavat is…

Ugrunk picit az időben… Már március van, igaz még javában az elején járunk.

A nappalok kimondottan melegnek mondhatóak, 13-15 fok között mozognak, sőt a hét második felére már néhány celsiusal meg is haladtuk a plusz 20 fokot. Ez azonban nagyon csalóka, ugyanis a vizek hőmérséklete csupán 6 fok körül mozog, ami valljuk be, még mindig nagyon hidegnek számít.

A fogási esélyek azonban napról napra a hőmérő higanyszálának emelkedésével arányosan növekednek.

Korai indulást terveztem, de végül csak kicsivel 8 előtt parkoltam le a horgászbolt előtt, ahol váltani lehet a napijegyet.

Kész tervekkel érkeztem a vízhez…

A fejemben már összeállt az útvonal és az, hogy a nap legnapsütésesebb óráiban melyik pályán akarok próbálkozni.

Az első helyen, ahol készültem otthagyni az autót, különös meglepetésben volt részem…

Hatalmas rajokba tömörült kishalak grasszáltak vegyes faj és méret összetételben.

Persze ilyenkor a ragadozók is a környéken szoktak ólálkodni és ez szerencsére most sincs másként.

Az első beállóban rögtön láttam két feketesügért, amint szisztematikusan próbálják a nádfalnak szorítani az aprónépet. Azonnal felforr a vérem…

Két, három, gyors felszíni hajtás borzolta tovább a kedélyemet…

Dobálgattam a kis rákomat, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ebben a helyzetben nem lesz megfelelő ez a módszer. Nem készültem még ma sem kimondottan kemény csalis pecára, de szerencsére nem indulok el sosem úgy, hogy mentsvárként ne legyen nálam egy aprócska doboz benne csupán 5-6 csalival. Átszereltem a Finesse Jiget és már pattintottam is a Yo-Zuri DR Flat Cranket a kapocsba.

 Yo-Zuri 3DR Flat Crank...

2019 első wobbleres halait is a Flat Crank hozta... 

Erről itt olvashattok... :-) 

 YGK-val frissen töltve...

Úgy kezdtem a horgászatot, hogy a rablások epicentrumába, vagyis a riadt kishal raj közepén kezdtem csörlőzni a motyót. Sokadik dobás után sem volt érdeklődő a műhalamra. Mondjuk, ilyen terülj-terülj asztalkám mellett nem csodálkozhatok, hiszen elég kinyitnia a ragadozóknak azt a böhöm nagy szájukat és máris roskadásig tele lesz finom falatokkal. :-)

A reggeli nap végre utat tört az eddig szürke fátyolfelhőzeten, csodásan bevilágítva ezzel a kvázi akvárium tisztaságú tó vizét. Ennek okán még jobban kivehető volt a predátorok és a prédafelhő mindenkori mozgása.  Pozíciót és stratégiát váltottam… A raj szélén, az úgynevezett terelőhalak megfogásában nagyobb potenciált láttam, mint a „zavarosban halászni”.

Az első dobások még sikertelennek bizonyultak…

Már épp kezdtem azon agyalni, mit lehetne máshogy csinálni az eredményesség érdekében, amikor szinte a lábam alatt az árnyékosból előbukkant, illetve inkább csak épphogy bekúszott az éppen akkor megállított lebegő csali. Azonban kísérete is volt a kis drágámnak.. :-)

Mozdulni sem mertem, hiszen a hátam mögött tűző nap miatt vetett árnyékom legkisebb mozdulására is elijedt volna… Szerencsére sokat nem kellett aggódnom, mert a másodperc törtrésze alatt ráfordult és beszippantotta a cranket. Iszonyatosan jó adrenalinlöket minden egyes ilyen, közeli akció szabad szemmel való végigkövetése…

Szóval miután elmarta a betevőnek szánt műanyagot, megpróbált eltűnni az árnyékvilág homályában.

Azonban a rövid póráz miatt hamar a felszínen folytatódott a csata. Mesés jelenetek voltak, viháncolt rendesen, de a merítőt csak alágyömöszöltem valahogy. Habár láttam, ahogy a teljes „fahal” eltűnik a szájában, ahogy behörpöli. Mégis nagyon vékonyan foghatták a hármasok, mert a hálóban pihenve már nem tartották a horgok. 

Mindegy is, a lényeg hogy meglett és a taktika működőképessége igazolta önmagát.

Nem voltam hát rest, szórtam a „kupac” szélét és lassan cincálva, másodpercekre megállítva próbáltam támadásra sarkallni a settenkedő nagyszájúakat.

