Ilyen a paduc
Megszokott jelenségnek mondható a Dunán, hogy bizonyos
szakaszokon egyik évben mondjuk a paduc számít „uralkodónak”, míg a rákövetkező
esztendőben ugyanezen faj egyedei, szinte teljesen eltűnnek az adott
vízterületről. Helyüket ideiglenesen ugyan, de más, hasonló körülményeket
kedvelő halfajok veszik át.
2016 őszén járunk és az éves fogásaimat elemezgetve bizony
kimondható, hogy a fővárosi szakasz egyes részein bizony padró invázió alakult
ki. Azt gondolom, ez a remek sporthal megérdemel némi figyelmet, hiszen a nemes
halak dicsfényében bizony ott vannak ők is szürke eminenciásként a folyók
mélyén, és ne felejtsük el, számtalan kellemes órát és horgászélményt
köszönhetünk a „cserkeszpaducoknak”.
Mondhatnánk, hogy mivel a paduc az egyik leggyakrabban
horogvégre kerülő folyóvízi halunk, nehéz egyértelműen kijelenteni, hogy
már-már paduc dömping mutatkozik. Viszont amikor ilyen kirívóan nagy az eltérés
az előző idényben megfogott halak számát tekintve az ideihez képest, akkor ezt
teljes magabiztossággal kész tényként kezelhetjük…
Rövid ismertető…
Paduc őkelme maga a megtestesített folyóvízi hal.
Testének izmos, hengeres, áramvonalas kialakítása, alsó
állású szája, ereje és kitartása mind-mind azt a célt szolgálja, hogy erős
áramlású szakaszokon is természetes magabiztossággal boldoguljon. Szívóssága és
kitartása kompenzálja azt, hogy évek folyamán sem növekszik gigászi méretűre.
Nincsenek nagy igényei, de kedveli az erősebb sodrású oxigénben dús vizeket,
valamint a kavicsos, kisebb-nagyobb sziklákkal tarkított medreket.
Egy igazi bestia…
Ha jó helyen és kedvenc csemegéjét kínáljuk neki, viszonylag
egyszerű a kapását kicsikarni…
Az igazi próbatételt azonban korántsem ez jelenti.
A villámgyors kapások utáni üres bevágások közel 50%-ért
bizony a „végsőhal” a felelős.
Erős porcos szája és annak kialakítása miatt gyakran a
kiváló hegyű és minőségű horgok is csak nagy nehézségek árán akadnak kellő
biztonsággal.
A sikeresnek vélt akasztás is lehet csupán „pünkösdi
királyságú”, hiszen a harc még csak ilyenkor veszi kezdetét… Tökéletesen
használja ki testi, valamint a folyó sodrásának erejét. Bizony merítő fölé
terelésig nem lehetünk kellőképpen nyugodtak, ugyanis rendkívül trükkös jószág.
Rafinált és minden hájjal megkent ellenfél..
Folyamatos fejrázással igyekszik megszabadulni a szúrós
csomagtól.
Ha hagyjuk a mélyben küzdeni, akkor a kövek közé húz és a
vékony előkét egy éles víz alatti tárgyon végig húzva, könnyedén elpattintja. A
felszíni fárasztás sem a legjobb megoldás, hiszen éktelen nagy ramazulit képes
csinálni maga körül. A több méterre álló horgász ruházata is csurom víz lesz a
csata végére. A horgot pedig garantáltan kirázza magából a nagy pörgés-forgás
következtében. Tehát érdemes fél vízen erőltetni.
A szakirodalom szerint csupán 50 cm körülire növekedhet, és
maximálisan 1,5-2 kg az a testsúly, amit elérhet. Ennek ellenére a magyar
rekordon kívül, ami valamivel több mint 3 kilogrammot nyom, még jó néhány, bőven kettőn
felüli példány is szerepel a listán.
