Annyira elkapott a pergető láz, hogy jó eséllyel képes lettem volna
kihagyni az őszi márnázás csúcspontját a ragadozók miatt. Viszont, mivel egy kósza
gondolat okán neveztem az I. Főhesz- Garbolino Feeder Kupára, kellett
úgynevezett edző pecákat beiktatnom (mint a nagyoknak :-)) a szeptember végi, október
elejei őszi napokba.
A helyszín adott volt, hiszen egy elég frekventált, fővárosiak által
preferált, és mostanában média által talán túlzottan is felkapott, úgynevezett óbudai
„kis ág” szolgált helyszínéül a rendezvénynek. Nem volt hát kérdés, hogy gyakorolni
is ezen a szakaszon kell/fogok.
Mondhatom, hogy elég jól ismerem ezt a pályát, számtalan halas élmény
köt ide. Szép, izmos paducok, termetes jászok, és vehemens márnák lakják az
igencsak húzós vizéről ismert ágat.
Az első, úgynevezett gyakorlásra szánt délelőtt folyamán is nagyjából
ez volt a fajösszetétel, bár amit kicsit furcsállottam, hogy vésett ajkú paduc
nem igazán mutatta magát. Helyette termetes dévérek portyáztak az etetés
szélén. Mondanom sem kell, ezt azért egy cseppet sem bántam. :-)
Az egyre alacsonyabb vízállás napról napra döntögette a negatív
rekordokat, és eme tendenciában nem is mutatkozott semmiféle változás az
elkövetkező hetekre nézve.
Sajnos, ez az esemény napjára is rányomta a bélyegét, kb. haltalan volt
verseny, de ez egy másik történet.
Október 2-a van, korán kelek, vár a Duna…
Ébredést követően az ereszcsatornán kopogó eső hangja kanyarint
szomorkás grimaszt a szájszélemre.
Nem vagyok papírból, nem is a csendesen szemerkélő eső zavar, inkább
csak a meredek töltésen való le-fel csúszkálás, valamint a part menti, eső
áztatta kövezés csúszós, agyagos réteggel borított felülete (nevezzük korcsolyapályának)
aggaszt némiképp.
Hezitálok kicsit, majd egy jó erős fekete beborítása után a már este
összepakolt motyót rendezgetem a kocsiban. Indulás…
Szerencsére az odaút sem unalmas, hiszen mint mindig, most is csoda
dolgokat képes festeni az égboltra a viharos őszi reggel. Szerintem elképesztő
hangulata van.
Viszonylag kevés esővel sikerül abszolválnom az odautat, ami jó jel,
azonban még mielőtt leállítom a motort, erős zivatarszerű zuhé kezdi szórni rám
az áldást. Közel másfél órára kényszerít az autó karosszériáján belülre a
mostoha időjárás. Az ülést hátrahajtva, talán kicsit el is bóbiskolok a halkan
duruzsoló rádió megnyugtató szavára. Már
teljesen világos van, mikor úgy vélem már csak a sárguló platánfák halódó
lombozata szórja rám az eső maradékát. Kezdődjön a móka…
Szerencsére nem kell versengeni a helyekért, egy lélek sincs a parton,
így hát szabadon választhatom meg hová is üljek. Mindenképpen lépcső közelében
tervezem, ami nagyban segíti a málhával való közlekedést, és lehetőleg az
alsóbb szakaszt megcélozva, hiszen itt az alacsony vízszint ellenére is van még
olyan mélység, ami tarthatja a halat.
Néhány szó a csalogató finomságról, amit használni fogok…
Úgy döntöttem egy sajtos ízvilágú, mégis alapjaiban édeskés, kicsit
kekszes illatra hajazó, élénk pirosas keveréket fogok használni. Alapból nem
kevernék ilyen feltűnő színt, hiszen eléggé lehűlt már a víz, és jelenleg
kristálytiszta, szóval egy sötétebb tónusú, barnás, sárgás elegy vélhetően
jobban működne. Viszont úgy számolok, hogy a versenyen nagy általánosságban
sötétebb színekkel fognak dolgozni, és talán jó lehet, ha a bejutatott
csalogatóanyag-tengerben, az én harsány szemcséim vonzóbb hatásúak lesznek.
