A sokat
sejtetős címmel ellentétben ez közel sem egy, amolyan NDK-s hard pornó történet
lesz, mint amire gondoltok elsőre, bár az igazat megvallva némi vérbőségem még
most is van, ha visszaemlékszem erre a fullasztó délutáni balinozásra.
Napok óta olyan
igazi, klasszikus, fülledt, fojtogatós, gatyarohasztó meleg van. Esténként
ugyan mentrendszerűen, nagy csinnadrattával érkezik a vihar, de különösebb
enyhülést sajnos ez sem hoz ránk.
Az igazat
megvallva létezni is nehezemre esik ilyenkor, gondolom nektek is!?
Rövid napom
ígérkezett a melóban, így az esti program előtt kerekedett néhány lyukas órám,
amit pecának szentelhettem.
Megmondom
őszintén, még csak véletlenül sem reménykedtem kiemelkedő fogási eredményben a
nap legmelegebb óráiban, vagy mondhatnám úgy is, hogy az esetleges betli
bekövetkeztének lehetősége erősen hendikeppes! J
Miden esetre
egy marék, vegyes balinos csalival felvértezve, egy közeli csatorna felé vettem
az irányt.
Az autóból
kiszállva azonnal letaglózott a meleg. Itt éreztem, hogy a magammal cipelt 2 l
víz nem sokáig lesz elég, de ameddig van belőle, igenis jó szolgálatot tesz,
érdemes volt tehát a hátizsákot magammal hozni, amiben cipelhetem majd.
Leballagtam a vízhez,
és egy igazi őserdő fogadott…
Tavasz óta nem
jártam erre és bizony gyökeresen megváltoztak a körülmények.
Bizton
állíthatom, az Everglades kutya fasza az itteni elburjánzott vegetációhoz
képest, annyi szent!
Nád, sás,
virágzó békatutajfélék, „kacsafű”, és kiterjedt hínármezők borítják a felszínt,
szinte végeláthatatlanul. Gyönyörű, szemet kápráztató jelenség, igaz, ami igaz,
de a pergető horgászatot még csak véletlenül sem könnyíti meg számomra.
Mondjuk, utólag
belegondolva nem tudom mire is számítottam, így a nyár derekán… J
Ezen tények
tudatában az alig tucatnyi műhal, amit a kapókeszegeknek szántam, az is
ripsz-ropsz lefeleződött.
A különböző
minnow és blade csalik a sűrű növényzet megléte miatt most alapból kiestek a
játékból. Mivel poppert meg nem hoztam magammal, így kizárásos alapon csupán
néhány wtd esetleges fogósságában bízhattam.
Közelebb
merészkedve a vízhez, újabb, a horgászat szempontjából igen nagy jelentőséggel
bíró megállapításokat tettem.
1: A csatorna vize kristály tiszta,
valamint a szokottnál is gyorsabban folyik. (Ez jó is lehet, vagy éppen
nem!)
2: A viszonylagos erős sodrás rengeteg,
kisebb-nagyobb leszakadt növényszigetet szállít magával. (Elsőre nagy
nehezítésnek tűnik)
3: Rengeteg a kishal. (Ez szuper,
hiszen akkor vélhetően balin is van!) J
4: Mozognak balinok a pályán, igaz, hogy
mennyire aktívak azt még nem tudom, de utána járok a dolognak! ( Legalább
itt vannak, valamivel meg csak sikerül felhergelni őkelméket! ) J
WESTIN W3 ULTRASTICK 7-28 g...
Kezdődjön hát a
móka…
Az első,
vélhetően pontyosok által a nádfalból „kitört” állás nem sok jóval kecsegtet…
Látszólag
régóta nem használja senki, hiszen a szúrós hínár a parttól több méterre is
lefedi a felszínt.
(Szemét persze
van dögivel!) :-(
A másik oldal
sem sokkal reménnyel telibb, hiszen ott is a „gaztenger” az uralkodó.
Két, amolyan
kisebb lyukba sikerül azért bele pöccintem a kutyámat, de igazán jól vezetni
nem tudom a helyhiány miatt. Nem is erőltetem a dolgot, inkább továbbállok.
A következő
nyiladékban még ennél is rosszabbak a kilátásaim, itt szinte nem is látom a
csillogó víztükröt. Konkrétan nincs meghorgászható felület…
Séta tovább…
A soron
következő beállóban végre felvillan némi reménysugár számomra…
A tömör zöld
pokolban van egy-egy hosszabb tiszta, csalivezetésre alkalmas sáv mindkét
irányban, ami már elég ahhoz, hogy pontos dobásokat követően a jól terelgetett „dogra”
lecsapjon mondjuk egy ólálkodó nádi balin.
Jobbra kezdek…
A top water jó
helyen csobban, amit jól jelez számomra a faragvány mögött megjelenő toló
hullám is.
Néhány méteren
keresztül követi a testet, de a cérna csak akkor szakad nála, mikor megállítom
neki.
Bummmmm.
Ja, bum!!!
Látványra, és hangra, de a csalihoz hozzá sem ér! Szinte azonnal ismét életet
lehelek a játékszerbe, a kulcsingert mégsem sikerül kiváltani a korábbi
támadóból!
Néhányszor még
elhúzom neki, mielőtt oldalt váltok, de hiába… 1-0 oda!
Ez idő alatt a
másik „folyosóra” bekúszott egy újabb úszó sziget, lefelezve az eddig tisztán
dobható távolságot.
Mivel néhány
fix pontot leszámítva állandó mozgásban van a felület, érdemes várni néhány
percet, hátha elmozdul a torlasz.
A néhányból
közel 10 minutum lett, de legalább a következő tiszta dobás lehetősége végül
újabb akciót adott…
Az eredmény
sajnos itt is negatív, hiszen egy böhöm aláburványlással jelezte aktivitását a
ragadozó, az akadás azonban megint elmaradt! 2-0!
A következő két
placcon újabb 1-1 technikai rontással növelték az előnyüket ezek a szemetek…
Khmmm, 4-0!
Itt még üresen...
A fokozott
érdeklődés ellenére csalit váltok, nem színben és a mozgásban látom a hibát,
inkább a kutya méretével lehet a baj, ezért kisebbre cserélem.
A következő
blokk inkább hajaz egy nehezített, természet alkotta tetris pályára, mintsem
egy horgászhelyre.
Akkora a jövés
menés a vízen, hogy azt elmondani sem tudom.
Vannak tiszta
részek, de csupán néhány pillanatig.
Hol itt zárul
be egy kapu, hol pedig ott!
Persze ezzel párhuzamosan
újabb és újabb akadómentes kis csatornák is képződnek, esélyt adva 1-1
megfelelő dobásra.
Mint egy
elcseszett, mágikus vízi labirintus!
Amúgy
izgalommal teli ez az egész játék…
Egy ideig
figyeltem ezeket a tolódásokat, majd a megfelelő pillanatban útjára engedtem a
felszínre termett cikázó imitációmat.
A csobbanást követően
azonnal alárohant a hal…
Elindítottam és
végre úgy dörgölte le a víz tetejéről, ahogyan azt kell…
Az akadás
szerencsére tökéletes, a W3 Ultrastickem pedig azonnal lágyan, de kellő
határozottsággal kezdte őrölni a villámkeszegem erejét.
Végre sikerült merítő
fölé terelnem az elsőt, ami egyben az új szák avató-pillanata is volt.
Hozzá méltó
módon egy csodás, arany és fekete színekben pompázó fogatlan ragadozó pihent a
puha, gumírozott háló ölelésében.
Akkor 4-1!
Szerencsére az
üzlet beindult végre…
Erről a nagy és
mozgalmas szakaszról a következő 20 percben (ami kb. 4 dobást jelentett)
sikerült még két fekete harcost leszedni. Szóval kezdek feljönni, mint a
talajvíz… HAHÓ, 4-3!
Az ezután lévő
spoton az egyetlen megdobható terület a nádas totális takarásában volt.
Lábbeli le és
irány a hűsítő közeg… Addig lépdeltem a bizonytalan állagú és eredetű iszaptengerben,
míg végre egy helyütt kibújva sikerült a „tánctérre” ejteni a fahalamat.
Fáradalmaim
megkoronázása gyanánt végül kezembe vehettem „sátánkát” a pokoli tekintetű
ballert.
Az alvilág
bugyraiból előkerült hal a torzsák rejtekéből úgy vetette rá magát a 6 cm-es
műanyagra, hogy öröm volt nézni.
Meglepetésére
most az én 3 ágú „vasvillámon” veszett rajta, legalábbis néhány fotó
elkészültéig.
SÁTÁNI TEKINTET...
Akkor ezzel
egál! 4-4!
Az ötödik
megfogott - merthogy az következik - egy levadászott, látott, nagy hal.
Szántam rá nem
kevés időt. Csendben kuporogtam a susnyásban és figyeltem a mozgását, mikor
merre jár. A hátúszója rendre megtörte a rohanó víz felszínét, fordulásai
látványosak, erőteljesek, határozottak voltak. A rajokba tömörült fehérhal
menekülése szinte pánikszerű volt, ha a közelükbe somfordált. Magabiztosan közlekedett a kis
territóriumában, látszólag nem félt semmitől és senkitől. Ő volt itt a király.
Én azonban
puccsra készültem…
Az uralkodónak
szánt utolsó falattal a kapocsban vártam a megfelelő alkalmat.
Az első
lendítéssel igyekeztem az orra elé kínálni a „harapnivalót”…
Az uraság rá is
fordult, megnézte magának, majd hanyag eleganciával odébb állt.
Legközelebb azt
a taktikát választottam, hogy egy viszonylag egyenes szakaszon elvezettem
előtte a nagyreményű csalimat keresztezve az útját…
Mondanom sem
kell, ez sem vált be…
Majd egyszer
csak eltűnt…
Hosszú percek
teltek el anélkül, hogy bármi is utalt volna a jelenlétére…
Kicsit
lemondóan, egykedvűen hűsölni próbáltam a partoldalban húzódó bozótosban.
Amikor egyszer
csak, alig néhány méterre a lábam alatt, komótosan, andalogva elvonult.
Lélegzetvisszafojtva,
lassú mozdulatokkal nyúltam a felkapó kar felé és bothegyről elé, vagy inkább
egy kicsit fölé-mellé dobtam. Elsőre úgy tűnt, tudomást sem vesz a dologról…
Majd a semmiből
leírt egy hatalmas kört, megvillant a teste aranyló színe, és szemből letépte,
konkrétan elpusztította a neki szánt csalétkemet.
Látványos,
rövid zászlós fárasztással koronázta meg a vadászatot az immáron „bukott úr”!
Sok szép, egyedi
színű és formájú balint tarthattam már a kezemben, de ehhez foghatót még talán
sohasem. Mintha a legfényesebb aranyba majd a feketénél is feketébb szurokba
mártotta volna valaki a testét. Igazi KIRÁLYHOZ méltó volt a díszes viselete!
Egy darabig
gyönyörködtem még kivételes szépségében, majd útjára engedtem és néztem,
ahogyan kissé megtört önbecsüléssel, egy hanyag farokcsapást követően eltűnik a
hínár sötét rejtekében.
Fordult a kocka!
5-4 ide, bár szerintem ez az előző bőven kettőt ért! J
Záró akkordként
egy még csak megcsúfolt, hogy kihozzuk döntetlenre ezt a mai rövidke etapot.
Az időm lejárt!
Az 5-5-ös döntetlen ellenére rég nem látott mosollyal hagytam el a vadregényes
tájat.
Nyilván fogtam
ennél sokkal többet, jöttek már bőven nagyobb balinok is, de ez a mai kaland egy
igazi kuriózum volt számomra.
Szeretem az
agyalós, különleges pecákat, és ez végre egy pont ilyen volt.
Más talán
elsőre, fintorogva otthagyta volna ezt a pályát, én azonban szerencsére
kitartottam és megfejtettem a vízi dzsungel titkát.
A csatornák
fekete gyémántjai jutalmul pedig kellőképpen bearanyozták az elkövetkezendő
napjaimat.
A 21., egyben évadzáró adásunk vendége Balán Attila volt, aki a Dunai Halak Nyomában c. blog szerzője és keményvonalas folyóvízi horgász. 
Hallgasd:
