2018. május 31., csütörtök

Gurulok azon a bizonyos lejtőn lefelé…



Gurulok azon a bizonyos lejtőn lefelé…


Csak egy kis mókának indult ez a pergetőzés dolog, unaloműzőnek, amíg „márna stop” van a Dunán.
Tettem egy próbát és mivel szerencsés csillagzat alatt születtem, elsőre sikerült is bemákolni egy szép vadvízi ragadozót. Persze nagy volt az öröm és az ujjongás, de azt gondoltam, mivel már május utolsó napjaiban járunk, ha kissé fogcsikorgatva is, de kibírom ezt a néhány nyavalyás napot és végre a DUNAI MÁRNÁK NYOMÁBA eredhetek. A balinozás meg, ahogy jött, úgy megy is a gondolataimból.
Na, nem így lett…
Egy nap telt el az első sikeres próbálkozást követően és mit ad isten hajnali 3 órakor megint megszólal az ébresztő. Mivel nem pék a szakmám, egyértelmű, hogy nem munkába indulok ilyen korai órán… :-)
Magamra kapok valami göncöt, nyúlok a pergető cuccokért és szépen halkan elpályázok horgászni.
Már az sokat elmond arról, mennyire vagyok befűtve, hogy soha, de soha nem keltem ilyen korán még MÁRNÁZÁS miatt sem (pedig azt mindennél jobban imádom)!!!
Fogyasztom a kilométereket Budapest útjain, miközben rádióban halk zene duruzsol, a fejemben pedig balinos álmok kergetőznek…
Korábbi sikerem helyszínét választom megint, csendes, nyugodt, szép és még én is tudtam ott halat fogni… :-)
A vízmű terület őrzővédő, hangoskodó ebe még mindig nem kedvel, a kerítés mellett kitartóan csahol és vadul tépi a dróthálót.  Szerencsére mozgástere korlátozva van, így szépen lassan magam mögött hagyom, de még messziről is hallom a hangján, hogy ha tehetné, bizony megkergetne. 
Amennyire hangos volt a szolgálatot teljesítő buksi, annyira volt csendes és néma a Duna felszíne, miközben sétáltam a horgászhelyemig. Szerencsére lámpát nem kellett kapcsolni az oda úton, mert a Hold aranyló fénye az időszakos fátyolfelhők takarásából is szépen pislákolt. 


Néhány vérszívó már érzi, hogy pirkad és, hogy friss hús van a közelben, mert hamar aktivizálják magukat. Bosszantóan döngicsélnek a fülembe, miközben a kapocsba akasztom az első fahalat.
Csendbe burkolózik a táj, szél sem rebben. A város fényei nyugalmat árasztanak magukból, hiszen most még nem bolydult fel minden, mint egy méhkas. Habár átkoztam magam, amiért hajnalban képes vagyok kelni egy kétes kimenetelű peca kedvéért, most mégis nyugalom és elégedettség járja át minden porcikámat, amint a kövezésen egyensúlyozva várom a jó szerencsém.
A Nap hamarosan átbukik a horizonton, de előtte még vörösre festi az égi vásznat, ezzel próbálja elkápráztatni a korán kelők érzékeit. Szerintem sikerült. Lélegzetelállító.


Az első kósza napsugarak felszínre csalogatják a visszaforgó keszegeit, megelevenedik a víz. Az apró tenyeresektől, a bronzos lapátokig számolatlanul forog a hal. Beljebb, az élő részen gyönyörű márnák buknak folyamatosan. Picit fáj a szívem, amiért egy számomra ismeretlen módszerrel üldözöm a ragadozókat egy látszólag teljesen süket pályán ahelyett, hogy tenném amihez „értek” és feedereznék egy jót.
Közel egy órája dobálok már, de sem hajtás, sem rablás, vagy annak legkisebb jele sem mutatkozik.
Kicsit kezdek elkeseredni, úgy érzem a mai találkozóról a balinoknak elfelejtettek szólni.
Ekkor, végre tőlem alig pár méterre elementáris erővel durrant oda az őn a snegó rajnak. Egyrészt azt hittem hanyatt vágom magam az ijedségtől, másrészt királyság, mert végre elkezdték a lakomát.
Néhány perc alatt több különböző helyen csaptak oda, de mire kezdtem volna elhinni, hogy eljött a Kánaán, addigra megint elhalkult minden. Rendületlenül szűrtem a vizet, hiába…
Igyekeztem azt a részt horgászni főként, ahol legutóbb sikerült becsapni egyet.
Cserélgetem a csalikat (azt a 3-at, ami van nálam)  :-) :-) :-) Legalább tanulgatom a popperek helyes terelgetését is, érdeklődő továbbra sincsen sehol.
A szemközti spiccen láttam egy kisebb fröccsenést, ezért úgy döntök, pozíciót váltok, mert erről a helyről nem tudom megdobni azt a részt. Vállamra kapom a motyót és arrébb lopakodok.
Lendül az első dobás… Elengedem a zsinórt és wtd szépen, ívesen hasítva a levegőt, közeledik a csücsök felé. Vízbe érkezés előtt csodás rablás bontakozik ki a választott célterületen. Majd azonnal csobban a Moccasin is az akció helyétől max 1-1,5 méterre. Ami ezután történik, az leírhatatlan!!!
A csali loccsanó hangja felkelti a korábban rabló hal figyelmét, és látványosan, azonnal ráfordul. Nem veszi le, csak megnézi magának… ekkor elindítom a műcsalit és a fenekeszegnél egyből elszakad a cérna! Keményen, látványosan odadörgöl neki. Borsódzik a hátam, ha csak visszagondolok rá…
A lágyra állított féket időnként megcicergeti, de komolyabb ellenállást nem tanúsít.
Nem gigászi példány, de az örömöm így is már-már gyermeki.
Néhány fotó az örökkévalóságnak, aztán visszaadom őt a Dunának.


Visszatérve a kapás, és az azt megelőző mozzanatsorhoz. Pont előző nap kérdeztem rá több rutinos pergető horgásznál, hogy pontosan miért is van értelme rádobni a rablás helyére, vagy annak környékére, ha már egyszer lezajlott a támadás. A válaszok, amiket adtak meggyőztek!!!
Most pedig kiderült, a gyakorlatban is működik a dolog, még ha a tudatosságnak a leghalványabb csírája sem volt jelen… :- )(mármint, hogy direkt dobtam volna a rablásra) :-)
Összejött az első hal, ilyenkor már másként pecázik az ember, lekerül az esetleges betli mázsás terhe a derék horgász válláról… :-)
Kicsit felszabadultabban dobálok tovább. Váltogatok helyet, csalit. A küszök többsége nagy rajokban a parti kövezéshez simulva rajozik több helyen is. Próbálom mellettük, közöttük terelgetni a táncoló kishalamat. Akármennyire kívánatos, nincs rá jelentkező, igaz sem itt, sem a környezetemben nincs egy árva rablás se egy ideje megint. Talán nincsenek étvágyuknál az uraságok…
Újból helyet váltok, most a szélvizek helyett a nyílt részeken sétáltatom a „kutyát”.
Egyre szebben, egyre könnyedebben keltem életre a műanyagot.
Éppen magamat dicsérgetem ilyesformán, mikor más is hasonlóképpen véleményezi a vezetéstechnikámat. A semmiből érkezik egy újabb ”ezüst nyíl” és egy mozdulattal lekapja azt a folyó felszínéről. Parádés!
Hasonló forma rázza a fejét elég vehemensen. Próbálom nyakon ragadni, de az egyik szabadon lévő szúrós hármas kicsit zavar. Nem venném jó néven, ha belém húzná.
A rendszeresített fogóval könnyedén megszabadítom a hegyes csomagtól és útjára bocsátom a kis mohót.


Álmomban nem gondoltam volna, hogy ebből a kukának kinéző reggelből nem hogy halat, de mindjárt kettőt is sikerül kihozni.
Az időm sajnos véges, így vállamra kapom a pálcát és bazi nagy mosollyal az arcomon fordítok hátat a Dunának.
Azt hiszem, hamarosan újra találkozunk. Azt mondják megfertőződtem, és hogy gurulok lefelé azon a bizonyos lejtőn!!!   Tudjátok mit? Legyen igazatok!!! :-)