Erejét tekintve igazi gőzmozdony. Tavi pontyokhoz szokott
kéznek egy formában lévő kiló körüli „paduszka” fárasztás során kifejtett
ereje, akár egy 3 kg pacni ponty erejével is vetekedhet. Csodálatos
horgászélményt nyújtva ezzel a rá vadászók számára.
Egész évben kedvelt célhal…
A „stenger” igazi rajhal. Kisebb csoportokba állnak össze,
ami rendszerint egyenméretű egyedekből tevődik össze, így együtt kutakodnak
táplálék után a felszín alatt. Nagyobb példányok általában csak lemaradozva a
csordától kóborolnak.
Ennek akkor van igazán jelentősége, amikor etetésünkre beáll
a 40-50 dekás példányok hada, ilyenkor érdemes egy bottal a csalogató anyaggal
felszórt terület alá, mellé dobni néhány méterrel, mert az igazán nagy öreg
vésett ajkúak ott csaphatóak be.
Horgásszunk a látott halra…
Célzott paducozás reményében érdemes hajnalban kelni, és a
pirkadatkor már a vizet kémlelni, hiszen ha ott a padró, akkor meg is mutatja
magát. Gyakori és heves ugrások árulják el pontos tartózkodási helyét. Nem kell
megijednünk, ha picit bentebb mozognak a halak, ugyanis egy jó etetéssel kicsalhatóak
akár 10-15 méterre is, ahol már a sodrás ereje lehetővé teszi a pontos
horgászatot. Különösen fontos ez úszós végszerelékeknél.
Aktivitása is változó, de szinte csak a nappali órákban
járja a szélvizet. Tavasztól kora őszig a napfelkeltét követő órák, valamint a
délután négytől a sötétedés beálltáig a legaktívabbak.
Ahogy hűl a vizeink hőmérséklete, úgy egyre tolódik az aktív
időszak, október november környékén már csak a déli, elvétve még napsütötte
órák számítanak kiemelkedőnek.
Népszerűségét annak is köszönheti, hogy sok más hallal
ellentétben szinte egész évben fogható. Igazi négy évszakos hal. Bár téli
megfogásához nagy helyismeret szükségeltetik. A hideg idő beálltával a
szokottnál is nagyobb bandába verődik, és együtt keresik fel a folyó mélyebb
részeit, nagyobb gödreit.
Kapásra bírható ilyenkor is, azonban a tavaszi, kora nyári
vehemenciája és gyorsasága már egyáltalán nem jellemző.
A legelésző paduc…
Gyakran hangzik el ez a kifejezés nem véletlenül, hiszen a
paduc azon kevés Magyarországon megtalálható folyóvízi halak közé tartozik,
melyek nagy mennyiségben fogyasztanak növényi táplálékot.
Jellegzetes véső alakú szája szinte csont keménységű, ezzel
a specifikus „arató” szájjal távolítja el a vízben lévő kövek és sziklák
oldalán megtelepedő algákat.
Napsütéses időben és kristály tiszta vízben is gyakran
elárulja hollétét.
Ilyenkor ugyanis ezüstös testét félrebillentve a sekély
részeken táplálkozás gyanánt tépő mozdulatokat végez. A testén megcsillanó
napfény villogása adhat támpontot tartózkodási helyét illetőleg. Bár gyakori
jelenségnek számít, bevallom, én csupán egyszer-egyszer láttam hasonlót.
Természetesen emellett, kisebb rákokat, lárvákat is fogyaszt,
amiket szintén a vizek alsóbb rétegeiben szedeget.
Horgászata…
A szakirodalom számos módszert kínál megfogásukra.
Kiemelt helyet foglal el ezek közül a legkülönfélébb úszós
módszerek használata.
Partról horgászva bolognai bottal, vagy ma már rakós bottal
is előszeretettel üldözik őket. Kapásészlelése és a lehető leggyorsabb reakcióidő
elérése szempontjából a kézben tartott bot a leghatékonyabb.
Ami viszont hangulatában is kiemelkedik az ismert módszerek
közül az nem más, mint a vízben álló kenyérzsákon való úsztatás. Kényelmes
székben ülő horgászemberként mindig ámulattal és irigykedve bámulom ezt a
misztikus és ősies klasszikus módszert.
