Idén kicsit korán kezdtem… DÉL1-en

Azt hiszem, idén tényleg kicsit korán kezdtem/kezdtük a „feketézést”.

Tomi barátommal már február 8-án a délegyházi tórendszer stégjein bóklásztunk annak reményében, hogy elcsípünk legalább 1-1 nagyszájút. Tudom-tudom, nem éppen februárban van ennek a szezonja, de magyarázd ezt meg két hülye horgásznak… :-)

Mit is mondhatnék a napról…

A legfőbb pozitívum talán az volt, hogy a dátum szerint tél végi időjárás inkább hajazott kora tavaszira. Ugyan felhős és frontokkal terhelt, de mégiscsak 8-10 fokban próbálkoztunk stégről stégre.

Némi reménnyel töltött el bennünket, hogy a nap végén belebotlottunk egy hatalmas, vonuló, tenyeres vagy inkább kisebb egyedekből álló keszegrajba… Ha valahol, akkor itt akár jó eséllyel akaszthatunk is portyázó sügérfélét, gondoltuk… Ugyan felszíni rablásnak is voltunk szemtanúi, végül egy árva pöccintés nélkül zártuk a napot. Igazából hoztuk a várható papírformát, nem maradt bennünk tüske a sikertelenség okán. 

Visszafordíthatatlanul tavaszodik...

Ez a kapástalan nap olyannyira elvette a kedvem a fekák kergetésétől, hogy alig 4 nap múlva már ismét Dél1-en kísértettem a szerencsém… :-)

Azt azért hozzátenném, hogy annyira mégsem esélytelen ilyenkor becserkészni a fekuszokat, ugyanis D. Norbi cimbora az élő példa rá, hogy kivitelezhető a dolog, hiszen neki már sikerült idén a ”lehetetlen”!

Mindketten felbuzdultunk az Ő sikerén és egyeztettük is az időpontot, amikor egy rövid, félnapos etapra betársulunk egymás mellé. Norbi rutinos, igazi délegyházi mágus, hiszen a horgászatra szánt idejének jelentős hányadát ezeken a vizeken tölti és kedvenc halainak szenteli.

Végül úgy alakult, hogy 3 fős kontingenssel vágtunk neki az orkánerejű széllel fűszerezett februári napnak. Nem tettük magasra a lécet, 1 kapás 1 hal és akkor már mennyország! Ez volt a terv mára!

Én egy 3,5 g-os bullett ólommal nehezített texas rigen felkínált gumirákkal vallattam a különböző spotokat, amiken sejtettük a halakat. 

 Lurefans Mini Craw...

Az egyik, korábban már „félsikert hozó” stégre lépve helyi idegenvezetőm előzékenyen és halkan odasúgja, hol és milyen irányban tapogassak a craw-al.

Útmutatását olyan jól sikerült végrehajtani, hogy az indítást követően talán a második pöccintésre határozott, éles ütést kapok! Nem olyan megszokott, már-már nyámnyogós sügéreset, hanem olyat, amire az ember azonnal kénytelen keményen ráhúzni. Első blikkre az is megfordul a fejemben, hogy egy a torzsák közt megbújó csuka lesz az elkövető…

Sokat nem kell találgatnom, hiszen fejet rázva ugrált a víz tetején, amíg alá nem tettük a merítőt.

Parádé… 

A kitartás jutalma az orkánerejű szélben...

 Texason felkínált rákra csábult el...

Nagyon boldog voltam a fogást követően, őszintén megmondva szemernyit sem bíztam a mai sikerünkben. Norbi még kicsikart egy kapást, de az akció nem járt végül sikerrel.

Megnéztünk még néhány ígéretes pályát a következő pár órában, mind-mind olyan részek voltak, amik a felmelegedés időszakában muzsikálnak inkább.

A február még tartogatott egy próbálkozást számomra, ami elég felemásra sikeredett.

Az elmaradhatatlan, tomboló szél ezúttal is hű társként, vagy inkább kéretlen vendégként kísérte a napomat. Sok-sok kilométert tettem a bakancsokba napkeltétől napnyugtáig.

Ez idő alatt összesen négy kapást sikerült kierőszakolni, lelövöm a poént, sajnos mindannyiszor meglépett az elkövető.

Az első bass a korábban megfogotthoz hasonlóan, határozott, erős ütéssel jelentkezett, amire azonnal tudtam is reagálni, az offset sajnos nem akadt jól, így néhány másodperc elteltével kereket oldott…

Rövid időn belül maszatolós, finom kapással érkezett a következő.

Ahogy a nagykönyvben meg van írva, kivártam, amíg a pöcögtetés sorozatot követően elindul a zsinór.

Ráfeszítés után keményen bevágtam, de a kontakt nem jött létre… pechhh

Újabb helyszínen csillan fel a remény, hiszen ismét kapásocska borzolja az idegeimet…

Örökkévalóságnak tűnik, míg az első, pici, apró ütéstől eljutunk a másodikig, de végül megtörténik…

Jöhet a következő, hátha ezzel már elindul… Várhatok én ott napestig, ugyanis nincsen 3. ütés, otthagyta… Nincs szerencsém…

Őszintén bevallom ez kicsit betette azt a bizonyos kaput! Nagyon nem akart aznap összejönni, legalábbis a betlimentő halam semmiképpen…

Hoztam magammal egy dobozka új csalit, amit gondoltam, hogy a kristálytiszta vízben meghúzgálok, és szemügyre veszem, miként mozognak. Jól el is szórakoztam, habár csak a jig-es bot volt nálam.

A Lurefans E50 mélyre törő wobblere végül kapocsban is maradt és így dobálva jártam be egy jókora szakaszt…

 Lurefans E50 saját közegében...

Leheletfinoman vezetve, gyakran megállítva terelgettem a lassan felúszó csalit. Az egyik ilyen emelkedős fázisban kaptam egy iszonyat jó ütést, amibe bele is bambultam, nem is reagáltam le rendesen, és ami után megint csak fogott hal nélkül tekertem ki a felszerelést. Totális technikai betli…

Sértett önérzettel hagytam hátam mögött a stéget és vele együtt a tavat is…

Ugrunk picit az időben… Már március van, igaz még javában az elején járunk.

A nappalok kimondottan melegnek mondhatóak, 13-15 fok között mozognak, sőt a hét második felére már néhány celsiusal meg is haladtuk a plusz 20 fokot. Ez azonban nagyon csalóka, ugyanis a vizek hőmérséklete csupán 6 fok körül mozog, ami valljuk be, még mindig nagyon hidegnek számít.

A fogási esélyek azonban napról napra a hőmérő higanyszálának emelkedésével arányosan növekednek.

Korai indulást terveztem, de végül csak kicsivel 8 előtt parkoltam le a horgászbolt előtt, ahol váltani lehet a napijegyet.

Kész tervekkel érkeztem a vízhez…

A fejemben már összeállt az útvonal és az, hogy a nap legnapsütésesebb óráiban melyik pályán akarok próbálkozni.

Az első helyen, ahol készültem otthagyni az autót, különös meglepetésben volt részem…

Hatalmas rajokba tömörült kishalak grasszáltak vegyes faj és méret összetételben.

Persze ilyenkor a ragadozók is a környéken szoktak ólálkodni és ez szerencsére most sincs másként.

Az első beállóban rögtön láttam két feketesügért, amint szisztematikusan próbálják a nádfalnak szorítani az aprónépet. Azonnal felforr a vérem…

Két, három, gyors felszíni hajtás borzolta tovább a kedélyemet…

Dobálgattam a kis rákomat, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ebben a helyzetben nem lesz megfelelő ez a módszer. Nem készültem még ma sem kimondottan kemény csalis pecára, de szerencsére nem indulok el sosem úgy, hogy mentsvárként ne legyen nálam egy aprócska doboz benne csupán 5-6 csalival. Átszereltem a Finesse Jiget és már pattintottam is a Yo-Zuri DR Flat Cranket a kapocsba.

 Yo-Zuri 3DR Flat Crank...

2019 első wobbleres halait is a Flat Crank hozta... 

Erről itt olvashattok... :-) 

 YGK-val frissen töltve...

Úgy kezdtem a horgászatot, hogy a rablások epicentrumába, vagyis a riadt kishal raj közepén kezdtem csörlőzni a motyót. Sokadik dobás után sem volt érdeklődő a műhalamra. Mondjuk, ilyen terülj-terülj asztalkám mellett nem csodálkozhatok, hiszen elég kinyitnia a ragadozóknak azt a böhöm nagy szájukat és máris roskadásig tele lesz finom falatokkal. :-)

A reggeli nap végre utat tört az eddig szürke fátyolfelhőzeten, csodásan bevilágítva ezzel a kvázi akvárium tisztaságú tó vizét. Ennek okán még jobban kivehető volt a predátorok és a prédafelhő mindenkori mozgása.  Pozíciót és stratégiát váltottam… A raj szélén, az úgynevezett terelőhalak megfogásában nagyobb potenciált láttam, mint a „zavarosban halászni”.

Az első dobások még sikertelennek bizonyultak…

Már épp kezdtem azon agyalni, mit lehetne máshogy csinálni az eredményesség érdekében, amikor szinte a lábam alatt az árnyékosból előbukkant, illetve inkább csak épphogy bekúszott az éppen akkor megállított lebegő csali. Azonban kísérete is volt a kis drágámnak.. :-)

Mozdulni sem mertem, hiszen a hátam mögött tűző nap miatt vetett árnyékom legkisebb mozdulására is elijedt volna… Szerencsére sokat nem kellett aggódnom, mert a másodperc törtrésze alatt ráfordult és beszippantotta a cranket. Iszonyatosan jó adrenalinlöket minden egyes ilyen, közeli akció szabad szemmel való végigkövetése…

Szóval miután elmarta a betevőnek szánt műanyagot, megpróbált eltűnni az árnyékvilág homályában.

Azonban a rövid póráz miatt hamar a felszínen folytatódott a csata. Mesés jelenetek voltak, viháncolt rendesen, de a merítőt csak alágyömöszöltem valahogy. Habár láttam, ahogy a teljes „fahal” eltűnik a szájában, ahogy behörpöli. Mégis nagyon vékonyan foghatták a hármasok, mert a hálóban pihenve már nem tartották a horgok. 

Mindegy is, a lényeg hogy meglett és a taktika működőképessége igazolta önmagát.

Nem voltam hát rest, szórtam a „kupac” szélét és lassan cincálva, másodpercekre megállítva próbáltam támadásra sarkallni a settenkedő nagyszájúakat.

Az újabb kapás következett…

Éreztem, hogy megkoppintja, de egy picit el is bizonytalanodtam. Átfutott az agyamon, hogy a keszegnépség hátán/oldalán kopog a wobbi, annyira finom volt a kontakt.

De akkor a semmiből, határozott (nem finom kopogással) jelentkezett egy újabb ragadozót egyértelműsítő rávágás…

A kapás határozottságának megfelelő erejű és gyorsaságú reakcióval válaszoltam, azonban nem ragadt meg a kampó a porcos szájban…

Nem volt idő csüggedni, hiszen addig kell ütni a vasat, amíg meleg… Legbelül éreztem, ez a most meglévő nagy zabálás nem tart örökké…

SAJNOS!

Egy legalább 30 perces lanyhulás mutatkozott az eddig folyamatos rablássorozatokban, de azért kitartóan dobáltam. Egy csendes, kis náddal szegélyezett öbölben legalább 50 méterrel arrébb újra elszabadul a pokol, frecskol a víz, folytatódik a habzsolás…

Közelebb lopózás után épphogy csak, de azért elérem a ramazuri szélét.

Szerencsére a vámszedők közül nekem is sikerül kétszer még sikeresen „lehalászni” a sápot.

Mikor elindultam, nem gondoltam, hogy ilyen csodás másfél órában lesz részem a reggeli órákban.

C&R...

Aztán valami megváltozott…

Az a, minden túlzás nélkül milliárdnyi fehérhal úgy tűnt el, mint a kámfor és velük együtt a falkában támadó largemouth-ok.

A következő órákat azzal töltöttem, hogy ismét ráleljek egy újabb „vízi cirkuszra”, de sajnos hiába.

A délutánt a tórendszer más, hasonló paraméterekkel rendelkező szegleteiben próbálkoztam, de sajnos újabb siker már nem koronázta az erőfeszítéseimet. Azért mindent egybevéve nagyon jó kis napom volt, és ami külön öröm, hogy visszafordíthatatlanul közeledik a wobbleres időszak, a gumik mehetnek a sufniba… :-)

Meglepetésvendég a Dunán...

Munkanap van! Igazi nyári, tikkasztó forróság. Kicsit kómásan, egy frissen főtt kávé illatába bódulva tervezgetem a mai nap teendőit. Végül addig sakkozok a feladatok elvégzésével, hogy ha csak egy lopott kis órácskára is (na jó, több lett belőle), de el tudok szabadulni valamelyik fővárosi öbölbe néhányat dobni. Ennek okán egy bot és egy marék balinos csali társaságában indulok a város forgatagába.

Jól haladok a dolgaimmal, 1 óra magasságában már az újpesti öböl közelében keresek némi napfénytől védett parkolóhelyet, ahol „horgászósba” öltözhetek át.

Nem a legideálisabbak a körülmények…

Patakokban folyik a homlokomon a verejték, miközben illegálisan lerakott szemétkupacok között lavírozok az öböl olajfoltos vize felé. Nem egy természetközeli élmény! De ez is Budapest!

Kezdésképpen felsétálok a magas fal tetejére, onnan kémlelem a felszínt. Néhány percet időzök fent csupán, majd szomorúan konstatálom, „döglött” a víz.

Sebaj, ha már itt vagyok, megejtek néhány dobást… Leereszkedek a magaslat tövébe és lendületesen kezdem szórni a vizet… nem sok sikerrel. Hamar meg is unom dolgot és a Marina felé veszem az irányt.

A magas part másik végében első dobásra egy jó ütést kapok a betonépítmény árnyékából, de sajnos nem akad rendesen.

Nem vagyok benne egészen biztos, hogy megszúrta a száját, ezért néhány cserecsalival próbálkozom újra támadásra bírni, de a maroknyi időmből nem szeretnék sokat erre pazarolni, így innen is hamar továbbállok…

Talán majd a nagy Duna…

Felcaplatok a hídra, majd lihegve bekommandózom magam a szigetcsúcsra.

Közben utcalakó kolónia tagjai néznek rám megvetően, ahogyan keresztülsétálok az „otthonukon”.

Ez sem Budapest büszkesége sajnos!!!

A csúcs elvágó vizén keresek ragadozót, de azalatt a néhány perc alatt, merthogy csak ennyit bírtam a tűző napon, nem sikerül kapásra bírni senkit.

Az órámra pillantok és mivel nem túl eseménydús és a dög meleg miatt nem is túl komfortos a peca, elindulok visszafelé. Ennyi volt mára!

Míg kiérek a szigetről, addig gyors újratervezés keretein belül úgy döntök, adok egy esélyt még a Fokának.

Az öböl belső oldala fás, árnyékos, és mivel nem túl magas a vízszint, így a kövezésen besétálva egész nagy részt meg lehet horgászni.

Ahogy közeledek a solyázó rész sekély vizében, egy retúr méretű balin randalírozására leszek figyelmes.

Legalább itt van egy kis élet!

Hogy honnan tudom, hogy retúr méret?! :-)

Hát mert a kis mohó a második dobásra elcsábul a kis L-minnownak! :-)

Már majdhogynem kiért a csali a szárazra, mikor is oldalról rákanyarodva megnyílt a víz az ezüstös háta felett és keményen odavert. Rövid csata után még a vízben szabadítottam a horogtól, majd intettünk búcsút egymásnak.

Végre valami esemény… :-)

Dobálgatok minden irányban, közben kémlelem a vizet, hátha látok rebbeni aprónépet…

Cserélgetem a favorit csalikat egymás után. A soron következő egy fiiish power tail, ő kerül a kapocsba.

Az első dobást indítom, amikor egy szép fröcskölős rablás durran el abban az irányban, amerre céloztam. A lendület nagyobb, mint amekkora távolságban volt az akció, így azonnal próbálom visszafogni a slungot. Hiába minden igyekezet, így is legalább 3-4 méterrel túlszalad a támadás epicentrumától.

Őrült tempóban vontatom a csalit, hátha sikerrel járok…

Túlhúzom a rablás helyén, de nem támadja semmi. Ekkor kettőt belerántok ütemtelenül, mire tompa elnehezedéssel ráeszi magát a horogra. :-)

Kis huzavona után magamhoz édesgetem. Elég vékonyan akadt a vas, így mikor tarkón ragadnám, az érintésemtől megijed és leveri magát. Annyira nem szomorkodom, hiszen amúgy sem volt sokkal nagyobb 40 cm-nél.

Negyed óra üresjárat következik, és már tényleg nagyon mennem kellene…

Persze, ilyenkor lát meg az ember olyan dolgokat, amit nem tud itthagyni… :-)

Szedtem már le innen a belógó ágak alól szebb domikat, és most is a jelenlétükre utaló szedéseket véltem felfedezni. Plusz néhány kisebb, olyan sügéres rablás is eldurrant a kövezés tövében.

A mai legkisebb csali, ami nálam van, „botvégre” kerül, majd lassan, időnként megállítva terelgetem a szórással párhuzamosan.

Az első néhány dobás hasztalannak bizonyul…

Majd egyszer csak valami kőkemény rányúlással jelentkezik, fordul egyet és azonnal elindul a szemközti hajók alá, egyenletesen, és folyamatosan.

Talán harcsa?! Merül fel első gondolatként.

Annyira ellentmondást nem tűrően haladt a biztos szabadulást jelentő kikötőbeli építmények irányába, hogy szinte biztos voltam benne, hogy nem derül fény az elkövető kilétére.

Próbáltam lassítani amennyire a felszerelés engedte, de kezdetben szélmalomharcnak tűnt a dolog.

Végül csak sikerült neki megálljt parancsolni!

A visszafordítás procedúráját követően, először jobbra majd balra tett újabb kísérletet a gyorsított eljárású szabadulás érdekében.

Szerencsére a Westin W3 UltraStick 7-28 g fokozatosan őrölte fel az eddig ismeretlen hal erejét.

Néhány perc elteltével eljutottam odáig, hogy ellenfelem vaskos, aranyló teste átsejlett a Duna vízén.

Jött a felismerés, hogy ponty, és vele az a szomorú feltételezés, hogy nyilván akkor külsős akadás.

Bármilyen ragadozónak örültem volna, ami ilyen kitartással és vehemenciával küzd, de egy „kikapált”, „kabátos” ponty pont nem hiányzott.

Kicsit keményebbre vettem a figurát, bíztam benne, hogy az aprócska hármas majd csak kipattan a testéből.

A durvább fárasztásnak hamar meg is lett a hozadéka, először került felszínre a pikkelyes.

Csak egy pillanatra, mert szinte azonnal visszatört a mélybe, de abban a tizedmásodpercben ameddig szem előtt volt, úgy látszott, nem külsős az akadás.

Nahhh baszki!!!!

Átértékelődött a dolog azonnal!

Kezem egyből a féken és már tekertem is „vajpuha” fokozatra.

Fejben gyorsan meghánytam-vetettem a lehetőségeimet.

Nyilván ha a kezdeti rohamokat bírta a felszerelés, akkor azzal már nem lesz gond.

Ha csak a Yo-Zuri kisméretű horga meg nem adja magát… Itt elmondtam 10 miatyánkot!

Szóval tételezzük fel, hogy karnyújtásnyira vontatom, na de akkor hogyan fogom kiemelni itt a kövezésen?! Merthogy persze merítő még csak véletlenül sincsen nálam.

Rendes fogást találni egy ilyen halon szabad kézzel, mondjuk úgy, nem egy leányálom.

A testi épségét egy pillanatig sem szeretném veszélyeztetni, szóval a kövezésen kivonszolás vagy hasonló agyament gondolat szóba sem jöhet.

Kicsit csillapodik a tombolása, így van időm körbenézni, hátha valaki tudna segíteni.

Persze sehol senki!

Kicsit feljebb van egy hódtanya a partoldalba vájva. Előtte a partvédő kövezés át van rendezve.

Egy szűk bejárat után egy kis mesterséges, ember alkotta sekély medence van kialakítva, aminek a belső fele puha iszap. Úgy döntök, ebbe a bokáig érő vízbe megpróbálom beterelni a bajszost és majd ott kísérelem meg partra emelni.

Még húz, de már viszonylag jól terelhető…

Meg is kezdem a szűk bejárat felé irányítani.

A nyiladékba érve kicsit rezeg a léc, mert két oldalról a köveken hamar el tudná pattintani a zsineget, de szerencsémre gond nélkül átcsúszik a veszélyes zónán.

Felsiklatom az iszapra, majd a botot nyitott felkapó karral leteszem.

Két kézzel nyúlok érte!

Szerencsémre nem rúg, pedig egy ideig taperolom még így is, hogy biztos fogást találjak rajta.

Felemelem és bizony igazi nehéz ólomsúlyú, úgy mondanám „sűrű”, izmos, dunai vad pontyot emelek a kamera lencséje elé. 

Yo-Zuri L minnow... Úgy fest, nem csak balinmágnes... :-)

Csodálatos vadvízi harcos.

Sejtettem, hogy előbb-utóbb belefutok egy pontyfogásba, főleg apró gumizás közben, de legvadabb álmaimban sem gondoltam, hogy az első pergetett pontyom wobblernek esik áldozatul, ráadásul pont a Dunán, ami a szívem csücske.

Készítek róla pár fotót, bár nem olyan könnyű, kicsit talán kapkodok is, hogy ne legyen sokat a napon 35 fokban.

Szerettem volna egy visszaengedős videót is készíteni, de amint vizet ért a bajuszszála, már rúgta is ki magát a kezemből és se szó, se beszéd, eltűnt az öböl opálos vizében.

A meglepetésvendégem után a maradék munka is érthetően könnyedén, és széles vigyorral a képemen lett elvégezve.  :-)