Az újabb kapás következett…

Éreztem, hogy megkoppintja, de egy picit el is bizonytalanodtam. Átfutott az agyamon, hogy a keszegnépség hátán/oldalán kopog a wobbi, annyira finom volt a kontakt.

De akkor a semmiből, határozott (nem finom kopogással) jelentkezett egy újabb ragadozót egyértelműsítő rávágás…

A kapás határozottságának megfelelő erejű és gyorsaságú reakcióval válaszoltam, azonban nem ragadt meg a kampó a porcos szájban…

Nem volt idő csüggedni, hiszen addig kell ütni a vasat, amíg meleg… Legbelül éreztem, ez a most meglévő nagy zabálás nem tart örökké…

SAJNOS!

Egy legalább 30 perces lanyhulás mutatkozott az eddig folyamatos rablássorozatokban, de azért kitartóan dobáltam. Egy csendes, kis náddal szegélyezett öbölben legalább 50 méterrel arrébb újra elszabadul a pokol, frecskol a víz, folytatódik a habzsolás…

Közelebb lopózás után épphogy csak, de azért elérem a ramazuri szélét.

Szerencsére a vámszedők közül nekem is sikerül kétszer még sikeresen „lehalászni” a sápot.

Mikor elindultam, nem gondoltam, hogy ilyen csodás másfél órában lesz részem a reggeli órákban.

C&R...

Aztán valami megváltozott…

Az a, minden túlzás nélkül milliárdnyi fehérhal úgy tűnt el, mint a kámfor és velük együtt a falkában támadó largemouth-ok.

A következő órákat azzal töltöttem, hogy ismét ráleljek egy újabb „vízi cirkuszra”, de sajnos hiába.

A délutánt a tórendszer más, hasonló paraméterekkel rendelkező szegleteiben próbálkoztam, de sajnos újabb siker már nem koronázta az erőfeszítéseimet. Azért mindent egybevéve nagyon jó kis napom volt, és ami külön öröm, hogy visszafordíthatatlanul közeledik a wobbleres időszak, a gumik mehetnek a sufniba… :-)

Március idusán...

A kikelet változékony időjárása uralja a lassan újra színesbe öltöztetett márciusi napokat.

Megannyi szeszélye ellenére a változás, a megújulás időszaka ez. A pergető horgászok számára is végre lassan újra kinyílik a világ.

Azonban csalóka ez a kép…

A legtöbb ragadozó halunk épp a mézeshetek tilalmát élvezi, persze ott van a jász és a domolykó, akik majd csupán a következő hónapban vetik bele magukat a nász bódulatába.

Szóval, így ők még üldözhetőek lennének. Azért a feltételes mód, mert a folyók, patakok vízjárás grafikonja egy menő amerikai vidámpark hullámvasút alaprajzának is beillenének. Az elmúlt pár hétben immáron sokadszor keseríti meg és korlátozza be a lehetőségeimet a vízjárás.

Gondolati szinten már bekúszott az elmémbe egy csendes kis tavaszias feederezés lehetősége valamelyik Duna menti öbölben. De ezt viszonylagos könnyedséggel sikerült elhessegetni.

Na, de akkor mi legyen???

Közeledett a 3 napos ünnep, aminek pénteki napjára a program biztosan peca. De hol? És mire?

A hirtelen jött lehetőségen felbuzdulva, első Zagyva menti látogatás lehetősége csillant fel, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan fújta el a csintalan tavaszi szél. Kell valami B terv!

Horgász cimborák fekázást terveztek Délegyházára… A társaság miatt vonzó a program, viszont valahogy soha nem mozgatott meg a nagyszájúak horgászata. Sokan említették az elmúlt időszakban, hogy ha már pergetésbe kezdtem, akkor a fekete sügér horgászatot mindenképpen ki kell próbálnom egyszer. 

Én pedig megannyiszor csak hümmögtem… Na, jó nem! Határozott véleménnyel utasítottam el ennek a lehetőségét is…

A nyári felszíni csalikkal való kergetés még csak-csak érdekes lehetett volna számomra, viszont ez a hideg vízi „nem is igazán esznek még a fekák” pecához nem fűlött a fogam igazán.

Olyan nagyon betli szagú ez az egész. Tovább rombolta a morált az esőkkel tarkított orkán, amit az időjósok ígértek aznapra. De aztán…

Mit veszíthetek, egyszer mindent 'IS' ki kell próbálni alapon vágtam bele a dologba…

Jöhet a szokásos információgyűjtés…

Először netes keresgélés, majd személyes megkeresés útján sikerült némi elméleti tudást magamba szívni. Még jó, hogy vannak olyan segítőkész barátaim, mint Pusztai Attila, aki mindig megmutatja, melyik ösvényen induljak az ismeretlenbe, ha eredményes akarok lenni. Köszönet érte!

Szóval az így megszerzett tudással felvértezve indultam az alig fél óra autóútra lévő dunavarsányi horgászbolt ajtajához, ahová a közös találkapontot lőttük be barátaimmal.

Sajnos a bolt nyitása kissé megcsúszott aznap, ezért a tórendszer melletti kocsma napijegy árusító szolgáltatását vettük igénybe. Egy-egy gyors kávé bedöntése után, a megszerzett jogosultsággal a zsebünkbe vetettük bele magunkat a mai pergetésbe.

Hármunk közül egyedül Zsolt az, aki fogott már pisztráng sügért… Tomi és én, még csak nem is láttunk élőben ilyesfajta szerzetet… Csodás előjelek...

Mindhárman „tanyasi” Texas rig kötéssel indítottunk, annak végén offset horogra tűzött rák formájú gumi tetszelgett. Mivel egyikünknek se sikerült úgynevezett bullet ólmot szereznünk (csak jómagam legalább 5 horgászboltot kerestem fel ez ügyben), így egyéb alternatívaként különböző csúszó ólmok átalakított verzióival operáltunk. Innen fogant Tomi agyában a „tanyasi” elnevezés.

Élőben egyébként elég vicces is tud lenni a fiú. 

Szóval a meghekkelt rigen tetszelgő craw típusokkal vettük ostrom alá az úgynevezett 1-es tavat.

Az első néhány óra mondhatni eseménytelenül zajlott, csupán az egyre csak fokozódó északi szél borzolta a kedélyeinket. Stégről stégre, beállóból beállóba próbáltuk cserkelni célhalainkat.

Mindhiába…

Bizonyos szakaszokon egyszerűen átsuhantunk, mert már nem álltuk a szelet… szélvédettebb részeket próbáltunk felkutatni. Így lyukadtunk ki a 3-as elejére, ahol rövid próbálkozást követően már-már agresszíven vezetett rákra csapott le az első fekusz. Zsolt tapasztalatai előnyét halra váltotta. Megérdemelt szépséget vonszolt merítőig. Mindhárman úgy örültünk, mintha saját fogás lett volna. Reménysugár volt ez számunkra. Tomival konstatáltuk, hogy élőben így néz ki a hal, amire horgászunk…  Kattintottunk párat Zsoltról, majd útjára engedte a meglepődött ragadozót.

Ez a néhány perc új lendületet adott a napunknak…

Tovább keresgéltünk újabb szélvédett, és lehetőleg halban gazdag lelőhelyek után…

Séta-séta és számolatlanul elkövetett dobást követően keveredünk vissza a 2-es hátsó szélmentes zugaihoz. Egy nádfallal körülölelt részen halkan lépkedünk fel a rozoga stégekre. A partközeli sekély részen kisebb csapatokban ólálkodó, gyanútlan vörös szárnyú rajok mozgását kísértük figyelemmel.

Majd a Tomihoz közelebbi részen hirtelen rebbenő kishalak riadalma rabló halat sejtet. Halbogár nem rest rádobni az előző kalamajka helyszínére. Alig néhány pöccintést követően határozott ütés kap, majd beleáll a bot a kezébe. Rövid fékcicergős jelenetet követően, angolosan távozik horgáról a szerencsés napot kifogó ragadozó. 

Nem az az összetörős típus a srác, de azt gondolom igazán jót tett volna a lelkének, ha nem csak egy villanás elejéig pillantja meg a víz alatt vehemensen védekező bestiát.

Sebaj, előttünk a délután, van még remény…

Tomi rendületlenül hisz a hely erejében, ahol az imént akciózott, mi viszont Zsolttal tovább bandukolunk reményt keltő helyek irányában. 

Elérünk egy olyan partszakaszra, ahol szinte nyári klíma az uralkodó. Leülünk egy padra, mint a vénasszonyok és a lehetőségeinket kezdjük taglalni. Annyira jó végre kicsit felmelegedni a felhők mögül most már huzamosabb ideje pucsító Nap sugaraiban. A szemközti oldalon egy legalább 20 méteres sávban húzódó tükörvíz hívogat minket. Szedjük a sátorfánkat és célba vesszük az első olyan stéget, ami az említett területen tornyosul a víz fölé. Ahogy közeledünk a faemelvényhez, a kristálytiszta vízben egy komótosan úszkáló sügér sziluettje tűnik át. Zsolt előzékenyen a stégre terel, hogy próbáljam halra váltani a kínálkozó lehetőséget. Sajnos nem jártam sikerrel…

Viszont bízva abban, hogy nem járt egyedül a koma, tovább vallattuk a jónak vélt területet.

Pöccintek, a torzsák szélére néhány emelés, majd a visszalazított zsinór szépen lassan elindul…

Eufórikus érzés… Szerencsére van türelmem és kivárom a megfelelő pillanatot a bevágáshoz.

A horog ül, majd rövid csatába bonyolódunk. Hosszúkás, keskeny test villan a vízben, ez bizony nem a kívánt hal formája. Sajnos tilalmas sokfogú tigris elégedetlenkedett a jól akadt offseten.

Más esetben örültem volna az igencsak lesoványodott krokinak, most viszont nem tett felhőtlenül boldoggá a dolog. Azért egy fotót készítettem róla, majd hamar útjára bocsátottam.

Alig néhány perccel később újabb rendellenes zsinórmozgás hozza tudomásomra, megint akció van kibontakozóban. Csak remélni merem, hogy nem újabb tilosban járó ragadozó játszik az idegeimmel.

A megfelelő időben ráfeszítek a zsinórra, majd határozottan bevágva hozom tudomására ellenfelemnek, hogy szorul a hurok.

Nincs igazán nagy ellenállás, hamar a felszínen forgolódik életem első fekete sügére.

Gyermeki öröm járja át minden porcikámat, nem az a combos fajta hal, de nagyon szép színezetű és elsőnek igencsak megteszi.

Cimborám készít pár közös emléknek valót, majd néhány pillanatig még én is pózoltatom a levegőn, mielőtt útjára engedem. 

Zsolt után nekem is halas lett a kezem, már csak Tominak kellene picivel több szerencse.

Eléggé benne jártunk már a délutánban, ezért elkezdtünk visszafelé haladni a hátrahagyott autók irányába.

Az elején megint a nagy semmibe dobálás ment, majd egy bedőlt fa bal oldalára helyezkedve igyekszek az összeszűkülni készülő csatornaszerűség közepén landoltatni a gumi rákformát. Talán a harmadik emelést követően hagyom, hogy a súlytalan plasztik lehulljon a fenékre, majd pár másodpercig pihentetem azt az aljzaton. Mikor újramozdítom, szépen lassan elnehezedik a motyó.

Kissé elakadásnak tűnik a dolog, de mikor ráfeszítek, visszarúg valami.

Emlékezetes fárasztás veszi kezdetét, ugyanis szaltók kíséretében látványosan küzd a felszínen.

Sokáig élveztem volna még ezt az attraktív védekezést, de hamarjában megadóan siklik a kezeimbe.

Az előző halhoz képest nyugodtan mondhatom, hogy klasszisokkal jobb példánnyal van szerencsém pózolni. 

Természetesen néhány portrékészítést követően, egy laza farokcsapással távozik a büszke harcos.

Ezt követően, egy már reggel is ígéretesnek tűnő részt szórtunk meg kellő alapossággal.

Szerencsémre igazán jó kapást kapok a semmiből, azonban hamar kiderül, megint nem a kívánt fajta veszi fel az emelgetett cuccot. Az optimálisan beállított fék mellett is elviszi a szerelék csalogató végét. Vélhetően sikerült elharapnia a vékonyka fluorót. Ha már megakadt, jobb lett volna kiemelni és úgy visszatenni azonnal, mint így, hogy piercingel a szájában úszott tovább.

Van még kb fél óra a mai napra szánt horgászatból, ezért kötök még újat, bízom a jó hajrában.

Hiába…

Zsolt a vége előtt néhány perccel még magához édesget egy nagyszájút, tovább emelve ennek a hideg márciusi napnak a fényét.

A délelőtti nyűglődést leszámítva, remek első fekázást sikerült rittyenteni a mai nehéz szeles napból.

Bár mindig azt hangoztattam, hogy vélhetően nem fogok sosem Feketesügérre horgászni, most mégis sokat változott a véleményem erről a remek sporthalról…

Azt hiszem, ha máskor nem is, egy nyári felszíni randevú kapcsán még biztos ellátogatok Dél1re újabb élményekért.