Telények az októberi nyárban...

Ránk köszöntött az október… Nem is akárhogyan. Szikrázó napsütést és kora nyári időjárást idéző, 26 fokos maximum hőmérsékletet jósoltak mára. Becsapós ez ilyenkor már, hiszen kora reggel alig kúszik valamivel 4 fok fölé a hőmérő higanyszála és a patakok rohanó vizének celsiusza is jócskán visszaesett már így a lombok színesedésének időszakában.

Én mégis gázlós pecára készültem…

Tovább csavarja a dolgot az az aprócska, de kicsit sem elhanyagolható tényező, hogy jelenleg csak a nyári (nem neoprén) melles hadra fogható. Komfortról kicsit sem beszélhetünk, mikor belépek a Zagyva cidris vizébe majd. Persze azért a két zokni, két nadrág kombó javít a nyári gúnya nyújtotta hőérzeten, de valljuk be nem az igazi.

Nem érkezek korán a kiszemelt szakaszra, bőven elmúlt már 10 óra, mikor megkezdem a felszerelkezést az út mentén parkoltatott autó mellett.

Kezdődhet egy kiadós séta…

Legalább 1,5 kilométert menetelek a több réteg ruhában (nagyon nem fázok közben), hogy majd folyással szemben haladva végig tudjam cserkelni kedvenc, több méter magas nádfallal szegélyezett, vadregényesen kanyargós partszakaszomat.

Kicsit zihálva, kimelegedve érkezem az első úgynevezett mászópontomhoz, merthogy van ilyen.

Nem úgy van ám, hogy bárhol, bármikor besétálhatunk, ahol csak szeretnénk. Szakadt partok, sűrű, tüskés, vadszedres szakaszok nehezítik már magához a vízhez való lejutást is.

Ez azonban csak a kisebbik gond!

Rafinált mederalakulatok okozhatnak merülési gondot az óvatlan, helyismerettel nem rendelkező horgászok számára. Nyáron még csak nem kellemes az ilyesfajta merülős meglepetés, most azonban a horgászat befejeztét is jelentheti az adott napon egy ilyen ballépés. A felsőbb szakaszok tereprendezési és szabályozási munkálataik okán a folyó vize szinte legtöbbször zavaros és gyakran zéró átláthatósággal bír, szóval amikor helyi jártasággal nem bíró ember próbál „vízre szállni” nagyjából az ismeretlenbe csúszik bele az agyagos partoldalról. Most talán életemben először olyan kristálytiszta, letisztult víz fogadott, hogy magam is meglepődtem. Persze már megvannak a bejáratott helyeim, hol, hogyan, mikor kell ki és bemászni a vízbe, de azért most jó volt látni ténylegesen is, mikor, hová lépek.

A letisztultság mellett a másik fontos tényező, hogy a kevés csapadéknak köszönhetően meglehetősen kevés víz csordogált az egyébként mélynek mondható célterületen.

Mindenesetre csobbanok…

Elsőnek egy feltorlódott hordaléksziget előtti meglassult részen kísérleteztem…

A tavaszi, koranyári időszakban még többnyire szép domik lakták, mostanra azonban mindig éles fogú, csíkos tigrisek lakhelyéül szolgál. Szinte minden alkalommal belefutok néhány példányba.

Persze nem a nekik szánt előkével. Hazárdjáték ez, amiből szerencsére eddig mindig győztesen kerültem ki, egészen a legutolsó találkozásig, amikor egy szebbecske csuka harapta az előkét és vitte a kedvenc csalimat. Természetesen a faragvány pótolható, de szerencsétlen jószág azzal a 6 centis műanyaggal a torkában kvázi halálra van ítélve. Ezen felbuzdulva szereztem be előre felkapcsozott vastag (cirka 50-es) fluoró előkét. Pontos adatom nincs a valós méretről, mert ki tudja miért, de nem volt címkézve egyetlen csomag sem a horgászboltban. Hát van ilyen is…

Említettem, hogy ha nem is nagy példányokat, de szinte kivétel nélkül fogok csukát minden alkalommal, persze most, hogy készültem rájuk, nagyívben elkerültek… :-)

De vissza a fejesekhez…

Tudni kell, hogy ez az a víz ahol a „nagy csali, nagy hal” elvét alkalmazva szelektálni kell a telényeket.

Rengeteg az apró méretű, arasznyi domi. A néhány centis csalik használatával csupán feleslegesen szurkáljuk össze a növendék halakat. És mivel szép számban élnek itt termetes matuzsálemek is, így kiváltképp érdemes rájuk vadászni a kevesebb néha több alapon.

Ezen a mezsgyén továbbhaladva az idők folyamán kialakult egy maroknyi, alig két aprócska doboznyi szortiment, amivel jól lehetett szűrni a beeső méretet. 

Westin Fatbite...

Lurefans CC50...

A Lurefans „ravasz kölyök” család két kisebb tagját, a cc50 és cc60-t használom előszeretettel.

De zavaros víznél, ha valami csörgős-veretős darabbal szeretném felkelteni a növényben lapuló nagyfejűek érdeklődését, akkor a Westin Fatbite 5,5 cm-es darabja rázza magát a kapocsban.

Ezen típusok különböző színei töltik ki a doboz fakkjait többnyire.

A zéró merülésű darabok, habár nagy kedvenceim, szinte teljesen likvidálásra kerülnek, ha ide látogatok. Valamiért az itteni halak nem eszik őket!

Nem azt mondom, hogy nem fogtam még velük sohasem, de más vizeken mikor szó szerint habzsolják ezeket a típusokat és addig mennek utánuk, míg le nem pusztítják azokat a felszínről, itt akkor sem működik igazán. Az ok miértjére még nem jöttem rá sajnos.

Pedig van néhány fogós darabom…

Vissza a jelenbe…

A szokottnál alacsonyabb víz elgondolkoztatott, mit is akasszak a kapocsba…

A gyorsan süllyedő típusok most alapból kilőve. Az akváriumi tisztaság miatt a csörgős darabokat nem tartom nyerőnek, ilyen körülmények között ritkán szokott jó választás lenni.

Marad egy nem túl feltűnő színű Lurefans cc 60-as slow sinking változata.

Pokoli jól dobható, így nem kell „lábujjhegyen” lopakodva haladnom előre, félve attól, hogy meglátnak idő előtt.

Lurefans CC60...

Sajnos néhány spotot leszámítva ez sem volt igazán nyerő.

Egy-egy mélyebb gödrön kívül nem tudtam megfelelően húzni, mert hamar összeszedte a fenéken heverő, lerohadt növényi származékokat. És az, hogy disznóként túrta az aljzatot, az sem volt igazán nyerő ezúttal. Zavaros vízben nem szokott probléma lenni. Sőt! Gyakran ilyen koppanások után érkezett a kapás. Most azonban inkább riasztotta őket.

Töröm a fejem…

A pálya alsó része még ennél is sekélyebb, és ha már itt nem működnek a dolgok, akkor ott pláne nem fognak.

Jól jönne most azokból a kiszórt zérókból egy kósza darab…

A víz közepén szétrámolom a melltáska tartalmát, de semmi használható nincs benne, még csak véletlenül sem.

A maradék kis szakaszon, ami a kocsiig hátra van, többet sétálok dobás nélkül, mint szórva a vizet.

Kémlelek, leskelődök és egyre több, napozás közben megriadó egyedre leszek figyelmes.

Próbáltam megdobni néhányat, de csak elriasztottam őket. Nincs mese, mára azt hiszem ennyi…

A csomagtartóban pakolászva rátalálok egy az előző esti „jászozásra” bekészített dobozra.

Felcsillan a remény...

Shallow crank-ek és E-39-ek társaságában kell lapulnia 1-2 wakebait-nek is. Szerencsémre van is!

Úgy döntök, visszamászok, és adok ezeknek egy esélyt…

Nyáron domolykót szinte csak a mély részeken az árnyékban megbújva lehetett találni, most azonban fordult a kocka. Élvezvén az októberi napfényt, teljesen kihúzódtak a „bokáig érő” részekre.

Ezzel a Yo-Zuri wakebait csalival pont az ilyen eseteket lehet megoldani.

Az alig 10 cm-es maximum merülésével gond nélkül el lehet húzni a kritikus helyeken, pont a sütkérező domik orra előtt.

A nap folyamán annyira félénken reagáltak mindenre, amit kínáltam nekik, hogy voltak kétségeim afelől, hogy ez maximálisan megoldja a gondjaimat.

Yo-Zuri Wakebait...

 

A válasz hamar érkezett…

Egy nagyobb, nyitott napfényes részen, jóval túldobva azon, lassan kezdtem terelgetni magam felé a wobblert. Most először nem világnak szaladtak a műcsali közeledése láttán, hanem több irányból érkező tolóhullámok jelezték az érdeklődést.

Majd bummm… megjött az első…

Innentől kezdve egy új, mondhatni nagyszerű horgászat kezdődött.

Az egyre másra elém kerülő „napozó teraszokat” ezután igyekeztem okosabban kihasználni.

Mivel több egyed is pihent egy-egy ilyen laposon, célszerű volt nem azonnal a közepébe belerondítani, és az esetleges akasztás után kialakult csetepatéval világgá kergetni a többi példányt.

A hozzám közelebb eső szélétől indulva ejtegettem a dobásokat, egészen a meghorgászni kívánt rész túlvégéig.

A terv működni látszott, mert minden ilyen tartásról legalább 2-3 fejest sikerült lecsalogatni.

Elég vegyes volt a méret, de sajnos az igazán nagyok ma elkerültek.

Ennek ellenére hazudnék, ha azt mondanám, nem szórakoztam jól ezen a meleg „nyári” októberi pár órában.

Titkon bízom benne, hogy kitart még néhány hétig a mostani időjárás és egy búcsú patakpecára még visszalátogathatok ide, mielőtt zordabb, komorabb arcát kezdi mutatni az igazi ősz.

Zagyva 3 in 1…

Ha domolykó, akkor nekem Ipoly… Ez a két szó teljesen összefonódott az elmúlt időkben számomra.

Azonban hőn szeretett határfolyóm a tavasz folyamán több alkalommal is megmutatta, milyen is ott egy ínséges peca. Egy darabig el is ment a kedvem tőle… Aztán, ahogy futottunk bele a nyárba, egyre nagyobb vágyat éreztem egy-egy vízben gázolós cserkeléshez. Sértettségem határtalan tud lenni, ezért hátat fordítva az Ipoly kanyarulatainak, felfedező útra indultam.

Nem keresgéltem sokat… Számomra a legideálisabb választás csakis a Zagyva lehet. Csalogató a távolabbi megyék vizeinek halbősége, de a mindenkori távolság komoly tényező számomra. A Zagyva pedig jószerivel itt folydogál a „szomszédban”.

 Meseszép...

Próbáltam némi infót begyűjteni legalább arról, hogy melyik szakaszt érdemes vallatni, ha esetleg domira fáj a fogam, de nem egyszerű.

Instás cimborám, Torpis Tomi „őshonos Zagyvás” és megszállott domolykó fun…

Sokat beszélgettem vele, így a terület, ahol kísérleteznék, minden egyes üzenetváltás után egyre jobban körvonalazódott… Nyilván nem kérhettem el tőle elsőre, hol is fogja azokat a csodás jószágokat, amikkel rendre ékeskedik az Instagram világában. :-) Valószínű, nem is mondta volna el!!! :-)

Így aztán igencsak nagy terület maradt, amit felkutathatok magamnak. Google térkép a barátom, így azon mustráltam az alkalmasnak vélt helyeket. Elsősorban, hogy melyik részeket tudom megközelíteni kocsival, merthogy itt a gáton tiltott a gépjármű használat… Szóval közel is legyen, parkolni is lehessen, a víz is legyen elég, de ne túl sok, plusz még domik is lakják szép számmal! Nahhhh szóval fel volt adva a lecke…. :-)

Bár az igazi gond inkább a mindösszesen 1000 Ft-os napijegy beszerzése… Online nem lehet venni csak évest (nem is értem miért??!!).

A környékbeli horgászboltokban pedig egész egyszerűen nem lehetett hozzájutni szinte a nyári hónapok kezdetéig (szintén nem értem).

De most végre kapható a zsuga, szóval kezdődhet a móka.

3/1

Reggel 8-kor már ott toporgok a horgászbolt ajtaja előtt és talpig lázban várom, hogy végre papírral a kezemben rohanhassak a partra.

Mire okmányok a zsebben, kocsi a kívánt helyen, én beöltözve a mellesben belépek a folyóba, majdnem 9 óra van. Ezzel csak az a gond, hogy a fejesek ilyenkor már nagyon nem aktívak, és hogy javában tombol a kánikula, hiszen mára is közel 36 fokot ígértek.

Mindezek ellenére az első 5 percben úgy éreztem magam, mintha az ígéret földjére érkeztem volna.

Ahogy kászálódok be a vízbe, miután az embermagasságú csalánmezővel is megküzdöttem, egy a zörgésre megriadt termetes domolykó úszik ki a szemközti part alól, jól látszódott a kristálytiszta vízben.

Ahogy beálltam a kis folyócska közepére még egyszer átnéztem, hogy minden a helyén, telefonok vízhatlan környezetben vannak-e, felszerelés rendben. Minden OK!

Fontos kellék a gázló pecákhoz... W6 Dry Pouch

Dolgom végeztével felnézek és mit látnak szemeim, hogy egy az előző fizimiskájúhoz hasonló ragadozó közeledik  felém, majd tőlem pár méterre megáll… lélegzet visszafojtva nézem pár másodpercig, majd mikor megmozdulok hirtelen elillan… Van itt hal kérem…

Nyári időszakról lévén szó, a jól bevált felszíni csalikkal indítok, ha az Ipolyon jó, akkor itt is működnie kell…

A keskeny Zagyva...

Talán az 5-ik loccsanás hallható, ahogy a zéró vizet fog, amikor bődületes kapásom érkezik, ami látványban és érzetre is olyan ’beszabehu’! :-) Sikeres akadás után azonnal rongyol a nádba, próbálom irányítani, de elsőre bevágtat a gazba… Szerencsémre, amilyen könnyedén bement, úgy távozott is, így ismét teljes a kontakt. Tart ez még legalább 3 másodpercig, majd kipattan a csali a szájából…

Mindezek ellenére ekkor még nem izgatott különösebben ez az elvesztett hal, hiszen úgy festett jókor vagyok jó helyen, lesz itt még esemény bőven. Mi baj lehet, ugye?! :-)

Na, aztán kiderült, hogy mégsem vagyok annyira jó részen, ugyanis kb. ez az 50 méter volt a „jó”, értsd úgy, hogy megfelelő mélységű rész, ahol voltak is halak. Ezt onnan tudom, hogy a következő néhány órát azzal töltöttem, hogy csak mentem előre rendületlenül és vártam, hogy legyen ismét vízbő szakasz.

A rafináltság az volt a dologban, hogy mire elhatároztam, hogy ’na jó, kimegyek’, addigra mindig jött egy kis mélyülés, ami reményt adott a további meneteléshez. Ez amolyan Zagyvás délibáb volt!!! :-)

Persze azért sikerült néhány pikkelyest elcsípni közben, nem unatkoztam teljesen…

Viszont érdekes módon zéró merülésű csalira nem volt több érdeklődőm… és a nagyobb csalik is hidegen hagyták őket. Az egészen kicsi méret volt a nyerő…

 Yo-Zuri Aile Goby...

Egyszer csak meguntam a dolgot és egy őzcsapáson kievickéltem vissza a gátra.

Séta a kocsihoz a perzselő napon, sehol egy árnyék, kész passió volt.

Otthon kinéztem magamnak egy másik szakaszt is, amit már az autóban pihegve veszek célba.

Sok mesélnivalóm itt sincs, jött pár apróság, de kicsit sem az a méret, amit indulás előtt gondoltam vagy reméltem. Egy gyors kaja és frissítő után már a harmadik pályán csobbanok a vízbe, az előző helyekhez képest ez klasszisokkal mélyebb, kicsit szélesebb rész is. Látom benne a lehetőséget.

Újult erővel, koncentráltan ejtegetem a csalikat és húzom a növényzet szélében.

Meglepetésvendégem akad egy kis kolbászka csuka személyében. Feldobta a napomat a vehemens kis tigris. Elég változatos itt a meder, figyelnem kell minden lépésre, mert sok esetben merülhetnék el néhány nagyobb gödör jóvoltából…

Egy hídhoz érve megpihenek a jóleső árnyékban. Lassan 3 óra, nem tudom kibírom-e ebben a hőségben estig, ugyanis eléggé szívja az energiáimat a tikkasztó meleg.

Végül erőt veszek magamon és újból vízre szállok…

Gyors egymásutánban leszedek két egyenméretű domit a pályáról. A második azonban csúnyán megtréfál.

Addig-addig vergődik, míg a szabadon lévő 3-ast csak belehúzza az ujjamba… Mondanom sem kell, milyen csodás érzés volt a köröm alá szaladt horog, miközben a hal még rázta magát a másikon.

Őt végül hamar megszabadítom, aztán veszem csak jobban szemügyre hányadán állok a hegyes „vas”darabbal.

Nem volt kellemes...

Visszavonulok a híd takarásába, ott leszerelkezek és gondolkozom, hogyan szabaduljak tőle.

Fogóval próbálom áthúzni a bőrön, hogy ott elcsípjem vagy legalább lenyomjam a szakállát, hogy ki tudjam húzni. Persze annyira hülye helyen van, hogy esélyem sincsen rá.

Próbálom forgatni a fogóval és közben csikorgatom a fogaimat a fájdalomtól.

Az asszony közben írt és elzavart (volna) a helyi ügyeletre…

De mondom, biztos 1000-en vannak, tuti nem várok, meg hát fasza gyerek vagyok, én bizony kiszedem magamból… :-)

Úgy is lett!!! :-)

Ráharaptam a merítő nyelére (legalább kellett azt is használnom végre ma :-)), aztán kicsit sziszegve, de csak kihúztam magamból és szerencsére nem szakított, szóval pár csepp vér meg néhány napig tartó fájdalom és le is zárult a történet.

Irány vissza a folyó, majd az gyógyír lesz a sebeimre…:-)

Végül is ez az etap a szúrós malőrt leszámítva, nem is volt olyan rossz… Pörgős kis peca alakult ki.

Nem nagyok, de volt benne pár mutatósabb darab is.

Viszont elfáradtam, hazamegyek!!! :-)

Nem számítottam elsőre bomba pecára egy totál vadidegen vízen. Végül olyan kis átlagos vagy picit aláértékelt első alkalom volt ez. Na, de majd legközelebb…:-)

3/2

Jöhet a második felvonás. Nem sokáig bírtam a dolgot, ugyanis alig 3 nap elteltével hajnalban már ismét úton voltan a Zagyvára. Igen, hajnalban! Ugyanis úgy döntöttem, megyek annyit még idén, hogy a potom 11.000 Ft-os éves engedély ára is megtérüljön! Vagy, ha mást nem is, azt legalább elértem, hogy nem kell lemondanom a kora reggeli órák mozgalmasabbnak vélt időszakáról a napijegy macerás beszerzése miatt.

Nyilvánvalóan azon a szakaszon kezdtem, ahol múltkor a délutáni órák próbálkozása gyümölcsöző volt. Szóval még éppenhogy csak pirkadt, mikor derékig merülve léptem bele a Zagyva felett sejtelmesen kavargó, ködszerű lepel alatt zubogó folyóba. Rendkívüli élmény!

Halkan, nesztelenül lopakodtam előre folyásnak felfelé. A víz áttetszősége közel sem azonos azzal, ami a múltkor fogadott. Nem volt koszos, csak picit szemcsés jellegű, mintha valaki előttem néhány méterrel haladna és kavarná fel az iszapot. Gyorsan úgy is döntök, picit nagyobb, élénk színű, csörgős, és baromi jól verető csalival nyitok. Serényen szórom a két partoldalt és gyakran beváltok a középső részre is. Az első műhal utánzat nem volt nyerő, így néhány dobásonként kerültek kapocsba az újabb próbálkozók. Míg végre megtört a jég…

Beesett az első kis ragadozó...

Aztán, mint mikor egy üzlet beindul, varázsütésre elkezdték ütni-vágni a wobblereket.

Mire végigjártam a kiszemelt területet addigra tízen darabot sikerült kézbe venni… most sem a giga méret, de ezekkel már jól elvoltam.

Már csak a nagy hiányzik!

Mára nem készültem igazán B tervvel! Ennek az az egyszerű oka, hogy Tamás személyében a délelőtt második felében „gájdolt” horgászathoz volt szerencsém.

Említettem már, hogy igazi szakértője a helyi domiknak. Persze nem is szarral gurigázik, nem azt a méretet húzza, mint én mostanában. :-)

Tomi pár szebb hala!!! Természetesen Fatbite-ra.... :-)

 

10 óra magasságában futunk össze, pár ismerkedős mondat, hiszen első személyes találkozásunk! :-)

Sajnos kicsit panaszos a mondandója! Elmondása szerint nem adja igazán a „nagyjait” a hisztis folyó.

Az okát Ő sem érti igazán. Viszont ígéretet tesz, hogy ebben a mai 3 órában, amit velem tud tölteni, megpróbál hozzásegíteni ahhoz a minden mértékegységben tekintélyes halhoz, amit szeretnék megfogni. Hamar megnyugtattam, hogy akkor sem dől össze a világ, ha nem ma jön a Jackpot. :-)

Autóba ültünk és a farlámpáját követve kullancsként tapadva rá, kanyarogtunk ki a városból mindenféle poros utakon. Egy helyen aztán leparkolva, kellemesnek véletlenül sem mondható menetelésbe kezdünk a szikkadt gát vadvirággal szegélyezett betonborításán.

Cirka másfél kilométer múlva letértünk a vízhez. Elsőre is jól látszott, merőben más helyen járunk, mint ahol korábban keresgéltem. A bokáig vagy netán fél derékig érő víznek nyoma sincs. Első lépések után rendesen kapaszkodni kellett az oldalnövényzet szúrós markolatú száraiba, hogy be ne csússzunk a meder közepére, ahol komoly sanszunk adódhat a teljes merülésre is.

Hamar leszögezi, később normalizálódik a dolog, nem kell ennyire figyelni majd, hogy mikor hová lépünk. Ami meg rizikósabb azt meg ismeri, és szépen kikerüljük. :-)

Kicsit tartottam tőle, miként boldogulunk majd ketten egymás mellett egy ilyen keskeny vízi ösvényen. De elég jól megoldottuk az adott szituációt. A dobásaink a szűk helyek és az egyre fokozódó szél dacára is remek helyre érkeztek. Ennek ellenére az eredmény mélyen alulmúlta a várakozásainkat. 1-1 siheder csábult el csupán a vezetési technikánkra. 

 Tomi "gájdol"... :-)

Kísérőm szabadkozni próbál, a mondjuk ki: kudarc okán, de én csak nevetek a dolgon. Majd rögvest nyugtatni próbálom, hogy nyilván szeretnék igazán testes példányt lépre csalni, de egy percig sem gondoltam komolyan, hogy egy mostanában szűkmarkú folyó egyszer csak bőségszaruvá válik, csak azért mert néhány kilométert feljebb autókáztunk. Szóval, no para! :-)

Megköszönöm a vendéglátását, a tanácsait és utolsó mondatok egyikén érdeklődök, hogy a közeli városban hol találok esetleg valamit, ahol pár jó falattal feltankolhatom az éhesen korholó gyomromat?!

Szieszta következik! Miután az energiaháztartás üzemanyagait magamhoz vettem, kerestem egy szellős, jó árnyékos helyet, ahol az autóban cirka egy órácskát aludhattam! :-)

Istenemre mondom, eszméletlen jól esett…

Úgy terveztem, kicsit hagyom pihenni azt a részt, amit közösen jártunk be. Visszamegyek a reggeli fogások színterére, majd később visszatérek egyedül a bemutatott területre!

Mivel a gázlós pergetés nem igazán társastánc, magányomban mindenféle beszéd nélkül hatékonyabb tudok lenni. Gondolatnak jó volt! Pihenést követően a korai „hadszíntéren” begyűjtöttem még két szebbecske fejest… A szokottnál gyorsabban, már-már sietősen haladtam át az ismert nyomvonalon.

Ugyanis fejben már a közösen megjárt rész látképe kavargott.

Életérzés... Westin W4 Lightstick igazi társ az ilyen pecákhoz...

Szélsebesen, sovány malacvágtában érkezem a kiindulási pontra és ugrok azonnal a habokba.

Ha az előzőekben azt mondtam, elég haloványra sikerült a „tárlatvezetéses”szakasz, akkor most meg kimondottan SZAR volt!!! :-) Nincs rá jobb szó! Egyetlen ütés nélkül masíroztam végig, minden trükköt és fortélyt bevetve! :-)  Most fogyott el a „játszókám”, elég volt, hazamegyek!!!

3/3 

 Westin W6 Wading Backpack & Chestpack

Ha van még lelkierőtök olvasni, akkor elmondom a 3-ik próbálkozásom krónikáját is! :-) Ha nem, akkor köszi, hogy benéztél, gyere máskor is! :-)

A kora hajnali indulás megint stimmel. A Zagyva most is, mint mindig, csodálatos.

Nem akartam „helyi idegenvezetőmet” zaklatni, így magam kerestem újabb meghódítható területeket, hol máshol, mint a Google térképen. Végül jó gondolatmenetem megerősítést nyert, ugyanis indulást megelőző este pontosan annak a helynek küldte el a GPS koordinátáit Tomi segítségül (ezúton is köszönöm), amit én is kinéztem indulási pontnak. :-)

Az érkezés menetrendszerű, azonban az első pár jelenetsor, ami a vízparton ért, nem volt éppen zökkenőmentes. Bemásztam a vízbe és azonnal nyújtani kellett a lábaimat lefelé, hogy azok biztos talajt fogjanak. Pipiskedve tettem meg az első métereket és úgy festett, jó úton járok, nem lesz merülés, mert a következő lépések után egyre kevesebb százalékát lepi el a testemnek a víz.

Elkiabáltam!!!

Belecsúsztam egy pofás mélységű gödörbe, ahol kb. a fejem búbjáig merültem.

Megmarkoltam egy köteg nádat és azok segítségével vonszoltam magam szárazra! Komikus jelenet lehetett. Nekem azonban nem volt kedvem annyira vihorászni akkor.

Az egy hete tartó hidegfront miatt eléggé visszahűlt a folyó vize és a levegő hőmérséklete is 11 fokot mutatott még reggel a kocsiban.

Sebaj, van váltóruha! Kiborítottam a vizet a mellesből, levettem a nedves göncöket és csontig fagyva újrakezdtem az egészet, csak 50-100 méterrel feljebb. Jahh közben a kocsi csomagtartója is úgy gondolta, itt lenne az ideje guillotine- ként lecsapni a fejemre, sajgó puklit nyomva a nagy búrámra.
Ez nem az én reggelem eddig.

Nyilván a melles belülről minden volt, csak épp száraz nem, így villámgyorsan vizesedett az új ruha is rajtam. Hamar elillant a komfort!

Határozott céllal jöttem ma! Vagy nagy domolykót fogok, vagy semmit!

Szűkített arzenállal indultam ma bevetésre, csak nagy, 5 cm és annál nagyobb csalik lapultak a melltáskám réseiben. Mivel eddig finoman szólva sem az a méret jelentkezett az elmúlt próbázások alkalmával, amit most remélek, így az esetleges betli lehetősége is benne volt a levegőben. Sebaj!

 Westin Fatbite Bling Perch 

 

Egy jó ideje szedem a lábaimat a változatosnak mondható mederben, de semmi…

Kicsit kezdem ostorozni is magam, hogy minek játszom az eszem azzal, hogy a kisebb csalikat likvidálom a dobozból… Amikor végre valahára beugrik a nap első hala! Nem is akármilyen!

Egy igazi Zagyvás dagadék személyében! :-)

Nem mondanám, hogy baromi nagyot küzdött, viszonylag könnyedén tereltem az oldalamon fityegő merítő felé.

Olyan gyorsasággal öntött el boldogság, mikor végre kézbe vehettem, mint reggel a hűsítő, nem várt zuhany! :-)

Malacka...

(Tominak a legtöbb böszme méretű domolykóját a Westin Fatbite adja). Nálam is igazi Joker csali.

Sok szép halat adott már nehéz napokon, és most is hozta a kötelezőt!

Természetesen marad továbbra is a kapocsban, ha már ilyen gyönyörű vadvízi halak hordják vissza miután eldobom.

 Ahol beszerezhetőek a Westin termékek...

Csörög, zörög, ahogy kell...

A következőre sem kell sokat várnom, előttem egy jó 20 méterre van egy nagyon szuper összeszűkülés, ami nádkiszögellésbe csúcsosodik ki. Igyekszem olyan távra lopakodni, hogy a cranket néhány méterrel az adott hely mögé tudjam juttatni. Más vizeken egy zérót pöttyintenék közvetlenül a csücsökbe, és ha lakik ott valaki, azonnal le is venné. Itt azonban nem így működnek a dolgok. Nagyjából hidegen hagyja őket a vízbe csobbanó, könnyedén megszerezhető táplálék lehetősége. Nem mondom, hogy az elmúlt 3 alkalommal nem volt felszíni kapásom és persze fogtam is beesőre, de nagyon elenyésző. Eleve a kicsikart akciók száma kevés, és az így sikeresen megfogott halak mennyiségéről pedig ne is ejtsünk szót inkább. Érthetetlen számomra! Az ok lehetne az, hogy nincsenek víz fölé magasodó fák, viszont így is több méter magas a partot szegélyező növényzet, amit nagy létszámban lakják a legkülönbözőbb rovarok. Nyilván onnan is potyognak szép számmal befelé. Ezeket mégsem érdekli! Na, de elkalandoztam! :-)

Így sose lesz vége a storynak! :-)

Szóval a túldobott csali a cél, amit a kis átjáróban elhúzva kimozdítom az ott lakót…

A gondolatmenet megint szép, vágyat azonban nem okoz a vélt területfoglalóban, hogy megtámadja… elsőre.

Viszont ha rafkós öreg, meg még finnyázik is egy kicsit, akkor talán majd másodjára.

Legközelebb azonban már lóvá teszi a csörgős, fancsali képű, sügérmintás faragvány.

Robban a víz és ez végre megmutatja mi fán terem a Zagyvás virtus… :-)

Mint egy buldózer rombol bele mindenbe, amibe csak lehet. Elég hosszú pórázon közlekedik, így nehézkes ellentartani neki. De a körülményekhez képest egész jól terelgetem…

Végül, a tőlem alig 2 méterre lévő, sűrű dzsungelbe csak belerohan és fenn is akad…

Szerencsémre gyorsan kapcsolok, és már ugrok is érte. Vakon nyúlok rá, de szinte koppra tarkófogást pozícionálok. Végül a kusza flórával együtt emelem ki a felszín alól.

Pompás darab ez is…

Készítek néhány képet róla is, bár otthon derült ki, hogy a fotók nagy része használhatatlan egy új fotós vízálló tok miatt. Bloaaaa...

Nahh, most ezután az következik, hogy úgy délután 1-ig az előző két jelenetsor legalább egy tucatszor megismétlődött, igaz más-más adottságú delikvensekkel. Volt köztük olyan méret, amire igazán büszke lehetek, és persze akadt néhány olyan, amit sose értek mit gondol magáról, mikor megtámad egy 5,5 cm-es csalit! :-) Viszont tényleg nem mesélem tovább, mert már így is baromi sok a karakter… Ígérem, többet nem csinálok ilyet, hogy 3 peca történetét próbálom egy bejegyzésbe beletuszkolni! A lényeg, hogy ha nem jártál a Zagyván, akkor nosza rajta, mert csodálatos, ámbár szeszélyes is, de hát a vad vizeket mi pontosan ezért szeretjük! Szevasztok!