Március idusán...

A kikelet változékony időjárása uralja a lassan újra színesbe öltöztetett márciusi napokat.

Megannyi szeszélye ellenére a változás, a megújulás időszaka ez. A pergető horgászok számára is végre lassan újra kinyílik a világ.

Azonban csalóka ez a kép…

A legtöbb ragadozó halunk épp a mézeshetek tilalmát élvezi, persze ott van a jász és a domolykó, akik majd csupán a következő hónapban vetik bele magukat a nász bódulatába.

Szóval, így ők még üldözhetőek lennének. Azért a feltételes mód, mert a folyók, patakok vízjárás grafikonja egy menő amerikai vidámpark hullámvasút alaprajzának is beillenének. Az elmúlt pár hétben immáron sokadszor keseríti meg és korlátozza be a lehetőségeimet a vízjárás.

Gondolati szinten már bekúszott az elmémbe egy csendes kis tavaszias feederezés lehetősége valamelyik Duna menti öbölben. De ezt viszonylagos könnyedséggel sikerült elhessegetni.

Na, de akkor mi legyen???

Közeledett a 3 napos ünnep, aminek pénteki napjára a program biztosan peca. De hol? És mire?

A hirtelen jött lehetőségen felbuzdulva, első Zagyva menti látogatás lehetősége csillant fel, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan fújta el a csintalan tavaszi szél. Kell valami B terv!

Horgász cimborák fekázást terveztek Délegyházára… A társaság miatt vonzó a program, viszont valahogy soha nem mozgatott meg a nagyszájúak horgászata. Sokan említették az elmúlt időszakban, hogy ha már pergetésbe kezdtem, akkor a fekete sügér horgászatot mindenképpen ki kell próbálnom egyszer. 

Én pedig megannyiszor csak hümmögtem… Na, jó nem! Határozott véleménnyel utasítottam el ennek a lehetőségét is…

A nyári felszíni csalikkal való kergetés még csak-csak érdekes lehetett volna számomra, viszont ez a hideg vízi „nem is igazán esznek még a fekák” pecához nem fűlött a fogam igazán.

Olyan nagyon betli szagú ez az egész. Tovább rombolta a morált az esőkkel tarkított orkán, amit az időjósok ígértek aznapra. De aztán…

Mit veszíthetek, egyszer mindent 'IS' ki kell próbálni alapon vágtam bele a dologba…

Jöhet a szokásos információgyűjtés…

Először netes keresgélés, majd személyes megkeresés útján sikerült némi elméleti tudást magamba szívni. Még jó, hogy vannak olyan segítőkész barátaim, mint Pusztai Attila, aki mindig megmutatja, melyik ösvényen induljak az ismeretlenbe, ha eredményes akarok lenni. Köszönet érte!

Szóval az így megszerzett tudással felvértezve indultam az alig fél óra autóútra lévő dunavarsányi horgászbolt ajtajához, ahová a közös találkapontot lőttük be barátaimmal.

Sajnos a bolt nyitása kissé megcsúszott aznap, ezért a tórendszer melletti kocsma napijegy árusító szolgáltatását vettük igénybe. Egy-egy gyors kávé bedöntése után, a megszerzett jogosultsággal a zsebünkbe vetettük bele magunkat a mai pergetésbe.

Hármunk közül egyedül Zsolt az, aki fogott már pisztráng sügért… Tomi és én, még csak nem is láttunk élőben ilyesfajta szerzetet… Csodás előjelek...

Mindhárman „tanyasi” Texas rig kötéssel indítottunk, annak végén offset horogra tűzött rák formájú gumi tetszelgett. Mivel egyikünknek se sikerült úgynevezett bullet ólmot szereznünk (csak jómagam legalább 5 horgászboltot kerestem fel ez ügyben), így egyéb alternatívaként különböző csúszó ólmok átalakított verzióival operáltunk. Innen fogant Tomi agyában a „tanyasi” elnevezés.

Élőben egyébként elég vicces is tud lenni a fiú. 

Szóval a meghekkelt rigen tetszelgő craw típusokkal vettük ostrom alá az úgynevezett 1-es tavat.

Az első néhány óra mondhatni eseménytelenül zajlott, csupán az egyre csak fokozódó északi szél borzolta a kedélyeinket. Stégről stégre, beállóból beállóba próbáltuk cserkelni célhalainkat.

Mindhiába…

Bizonyos szakaszokon egyszerűen átsuhantunk, mert már nem álltuk a szelet… szélvédettebb részeket próbáltunk felkutatni. Így lyukadtunk ki a 3-as elejére, ahol rövid próbálkozást követően már-már agresszíven vezetett rákra csapott le az első fekusz. Zsolt tapasztalatai előnyét halra váltotta. Megérdemelt szépséget vonszolt merítőig. Mindhárman úgy örültünk, mintha saját fogás lett volna. Reménysugár volt ez számunkra. Tomival konstatáltuk, hogy élőben így néz ki a hal, amire horgászunk…  Kattintottunk párat Zsoltról, majd útjára engedte a meglepődött ragadozót.

Ez a néhány perc új lendületet adott a napunknak…

Tovább keresgéltünk újabb szélvédett, és lehetőleg halban gazdag lelőhelyek után…

Séta-séta és számolatlanul elkövetett dobást követően keveredünk vissza a 2-es hátsó szélmentes zugaihoz. Egy nádfallal körülölelt részen halkan lépkedünk fel a rozoga stégekre. A partközeli sekély részen kisebb csapatokban ólálkodó, gyanútlan vörös szárnyú rajok mozgását kísértük figyelemmel.

Majd a Tomihoz közelebbi részen hirtelen rebbenő kishalak riadalma rabló halat sejtet. Halbogár nem rest rádobni az előző kalamajka helyszínére. Alig néhány pöccintést követően határozott ütés kap, majd beleáll a bot a kezébe. Rövid fékcicergős jelenetet követően, angolosan távozik horgáról a szerencsés napot kifogó ragadozó. 

Nem az az összetörős típus a srác, de azt gondolom igazán jót tett volna a lelkének, ha nem csak egy villanás elejéig pillantja meg a víz alatt vehemensen védekező bestiát.

Sebaj, előttünk a délután, van még remény…

Tomi rendületlenül hisz a hely erejében, ahol az imént akciózott, mi viszont Zsolttal tovább bandukolunk reményt keltő helyek irányában. 

Elérünk egy olyan partszakaszra, ahol szinte nyári klíma az uralkodó. Leülünk egy padra, mint a vénasszonyok és a lehetőségeinket kezdjük taglalni. Annyira jó végre kicsit felmelegedni a felhők mögül most már huzamosabb ideje pucsító Nap sugaraiban. A szemközti oldalon egy legalább 20 méteres sávban húzódó tükörvíz hívogat minket. Szedjük a sátorfánkat és célba vesszük az első olyan stéget, ami az említett területen tornyosul a víz fölé. Ahogy közeledünk a faemelvényhez, a kristálytiszta vízben egy komótosan úszkáló sügér sziluettje tűnik át. Zsolt előzékenyen a stégre terel, hogy próbáljam halra váltani a kínálkozó lehetőséget. Sajnos nem jártam sikerrel…

Viszont bízva abban, hogy nem járt egyedül a koma, tovább vallattuk a jónak vélt területet.

Pöccintek, a torzsák szélére néhány emelés, majd a visszalazított zsinór szépen lassan elindul…

Eufórikus érzés… Szerencsére van türelmem és kivárom a megfelelő pillanatot a bevágáshoz.

A horog ül, majd rövid csatába bonyolódunk. Hosszúkás, keskeny test villan a vízben, ez bizony nem a kívánt hal formája. Sajnos tilalmas sokfogú tigris elégedetlenkedett a jól akadt offseten.

Más esetben örültem volna az igencsak lesoványodott krokinak, most viszont nem tett felhőtlenül boldoggá a dolog. Azért egy fotót készítettem róla, majd hamar útjára bocsátottam.

Alig néhány perccel később újabb rendellenes zsinórmozgás hozza tudomásomra, megint akció van kibontakozóban. Csak remélni merem, hogy nem újabb tilosban járó ragadozó játszik az idegeimmel.

A megfelelő időben ráfeszítek a zsinórra, majd határozottan bevágva hozom tudomására ellenfelemnek, hogy szorul a hurok.

Nincs igazán nagy ellenállás, hamar a felszínen forgolódik életem első fekete sügére.

Gyermeki öröm járja át minden porcikámat, nem az a combos fajta hal, de nagyon szép színezetű és elsőnek igencsak megteszi.

Cimborám készít pár közös emléknek valót, majd néhány pillanatig még én is pózoltatom a levegőn, mielőtt útjára engedem. 

Zsolt után nekem is halas lett a kezem, már csak Tominak kellene picivel több szerencse.

Eléggé benne jártunk már a délutánban, ezért elkezdtünk visszafelé haladni a hátrahagyott autók irányába.

Az elején megint a nagy semmibe dobálás ment, majd egy bedőlt fa bal oldalára helyezkedve igyekszek az összeszűkülni készülő csatornaszerűség közepén landoltatni a gumi rákformát. Talán a harmadik emelést követően hagyom, hogy a súlytalan plasztik lehulljon a fenékre, majd pár másodpercig pihentetem azt az aljzaton. Mikor újramozdítom, szépen lassan elnehezedik a motyó.

Kissé elakadásnak tűnik a dolog, de mikor ráfeszítek, visszarúg valami.

Emlékezetes fárasztás veszi kezdetét, ugyanis szaltók kíséretében látványosan küzd a felszínen.

Sokáig élveztem volna még ezt az attraktív védekezést, de hamarjában megadóan siklik a kezeimbe.

Az előző halhoz képest nyugodtan mondhatom, hogy klasszisokkal jobb példánnyal van szerencsém pózolni. 

Természetesen néhány portrékészítést követően, egy laza farokcsapással távozik a büszke harcos.

Ezt követően, egy már reggel is ígéretesnek tűnő részt szórtunk meg kellő alapossággal.

Szerencsémre igazán jó kapást kapok a semmiből, azonban hamar kiderül, megint nem a kívánt fajta veszi fel az emelgetett cuccot. Az optimálisan beállított fék mellett is elviszi a szerelék csalogató végét. Vélhetően sikerült elharapnia a vékonyka fluorót. Ha már megakadt, jobb lett volna kiemelni és úgy visszatenni azonnal, mint így, hogy piercingel a szájában úszott tovább.

Van még kb fél óra a mai napra szánt horgászatból, ezért kötök még újat, bízom a jó hajrában.

Hiába…

Zsolt a vége előtt néhány perccel még magához édesget egy nagyszájút, tovább emelve ennek a hideg márciusi napnak a fényét.

A délelőtti nyűglődést leszámítva, remek első fekázást sikerült rittyenteni a mai nehéz szeles napból.

Bár mindig azt hangoztattam, hogy vélhetően nem fogok sosem Feketesügérre horgászni, most mégis sokat változott a véleményem erről a remek sporthalról…

Azt hiszem, ha máskor nem is, egy nyári felszíni randevú kapcsán még biztos ellátogatok Dél1re újabb élményekért.