2015. szeptember 6., vasárnap

Zuhanó vízhőfok...





Mondhatni, napi rutinnak számít, minden egyes Dunai peca megkezdése előtt a vízügyi honlapok, a különböző meteorológiai állomások grafikonjainak böngészése. Időjárás, frontok, vízállás, légnyomás és még ki tudja miféle hókusz-pókusz alapján készülünk fel, az elöttünk álló horgászatra. Azonban van egy adat, amivel talán a legkevesebbet foglalkozunk az év során, ez pedig nem más, mint az éppen aktuális vízhőfok. Pedig igen is vannak olyan időszakok, amikor talán az egyik legmeghatározóbb tényező, a megfigyelt adatok közül...





A kezdet és a vég...

Az esztendő nagy részében persze nincs is rá szükség, hogy különösebben odafigyeljünk erre, hiszen kis túlzással, mindegy, hogy éppen 20 vagy 22 fokos a folyó hőfoka. A halak ott vannak és megfoghatóak. Azonban van két jeles dátuma minden évnek, ami gyakorlatilag maga a kezdet és a vég. Ekkor nagyon is meghatározzák a horgászatunk milyenségét, az éppen aktuális értékek.
A Dunán, a partról való eredményes horgászat békés halra leginkább akkor lehetséges, ha annak optimális hőfoka biztosítja számunkra, hogy a halak nem a belső, húzósabb, mélyebb vízrétegekkel rendelkező, elérhetetlen szakaszokat részesítsék előnyben, hanem az általunk meghorgászni kívánt part közeli zónákat. Ez a hőmérsékleti küszöb nagyjából tavasszal és ősszel is egyaránt, 6 Celsius fok környékére tehető. Tavasszal, március első heteiben számíthatunk ennek az értéknek az elérésére, és ahogyan az idő előrehaladtával a nap ereje lassan melegíteni kezdi a sekélyebb részeket, úgy egyre gyakrabban és nagyobb számban keresik fel a márnák és a keszegfélék a gyorsan melegedő részeket. Ilyenkor kezdődik számunkra az igazi horgász szezon és tart egész addig, míg késő ősszel, dátum szerint megközelítőleg november közepe, vége tájékán ismételten beesik 6 fok alá. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ősszel, ezt az időszakot megelőzően még jó eséllyel, a téli vermelő helyek ismerete nélkül is kapásokat tudunk kierőszakolni, a rohamosan hűlő vízből. Ezek az elmúlt év tapasztalatai. Persze, a nagy átlagtól eltérően jó vagy rossz időjárási viszonyok esetén, akár hetekkel eltolódhat pozitív és negatív irányba is a kritikus hőmérséklet elérésének időpontja. Amíg a tavaszi felmelegedés legtöbbször lassú és fokozatos, addig a tél közeledtével a lehűlés rendkívül gyors és könyörtelen.
Mindezek ékes bizonyítékául szolgál, a 2014-es esztendőben bekövetkező November végi drasztikus vízhőfok csökkenés is amely, alig egy hét leforgása alatt, a mennyországból a pokolba taszította a márnák megszállottjait.



Az utolsó 3 peca...

Szerencsére ebben az évben is szép hosszú idényünk volt. Változékony, nem ritkán viharos, de azért sokáig kitartott a jó idő, ami biztosította számunkra, hogy akár nap, mint nap jó eséllyel, szép fogásokban reménykedve látogassunk el az „öreglányhoz”.
Bőven November közepén tapostuk már az idő kerekét, mikor úgy hozta a sors, hogy Rezső cimborámmal, egy héten belűl 2-2 nap megszakítással, de 3 alkalommal is az öreg folyó kövezésein hódolhattunk kedvenc szenvedélyünknek. Ez a három nap hűen tükrözi, hogy miként is változnak, csupán a hideg beálltával a fogási esélyeink. Minden alkalom megérne egy külön-külön mesét de, hogy érzékeltessem azt, hogy mennyit változik csupán néhány fok csökkénessel a halak kapó kedve, szokásai, az talán így összefoglalás szintjén is jól szemléltethető lesz.




Első nap, a vízhőfok még 10 fok felett...

Minden ideálisnak volt mondható. A vízhőfok illetve az időjárás is az évszaknak megfelelően alakult valamint a vízállás is kedvező. Se nem túl magas, se nem túl alacsony és ami a legfontosabb, hogy éppen stagnált.
Korán érkeztünk a folyóhoz. A nap még alig mutatkozott a horizonton, mikor a spicceinket már feszítette a Duna rohanó víze. Ipari mennyiségű előre bekevert aromásított, agyaggal kellőképpen nehezített etetőanyaggal és fejenként legalább 1,5 liter élő csontkukaccal és vágott gilisztával készültünk a mai napra. Minden jel arra mutatott, hogy egy igazán remek, élményekben gazdag nap áll előttünk. A kedélyeinket azonban hamar lehűtötte, a fényváltást követő, majd két órányi eseménytelenség. A lendületünk azonban nem tört meg. Rendületlenül szórtuk a nehéz, finomságokkal tömött kosarainkat, mindig ugyanarra a távra. Ebben az időszakban természetesen jóval több idő kell, hogy a hal ráálljon az etetési sávra, így hát türelmesen vártunk. Munkánk gyümölcse beérni látszott, mikor a spicc lecsavarással bejelentkezett, az aznapi első harcos.







Mivel a csapatokban mozgó halak ilyenkor nagy számban vannak jelen előttünk, a lehető leggyorsabban vissza kell juttatnunk szerelékeinket és persze ami még nagyon fontos, hogy továbbra sem szabad spórolni a bejuttatott etetőanyag mennyiséggel. A jelenleg mohón lakmározó raj, ha terített az asztal, akkor sokáig magunk előtt tartható. Mondanom sem kell, a két bottal történő horgászat ilyenkor szinte teljesen felesleges és majdhogynem lehetetlen is. Ugyanis kapás, kapást ér. Erejük és gyorsaságuk pedig joggal ad okot a félelemre, hogy míg az egyik bottal fárasztunk, a másikat lerántva az állványról, a Duna mélyre cincálják azt vagy meglépnek az előkével. A nap folyamán minden a forgatókönyvnek megfelelően zajlott, szinte nem volt üresjárat. Szerencsére a keszeg népség apraja már elhúzódott, így vagy márnák vagy pedig csodás méretű, vésett ajkú paducok rázták a spiccet.



A show egészen addig tartott, míg a megfáradt, gyengélkedő nap el nem kezdett alábukni. Innentől mintha elvágták volna a dolgot, a legkisebb pöccintés nélkül sötétedett ránk az este. Panaszra azért nem lehetett okunk, hiszen annyira tökéletes pecát zártunk, hogy a csalogatóanyag, csali vagy éppen a szerelék legapróbb változtatása nélkül is, kis túlzással, de számolatlanul húztuk a halat.



Második etap, akadozó gépezet...

A főként éjszakai erőteljes fagyoknak köszönhetően, két nappal később csupán annyi volt a változás, ami a körülményeket illeti, hogy több mint 2 fokkal lett hidegebb a folyó. Mivel minden más körülmény szinte azonos, a két nappal ezelőttihez képest, gondolhatnánk azt, hogy ismét rendkívüli nap vár ránk.
Azonban...



A reggelünk nem kezdődött másként mint legutóbb. A pirkadat első óráiban, kapás nélkül telt az idő. Majd jelentkezett az első delikvens, ezután rövid időn belül még egy és még egy. Jött a meglepetés, hisz közel egy órás szünet következett. A nagy csendet ismét néhány gyors kapás törte meg, pár padró és bajszos személyében, aztán ismét mozdulatlanok maradtak a spiccek. Hiába szórtuk, a fehérjével dúsított csalogatóanyagot még nagyobb intenzitással, akkor sem tudtuk magunk előtt tartani a beúszó csordát. Rá kellett jönnünk, hogy a hal raj méretétől függően, maximum 15-20 percünk van egy-egy kapásokkal teli periódusban. Ilyenkor lép életbe az az opció, hogy kapást követően, a lehető leggyorsabban merítőbe tereljük a halat majd ezután azonnal juttassuk vissza a szerkót a etetett sávba. Ennek a kapkodásnak persze az a gyakori következménye, hogy túl erőltetjük a fárasztást, ami gyakran halvesztéssel párosul.



Tipp:
Ezekben a rövidke, intenzív időszakokban sokat javíthatunk esélyeinken, egy nagyon egyszerű megoldással. Egy kevéske, már bekevert etetőanyagot elkülönítünk és teszünk még pluszba bele, egy jó adag agyagot. Az sem baj, ha kicsit túl nedvesítjük a keveréket jelen esetben. Ugyanis, ez a kissé ragadós massza, egyfajta dugóként fog funkcionálni. A nagy szögletes kosár egyik végébe tömünk egy keveset majd a fennmaradó rész ¾-ig feltöltjük csontival és a legvégén ismét ledugózzuk az etetővel. Vízbe érkezést követően és amíg a kosár beáll a helyére, garantáltan bent tartja az élő anyagot. Rövid időn belül, a víz ereje megteszi hatását és csonti felhőként áramlik ki a kosár tartalma. Ilyenkor, ha van hal a horog környékén, akkor az nem tud ellenállni a kísértésnek. A kapás szinte azonnali, erejét tekintve pedig mindent elsöprő. Érdemes akár kézben tartott bottal is kipróbálni.








Szépen csordogált a nap, ebben a ritmusban fogtunk is jó néhány halat, ám az előző peca katarzis élményét meg sem közelítette a nap. Azért panaszra most sem volt okunk. Mindamellett, lényegesen többet kellett tennünk egy-egy marci megfogásáért.



Harmadszor ugyanott...

Ismét két nappal később jártunk az időben és persze mi megint a vén Dunát ostromoltuk. Az éjszakai fagyok tovább éreztetik hatásukat. Még éppenhogy 6-7 fok között mozogott a vízhőfok, ilyenkor már nem érdemes nagy reményt fűzni a nap kimagasló eredményességéhez. A korábbi reggelektől eltérően, most az első dobás máris halat adott, ami némi reménysugárral kecsegtetett, az előttünk álló időre nézve.





A későbbiekben azonban semmi sem ment ilyen egyszerűen. Gyakorlatilag minden egyes kapást úgy kellett kicsikarni. Azok közt periódikusság vagy folytonosság pedig még csak véletlenül sem volt felfedezhető. Minden megfogott halunkat jó ideig csak a mozdulatlan spiccek bámulása követte. Kísérletezéssel múlattuk az időt. Variáltunk az eteőanyag színével, ízével. Előkerültek a rövidebb, vékonyabb előkék valamint a kisebb horgok, a láda mélyéről. Eddig a parttól alig 15-18 méterre horgásztunk, most nagyobb távolságra is bevetettük horgainkat. Elérkezettnek láttuk a dolgot, hogy hadra fogjuk második számú pálcáinkat is, de mind hiába. Egy adott szakaszon legalább 3-szor vándoroltunk feljebb vagy lejjebb, de a fáradozásainkkal is elég szegényes eredményt értünk el, az előző alkalmakhoz képest. Csupán csak töredékét fogtuk a korábbiaknak. Sajnos fájó szívvel, de ki kellett mondanunk, hacsak nem történik nagy változás az időjárás alakulásában, akkor bizony le kell zárnunk ezt a márna szezont is.
Csak abban bízhatunk, hogy hamar jő a tavasz és a nap melegétől ismét felfelé kúszik majd a hőmérő higanyszála...



2015. június 21., vasárnap

Ősz, Duna és persze márnák...


Ugyan, az az elmélet már régóta megdőlt, hogy csak és kizárólag ősszel foghatóak a Duna vad harcosai. Azonban sokan mégis kizárólag ilyenkor veszik célkeresztbe őkelméket. Azt persze nem tagadom, hogy lényegesen könnyebb ilyenkor becsapni őket és az év leg élménydúsabb pecai ilyenkor várnak ránk. Amennyiben szép hosszú vénasszonyok nyarában van részünk, akkor, ha tehetjük, ne szalasszunk el egyettlen napot vagy lehetőséget sem, hogy kedvenc szenvedélyünknek hódoljunk a Duna kövezésein, vagy éppen sóderos szakaszain.



November havában járunk már és a vasmarkú tél közeledte erősen éreztei hatását. Éjszakánként bizony már a mínuszoké a főszerep és hiába a nappalok szikrázó napsütése hiszen a gyengélkedő nap erej már nem sok meleget ad a hűvös széltől kipirosodott arcunknak. A természet is aludni készül már, a lecsupaszodott agakon fekete madársereg érces károgása az elmúlás hangjaként vízhangzik a messzeségben. A folyó viszont még nagyon is aktív életet él! Lakói igyekeznek kellő mennyiségű tápanyagot raktározni szervezetükben a hosszú hideg hónapokra.Tehát javában zajlik, az úgynevezett nagy zabálás, amit mi horgászok ha tehteünk, akkor igyekezzünk kihasználni.


Viszonylag komor klasszikus késő őszi idő virradt ránk, a felhők mögött megbújó nap még alig bukott át a horizonton, mikor spicceinket már feszítette a Duna rohanó, ellentmondást nem tűrő ereje.
Rezső barátommal tele reménnyel és kellő elszántsággal vágtunk neki a mai pecának. Szükségünk is volt erre hisz sajnos a fényváltást követő időszakban kis híján a legapróbb érdeklödés nélkül múlattuk az időt. Természetesen ez is az évszaknak megfelelően alakult, hisz ilyenkor leginkább a délelötti és kora délutáni időszak az ami kifejezetten halbőnek mondható. Valamint az etetésre beálló halaknak is jóval  több időre van szükségük mivel a keszegfélék apraja már "elült" nincs aki felhívja a figyelmet a terített asztalra. Biztosak voltunk benne, hogy csalódnunk nem kell majd! Számos forgás és ugrás adott visszajelzést arról bizony jó helyen ülünk. Tehát vélhetően előbb vagy utóbb beérik az etetés és elhúzza a spicceinket néhány marci.


A taktika...

A peca megkezdésekor úgy döntöttünk, hogy mindketten más és más távon keressük majd a halakat és amelyikünk eredményesebbenk bizonyul, ahhoz igazodva alkalmazkodik a másik. Barátom szinte vészesen közel, a kövezés vége alá horgászott én pedig valamivel beljebb 18-20 méterre kezdtem szórni a kiakasztott zsinórklipszel a nehéz 5 oz kosarakat, megtömve minden földi jóval. Bőven készültünk etetőanyaggal, hiszen nem elég ide vonzani a halakat, helyben is kell tudni őket tartani, mert csupán addig maradnak még az etetőanyag utánpótlás forrása el nem apad. A hideg víz ellenére kezdésnek nem az ilyenkor fogósabb édes ízhatású, sötét etető került bekeverésre nálam, hanem a jóval világosabb színű, sós és sajtos ízekben domináló keverék. Mindezt kellő képpen megnehezítettük barna agyaggal. 3kg kajához legalább 2kg nehezítőanyagot használtunk fel. Ebből  keverékből természetesen nem maradhat el a lehülő vizek legfontosabb csalogató anyag a nagy mennyiségű csontkukac. Fejenként ilyenkor legalább 1,5 liter kerül felhasználásra. A nyári meleg vizekkel ellentétben, ilyenkor nem az apró keszegfélék tápláléka lesz, hanem célzottan a márnák megfogásához tesz jó szolgálatot.




Ha egyszer egy üzlet beindul...

Alig egy óra eseménytelenséget egy, a semmiből érkező bődületes kapás törte meg. Rezső "lába alá" bedobott szerelékre érkezett a dühödt harcos. Nagyon szép küzedelem vette kezdetét pont olyan, mint amit ember fia el tud képzelni, ha Dunai márnák harcáról esik szó. Tehát az a mindent bevetős, sodrásnak felfelé úszós, töbször kitörős, kövek közé befejelős történet. Egyszóval maga az álom! Viszont, ügyes, rutinos horgászról lévén szó, magasra tartott bottal ügyesen terlgette ellenfelét, míg végül sikerült merítő fölé húzni. Néhány fotót követően természetesen egy farokcsapással búcsútintve, ismét a rohanó folyó mélye felé vette az irányt.



Ezt követően beindultak az események egymást váltva húztuk a szebbnél szebb halakat. Gyakran pedig egyszerre történő fárasztások fűszerezték a katarzis élményt. A nagy egyedszámú csorda jó időre letáborozott elénk és látszólag tetszett nekik a felkínált eleség. A márnasereg közé be esett egy két vésettajkú paduc is de nem ám az aprajából, hanem ami már a Dunán is megsüvegelendőnek számít.





Rendkívűl eseménydúsan telt a délelöttünk nem volt szükség a szerelékünk legcsekélyebb finomítására, vagy az etető anyag variálására sem. A halak ott voltak és mohóna felvettek mindent amit eléjük raktunk.

Következett a délutáni előadás...

Az ilyen napokra mondják azt, hogy adakozó kedvében van az "öreg hölgy"és valóban!
Kapásaink sűrűsége és halaink harcikedve a későbbiekben sem csökkent.
Az év ezen időszakában már nem kell az etetés alatt, felett keresni a nagyobb márnákat.
Ugyanis az apróhalak hiányában nagyobb eséllyel hozzáférnek az esetenként magányosan keresgélő termetesebb márnák is a felcsalizott horgainkhoz.
A halak olyan szinten beálltak a kialakított folyosóra, hogy olykor a kosár még be sem állt szinte a kezünkből tépték ki a botot a fenevadak.
Sokat elmond az a tény is hogy külön-külön távon, különböző hosszúságú előkével és ízvilágában sem egyforma etetőanyaggal is közel azonos számban csavarták le spicceinket a halak. Egy szóval szinte minden mindegy volt nekik ezen a napon.




A novemberi napok már igencsak rövidülneképp ezért hamar utolér minket az éjszaka sötéte. Lassacskán a mögöttünk húzódó gátoldal teteje alá bukik a megfáradt nap. Ezzel egyidejüleg a hőmérséklet is hírtelen zuhanni, kezd valamint a kapások száma is is drasztikusan elkezdett csökkenni. Ezért egy csodás nap lezárásaként még a "kilépő" halak megfogásán fáradoztunk. Igyekeztünk a szögletes kosár belsejébe rengeteg csontit tömni, amiből a medrfenékre érve géppuska golyóként repkednek ki annak belsejéből az apró nyüvek. A környékben ólálkodó halak nem tudnak ellenállni ennek a jelenségnek és szinte azonnal leverik a csalit. Az így léprecsalt bucsú halaink megfogását követően, egy remek nap után a hazaút mellett tettük le a voksunkat. Valahol a lelkünk mélyén tudtuk, ebben az esztendőben már szinte biztosra vehető, hogy nem lessz ilyen csodálatos és nagyszerű pecában részünk...KÖSZÖNJÜK DUNA :-)


2015. március 29., vasárnap

A Duna vasárnap is nyitva tart...


Sokan nem hittük, mégis valóssá vált a vasárnapi zárva tartás felelőtlen gondolata. Vajon ezek után a magyar emberek miként és hogyan próbálják elütni a hét utolsó napjaira kötelezővé tett szabadnapjaikat?!?! Azt gondolom ez a jövő zenéje, minden esetre ha már ilyen csodás tavaszi időben van részünk, akkor én a horgászat semmihez sem fogható örömei mellett teszem le a voksomat. Hol másutt, mint a Dunán...


Melegedő folyó...

Alig egy héttel ezelőtt jártam az öreg folyón és a viszonylag hideg víz ellenére is sikerült néhány kapást kicsikarnom, sőt meglehetősen szép és egészséges marcikat is sikerült a hálóba terelnem, egy rövidke ideig.

Azóta a +15-18 fokos napi csúcshőmérsékleteknek köszönhetően a folyó vize, szinte napról-napra fél fokkal melegszik, amivel arányosan a fogási esélyeink is egyre csak növekednek.
Sokan azt gondolják, hogy az állóvizekhez hasonló módon ilyenkor kora tavasszal elsőként a keszeg népség nyeri vissza aktivitását és kezdenek neki a szélvizekbe az intenzív táplálkozásnak.
Ám a Duna teljesen más tészta...
Ősszel az apróbb fehérhalak előbb keresik fel telelő helyiket és a márnák maradnak a drasztikus hőmérséklet csökkenésig a partközeli zónákban. Tavasszal sincs ez másként, hiszen előbb talállkozhatunk a bajszosokkal a szélvizeken, mint a keszegnépség képviselőivel. Tehát érdemes, a március első napjain is a márnák nyomába eredni. Ezt mi sem bizonyítja jobban mint, hogy túl a 3-ik pecámon, a márciusi hónapban 9:1-re a márnák nyertek, ami a fogási arányokat illeti.
Most persze mondhatnánk, hogy mert nyilván erős, kizárólag a rózsahalak megfogására alkalmas végszerelékkel horgászok, melyet esélyük sincs felvenni a paducoknak, szilváknak, jászoknak és társaiknak. Mindenkit megnyugtatok, ez még csak véletlenül sincs így! :-)


Végszerelék...

Nem szeretném túlragozni a dolgot, hiszen korábban már elég sokat írtam arról, hogy melyik a számomra legkedvesebb szerelék, ami legtöbbször kapáshoz juttat és nagy százalékban biztonságosan merítőbe is terelhetőek vele a Dunai halak.
Viszont valamire mégis kitérnék, hiszen az előző írásomban, enyhén szólva is, de leszerepeltek az általam először használt szakáll nélküli horgok, elsősorban a halmegtartó képességük szempontjából.
Akkor megfogadtam, hogy amint lehetőségem adódik, mindenképpen adok még esélyt az említett kampóknak és ez így is lett...
Őszintén megmondom a kudarc élmény után, a következő peca első halánál, szinte remegő lábbal fárasztottam ellenfelem és bíztam a csodában, hogy az apró 12-es méretű barbless horog stabilan tartsa meg halamat a merítésig. Siker!!!
Majd ezt követően és azóta, majd' minden kapás után egyetlen lefordulás, horog kipattanás nélkül, kitűnőre vizsgáztak a Preston PR 36-os horgai. Az erős kagylón edzett szájban alig tűszúrásnyi seb keletkezett. Igazán halbarát megoldás...


Visszatérve a vasárnaphoz...

Nem érkeztem korán a kövezésre, ám a parton rajtam kívűl egy teremtett lélek sem kísértette a szerencséjét. Elmormoltam magamaban, hogy nesze neked senki sem dolgozik, pecára azonban mégsincs senkinek ideje. Komótosan pakolásztam, kötözgettem és élveztem a napsütést. Fél szemmel  persze azért a rohanó Duna felszínét kémleltem, egy-egy kósza csobbanásban reménykedtem, ami talán elárulja a jelenlegi távot, ahol szívesen tartózkodnak és talán táplálkoznak is a pikkelyesek. Segítséget azonban nem kaptam...

Nem maradt más, a nehéz 5 oz kosárral elkezdtem különböző távokon kísérletezni. Kerestem azt a határt, ahol az üres kosár még fixen ellenáll a rohanó víz erejének és természetesen viszonylag akadómentes a terep.
Néhány perc alatt sikerült ezt a vonalat megtalálnom és kezdődhetett, a kiakasztott zsinórklipsszel történő 5-8 percenkénti dobásokkal kialakított etetőanyag sáv létrehozása. A korábbi két peca tanulságaiból kiindulva nem számítottam egyhamar kapásra, hiszen mindkét esetben majd' két óra kellet ahhoz, hogy elhúzzák a spiccet. Ennek tudatában szórtam a tömött kosarakat és nagy meglepetésemre, talán a harmadik lendítést követően a csobbanást után szinte azonnal, maszatolós, de azért jól látható kapással jelentkezett az első vendég. Szinte a márna szájába dobtam a horgot...
Rövid tusa után megadóan csúszott a hálóba, a körülbelűl 45 cm forma marci.
Ezután következett, a már mentrendszerűnek mondható CSÖND.


A Harc...

Alig egy órája süttettem magam a vízparton, amikor szinte a semmiből érkezett, egy igazán tetszetős botra húzós kapás. Végre olyan igazán szemet gyönyörködtető márnás mozdulatsor.
Azonnal a nyélért nyúltam és felvettem a kontaktust a hallal. Nemcsak a kapás milyensége, de az első kirohanás ereje is azt sejtette, bizony szép jószág küzd a horgon. Szempillantás alatt lepörgettte a klipszig a zsinórt, így kénytelen voltam székemből felpattanva, öles léptekkel a köveken bugdácsolva lekövetni a folyónak lefelé rohanó hal mozgását.
Szép hosszú percekig tartó csatározásba kezdtünk, változó intenzitású, ám folyamatos harcban volt részem.
Az időközben benépesült parton kisebb szurkolótábor alakult ki, a hátam mögött kutyasétáltatók,  biciklisek maroknyi csoportja, halk drukkolása és persze jó tanácsai zengtek a parton, miszerint mit és hogyan is kellene csinálni fárasztás közben (persze gibicnek semmi sem drága) alapon.
Sokáig tartotta magát a mélyben, ez már darabosabb példányt sejtetett, de igazán komolyan csak akkor vettem a dolgot, mikor hengeres teste először átsejlett a szélborzolta Duna felszíne alól.
A 60 cm-es merítőbe csupán harmadik próbálkozásra sikerült belecsúsztatni, addig sehogyan sem akart beleférni. Végül azért csak meglett a koma...




Kora délutánig...

Ebben a márciusi időszakban megfigyeltem, hogy a kapások délután kettő óra magasságában szinte teljesen abbamaradnak. Persze, ha megvárnám az estét és sötétedés után is horgásznék, ismét eredményes lehetnék, de ezt mint ahogy korábban, úgy most sem teszem. Ilyenkor azért még hamar lehűl a levegő és a napközben kellemesen simogató szél a későbbiekben igencsak metszővé válik. Ekkor szépen veszem a sátorfám és hazaoldalgok. Tehát jó esetben addig horgászom, még a nap ereje kitart.
De még csak a déli harangszó hallatszik a távolból, tehát még bőven van időm.
A víz hőfoka valamivel több mint 7 fok, ami még azért mindig hidegnek számít, noha azért mint látjuk halat azért már ad a kitartó próbálkozásért cserébe.
Célhalunk, amennyiben az a márna, ilyenkor sajnos nem tartható meg az etetésen huzamosabb ideig. Jól megfigyelhető, hogy semmi, de semmi periódikusság nincs még a kapások között. Egy-egy kósza egyed cirkál csupán a partról még kényelmesen meghorgászható részeken. Belőlük lehet néhányat horogra csalni a nap folyamán.
Mire belefordulunk a késő délutánba, újabb két egészséges, jól küzdő márnát sikerül szákolni.
Közben néhány horgász cimbora is a partra téved, innentől inkább az eszmecsere, ami igazán foglalkoztat, a peca aznapra már nem motivál. Úgy érzem nem lehet panaszra okom, hiszen négy gyönyörű harcos bajszossal ajándékozott meg a kora tavaszi DUNA...





2015. március 12., csütörtök

Minden kezdet nehéz...

Végre ismét feszíti a Duna vize...

Végre március van és még ha csiga tempóban is, de szerencsére felfelé kúszik a hőmérő higanyszála. A nappalok már kimondottan kellemesnek mondhatók, csak az éjszakai enyhe fagyok és a kissé színtelen táj emlékeztet arra, hogy nem is olyan rég még az ólomlábakon járó tél volt az uralkodó.
A melegedő időjárásnak köszönhetően vizeink hőmérésklete is napról-napra, ha csak néhány tized fokkal is, de melegedésnek indul. A környékbeli tavakon már javában fogják a békés halakat, de a Duna az más tészta, itt semmi sem ilyen egyszerű. Minden esetre egy próbát már igazán megér.

Szerencsére ezek a monstrumok mindig a folyó másik odalán közlekednek...

Első peca...

Eljött a napja annak, hogy néhány órára szerencsét próbáljak a Dunán. A folyó hőfoka Budapesten még nics 6 celsius fok sem. Egész pontosan 5,7 fok az adott napon. Egy kisebb áradast követően vagyunk éppen. Szép lassú, de folyamatos apadás mutatkozik a grafikonon, mindezek ellenére szerencsére azért bőven van még víz a mederbe.
A 2015-ös esztendő első pecáját oda terveztem, ahol a tavalyi esztendőben, dátum szerint épp egy évvel és egy nappal korábban, már az első peca márnát és néhány jobb kapást adott. Némiképp melegebb volt már a víz hőfoka akkor, de azért kellő optimizmussal vágtam neki, a délutáni pár órának.

2014-ben az első peca első hala...

A déli órákban érkeztem a partra, bevallom őszintén kicsit fura érzés, amolyan bizonytalanság járta át a mozdulataimat. Ezalatt a néhány téli hónap alatt igencsak berozsdásodik az ember fia. Amég a szezonban kis túlzással csukott szemmel vagy akár az éjszaka sötéjében is képes vagyok tökéletesen megkötött szerelékeket készíteni, most mégis kicsit sete-suta mozdulatokkal és komótos tempóban készül a végszerelék és legalább egy tucat horogelőke, mert ugyebár az fogyóeszköz a Dunán.

Nehéz fegyverzet...

Jöhet az etetőanyag keverés...

Sokat morfondíroztam egy ilyen korai hidegvízi pecára milyen színű és ízvilágú eteővel készüljek.
Végül úgy döntöttem, egy világos talán túl élénk színű és a nyári időszakban használatos etetőt keverek  össze egy fekete kimondottan hidegvízi örleménnyel. Mindezt természetesen jó adag barna agyaggal dúsítottam, ami fontos szerepet játszott a nemcsak a keverék nehezítésében, de a megfelelő szín kialakításában is. Persze mit sem ér egy ilyen mix, ha nem használunk hozzá kellő mennyiségű fehérjebombaként szolgáló csontkukacot.

Tartalmas etetőanyag...

Több mint 200g összsúlyban...

Végre megkezdődhetett a peca...

Lendültek az első dobások. Miután sikerült megtalálni a megfelő távot, ahol még stabilan megáll az 5oz folyóvízi kosár és nem mellesleg akadómentes is a rész következhetett a zsinór klipszbe történő kiakasztás. Ezzel lehet biztosítani, hogy mindig ugyanoda érkezzenek a finomsággal megtömött kosarak. Ezáltal létrehozunk egy etetőanyag folyosót, ami biztosítja számunkra a távolabb keresgélő halak számára az egyenes utat a felcsalizott horgunkhoz. Persze ilyenkor hideg víz esetén lényegesen több idő mire felkeltjük kedvenceink érdeklődését és rátalálnak a "terített asztalra".

Minden évszakban fontos eleme a Dunai pecáknak...

Mindezek tudatában megállás nélkül rendültlenül szórtam a nehéz kosarakat, melyek bombaként robbantották szét a rohanó Duna felszínét.
Telt-múlt az idő és lassan órák óta várom a csodát. Átfutott az agyamon, hogy talán még tényleg őrültség ilyen hideg víznél, nappali órákban márnára horgászni. Csupán a belső vívódás elején tartok, amikor a semmiből bődületes ütés sorozatot kapok, az addig mozdulatlanul feszűlő spiccre.
A másodperc tört része alatt már kezemben hajladozik a bot, amit az év első márnája próbál kitépni a szorításomból. Erejéből és kitartásából megfordul a fejemben, hogy talán külső akadás történt, ettől tartja magát ilyen határozottan a mélyben és rohan ki többször szinte megállíthatatlan módon. Ám lassacskán felőrlöm az elejét és az enyhén opálos vízből átselylik egy gyönyörű sodrófa vadvízi harcos sziluettje.
Lenyúlok a merítőért és lassan halam mögé engedem és várom, hogy a hibátlan példány a folyó hátán belecsússzon az ideiglenes rabságot jelentő hálóba. Azonban a most először használt szakáll nélküli horog egyszercsak kipattan a szájából és egy farok csapással idejekorán búcsút int.


 Vajon a szakáll nélküli horog miatt vesztettem el ma mindkét halamat???

Sokáig nem csüggedek! Annak reményében, hogy nem egydül kóricál, hanem bandába verődve társai is elöttem kutakodnak, szinte azonnal újra lendítem a pálcát. Majd újra, újra és újra...
Sajnos újabb óra telik el a legapróbb mozdítás nélkül. Lassan kezdek átfagyni a szünni nem akaró szél érezteti hatását. Idővel a feladás gondolata fogalmazódik meg bennem. Ekkor a semmiből, tipikus paducos gyors kapás sorozatot kapok. Szerencsére utólérem és rövidke fárasztást követően hamar a parti kövezésen botorkálva ismételten a merítésre készülök, amikor kísértetiesen hasonló módon ez a halam is lefordul. Mint az előbb, úgy most is végig feszes zsinórral történt a fárasztás, azt gondolom nem hibáztam a merítést megelőző pillanatokban. Hogy a szakáll nélküli horog vagy csupán puszta balszerencse hozadéka volt a halvesztés?! Azt sajnos nem tudom megmondani. A késöbbiekben azért még tesztelem ezeket a barbless horgokat a Dunán.
Most azonban a hazaút mellett döntök. Pozitív és negatív élményeket adott ma a szeszélyes kora tavaszi Duna. Hamarosan ismét próbát teszek...
Sajnos nem ejtett rabul egyetlen halat sem a mai napon...