2016. november 17., csütörtök

Etessünk-e a Dunán???



Etessünk-e a Dunán???


A kérdés, ami a címben szerepel csupán csak költői, gondolhatnánk. Legalábbis számomra és nagyon sok az öreg folyón eredményesen horgászó cimborám számára az. Ám erről sokan másként vélekednek.
Megmondom őszintén, a mai cikkemet egy a közösségi portálon lévő, kimondottan Dunai pecásokat magába tömörítő csoportban indult éles vita ihlette.
Csendes szemlélőként szemezgettem a különböző, olykor vérlázító kommentek, hozzászólások között. Nem szeretek úgy vitatkozni emberekkel, hogy mindenki elbújva a monitor mögé osztja az igét és talán életében kétszer sem horgászott a Dunán, mégis meggyőzhetetlen az éppen aktuális dolgot illetően. Ezért rendszeresen kerülöm az ilyen jellegű virtuális harcokat.
Nagyvonalakban a csetepaté arról szólt, hogy azok, akik ólommal mindenféle etetés nélkül próbálkoznak, azok szidják a folyót, miszerint nincsen benne hal. Hozzájuk csatlakoznak még, akik korholják azokat, akik etetőanyag használata mellett szépen fognak, mondván, hogy ”persze könnyű úgy halat fogni, ha az ember „tonna” szám szórja a csalogató anyagot” pénztárcát nem kímélve.
Persze, a másik oldal sem maradt adósa a dolognak és egy igazi szép, hogy is mondjam magyaros, ízes vita kerekedett a dologból.


Hamis illúzió…

Nem szeretnék kioktató lenni, prédikálni és csak a levegőbe beszélni, épp ezért a saját példámból okulva, leírom miként is tréfált meg az „öreglány”. Ez talán így tanulságos lehet mindenki számára.

Jó néhány éve már annak, hogy egy barátom invitálására a fővárosi szakasz déli részén először vetettem horgaimat a habokba. Mindenféle folyóvízi rutin nélkül a „szüzesség” elvesztése mondhatni álomszerűre sikeredett. Olyan halfajok kerültek horogvégre, amiket azelőtt sosem láttam élőben. A változatos fauna mellett a halbőségre sem lehetett panaszom.
Minden adott volt ahhoz, hogy szenvedélyemmé váljon a folyó.
Azelőtt sokat hallottam róla, hogy nehéz kenyérkereset a Dunán való halfogás, de ezután az éjszaka után ez az illúzió szinte teljesen szertefoszlott.
Még abban az esztendőben volt alkalmam többször a kövezésen próbálkozni, és ha a kezdeti sikereket lehet fokozni, akkor nekem sikerült.
Kis túlzással bármit csináltam, minden halat adott. Elsőszámú célpontnak már akkor is a márna számított. Panaszra nem lehetett okom, hiszen akadt horogra bőven.
Miután már ennyit áradoztam, illik lerántani a leplet a sikeres pecák titkáról.
Tehát a titok, a NAGY SEMMI…
Bizonyám, egyszerű nagyhurkos kötés, rajta egy lapos- vagy tányérólom, viszonylag nagy horog, és azon pár szemből álló izgő-mozgó csonti vagy giliszta csokor.
Ennyi volt a nagy titkom…mindenesetre működött.






Tanulni sosem késő…

Az őszi sikereken felbuzdulva már kora tavasztól kezdve bizsergett a tenyerem és alig vártam, hogy ott folytassam a korábbi sikerszériát, ahol a tél beálltával abbahagytam.
Kúszott felfele a hőmérő higanyszála és én rendületlenül ostromoltam a folyót.
Mindent ugyanúgy csináltam, mint azelőtt és persze a helyek is ugyanazok voltak, mint korábban. Az eredmények viszont rendre elmaradtak az álomrajthoz képest.
Persze okokat meg miérteket mindig találtam az éppen aktuális kudarcot jelentő napot követően, csak épp a saját horgászatomba nem. A sorozatos sikertelenségem okára csak jóval később jöttem rá.
A Dunán nem az a megszokott jelenség, hogy az ember kimegy, nagyjából semmit sem tesz és degeszre fogja magát. Lehetnek kivételes napok vagy rövidebb időszakok és persze extra haltartó helyek és alkalmak, de hosszabb távon nem ez a jellemző. Fel kellett ébrednem a kis csipkerózsika álmomból és végre tennem kellett azért, hogy sikeres pecákkal a hátam mögött  térjek haza és újra elégedetten gondoljak vissza az aznapi horgászatra.
A tanulás időszaka következett. Rengeteget olvastam elismert sikeres pecások tollából származó írásokat. Elméleti síkon kezdtem a tanulást, amit szép lassan a gyakorlatba való átültetés követett.
Kicsit mindig csiszolni kellett a dolgokon, de szép lassan összeállt a kép és az eredmények sem maradtak el.
Végül biztosan merem állítani, hogy a siker kulcsa az etetőanyag.
Mielőtt bárki azt gondolná, hogy elértünk ahhoz a részhez, ahol kifejtem, hogy megvan a szuper etetőanyag és csak ezzel lehet halat fogni a Dunán, akkor tévednek.
Mint mindenkinek, úgy nekem is megvan az a néhány márka, amit szívesen használok, de itt most nem ez a lényeg. A fontos az, hogy használjunk valamilyet, hiszen legyen szó pontyozásról vagy keszegezésről, állóvízen mindenki használ csalogató anyagot, akkor miért gondolnánk, hogy pont a Dunán ne kellene.





Nem mindegy milyet és hogyan használunk…

Amennyiben rászántuk magunkat, hogy folyóvízre is etetőanyaggal érkezünk, pénzt áldozunk rá, akkor már érdemes jól és okosan felhasználni az őrleményt.
Horgászboltok polcaihoz érve jól elkülönítve találjuk a folyóvízi kajákat az állóvízen használatosaktól.
Na nem azért, mert ezeknek az ára jóval magasabb lenne, hanem mert célszerű a nagyobb szemcsemérettel rendelkező keveréket használni a rohanó vízben való horgászatok során.
A durvábbra őrölt mix a hozzáadott víz hatására több folyadékot képes magába szívni, ezáltal a nehezebb alkotó elemeket jóval lassabban görgeti tova a robogó folyó ereje.
Amennyiben van rá lehetőségünk az indulás előtti estén érdemes készre keverni az etetőt, így még több ideje van az alkotóelemeknek a hozzáadott folyadék felszívására.
A túlnedvesített anyag mászkossá, csirizessé válik, ilyenkor nagyon nehezen tudja a folyó kimosni a kosár fogságából a halaknak szánt finomságot.
Másik hiba viszont a kiszáradt szinte tapadásmentesre gyúrt keverék. Ilyenkor gyakran a csobbanást követően felhőszerűen azonnal elsodorja a víz, még mielőtt a fenékre érne a szerelék. Ezt is gyakorolni kell.
 

 


Helyes felhasználás…

Fontos, hogy amikor kosárba töltött etetőt használunk, akkor a horgászatunk során az ólmos végszerelékkel ellentétben itt nem kereső módszert alkalmazunk, hanem törekednünk kell, hogy fixen mindig ugyanarra a helyre érkezzen a finomsággal megtöltött csomagunk.
Nem mi keressük a halat, hanem azt igyekszünk elérni, hogy akár nagyobb távolságból is a felcsalizott horgaink közelébe csalogassuk a Duna pikkelyes lakóit.
Folyamatos dobálással egy úgynevezett etetőanyag folyosót hozunk létre, amin keresztül irányt mutatunk a táplálkozni kívánt halak számára.
Ennek legegyszerűbb módja a kiakasztott zsinórklipsz használata. Egyszerű gyors és praktikus.
Optimális távolság, irány és akadómentes rész megtalálását követően kiakasztjuk a zsinórunkat az orsó dobján található műanyag vagy ma már egyre gyakrabban használatos fém fülecskébe.
Így mindig az általunk kívánt távolságban csobban a szerelékünk.
Az állandó dobásirány fixálásának is van egy egyszerű módja. A szemközti oldal egyik kiugró tereptárgya vagy az erdősor egyik jellegzetes fája szolgálhat támpontként a dobásaink során.
Ezzel a módszerrel garantáltan pontosak lesznek a dobásaink.



Oda dobtad, ott is marad???

Azt már elértük, hogy mindig ugyanott törje meg a rohanó vízfelszínt a kosarunk, de vajon vízbe érkezést követően is helyben marad, vagy addig görgeti azt, amíg akadót nem fog és persze szakítás és bosszúság marad a vége. Arról nem is beszélve, hogy a drága etetőanyagunk is kárba vész,  hiszen amíg sodorja kifele a kosarat a víz, addig legyezőszerűen teríti a finomságainkat a víz, ezzel oda a koncentrált etetés lehetősége.
Még ha mindig ugyanazon a helyen is horgászunk a Dunán, a folyó vízszintje folyamatosan változik, ezáltal a sodrás ereje is ennek arányában nő vagy csökken. Míg egyik nap 80-100 g kosár megáll a parttól 15-20 méterre, úgy egy kisebb áradásnak köszönhetően másnap ugyanott a 150-200 g is alig.
Ezért minden horgászat megkezdése előtt próbadobásokat kell végrehajtanunk, amivel kiderül, hogy melyik az a táv, ahol az aktuális legnagyobb méretű kosarunk még teljes biztonsággal megáll. Vagy természetesen fordítva is működik a dolog, ha a távot ismerjük körülbelül, akkor a kosarak méretét pakolgatjuk feljebb, míg a kívánt hatást el nem érjük.
Fontos még, ezt a műveletet mindig üresen, töltőanyag nélkül végezzük, hiszen a tömött kosarak súlya a töltelék  távozását követően drasztikusan csökken, és ismét vándorolni kezd. Így csupán csalóka képet kapunk kosarunk stabilitásátá illetően.




Hatalmas össztömeg…

A folyóvízi kosarak többsége úgy van kialakítva, hogy viszonylag nagy mennyiséget lehessen belőle bejuttatni a kívánt helyre. Ennek megfelelően válasszunk botot, mert közel sem mindegyik alkalmas ekkora tömegek mozgatására.
Másik érzékeny pontja lehet a szerelékünknek, a zsínór.
Mindenképpen használjunk fonott dobóelőkét, hiszen a monofil madzag, akár néhány dobást követően is elfárad, elkopik és egyszerűen elszakad a nagy teher hatására.
Fárasztásnál is gyakran okoz gondot a kosarak önsúlya. Legtöbbször az jelenti a problémát, hogy az ide-oda mozgó nehéz kosár egyszerűen kifordítja halunk szájából még az akár tökéletesen akadt horgot is. Viszont ezt is szerencsére ki lehet küszöbölni viszonylag egyszerűen. Egy kb 20 cm-es power gum vagy ahogy itthon nevezzük, erőgumi beiktatatásával. Ez segíti elnyelni a kosár keltette energiát és lágyabbá teszi a fárasztást azzal, hogy leveszi az írtózatos terhet az előkénkről.




Ütemes peca…

Ha már minden a helyén, akkor már csak egy dologra kell odafigyelnünk. Arra, hogy sose apadjon el a halak számára az utánpótlás útvonala. Hiszen a nehezen becsalogatott keszegek és márnák csupán addig maradnak, amíg terítve van az asztal. Amint hiba csúszik a gépezetbe és elapad a nekik szánt forrás, sarkon fordulnak és továbbállnak a sodródó vízzel együtt.
Ezért ütemesen 4-7 percenként érdemes újra és újra lendíteni botjainkat. Ez ugyan nem a pihentetős pecák műfajához tartozik, de a nap végén elégedetten csaphatjuk össze a tenyerünket, hogy igazán eseménydús és halbő horgászatban volt részünk az öreg folyón.

Visszaigazolás…

Én többnyire egy bottal horgászom a Dunán. Két esetben kötöm meg a második pálcát is.
Az egyik, amikor a horgászat elején egyszerre több anyagot szeretnék az etetésre bejuttatni és értelemszerűen egyszerűbb és gyorsabb kettővel.
Valamint akkor, amikor tesztelésképpen a régi klasszikus módon a második bottal ólommal keresem a halat. Mondanom sem kell a két bot teljesítménye fogásmennyiség szempontjából ég és föld. Pedig a körülmények, a hely, a csali, és minden ugyanaz. Csupán az etetőanyag megléte, ami elbillenti a mérleg nyelvét. Ez az igazi visszaigazolás számomra.
Vannak alkalmak továbbra is, mikor ajándékozós kedvében van a Duna és mindegy ki mivel merre horgászik, akkor is számolatlanul jön a hal. De az esetek többségében a kapásszegény, haltalan napoknak igenis van ellenszere, mégpedig nem más, mint az a jól felhasznált 3 kg etetőanyag, ami magában hordozza annak a lehetőségét, hogy magunk fordítsunk a szerencsénken.


2016. november 9., szerda

Jégvarázs...

Jégvarázs...

Köszönet a képek egy részéért : Kurdi Imrének
                                                  Tóth József Figurának
                                                  A többit én lőttem :-)

                                                              Dániel Rezső.. :-)



Hol vannak már azok az idők, amikor gyermekkorunkba már a november végén érkező első havazás fehérbe öltöztette a tájat és a nagy mínuszoknak köszönhetően egészen február közepéig kitartott a vasmarkú tél uralma. Telente gyakorta volt jellemző még a legnagyobb folyóinkon jelentkező jegesedés is. Azonban manapság csupán néhány hét erejéig keményedik meg álló vizeink felszíne oly mértékben, hogy azokon kellő biztonsággal lehessen téli sportokat vagy léki pecát folytatni.
Hiába az elmúlt évek szokatlanul enyhe időjárása és, hogy az alacsonyabb tájakon szinte hó és jégmentes téli hónapok a jellemzőek, ennek ellenére, még is azt gondolom érdemes, sőt talán inkább, kötelező említést tenni azokról a veszélyekről, amik a sportolni vágyókon kívül minket, horgászokat is érintenek ebben az időszakban. Természetesen mindez csak akkor, ha felelőtlenül, kellő körültekintés nélkül lépünk jégre.



Tájékozódás:

Talán a legfontosabb, hogy mindenképpen meggyőződjünk a jég megfelelő vastagságáról mielőtt sportolás vagy akár horgászat céljából a csúszós felületre lépünk. Ezt tájékoztatás jelleggel nagyobb vizek esetében, mint például a Balaton, Velencei tó vagy akár legyen szó a Tisza tóról az időjárás jelentések végén rendszerint elhangzik, vagy akár az interneten lévő portálokról is kényelmesen megtehetjük. A nem kívánt balesetek többsége nem is ezeken a nagyobb víztérrel és ellenőrzéssel rendelkező helyeken történik, hanem leginkább kisebb tavak, nagy mélységgel rendelkező bányatavak valamint a ki és befolyással rendelkező tavak esetében fordul elő legtöbbször. Itt a vizek felületén képződő jég vastagsága ilyen esetekben nem egyforma és bizonytalan vastagságú még akár hosszan tartó és nagy erős mínuszok megléte mellett is.
A megfelelő tájékoztatás megléte mellett is sajnos minden évben gyakori a kisebb nagyobb balesetek száma és sajnálatos módon, olykor a végzetes balesetekre is van példa.


Tipp: Egyedül sose menj a jégre! Nemcsak a jég szakadhat be alattad, egy esetleges eséskor meg is sérülhetsz. Ha ketten vagytok, egyikőtök minden esetben tud segítséget hívni.

A látszat néha csal:

Farkas Krisztina.... :-)



Az ideális jég vastagság akkor mondható megfelelőnek, ha 10-15 cm-esre hízik, ekkor már akár egy megtermett 100 kg ember súlyát is kellő biztonsággal megtartja.
Habár vastagnak és erősnek tűnik a jég a látszat sokszor, mégis csal. Számos olyan tényező van, ami befolyásolhatja a fagyott felszín minőségét és ez állttal teherbíró képességét.
Ha melegebbre vált az idő és téli gyengélkedő nap megolvasztja a kemény páncél felszínét, akkor már hiába az éjszakai fagy, hiszen szerkezeti változás miatt már napról napra gyengül annak teherbírása. Minőségi romlással jár gyakran a nádasok torzsás részein nem megfelelően (légbuborékosan) megkeményedett víz is, ami szintén hamarabb bereped a rá nehezedő súly hatására.
Ám a legtöbb láthatatlan gyengülést a víz mozgása okozza. Ezt okozhatják vízi állatok ki és befolyók megléte, de akár a szél is.
Halas tavakon hosszú zord teleken, amikor akár hetekre is megkeményedik a vizek felszíne ott a víz kezelői, gyakorta vágnak lékeket a halak meg felelő oxigén ellátása és némi fény bejutása érdekében. Ez azonban további veszélyforrást jelent a sportolni vágyóknak. Ezért szokták nádszálakkal és karókkal megjelölni az ilyen baleset veszélyes részeket. Amennyiben lékhorgászunk, legyünk mi is körültekintőek és hagyjuk jól látható módon nyomát, annak, hogy itt bizony jóval gyengébb vagy nyílt vízfelület van.
Fontos még, hogy amennyiben hó borítja a fagyott felszínt, akkor is mellőzzük a jégre lépést, hiszen a fehér takaró elrejti szemünk elől a veszélyes beszakadásra hajlamos részeket.



                             
                                

Tipp:

Lékek.
A szabályosan vágott lékektől nem kell tartanunk, hiszen a horgászatra vagy a halak levegőztetésére vágott lékeket, legalább 50 méter távolságból, felismerhetően jelölik meg.
Az egy négyzetméternél nagyobb vágatot, pedig nem elég megjelölni, hanem egy legalább 10 cm széles piros fehér szalaggal szokás körülkeríteni.
Ha megtörténik a baj:


                                                                  Tóth József Figura...:-)

Amennyiben nem vettük figyelembe az intő jeleket és viszonylag gyenge felületre tévedtünk, akkor azért általában van még egy utolsó jel mielőtt, teljesen beszakad alattunk a jég. Ilyenkor recsegő ropogó hangon elkezd mozgolódni alattunk a fagyott felszín. Ebben az esetben igyekezzünk testsúlyunkat mihamarabb lehasalva elosztani és így kúszva, mászva egy biztonságos zónába megfontolt mozdulatokkal eljutni. Baj esetén igyekezz a jég szélbe megkapaszkodni és próbálj minél kevesebbet mozgolódni. A segítségkérés, szinte elengedhetetlen, hiszen külső segítség nélkül az átázott több rétegű ruha tovább nehezíti a szabad mozgásunkat. Az ilyedtség és a hidegvíz okozta esetleges sokkról nem is beszélve.
Sokszor sajnos hiába való a segíteni igyekvő jó szándék hiszen, olykor csak tovább rontja a helyzetet azzal, ha esztelenül mindenféle megfontoltság nélkül rohan menteni.
A segítségnyújtást minden esetben lehetőleg stabil pontról kezdjük meg, ami több méterre legyen a tátongó lyuktól. Ebből a biztonságos távolságból egy kötél vagy erősebb karó segítségével húzzuk ki a balesetet szenvedőt a jeges víz fogságából.
Kellő odafigyelés mellett a nem kívánt balesetek nagy része elkerülhető vagy viszonylag könnyű sérülésekkel megúszható figyeljünk hát embertársainkra.




Akár ha csak néhány órás pecáról is legyen szó komfort érzetünk megőrzése érdekében talán legfontosabb a megfelelő réteges öltözködés, amit ma már kiváló minőségű alá öltözettel és thremo ruhákkal megoldható.

A thermoruhák használatára azért van szükség, hogy akkor se fázzunk, amikor viszonylag sokáig vagyunk mozdulatlan testhelyzetben, mert mozgás hiányában az izommunka nem termel plusz hőt. Ilyenkor nagyon fontos a testhőmérséklet megtartása. Ehhez elengedhetetlen a szél elleni védelem, hiszen a légmozgás az, ami a testünk által termelt hőtől felmelegedett vékonyka légréteget folyamatosan eltávolítva fokozatosan lehűt minket – egészen addig, ameddig fázni nem kezdünk… A szél elleni védelmet elvileg akár egy nylon zsákkal is megoldhatnánk, ám ez a másik nemkívánatos véglethez vezetne: a teljesen légmentes, szellőzés nélküli „burokban” gyorsan megizzadnánk. A jó minőségű thermoruhák működésének lényege, hogy úgy képesek biztosítani a megfelelő szellőzést, hogy a szél mégsem tud rajtuk átfújni. Végül, de nem utolsósorban a jó thermoruhák – igaz, típustól, modelltől függően eltérő mértékben – vízállóak! Egy biztos, egy jó thermoruha élménnyé teheti a horgászatot még a legzordabb hidegben is, ha van kapás, ám a thermoruha nélküli öltözködés, a leghalasabb napot is megkeserítheti!