Ennek okán most is ezt a koloritot használtam. Annyiban módosítva a dolgot,
hogy kicsit nagyobb mennyiségű barna agyag került a mixbe, ezzel tompítva az
esetleges rikító hatást. A sajtos vonal erősítése végett kevertem hozzá
sajtlisztet pluszba, valamint sárga és piros süllyedő angolmorzsa tarkította még
a masszát. A korábban fel-felbukkanó dévéreknek kedveskedve került még néhány marék
szemestakarmány is hozzá, főtt búza formájában.
Előző este már eggyé gyúrtam az említett alkotóelemeket, aminek
köszönhetően a szemcsék kellő mennyiségű víz felvételét követően optimális
nehézségűre és méretűre dagadtak. A helyszínen még egyszer jól átkevertem, így
tökéletes állagot kapott.
A mai napra szánt 1 liter csonti pedig főként a kosárba való töltés
idején kapott nagy szerepet, a fokozott csalogató hatás elérésében.
Mire mindennel elkészültem és a helyére került, addigra alig néhány
perc választott el a 8 órától.
Egyetlen bottal tervezem végighorgászni a napot, amit a lehető
legpontosabb módon, a fixen helyben tartott 215 g-os kosárral és a megfelelő
távolságra kiakasztott zsinór együttes kombinációjával igyekszek kieszközölni.
Alapozás után, ütemes peca…
A közel 1 dl űrtartalmú kosárba igyekszek lazán beletömni az etetőt. Kezdésnek
csupán addig van szükség egyben tartani a csomagot, amíg a „fémmonstrum” az
aljzatra nem ér. Ezt követően néhány másodperc elteltével, két erős rántás
segítségével biztosan megszabadulok a tölteléktől. Ezzel a módszerrel alig
néhány perc alatt kis területre koncentrált etetőanyag-szőnyeget hozhatunk
létre, amit később az ütemes 3-4-5 percenkénti dobálással könnyedén tudunk
pótolni, ezzel folyamatosan fenntartva az etetésre érkező halak érdeklődését és
táplálkozási kedvét. Elegendő mennyiségű eledel bejuttatása után érdemes kisebb
beltartalmú kosárra cserélni a régit, figyelve arra, hogy annak alapsúlya ne
változzon.
Így kezdtem a mai horgászatot is… aminek hamar meg is lett az eredménye,
4 db csodálatos, inkább átlag alatti, mint sem feletti GÉB formájában. :-) Ennyit tudtam
felmutatni az első negyedórát követően…
Aztán valami olyan kezdődött, amit míg élek nem felejtek el…
Megérkezett az első hal, mi más, mint márna. Nem éppen gigászi, de a
méretet legalább felülről veri.
Hamar útjára engedem a harcos kis fenevadat és lendítem vissza a
felcsalizott horgot, ahová való.
Próbálom tartani a 4 perces ütemet, ezért az órámra pillantok, mikor újra
a spiccre szegeződik a tekintetem, az azonnal élesen jobbra fordul és
határozott rángatásban teljesedik ki. Nem kellett 3 percet sem várni, máris itt
az újabb bajszos. Hasonló a méret az előzőhöz, gyakori fejrázás mellett terelem
őt is a merítő felé.
Vélhetően egyen méretből álló csorda keveredett elém, hiszen a következő
20 percben legalább még 4 ilyen marci ugraszt ki a székből. Nem mintha nem
szórakoznék kellőképpen, de úgy döntök, megnézem keresgél-e néhány méterrel az etetés
epicentrumától lejjebb magányosan táplálkozó tekintélyesebb méretű egyed.
Ilyenkor, hogy ne húzzam még jobban szét az etetést, csak üres kosárral
dobálok, ha ott van, akit keresek, az megtalálja a neki szánt csonticsokrot.
Jelentem senki sem volt ott…
A következő kitekerést követően, immáron ismét töltve pöccintem vissza
az eredeti helyére a végszereléket.
Legalább 5 perc telik el, lassan ideje lenne újra tölteni, amikor
nyúlok a nyélért, valami elhúzza a bot hegyét, majd billenti a botot is hozzá.
Végre egy izmosabb testesebb jószág reménye csillan fel, azonban nemhogy
nagyobb, talán az eddigi legkisebb márna hisztizik a horgon. Vehemenciája bőven nagyobb fajtársa vízióját
festette lelki szemeim elé a kapás pillanatában. Természetesen ő is visszanyeri
a szabadságát…
Ezután két gyors, elrontott kapás árnyékolja be az eddigi jó sorozatot,
lehetett volna paduc is a villámgyors ütések miatt, ám én mégis márnára
tippelek ezúttal. Minden bajszosnak jól akadt eddig a horog, ezért úgy döntök,
nem kötöm hosszabbra az előkét. Hamarosan újabb kemény, határozott ütés
érkezik. Kézbe veszem a nyelet és érzem, hogy ennek bizony már utána kell
lépni. A kiakasztott zsinór miatt nem sok mozgásterem van, ami a madzagadagolást
illeti, így a lefelé haladó állat után kell bugdácsolnom a köveken. Persze ki
is akaszthatnám a zsinórt, de lusta vagyok újra kihúzni a szereléket a kimért
távra.
Mivel, sajnos nem a mai nap vad harcosainak szánt előkét hoztam
magammal, muszáj finoman bánnom a meg-megugró hallal. (Sajnos később még
lesznek emiatt problémáim...)
Végül sikerül megszelídíteni őkelmét, szerencsémre most combosabb,
vaskosabb uszonyost fotózhatok.
Bízva abban, hogy az első kisebb egyedekből álló rajt felváltotta ez a
méret, hamar állványra teszem ismét a pálcát. A kapás nem marad el, de megint
nem a várt méret „kilincsel az ajtón”.
A következő órában némiképp hanyatló intenzitással, változó méretben
jönnek a halak, semmi más, csak márna…
Már legalább 15 perce hiába frissítek, jelét sem mutatják, hogy itt
lennének. Úgy döntök ideje valamit nekem is betolni az arcba, ezért egy jó
hazai szendvics után kezdek kotorászni a táska mélyén. Ekkor a borulni készülő
állványon egyensúlyozó bot nyele elkezdi verdesni a lábam. Megragadom a végét,
de mire felvenném a kontaktot, már csak a kosár súlyát érzem a szerelék végén.
Megtépett a piszok.
Persze alap, ha egy pillanatra nem figyelsz, azonnal akció van.
Kaja projekt sztornó… 100% összpontosítás… Ismét.
Tűzöm a szokásos 2 fehér, 1 piros csontikombót és már dobok is. Még le
sem tudtam tenni a feedert, már a kezemben érzem a bődületes ütést, ami azonnal
ellentmondást nem tűrő, folyamatos húzásba csúcsosodik ki. Szinte vágtázok a
partoldalban a „gyorsvonat” után, ami egyszer csak megáll… csak sajnos nem úgy,
ahogy kellene. Akadót fogott a bestia. Próbálok játszani, kimozdítani a
kosarat, tudom hogy nincs sok időm, mert a vékony fluorót hamar megszaggatja.
Mivel érzem, hogy még rúg, úgy döntök, adok neki zsinórt, amivel ha néhány
métert elúszik, akkor talán sikerül ellentétes mozdulattal kiemelni a kosarat a
kő szorításából.
Sajnos hiú ábránd… Végül erőteljesen megcibálom, aminek eredményeképpen
a kosár kifordul, de a zsákmány az előkével együtt odavész.
Jöhet a gyors szervíz… ismét csak a vékony előke kerül fel, merthogy
továbbra sincsen más. Ostorozom magam emiatt kellőképpen, de ezt a napot már
tutira így kell lehoznom.
Tudnám még fokozni és ragozni a dolgot, de a következő 3-4 halhoz
sincsen semmi közöm. Brutális kapás, majd szakadás a vége. Lassan ott tartok,
hogy visszasírom a délelőtti méretet.
Vagy inkább úgy döntök, van előttem elég hal és a kezemben van a
távolság, talán tudok annyira pontos lenni a továbbiakban, hogy kivehetem a
klipszből a zsinórt. Bízom abban, hogy jön még termetes jószág, amit így már könnyű
szerrel becserkészhetek. Végül emellett teszem le a voksom.
Kezdünk erősen belefordulni a délutánba több intenzív záport követően.
A gyengélkedő Nap sugarai is végre utat találnak a gomolygó felhők között, ha
csak egy rövid időre is. A halak kapókedve némiképp csökken, több idő telik el
egy-egy kapás között, de a hatékonyság a korábbihoz képest hatványozottan
jobbnak mondható. Mindez köszönhető a szabadon futó zsinórnak.
Vegyesen
érkeznek a különböző méretű marcihalak, továbbra is jól szórakozom, serényen
gyűlik a darabszám…
Általában nem szoktam adatokat írni az adott napi pecáról, de a közelgő
verseny miatt most felírtam néhány dolgot, ami talán jól jöhet a későbbiekben.
Ezek között a jegyzetek között szerepel a mai napon fogott halak fajtája, és
egyedszáma is. Egy gyors összesítés alapján kiderült, hogy délután 4 órához
közeledve 36 db megakasztott, megmerített, és elengedett márnánál tartok.
Éreztem, hogy nem keveset szákoltam, de azért ennyire bevallom, nem
számítottam. Maximum 5-ig terveztem a mai horgászatot, és az eddigiek alapján
bíztam abban, hogy elérem, sőt meg is haladom a 40 db megfogott torpedót a
maradék szűk 1 órámban.
Kínkeserves erőlködés vette kezdetét, hiszen nemhogy 5-kor, de még este
6-kor is ott gubasztottam az átkozott tripod mellett, azért hogy legalább az a nyavalyás
40. rózsahal végre horogvégre kerüljön.
A nap eddigi történései alapján legrosszabb rémálmomban sem gondoltam,
hogy ilyen fogási mutatók mellett, több mint 2 órámba telik a maradék 4 hal
megfogása. Azért utólag belegondolva, kellemes gondok voltak ezek. Mit nem
adnék most ilyen problémákért… :-)
Végül, ha nyögvenyelősen is, de sikerült behúzni a bűvös számot, ami
egyben a „kilépő hal” szerepét is betöltötte. Igaz az utolsó három, alig 15
perc alatt jött, tehát megint elindult egy sorozat, ami ki tudja meddig tartott
volna még. Mindenesetre, nekem mára pont elég volt ennyi a jóból.
Összegezve a napot: változó időjárás mellett, az egy napon valaha megfogott
legtöbb márnát sikerült szákba terelnem, ami elképesztően jó érzéssel tölt el!
Bár hozzátenném, korábban volt olyan pecám, ahol a darabszám „csak” 25-28 közé
tehető, viszont a maival ellentétben azok mind-mind szép nagy böszme disznók
voltak. Természetesen, amit a nekik szánt vastagságú előke birtokában sikerült
is egytől egyig partra terelni. (Amatőr :-) :-) :-)) Legalább 8-10 hallal
többet foghattam volna, ha a másik tekercset teszem a dobozba. Ma ezen múlt,
hogy a nagyja köszönés nélkül mondott idő előtt búcsút.
Bár szeretném, hogy legyen még ilyen alkalom az életben, amikor ennyi
hallal hoz össze a sors, de a lelkem mélyén tudom, hogy nem, vagy csak nagyon
kevés ilyen lehetőségem lesz javítani a rekordon. Azért próbálkozom még… :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése