Zagyva 3 in 1…

Ha domolykó, akkor nekem Ipoly… Ez a két szó teljesen összefonódott az elmúlt időkben számomra.

Azonban hőn szeretett határfolyóm a tavasz folyamán több alkalommal is megmutatta, milyen is ott egy ínséges peca. Egy darabig el is ment a kedvem tőle… Aztán, ahogy futottunk bele a nyárba, egyre nagyobb vágyat éreztem egy-egy vízben gázolós cserkeléshez. Sértettségem határtalan tud lenni, ezért hátat fordítva az Ipoly kanyarulatainak, felfedező útra indultam.

Nem keresgéltem sokat… Számomra a legideálisabb választás csakis a Zagyva lehet. Csalogató a távolabbi megyék vizeinek halbősége, de a mindenkori távolság komoly tényező számomra. A Zagyva pedig jószerivel itt folydogál a „szomszédban”.

 Meseszép...

Próbáltam némi infót begyűjteni legalább arról, hogy melyik szakaszt érdemes vallatni, ha esetleg domira fáj a fogam, de nem egyszerű.

Instás cimborám, Torpis Tomi „őshonos Zagyvás” és megszállott domolykó fun…

Sokat beszélgettem vele, így a terület, ahol kísérleteznék, minden egyes üzenetváltás után egyre jobban körvonalazódott… Nyilván nem kérhettem el tőle elsőre, hol is fogja azokat a csodás jószágokat, amikkel rendre ékeskedik az Instagram világában. :-) Valószínű, nem is mondta volna el!!! :-)

Így aztán igencsak nagy terület maradt, amit felkutathatok magamnak. Google térkép a barátom, így azon mustráltam az alkalmasnak vélt helyeket. Elsősorban, hogy melyik részeket tudom megközelíteni kocsival, merthogy itt a gáton tiltott a gépjármű használat… Szóval közel is legyen, parkolni is lehessen, a víz is legyen elég, de ne túl sok, plusz még domik is lakják szép számmal! Nahhhh szóval fel volt adva a lecke…. :-)

Bár az igazi gond inkább a mindösszesen 1000 Ft-os napijegy beszerzése… Online nem lehet venni csak évest (nem is értem miért??!!).

A környékbeli horgászboltokban pedig egész egyszerűen nem lehetett hozzájutni szinte a nyári hónapok kezdetéig (szintén nem értem).

De most végre kapható a zsuga, szóval kezdődhet a móka.

3/1

Reggel 8-kor már ott toporgok a horgászbolt ajtaja előtt és talpig lázban várom, hogy végre papírral a kezemben rohanhassak a partra.

Mire okmányok a zsebben, kocsi a kívánt helyen, én beöltözve a mellesben belépek a folyóba, majdnem 9 óra van. Ezzel csak az a gond, hogy a fejesek ilyenkor már nagyon nem aktívak, és hogy javában tombol a kánikula, hiszen mára is közel 36 fokot ígértek.

Mindezek ellenére az első 5 percben úgy éreztem magam, mintha az ígéret földjére érkeztem volna.

Ahogy kászálódok be a vízbe, miután az embermagasságú csalánmezővel is megküzdöttem, egy a zörgésre megriadt termetes domolykó úszik ki a szemközti part alól, jól látszódott a kristálytiszta vízben.

Ahogy beálltam a kis folyócska közepére még egyszer átnéztem, hogy minden a helyén, telefonok vízhatlan környezetben vannak-e, felszerelés rendben. Minden OK!

Fontos kellék a gázló pecákhoz... W6 Dry Pouch

Dolgom végeztével felnézek és mit látnak szemeim, hogy egy az előző fizimiskájúhoz hasonló ragadozó közeledik  felém, majd tőlem pár méterre megáll… lélegzet visszafojtva nézem pár másodpercig, majd mikor megmozdulok hirtelen elillan… Van itt hal kérem…

Nyári időszakról lévén szó, a jól bevált felszíni csalikkal indítok, ha az Ipolyon jó, akkor itt is működnie kell…

A keskeny Zagyva...

Talán az 5-ik loccsanás hallható, ahogy a zéró vizet fog, amikor bődületes kapásom érkezik, ami látványban és érzetre is olyan ’beszabehu’! :-) Sikeres akadás után azonnal rongyol a nádba, próbálom irányítani, de elsőre bevágtat a gazba… Szerencsémre, amilyen könnyedén bement, úgy távozott is, így ismét teljes a kontakt. Tart ez még legalább 3 másodpercig, majd kipattan a csali a szájából…

Mindezek ellenére ekkor még nem izgatott különösebben ez az elvesztett hal, hiszen úgy festett jókor vagyok jó helyen, lesz itt még esemény bőven. Mi baj lehet, ugye?! :-)

Na, aztán kiderült, hogy mégsem vagyok annyira jó részen, ugyanis kb. ez az 50 méter volt a „jó”, értsd úgy, hogy megfelelő mélységű rész, ahol voltak is halak. Ezt onnan tudom, hogy a következő néhány órát azzal töltöttem, hogy csak mentem előre rendületlenül és vártam, hogy legyen ismét vízbő szakasz.

A rafináltság az volt a dologban, hogy mire elhatároztam, hogy ’na jó, kimegyek’, addigra mindig jött egy kis mélyülés, ami reményt adott a további meneteléshez. Ez amolyan Zagyvás délibáb volt!!! :-)

Persze azért sikerült néhány pikkelyest elcsípni közben, nem unatkoztam teljesen…

Viszont érdekes módon zéró merülésű csalira nem volt több érdeklődőm… és a nagyobb csalik is hidegen hagyták őket. Az egészen kicsi méret volt a nyerő…

 Yo-Zuri Aile Goby...

Egyszer csak meguntam a dolgot és egy őzcsapáson kievickéltem vissza a gátra.

Séta a kocsihoz a perzselő napon, sehol egy árnyék, kész passió volt.

Otthon kinéztem magamnak egy másik szakaszt is, amit már az autóban pihegve veszek célba.

Sok mesélnivalóm itt sincs, jött pár apróság, de kicsit sem az a méret, amit indulás előtt gondoltam vagy reméltem. Egy gyors kaja és frissítő után már a harmadik pályán csobbanok a vízbe, az előző helyekhez képest ez klasszisokkal mélyebb, kicsit szélesebb rész is. Látom benne a lehetőséget.

Újult erővel, koncentráltan ejtegetem a csalikat és húzom a növényzet szélében.

Meglepetésvendégem akad egy kis kolbászka csuka személyében. Feldobta a napomat a vehemens kis tigris. Elég változatos itt a meder, figyelnem kell minden lépésre, mert sok esetben merülhetnék el néhány nagyobb gödör jóvoltából…

Egy hídhoz érve megpihenek a jóleső árnyékban. Lassan 3 óra, nem tudom kibírom-e ebben a hőségben estig, ugyanis eléggé szívja az energiáimat a tikkasztó meleg.

Végül erőt veszek magamon és újból vízre szállok…

Gyors egymásutánban leszedek két egyenméretű domit a pályáról. A második azonban csúnyán megtréfál.

Addig-addig vergődik, míg a szabadon lévő 3-ast csak belehúzza az ujjamba… Mondanom sem kell, milyen csodás érzés volt a köröm alá szaladt horog, miközben a hal még rázta magát a másikon.

Őt végül hamar megszabadítom, aztán veszem csak jobban szemügyre hányadán állok a hegyes „vas”darabbal.

Nem volt kellemes...

Visszavonulok a híd takarásába, ott leszerelkezek és gondolkozom, hogyan szabaduljak tőle.

Fogóval próbálom áthúzni a bőrön, hogy ott elcsípjem vagy legalább lenyomjam a szakállát, hogy ki tudjam húzni. Persze annyira hülye helyen van, hogy esélyem sincsen rá.

Próbálom forgatni a fogóval és közben csikorgatom a fogaimat a fájdalomtól.

Az asszony közben írt és elzavart (volna) a helyi ügyeletre…

De mondom, biztos 1000-en vannak, tuti nem várok, meg hát fasza gyerek vagyok, én bizony kiszedem magamból… :-)

Úgy is lett!!! :-)

Ráharaptam a merítő nyelére (legalább kellett azt is használnom végre ma :-)), aztán kicsit sziszegve, de csak kihúztam magamból és szerencsére nem szakított, szóval pár csepp vér meg néhány napig tartó fájdalom és le is zárult a történet.

Irány vissza a folyó, majd az gyógyír lesz a sebeimre…:-)

Végül is ez az etap a szúrós malőrt leszámítva, nem is volt olyan rossz… Pörgős kis peca alakult ki.

Nem nagyok, de volt benne pár mutatósabb darab is.

Viszont elfáradtam, hazamegyek!!! :-)

Nem számítottam elsőre bomba pecára egy totál vadidegen vízen. Végül olyan kis átlagos vagy picit aláértékelt első alkalom volt ez. Na, de majd legközelebb…:-)

3/2

Jöhet a második felvonás. Nem sokáig bírtam a dolgot, ugyanis alig 3 nap elteltével hajnalban már ismét úton voltan a Zagyvára. Igen, hajnalban! Ugyanis úgy döntöttem, megyek annyit még idén, hogy a potom 11.000 Ft-os éves engedély ára is megtérüljön! Vagy, ha mást nem is, azt legalább elértem, hogy nem kell lemondanom a kora reggeli órák mozgalmasabbnak vélt időszakáról a napijegy macerás beszerzése miatt.

Nyilvánvalóan azon a szakaszon kezdtem, ahol múltkor a délutáni órák próbálkozása gyümölcsöző volt. Szóval még éppenhogy csak pirkadt, mikor derékig merülve léptem bele a Zagyva felett sejtelmesen kavargó, ködszerű lepel alatt zubogó folyóba. Rendkívüli élmény!

Halkan, nesztelenül lopakodtam előre folyásnak felfelé. A víz áttetszősége közel sem azonos azzal, ami a múltkor fogadott. Nem volt koszos, csak picit szemcsés jellegű, mintha valaki előttem néhány méterrel haladna és kavarná fel az iszapot. Gyorsan úgy is döntök, picit nagyobb, élénk színű, csörgős, és baromi jól verető csalival nyitok. Serényen szórom a két partoldalt és gyakran beváltok a középső részre is. Az első műhal utánzat nem volt nyerő, így néhány dobásonként kerültek kapocsba az újabb próbálkozók. Míg végre megtört a jég…

Beesett az első kis ragadozó...

Aztán, mint mikor egy üzlet beindul, varázsütésre elkezdték ütni-vágni a wobblereket.

Mire végigjártam a kiszemelt területet addigra tízen darabot sikerült kézbe venni… most sem a giga méret, de ezekkel már jól elvoltam.

Már csak a nagy hiányzik!

Mára nem készültem igazán B tervvel! Ennek az az egyszerű oka, hogy Tamás személyében a délelőtt második felében „gájdolt” horgászathoz volt szerencsém.

Említettem már, hogy igazi szakértője a helyi domiknak. Persze nem is szarral gurigázik, nem azt a méretet húzza, mint én mostanában. :-)

Tomi pár szebb hala!!! Természetesen Fatbite-ra.... :-)

 

10 óra magasságában futunk össze, pár ismerkedős mondat, hiszen első személyes találkozásunk! :-)

Sajnos kicsit panaszos a mondandója! Elmondása szerint nem adja igazán a „nagyjait” a hisztis folyó.

Az okát Ő sem érti igazán. Viszont ígéretet tesz, hogy ebben a mai 3 órában, amit velem tud tölteni, megpróbál hozzásegíteni ahhoz a minden mértékegységben tekintélyes halhoz, amit szeretnék megfogni. Hamar megnyugtattam, hogy akkor sem dől össze a világ, ha nem ma jön a Jackpot. :-)

Autóba ültünk és a farlámpáját követve kullancsként tapadva rá, kanyarogtunk ki a városból mindenféle poros utakon. Egy helyen aztán leparkolva, kellemesnek véletlenül sem mondható menetelésbe kezdünk a szikkadt gát vadvirággal szegélyezett betonborításán.

Cirka másfél kilométer múlva letértünk a vízhez. Elsőre is jól látszott, merőben más helyen járunk, mint ahol korábban keresgéltem. A bokáig vagy netán fél derékig érő víznek nyoma sincs. Első lépések után rendesen kapaszkodni kellett az oldalnövényzet szúrós markolatú száraiba, hogy be ne csússzunk a meder közepére, ahol komoly sanszunk adódhat a teljes merülésre is.

Hamar leszögezi, később normalizálódik a dolog, nem kell ennyire figyelni majd, hogy mikor hová lépünk. Ami meg rizikósabb azt meg ismeri, és szépen kikerüljük. :-)

Kicsit tartottam tőle, miként boldogulunk majd ketten egymás mellett egy ilyen keskeny vízi ösvényen. De elég jól megoldottuk az adott szituációt. A dobásaink a szűk helyek és az egyre fokozódó szél dacára is remek helyre érkeztek. Ennek ellenére az eredmény mélyen alulmúlta a várakozásainkat. 1-1 siheder csábult el csupán a vezetési technikánkra. 

 Tomi "gájdol"... :-)

Kísérőm szabadkozni próbál, a mondjuk ki: kudarc okán, de én csak nevetek a dolgon. Majd rögvest nyugtatni próbálom, hogy nyilván szeretnék igazán testes példányt lépre csalni, de egy percig sem gondoltam komolyan, hogy egy mostanában szűkmarkú folyó egyszer csak bőségszaruvá válik, csak azért mert néhány kilométert feljebb autókáztunk. Szóval, no para! :-)

Megköszönöm a vendéglátását, a tanácsait és utolsó mondatok egyikén érdeklődök, hogy a közeli városban hol találok esetleg valamit, ahol pár jó falattal feltankolhatom az éhesen korholó gyomromat?!

Szieszta következik! Miután az energiaháztartás üzemanyagait magamhoz vettem, kerestem egy szellős, jó árnyékos helyet, ahol az autóban cirka egy órácskát aludhattam! :-)

Istenemre mondom, eszméletlen jól esett…

Úgy terveztem, kicsit hagyom pihenni azt a részt, amit közösen jártunk be. Visszamegyek a reggeli fogások színterére, majd később visszatérek egyedül a bemutatott területre!

Mivel a gázlós pergetés nem igazán társastánc, magányomban mindenféle beszéd nélkül hatékonyabb tudok lenni. Gondolatnak jó volt! Pihenést követően a korai „hadszíntéren” begyűjtöttem még két szebbecske fejest… A szokottnál gyorsabban, már-már sietősen haladtam át az ismert nyomvonalon.

Ugyanis fejben már a közösen megjárt rész látképe kavargott.

Életérzés... Westin W4 Lightstick igazi társ az ilyen pecákhoz...

Szélsebesen, sovány malacvágtában érkezem a kiindulási pontra és ugrok azonnal a habokba.

Ha az előzőekben azt mondtam, elég haloványra sikerült a „tárlatvezetéses”szakasz, akkor most meg kimondottan SZAR volt!!! :-) Nincs rá jobb szó! Egyetlen ütés nélkül masíroztam végig, minden trükköt és fortélyt bevetve! :-)  Most fogyott el a „játszókám”, elég volt, hazamegyek!!!

3/3 

 Westin W6 Wading Backpack & Chestpack

Ha van még lelkierőtök olvasni, akkor elmondom a 3-ik próbálkozásom krónikáját is! :-) Ha nem, akkor köszi, hogy benéztél, gyere máskor is! :-)

A kora hajnali indulás megint stimmel. A Zagyva most is, mint mindig, csodálatos.

Nem akartam „helyi idegenvezetőmet” zaklatni, így magam kerestem újabb meghódítható területeket, hol máshol, mint a Google térképen. Végül jó gondolatmenetem megerősítést nyert, ugyanis indulást megelőző este pontosan annak a helynek küldte el a GPS koordinátáit Tomi segítségül (ezúton is köszönöm), amit én is kinéztem indulási pontnak. :-)

Az érkezés menetrendszerű, azonban az első pár jelenetsor, ami a vízparton ért, nem volt éppen zökkenőmentes. Bemásztam a vízbe és azonnal nyújtani kellett a lábaimat lefelé, hogy azok biztos talajt fogjanak. Pipiskedve tettem meg az első métereket és úgy festett, jó úton járok, nem lesz merülés, mert a következő lépések után egyre kevesebb százalékát lepi el a testemnek a víz.

Elkiabáltam!!!

Belecsúsztam egy pofás mélységű gödörbe, ahol kb. a fejem búbjáig merültem.

Megmarkoltam egy köteg nádat és azok segítségével vonszoltam magam szárazra! Komikus jelenet lehetett. Nekem azonban nem volt kedvem annyira vihorászni akkor.

Az egy hete tartó hidegfront miatt eléggé visszahűlt a folyó vize és a levegő hőmérséklete is 11 fokot mutatott még reggel a kocsiban.

Sebaj, van váltóruha! Kiborítottam a vizet a mellesből, levettem a nedves göncöket és csontig fagyva újrakezdtem az egészet, csak 50-100 méterrel feljebb. Jahh közben a kocsi csomagtartója is úgy gondolta, itt lenne az ideje guillotine- ként lecsapni a fejemre, sajgó puklit nyomva a nagy búrámra.
Ez nem az én reggelem eddig.

Nyilván a melles belülről minden volt, csak épp száraz nem, így villámgyorsan vizesedett az új ruha is rajtam. Hamar elillant a komfort!

Határozott céllal jöttem ma! Vagy nagy domolykót fogok, vagy semmit!

Szűkített arzenállal indultam ma bevetésre, csak nagy, 5 cm és annál nagyobb csalik lapultak a melltáskám réseiben. Mivel eddig finoman szólva sem az a méret jelentkezett az elmúlt próbázások alkalmával, amit most remélek, így az esetleges betli lehetősége is benne volt a levegőben. Sebaj!

 Westin Fatbite Bling Perch 

 

Egy jó ideje szedem a lábaimat a változatosnak mondható mederben, de semmi…

Kicsit kezdem ostorozni is magam, hogy minek játszom az eszem azzal, hogy a kisebb csalikat likvidálom a dobozból… Amikor végre valahára beugrik a nap első hala! Nem is akármilyen!

Egy igazi Zagyvás dagadék személyében! :-)

Nem mondanám, hogy baromi nagyot küzdött, viszonylag könnyedén tereltem az oldalamon fityegő merítő felé.

Olyan gyorsasággal öntött el boldogság, mikor végre kézbe vehettem, mint reggel a hűsítő, nem várt zuhany! :-)

Malacka...

(Tominak a legtöbb böszme méretű domolykóját a Westin Fatbite adja). Nálam is igazi Joker csali.

Sok szép halat adott már nehéz napokon, és most is hozta a kötelezőt!

Természetesen marad továbbra is a kapocsban, ha már ilyen gyönyörű vadvízi halak hordják vissza miután eldobom.

 Ahol beszerezhetőek a Westin termékek...

Csörög, zörög, ahogy kell...

A következőre sem kell sokat várnom, előttem egy jó 20 méterre van egy nagyon szuper összeszűkülés, ami nádkiszögellésbe csúcsosodik ki. Igyekszem olyan távra lopakodni, hogy a cranket néhány méterrel az adott hely mögé tudjam juttatni. Más vizeken egy zérót pöttyintenék közvetlenül a csücsökbe, és ha lakik ott valaki, azonnal le is venné. Itt azonban nem így működnek a dolgok. Nagyjából hidegen hagyja őket a vízbe csobbanó, könnyedén megszerezhető táplálék lehetősége. Nem mondom, hogy az elmúlt 3 alkalommal nem volt felszíni kapásom és persze fogtam is beesőre, de nagyon elenyésző. Eleve a kicsikart akciók száma kevés, és az így sikeresen megfogott halak mennyiségéről pedig ne is ejtsünk szót inkább. Érthetetlen számomra! Az ok lehetne az, hogy nincsenek víz fölé magasodó fák, viszont így is több méter magas a partot szegélyező növényzet, amit nagy létszámban lakják a legkülönbözőbb rovarok. Nyilván onnan is potyognak szép számmal befelé. Ezeket mégsem érdekli! Na, de elkalandoztam! :-)

Így sose lesz vége a storynak! :-)

Szóval a túldobott csali a cél, amit a kis átjáróban elhúzva kimozdítom az ott lakót…

A gondolatmenet megint szép, vágyat azonban nem okoz a vélt területfoglalóban, hogy megtámadja… elsőre.

Viszont ha rafkós öreg, meg még finnyázik is egy kicsit, akkor talán majd másodjára.

Legközelebb azonban már lóvá teszi a csörgős, fancsali képű, sügérmintás faragvány.

Robban a víz és ez végre megmutatja mi fán terem a Zagyvás virtus… :-)

Mint egy buldózer rombol bele mindenbe, amibe csak lehet. Elég hosszú pórázon közlekedik, így nehézkes ellentartani neki. De a körülményekhez képest egész jól terelgetem…

Végül, a tőlem alig 2 méterre lévő, sűrű dzsungelbe csak belerohan és fenn is akad…

Szerencsémre gyorsan kapcsolok, és már ugrok is érte. Vakon nyúlok rá, de szinte koppra tarkófogást pozícionálok. Végül a kusza flórával együtt emelem ki a felszín alól.

Pompás darab ez is…

Készítek néhány képet róla is, bár otthon derült ki, hogy a fotók nagy része használhatatlan egy új fotós vízálló tok miatt. Bloaaaa...

Nahh, most ezután az következik, hogy úgy délután 1-ig az előző két jelenetsor legalább egy tucatszor megismétlődött, igaz más-más adottságú delikvensekkel. Volt köztük olyan méret, amire igazán büszke lehetek, és persze akadt néhány olyan, amit sose értek mit gondol magáról, mikor megtámad egy 5,5 cm-es csalit! :-) Viszont tényleg nem mesélem tovább, mert már így is baromi sok a karakter… Ígérem, többet nem csinálok ilyet, hogy 3 peca történetét próbálom egy bejegyzésbe beletuszkolni! A lényeg, hogy ha nem jártál a Zagyván, akkor nosza rajta, mert csodálatos, ámbár szeszélyes is, de hát a vad vizeket mi pontosan ezért szeretjük! Szevasztok!

Balinparádé...

Egész héten egy igazi vad domolykózásról álmodoztam a Zagyván. Sajnos a mindennapos „hirtelen áradásoknak” köszönhetően az utolsó pillanatban a halasztás mellett döntöttem. Kellett egy B terv.

Az Ipoly hét elején nem azt adta amit vártam, így nem vágyok vissza, a Duna még mindig botrány (ki tudja még meddig?)! Az RSD lehet opció, de új kalandra vágyok, így a korábban már bevált szakaszok helyett új területek felfedezése hívogatott. Kaptam némi támpontot, merre vegyem az irányt (köszi Zsolt). Egy nyugodt, csendes holtág balinjaira fájt a fogam, ehhez kaptam kellő instrukciókat.

Érkezésemkor két dolog volt szembeötlő…

1: hogy a balinok itt vannak és aktívan hajtják a sneciket, akik zavarodottan rebbennek szét minden egyes Őn támadást követően.

2: egy igencsak zavaró és fájdalmas felismerés, mégpedig az hogy milliárd szúnyog próbál megmarni a fedetlen testrészeim minden apró négyzetcentiméterén. Persze a szúnyogriasztó a legjobb helyen, otthon egy szekrény mélyén hever legalább 60 km-re… Pech!

Talán, ha 10 perc telt el és én már tomboltam a megannyi vérszívó folyamatos szűnni nem akaró szúrós támadásaitól. Igazi földi pokol…

Mentőangyalom lett a helyi horgászboltos, akinél ugyan csillagászati összegért, de sikerült valami noname spray formátumú rovartaszító kotyvalékot beszerezni. Az első fújás sorozatot követően majdnem elhánytam magam a szagától, de a szúnyogoknak tetszett… továbbra is próbáltak aktívan csapolni… Jött még néhány fújáslöket és mikor már nagy cseppekben hömpölygött a bőrömön a borzalmas szagú lé, akkor már a szúnyogok aktivitása is kezdett megtörni. Viselhető lett az állapot.

Ideje volt a halakra koncentrálni…

A lustaságomnak köszönhetően finoman szólva sem érkeztem korán a partra… Mire a fújkáláson is túlestem, már fél 10 is elmúlt néhány perccel… 

Kicsit el is csendesedett a víz, itt-ott egy kósza loccsanás még adott némi támpontot, merre járnak a ragadozók. Lelkesen cserélgettem a kapocsban a csalikat, de nem sok sikerélményem volt…

Habár a fátyolfelhők miatt még polárszemüvegben sem volt igazán jól látható, mi zajlik a felszín alatt. Azért egy-egy magányosan kószáló egyedet csak sikerült kiszúrni.

WTD a kapocsba és kezdődhet a vadászat. Nyitott felkapó karral grasszáltam a frissen nyírt pázsitos nyaralók előkertjeiben, rablást és járőröző balinokat kémlelve.

Az első két ilyen cirkáló elé pöccintett „kutya” sajnos nem hozott sikert. Az elsőt totál hidegen hagyta a csobbanás és tovább úszott, a következő meg inkább pánikrohamot kapott és elmenekült a helyszínről.

A harmadik dög szinte a lábam alatt, a hínárfoltokhoz simulva közlekedett. Hanyagul elévetettem a csalit, zéró reakció, újabb kísérlettel némi érdeklődést már kiváltok, de erre is inkább csak egy amolyan flegma odanézést kapok, a harmadik dobás már kicsit vaktában esik a vélt útvonalába, hiszen már nem láttam a halat és akkor bammmm…

Úgy fest, sikerült kihozni a sodrából, mert olyan módon nyúlt vissza és tépte le a csalit a víz tetejéről, hogy csak ámultam és bámultam.  Tudom, hogy sokszor elmondom, de a top water a király!

Szeretem ezeket a sötét színű, magas hátú RSD-s ballereket. 

A következő 20 percben sikerült levadászni szintén „látott halként” 2 küszfalót, igaz méreteiben nem azt, ami igazán terhelné a felszerelést, de azért ennek is örültem.

Ahogy sétálgatok a párás, fülledt melegben, kiszúrok egy igazán nagy fenevadat… egykedvűen úszkál valahol középtávon, a háta időnként megtöri a csillogó felszínt és jókora hullámokat tol maga előtt…

Na igen, ő az, amiért jöttem… Nem ideális a dobóhelyzet, elég ágas-bogas részen haladok…

Követem a parton csendben és várom, hogy kiérjek egy tiszta részre, ahol rendesen megdobhatom a célpontot…

20m…

Már csak 10…

Már csak két lépés és kilépek végre a takarásból…

Lendítek és a csali tökéletes helyen fog vizet…

A termetes hal azonnal ráfordul, óriási búrványt hagyva maga után. Majd megüti a 7 cm–es felszíni csalit. Érzem a boton az ütést, bevágok, de a tartós kontakt elmarad… heves szívverés közepette várom, hátha rádupláz.. de a katartikus élmény sajnos elmarad.

A következő 1 vagy talán másfél órában alig látok randalírozó vagy kóborló egyedet, amit levadászhatnék. A semmibe dobálás meg valahogy nem szórakoztat.

Töröm a fejem egy számomra új, ismeretlen, de a "régi motoros" pergető pecások számára igazi „kulthely” felkeresésén.

Sosem jártam még ott, de már sok szenzációs történetet hallottam a környékről.

Persze negatívat is, de ez így van rendjén. Viszont alig 10 km távolságra van tőlem, így hát nincs vesztenivalóm, meg kell néznem a híres Tassi-zsilipet.

Futok egy kört, hogy oda most pontosan milyen engedély kell, végül kiderül sem az RSD, sem pedig az adott nagy Duna jegy nem érvényes arra a rövid, cirka 1 kilométeres szakaszra. Tassi 5-6 engedély kell!

A helyi büfé mellett van egy halőrház, ahol persze nem tudtam napijegyet venni, mert nem volt kitől. Megnéztem, hogy a horgászjegy.hu-n lehet-e vásárolni. Szerencsémre lehetett, így 13:00- tól már volt is érvényes zsugám. Most 12:30 van, szóval van egy szabad fél órám, amíg nekiláthatok a pergetésnek.

Addig nézelődök, mustrálom a vizet és a kint lévő horgászok módszereit.

Több, a szembe oldalon árnyékban megbúvó békéshalas pecást látok, nyakig felöltözve kapucniban a közel 35 fokos tikkasztó hőségben. Ott is fasza lehet a szúnyoghelyzet!!!!

Klasszik pergető nem is húzza a vizet, csupán a zsilip közvetlen közelében két vagy talán három egyén élő kishallal (természetesen jóhiszeműen csak süllő és még csak véletlenül sem kövesre áhítozva) ostromolja a habok alatti világot.

Nehezen telik az a fránya fél óra, viszket a tenyerem, nagyon dobnék már.

Kicsit átrendezem a melltáska dobozainak tartalmát, a WTD-k és popperek helyét sokat koptatott balinos úszó wobblerek veszik át, hiszen első blikkre vélhetően ezekre itt nem lesz szükség. A tajtékot vető tomboló hullámok között nem gondolnám nyerő megoldásnak őket.

Nem csaltam, tényleg megvártam a hivatalos kezdés időpontját…

 A hűtőben bezzeg szétmásznak... :-)

Úgy érzem, nem is maradtam le semmiről, ugyanis szűk 40 másodpercen belül az első ezüstös fenekeszeg már a kezeim között pihent. Álom kezdés…

 Az első...

A partszélben mozgó milliárdnyi kishal méretével megegyező minnow típusokat húzgáltam serényen.

Néhány dobást követően folyton cseréltem műcsalit, a méret és a forma maradt, csak a szín volt eltérő… 
Működött a taktika, hiszen szépen jövögettek a balinok.

 Yo-Zuri 3DR Minnow 70 SP...

Aztán valami megváltozott…

Az összes kapásom bentről a zubogó víz közepe tájékáról érkezett, de az elmúlt 15 percben mélyen hallgat az a zóna. Teljesen kihúzódtak a partszélbe és itt folytatták a habzsolást.

A kövezésen, amin kb. 30-40 cm víz volt, gond nélkül el tudtam húzni a korábbi csalikat, de reakciót nem váltott ki belőlük. A mélyből feltörve rendre a csali előtt, mögött, mellett ragadták el az élő prédát, de az én műhalaim, amik eddig szállították a sikert, most érintetlenek maradtak.

Rövidke agyalás után úgy döntöttem, ebben a kevésbbé kavargó szélvízben működhet a korábban a kocsiban hagyott felszíni arzenál valamelyik tagja…

Nem voltam rest, visszamentem, és már kapocsban egy doggal tértem vissza a forró betonkatlan rézsűjére.

Hittem is meg nem is, hogy jó lehet, de az élet azonnal igazolt…

Első dobásra egy szép balin siheder hozta vissza a csalit…

Aztán még egy és még egy… Szinte ugyanarról a helyről.

Két üres dobást követően előrébb sétáltam néhány métert, úgy egy fél dobástávnyit, és a jelenetsor itt is megismétlődött…

Ellentmondást nem tűrően ütötték-vágták a csalit.

Nem volt finomkodás, nem volt finnyázás és kb melléütés sem…

Ha mégis elhibázta elsőre, akkor levette duplába.

De volt olyan is, hogy elhibázott ütés után egy másik, szemből rárontó példány ragadta el azt.

Egyszerűen parádés volt, na…

Nem voltak kicsik a fogott halak, de egyes szórványrablások méretéből arra lehetett következtetni, hogy vannak itt nagyobb portyázók is.

Kapocsba került hát a nagyvad ölő… 

Tapasztalat, hogy vannak napok, amikor a szokottnál is válogatósabbak őkelmék. Ilyenkor kicsit sem mindegy a nekik felkínált csali mérete. Van, hogy az egészen kicsi a nyerő, van hogy a közepes, 7 cm környéke és vannak azok az esetek, amikor az igazán nagy és csörgős lehet a kulcs a bazinagy dögökhöz.

Nem elaprózva a dolgot, kapocsba kerül a 10 cm-es Yo-Zuri 3DR Pencil 100 F típusú nagyágyú.

Baromi jól és messzire dobható a test, így egészen nagy távolságról is pontosan a kívánt célterületre juttatom.

 Yo-Zuri 3DR Pencil 100 F

 Dühöngő víz...

Még a dühöngő vízben is jól látszik, ahogy vizet ér és indítás után is szemmel követhető a mozgása, hiába a hullámok magasodása.

Elsőre üresen húzom vissza, majd másodszor is érdeklődés nélkül csévélem magamhoz…

Elgondolkodok, hogy talán mégsem lesz nyerő ez itt most…

Aztán bummmm!!!

Brutális kapás érkezik, rendesen tekergeti a kezemben a W3-as Ultrasticket.

Azonban hiába a sodrás ereje, ami ellenfelemnek dolgozik, a pálca hamar felőrli a méretes bestia erejét. Gyönyörű példányt emelek ki.

Elég szerencsétlenül keveredtek bele a horogszárak a merítőbe, így csak nagy nehézség árán, már-már a háló rongálásával tudtam visszaadni nemes ellenfelem szabadságát.

Se fotó, se puszi, se pá…

Rohantam vele a vízhez, mert így is túl sok időt töltött kint a szárazon. Szerencsére az oxigéndús vízben hamar útjára engedhettem.

Kár, hogy nem maradt róla kép formájában emlékem, hiszen jött még néhány böszme jószág a hátralévő időben, de ekkora talán egyik sem volt… Sebaj, az élmény az enyém!

Azt hiszem ezzel el is árultam, hogy a remek sorozatnak korántsem volt vége még…

Vegyes méretben támadták a húzott csalimat még egy jó darabig…

 Jött sok NAGY...

 És néhány kicsi is... :-)

Aztán megint egy váltás következett…

Most a ”széle” nem volt hajlandó több halat adni…

Kénytelen voltam ismét visszatérni a kezdő csaliformákhoz.

És szerencsére a show folytatódott…

Élvezetes volt a horgászat minden perce, de már kezdtem szédülni, hiszen órák óta állok a tűző napon.

Hiába vizeztem a sapkám, így sem volt túl komfortos, zabálta az energiáimat az dög meleg.

Tudom, tudom... kevesebb rinya!!!:-)

5 óra magasságában már kezdett megtelni a part, a helyi erők péntek révén teljesen megszállták a helyet. A kapások is elcsendesedtek, szinte semmire nem csábultak el az eddig vadul lakmározó ezüstnyilak. Azt hiszem, a csúcson kell abbahagyni, hiszen már szinte csak ronthatok eme csodálatos délutáni balinforgatag statisztikáján.

 Az utolsó...

Apropó statisztika…

Egy darabig ugyan számoltam a fogott halakat, de aztán végül már szó szerint összefolyt az egész.

És talán kár is belemenni a számmisztikába, a lényeg az, hogy ez az egyébként rendkívül leterhelt víz első találkozásra belopta magát a szívembe. Hiszen túl vagyok már néhány számomra brilliánsan alakult balinhajszán, de ez a mai toronymagasan kiemelkedik az eddigi legjobbak közül is!

Azt hiszem, megyek még…:-)