Balinra hív a május…

 

 Nekem a május általában kicsit sem a vattacukor szagú, körhintás majálisokról szól, hanem inkább a hangos, fröcskölős balin szezon kezdetéről. Igaz, több egyéb ragadozónk is szabadul ilyenkor a nász miatti korlát alól, mégis a szívemnek oly kedves balin az, ami miatt igazán lázba jövök Pünkösd havának rajtján.

Szinte hagyománynak tekinthető már, hogy ilyenkor Tomival egy napkeltétől-napnyugtáig tartó „ragadozó őn” hajszát tartunk. Balin-megszállottként ez a mi igazi ünnepünk…

A hagyományoktól eltérően az elseje nekem most kimaradt. Több oka is volt a dolognak, de ami talán a legfontosabb, hogy nem is éreztem a jó fogás reményét a tilalmat követő első napon.

A szokatlanul hideg április hozadéka az, hogy vizeink hőfoka messze elmaradt az ilyenkor megszokott átlagtól. Ez kicsi. ­t sem tesz jót a balleroknak. Ott vannak azok, esznek is, de nem pontosan úgy, ahogyan az ilyenkor már elvárható lenne őkelméktől…

Halbogár nélkülem azért csapatta az „ünnepi pecát”, sajnos csekély eredménnyel…

Rövidke, haltalan beszámolóját követően még inkább megerősödött bennem az a tény, hogy bizony jó döntés volt azt a napot mással tölteni.

Persze tudtam, hogy sokáig nem bírok megülni a seggemen úgysem…

Pár nappal később már tervezgettünk is egy egész napos cserkelést, az úticél ezúttal Tass volt.

Viszonylag korán érkeztünk a régi zsilip melletti parkolóba.

Ha ide érkezel, egyből két dolgot kell nézned…

Első és legfontosabb, hogy zubogva rohan-e a víz a betonteknőben. Vagyis, hogy nyitva van-e a zsilip. A legnagyobb megelégedésünkre tajtékzó, habzó hullámok jelezték a bőséges vízhozamot, aminek természetesen nagyon örültünk.

A második pedig, hogy mekkora embertömeg szűri éppen az áramló vizet ragadozók után áhítozva.

Na, most éppen egy teremtett lélek sem volt a helyszínen…

Ilyenkor laikusként gondolhatnánk, hogy „pokoli mázlink van”, miénk az egész szakasz.

Ez azonban nem ennyire egyértelműen jelent jót…

Ez egy évtizedek óta kult helynek számító „balin paradicsom” (volt, vagy talán időnként még ma is az?!).

Szóval a nagyszámú horgász jelenlét legtöbbször indokolt, ha „eszik” a hal akkor meg pláne.

Értitek már, miért támadt bennünk némi kétely a parton lévő nihil miatt?! J

Ettől még persze lehet igazán jó napunk, hiszen volt már itt korábban olyan bomba pecám egyes-egyedül, hogy azt kívántam bárcsak látná még valaki azt, ami velem történik éppen a „balin leves” partján.

Na de vissza a mai nap krónikájához…

Kész szerelékekkel érkeztünk, csak a kapocsba szánt csalikat kellett felbiggyeszteni, és kezdődhetett a móka…

Az első 20 perc főként a víz kémlelésével, valamint kereső dobásokkal telt.

Balinok jelét azonban sehol sem észleltük. A szívünknek oly kedves felszíni rablást vágytunk megpillantani, de mindhiába, az ezüstnyilak mélyen hallgattak...

Apró halak, amik kedvenceink fő táplálékát adják, szintén nem a megszokott részeken tartózkodtak.

Ennek okán, az ilyenkor leginkább alkalmazott kis merülésű, floating csalik szépen lassan bekerültek a doboz aljára.

Azon a gondolati síkon indultam el, hogy a hűs víz miatt félvízen, vagy még inkább a fenék közeli zónában tartózkodhatnak a fenekeszegek.

Hogy bizonyítást nyerjek a teóriámnak, egy 16g-os süllyedő 70mm-es Dule Hardcore minnow-t akasztottam a kapocsba, majd szórni kezdem a szemközti oldal kövezése előtt húzódó mély részeket.

Duel Hardcore Minnow 70 S...

Csobbanást követően hagytam merülni a csalit, majd a mélyből indítottam közepes tempóban magam felé a küsz formájú testet.

Talán a harmadik ilyen mozdulatsort követően jött a „csattanós” válasz.

Alig néhány kurblizást után egy, a mederben bujkáló ragadozó szinte elementáris erővel rontott rá a csalimra. Nagyon le sem kellett reagálnom a dolgot, mert szinte egyből tépte volna ki a botot a kezemből (kellemes gondok ezek).J

Gyönyörű, sötét balin uraság bukkant elő a habokból néhány erőteljes kirohanást követően.

Szeretem az olyan balint, amit már fárasztani kell, és aminél a kivétel mikéntjén is el kell gondolkozni. Na, Ő pont ilyen volt. J

Igencsak méretes, jó kondiban volt a halam, ám rengeteg pióca gyötörte a testét. Valamint a száján is friss véres szakadás éktelenkedett. Gyanús, hogy a máskor biztos halált jelentő, ám most vélhetően rosszul megkötött pányváról szabadult meg az öreg harcos. Tőlem végül legális amnesztiát kapott a szökevény…

Közben majd elfelejtettem mondani! Cimborám a nyugodtabb részen, szintén elejtett egy siheder balint.

Az esetleges betli lelki terhe tehát viszonylag hamar elszállt mindkettőnknél…

Azzal a tudattal folytattam a horgászatomat, hogy meg is van a kulcs a küszfalókhoz.

Ez a mámoros érzés eltartott úgy 10 percig…

Nagy robajjal és csikorgó fogaskerekek zaja mellett egyszer csak elkezdett záródni a mederzár kapuja.

A rohanó víz néhány pillanat alatt teljesen megállt és végérvényesen kisimult.

Innentől kezdve egy teljesen új nap kezdődött számunkra.

A tükörvíz és a szikrázó napsütés rövid időn belül felcsalta a fogatlan ragadozókat a felszínre.

Próbálgattuk a különböző topwater csalikat, de ezek a legkisebb érdeklődést sem váltották ki belőlük.

Aztán shallow runner csalik következtek ismét a sorban…

Több lekövetést, kisebb oda-oda bökéseket kaptunk, de minden fajta csalira csupán csak egyszer.

Minden rontott kapás után új darabok kerültek kapocsba, de a vége mindnek ugyanaz lett. Bökéssel, vagy lábnál elfordulással záródott az akció.

Gyakori jelenség ez a balinozás közben, pláne, ha kristálytiszta a víz…

Mindent megnéznek, kóstolgatnak, de gyanakvásuk okán semmire nem fűzik fel magukat igazán… Ameddig az érdeklődésük megvan, addig kell villám gyorsan váltani a nálunk lévő szortiment darabjaiból, mert szinte borítékolható, hogy előbb vagy utóbb valamelyik színre, formára, vagy méretre elszakad a cérna, és jó eséllyel lesz olyan kishal-utánzat, amit minden gyanú nélkül könyörtelenül bebombáznak majd. A keresgélésre fordítható időnk így igencsak véges.

Ha szétverjük a pályát, garantáltan bukjuk a dolgot.

Jelentem, meglett a megoldás!!!

Jó kombó...

A Lurefans X50 végül nyerőnek bizonyult a finnyás balinokkal szemben…

Mivel nem mondható túl nagynak a pálya, így is hamar világgá kergettük a cirkáló járőröket.

Tovább is álltunk…

A csendes, nyugodt részeken gyakori vendég a csuka. Persze, csak akkor örülünk nekik felhőtlenül, ha készülünk rájuk megfelelő felszereléssel és nem a balinnak kínált csalikat harapdálják le a madzagról.

Mi most nekik szánt motyót is cipeltünk magunkkal.

A kövezés fölé behajló bokrok és egyéb nővények takarásában lapuló krokit Tomi hamar ki is karmolta a háborítatlan vízből. Jól indult ez is, de azért nagy karrier nem lett belőle.

De a barátom boldogsága az én örömöm is…

Amíg ő a harapós ragadozókkal volt elfoglalva, én ismét balin portyára váltottam.

Egy befolyó legszélén apróhalakat láttam a kövekhez lapulni.

Most láttam ma először ilyet így biztos voltam benne, hogy itt találok táplálkozó ragadozót is, aki közülük szedi a vámot.

A közelben észleltem néhány busa-gyanús mozgást, ami sohasem jelent jót egy pergető horgásznak.

Csak reménykedni tudtam benne, hogy nem akasztok kabátba egy nagy cula busmant.

Végül úgy döntöttem, hogy felkuporodok a kövezés tetejére, és kissé bújva próbálom becserkészni az általam sejtett balint.

Mindössze 2 dobás kellett hozzá, hogy a sejtésből, vízióból, valóság és hús-vér balin legyen.

A sekély vízre kirohanó mohó hal szinte a kőszórás tetején robbantott rá a gyorsan húzott penge csalira. Rövid zászlós fárasztás után sikerült hálót fonni köré.

Megint a Lurefans X50...

Ezután lecsatangoltunk egészen a nagy Dunáig, sajnos csak amolyan kirándulás jelleggel.

Utunk során halat nem, de gyönyörű, friss sárga gévát annál többet találtunk.

Gyakran futok bele eme gomba fajba, amiből remek ételeket lehet készíteni. Főleg húsok mellé, tejszínes raguként igazán ízletes. Most is konyhára kerültek a zsenge részek.

Friss, zsenge géva...

De vissza a pergetéshez…

Ha már itt voltunk, áttévedtünk az új műtárgy oldalára is.

Folynak a munkálatok, de jelenleg egy cseppet sem ereszt át az RSD vizéből.

Gyakorlatilag egy nagy betonteknővel körülölelt állóvízként funkcionál. Nade, ha majd nyitva lesznek azok a kapuk, igazi balinos pálya lesz belőle. Persze kérdéses, hogy az itteni horgászat mennyire és milyen formán lesz engedélyezett. Ez még egy nagy talány a legtöbbünk számára.

Balin reményében azért most is megpergettük a vizet.

Egymástól alig néhány méterre dobtunk és dobtunk.

Aztán monoton, recsegő hangra lettem figyelmes…

Tomi orsója dadogva adagolta a fonottat és a fején már láttam, hogy bizony ázsiai plankton evő jövevényhalunk kelletlenkedik a horgán. Természetesen a combosabb fajtából való…

Fél perc sem kellett, és az élet letörölte a kaján vigyort az orcámról, amit a haver kétségbeesett ábrázata kreált az enyémre. Persze, én is „belebasztam” egybe!!! J

Végeláthatatlan páros fárasztásba kezdtünk mindketten.

Főkent abban reménykedve, hogy vagy így, vagy úgy, de visszakapjuk a csalijainkat, és persze a felszerelésünk épségének megóvásában is bizakodtunk.

A 7-28 g-os Westin UltraStick-em egy 10-es nanoval töltött 3000-es Ryobi Slam Proval állt bele a harcba. Több, mint 10 perce zajlott már a küzdelem, amikor először átsejlett a víz alól a gigantikus test, ami azonnal tudatosította bennem, hogy nem a „megszokott” balinos cucc kontra busa csata zajlik, merthogy egy vad, folyóvízi „nádrágó” kirohanásait kell megfelelően kontrollálnom.

Nem a megszokott terhelés... Westin W3 UltraStick 7/28g

Nyilván nem „fölette” az X50-et, hanem a hátsó „hajólapátba” akadt.

A merítés metódusa is igencsak nehézkesnek ígérkezett, tudván, hogy mindketten küzdünk, mint malac a jégen, így az egymásnak merítés fel sem merülhetett.

Jahh, hát merítés, nem éppen bojlis méretet hordunk az oldalunkon… J Képzelhetitek…

Mindezek ellenére nettó 19 perc alatt már húztam rá a merítőt a böszme nagy fejre, és elsőre kiszedtem, ahogyan Tomi is a magáét.

Nyilván halfogási szempontból nincsen semmilyen értéke a dolognak, hiszen nem szabályos keretek között történt a fogás. A felszerelés azonban azt hiszem bőven kitűnőre vizsgázott ilyen terhelés mellett is.

Miután mindkét halat „véletlenül visszaejtettük egy váratlan ugrást követően” azonnal ott is hagytuk a helyet, mert több ilyen, vagy ehhez hasonló fárasztásra kicsit sem vágytunk.

Kicsit barangoltunk a Kunin, ahol főként ívó balinokat láttunk, és persze Tomi kibuzerált pár színes apróságot, hogy meglegyen a teljes öröme… J

Olyan jó, hogy végre balinra hívott minket a május… Támadunk még!

Szevasztok

Májusi bot mizéria a küsztelenségben…

 

 

Mostanság egyre jobban áttérek én is a néhány pecát vagy egy-egy időszakot összefoglaló irományok készítésére. Persze, ha van kiemelkedően jóra sikeredett sok halas/jó halas élményem, akkor továbbra is érdemel majd egy külön bejegyzést, de a mostani, néhány, mondhatni közepesre vagy gyengére abszolvált horgászatok egy csomagba gyömöszkölése jó megoldásnak tűnik elsőre. Ráadásként most még van is mire ráhúzni és egy elbeszélésként kezelni a május elején történteket.

A tartalomból:

Nagyvonalakban lesz itt szó májusi kezdésről, egy el nem tervezett bot tesztről, bizonyítvány magyarázásról, balinokról, tavi csukákról, a meglévő küsz nihil jelenségről, egy csipetnyi gombászkodásról és a hozzá tartozó gasztronómiáról. Szóval, lesz itt kérem minden, mint a búcsúban. Remélem, nem kavarodok bele túlzottan.

Kockás sikló és a préda...

Éljen május elseje… Nem tudom megmondani, vártam-e valaha is már tilalmi idők végét annyira, mint ezt a mostani balin, süllő, sügér amnesztiát. Illetve tudom! Soha nem epekedtem még így! Azt hiszem, sokat elárul az április végi állapotomról, ha azt mondom már 27-én össze volt készítve a pakk, amivel terveztem elejteni a frissen szabadult ragadozókat. Nem vagyok pedánsnak mondható, ennek ellenére minden a „nagy napra” szánt motyó szinte élére állítva várta a bevetés reggelét. Szerelék megkötve, wobblerek osztályozva, szóval tényleg lázban égtem. Ilyenkor szokott beütni a jó öreg krach. Már legalább két hete kellemes, verőfényes napok váltogatják egymást, amolyan igazi tavaszias ritmusban! Persze az aktuális hónap első napjának reggelére zuhogó esőt ígértek. Kijelenthető, nem kimondottan ideális a balinos pecára. De sebaj, „ha meg kell b@szódni, hát meg kell b@szódni” szól a nem túl költői, de kétség kívül örök érvényű mondás. Ki mással kezdeném a kemény csalis időszak eljövetelének első napját, mint a már sokat emlegetett Halbogár barátommal. Kész terveink voltak a napra, mint szinte mindig. Biztosak voltunk a sikerben, vagy csak abban, hogy valamelyik pálya úgyis beadja a nap folyamán. Hajnali RSD, később egy közeli zsilip szemrevételezése, majd estére a nagy Duna volt beütemezve. Sikerre volt ítélve a forgatókönyv. Aztán…

Úgy kezdődött a reggel, hogy a tökös gyerekek, akik nem félnek holmi jöttment esőtől, talán ha 15 percig tűrték a felhőszakadást rezzenéstelen arccal, majd farkukat maguk alá csapva, csurom vizesen, kissé megszégyenülten a kocsiba kuporogva várták a felhők elvonultát… Ez ám az álomkezdés… :-)

Közel 1 óra után mérséklődni látszott az égi áldás intenzitása, kimerészkedtünk hát és szórni kezdtük a vizet. A lendületes dobálásnak hamar meglett a hozadéka. Rögtön egy páros fogással kezdtük a szezont. Nem voltak éppen nagyok, de kellőképpen fellelkesített mindkettőnket a lassan jelképünkké vált duplafotó elkészítése. :-) Aztán nekem kezdődött a magam kis passiója, Tomi meg behúzott egy igazán szép ballert.