HA a saját testi épségünknek már maximális odafigyelést szenteltünk, akkor természetesen kedvenc felszereléseink is igényelnek némi törődést.
Aki már horgászott erős mínuszokban, az pontosan tudja mennyi bosszúsággal jár amikor a zsinór minden egyes betekerésnél a folyamatos víz felhordás következtében szinte azonnal befagynak a gyűrűk. Ilyenkor, ha a végletekig erőltetjük a csévélést nem csak a zsinór, hanem a bot spiccei is könnyen sérülhetnek. Először a spicc végi kisebb gyűrűk esnek áldozatául a zord időjárás és jeges víz, gonosz mágiájának, majd szépen sorba akár az alsó keverő gyűrűk is ki kristályosodnak. Meg akadályozva ezzel a dobások és a zsinór csévélés folyamatát is.
Igyekezzünk a jég folyamatos törésével szabad utat engedni a zsinórnak.
Ebben az időszakban igyekezzünk kerülni a fonott madzag használatát, helyette inkább monofilokat vagy ha pecánk engedi, akkor nanofilt használjunk. Ezek kevesebb vizet szívnak magukba, ezáltal lassíthatjuk a kellemetlen fagyási folyamatokat.
Továbbá szerencsés olyan horgászbotot választani masszív, erős de leginkább nagy átmérőjű gyűrűk vannak. Ezekbe lassabban fagy bele a víz mint a finom szerelékes mikro gyűrűkbe.
Valamint ha már megtörtént a fagyás kitörni is lányegesen egyszerűbb belőle.

Horgászok közt sokan vannak, akik az első csípősebb napok alkalmával szögre akasztják a pálcákat és csupán emlékek felidézésével töltik a hosszú téli estéket a meleg szobában. Ám vagyunk néhányan akik a dermesztően hideg nappalok és éjszakák ellenére is kitartóan és makacsul ragaszkodunk a horgászat semmihez sem fogható élményéhez...de ne feledjük a téli peca az nem játék.











2016. március 5., szombat

A Dunán vagyok, HAZAÉRTEM...



A Dunán vagyok, HAZAÉRTEM...


Tanácsok kezdőknek, haladóknak, kihívásokat keresőknek

Mint oly sokunkat, a horgászat semmihez sem fogható érzésének szele már egészen kisgyermekként megcsapott engem is. Azelőtt számos csodás vízen vendégeskedtem, és hazánk változatos halfaunájának majd minden tagjára volt szerencsém horgászni a legkülönbözőbb módszerekkel. Valami azonban mégis hiányzott, valahogy nem éreztem magaménak egyiket sem úgy igazán. Szerelem volt ugyan, de egyik sem bizonyult a „Nagy Ő”-nek! Aztán egy szép augusztus végi éjszakát követően, ahogyan először néztem az újonnan felkelő nap első sugarainak megcsillanó fényét a rohanó folyó hátán, már tudtam, hogy jó helyen vagyok. Végre haza értem! A Duna lett az én igazi otthonom...



Megismerkedésem a Dunával egészen kiválóra sikeredett, gyakorlatilag az első dobások egyike azonnal márnát adott, ami egyenes út volt ahhoz, hogy megfertőződjek. Ám a kezdeti sikerek után kialakult álomkép csalókának bizonyult, hiszen itt sincsen kolbászból a kerítés. Hamarosan rá kellett jönnöm, hiába a több évtizedes horgászmúlt, ez egy más világ, a korábbi tapasztalatok itt gyakorlatilag semmit sem érnek. Sokakat izgat a Dunán való horgászat, azonban kevesen vannak, akik végül rászánják magukat, hogy próbát tegyenek. Azok száma pedig igencsak elenyésző, akik a sok megpróbáltatás, a számos kudarc ellenére is örök hűséget fogadnak a szeszélyes, olykor kiszámíthatatlan folyónak.
Szerencsésnek mondható az, akinek nem magának kell kitaposni a sikerekhez vezető utat. Jó, ha van egy mentor, egy társ, aki terelget az úton, magyarázattal szolgálhat az esetleges sikertelenségre, helyismerettel rendelkezik, hasznos tanácsokat adhat a felszerelést illetően.
Ha azonban minderre nincs lehetőségünk, akkor is bizton állíthatom, hogy érdemes az olykor rögös útra egyedül is rálépni, mert egy bőkezű napon semmihez sem fogható érzéssel kárpótol minden korábbi szenvedésünkért. Tanulni pedig ma már számos forrásból lehet. Újságok hasábjain, blogbejegyzésekben, különböző horgászfórumokon és videómegosztó portálokon egyaránt találhatunk hasznos információkat.
Most megpróbálok csokorba gyűjtve néhány írt és íratlan szabályt ismertetni, amit talán könnyebbé tehetik az első szárnypróbálgatásainkat. Természetesen mindezt a teljesség igénye nélkül, figyelembe véve azon kérdések gyakoriságát is, amiket legtöbbször nekem szegeznek, ha dunai pecáról van szó.




