Parti-Arcok Podcast...

Itt hallgasd meg az adást! 

A 21., egyben évadzáró adásunk vendége Balán Attila volt, aki a Dunai Halak Nyomában c. blog szerzője és keményvonalas folyóvízi horgász. 

Nem specializálódott egyetlen módszerre vagy halfajra, mindenre is szeret pecázni, a lényeg, hogy minél vadregényesebb, nehezebb folyón, csatornán, patakon kelljen megoldani a feladatot.

Attila mesélt a dunai és más folyókon szerzett tapasztalatairól, segített abban, hogy hogyan álljunk neki akár feederezni, akár pergetni az ország legnagyobb folyamán, de arról is mesélt, hogy kisebb folyókon mit tart fontosnak.

- Újpesti-öböl, de hogyan?

- Mit keressünk, ha márna a célhal Budapesten?

- Mit adhat nekünk a Zagyva?

- Téli horgászat okosan

- Mi is az a Fahal Pro Team?

- Küsz ívás a medencében :-)

Hallgasd:

Youtube-on: https://youtu.be/zJ0Y1W489x4

Spotify-on: https://open.spotify.com/episode/5wpw5QcPsgA6Uxat4ns2yH?si=jmonhSYhTHOnKv-mHtW5QQ

SoundCloud-on: https://soundcloud.com/parti-arcok-podcast/21-dunai-halak-nyomaban-folyovizi-horgaszat-vendeg-balan-attila-parti-arcok-podcast?si=b9ab256fc1884a4ab6470677bf4041ed&utm_source=clipboard&utm_medium=text&utm_campaign=social_sharing

Apple Podcasts-on: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/parti-arcok-podcast/id1560177340?i=1000546467015

Google Podcasts-on: https://podcasts.google.com/feed/aHR0cHM6Ly9mZWVkcy5zb3VuZGNsb3VkLmNvbS91c2Vycy9zb3VuZGNsb3VkOnVzZXJzOjk2MjQzNDQ2NS9zb3VuZHMucnNz/episode/dGFnOnNvdW5kY2xvdWQsMjAxMDp0cmFja3MvMTE4Njc0NjM0MA?sa=X&ved=0CAUQkfYCahcKEwiY7-_Jkov1AhUAAAAAHQAAAAAQGg

Mr. Black és a többiek…

 

 A sokat sejtetős címmel ellentétben ez közel sem egy, amolyan NDK-s hard pornó történet lesz, mint amire gondoltok elsőre, bár az igazat megvallva némi vérbőségem még most is van, ha visszaemlékszem erre a fullasztó délutáni balinozásra.

Napok óta olyan igazi, klasszikus, fülledt, fojtogatós, gatyarohasztó meleg van. Esténként ugyan mentrendszerűen, nagy csinnadrattával érkezik a vihar, de különösebb enyhülést sajnos ez sem hoz ránk.

Az igazat megvallva létezni is nehezemre esik ilyenkor, gondolom nektek is!?

Rövid napom ígérkezett a melóban, így az esti program előtt kerekedett néhány lyukas órám, amit pecának szentelhettem.

Megmondom őszintén, még csak véletlenül sem reménykedtem kiemelkedő fogási eredményben a nap legmelegebb óráiban, vagy mondhatnám úgy is, hogy az esetleges betli bekövetkeztének lehetősége erősen hendikeppes! J

Miden esetre egy marék, vegyes balinos csalival felvértezve, egy közeli csatorna felé vettem az irányt.

Az autóból kiszállva azonnal letaglózott a meleg. Itt éreztem, hogy a magammal cipelt 2 l víz nem sokáig lesz elég, de ameddig van belőle, igenis jó szolgálatot tesz, érdemes volt tehát a hátizsákot magammal hozni, amiben cipelhetem majd.

Leballagtam a vízhez, és egy igazi őserdő fogadott…

Tavasz óta nem jártam erre és bizony gyökeresen megváltoztak a körülmények.

Bizton állíthatom, az Everglades kutya fasza az itteni elburjánzott vegetációhoz képest, annyi szent!

Nád, sás, virágzó békatutajfélék, „kacsafű”, és kiterjedt hínármezők borítják a felszínt, szinte végeláthatatlanul. Gyönyörű, szemet kápráztató jelenség, igaz, ami igaz, de a pergető horgászatot még csak véletlenül sem könnyíti meg számomra.

Mondjuk, utólag belegondolva nem tudom mire is számítottam, így a nyár derekán… J

Ezen tények tudatában az alig tucatnyi műhal, amit a kapókeszegeknek szántam, az is ripsz-ropsz lefeleződött.

A különböző minnow és blade csalik a sűrű növényzet megléte miatt most alapból kiestek a játékból. Mivel poppert meg nem hoztam magammal, így kizárásos alapon csupán néhány wtd esetleges fogósságában bízhattam.

Közelebb merészkedve a vízhez, újabb, a horgászat szempontjából igen nagy jelentőséggel bíró megállapításokat tettem.

1: A csatorna vize kristály tiszta, valamint a szokottnál is gyorsabban folyik. (Ez jó is lehet, vagy éppen nem!)

2: A viszonylagos erős sodrás rengeteg, kisebb-nagyobb leszakadt növényszigetet szállít magával. (Elsőre nagy nehezítésnek tűnik)

3: Rengeteg a kishal. (Ez szuper, hiszen akkor vélhetően balin is van!) J

4: Mozognak balinok a pályán, igaz, hogy mennyire aktívak azt még nem tudom, de utána járok a dolognak! ( Legalább itt vannak, valamivel meg csak sikerül felhergelni őkelméket! ) J

 

WESTIN W3 ULTRASTICK 7-28 g...

Kezdődjön hát a móka…

Az első, vélhetően pontyosok által a nádfalból „kitört” állás nem sok jóval kecsegtet…

Látszólag régóta nem használja senki, hiszen a szúrós hínár a parttól több méterre is lefedi a felszínt.

(Szemét persze van dögivel!) :-(

A másik oldal sem sokkal reménnyel telibb, hiszen ott is a „gaztenger” az uralkodó.

Két, amolyan kisebb lyukba sikerül azért bele pöccintem a kutyámat, de igazán jól vezetni nem tudom a helyhiány miatt. Nem is erőltetem a dolgot, inkább továbbállok.

A következő nyiladékban még ennél is rosszabbak a kilátásaim, itt szinte nem is látom a csillogó víztükröt. Konkrétan nincs meghorgászható felület…

Séta tovább…

A soron következő beállóban végre felvillan némi reménysugár számomra…

A tömör zöld pokolban van egy-egy hosszabb tiszta, csalivezetésre alkalmas sáv mindkét irányban, ami már elég ahhoz, hogy pontos dobásokat követően a jól terelgetett „dogra” lecsapjon mondjuk egy ólálkodó nádi balin.

Jobbra kezdek…

A top water jó helyen csobban, amit jól jelez számomra a faragvány mögött megjelenő toló hullám is.

Néhány méteren keresztül követi a testet, de a cérna csak akkor szakad nála, mikor megállítom neki.

Bummmmm.

Ja, bum!!! Látványra, és hangra, de a csalihoz hozzá sem ér! Szinte azonnal ismét életet lehelek a játékszerbe, a kulcsingert mégsem sikerül kiváltani a korábbi támadóból!   

Néhányszor még elhúzom neki, mielőtt oldalt váltok, de hiába… 1-0 oda!

Ez idő alatt a másik „folyosóra” bekúszott egy újabb úszó sziget, lefelezve az eddig tisztán dobható távolságot.

Mivel néhány fix pontot leszámítva állandó mozgásban van a felület, érdemes várni néhány percet, hátha elmozdul a torlasz.

A néhányból közel 10 minutum lett, de legalább a következő tiszta dobás lehetősége végül újabb akciót adott…

Az eredmény sajnos itt is negatív, hiszen egy böhöm aláburványlással jelezte aktivitását a ragadozó, az akadás azonban megint elmaradt! 2-0!

A következő két placcon újabb 1-1 technikai rontással növelték az előnyüket ezek a szemetek…

Khmmm, 4-0!

Itt még üresen...

A fokozott érdeklődés ellenére csalit váltok, nem színben és a mozgásban látom a hibát, inkább a kutya méretével lehet a baj, ezért kisebbre cserélem.

A következő blokk inkább hajaz egy nehezített, természet alkotta tetris pályára, mintsem egy horgászhelyre.

Akkora a jövés menés a vízen, hogy azt elmondani sem tudom.

Vannak tiszta részek, de csupán néhány pillanatig.

Hol itt zárul be egy kapu, hol pedig ott!

Persze ezzel párhuzamosan újabb és újabb akadómentes kis csatornák is képződnek, esélyt adva 1-1 megfelelő dobásra.

Mint egy elcseszett, mágikus vízi labirintus!

Amúgy izgalommal teli ez az egész játék…

Egy ideig figyeltem ezeket a tolódásokat, majd a megfelelő pillanatban útjára engedtem a felszínre termett cikázó imitációmat.

A csobbanást követően azonnal alárohant a hal…

Elindítottam és végre úgy dörgölte le a víz tetejéről, ahogyan azt kell…

Az akadás szerencsére tökéletes, a W3 Ultrastickem pedig azonnal lágyan, de kellő határozottsággal kezdte őrölni a villámkeszegem erejét.

Végre sikerült merítő fölé terelnem az elsőt, ami egyben az új szák avató-pillanata is volt.

Hozzá méltó módon egy csodás, arany és fekete színekben pompázó fogatlan ragadozó pihent a puha, gumírozott háló ölelésében.

Akkor 4-1!

Szerencsére az üzlet beindult végre…

Erről a nagy és mozgalmas szakaszról a következő 20 percben (ami kb. 4 dobást jelentett) sikerült még két fekete harcost leszedni. Szóval kezdek feljönni, mint a talajvíz… HAHÓ, 4-3!

 

Az ezután lévő spoton az egyetlen megdobható terület a nádas totális takarásában volt.

Lábbeli le és irány a hűsítő közeg… Addig lépdeltem a bizonytalan állagú és eredetű iszaptengerben, míg végre egy helyütt kibújva sikerült a „tánctérre” ejteni a fahalamat.

Fáradalmaim megkoronázása gyanánt végül kezembe vehettem „sátánkát” a pokoli tekintetű ballert.

Az alvilág bugyraiból előkerült hal a torzsák rejtekéből úgy vetette rá magát a 6 cm-es műanyagra, hogy öröm volt nézni.

Meglepetésére most az én 3 ágú „vasvillámon” veszett rajta, legalábbis néhány fotó elkészültéig.

SÁTÁNI TEKINTET...

Akkor ezzel egál! 4-4!

Az ötödik megfogott - merthogy az következik - egy levadászott, látott, nagy hal.

Szántam rá nem kevés időt. Csendben kuporogtam a susnyásban és figyeltem a mozgását, mikor merre jár. A hátúszója rendre megtörte a rohanó víz felszínét, fordulásai látványosak, erőteljesek, határozottak voltak. A rajokba tömörült fehérhal menekülése szinte pánikszerű volt, ha a közelükbe somfordált.  Magabiztosan közlekedett a kis territóriumában, látszólag nem félt semmitől és senkitől. Ő volt itt a király.

Én azonban puccsra készültem…

Az uralkodónak szánt utolsó falattal a kapocsban vártam a megfelelő alkalmat.

Az első lendítéssel igyekeztem az orra elé kínálni a „harapnivalót”…

Az uraság rá is fordult, megnézte magának, majd hanyag eleganciával odébb állt.

Legközelebb azt a taktikát választottam, hogy egy viszonylag egyenes szakaszon elvezettem előtte a nagyreményű csalimat keresztezve az útját…

Mondanom sem kell, ez sem vált be…

Majd egyszer csak eltűnt…

Hosszú percek teltek el anélkül, hogy bármi is utalt volna a jelenlétére…

Kicsit lemondóan, egykedvűen hűsölni próbáltam a partoldalban húzódó bozótosban.

Amikor egyszer csak, alig néhány méterre a lábam alatt, komótosan, andalogva elvonult.

Lélegzetvisszafojtva, lassú mozdulatokkal nyúltam a felkapó kar felé és bothegyről elé, vagy inkább egy kicsit fölé-mellé dobtam. Elsőre úgy tűnt, tudomást sem vesz a dologról…

Majd a semmiből leírt egy hatalmas kört, megvillant a teste aranyló színe, és szemből letépte, konkrétan elpusztította a neki szánt csalétkemet.

Látványos, rövid zászlós fárasztással koronázta meg a vadászatot az immáron „bukott úr”!

Sok szép, egyedi színű és formájú balint tarthattam már a kezemben, de ehhez foghatót még talán sohasem. Mintha a legfényesebb aranyba majd a feketénél is feketébb szurokba mártotta volna valaki a testét. Igazi KIRÁLYHOZ méltó volt a díszes viselete!

Egy darabig gyönyörködtem még kivételes szépségében, majd útjára engedtem és néztem, ahogyan kissé megtört önbecsüléssel, egy hanyag farokcsapást követően eltűnik a hínár sötét rejtekében. 

 

Fordult a kocka! 5-4 ide, bár szerintem ez az előző bőven kettőt ért! J

Záró akkordként egy még csak megcsúfolt, hogy kihozzuk döntetlenre ezt a mai rövidke etapot.

Az időm lejárt! Az 5-5-ös döntetlen ellenére rég nem látott mosollyal hagytam el a vadregényes tájat.

Nyilván fogtam ennél sokkal többet, jöttek már bőven nagyobb balinok is, de ez a mai kaland egy igazi kuriózum volt számomra.

Szeretem az agyalós, különleges pecákat, és ez végre egy pont ilyen volt.

Más talán elsőre, fintorogva otthagyta volna ezt a pályát, én azonban szerencsére kitartottam és megfejtettem a vízi dzsungel titkát.

A csatornák fekete gyémántjai jutalmul pedig kellőképpen bearanyozták az elkövetkezendő napjaimat.

InstaSpanok az Ipolyon...

Az évek folyamán legtöbbünknek kialakul egy kis horgász baráti köre. Időnként gyarapszik, máskor fogyatkozik, de van egy kisebb mag, ami gyakorlatilag mindig állandónak mondható.

Bevallom őszintén, az utóbbi években nem szántam rá magam, hogy olyan emberrel menjek horgászni bárhová is, akivel azelőtt még nem voltam. Talán a korábban megtapasztalt, számos negatív élményeknek köszönhetően bárki jelentkezett amolyan ismerkedős pecára, csuklóból elutasítottam.

Alapból szeretem a magam útját járni, de ha társaságra vágyom, akkor a régi horgászcimborák közül mindig kapható valaki egy kis halfogós mókára.

Aztán persze, időnként a kivétel erősíti a szabályt…

Instagrammon előszeretettel követik be egymást a hasonló érdeklődésű, beállítottságú, szenvedélyű egyének. Valahogy így sodort össze minket az élet Tomival. Szép halak, jó képek, és közös szerelem, a Duna szolgált alapul ennek az ismeretségnek.

Nem kellett hozzá sok idő, hogy balinos pecákról, Dunáról, Tisza-tóról kezdjünk eszmét, infót cserélni.

Többször elhangzott, hogy jó lenne egy közös peca itt, ott valamikor. Persze ezek többnyire csak üres szavaknak tekinthetőek általában.

Jelen helyzetünkben azonban tettek is követték az elméleti síkon megfogant közös horgászatok gondolatát. Egyik nap Tomi azzal a kérdéssel állt elő, hogy mivel még nem járt az Ipolyon (pedig régi nagy álma volt), mit szólnék egy közös pergetéshez. Sokat nem filóztam a dolgon, igent mondtam, és rövid egyeztetést és szervezést követően már egy kocsiban ülve robogtunk Ipolytölgyes irányába.

Szerencsére a sok ősrégi horgásztörténet nem hagyott egyetlen másodpercnyi kínos csöndet sem az odaúton.

Valamiért nem szeretek „házigazda” lenni. Jelen esetben ez különösen igaz, hiszen csupán két alkalommal

volt szerencsém horgászni az Ipoly vadregényes kanyarulataiban. Szóval nem mondható a dolog klasszikus „gájdolásnak”, hiszen még csak azt sem mondhatom, hogy ismerősen mozgok ezen a terepen.

A két próbálkozásom viszont pont kettővel több, mint ahányszor Tomi járt ott.

Nem látok bele mások fejébe, de úgy éreztem, neki nem feltétlenül csak a domik megfogásán pörgött az agya…

Ennek okán igyekeztem úgy összeállítani a napi programmenetet, hogy némiképp kedvezzek eme vágyának is.

Tölgyesen kezdtünk, ahol a hajnali pára, az egyre csak száradó kórók és a harmatcseppek súlya alatt is pompásan feszülő nyolclábú rovarcsapdák is mind-mind a közelgő ősz eljövetelét hirdették. 

Mivel egész héten viszonylag hűvös volt az idő és esett nem kevés mennyiségű csapadék is, melles nélkül nemigen kívánkoztunk bele az erősen visszahűlt folyócska rideg ölelésébe.

Hamar magunkra öltöttük a neoprén „kertésznadrágokat”, majd megkezdtük a vízre szállást.

Már a partról is látszott, de a nedves közegbe gázolva még inkább nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy bizony valóssággá vált a legrosszabb rémálmunk. A víz áttetszősége konvergált a nullához.

Sokat utaztunk azért, hogy itt legyünk és szerencsét próbáljunk, ezért muszáj volt adni a napnak egy esélyt.

Kérdések nélkül elrendeződtünk az Ipoly jobb és bal szélén, majd kezdetét vette a vallatás.

Az első negyedóra nem is volt teljesen reménytelen. Hiába volt szottyos a víz, nekem is, neki is volt ütése a vezetett csalikra. Fogott halig azonban nem jutottunk.

Szeretem ezt a vadregényes vidéket, gyakran látni átkelő őzcsapatokat, több alkalommal sikerült már szemtanújának lennem jégmadár sikeres halászatának, és a szegélyező erdősávban is talál magának a természetet kicsit is kedvelő egyén látnivalót. Szóval, ez egy csodavilág… ha nem is sikerül összehalaznunk a kezünket, élményben még akkor is lehet részünk bőven. Na, de kár lenne ilyen korán temetni a napot.

Rendületlenül szórjuk a part menti, vélt domolykó lakrészeket... Bedőlt fák, elvágó víz mögötti kőszórás, buja szálas növényzet, víz fölé magasodó bokrok, s fák árnyékai, mind-mind jók lehetnek.

DE NEM MA…

Minden jó helyre érkező dobásban ott rejlik a fogás lehetősége, de majd minden alkalommal akció nélkül tereljük vissza a csalikat bothegyig.

Aztán végre megtörik a jég…

Tomi, nem is takarásból, hanem valahonnan a rohanó víz közepéből varázsol ki egy aprócska domit… 

Örömünk százszorta nagyobb, mint a hal testi adottságai. De legalább végre hal.

Vérszemet kapva, hamar magához terel egy újabb ragadozót, ami méreteiben közel azonos, ám fajtáját tekintve merőben más volt. Aprócska balin volt a zsákmány.

Illett volna nekem is végre villantani valamit…

Beesőre érkezett meg az első halacskám, aki sajnos folytatta a korábbi trendet, miszerint mi itt ma nem nagyon fogunk arasznál nagyobb uszonyost.

Nem csüggedtünk, mentünk tovább előre, kerestük a bestiákat.

Egy felgyorsult, mélyebb részhez érve, míg én kisebb technikai kényszerpihenőre szorultam, addig társam mélyen járatta a csaliját a már-már tomboló hullámok rejtett felszíne alatt. Nem eredménytelenül…

Apró rávágást követően, számunkra kedves meglepetésként ipolyi márna törte át a felszínt.

Aprócska mérete ellenére gyönyörű színezetű, pompás, egészséges példány volt. Szabályosan szájába volt akadva a csali…

Ezután némiképp eltávolodtunk egymástól, Tomi maradt ezen a részen, egy nádszigetben mozgó nagyobb testű hal árnyékát követte kitartóan. Én pedig, egy kicsit feljebb, klasszikus, domolykós részt megpillantva mentem a magam útján. Annyira, de annyira olyan volt az a szakasz, hogy csoda lett volna, ha itt sem lelek rájuk.

Volt egy rész, ami különösen tetszett, sokszor egymás után ejtettem vissza oda csalit. Nem tágítottam e helytől! Éreztem, hogy van ott valaki, aki egyszer csak kimozdul végre. Kitartásomat siker koronázta.

Nem rekordlistás volt az elkövető, de azért végre kellő határozottsággal és vehemenciával durrantotta le a crankot a felszínről.

Ez az a hely, ahol észrevétlenül repül az idő. Szinte észre sem vettük, hogy órák óta keresgélünk.

Viszont a gyomrunk nem felejt, és egyre hangosabban próbál kiparancsolni minket a vízből.

Eleget is teszünk erőszakos akaratának. Partra mászunk.

Míg a kocsihoz ballagunk, elemezgetjük a napot és vázoljuk a lehetőségeinket.

Az egyik siralmas, a másik ad még némi reményt…

Úgy döntünk, ebéd után még megnézzük a másik oldalt, aztán ha nagyon nincs eredménye, akkor visszamegyünk Szob magasságába, ránézünk az ottani szakaszra… amennyiben ott is kudarcot vallunk, szedjük a sátorfánkat, és hazafelé még rápróbálunk a jó öreg Dunára. Nagy egyetértésben szavazzuk meg, teljes létszámban a nap hátralevő stratégiáját.

A felderítés alá vett kisebb szakasz sem volt igazán horgászt marasztaló, 1-1 domolykónak lettünk ideiglenes elrablói, valamint cimborám megfogta a korábbi marci ikertesóját. Igaz, ezt most kabátba sikerült abszolválni.

Elég volt, jöhet a B terv.

Tominak kedveskedve is terveztem beiktatni ezt a részt. Korábban már ütöttem egy-két jobb balint az alig 30 cm-es vízből. Örülnék, ha lenne ilyenben része neki is. Elnavigálom a híd irányába, én pedig a másik oldal felé veszem az irányt. Kicsit fáradtan és egykedvűen érkezek meg egy szakaszra, amit már előző alkalommal is próbáltam, de halat nem adott. Értetlenül álltam előtte, hogy miért nem, hiszen olyan tartás helyezkedik el előttem, mint amilyen a „NAGYKÖNYVBEN” meg van írva, ha ahhoz a részhez lapozunk, ahol azt taglalják „Hol is keressük a domolykót?„.

Kissé elcsigázottan lendítettem a mai több ezredik dobást. Jó helyre érkezik a műcsali. Kettőt mozdítok bele, és határozott ütés kapok válaszul. Sajna nem akad…

Újabb pöccintés, és már csobbanást követően ragadja is magához a szúrós fahalat.

A finom kis cuccal nagyon nagy élmény ez a rövidke, de annál intenzívebb fárasztás, ami a látványos kapások után következik. Végre egy egész pofás darabot vehetek a kezembe, hát persze, hogy fotózom is.

Útjára engedem őkelmét, és tovább kísérletezek…

Ami ezután jön, az maga a földi paradicsom. Minden dobás akcióba megy át, és szerencsére elég darabos jószágok az elkövetők. Nem vagyok rest, azonnal telefonálok Tominak, és lihegve, talán kicsit túlpörögve is közlöm vele, hogy akárhol van, akármit csinál, azonnal dobjon el mindent, és rohanjon hozzám. 

A favorit csali másolatát már ki is bányásztam neki, mire ideloholt.

Érkezést követően buzdítom, hogy akassza a zerót, és azonnal dobjon…

Közben, az elmúlt 15 perc eseményeit hadarom neki…

Első dobásra megüti neki látványos módon, de nem ragad meg a szájában… másodszorra viszont sikerül rendesen pofán csapnia neki. Sajnos nem az a méret, amik eddig kápráztattak, de azért tetszetős darab. 

Ami viszont ennél is elszomorítóbb az az, hogy…

A darab utolsó felvonása volt ez kb, a varázslat véget ért… pedig egy ilyen nehéz nap után, kitartásunk jutalmaként, igazán eltarthatott volna még egy darabig a parádé.

Hagytuk pihenni a helyet, és tovább keresgéltünk… Később még visszatértünk, de már teljesen üres volt a „lakótelep”.

Némiképp azért javította a szánk ízét ez a délutáni kis adrenalin löket… Viszont, akarva akaratlanul, ki kell mondanunk, ennél fényévekkel jobb peca képe forgott a képzeletünkben az indulást megelőző estén.

Annyit sikerült már megtudnom az „Insta barátomról”, hogy kevés dolog szegi kedvét, és a revans lehetőségével élni akar, és élni is fog. Szóval, egy másik napon, szinte garantáltan visszatérünk együtt, és remélhetőleg aratunk majd.