A szokásos közös DUPLA...

A benga... :-)

Az elért kapásszámunk azonos volt kb. a délelőtt folyamán, de nekem valamiért nem ragadtak meg rendesen a kampók. Ekkor még nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget, hiszen előfordul néha az ilyen. Azt gondolom, az ütésekre időben reagáltam, de minden halam egyetlen rúgást követően azonnal távozott is. Hmmm… Gondolhatnánk, hogy finnyásan ettek, de közben cimborám szinte minden akciót balinra váltott… Szóval ez a teória mégsem állja meg a helyét. Nem éreztem jól magam… Főként kicsi, apró csalikat húztam és gyakorlatilag álló vízen, jól mozogtak az imitációk, hiszen kapásig eljutottam, de a bekövetkezett támadásokat követően félkarú óriásként egyre másra vesztettem a halakat. Mindez azért is különösen érdekes számomra, mert egy olyan bot volt nálam (WestinW3 Ultrastick 7-28g), amit már egy éve nyüstölök és ez idáig hihetetlenül nagy hatékonysággal váltotta halra a kapásokat. Több száz közösen megfogott balinon, domolykón, süllőn vagyunk túl már együtt és bár voltak nehéz pecáink, amikor foghegyről ettek a ragadozók, de hogy ilyen nagy százalékban lemaradjanak, arra még nem volt példa.

Westin W3 Ultrastick 7-28 g...

Széttárt karokkal és érthetetlen pofával álltam a dolog előtt… Mire rongyosra vertük a területet, már 9 kapásból csupán két aprócska fogatlan fenekeszegecskét tudtam felmutatni… Mondhatom, hogy rendesen „Idegállapotban voltam Mónika”! Összepakoltuk a cókmókot és a korábban említett zsilip felé vettük az irányt. Érkezéskor már az szembeötlő volt, hogy ott ahol máskor mindenkinek össze szokott érni egymással mindene, most egy fia pergető sincs. Igaz, elég döglött kinézete is volt a dolognak. Kishalmentes és hangos balinrablások nélküli volt az örvénylő felszín. Azért dobtunk párat, hogy legalább az esélyt megadjuk a dolognak… Időpocsékolás volt! Azért még elbohóckodtunk a környéken egy darabig. Ezután, mikor már javában túl voltunk a nap felén, elérkezettnek láttuk az időt, hogy az előre megbeszélt „kötelező pihenőidőnket” kivegyük. Némi frissítő limonádé társaságában kifújjuk magunkat az esti etap előtt, ez volt a közös terv… Én azonban végül nem éltem ezzel a lehetőséggel, mert a sikertelenségem okán forrt a vérem. Míg a cimbi sziesztázott, én visszamentem és tovább kergettem a balinokat… Inkább pihenni kellett volna nekem is… :-) Ugyan összekukáztam két kapást és 50%-át partra is tereltem, de ettől még nem volt egy nagy karrier. A 11-ből csupán 3 megfogott halnál jártam és a méret továbbra sem kárpótolt a hihetetlenül kevés darabszám miatt. Jött a várva várt este a Dunán és vele együtt folytatódott az én vesszőfutásom is…

Nem ragozom túl a dolgot, inkább csak a száraz tényeket ismertetném… 5 jó kapást sikerült a némán hömpölygő öreg folyóból kicsikarnom a sötétség beálltával. Jó balin és (nekem) jobbacska méretnek számító süllő is fordult le a horgomról ideje korán. Ráadásul volt olyan, hogy egy kőről két dobásból kettő követte el velem mindezt a csúfságot. Ekkor már végképp nem értettem a dolgot. Másból sem állt az estém, csak értetlenkedtem, hogy nem úgy viselkedik a bot, ahogy azt korábban már megszoktam tőle. A Dunán a nagyobb csalik és a folyó ereje révén már a csali vezetésében is látványosan kiütköztek a problémák. 16/3 a vége! Mit mondhatnék, nem ilyen kezdésről álmodoztam még néhány nappal ezelőtt.

Dunai matuzsálem...

Az aznapi pecának vége, de a történet másnap reggel ért véget és zárult le igazán. Természetesen, akkor már szikrázó napsütés mellett pakoltam ki száradni a cuccaimat a kerti bútorra. Ruhák, csalik, és természetesen a botot is… Megvan az a pillanat, mikor egyszer csak beléd hasít a felismerés, hogy mit csesztél el?! Engem mellkason vágott rendesen. Említettem, hogy napokkal előtte már összeraktam a felszerelést és az indulás reggelén csak felkaptam a pakkot. Na, hát úgy alakult a dolog, hogy a Westin alsó tagot egy ősrégi Abu bot felső tagjával párosítottam össze. :-)  Illettek egymásba, de valahogy mégsem működtek együtt rendesen. Ezért voltak hát csaliterelési gondjaim és léptek meg a halaim idő előtt. Ismét bebizonyosodott, hogy a két jó fél nem mindig egy tökéletes egész! :-) Azonnal elfogadtam az előző napi borzasztó rossz fogási mutatókat, de azért a lelkem nem nyugodott meg teljesesen. Tanúbizonyságot akartam szerezni a vélt igazamról. Elhatároztam, hogy a következő tizenhat kapást, ami ezután jön, górcső alá veszem, és úgy vizsgálom meg a dolgot. Ismét nem volt egyszerű a helyzet. Ez a május nekem nem az a május eddig sajnos, amiről álmodoztam. Azok a spotok, ahol tavaly hemzsegtek a snecik és rájuk állt a ragadozó ebben az időszakban, most némán hallgatnak. Öt horgászat kellett hozzá, hogy újabb 16 kapásig eljussak. Igaz, ezekből három csupán 2-3 órás gyors peca volt, de volt, hogy egész nap barangoltam a Duna parton 1-1 halért.

Akkor kezdjük!

A felismerést követő reggel már ismét az RSD-n űztem az őnöket. Azonnal vissza kell ülni arra a bizonyos lóra, ha már hagytam, hogy ledobjon magáról. Csendes reggel volt, de azért csináltam egy 4/4-et. Ami kicsit billentett a megtépázott egómon. Igaz a mérettel itt is adós maradtam, de most ez is kielégített. Plusz, ha már minden horgász blogger kicsit gombaszakértő is, hát végre én is rászántam magam, hogy egy semmivel össze nem keverhető sárga gévagombát lemetsszek egy korhadt öreg fa törzséről és haza merjem vinni. Természetesen, asszonyi nyomásra önjelölt szakértő bevonásával kapott egy második beazonosítást is a konyhára szánt erdő ajándéka. A fokhagymás vajon pirított burgonya és a sült tarja mellé igazán ízletes tejfölös, szerecsendiós raguval készítettem el a gévát. Mindenkinek ajánlom a kissé csípős ízvilágú fűzfatüdőt.

Ízletes lett..

Ezután jött két, rapid esti peca a Dunán. Az alkonyatot azon a kövön egyensúlyozva vártam, ahol a legutóbb a süsü és a baller is megtréfált két egymást követő dobásból. Szerencsémre sikerült részben elégtételt venni az akkori incidensen. A félhomállyal együtt érkezett egy piócák által gyötört 59 cm-es gőzmozdony. Nagyon jót harcolt és végre az első, valamire való balint szorongathattam a kezemben a fárasztást követően. Sajnos a képek nem a megszokott minőségben készültek, de nem is ez a lényeg, az élmény így is örök.

Életem legrosszabb képe... :-)

A fogást követően szerintem a járásom is peckesebb lett valamivel. :-) A partszéli vizekből a normálméretű táplálékhal továbbra is el van tűnve a teljes fővárosi szakaszon. Ki érti ezt? Millió, 1-2 cm-es ivadék felhőben grasszál a kövek előtt, de a rendes méretű küszöknek nyoma sincsen. Ez nagyon megnehezíti a magunkfajta pergetők dolgát. Hamar meg is unom a dolgot. A kocsihoz bandukolva, azért így is egy kósza loccsanás hangjára lettem figyelmes. Ki tudja miért, de hezitáltam, hogy lemásszak-e a bozótoson keresztül a vízig, de szerencsére jól döntöttem és meg is lett az eredménye. Egy mohó, kis sárkány az első dobásra rácsimpaszkodott a neki talán túl méretes Crystal minnow-ra. Az első wobbleres süllőcske idén, mosolyt csalt az ábrázatomra. Ott tartunk, hogy 6/6! :-)

Volt önbizalom...

Ezt követően szintén egy kurta, esti peca következett a sorban. A szürkületi kapás ezúttal elmaradt, viszont hazaindulás előtt egy betlimentő tilalmas koppintotta le a kis fehér CC50F-et. Szeretem, ha egy csali élete első kapocsba tételét követően azonnal, első dobásra halat ad. Így lehet gyorsan bekerülni a Valhallába, illetve a kedvenceknek fent tartott dobozba! :-) Így már 7/7.

Lurefans CC50 F először akcióban...

A következő túrát kicsit hosszabbra terveztem. De igazából több órát töltöttem a kocsiban, mint a parton dobálva. Az első szakaszon jött megint 4 siheder balin, de mivel éreztem, hogy nincs több a dologban, így majd egy órát autókáztam egy jobb pálya reményében. Na, hát nem jött be.  Halott víz, végeláthatatlan szösztenger. Szokásos se sneci, se balin effektus! Gyorsan offoltam is a dolgot. Eszembe jutott, hogy van egy jó kis holtág a környéken, ami szépen adta a wtd-s balinokat az előző esztendőben, gondoltam meglátogatom. Hát, most nem adta! Mivel egyetlen dobásig sem jutottam el. Egy tábla hívta fel a figyelmem, hogy június 15-ig teljes horgászati tilalom van érvényben. Pech! Pedig jó mentőötletnek tűnt! Feltámadt a szél, én meg meguntam a dolgot és hazamentem.  Szóval, 11/11.

Megint egész napos peca keretein belül látogattunk Tomival a Dunára. Elhagytuk a várost, irány az ártéri erdő kesze-kusza világa. Végre! Álomhelyen ért minket a reggel! És rövidke dobálás után sikerült is kikarmolni egy balint az elvágó vízből. Aztán fene se gondolta, hogy részemről mára ennyi! :-) Igaz, Tomi se vitte túlzásba a dolgot a maga egy balinocskájával. Ez azonban nem vígasztalt!

Valahol itt kezdődik a csodák birodalma...

Rengeteg helyet bejártunk, sokat melóztunk. Normál esetben mindenhol kapások tömkelegéig kellett volna eljutnunk, de érintetlen maradt minden csalink, amit bevetettünk. Szinte érthetetlen. Persze táplálékhalat, rablást, hajtást itt sem láttunk sehol! Érdekes módon mégsem keseregtünk a nagy haltalanságban. Helyette mi mást csináltunk volna, mint gombásztunk. Jártuk a sűrű erdőt és a rikító sárga gévát gyűjtöttük. A múltkori ragut követően, most rántott verzióban készítettem el a friss, zsenge részeket a családnak, mondjuk ez éppen nem aratott osztatlan sikert, de sebaj. Ebben a formában az előfőzést követően elvesztette a jellegét, kissé íztelen volt a színes tartalom a panír alatt. Következőleg azt hiszem, levest készítek. :-) Na, de ott tartunk, hogy 12/12.

Sárga géva...

A következő alkalommal a hajnali Duna mustrát elcseréltem egy ígéretesnek tűnő tavi csuka cserkelésre. Itt végre aggódnom sem kellett a szőrén-szálán eltűnt küszök miatt. :-) Mivel wobbleres és gumis pecára készültem és lusta vagyok a két különböző módszerre alkalmas pálcákat cipelni, szintén az Ultrastickre esett a választásom. Természetesen ezúttal a két egymáshoz tartozó taggal. :-) Főként kemény csalis bot, de kiválóan működik soft csalik esetében is. Amolyan mindenes! Számtalanszor bizonyított már nekem a legkülönbözőbb szituációkban! Korábban kövesezni és sügerezni is előszeretettel használtam, hiszen a 3-5 g-os jigek mozgását is remekül közvetíti és hihetetlen kapásszázalékon dolgozik úgy is. Szóval csak abban reménykedtem, hogy elemükben lesznek a krokik, a boton most nem múlhat semmi. A reggel mondhatni egész jól sikerült, hiszen a felfelé növekvő hínármezőben csücsültek a tigrisek. A gumit folyamatos, csigalassú tekeréssel még pont el lehetett csábítóan csörlőzni a felfelé törekvő növényzet felett. Igyekeztem mindezt úgy tenni, hogy a „gazhoz” még csak véletlenül se érjen hozzá a test, mert ha beleakad és megcibálom, akkor tuti világgá kergetem őket. Szerencsére pozitív visszajelzést kaptak a próbálkozásaim. Sikerült hármat leszedni a délelőtti órákban egy-egy ilyen foltról. Próbálkoztam wobblerrel is, de azt nem díjazták ekkor még.

Aztán nagy lett a csend! Ennek hatására már mindent IS kezdtem húzni. Igaz, könnyű dolgom azért nem volt, mert pokoli akadós volt a terep, de hát hol másutt is laknának a csukeszok, ha nem pont itt?! :-) Végül, a kis tesztem úgy zárult, hogy az utolsó, 16–ik kapás (mert, hogy már itt tartunk) elkövetője pár másodperc után egy remekbe szabott szaltó sorozattal sikeresen kirázta magából a szúrós falatot. Titkon reméltem, hogy sikerül 100%-ot produkálni a csúfos kezdés után, nem így lett. :-) Persze így sem voltam boldogtalan. Azért a mostani fogási arányok megléte talán hűen tükrözik a kezdeti sikertelenség miértjét. Egy nem megfelelő bot pont elég ahhoz, hogy csupán kopogtassunk a végső siker ajtaján. Ígérem, innentől nem számolom tovább a dolgot, kár is lenne, hiszen megkaptam a választ a sikertelenségem okára! Azt hiszem, az az elsejei nap megtanított rá egy életre, hogy kétszer nézzem meg, milyen bottal is indulok csatába! :-)

Westin ShadTeez...

U.I.: A csukás naphoz még hozzátartozik (a 16-on felül) még két fogas bestia megfogásának rövid története, amiből az egyik mérete már elég pofásra is sikeredett. :-) Az első áldozat a nád tövére érkező sárga CC60-at marta le a beesést követően, baromi látványosan. Majd a fárasztásnál is meglehetősen elemében volt a kis ördög, hiszen ennyi szaltóval, amit ez leművelt, az olimpián már érmeket osztogatnak egy ilyen teljesítményért. Utolsó, attraktív megmozdulását már talajon végezte, ugyanis nemes egyszerűséggel kiugrott hozzám a partra. :-)

Csuka portré... CC60

  A záró halam pedig 4 dobásból 2-szer koppintotta meg az offseten billegő U Shad-et, de csak a farkát rágcsálta össze. Gondoltam, dobok neki valami merészebbet, hátha akkor elfelejt finomkodni… Szerencsémre bolond volt és nem bírt az ösztönein uralkodni. Harmadik beleemelésre úgy verte le Lurefans DK5 vertikális csaliját, hogy a gerincemben éreztem az ütés erejét, megkoronázva ezzel a napomat.

Jót küzdöttünk...

Lurefans DK5 beadta...

Van még vissza a májusból és vannak még terveim erre az időszakra. Meglátogatom a Balatont, lesz Dunai peca városban és azon kívül is. És persze gőzerővel várom, hogy szabaduljon a domi is végre. Jahhh, és szívesen veszem az ízletes gomba recepteket, ha tudtok…:-)Szevasztok!