Isten tudja miért, de kicsit már hiányzott az őszi, téli, dropis „buzera”
peca…
Ezért hát egyik délután úgy döntöttem, valami jó, hínáros, zsombékos,
nádas helyet keresek magamnak és ott elcsípek néhány csíkost.
Fronttal terhelt az időjárás, déltől az ország bármely részén
előfordulhat heves zápor, zivatar, legalábbis ezt ígérték. Mit se számít…
Felmarkoltam a gumis táskát, tele mindenféle apró finomsággal, meg
persze mellétettem az iciri-piciri, kis mindenes, wobbleres dobozkámat, hiszen
bármi lehet, akár még kellhet is. Apró a
tartó, alig 6-7 csali fér el benne, így nem túl nagy a választási lehetőség, de
vész esetére talán megteszi.
Kocsiba pattanok és nagy rössel indulok neki a város forgatagának.
Péntekről lévén szó minden olyan lámpaváltás, amin már 3-ik nekifutásra át
tudok surranni, szinte ajándék. :-)
Azért idővel valahogy csak sikerül a kívánt helyre keveredni, kezdődhet
a móka.
A terep tökéletes, pont olyan, mint gondoltam, hiszen rég nem jártam
itt. A nyár közepére a flóra teljesen átvette az uralmat, szinte szőnyegként
borítja a felszínt. Azért vannak lyukak, illetve olykor fél szobányi tiszta
részek, amik tökéletes lehetőséget adnak a sügér horgászatára.
Még nem is dobtam, de már boldogság van… :-)
Hamar hadrendbe állítom a fegyverzetet és kezdődhet a móka. Az első
néhány nyiladékban teszek próbát. Egy-egy parányi ütés mutatja, itt vannak, de
nem is túl nagyok és nem is túl éhesek…
Azért tovább próbálkozom…
Közben tekintetem elkalandozik az elém táruló vízi világ megannyi csodáján.
Pezseg az élet!!!
Szitakötők könnyed tánca, szárcsa mama aggódó ricsaja, valamint
siklótól riadó békák loccsanása ad újabb és újabb impulzust az ide látogatónak.
A tápláléklánc szinte minden tagja vadászik, és maga is préda… micsoda
körforgás!
Ábrándjaimból egy heves ütésváltás rángat vissza a valóságba, igaz
picit azért belebambulok…
Szép sötét, erősen kontrasztos mintázatú csapó „punk” kölyök
elégedetlenkedik.
Hamar megszabadítom fájdalmától és visszaeresztem az otthonául szolgáló
dzsungelbe.
„Lólépésben” próbálgatom a tiszta, zsebkendőnyi részeket… nem az igazi!
Grabancon ragadok még néhányat, de érzem, ha mára csak ennyi halas élmény ér
csupán, nem leszek maximálisan elégedett.
Tavasszal sok gyönyörű, sötét, „mocsári” balint sikerült itt becsapni,
viszont akkor még volt hová dobni a nekik szánt műcsalit… Összeszedelőzködtem
és gondoltam sétálok egy nagyot, hátha akad még itt legalább egy olyan spot,
ami még „hasznosítható” balinfogásra… :-)
Bot nélkül fedezem fel a környéket és legnagyobb megelégedésemre
találok két olyan részt, ami rejthet fogatlan ragadozót. A kérdés csak az, hogy
ott vannak-e?!
Leülök egy bokor takarásába és kémlelem a vizet…
Hamar kiderül, hogy táplálékhal van gazdagon. Legalább 6-8, rajban
mozgó balincsemege grasszál, egyik hínárfolttól a másikig. A ragadozókat
viszont nem látom, hogy abajgatnák őket.
Már készülök továbbhaladni, mikor egy bődületes rablás csattan el a
túloldalon, egy növényekkel körülölelt kis öbölben. Több se kellett… Vissza a
kocsihoz, gumis cuccot szét, wobblereset össze, és irány vissza. Mivel
tudtommal nem túl mély a víz, úgy döntök egy wtd-vel a kapocsban térek vissza,
és azzal próbálom kapásra bírni az imént hangoskodót. Nem kellett agyalnom,
melyiket küldjem harcba, hiszen egyetlen gyári darab lapult a „vészdobozkában”!
Mielőtt lendíteném az elsőt, megint ugyanott durran a víz…
Hamar loccsan is a topwater az előző rumli helyén, de nem vált ki
reakciót. Megpróbálom még párszor,
mielőtt más típusra váltanék, de kudarc!
Nem túl széles a pálya, „legyezőben” dobásról kár is beszélni, talán
3-4 sáv van, ahol fixen el tudom húzni a szerkót, és még így is játszani kell,
hogy minden növénycsoportosulás mellett akadás nélkül el tudjam vontatni.
Közben másik helyen is rabol az Őn… nem az előző példány, mert ez látszatra
is kisebb volt.
Aham, szóval többen is vagytok??!! Míg ezt konstatálom, újabb
fröcskölésre kapom oda a fejem.
Nahh ilyenkor kell leülni és gondolkodni picit… nyilvánvaló, hogy itt a
’csak dobom-húzom’ dolog nem működik, hiába tudom hova kell ejteni. A közhiedelemben
az kering, hogy a bujkáló, lesből támadó balinokat viszonylag könnyű átejteni.
Hiszen, ha kifigyeled, hol tanyázik, és meg is tudod dobni a „lakás előtti
tornácot”, akkor ha nem is elsőre, de viszonylag hamar ledurrantja az orra
előtt imbolygó imitációt.
A Dunán ilyenre nem sok lehetőség van, viszont az tény, hogy a Tisza-tavon
fogott balinjaim igazolást adnak erről a teóriáról. Azonban a horgászatban az a
szabály, hogy nincs szabály és papírforma se.
Ekkor jön az, hogy a horgász leül, figyel és okosodik…
Elsősorban a legelső „nagy” rablás elkövetőjére próbálok valamiféle
ütemet, rendszert felépíteni, hogy mikor, miért, és hogyan rabol…
A nap szépen süt még, így a víz tetején gyűrűző prédaállatok jól
mutatják magukat, tehát könnyű őket szemmel követni. Szinte félelem nélkül
köröznek az ominózus, leselkedő balin háza táján.
De még nem elég közel ahhoz, hogy rájuk rontson.
Azonban egyre közelebb, és közelebb kerülnek. Végül balról jobbra
haladva szinte érintik a hínárt, a rablás viszont elmarad… Nem értem! Biztos,
hogy ott van, akkor miért nem vág oda??!!
A növénysziget végéhez érve az aprónép megfordul és ugyanazon az
útvonalon elindul visszafelé…
Lassan, komótosan haladnak és mikor a „vesztőhelyre” érnek, bummmmmm
közéjük rohan a takarásból. Ez az, amikor számítasz rá, mégis kikerekedett
szemekkel, meghökkenve nézed a jelenetsort. Igaz, hogy újabb, legalább negyed
órámba telik, de kivárok még egy támadást.
Ha létezik tökéletes másolat, akkor ez az volt! Kishalak közelednek,
balról jobbra elhaladva zavartalan az útjuk, visszafelé pedig megint bammmmmm.
Parádés!
Úgy vigyorgok ott magamban, mintha már a kezemben szorongatnám a rafkós,
lesből támadó fenekeszeget, pedig még nagyon nem!
Mindenesetre felkészülök rá, hogy a legközelebbi esetnél az én
minnow-om is már az élő prédák között „árulja a testét”!
Megint nem kis időbe telik, mire lehetőségem van végre lezárni ezt kis
„háborút”.
Felkapó kar nyitva, szem a célra szegezve és várok!
Végre balról elhaladnak, majd fordulás, és 2 méter, 1 méter, fél méter,
már kilövésre készen állok, indítom a csalit, tökéletes időzítéssel érkezik a
lehető legjobb helyre! A snegók rebbennek, de talán túl nagyot ahhoz képest,
mint amekkora riadalmat okozhat a kis 44 mm-es Yo-Zurim vízre érkezése! Persze,
hát nem is attól ugrottak szét, hanem mert a bestia rontott ki a rejtekéből. A
látvány és az érzés egyszerre hasít az érzékeimbe és tudatosul a fejemben! Ez
bizony megvan, végre!!! Olyan kapása volt, hogy most is beleborzongok. A partra
terelés is megér egy misét, hiszen rengeteg helyre lett volna lehetősége berongyolni,
de végül meglett a „mocsári rém”!
Az alsó horog tökéletesen akadt, viszont a hátsó egyik ága nem túl
szerencsésen, szemgolyó mellé csúszott. Szerencsére már rutinos vagyok a kényes
helyekről való kampószabadításban, hiszen az elmúlt pár hétben kétszer is
feladta a leckét, hogyan távolítsam el MAGAMBÓL a szúrós „vasat”.
Lefektettem egy puha kúszónövény „ágyra” és szerencsére viszonylag
hamar, finoman, és precízen, óvva a szeme világát, sikeresen „megműtöttem”. Dr.
Balán rendel!!! :-)
Yo-Zuri L minnow 44mm
Készült pár kép, és ha kicsit talán csorbult is az önbecsülése, de
legalább visszatérhetett uralni a hínármezőt!
Figyelmem újabb rablók felé terelődött!!!
Egy jóval kisebb példány néhány perc alatt többször produkálta magát egy
nádfal csúcsán. Az egyik ilyen támadásába sikerült jó ütemmel belekontárkodni
és elvenni a kedvét egy időre a mohó zabálástól.
Fiiish Power Tail...
Említettem, hogy volt egy másik rész, ami még talán ennél is szűkebb és
vadregényesebb volt. Már a dobó pozíció felvétele sem volt éppen sétagalopp.
Nem is mondtam még, időközben elered az ígért eső. Először, olyan jó nyári
zivatarosan, majd kellemesen áztatós stílusban. Hamar csúszóssá téve az agyagos
járatokat, amin haladtam.
Itt is néhány gyors felderítő dobással indítottam, az érdeklődők száma
zéró.
Kicsit visszább vonultam! Egyrészt szemlélődni, másrészt a fák még
meglévő sűrű lombozata is védett valamelyest az hulló cseppektől.
Nem kellet sokáig ott eseménytelenül kuporognom, hiszen viszonylag hamar
mutatta magát egy újabb igazán combos dög.
Ő nem bujkált, mint az előző, inkább a megfelelő helyre való terelés
taktikáját alkalmazta.
Ez úgy nézett ki a valóságban, hogy a partvonaltól kb. 5 méterre, a
parttal párhuzamosan volt egy félköríves növény sáv, ami úgy nézett ki, mint
mondjuk egy hullámtörő a tengereken… :-)
Az egyik felén - ami majdnem összeért a szárazfölddel - volt a
képzeletbeli bejárat, ezen az alig 50 cm széles nyiladékon járt be a koma
portyázni, de úgy, hogy ott bejött a háborítatlan kis öbölbe, megkerülte a
gyanútlan halrajt, majd mikor a hátuk mögé ért, elkezdte zavarni őket a keskeny
járat felé! Még nem támadta őket élesben, hiszen az igazi rablás csak a
legszűkebb részen következett be, mikor már nem volt hová menekülniük. Mesteri
ragadozó…
Persze nem szoptam ki ezt sem elsőre az ujjamból… nem kevés időt
töltöttem azzal, lassan már bőrig ázva, hogy „kulcsot” találjak ehhez a halhoz
is…
És persze dobáltam neki a „fahalamat”, mikor jött befelé és kezdte
bontogatni a kis akcióját, de hiába!
Na, de majd most!!!
A terv a következő, marad a rejtőzködés, megvárom, míg bejön a
táplálékért, megkerüli őket és mikor megkezdi a terelést, én eldobok abba az
irányba, ahol bejött, jóval túl azon, és úgy vezetem be a csalit a szűk helyen,
hogy pont addigra haladjon el az orra előtt, mire kialakul bent a káoszhelyzet!
Elsőre megcsináltam, amit elterveztem,
de nem működött, inkább az élő halat választotta most! Újból nem kevés idő telt
el várakozással… Aztán egyszer csak megint megnyílt őkelme háta felett a víz,
ahogyan a sekély vizű bejárat felé haladt.
Megkerülés, majd terelés! Én dobok és húzom, ahová kell, viszont a
támadás már a csalim mögött kezdődik! Elcsesztem!
Illetve mégsem! Egy nagy villanást
látok, majd hatalmas hullámot, ahogy visszakanyarodik, és teljes gőzzel
bebombázza megint a kis L-minnowot. A rövid pórázos fárasztás alatt olyan
előadást produkál, hogy szemem, szám tátva marad, és csak bízom a sikeres
végjátékban.
Végül Ő is kézbe kerül.
Méltóképpen egy friss hínármező tetején pózoltatva kattintok róla
párat. Lenyűgöző, morcos jószág!
Amíg tevékenykedek vele, újabb durrogást hallok, látni nem látom, mert
a nád benyúlása takarja.
Gondolok egyet, végül is már így is vizes vagyok, mi baj lehet. Cipő,
zokni le, majd próbálok bemerészkedni a vízbe, természetesen békanyál, hínár,
szúrós ágak között lépkedek, csak reménykedek benne, hogy valami eldobott
konzervkukoricás dobozba, vagy félbe tört sörösüvegbe nem sikerül belelépnem.
Végül csak addig merészkedek, hogy kilássak a „zöld fal” mögül. Egész
szépen dobható nyílt víz tárul elém… Ha már itt vagyok, akkor párhuzamosan a
növényzettel elhúzom a csalit kezdésnek.
Alig veret néhány másodperce a kisméretű balinmágnes csalim, de máris
elnehezedik, majd megáll…
Ezt most nem kellett túlagyalni!!! :-)
Jót meccselünk egymással, majd hálám jeléül az élményekért cserébe őt is útjára
engedem.
Kicsit elfáradtam és a szűnni nem akaró égi áldás is arra sarkall, hogy
az autóhoz csúszkáljak.
Az első sikereim helyszínén még azért megállok a szokásos
utolsó-utolsó, na, jó tényleg az utolsó dobásokra, persze még fél órát maradtam
legalább! :-)
És milyen jól tettem! Még két sötétruhás útonállót sikerült lépre
csalni!
Egyet csak úgy random a „nyílt vízről”, egy másikat pedig a már-már
szokásos ÜTEMES RABLÁSRENDSZER kifigyelésével!!! :-)
Remek délután volt! Majdnem jót sügereztem!!! :-)
Szevasztok!