Szerencsémre azonban lustább módszerekkel is becsapható, még
ha olykor nehezebb is a történet, de mindenképpen élvezetes lehet így is bárki
számára.
„havasi paduc” feederen…
Az év nagy részében a márnákat üldözöm… Mély húzós vizeken
keresem őket, bajszosok között itt is gyakran beesik egy-egy paduc, de nem
számottevően.
Azonban időnként, mint ahogy a mostani időszakban is átbillen
a mérleg nyelve. A korábban márnás részeken, számolatlanul jön vésettajkú.
Szinte teljesen kiszorítják a bajszosokat.
Normál esetben talán még bosszantó is lehetne a dolog,
viszont ha a darabszám mellett a méretek is kiemelkedőnek mondhatóak, akkor már
egy percig sem bánom, ha egy fotó erejéig vendégül láthatom őket a marciknak
szánt etetésemen.
Fenekező szerelékkel való paducozás során kötelező
jellegűnek mondható, hogy csupán egy bot legyen bevetve. Kevés az a villámkezű
horgász, aki ha beúszik egy nagyobb raj, akkor akár két boton is úrrá tud lenni
egyszerre.
Kezelhetjük őket nem kívánt vendégként is, ilyenkor érdemes
az etetőanyag utánpótlást 15-20 percig megszüntetni. A hívatlan társaság csupán
addig marad, amíg finom falatokat szedegethetnek a kavicsok közül.
Viszont, ha jó mókát szeretnénk, akkor érdemes élő anyaggal
gazdagon megtömött kosarakat ütemesen szórni az éhes hordának.
A márnának szánt keverék ízvilága és alkotóelemei
megfelelnek kerek orrú barátainknak is.
Azonban van gyengéje is a kis bitangnak, és ez nem más, mint
a kenyér.
Rostán áttört pékárút érdemes hozzá keverni a már elkészült
etetőhöz. Így biztosak lehetünk a sikerben.
A mennyiségre azonban kínosan ügyeljünk. Túlzásba nem szabad
esnünk ugyanis a túlzott mennyiségű kenyér nagyon kikönnyíti a csalogató
anyagot, amit a víz így villámgyorsan elmoshat.
Úsztatásnál gyakran használnak kenyérrózsát csaliként,
viszont ez a feeder módszereken nem annyira praktikus. A fixen tartott
szerelékről a folyó ereje hamar letépi a puha, kevésbé horogálló csalit.
Amennyiben étvágyuknál vannak, akkor nem mondanám őket a szerelékre
kimondottan érzékeny fajnak. Ennek ellenére én személy szerint kedvelem a
vékony húsú tűhegyes 12-14 -es méretű horgokat. Érdemes hosszabb szárú fajták
közül szemezgetni. Mindezt fluorocarbon előkére kötve alkalmazni. Pálcák közül
messziről kerüljük a puha lágy botokat. Sokat javít gyorsaságunkon egy feszes erős
folyóvízi feeder.
Hosszú előke használata fontosabb, mint bármelyik dunai
uszonyos sikeres megfogásához.
Rövidebb 40-50 cm előkénél garantáltan rontjuk a
statisztikánkat…legyünk bátrak és méter feletti akár 120 cm-es madzagot is
köthetünk.
Csupán néhány szabályt kell betartanunk és az
erőfeszítéseink hamarabb megtérülnek, mint gondolnánk.
A Duna bővelkedik fehér halakban, gyönyörű mohos lapát
dévérek, színpompás jászok, szemtelenkedő szilvaorrúak tarkítják általában a
finomszerelékes pecások zsákmányát.
Azonban, nagy egyedszámának és küzdeni tudásának
köszönhetően és mivel a legtöbb folyónkban szinte mindenhol jelen van,
legkedveltebb célhal mindig is a vésett ajkú paduc marad. Érdemes próbálkozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése