A Duna vasárnap is nyitva tart...

Sokan nem hittük, mégis valóssá vált a vasárnapi zárva tartás felelőtlen gondolata. Vajon ezek után a magyar emberek miként és hogyan próbálják elütni a hét utolsó napjaira kötelezővé tett szabadnapjaikat?!?! Azt gondolom ez a jövő zenéje, minden esetre ha már ilyen csodás tavaszi időben van részünk, akkor én a horgászat semmihez sem fogható örömei mellett teszem le a voksomat. Hol másutt, mint a Dunán...

Melegedő folyó...

Alig egy héttel ezelőtt jártam az öreg folyón és a viszonylag hideg víz ellenére is sikerült néhány kapást kicsikarnom, sőt meglehetősen szép és egészséges marcikat is sikerült a hálóba terelnem, egy rövidke ideig.

Azóta a +15-18 fokos napi csúcshőmérsékleteknek köszönhetően a folyó vize, szinte napról-napra fél fokkal melegszik, amivel arányosan a fogási esélyeink is egyre csak növekednek.
Sokan azt gondolják, hogy az állóvizekhez hasonló módon ilyenkor kora tavasszal elsőként a keszeg népség nyeri vissza aktivitását és kezdenek neki a szélvizekbe az intenzív táplálkozásnak.
Ám a Duna teljesen más tészta...
Ősszel az apróbb fehérhalak előbb keresik fel telelő helyiket és a márnák maradnak a drasztikus hőmérséklet csökkenésig a partközeli zónákban. Tavasszal sincs ez másként, hiszen előbb talállkozhatunk a bajszosokkal a szélvizeken, mint a keszegnépség képviselőivel. Tehát érdemes, a március első napjain is a márnák nyomába eredni. Ezt mi sem bizonyítja jobban mint, hogy túl a 3-ik pecámon, a márciusi hónapban 9:1-re a márnák nyertek, ami a fogási arányokat illeti.
Most persze mondhatnánk, hogy mert nyilván erős, kizárólag a rózsahalak megfogására alkalmas végszerelékkel horgászok, melyet esélyük sincs felvenni a paducoknak, szilváknak, jászoknak és társaiknak. Mindenkit megnyugtatok, ez még csak véletlenül sincs így! :-)

Végszerelék...

Nem szeretném túlragozni a dolgot, hiszen korábban már elég sokat írtam arról, hogy melyik a számomra legkedvesebb szerelék, ami legtöbbször kapáshoz juttat és nagy százalékban biztonságosan merítőbe is terelhetőek vele a Dunai halak.
Viszont valamire mégis kitérnék, hiszen az előző írásomban, enyhén szólva is, de leszerepeltek az általam először használt szakáll nélküli horgok, elsősorban a halmegtartó képességük szempontjából.
Akkor megfogadtam, hogy amint lehetőségem adódik, mindenképpen adok még esélyt az említett kampóknak és ez így is lett...
Őszintén megmondom a kudarc élmény után, a következő peca első halánál, szinte remegő lábbal fárasztottam ellenfelem és bíztam a csodában, hogy az apró 12-es méretű barbless horog stabilan tartsa meg halamat a merítésig. Siker!!!
Majd ezt követően és azóta, majd' minden kapás után egyetlen lefordulás, horog kipattanás nélkül, kitűnőre vizsgáztak a Preston PR 36-os horgai. Az erős kagylón edzett szájban alig tűszúrásnyi seb keletkezett. Igazán halbarát megoldás...

Visszatérve a vasárnaphoz...

Nem érkeztem korán a kövezésre, ám a parton rajtam kívűl egy teremtett lélek sem kísértette a szerencséjét. Elmormoltam magamaban, hogy nesze neked senki sem dolgozik, pecára azonban mégsincs senkinek ideje. Komótosan pakolásztam, kötözgettem és élveztem a napsütést. Fél szemmel  persze azért a rohanó Duna felszínét kémleltem, egy-egy kósza csobbanásban reménykedtem, ami talán elárulja a jelenlegi távot, ahol szívesen tartózkodnak és talán táplálkoznak is a pikkelyesek. Segítséget azonban nem kaptam...

Nem maradt más, a nehéz 5 oz kosárral elkezdtem különböző távokon kísérletezni. Kerestem azt a határt, ahol az üres kosár még fixen ellenáll a rohanó víz erejének és természetesen viszonylag akadómentes a terep.
Néhány perc alatt sikerült ezt a vonalat megtalálnom és kezdődhetett, a kiakasztott zsinórklipsszel történő 5-8 percenkénti dobásokkal kialakított etetőanyag sáv létrehozása. A korábbi két peca tanulságaiból kiindulva nem számítottam egyhamar kapásra, hiszen mindkét esetben majd' két óra kellet ahhoz, hogy elhúzzák a spiccet. Ennek tudatában szórtam a tömött kosarakat és nagy meglepetésemre, talán a harmadik lendítést követően a csobbanást után szinte azonnal, maszatolós, de azért jól látható kapással jelentkezett az első vendég. Szinte a márna szájába dobtam a horgot...
Rövid tusa után megadóan csúszott a hálóba, a körülbelűl 45 cm forma marci.
Ezután következett, a már mentrendszerűnek mondható CSÖND.

A Harc...

Alig egy órája süttettem magam a vízparton, amikor szinte a semmiből érkezett, egy igazán tetszetős botra húzós kapás. Végre olyan igazán szemet gyönyörködtető márnás mozdulatsor.
Azonnal a nyélért nyúltam és felvettem a kontaktust a hallal. Nemcsak a kapás milyensége, de az első kirohanás ereje is azt sejtette, bizony szép jószág küzd a horgon. Szempillantás alatt lepörgettte a klipszig a zsinórt, így kénytelen voltam székemből felpattanva, öles léptekkel a köveken bugdácsolva lekövetni a folyónak lefelé rohanó hal mozgását.
Szép hosszú percekig tartó csatározásba kezdtünk, változó intenzitású, ám folyamatos harcban volt részem.
Az időközben benépesült parton kisebb szurkolótábor alakult ki, a hátam mögött kutyasétáltatók,  biciklisek maroknyi csoportja, halk drukkolása és persze jó tanácsai zengtek a parton, miszerint mit és hogyan is kellene csinálni fárasztás közben (persze gibicnek semmi sem drága) alapon.
Sokáig tartotta magát a mélyben, ez már darabosabb példányt sejtetett, de igazán komolyan csak akkor vettem a dolgot, mikor hengeres teste először átsejlett a szélborzolta Duna felszíne alól.
A 60 cm-es merítőbe csupán harmadik próbálkozásra sikerült belecsúsztatni, addig sehogyan sem akart beleférni. Végül azért csak meglett a koma...

Kora délutánig...

Ebben a márciusi időszakban megfigyeltem, hogy a kapások délután kettő óra magasságában szinte teljesen abbamaradnak. Persze, ha megvárnám az estét és sötétedés után is horgásznék, ismét eredményes lehetnék, de ezt mint ahogy korábban, úgy most sem teszem. Ilyenkor azért még hamar lehűl a levegő és a napközben kellemesen simogató szél a későbbiekben igencsak metszővé válik. Ekkor szépen veszem a sátorfám és hazaoldalgok. Tehát jó esetben addig horgászom, még a nap ereje kitart.
De még csak a déli harangszó hallatszik a távolból, tehát még bőven van időm.
A víz hőfoka valamivel több mint 7 fok, ami még azért mindig hidegnek számít, noha azért mint látjuk halat azért már ad a kitartó próbálkozásért cserébe.
Célhalunk, amennyiben az a márna, ilyenkor sajnos nem tartható meg az etetésen huzamosabb ideig. Jól megfigyelhető, hogy semmi, de semmi periódikusság nincs még a kapások között. Egy-egy kósza egyed cirkál csupán a partról még kényelmesen meghorgászható részeken. Belőlük lehet néhányat horogra csalni a nap folyamán.
Mire belefordulunk a késő délutánba, újabb két egészséges, jól küzdő márnát sikerül szákolni.
Közben néhány horgász cimbora is a partra téved, innentől inkább az eszmecsere, ami igazán foglalkoztat, a peca aznapra már nem motivál. Úgy érzem nem lehet panaszra okom, hiszen négy gyönyörű harcos bajszossal ajándékozott meg a kora tavaszi DUNA...

Minden kezdet nehéz...

Végre ismét feszíti a Duna vize...

Végre március van és még ha csiga tempóban is, de szerencsére felfelé kúszik a hőmérő higanyszála. A nappalok már kimondottan kellemesnek mondhatók, csak az éjszakai enyhe fagyok és a kissé színtelen táj emlékeztet arra, hogy nem is olyan rég még az ólomlábakon járó tél volt az uralkodó.
A melegedő időjárásnak köszönhetően vizeink hőmérésklete is napról-napra, ha csak néhány tized fokkal is, de melegedésnek indul. A környékbeli tavakon már javában fogják a békés halakat, de a Duna az más tészta, itt semmi sem ilyen egyszerű. Minden esetre egy próbát már igazán megér.

Szerencsére ezek a monstrumok mindig a folyó másik odalán közlekednek...

Első peca...

Eljött a napja annak, hogy néhány órára szerencsét próbáljak a Dunán. A folyó hőfoka Budapesten még nics 6 celsius fok sem. Egész pontosan 5,7 fok az adott napon. Egy kisebb áradast követően vagyunk éppen. Szép lassú, de folyamatos apadás mutatkozik a grafikonon, mindezek ellenére szerencsére azért bőven van még víz a mederbe.
A 2015-ös esztendő első pecáját oda terveztem, ahol a tavalyi esztendőben, dátum szerint épp egy évvel és egy nappal korábban, már az első peca márnát és néhány jobb kapást adott. Némiképp melegebb volt már a víz hőfoka akkor, de azért kellő optimizmussal vágtam neki, a délutáni pár órának.

2014-ben az első peca első hala...

A déli órákban érkeztem a partra, bevallom őszintén kicsit fura érzés, amolyan bizonytalanság járta át a mozdulataimat. Ezalatt a néhány téli hónap alatt igencsak berozsdásodik az ember fia. Amég a szezonban kis túlzással csukott szemmel vagy akár az éjszaka sötéjében is képes vagyok tökéletesen megkötött szerelékeket készíteni, most mégis kicsit sete-suta mozdulatokkal és komótos tempóban készül a végszerelék és legalább egy tucat horogelőke, mert ugyebár az fogyóeszköz a Dunán.

Nehéz fegyverzet...

Jöhet az etetőanyag keverés...

Sokat morfondíroztam egy ilyen korai hidegvízi pecára milyen színű és ízvilágú eteővel készüljek.
Végül úgy döntöttem, egy világos talán túl élénk színű és a nyári időszakban használatos etetőt keverek  össze egy fekete kimondottan hidegvízi örleménnyel. Mindezt természetesen jó adag barna agyaggal dúsítottam, ami fontos szerepet játszott a nemcsak a keverék nehezítésében, de a megfelelő szín kialakításában is. Persze mit sem ér egy ilyen mix, ha nem használunk hozzá kellő mennyiségű fehérjebombaként szolgáló csontkukacot.

Tartalmas etetőanyag...

Több mint 200g összsúlyban...

Végre megkezdődhetett a peca...

Lendültek az első dobások. Miután sikerült megtalálni a megfelő távot, ahol még stabilan megáll az 5oz folyóvízi kosár és nem mellesleg akadómentes is a rész következhetett a zsinór klipszbe történő kiakasztás. Ezzel lehet biztosítani, hogy mindig ugyanoda érkezzenek a finomsággal megtömött kosarak. Ezáltal létrehozunk egy etetőanyag folyosót, ami biztosítja számunkra a távolabb keresgélő halak számára az egyenes utat a felcsalizott horgunkhoz. Persze ilyenkor hideg víz esetén lényegesen több idő mire felkeltjük kedvenceink érdeklődését és rátalálnak a "terített asztalra".

Minden évszakban fontos eleme a Dunai pecáknak...

Mindezek tudatában megállás nélkül rendültlenül szórtam a nehéz kosarakat, melyek bombaként robbantották szét a rohanó Duna felszínét.
Telt-múlt az idő és lassan órák óta várom a csodát. Átfutott az agyamon, hogy talán még tényleg őrültség ilyen hideg víznél, nappali órákban márnára horgászni. Csupán a belső vívódás elején tartok, amikor a semmiből bődületes ütés sorozatot kapok, az addig mozdulatlanul feszűlő spiccre.
A másodperc tört része alatt már kezemben hajladozik a bot, amit az év első márnája próbál kitépni a szorításomból. Erejéből és kitartásából megfordul a fejemben, hogy talán külső akadás történt, ettől tartja magát ilyen határozottan a mélyben és rohan ki többször szinte megállíthatatlan módon. Ám lassacskán felőrlöm az elejét és az enyhén opálos vízből átselylik egy gyönyörű sodrófa vadvízi harcos sziluettje.
Lenyúlok a merítőért és lassan halam mögé engedem és várom, hogy a hibátlan példány a folyó hátán belecsússzon az ideiglenes rabságot jelentő hálóba. Azonban a most először használt szakáll nélküli horog egyszercsak kipattan a szájából és egy farok csapással idejekorán búcsút int.

 Vajon a szakáll nélküli horog miatt vesztettem el ma mindkét halamat???

Sokáig nem csüggedek! Annak reményében, hogy nem egydül kóricál, hanem bandába verődve társai is elöttem kutakodnak, szinte azonnal újra lendítem a pálcát. Majd újra, újra és újra...
Sajnos újabb óra telik el a legapróbb mozdítás nélkül. Lassan kezdek átfagyni a szünni nem akaró szél érezteti hatását. Idővel a feladás gondolata fogalmazódik meg bennem. Ekkor a semmiből, tipikus paducos gyors kapás sorozatot kapok. Szerencsére utólérem és rövidke fárasztást követően hamar a parti kövezésen botorkálva ismételten a merítésre készülök, amikor kísértetiesen hasonló módon ez a halam is lefordul. Mint az előbb, úgy most is végig feszes zsinórral történt a fárasztás, azt gondolom nem hibáztam a merítést megelőző pillanatokban. Hogy a szakáll nélküli horog vagy csupán puszta balszerencse hozadéka volt a halvesztés?! Azt sajnos nem tudom megmondani. A késöbbiekben azért még tesztelem ezeket a barbless horgokat a Dunán.
Most azonban a hazaút mellett döntök. Pozitív és negatív élményeket adott ma a szeszélyes kora tavaszi Duna. Hamarosan ismét próbát teszek...

Sajnos nem ejtett rabul egyetlen halat sem a mai napon...

Szeszélyes November

Ősz van...

A nemrég még gyönyörű sárgás-vöröses színekben pompázó fák levetett ruhája, immáron esők áztatta, puha avarszőnyegként borítják az erdők talaját. Az egyre csak csupaszodó, ég felé meredő fák ágai, melyekről egykoron a dús levéltakaró árnyékából, csodás hajnali madárfütty szólt, most csupán hangoskodó éjfekete madarak hadának adnak éjszakára szállást. Kéményekből felszálló füst illata fűszerezi be a környező kihalt, sötét utcák hűvös levegőjét.
E korai órán csupán cipőm talpának halk kopogása töri meg a csendet, ahogyan sietősen lépkedek az utcák kövén. Gondolataim messze járnak, Dunai horgászatok emléke csal mosolyt, a kabát gallér takarta arcomra.

Még napfelkelte előtt érkezem meg, az őszi időszakban legtöbbször meghorgászott helyemre. Sok szép emlék köt ide az elmúlt esztendőkből. Habár hetek óta nehezen adja a halat és másoktól is csupa rossz híreket kapok, azért mégiscsak megér egy próbát.
Betörő hidegfrontot és az egész országra kiterjedő vörös riasztással egybekötött orkán erejű szelet jósolnak a hozzáértők, ami megint csak tovább nehezíti a dolgomat. Szélsőséges ilyenkor a halak kapókedve is. Vagy belenyúlok a jóba, vagy teljes kudarc lesz a mai nap krónikája.

Kora reggel...

Aprócska fejlámpám fényében, nyakamban a felszereléssel botorkálok a lecsapódott hajnali pára által korcsolyapályává változtatott beton rézsün, lefelé a vízig. Letelepszem a kövezésen, épp csak annyira közel a vízhez, hogy a hajóforgalom keltette hullámok ne veszélyeztessék a holmimat. Sehol egy lélek közel s távol én vagyok az egyedüli próbálkozó a szakaszon. Furcsa, hiszen ebben az időszakban sokan járnak le dacolva a hideggel egy-egy jobb márna megfogásáért. Na nem mintha társaságra vágynék, jobb szeretek csupán egymagam lenni a parton.
Ezekben a hónapokban különösen jók a délelötti és a kora hajnali fényváltást követő órák. Ennek tudatában hamar neki is fogok a szerelésnek, hogy mire a gyengélkedő őszi nap első sugarai átbuknak a horizonton, addigra minden a helyén legyen.
Paducok harsány fürdőzését és szép ezüstös márnák fordulását várom a világosodástól. Sajnos azonban hiába kémlelem a vizet, halak jelenlétére utaló jelet sehol sem látok. Ez bizony nem túl jó előjel.
Azért ilyen könnyen nem adom ám fel. A rendületlenül beküldött nehéz kosarak súlya alatt folyamatosan robban a Duna rohanó felszíne. Hiába az erőfeszítés...
Ezen felül tovább keseríti az életemet a rendszeres elakadások és folyamatosan bent hagyott előkék végeláthatatlan sora. Mondhatnánk, hogy mit is várok, hiszen ilyenek a Dunai pecák azonban most más a helyzet. Ez most nem egy természet által létrehozott akadó és nem is a kövezés. Megakadáskor érezni, hogy rugalmas, talán némiképpen mozdítható valamiben akadok el folyamatosan. Néhány dobást követően sikerül kimozdítani és egy hatalmas gubancot húzok ki. Több tíz méter különböző vastagságú főzsinórral, előkékkel, kosarakkal és még egy, a horgon rajtaveszett döglött gébbel is megspékelve. Sajnos az ilyen buta módon bent hagyott több méternyi zsinegek halmaza felelős a legtöbb beszakadásért a folyóinkon.
Végül több órányi kapástalanság és bosszankodás után kissé sértődötten fordítok hátat az „öreglánynak” és hazafelé veszem az irányt.

Új hely új remények...

Útközben belecsöppenek az ébredező város forgatagába. Útfelbontások, sávlezárások, és balesetek nehezítik a haladásomat. Persze mindez a munkába igyekvő autósok végeláthatatlan sorával kiegészítve. Amolyan szokásos Budapesti életkép. Áthaladva az egyik hídon, lepillantva a kanyargó folyó csillogó felszínére újabb gondolatom támadt. Egy régóta meghorgászni kívánt hely felé kanyarodtam, gondolván egy próbát megér az is, az időmbe belefér. Átkecmergek a felbojdult városon és egy nyugodt, hangulatos, a természetet kedvelő ember szemének örömteli táj tárul elém. Szinte nem is gondolnánk, hogy a betondzsungelben ilyet is találni. Felszerelés nélkül sétálgatok a parton. Horgászok nyomait fürkészem és annak ellenére, hogy csupán pár napja húzódott vissza a Duna a medrébe, már most is rengeteg eldobott csontis doboz, zacskók, és egyéb feleslegessé vált horgászeszköz árulkodik arról, hogy rendszeresen meghorgászott helyeken lépkedek. Végül egy jónak ígérkező szakaszon lehorgonyzok és tábort verek.

A folyam erőssége indokolttá teszi, hogy azonnal 6 oz-os kosarakkal tegyek kísérletet a szerelék helyben tartására. Az első dobást követően viszonylag sokáig sülyed a cucc, mély vízről tanubizonyságot téve ezzel. Várok néhány percet, hogy megnézzem miként viselkedik a felszerelés. Alapjában véve mondhatni fixen áll, csak időnként billent bele a víz ereje amit a spicc mozgása közveti felénk. Szeretem amikor így sikerül belőni a dolgot, mert az időnként bemozduló, fellibbenő csalinál gyakori eset, hogy szinte azonnal érkezik is a kapás, jellemzően paduc és márna az elkövető ilyen esetekben. Néhány próba dobás következik mielőtt kiakasztom a klipszbe a zsinórt. Szeretnék meggyőződni arról, hogy viszonylag akadómentes a meghorgászni kívánt terület. Szerencsémre teljesen tiszta...
A korábban bekevert etetőből gyakori dobásokkal igyekszek egy masszív etetési sávot kialakítani és később helyben tartani a pikkelyeseket.

Általában 20 perc kell, hogy egy keszegfélékből álló csorda első egyedei megrázzák a spiccet. Ez most valamivel tovább tart, amit a hirtelen lehülő víznek, a folyamatos apadásnak és a betörő durva hidegfrontnak a számlájára írok. Végül nem kell csalódnom, hiszen mindezekre kevésbé érzékeny halként paducok jelentkeznek elsőként.

A kapások sűrűsége messze eltér a melegebb időszakoktól, azonban hevességük és gyorsaságuk elképesztő, mint mindig. Szépen beállnak az etetésre, aminek örülök is meg nem is, hiszen idővel valami darabosabbat is jó lenne elkapni. Mondjuk egy szépen felhízott márna személyében. Etetőanyaggal töltve lendítem a pálcát, de egy picit a csalogatóanyaggal felszórt terület alá, mellé próbálok koncentrálni. Hátha kóborló nemes halra találok, annak szélén. Nagyon sokszor nem mennek be brusztolni a keszegnépség közé, ilyenkor szépen csendesen a lesodródott szemcsék után kutatva lelhetünk rájuk. A tervem nem vált be!

Variáltam a csalikat, csonticsokor, giliszta, sajt és ezek különböző variációjával sem sikerült elcsábítani közülük egyetlen példányt sem. Ellenben a korábbi fehérhal kapások szépen lassan elmaradoztak. Beigazolódni látszik az időjósok által jelzett viharos erejű szél, felhőátvonulások és néha szemerkélő eső is azt jelzi igazuk volt. A késő őszi nyugodt, békés időjárás egyik percről a másikra megváltozik. Azért még bizakodó vagyok a horgászatot illetően és néhány réteg ruhát és fülvédő sapkát húzok magamra, ezután kissé komfortosabbá válik a peca.
Újabb vésettajkú had szórakoztat egy-egy szebb jászkóval kiegészülve, a márnának azonban nyoma sincsen. Úgy fest semmi nem kell neki ezen a napon...

Kézbeadott megoldás...

Lassacskán belefordulok a délutánba és miközben az időjárás egyre barátságtalanabbá válik, lelkesedésem továbbra sem lanyhul.
Hiszem, hogy itt vannak csak nem találom a megoldást a megfogásukhoz.

Szerencsémre a Duna végül megszán és honorálja az erőfeszítéseimet, kezembe adja a megoldás kulcsát.
Ad magából egy darabot, amivel sikerül végre a hőn áhított halakból elcsípni néhányat. A csoda csali pedig nem más, mint a Dunai halak természetes táplálékai közé tartozó kagyló. Ettől a fehérje bombától erősek és egészségesek ezek a halak. Sejtettem a rendszeres előke sérülésekből, hogy vélhetően kagylótelepen horgászom. Ez azonban csak akkor vált biztossá, amikor egy néhány összetapadt egyedből álló telepet sikerült horogba akadva partig kormányozni. Gondoltam egy nagyot és felnyitottam néhányat. Horogra tűzve egy szem csontival megtámasztva küldtem vissza a mélybe.

Nem mondom, hogy teljes meggyőződéssel állítottam volna bárkinek is, hogy bejön de hát vesztenivalóm nincs. Más vizeken is bizonyított már korábban. Miért pont itt ne működne a dolog?!
Nem kis meglepetésemre alig néhány perc elteltével vehemens kapással jelentkezik az első bajszos. Nagyon jól védekezik. Trükkösen kihasználja az erős sodrás adta lehetőségeket, szinte belefekszik abba. Jó pár perc mire ki tudom fordítani belőle és megadásra tudom kényszeríteni.

Hihetetlen öröm ül ki az arcomra, pedig a java még csak most kezdődik. Szerencsére jól tart a csali a horgon, így több halat is sikerül horogvégre csalni ugyanazon darabkával. Mintha egy ellentétes nap kezdődött volna, néhány percenként csavarja le a spiccet egy-egy merene.
Azonban mint minden csoda, ez sem tart soká...

Egészen pontosan addig amíg tűzni tudok a horogra a puhatestűekből.
Miután elfogy az utolsó is, olyan mintha elvágták volna a dolgot. Hiába tűzök ismét a meglévő csali arzenálból, újabb kapás már nem, viszont csúnya esőfelhők érkeznek gomolyogva, ami semmi jóval nem kecsegtet. Akármennyire is sajnálom, de abba kell hagynom ezt a mai pecát.
Rohamléptekben szedem össze felszerelésem és rendezetlenül szórom a csomagtartóba. Nagy zuhé van készülőben, amit én már nem szándékozok megvárni. Indulás után néhány perccel leszakad az ég. Sok autós félreállni kényszerül, mert a látási viszonyok, majdhogynem 0-ra csökkennek. Még időben indulok haza. Kicsit fázósan, de mosolygósan, teli élménnyel vezetek hazáig.

Itt van az ősz itt van újra...

Itt van az Ősz itt van újra...

Sokan bánkódnak, hogy ilyen hamar tovatűnt a nyár. Azonban a Dunai márna horgászok szívét csupa jó érzés tölti el látván, hogy a környező fák egykor erőtől duzzadó méregzöld levelei lassan, de biztosan sárgás-vöröses köntösbe öltöztetik a tájat. Idővel megtelnek az elnéptelenedettnek hitt szakaszok, pecások százai tesznek kísérletet egy-egy jobb marci becserkészésére, hiszen itt van az ősz itt van újra...

A márna az egyik olyan kiváló sport halunk, amely sok horgász számára a nyári hónapok folyamán szinte teljesen eltűnik a megfogni kívánt halak széles palettájáról. Azonban szeptember havának első felétől ez gyökeresen megváltozik. Célhalunk viselkedése, tartozkodási helye és táplálkozási szokásai alapjaiban változik meg. Könnyedén becsaphatóvá válik.

Nyári időszakaban számos dolog nehezíti a megfogásukat, legfőképp az, hogy az erős sodrást jelentő meder közepétől csak ritkán merészkednek a part közeli, feeder bottal még kényelmesen megdobható és a szereléket jó eséllyel fixen tartható zónákba.

Tovább nehezíti a dolgunkat az apró keszeg népség tömeges jelenléte. Nagy egyedszámuknak és mohoságuknak köszönhetően szinte azonnal felveszik a márnáknak szánt csalit. Így a bajszosoknak szinte esélyük sincs a felkínált eleség közelébe kerülni.

Az egyre csak hűlő vizekben ez azonban teljesen megváltozik. Az apróságok szinte teljesen eltűnnek, helyükre fajtájuk nagyobb egyedei valamint a márnák kerülnek. Ezzel arányosan kapásaink száma is jelentősen csökken, a megfogott halak egyedsúlya azonban számottevően növekszik.

Szerelék és csali

Szeptembertől kezdve őkelméket semmi más nem érdekli csak hogy jól lakhassanak. Ennek érdekében „disznó” módjára mindent elfogyasztanak, ami az útjukba kerül és ehető. Nem kell fogalkoznunk miként finomítsuk le a szerelékünket, hogy még a legfinnyásabb kedvükben is kapást tudjunk kicsikarni. Nem kell dilemmáznunk azon, hogy a 12-es avagy 14-es horogra vajon csak kettő netán három szem csontit tűzzünk. Előkerülhetnek a „nehéz” szerkók és a nagy csalik.

Étvágyuk nagyságával csupán harcosságuk veheti fel a versenyt, hiszen készülve a hosszú télre erejük teljében a végsőkig küzdenek a szabadságukért.

A legtöbb márna horgász (köztük én is) egy-egy vadul küzdő őszi márnának köszönheti, hogy szerelmese lett a műfajnak. Nincs szebb látvány és nagyszerűbb érzés, mint amikor a kezünkben lüktető, erős, folyóvízi feeder karikába hajolva próbál megálljt parancsolni, a folyásnak felfelé úszó harcos bajszosnak.

Ennek megfelelően, a puha, lágy feederek szóba sem jöhetnek. Kedvenc botom, a -Shimano alivio barbel classik- ilyenkor jut főszerephez. Általában egy bottal horgászom a Dunán, amit nyáron a magas kapásszám, míg ilyenkor a gyakrabban beeső nagyobb egyedsúlyú halak megléte tesz indokolttá. Teljeskörű odafigyelést igényel mindkét időszak.

Az orsónk gyakorlatilag azt leszámítva, hogy tökéletes fékrendszerrel rendelkezzen és hogy a dobja rendesen meg legyen töltve zsinórral, ha kis túlzással is, de nem igényel különösebb odafigyelést. Madzagnál, a már megszokott kopás állóság mellett a jó nyúlással rendelkező minőségit javaslom, színből legfőképp az átlátszót.

A nagyobb és harcosabb halak miatt méretben erősebbet kell választanunk, leginkább a 20-as, de olykor a 22-es méret is indokolt lehet ha szeretnénk halunkat némiképp irányításunk alatt tudni.

A horognak is nagy szerep jut ilyenkor, hiszen az erős rohamokat a szerelékünk minden elemének bírnia kell, ha valahol nincs összhangban a felszerelés, az bizony könnyen halvesztéssel járhat. A kisméretű, vékony húsú horgok könnyen kinyílhatnak.

Ne kössünk kompromisszumot kiváló hegyű és vastag húsú minőségi horgokat javaslok.

Végszereléknek sokan a dunai nagyhurkos kötés, ólommal szerelt változatát használják előszeretettel viszont én javaslom ilyenkor is a kosarak használatát. Kapásaink száma etetőanyag használata mellett sokszorosa, az ólmos szerelékkel szemben.

A horogmérettel arányosan, a csalink mérete is növekedhet. Bátran használjunk nagy sajtkockákat, kolbász darabot néhány szál gilisztából álló csokrot és csontiból is nyugodt szívvel tegyünk annyit a kampóra, amennyit nem sajnálunk. Biztosak lehetünk benne, hogy kedvenceink ellentmondást nem tűrően szippantják fel azokat.

Etetőanyag használata

Az egyébként 10-12 fős általában egyen méretű márnák ilyenkor óriási rajokba tömörülnek, amik akár több száz fősek is lehetnek. Így kutakodnak a parti sávban táplálék után, hogy megfelelő mennyiségű tápanyagot raktározzanak fel a téli hónapokra. Amennyiben etetőanyagot használunk, ha csak rövid időre is, de magunk előtt tudjuk tartani őket ha többre nem is, de néhány egyed megfogásáig egészen biztosan.

A lehűlő Dunán, legalább 10 fokos vízig mindenképpen érdemes etetőanyagot használni. Ugyan mennyiségben már szinte elég, ha csupán a nyáron megszokott mennyiség felét keverjük be. Ilyenkor már inkább a minőség és nem feltétlenül a mennyiség az, ami mérvadó. A megfelelő nehezítés mellett dúsítsuk keverékünket minél több élő anyaggal, gondolok itt csontira, vágott gilisztára de nagyon jó és fogós lehet még, a magas fehérje tartalmú pelletek jelenléte a csalogató anyagban valamint ne spóroljunk az olajos magvakkal sem. 

Ízvilágban egyre kevésbé érdemes a sós irányba tendálni, ahogy csökken a víz hőfoka, az édesebb ízeket részesítsük inkább előnyben.

Fontos még az etető színezete is. Meleg hónapokban sokszor használunk piros, sárga, rikítóbbnál rikítóbb keverékeket, ez abban az időszakban kiválóan működik azonban ha a víz hűlni kezd és egyre átlátszóbb tisztaságúvá válik. úgy riasztólag hathat a halak számára. Ezért érdemes egyre jobban a sötétebb tónusú színek felé orientálódni. Ezek lehetnek a barna legkülönbözőbb árnyalatai majd a fekete, végül 6 fok alatti víznél már szinte egyáltalán nem érdemes használni.

Napszak csere

Egészen augusztus végéig elmondható az az örök érvényű igazság, hogy a nappali órák gyengébb- míg az esti-, éjszakai időszakok jóval intenzívebb fogási eredménnyel bírnak. Éjszaka bátrabban és gyakrabban merészkednek dobás távra a rózsahalak. Amikor azonban a fák levelei vöröses-sárgás ruhát kezdenek ölteni. akkor ez a jelenség a visszájára fordul. Erősödő nappalok és gyengülő éjszakák kezdik jellemezni ezt az időszakot.

Legfogósabbnak számomra a délelőtt 10 és délután 4 közötti órák bizonyulnak.

Ha szerencsénk van és a tavalyihoz hasonló, hosszú, kellemes vénasszonyok nyara lesz akkor akár november végéig jó eséllyel indulhatunk a Duna kövezéseire egy kis harc reményében.

Na és hol?

Az őszi márnázáshoz nem kell túl sok helyismeret, ugyanis kis túlzással, bárhol horogra csalhatóak folyóvízi erőgépeink. Bátran próbálkozhatunk sóderon, sziklás-akadós részeken városokban vagy éppen csendes, eldugott helyeken, a márnák garantáltan ott lesznek és táplálkoznak. Némi segítséget nyújthat talán a nyáron megszerzett tapasztalat, hiszen sok beszakadt szerelék árán ugyan, de nagyjából kiismerhettük kedvenc helyeink meder alakulatait valamint ahol az év más időszakaiban is gyakori vendégnek számítottak a bajszosok, ott ilyentájt még többen vannak jelen.

Őszi cserkelés

Ősszel előszeretettel alkalmazok egy lényegében igen egyszerű, ám hatékonyságát és eredményességét tekintve meglehetősen eredményes módszert, az úgynevezett „vándor pecát” vagy „cserkelést”!

Ennek lényege, hogy nem letelepszem egy adott helyen és ha van hal, ha nincs akkor is végig ülöm a napot, várva a jószerencsére, hanem igen is magam megyek a kiszemelt „vad”, jelen esetben a márna után.

Természetesen senki nem szereti a kényelmét feladva, cirkuszosok módjára folyton költözködni a parton azonban rengetegszer megtérül a fáradozásunk. Hozzáteszem alap feltétele a dolognak, hogy lehetőleg minimál cuccal vonuljunk a folyóhoz, minden létező felesleges cucc maradjon otthon. Csupán egy bot, állvány és egy marék csali az ami kelhet ehhez a pecához.

Folyóvízen örök igazság, hogy a horgászat megkezdését követő első 1 órában nincs jobb halunk akkor érdemes továbbállni, mert kevés rá az esély, hogy a későbbiekben lesz, ugyanis vélhetően üres a pálya.

Ezt jelen esetben akár fél órára is szűkíthetjük. Etetőanyag használata ilyenkor teljesen felesleges illetve egyenesen pazarlás. A horgászat megkezdését általában a kedvenc vagy ismert helyen indítsuk el. Telik-múlik az idő és ha nincsen jelentkezőnk akkor azt a néhány holmit, amit magunkkal hoztunk, telepítsük át tetszés szerint feljebb vagy lejebb 25-30 méterrel. Ezt addig ismételgessük míg rá nem találunk a táplálkozó csordára. Ha megvannak az hamar kiderül, hiszen rövid időn belűl 2-3, de akár 4-5 márnát is kikaphatunk belőlük. Ha a fogásokat követően néhány dobás üresnek bizonyul, akkor a raj tovább haladt, így hát nekünk is követnünk kell őket. Leginkább a sodrásnak felfelé induljunk, hiszen a bajszosok is ezt az utat választják legtöbbször. Mozgásukat úgy képzeljük el, mint egy állandó körforgást, bizonyos időszakokban visszatérnek ugyanarra a helyre és kezdik előről a táplálékszerző körutat.

Akárhogyan is horgászunk márnára, ha sikerül belőlük néhányat becsapni, feledhetetlen élményekben lesz részünk, ez garantált.