Az esztendő végéhez közeledve sokan vetnek számot az elmúlt 12 hónap
történéseivel, eseményeivel az élet majd minden területén. Így teszek hát most
én is…
Nekem a „kutya” éve óriási változásokat hozott a horgászat berkein
belül, és nem mellesleg rengeteg szerencsés pillanatot, és baromi jó élményeket
is. Azért, hogy tisztább képet kapjon mindenki a változás milyenségét illetően,
pár szóban összefoglalom a 2017-es idényt. Úgy kezdtem az évet, hogy a FŐHESZ által
meghirdetett fotópályázat nyerteseként sikerült szert tennem egy éves, országos
területi engedélyre. Azt gondolom, bármelyik, kicsit is aktívan tevékenykedő
horgásznak ez maga lenne a kulcs a földi mennyország kapujához. A nyereménynek
és a vele járó dicsőségnek örültem természetesen, hiszen évek óta nagy
hangsúlyt fektetek az igényesen elkészített horgász témájú fotók készítésére. Azonban
a kapott nyeremény sajnos a lehető legrosszabb kezekbe került akkor. Még leírni
is alig merem, de csupán két alkalommal kellet X-et tennem a fogási napló erre
fenntartott részébe. Szégyen…
Megszállott feederes, dunai márnákat üldöző énképem a totális feledés
homálya felé sodródott.
Többen használták rám a kiégett jelzőt akkoriban, ami talán még
kedvesen is hangzott, annak tudatában, mennyire nem érdekelt sem a horgászat,
sem pedig a halak.
Aztán 2018-ban a hosszúra nyúlt telet követően késztetést éreztem egy dunai
keszeges pecára.
Nem tudom honnan jött az érzés, de…
Azon kaptam magam, hogy váltom az engedélyt és irány a víz. Nem mondom,
jól szórakoztam aznap, nem volt szűkmarkú az „öreglány”. A sok szép keszegfogás
mellett volt egy érdekes momentuma a napnak… Iszonyatos tűzijáték keretein
belül elképesztő zabálást rendeztek a nász hevétől bódult apróhal rajokból a falánk
balin csordák. Nem a jelenség volt annyira egyedi vagy különleges, hisz sok
ilyet láttam már, hanem inkább az, hogy még napokkal később is ott motoszkált a
fejemben egy kósza gondolat, ami arra próbált sarkallni, hogy a sufni mélyén
lapuló „mindenre is” jónak vélt pergető botot hadrendbe állítsam. Engedtem a
csábításnak, és ezzel megkezdődött számomra egy olyasfajta utazás, amit talán
több ezer oldalon sem tudnék elmesélni.
Kezdődött a tanulás elméleti és gyakorlati síkon egyaránt… Minden
fórumon a balin és annak horgászatával kapcsolatos témák után kutattam.
Szerencsére, sok jó blogger korábbi írása is rengeteget segített a viszonylag
gyorsnak mondható siker elérésében. Az első youtube videó megnézését követően,
ami óriási hatással volt rám, szinte kötelező jelleggel a topwater, azaz a
felszíni csalik felé kezdtem orientálódni. Aki nem érti miért, annak ajánlom,
nézzen meg néhány ilyen videót… :-)
A tavaszi, nyár eleji hónapokra (május, június) megvolt az
elfoglaltság.
Mentem, ha kellett, ha nem… képes voltam kora hajnalban, szakadó esőben
is szórni a poppereket, és sétáló kutyákat a Dunán, és annak öbleiben. Nem
mondom, hogy nem volt kudarcélményem, de a szerencsés csillagzat alatt
születésnek köszönhetően, a suta favágó kezek ellenére is nagyszerű horgászataim
voltak.
Akkor még szentül hittem, hogy csak egy kósza fellángolás - mármint,
ami a pergetést illeti - és inkább előbb, mint utóbb, de visszatalálok a
kényelmes kis fotelomban elkövetett márnás pecáimhoz.
Már a nyári hőség keserítette a mindennapjainkat, mikor úgy döntöttem
kicsit más vizek felé kacsintok. Elhagytam egy időre „szívem hölgyét”, a Dunát.
Habár nincs éppen közel a Tisza-tó vadregényes tározója, a benne garázdálkodó Őn-ök
miatt mégis számtalanszor indultam hajnalok hajnalán, hogy a felkelő nap első
sugarait a Tisza kissé zavaros felszínén lássam megcsillanni.
Kezdő pergetőként itt is elképesztő csodákban lehetett részem, hála a
kitartásomnak és a rengeteg tanulásnak is persze.
Majd bekerült az újabb szög abba a bizonyos koporsóba…
Régóta elfog egy különös érzés, ha meghallom azt, hogy Ipoly. Hasonló
érzést kelt bennem, mint mikor a Tüskevár című regényt lapozgatom. Sosem jártam
ott azelőtt, de rengeteget olvastam és hallottam a benne élő halakról és a
mesebeli kanyarulatokról. Nagyjából zéró helyismerettel a tarsolyban, de annál
nagyobb kalandvággyal vetettem bele magam az Ipoly hűs vizébe. Ezt nyugodtan
lehet szó szerint is érteni. Hiszen a nyár legmelegebb napjait egy szál
fürdőnadrágban a folyó közepén cserkelve töltöttem. „Ez az élet, Babolcsai néni!”
Szavakkal nem lehet leírni azt a csodát, ami ott körülvesz. Hibátlan, pompás
fogásokat sikerült abszolválnom, de biz’ isten ez az a hely, ahol az ember
akkor is csodásan érzi magát, ha egy fia halat sem fog a nap folyamán. A nyár
is hamar tovaszállt és az X-ek egyre-másra kerültek a naplóba…
Kritikus időszaka következett az évnek…
Van az a mondás, hogy ha ősz, akkor márnák… Kvázi ez az utolsó esély,
ami kizökkenthet a pergető horgásszá válás visszafordíthatatlannak tűnő
folyamatából.
A márna horgászok istene foggal, körömmel ragaszkodott hozzám, hiszen
az a néhány alkalom, amikor hajlandó voltam végre leülni a botok és a tripod
mellé, akkor olyan élményeket adott, ami nyugodtan mondható 5*-osnak. Lekenyerezni azonban ezzel sem tudott… :-)
Hiába a hosszú vénasszonyok nyara, ami kedvez a sikeres
márnahorgászatnak, én mégis mindunatlanul vállamra csapott pergető bottal
jártam a vizek partját. És rettegtem, hogy eljön a tél…
Felesleges volt…
Újra megtaláltam azt, amivel és azt, amire érdemes vagy lehet ilyenkor
eredményesen „vadászni”.
A wobbleres pergetést szép lassan felváltotta az apró plasztik
csalikkal történő módszerek használata.
Sügérek, süllők, kövesek kerültek a palettára. A rengeteg, innen-onnan
felszipkázott tudásnak köszönhetően az elméleti síkon történő megvalósítást
rendre siker koronázta.
Mindig is csodáltam azokat a horgászokat, akik szó szerint ki tudják
maxolni az évet, sosincsen üres járat. Nem fajspecifikusan űznek egy-egy halat
egész évben, hanem igyekeznek mindig az évszaknak megfelelő az éppen akkor legaktívabb
faj egyedeit megcélozni. Szerencsére, most abban a fázisban vagyok, hogy nem
csak azt várom, hogy zabáljon ősszel a márna, hanem hogy kicsavarja kezemből a
pálcát egy termetes balin, vagy a növényzet rejtekéből kirongyoló fejes letépje
a neki kínált bogarat a felszínről. Ameddig pedig ezek után sóvárgok, valahogy
eltöltöm az időt a csíkos banditák kaffantós odadörgöléseivel. Az év szépen
lassan teljesen kitöltve… :-)
Jó végre újjáéledni hamvaimból, és jó végre több lábon állni…
Vajon visszatértem??? :-)
Igen, mivel december utolsó napjaiban járunk, túl vagyunk a karácsonyi
forgatagon, és lassan visít az újévi malac, én pedig még holnapra is pergető
horgászatot tervezek… Szóval… Azt hiszem igen, visszatértem! :-) Boldog Új Évet
Mindenkinek!