Vasszörnyetegek...



Bárhová is ülünk le a folyón, az első és legfontosabb talán a víztől való optimális távolság megválasztása. Be kell látnunk, hogy bizony nem csak mi, horgászok vesszük igénybe a folyó adta lehetőségeket, hanem a teher- és személyszállítás főszereplőiként jelen vannak a több ezer tonnás giga-mega monstrumok is, melyek megkeseríthetik az óvatlanok, de akár a rutinosabb vízen járók életét is.
Legjobb példa erre a sajátom, ugyanis annak ellenére sikerült pórul járnom a közelmúltban, hogy mindig kényesen körültekintő vagyok.

A rekordokat döntögetőn alacsony vízállásnak köszönhetően egészen a kövezés aljáig szabad volt az út, ahol kényelmesen ki lehetett alakítani az aznapi horgászállásomat. Azt gondoltam, hogy jól mértem fel a helyzetet, és elég távol vertem tanyát. Szinte biztos voltam benne, hogy a közlekedő óriások által keltett hullámoktól maximálisan védve vagyok. Ezt bizonyította a délelőtti órák viszonylagosan nagy hajóforgalma is, hiszen a a legnagyobb uszályok hullámai is csupán alattam néhány méterrel lejjebb nyaldosták a partot. Aztán jött egy, és felrúgta a szabályokat... A jól láthatóan kimondottan nagy sebességgel közlekedő jármű első hullámai szinte fejmagasságban csapódtak be – borított és vitt mindent magával, amit csak ért. Az anyagi kár mellett a másik nagy kellemetlenség akkor érhet ilyenkor ősszel, ha vizes lesz az öltözékünk, és váltóruha híján indultunk a partra.


TIPP
Hajók között
A fővárosi szakaszon horgászók tudják, hogy a belvárosi részeken horgonyzó folyami hajókról a Dunába kerülő ételmardékoknak köszönhetően egyfajta „természetes” etetést hoznak létre, amit előszeretettel látogatnak a halak, főleg a márnák.
A kikötött hajók közt nehéz a peca, de erős felszereléssel és gyors reflexekkel nagyszerű élményekben lehet részünk.

Akadók leküzdése, terepszemle fontossága

Talán a legtöbb bosszúságot okozza a Dunára merészkedők számára az elakadások végeláthatatlan sora. Gyakran annyi szereléket veszít az ember a nap folyamán, hogy kis túlzással az éjszaka sötétjében, lámpafény híján is kellő magabiztossággal tudja pótolni.
Természetesen a kötözéssel eltöltött időn felül a bent hagyott felszerelés, aprócikkek összértéke is sokak kedvét elveszi a további próbálkozásoktól, pláne egy haltalan napot követően.
Azonban jelentősen javíthatunk a szerelékvesztés fokán, ha néhány dolgot szem előtt tartunk.
Az idei esztendő száraz, csapadékmentes nyara lehetőséget ad számunkra, hogy azokon a helyeken, ahol normál esetben a víz az úr, most betekintést nyerjünk és feltérképezhessük kedvenc helyeink akadóit és horogmarasztaló részeit.
Elég csupán néhány órát rászánni, és gyalogszerrel bejárni a száraza került részeket, fényképeket és jegyzetet is érdemes készíteni a helyről. Később számtalan bosszúságtól kíméljük meg magunkat ezzel.




Helyben tartott végszerelék


Minden horgászat kezdetén – legyen szó etetőkosaras vagy végólmos szerelékről – fontos megtalálnunk legalább azt a zsebkendőnyi akadómentes részt, amit a nap folyamán kellő biztonsággal meg tudunk horgászni majd. Ennek első és legfontosabb eleme, hogy a meghorgászni kívánt táv és a sodrás erejének még fixen stabilan ellenálló össztömeggel rendelkező legyen a végszerelékünk. Amennyiben rosszul választjuk meg ezt, akkor a víz ereje a legközelebbi akadóig görgeti majd azt. Ne féljünk a nagy, akár 200 gramm össztömegű kosarak használatától sem, hiszen vannak olyan húzós vizű szakaszok, ahol mindezt megköveteli a folyó ereje.
Tökéletes visszajelzést kaphatunk munkánk sikerességét illetően, amit botunk spicce közvetít felénk: Amennyiben a dobás és a szerelék fenékre érkezését követően botvégünk bólogató mozgást végez, akkor az általunk választott nehezék még nem képes ellenállni a sodrásnak.
A stabilitás önmagában még nem elég. Meg kell találnunk azt a részt, ahol nem akad, ez többnyire néhány dobással megoldható. Ezt követően célszerű a zsinórt kiakasztani a klipszbe, így mindig visszatalálunk a meghorgászni kívánt területre. Hasznos lehet zsinórjelölő filccel is jelölni, ha esetleg egy nagyobb testű, vehemensebb hal kikéri a zsinórt a fülből, akkor hamar visszataláljunk az etetésünkre.



A megfelelő pálca...



A leggyakoribb kérdés, amivel találkozok az az, hogy „Milyen feederbotot ajánlanál, ha a Dunán szeretnék horgászni?”. Az a baj ezzel a kérdéssel, hogy legalább kismillió bot van a piacon, ami mind-mind jó lehet a Dunára, de nem mindenhova, és nem mindenkor.
Vegyünk egy egyszerű példát. A kedvenc helyemen, ahol előszeretettel próbálkozom, vízállástól függően 80 g és 200 g közötti kosarakat használok, ehhez jön még hozzá az etetőanyag súlya. Tehát alacsony víznél bőven elég lenne egy médium pálca, azonban ez már nem lenne képes a 250 g össztömegű kosár vízbe juttatására, egy kisebb áradás idején sem. Épp ezért kezdetben én egy erősebb, akár extra heavy botot javasolnék. Ezt szükség esetén erőgumi beiktatásával lágyabbá, finomabbá tehetjük, ami a fárasztás élményét is élvezetesebbé és biztonságosabbá teheti. A későbbiekben pedig tapasztalati úton úgyis kirajzolódik, milyen karakterisztikájú és dobósúlyú botokra van még szükségünk az optimális pecáinkhoz.



Etetés nehezítve, és csakis pontosan

TIPP
Előzetes keverés
Érdemes a másnapi pecát megelőzően már éjszaka bekeverni az etetőanyagot, hiszen a nagyobb szemcsék így több nedvességet tudnak magukba szívni, ezzel is tovább nehezítve a mixet. Az élő csalit kizárólag a parton, közvetlenül a kezdés előtt keverjük hozzá.






Én azt vallom, mint ahogy más vizekre sem, úgy a Dunára sem szabad elindulni etetőanyag nélkül. Persze tudom, most sokan azt mondják, hogy ólommal és egy csokor gilisztával is meg lehet fogni a halat. Ezt én nem is tagadom, hiszen vannak olyan helyek vagy időszakok, amikor mindenféle hókuszpókusz nélkül is sikeresek lehetünk. Számos pecát górcső alá véve azonban megállapítható, hogy csalogatóanyag nélkül ritkán lehet részünk igazán eredményes, álomszerű élményekben.
A kapható őrlemények tárháza végtelen, ezért mindenki egyéni ízlésének és pénztárcájának függvényében választ leginkább a termékek közül. A lényeg, hogy folyóvízi, tehát nagyobb szemcséket tartalmazó keverék legyen. Évszaknak megfelelően válasszunk ízt: nyáron inkább a sós, míg ősszel és kora tavassal az édes gyümölcsös aromával rendelkezők lehetnek a leginkább nyerők. A nehezítés minden esetben fontos a tökéletes anyag elkészítésénél, ami történhet agyaggal, földdel, kaviccsal is akár.
Az etetésnek azonban csak és kizárólag akkor van értelme, ha egy úgynevezett etetési sávot vagy folyosót hozunk létre, amit folyamatos, 5-7 percenkénti újradobásokkal masszívan fenn tudunk tartani. Ennek pozitívuma, hogy ha esetleg a környékünkön nem is tartózkodnak halak, akkor akár nagyobb távolságból, a sodródó szemcsék vonalán felfelé haladva hamar a felcsalizott horgaink közelébe sikerülhet vonzani őket.
A folyóvízi horgászatok többsége nem móka és kacagás – számos olyan nehezítő körülménnyel kell megküzdenünk a siker érdekében nap, mint nap, amik, ha nem szeretnénk ezt a műfajt, hamar kedvünket szegnénk.
Viszont, akit egyszer megajándékoz kincseivel a vén folyó, azt magához láncolja egy életre...


Köszönet a fotókért, barátomnak Figurának:  figurahorgaszblogja.blogspot.hu